Ubul

2022-11-25 14:17:24 The Medium (2021) Ubul (4) #3

Na , csak sikerült megnézni. Nekem ez kicsit hosszabb volt a kelleténél, de lecsúszott. Olórin beküldött cikke alapján durvábbra számítottam, bár sikerült meglépni a gyerek kinyírását is végül, ami nálam már minusz 1 pont, még ha dramaturgiailag kellett is, és hát na, csak ne ússza már meg egy vérengzés helyszínén pont a kisgyerek
Ettől függetlenül én úgy voltam a korábbi hsz alapján is, hogy itt kb liternyi vér, belek, és egyéb fog lenni, errefel azért jóval visszább van ebből véve (és valamelyest örülök is neki, hisz még is csak egy ördögűzős, szellemes/démonos filmről van szó, mint egy gore-ral teli slasherről.
Az meg külön poén volt és piszkosul meglepett, hogy nem a "főszereplővel" vitték végig, és 2/3-ánál meghalt..
Ha The Wailing k.va erős, akkor erre csak egy erős jut, de mindenféleképp érdemes a megtekintése, ha az ember félretudja tenni az áldokumentarisa jellegéből adódó logikátlanságokat is. Engem a vége fele kizökkentett sajnos és hát a legdurvább részeknél elfordul az a kamera, na :)

Sziasztok

Úgy látom, hogy ez nem létezik, csak itt. Ha tényleg így van, szerintem törölhető

2022-11-24 12:22:55 Bones and All (2022) Ubul (?) #3

Spring vagy épp egy Született gyilkosok vagy Only Lovers Left Alive feelingem van a trailer nézése közben + a leírás alapján (és akkor még a Raw-ot is ide lehetne venni), de ettől még simán lehet jó, és egyedi. Várom nagyon, remélem azért nem éveket kell várni még rá, hogy lássa az ember azon kívül hogy máshol már bemutatásra került

Evil Dead soft...mármint főleg az újhoz képest.
Nincs új a nap alatt, annál több logikátlanság, és hülyeség. De az indonéz környezet, szereplők miatt egy gyenge hármast megérdemel.

2022-11-23 14:07:11 Smile (2022) / Mosolyogj Ubul (3) #13

nem volt rossz, de egyrészt a legtöbb jumpscare-t lelőtték a trailerekben, másrészt
dühös vagyok a vége miatt, mert nem feltétlen a happy end a baj, hanem ahogy ezt az egészet végig vezették és hogy végül tényleg egy szimpla ijesztgetős szellemes/démonos horrorfilmmé silányult át az egész. Vagy csak én akartam többet látni bele, mint ami.

A Valami követ hasonlat tényleg jó, csak ott jobban is csinálták

2022-11-22 11:43:26 Scream (2022) / Sikoly Ubul (3) #16

viszont a következő részben már nem lesz benne Sidney se, ha valakit ez tántorítana el

előzmény: Mario Brothers (#15)

2022-11-08 12:59:36 Uncharted: Live Action Fan Film (2018) Ubul (4) #3

remélhetőleg a The Last Of Us nem jut erre a sorsra...pedig mai napig sírom vissza Kaitlyn Dever
-t Ellie szerepére.
Jók ezek a kis rövidfilmek, bemutatva, hogy milyen is lenne az, amit amúgy a rajongók várnának is.

előzmény: Bateman (#1)

2022-11-03 20:46:14 Escape Room (2019) / Végtelen útvesztő Ubul (4) #10

ez bejött. Tudom, rengeteg a hibája és logikátlansága, de a szobák pl tök jól néztek ki, kellően felépítve a feladványokat, még ha amúgy egy idő után túl pörgős lett és nem volt már idő átgondolni, hogy mi-hogy-merre.
És ahogy lentebb írták, annyira érdekes volt, hogy már rögtön csúszott a folytatás is.

Menü +1, más semmi

2022-10-28 11:33:38 Barbarian (2022) / Barbár Ubul (4) #8

a nyilvánvaló hülyeségek miatt majdnem hármas

pl rendőrök. Ott áll a ház előtt két kocsi, nem tudnak bemenni, fel se merül bennük hogy van bent valaki a két kocsiból.
Főszereplő csajnak a cuccai bent, tudja igazolni magát

Tudom, nem lenne így a vége, ami viszont a Hege által írtak miatt lett "rossz".
majdhogynem mindenki túlél mindent, többször is. Lőtt seb, magasról leesés (és hogy került a szörny főszereplőnk alá, ha ő esett először)

Ettől függetlenül a hangulat, zene, többé-kevésbé story megérdemelt nálam egy gyenge négyest.
Az pl tök jól adta
hogy nem egy este alatt történtek a dolgok, sőt, nap közben is voltak jelenetek, kicsit kiküszöbölve az esti/éjszakai horror-kliséket

2022-10-26 09:49:45 Barbarian (2022) / Barbár Ubul (4) #2

meg jöhetne a magyar felirat is :D
viccet félretéve már vártam egy ideje, jó látni a pozitívabb kritikákat, kellett már egy normálisabb horror az év vége felé is...

előzmény: Rorschach (#1)

2022-10-22 10:18:18 [Tévésorozatok] Ubul #4183

Tegnap megvolt a The Peripheral első két része, eddig egész ütősre sikerült az univerzumépítés, még ha csak beleszagolgattunk az eddigiekbe, de ha így tartja a minőséget, nem lesz gond. Kár, hogy ez most hetire fog sikerülni.

