hunty

2013-05-04 11:42:36 Let Me In (2010) / Engedj be! hunty (4) #20

Az én véleményem szerint mindkét filmnek megvan a sajátos hangulata, mindkettő értékelendő. Ám szerintem az amerikai verzióban több dinamika, mint a svédben, míg a svédben sokkal árnyaltabb a lélekábrázolás, töményebb és elgondolkodtatóbb a pszichológiája. Aki az izgalmakat keresi inkább a filmekben, annak az elsőt javaslom, míg aki inkább a művészi hatásokat kutatja, annak mindenképpen a svéd javasolt. Nekem a svéd jobban tetszett. Mindkettő 4-es. A svédre inkább azt mondanám, hogy erős 4-es.

Kezdeném azzal, hogy a film értékelése nálam 10/8. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy csalódtam. Ezt a filmet nem szabad más rendezők filmjeihez hasonlítani, ezt Christopher Nolan mércével kell nézni, és ha úgy vesszem, hogy az utóbbi 2 filmjére 10/10-et adtam, akkor ez csalódás volt, de főleg az előző Batmanhez képest, ami mai napig az egyik kedvenc filmem. Lehet, hogy én raktam túl magasra a lécet, de hát ez Nolan esetében egyértelmű volt.
Hol van itt olyan főgonosz mint a Heath Ledger által életre keltett Joker. Oké Tom Hardy is jól játssza Bane-t de nem is igazából a színészen múlott, csak a karakteren, nem tehető egy lapra Joker és Bane.
Valamint hol kapunk olyan zseniális részeket mint az előző filmben, mikor a 2 hajó bármikor felrobbanthatja egymást, és mikor Jokert elkapják még akkor is ott az aduásza Harvey Dent.
De most csak kiemeltem 1 jelenetet.
Kevés volt az akció, bár azok legalább nagyon színvonalasak voltak bár ez nem meglepő. A szereplőknek nem igazán volt súlya mindenkibe csak belecsipkedtek. Elvártam volna például, hogy Bruce Wayne kicsit többet szerepeljen mint Batman vagy ott van a Macskanő, vagy Blake akik szintén alig szerepeltek de pont annyit, hogy fölöslegesnek érezzem őket. Egyedül Bane-el vagyok megelégedve önmagában.
A zene viszont nagyon jó volt, és Bane szinkronhangja is iszonyatosan passzolt, nagyon jól eltalálták.
Önmagában egy jó film, de nem az előzőhöz képest.
10/8

Hihetetlenül rossz. Én ennyi montázst egy filmben még nem láttam. Borzalmas, a poénok iszonyatosan erőltetettek,színészek csak úgy vannak, és az a nyáladzás orrba szájba, és persze elmaradhatatlanok a logikai bakik. Csak azért nem nézhetetlent adtam neki, mert olyan kurva jó fej vagyok, és mert gyerekkoromban valamilyen rejtélyes oknál fogva tetszett...(rejtélyes ok=Olsen ikrek)
10/3

Köszönöm mindkettőtöknek a választ.

Csak nekem tűnt fel a hasonlóság A Karib tenger kalózai és ennek a filmzenéje között? Pedig ennek a zenéjét tudtommal nem Hans Zimmer szerezte.

Ez az első Woody Allen film amit láttam eddig, valahogy mindig is kerültem a filmjeit, nem tudom miért, de ezt megnéztem, és nem bántam meg, hogy rávettem magam. A kérdésem, hogy az összes többi filmje is hasonló stílusú, tehát lehet erre a filmre mondani, hogy na ez egy tipikus Woody Allen? Mert ha igen, akkor nem lesz gond a pótlással.:)
10/8

2012-05-31 12:02:02 Real Steel (2011) / Vasököl hunty (4) #37

Ezerszer és ezer milliószor látott tipikus hollywoodi giccstenger,de a szórakoztató fajtából.
10/7

2012-05-17 16:05:37 Broken Arrow (1996) / Rés a pajzson hunty (4) #5

Nagyon jó kis film, nem is számítottam ilyen színvonalra, bár a vonatos rész végén azt hittem rosszul látok.
Volt egy hatalmas robbanás, mikor összeütközött a 2 szerelvény, erre a bomba meg simán kizuhan a lángok közül. Pedig Travolta többször is említette az embereinek, hogy nem kéne a bomba mellett lövöldözni, hát ha már a lövöldözés is gond volt (ami mellesleg nyilvánvaló), akkor, hogy a fenébe nem robbant fel a bomba.
Emiatt csak 10/7.
Egyébként Rudolf Péter hangja teljesen idegen Travoltától, nagyon rossz volt hallgatni, de ez nem von le semmit a film érdemeiből.

2012-02-08 20:46:56 Man on the Moon (1999) / Ember a Holdon hunty (2) #7

Valaki megtudná indokolni nekem a film címét?

2011-09-05 20:45:04 La haine (1995) / A gyűlölet hunty (5) #23

Nekem nagyon nagyon tetszett már láttam jó párszor, és mindig tudok új dolgokat felfedezni amik még inkább csinosítják az amúgy sem gyenge produkciót, és a vége iszonyatosan üt főleg Hubert monológjával együtt.

A kedvenc jelenetem a filmben amikor
Schindler áll a dombtetőn nézi a gettót, bejön egy iszonyatosan drámai zene amit mintha egy kislány kórus adna elő, és végig néz a tömegen és valami olyasmi van a szemében, h istenem mit tettünk...?!

Huuhúú de rossz film volt ez, ha valaki kérdezné, h miről szólt nem tudnám elmondani, és nem azért mert nem figyeltem oda, hanem azért mert nem is történt semmi az egész alatt.
10/3!

