BonnyJohnny

Azért legalább egy értékelhető pillanata volt. :)

Akkor miért nem lett Christian Bale az új Jamaes Bond? :D




:D

Fassbender még mindig a legtöbbet teszi le az asztalra az ügy érdekében. Sajnos ezúttal a másik állandó McAvoy is csak téblábol, és kevésbé X Professoros, mint az Apocalypse-ben, pedig itt már közelítenie kellett volna a Patrick Stewart verzióhoz, de ehelyett mintha egy lépést hátrébb lépett gurult volna. Sophie Turner természetesen nem tud mit kezdeni Dark Phoenix hálás, de komplex és nehéz szerepével. A többiek jelentéktelenek (Quick Sliver konkrétan eltűnik), élükön a szerepét az Apocalypse-ben elvesztett, és azóta látványosan unatkozó Jennifer Lawrence. Jessica Chastain semmivel sem jobb, mint az anno többkilónyi maszk alatt ripacskodó Oscar Isaac. Egyrészt ő hasonló mennyiségű smink alá lett temetve, másrészt mimikát pont annyit mutat, mint amennyi Isaac, réteget meg még kevesebbet(!)... főgonosza pedig pont annyira kínos. De ráadásul Apocalypse figurájával ellentétben még tök felesleges is.
A történet elhadarja a rengeteg felütött karakterpillanatát (amúgy meglepően rövid is lett a film), miközben semelyiket sem lehet átélni. Talán csak az utolsó jelenetet Charles és Eric között, ami megmutatja, hogy mi hiányzott ebből a sorozatból a Days of the Future Past óta.
Mindezek mellett persze meglehetne a hármas, mint ahogy az első Dark Phoenix feldolgozásnak is megadtam a közepes osztályzatot (mert tény, hogy az Apocalyps-nál tényleg jobb), de mivel fájóan tökön rúgja saját alapanyagát és saját idővonalát.. a film is megérdemel egy tökön rúgást.

Az imént Robert Zemeckis tavalyi filmjénél hoztam fel, hogy alkotásának minősége a rendezőtől az évezredforduló óta látott munkáinak sorába tagozódik be. Ennél a filmnél De Palma esetében is elmondható, hogy két évtizede mutatott (gyenge) minőségét hozza ebben a rendezésében.
Attól, hogy a story sablonos, a tálalás csapongó és unalmas, még lehetne egy közepes akcióthriller, ha valami erőt visznek bele, amik jellemezték De Palma filmjeit 1996-ig... De nem...

Az évezred forduló óta mutatott Zemeckis középszer (amibe a Flight is beletartozna, ha Washington alakítása nem emelné ki). A történet alapvetően azért megérintheti az embert, és Carell tesz is róla, hogy megérintsen. De ez számomra (a Flightal ellentétben) a kettesből emeli fel.

Craigel egyidős: nem nyernénk vele.

Mint írtam is, ha konzekvens vagy abban, hogy nem szereted, ahogy a hollywoodi filmek bánnak a történelemmel és mitológiával (azaz ellenszenved nem a képregényfilmeknek, vagy a Marvelnek szól), akkor azt el tudom fogadni. :) Nincs is értelme róla vitázni, hiszen tulajdonképpen igazad van, csak én és sokan mások (pl. Mizi) elnézőbbek tudunk lenni azzal, ha a hitelességet feláldozzák a dramaturgia és narratíva oltárán...
És így nyer értelmet Mizi általad viccesnek szánt kijelentése is. Meg amiről én is írtam.

Gladiátorban a történelmi figurákkal volt némi... khm... egyszerűsítés. A filozófus (de azért hadvezér) császárból egy pacifista demokratát csináltak, a fiából egy elkényeztetett pszichopatát. Két jó párbeszéd is volt erről a témáról a Gladiátor topicjában (2012-ben és 2014-ben).

Ugyanez nálam is. A monsterfight kettesre menti. De amúgy egy hatalmas karó.

Ezeknek az istenekenk meg semmi karakterük nincs. Semmi.
Amott még Hella is több aspektust kapott, mint itt ezek, pedig ő a Marvel leggyengébb főgonoszai között van.
Zeusszal semmit nem kezdtek, ami pedig Árészal csináltak azért konkrétan pofon járna. Ennél igenis okosabban használták fel a skandináv mondavilágot a Marvelnél. Még, ha el is távolodtak az eredetitől. De, hát ez a Gladiátor esetében sem zavarta az emberek nagy részét. De, ha téged Ridley Scott eposzában is zavart a dolog, és itt is, akkor bár nem értek egyet az álláspontoddal, konzekvenciája okán elfogadom.
Viszont akkor elbeszéltek egymás mellett Mizivel.