Valaki nézte még?

jogos, mondjuk én is csak a kategóriából indultam ki, trailert nem néztem. (bár ugye az se 100%, a film válthat műfajokat műsoridőn belül :D )

előzmény: bambula (#3)

pedig ez egy dráma

előzmény: dittike (#1)

2022-10-14 08:45:48 Watcher (2022) Ubul (?) #2

hát, én fel is adtam kb a 40. percnél
Előtte Monroe-tól a TAU járt ugyanígy.

előzmény: lizardking (#1)

ha jól látom, a 2. résztől jobb lett, legalábbis ott 3-ast adtál :D

előzmény: Mikkey (#1)

2022-10-12 15:49:51 [Általános fórum] Ubul #9664
2022-10-10 12:18:44 The Medium (2021) Ubul (4) #2

szemeztem vele augusztusban The Wailing megnézése után, de kritikákat olvasva tegnap, lehet nincs szükségem egy újabb vérrel és belekkel teli kisértethistóriára (jobb szót nem tudok most rá, ha távol van a fogalmazásom a mű jellegétől, bocsi)

előzmény: VVega (#1)

2022-10-10 10:58:04 The Bad Guys (2022) / A rosszfiúk Ubul (2) #1

kritikákat olvasva, szerintem én már öreg vagyok ehhez. Az elején még csak-csak elvoltunk feleségemmel vele, de közepe táján már egyre inkább kínosan éreztük magunkat a nézése közben. Minimál poén van benne, de ahogy olvastam, eredetileg teli van szóviccel, amit a szinkronnak sikerült kiölnie belőle.
azzal nem igazán foglalkoztak, hogy most az állatok és emberek miért vannak így együtt, én azt hittem - trailer nézése nélkül - hogy majd egy állatos mese lesz, emberek nélkül. Ezen kívül miért van valakinek normális neve, miért van valakinek csak az állati.
tudom, ezek ilyen apróságok, csak eléggé kizökkentett már az elején.

gyerekek minden bizonnyal jobban értékelni fogják, szerintem olyan max 12 éves korig (lehet sokat mondok). Csak én meg úgy voltam vele, hogy ahol letettek korábban jobbnál-jobb animációs meséket, amit felnőtt is simán elbírt, ott azért egy szinten tartás megmarad.

Az animáció mondjuk tetszett

2022-10-09 18:12:42 Undone (2019) / Hiány Ubul (5) #1

na, mondjuk itt a minisorozat jelző tényleg fail, mert két évados, bár ugye nem egy hosszú sorozatról beszélünk. Ettől függetlenül zseniális, amit összehoztak, Bob Odenkirkkel együtt. Év elején láttam a Russian Dolls 2. évadjával együtt, az nálam leszerepelt, ez meg kb rátett egy lapáttal az első évadra. Valószínű befejezett mű, eléggé körbeértek a szálak

nem hiszem, hogy csak a Hellraiser univerzumra gondolt :D

előzmény: TheDriver (#4)

"Amúgy nem értékeltél."
lehet kéne egy olyan állapotban elkapnia, amikor nem instant egyest dobnék rá az első 5 perc alapján szubjektív érzések miatt, emiatt nem gondolnám, hogy egy nézhetetlen fércművel állok szemben. Vannak művek, amikre simán rányomom, de azok meg is érdemlik.
Pont egy másik filmnél volt, csak fordítva (Come True), hogy ugyan nem érdemelné meg a jobb osztályzatot, de élményileg sokat adott abban a bő másfél órában, hogy még most is előjön bennem, gondolkodásra késztet, simán ötös. Szóval eléggé két véglet, itt simán adhat többet attól, ha én most lepontozom, az meg nem feltétlen ad többet, hiába pontoztam fel :D (de azt legalább végig néztem, ezt meg nem)

előzmény: Dió (#3)

2022-10-07 12:44:26 Come True (2020) Ubul (5) #9

az utolsó 5 percnél majdnem beírtam, hogy wtf, ez most mi, hogy kell értelmezni, aztán felmutatták a telefont, és az üzenetet, és wtf megint, de legalább adtak magyarázatot
Nagyon érdekes, nagyon bírtam a képi világát, a hangulatát, a zenék nagy részét. Sajnálom, hogy amúgy elment egy teljesen más irányba a Dió által említett 60. perc környékén, persze ez megint elvárás kérdése, ha ez volt a vízió, amit megálmodott a rendező, hát ki vagyok én, hogy megmondjam neki, nem ezt kellett volna, ugye :D