3 nagyon kiemelkedő south park rész. 10/10

2011-07-18 23:13:14 Fight Club (1999) / Harcosok klubja hunty (5) #121


BETON 5.
A film hangulata, és Tyler egyénisége egyszerre felvisz a ****omba, és leránt a mélybe. A narrációról pedig külön regényeket lehetne írni.
"Minden a másolat, másolatának, másolata".

2011-07-12 20:50:18 War (2007) / Rogue Assassin hunty (4) #11

Én sem számítottam semmiféle csavarra, azt hittem a szokásos lesz...a végén majd jön a nagy "final battle" a jó és a rossz között amiben a jó természetesen győzedelmeskedik, de ebben a formában nekem tetszett.

2011-04-03 19:12:06 Prison Break: The Final Break (2009) hunty (5) #3

Szerintem ennél jobban le sem lehetett volna zárni ezt a remek sorozatot.
A végén mikor beszél a DVD-n a Scofield hát az nagyon durva."Végre...mind...szabadok vagyunk"

2011-03-31 22:09:56 Children of Men (2006) / Az ember gyermeke hunty (4) #103

egyedül a kissé újszerű jövőkép miatt aminek a bemutatása tetszett leginkább kapja meg a négyest.

Érdekelne h miért kapta ezt a címet a film ill. a könyv?

2011-02-27 19:41:21 Berlin Calling (2008) hunty (4) #17

A vígjáték besorolást egyébként én sem értem.

2011-02-27 19:40:10 Berlin Calling (2008) hunty (4) #16

A zenéje miatt nagyon megéri megnézni,és vannak benne kifejezetten szép jelenetek amiket nagyon jól párosít az album 1-1 zenéjével.

Nekem is a betétdalok húzták le,és miután láttam az összes részt és mind a mai napig nyomon követem az új részeket a sorozat maga 6szor alázza ezt a filmet.bár sajnos az utóbbi 3 évadot együttvéve is lealázza a film.
szatíra műfajában a south park tette le a legtöbbet az asztalra ezerszer jobb mint a family guy vagy az american dad amik manapság nagyon berobbantak magyarországra,amiket szintén nézek de meg se közelítik ezt a színvonalat amit a south park képvisel ami utóbbi években igen csak megcsappant...(bocs az off miatt)

2011-01-25 19:34:25 Seven Pounds (2008) / Hét élet hunty (5) #41

A film legelején mikor will smith hívja a 911et kirázott a hideg attól a beszélgetéstől.Megható és drámaiságból is jeles.

2011-01-22 14:44:01 Life of Brian (1979) / Brian élete hunty (2) #21

ezt nem tudom jobban kifejteni.ezzel az egy mondattal szerintem elmondtam amit érzek a filmmel kapcsolatban és h kettest adtam rá.ez az angol humor számomra nem humor.és csak azért lett kettes mert volt benne néhány rész amin el lehetett röhögcsélni de ez a másfél órából kitett kb. 5 percet.tudom h nagyon sok embernek tetszik és egy alapfilmről beszélünk ez csak saját vélemény ezzel senki ízlését nem akarom kritizálni.

előzmény: elmouse (#20)

A film összeségében zseniális,végig tetszett,az utolsó 5-10 perc kivételével.amikor felálnak az emberek és elkezdenek tapsolni meg hurrogni,és mikor Al Pacino a végén probál barátkozni a gyerekekkel annyira mézes mázos lett a film addigi részéhez képest...túl sok volt ez a happy end.

2011-01-13 21:45:03 Life of Brian (1979) / Brian élete hunty (2) #19

szerintem inkább ezt a filmet kéne parodizálni...

2010-11-01 12:39:15 Inception (2010) / Eredet hunty (5) #404

Igen igazad van.tényleg mindenki eldöntheti h mi a vége a filmnek.bár szerintem jobban illene az egész filmhez ha az a kis vmi tovább pörögne.egyébként csatlakozom az előttem szólóhoz tényleg az év filmje.

előzmény: -senki- (#394)

2010-10-31 14:52:52 Inception (2010) / Eredet hunty (5) #392

most jutottam el odáig h megnézem ezt a filmet.és lenne egy kérdésem lehet h az előzőkben már feltették és meg is válaszolták de nem akarok 380 véleményt végig olvasni.
a végén az h pörög folyamatosan az a "totem" azt jelenti h az is egy álom volt?lehet h félre értelmeztem de mintha azt mondták volna h az a "totem" csak az álomban pörög folyamatosan.
egyébként nagyon jó film volt.mindenkinek csak ajánlani tudom.

2010-07-31 14:12:41 Jaws (1975) / A cápa hunty (3) #92

Ha magát az ötletet kéne dijazni 5ös lenne mert ha jól tudom ez az első ilyen stílusú film ez után jöttek csak a hülye krokodilos meg óriáskigyós baromságok.A film egyébként egy gyenge 3as.

2010-07-01 12:35:48 The Sixth Sense (1999) / Hatodik érzék hunty (4) #30

Az utolsó 10 perc miatt megéri megnézni.Ezzel tudom indokolni a zseniális osztályzatomat.

2010-06-14 21:04:10 The Truman Show (1998) / Truman show hunty (5) #30

Hát az utolsó mondatok ahogy zárják a filmet azt hiszem mindent elmondanak...

2010-04-12 19:36:04 Miami Vice (2006) hunty (1) #24

egy szó mindent kifejez erről a filmről:undoritó.

Ez nem film hanem egy összecsapott fos,szar.Az egyik legnagyobb bukta amit eddig láttam...

2010-01-21 21:18:40 Forrest Gump (1994) hunty (5) #92

életem egyik legjobb filmje volt...