De azért segítsetek:

végül is, valamikor kómába esett Sarah, és ahogy az sms is jelezte, kapcsolatot próbáltak vele létesíteni, hogy jelezzenek neki, megpróbálják felébreszteni. Ebből kifolyólag a szemkinyomós jelenetnek igazából hatásvadász értelme volt csak, hisz nem történt meg a valóságban, nem?
Kérdés ugye már csak az, hogy mikortól kell nézni a kóma állapotot. Több teória van, de igazából a szex jelenetnél húzták meg sokan a határt, hogy ami utána történt, az már a kómában lévő Sarah fejében játszódott le.


De lehet teljesen félrement nálam az értelmezés.
Ettől függetlenül élményileg simán rányomom az ötöst, még ha nem is érdemli meg. Censor volt hasonló ebben az évben (amit láttam)

2022-10-06 07:18:36 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Ubul #26583

nem igaz, mert 85 :D (ez már nagyon off)

--
Áthelyezve a(z) Hellraiser topikból.

előzmény: TheDriver (#26582)

2022-10-05 18:58:43 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Ubul #26581

ami csökken :D azért írtam a tűrhetőt, metán 62 az összesített, de ugye még most fog nagyközönség felé is menni nemsoká. De azért határozottan jobbnak tűnik mint a Jeepers Creepers :D

--
Áthelyezve a(z) Hellraiser topikból.

előzmény: TheDriver (#26580)

2022-10-05 13:41:09 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Ubul #26579

első kritikák alapján tűrhető, nem 0% :D

--
Áthelyezve a(z) Hellraiser topikból.

2022-10-04 07:04:34 [In Memoriam...] Ubul #3094

durva, pont pár hete volt róla szó :|

2022-10-03 14:49:49 Pearl (2022) Ubul (?) #4

van az a pénz?...mondjuk nem szégyenkezhet az eddigi két rész kritikák alapján.

előzmény: Yuriko-chan (#3)

2022-09-28 11:01:45 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Ubul #26568

szökőévről volt szó, nem 36000 óráról :D

--
Áthelyezve a(z) Dahmer - Monster: The Jeffrey Dahmer Story topikból.

előzmény: sa22 (#26567)

2022-09-27 19:54:19 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Ubul #26566

nem kell oda szökőév, ott van az Unbelievable is

--
Áthelyezve a(z) Dahmer - Monster: The Jeffrey Dahmer Story topikból.

előzmény: sa22 (#1)

2022-09-26 07:50:25 Nowhere to Go But Up (2003) / Happy End Ubul (?) #5

hívó szó? Audrey Tautou az Amelie után gondolom :) nem egy példa volt már ilyenre, mozi pénztár robbantás után úgy vannak vele, hogy biztos pénzt váltanak erre is, mert hát ha ott jó volt, és a film is...
Legjobb még, mikor valaki nagy nevűvel akarják eladni a filmet, aztán szerepel benne vagy 2 percet :D

előzmény: Ugor (#4)

2022-09-23 08:44:46 Beast (2022) / Fenevad Ubul (?) #7

az igazi oroszlános kérdés jó kérdés, amire emlékszem, hogy igazi állat volt használva (most tigris), az pl a Burning Bright volt, de a trivia szerint itt meg nem találkozott az állat a szereplőkkel :D

előzmény: fempolip (#6)

reménykedek benne én is, annyi félresikerült remake után. Ha már egy Halloween szintet megüt az újragondolás, amibe szív-lélek kerül, nem csak egy régi cím felmelegítése, már örülök.
Brucknernek meg a későbbi filmjei egyre jobban tetszettek, reménykedek benne ,hogy nem szúrja el

Sziasztok
Nappali őrségnél vettem észre

Ő és Ő ugyanaz, viszont utóbbinál jó csak az imdb profil.

Köszi előre is.

ez nem bűntetés, ahogy oscarmanias is írta,csak a nem releváns tartalom, aminek semmi köze az adott filmhez, oda kerül
a bűntetés a tiltás lenne :)

előzmény: SoZi (#14558)

Első 5 perc után kikapcs
Amit épp a Keltetésnél is írtam, nálam a baba/kisgyerek szereplők indokolatlan (najó, itt ugyan megvolt indokolva, de nah..) kínzása/bántása nálam karó egy filmben. Ebben biztos közre játszik az is, hogy 2 éve apuka vagyok, és jólval érzékenyebb az ilyenekre, jó pár száz horrorfilm után viszont nem veszi be a gyomrom már ezt.

2022-09-15 21:46:24 Pahanhautoja (2022) / A keltetés Ubul (4) #10

érdekes egy film
tetszett a képi világ, egész korrekt volt a cgi is, a zene is illett szvsz hozzá.
A defektes karakterek már engem is kikészítettek az elején.
Aztán , mikor elkezdtek majdnem a kisbabával szórakozni, ott majdnem karó, és kikapcs. Dió hasonlóan írt állatokról, én az indokolatlan kisbaba/gyerek karakterek értelmetlen behozatalán és esetleges veszélyhelyzetein vagyok olykor felhúzva.
De valami oknál fogva nem kapcsoltam ki, és véleményem szerint még jól is tettem, mert nem azt kaptam a végén, amire vártam, és ez tök pozitívan csapódott le
Mert lássuk be, mennyien várták hogy anyuka/apuka kinyiffanjon.

2022-09-10 18:00:03 The Endless (2017) / A végtelen Ubul (4) #15

mennyire kellett ez a film, hogy az ember a Resolutiont felértékelje. Nekem az alapból nem jött be, de így a kettő már egész jó párost alkot.

2022-09-08 08:58:33 Dual (2022) Ubul (2) #1

hogy én mennyire dühös vagyok erre a filmre. Adott egy jó alapötlet, morális kérdéskörökkel, errefel szétcseszi az igénytelen színészi játék, a párbeszédek, meg úgy minden.
Konkrétan mindenki úgy beszélt benne kb, mint ha épp most olvasták volna fel a szövegkönyvet. Minimális drámai töltet, Karen Gillan szerintem sose volt még ilyen rossz, Aaron Paul meg sose volt jobb a Breaking Badnél, itt is látszik :D
konkrétan a végén lévő bírói jelenetnél már fogtam a fejem, hisz ugye tudtuk, hogy a klón/másolat jött ki, még az arcunkba is döngölték az autós jelenettel is, mert hát a néző hülye persze...de hogy a bíróság is ennyit csinált, miközben ott volt a bizonyíték, hogy a szeme teljesen más színű, az azért hagy némi kívánni valót maga után.
Ha hagyták volna a thriller részt, és ráfeküdtek volna jobban a drámára, miszerint van még egy belőled, akit jobban szeretnek, aki átvette a helyed, és akkor neked van -e egyáltalán létjogosultságod...vagy egyáltalán a klón hogy veszi ezeket a dolgokat, hogy ő csak pár hete/hónapja létezik, nincsenek emlékei, csak belecsöppen egy világba, más ember bőrébe és azt az életet kell élnie.
Áh, rengeteg irányba kifulladhatott volna, de nem.

2022-09-08 08:53:32 Pearl (2022) Ubul (?) #1

metacritic alapján jóra lehet számítani, bodycount is úgylátszik növekszik a trailer alapján, hisz kinyílt a világ is kicsit.

2022-09-06 07:29:48 Vivarium (2019) / Vivárium Ubul (3) #8

nagyon érdekes, szürreális utazás volt az egész, ami ugyan tetszett, és körbeért, de nem adott semmi fogódzkodót a megértéshez, ezért max jönnek a belelátások, amik esetleg tényleg ott vannak, és amit lentebb pl már a gyerekvállalással kapcsolatban is írtatok. Meg hát nálunk is most cseperedik egy fiú, már 2 év 2 hónapos, van dackorszak rengeteg, szóval az
ordítozós jelenetek valamelyest ismerősek, csak persze nem ilyen formában :D :D

A David Lynch enyhe utánérzet a végére hatványozódott. Szivesen vettem volna a filmtől, ha kicsit segít, ad támpontokat, fogódzkodót, de ez sajnos elmaradt. Ezért is csak egy közepes, attól függetlenül, hogy többnyire értem a mögöttes "mondanivalót"

Viszont:
az elején lévő madárfiókás eset egy érdekes pont lehet a megértéshez, még ha nem is volt kimondva, hogy igen, tényleg egy kakukkfióka volt (csak találgatva).
Az meg már hab a tortán, hogy véleményem szerint a gyereket tartalmazó dobozon lévő szöveggel - neveljétek fel, szabadítsátok fel - nem kezdtek véleményem szerint semmit. Vagy csak nem tudtam értelmezni a felszabadítást.

2022-09-04 20:29:24 Koma (2019) / Coma Ubul (4) #9

Nagyon érdekes látványvilágú, Eredet feelingű film. A látvány, az orosz eredet, karakterek, történet engem megvett. Számomra volt eleje-közepe-vége. Zene is pont illett hozzá.
Voltak lukak, és elfogom felejteni pár nap múlva, de amíg ment, az a bő másfél óra lefoglalt. Szerintem a CGI se volt olcsó, kellőképpen kidolgozott volt, nem egy hálivúd persze. Tudom, Stalker, meg egyebek, de játékban is simán megnéznék egy ilyen koncepciót.

érdekes koncepció, 11-ben még talán frissnek is hatott. Horror? dehogy. Még imdb-n is sci-fi, thriller, misztikus.
Retroshock nincs kiút videóiból nézelődtem még, hogy mi az, amit nem láttam, és ezer éve terveztem ezt megnézni, de mindig kicsúszott, jött helyette más.
Először megrémített a szinészi játék, a gyatra látvány. Azt hittem, hogy egy újabb Azonosság, vagy legalábbis x ember a purgatórium közelébe került
Errefel a közepe tájékán sikerült meglepnie, hogy nem az, amire gondoltam, és egyre inkább kíváncsi voltam a feloldásra.
Ami igazából jött, megtörtént, olyan, amilyen. Kis költségvetéshez képest nem rossz, úgy is kell kezelni, de a színészi játék ettől még lehetett volna jobb. Legalábbis a párbeszédek biztosan

2022-09-03 18:10:43 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Ubul #26535

és ez amúgy tényleg minisorozat? mert kicsit fura, hogy már minden marvel felkerül miniként, de már a Loki is jön a 2. évadával

--
Áthelyezve a(z) Moon Knight topikból.

így van, kaszálták végül, de tényleg durva, hogy erre valaki adott szavazatot :D

előzmény: deathcode (#14546)

2022-09-01 14:01:17 The Signal (2014) Ubul (3) #14

tehát ha jól értem és a Dark City amúgy itt tökre igaznak tűnik, Nomad, aki egy űrlény, direkt odacsalogatta őket, ahová, hogy aztán elrabolja őket, és kisérletezzen rajtuk a saját bolygóján/bolygójukon, hogy legyen egy tökéletes ember-droidjuk, ami már amúgy is van LF által.

Oszt ennyi

Retroshock, nincs kiút videók között volt, hát ez nálam most (szintén) mellé ment, de inkább a hossza miatt.

2022-09-01 09:28:37 Infinity Chamber (2016) Ubul (4) #1

a koncepció ugyan már untig lerágott csont, és sok újdonságot nem is mutatott, de jól kezelte az időt, a rejtélyeket és ezzel együtt a feloldásokat is.
Vannak persze lukak, amikkel még igazából nem vagyok kibékülve és ha jól értettem a végét
mivel eléggé az arcunk elé is tolta, maradt a "börtönben" a főszereplőnk. És ha jól vettem ki, Gabby is egy másik ilyen cellában ült, még mutatták is. Csak valahogy az "álmuk" közös volt minden egyes alkalommal, hisz fejlődtek is, emlékeztek egymásra, építették minden egyes alkalommal a történteket

2022-08-31 19:08:52 Radius (2017) / Rádiusz Ubul (2) #7

nagyon mérges vagyok erre a filmre. Retroshock nincs kiút videósorozatából szemezgettem, és gondoltam be kéne már ezt is pótolni.
Alapvetően a rejtély egy tök jó filmetsejtetett, bár az emlékezett kiesés sablon azért már eléggé erőltetett téma, de azért nem szólalt meg a fejemben a vészvillogó
Pont ez a gond. Mert a kezdő kb fél óra egy tök jó misztikus filmet ábrázolt, errefel a maradék fél órára átment egy sima emlékezetkiesésből feleszmélt sorozatgyilkosos feleszmélésbe, amit már rengetegszer láttunk, csak épp jobb kivitelben. Itt max annyiból volt kicsit másabb, hogy az illető fsz. éppenséggel nem folytatta a tevékenységét, miután rájött, kicsoda. Csak nekem pont emiatt nem is adta el az egészet. Hisz 1-2 nap emlékezetkiesés ennyire nem fogja az embert megváltoztatni. Lásd Kegyetlenül szokatlan, ahol azért módfelett sok idő, és megfelelő kínzások sorozata kell ahhoz ,hogy az ember kiforduljon önmagából, ebből kifolyólag épp pozitívan, feleszméljen arra, amit tett, és elítélje a cselekedeteit. Nem 1-2 nap.
Szóval a tök jó alapötletet cserben hagyták számomra a sima thriller szál végett.. Hármas volt még délután, de lecsúszott kettesre.

Sziasztok

Ez és Ez ugyanaz.

Köszi :)

2022-08-31 09:28:29 OtherLife (2017) Ubul (4) #2

mondanám, hogy ismeretlen gyöngyszem, még ha az utolsó szó nem is igaz rá. Ettől függetlenül a témá(k)ra érzékeny lelkületű egyének megtalálhatják benne a számításaikat, még ha többnyire felszínesen is érinti azokat. Egyes-egyedül az időbörtön volt fajsúlyosabb és a hangulatváltás ott középtájt, de azért lehetett volna valamelyest árnyaltabb a kép afelé, hogy Ren személyisége is mennyire változhatott meg a >365 nap alatt. De igazából ugyanaz volt, nem látszott a meggyötörtség rajta felébredés után se. Pedig ugye az egyik fő témája az elitéltek rehabilitációja lett volna, hogy miképp élnek meg ilyen hosszú időt , stb...

Mindent láttunk már máshol, de itt azért korrekten egybe van gyúrva a mix
kicsit sajnálom a happy endet, itt épp nem illett hozzá szerintem. Jessica De Gouw vitte a showt amúgy, őt csak az újabb Juliska és Jancsiból ismerem, jó lenne több normálisabb szerepben látni.

2022-08-15 12:48:03 [Tévésorozatok] Ubul #4166

jepp #4057 hsz-ben írtam róla :)

előzmény: Umberto (#4165)

Sziasztok

Itt - vuelven - rossz az egyik szereplő (Pop) eredeti neve és linkje, Rodrigo Cortés van megadva, pedig ő egy kisgyerekszerepő volt majdnem ugyanezen a néven

A helyes szereplő: Rodrigo Cortes

Köszönöm :)

2022-08-14 21:46:04 Vuelven (2017) / Tigers Are Not Afraid Ubul (4) #3

hangulatban nagyon erős, jó volt rálelni, és a kombó első felét láttam is, de itt valamiért most nem állt össze a vége. Nem tudtam hova tenni, hogy akkor most hogy kéne értelmeznem a látottakat.

előzmény: Rorschach (#2)

2022-08-10 13:26:42 Goksung (2016) / Kokszongi sirató Ubul (5) #23

jó kis értelmezése a dolgoknak de a Hege által említettek is stimmelhetnek akár
Most sikerült megnézni, erős alkotás, olyan, ami tényleg, ha elkap, napokig/hetekig rajta kattogsz. Hosszúsága ellenére itt pont nem éreztem ,hogy lehetett volna kicsit vágni, pedig eddig az tántorított el, hogy az átlag 2 órás ÉN időmbe ez hogy fér majd bele :D nagyon rossz döntés volt elhúzni, mert csak most sikerült egy igazán húsbavágó, egyben számomra elég kemény horrorral gazdagodni.

előzmény: Zsoca87 (#22)

2022-08-10 11:18:01 Topside (2020) / A város mélyén Ubul (?) #2

nálam betalált az említett, szóval köszi az ötletet :)

előzmény: Rorschach (#1)

2022-08-09 14:17:23 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #37

nem tudom akkor hol olvastam, azt hittem valamilyen megoldással megoldották hogy eredeti legyen és ne ráillesztett. Mondjuk ha az illetők hangjai ugyanazok, csak nem feltétlen a szájmozgásra van rátéve, vagy akár még arra is, akkor még lehet jó.
Nem tudtam végül időt szakítani rá, majd talán hétvégén, lehet már unnám második megnézésre a friss élmény miatt.

előzmény: ZoLeEe (#34)

2022-08-09 14:15:55 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #36

akkor még jó,hogy nem a magyarral kezdted :D

előzmény: ChrisAdam (#35)

2022-08-08 20:55:59 The Birch (2016) Ubul (3) #3

jajj...kinyírfa

2022-08-07 16:18:00 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #31

köszi mindkettőtöknek az infót. Egyszer már lement magyar felirattal amikor néztem, talán még megmaradt, hogy mikor mit mondtak :D

2022-08-07 15:18:32 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #28

amúgy a komancs nyelves megvalósítást látta már valaki? meg hogy egyáltalán hogy/hol lehetne beszerezni? azon múlik, hogy felkúszik -e 5ösre, hogy végül hogy oldották meg az eredeti nyelvet

2022-08-07 12:35:19 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #24

"Ha nem a predátorral reklámozták volna, hanem rejtélyesen egy 1700-as években játszódó thrillernek adják el"

Igazából így indult, csak hát sz@r került a palacsintába :) meg először ez lett volna a Shane Blackes helyett, de arra hamarabb rámondták az áment.

előzmény: yesname (#23)

köszi az infót, nem szoktam figyelni, most tűnt csak fel :)

előzmény: cucu (#14510)

sziasztok

Prey, szavazás. Az hogy lehet hogy kb 45-en szavaztak már, de a counterek kb 30 embert mutatnak össz-vissz? Van valami, ami naponta összesíti maximum, vagy mi alapján történnek a dolgok? Csak mert pl ha összeszámolom az embereket, akik szavaztak, többet adtak ki, mint amennyit egyesével az osztályzatok mögött mutat + az összesítettet is

2022-08-06 14:16:14 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #19

igazából a nyelvezetet ugye felhoztuk többen is, de elkészült a komancs nyelvezete is, nem utómunkaként, hanem ugyanúgy a színészek által. Az más kérdés, hogy oldották meg, még nem néztem úgy meg. Amúgy szerintem nem egy olyan film van, ami az ókorban, stb, meg előtte játszódik, hasonló nyelvezettel, és nem sűrűn láttam felhozni pont ilyet, hogy hát amúgy nem illet bele az akkori korba :D de ettől még persze lehet zavaró

előzmény: fempolip (#18)

2022-08-06 13:45:16 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #16

ha így halad (bár 515 szavazatot nem hiszem, hogy kap az elkövetkezendő időszakban), 2. rész fölött lesz pontozásilag.

előzmény: Trashman (#15)

2022-08-06 09:28:55 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #13

én pont örültem hogy véééégre nem 2, meg két és fél órás film újra, és a 90 perc is inkább alulról súrolva, de azért az elejénél még úgy éreztem, hogy lehetett volna vágni, vagy kicsit jobban kitölteni a Predatorral.
Jó látni a kritikákon is , hogy ez most betalált, viszont érthetetlen ebből kifolyólag a streaming (ami érthető volt abból, hogy bárhogy lecsattanhatott volna még akkor, mikor nem volt a közönség felé tolva, de utólag is lehetne mozisítani, nem? :D )

előzmény: VVega (#12)

2022-08-05 18:33:15 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #11

tegnap előtt néztem a Quiet Place Part II-t...hát ahhoz képest ez a vég még el is húzott :D

előzmény: bambula (#10)

2022-08-05 15:03:33 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #9

ez nem volt rossz, sőt. Azért látszik, hogy imdb-n is már előre leszavazták, mert 6.2-n állt pár napja, most meg megy felfele , és már 7-nél jár. Tudom, nem mérvadó, csak a site-ra vonatkozóan kicsit gusztustalan is, hogy ezt így meglehet csinálni.

Kicsit hosszú volt a felvezetés számomra, a cgi is tényleg érdekes volt néhány helyen, és azért a véresebb részeknél is elfordult többször, bár a vége felé már egyre kevésbé fordult el a kamera
Hangulatos volt

sőt, én a végét nem éreztem elkapkodottnak, jó volt a végén a fight, meg hogy végül a saját fegyverével nyírta ki

Amúgy azt hittem, hogy végül a pisztoly lesz az, ami a 2. rész végén Danny Glover megkap


És pont ez nem jött moziba :(

Jah, és a végén a cuki kis összefoglalót érdemes megnézni :)

elég érdekesen alakul nálam a széria, valahogy az előző rész nem fogott meg, egy erős közepest azért kiérdemelt, de emlékeim szerint a végét meg se vártam. Valószínűleg rossz passzban voltam, fene tudja
Errefel a folytatás a székbe szögezett, és minden blődisége ellenére, ami itt lentebb említve van, fenntartotta a figyelmemet, és még izgultam is a szereplőkért.
Persze ha mélyen belemennék a dolgokba, lemenne ez gyenge hármasra, de a pillanatnak élek, és valahogy nálam jobban összeállt ez a rész, mint az első.
Kár, hogy igazából félbe lett vágva a harmadik részre, mert érdekes lezárás lett így

2022-08-03 07:55:07 Kate (2021) Ubul (4) #13

ez számomra meglehetősen jól sikerült. Nagyon a közepes, hármas osztályzaton gondolkodtam, de voltak olyan apró nüanszok benne, ami simán felvitte egy gyenge négyesre. Mondjuk az autós üldözés az elején a CGI-vel elég durva volt, majdnem kikapcsoltam, pedig jól indult.

Aztán szerencsére földhözragadtabb lett az egész, két lábon :D John Wick remake MEW-el, akit imádok, és itt is jó volt nézni. A verekedéses koreográfiák az elején pl szintén tök jók lettek, a sok vágás ellenére is. Aztán persze elvesztette a kezdeti lendületet, bár ez nem csoda a polonium 204 rosssz, éééétem?

és a vége tette a pontot a gyenge 4-esre. Ezt nem igazán lehet folytatni, legalábbis a főszereplővel, de hát akkor meg már más lenne a cím is :D

+1, egy táblázat, akár reg-nél mailben is, vagy profilnál egy új tab, hogy mihez van jogod, mit tudsz csinálni, stb...meg mi kell ahhoz, hogy feljebb lépj a ranglétrán. Más kérdés, ha van ilyen, akkor sry, nem szóltam :D

előzmény: Raul (#14492)

2022-08-02 11:10:45 Guns Akimbo (2019) / Talpig fegyverben Ubul (3) #12

nálam pont ez a videóklipes trip, ami visszább vetette az értékelésemet, és az élvezeti faktort. Voltak jó megoldások, jelenetek, de nagyon érződik rajta a független filmes Daniel Radcliffe jelenség.
Ettől még megnézném a folytatást, ha lenne.

nagyon érdekes, nagyon abszurd, de mégis szerethető, valahogy teljesen koherens mű. És mégis az jutott eszembe a film megnézése után, hogy én ezt tökre megnéztem volna úgy is, hogy nincsenek benne az akciózások, csupán a dráma, multiverzummal
zseniális a maga nemében, de bőven elég volt egyszer

Nope alap, de a Bullet Trainre is beülnék.

2022-07-27 16:18:55 Scream (2022) / Sikoly Ubul (3) #12

az a kár a kedvenc beszólással, hogy sajnos már meg is lett cáfolva.

Nem mondom, hogy azt kaptam, amit vártam. Vagy jó kérdés, attól függ, honnét nézzük. Ha nem várok túl sokat, akkor egy kellemes , de sokadik Sikoly tényleg. Ha pedig 2022-es szemmel, akkor igazából a szokásos, ez megint túlhúzott lett. A lelki fröccsöktől rázott a hideg, simán kivághatták volna, lehetett volna kicsit feszesebb a tempó ezáltal.

a meta még jó is lett volna, de a vége felé már egyre inkább idegesítő volt

a gyilkos(ok) meg hát. Kicsit viccre sikerültek, vagy inkább paródiára a mit-miért, plusz ami már említve lett, a kis csaj mindent kibírt, meg Deweyt is

Nem rossz, de egy gyenge 4-es hamarabb kijárt volna egy közel másfél órás verzióval.

Amúgy nem is értem hogy nem lépték meg Jenna Ortega karakterét az egyik gyilkosnak. Alapból ugye már az elején látszott, hogy nem ő lesz, törött lábbal eléggé esélytelen hogy ugrál ide-oda, de ha valami más módon oldották volna meg, azért lett volna jóval nagyobb dráma, hogy pont a kistesó, és még ok is elég bőven.

előzmény: Edwest12 (#9)

2022-07-26 20:35:21 Censor (2021) / A cenzor Ubul (4) #2

Nem teljesen tudom hova tenni a filmet, mert igazából volt hiányérzetem. Tetszett a cenzori munka bemutatása, még ha lehetett volna több is belőle.
Érdekes volt a rejtély szál is, és annak feoldása
vagy épp fel nem oldása...mert ugye ez már a nézőre van bízva.
Emiatt kb 3-as, de a hangulat ,a zene, a képi világ miatt egy gyenge 4-es simán kijárt. És még nem is hosszú, nem igazán volt benne üresjárat számomra.

véleményem szerint igazából tökmindegy mi történt a testvérével, az emiatti állandó hajsza, hogy még él, akkor a gyilkosság, ami a cenzori munka miatt rá sóztak - miközben a film végén kiderült, hogy a fickó meg se nézte az adott filmet - , a véletlen balesetes gyilkosság mind-mind segített az elméje megbomlásához.
Szerintem.
Volt egy light-os Cronenberg utánérzés a film nézése közben.

2022-07-26 18:41:24 Catacombs (2007) / Katakombák Ubul (?) #7

ennél egy fokkal talán jobb az As Above So Below

előzmény: fempolip (#6)

2022-07-25 16:00:58 Kol (2020) / Hívás a múltból Ubul (4) #5

szerintem ott már meghasadt az elméje a nőnek, szóval jah, ő már oda van bezárva, az anyjával kapcsolatos dolgokat meg képzelte

de csak tipp, nekem ez jött le.

Rengeteg dologba bele lehetne kötni, de egyszeri élménynek aztak*va volt :)

előzmény: captain_b (#3)

2022-07-25 09:09:32 The Gray Man (2022) / A szürke ember Ubul (?) #4

"jobban áll a Rendes fickókban alakított karakter szerintem."
azt konkrétan ráöntötték. Mai napig megnéznék egy folytatást, vagy egy spin-off-ot vele :D

előzmény: bambula (#1)

2022-07-25 09:06:26 The Black Phone (2021) / Fekete telefon Ubul (3) #9

"Az ilyen év horror-thrillere kijelentéseket erősen túlzásnak tartom." főleg, hogy azóta is jönnek ki horrorok, pl most a Nope. Jó, nem tudom, hogy szerepelt eddig (csak a kritikákból és számokból, abból kifolyólag jóval jobban, mint ez :D )

előzmény: TheDriver (#2)

2022-07-25 09:04:53 The Black Phone (2021) / Fekete telefon Ubul (3) #8

volt hangulata, de tényleg igaz, hogy két szék közül a padlóra le



- nem kezdtek semmit Ethan Hawke karakterével, van, oszt kész, de árnyalni, hogy mit-miért csinál, az nem
- nem kezdtek semmit az apa karakterével, igazából el van nézve neki, hogy verte a gyerekeit, és ivott
- nem kezdtek semmit a misztikum szállal, vannak emberek, akik látják a szellemeket, kapcsolatba tudnak velük lépni, és ennyi. Miért?
- az anya karaktere ugyan megmagyarázná, hogy a kislánya miért álmodik xy-ról, ami bekövetkezett/bekövetkezik, de akkor meg ott nincs elmondva, hogy ez mitől alakult ki.
- Arról nem is beszélve, hogy a testvérével élt együtt a portázó, de az tényleg ennyire balfék volt, hogy x gyerekgyilkosság után vette csak észre a dolgokat. Nem egy nagy házról beszélünk
- Portyázónak meg elég feltűnő autója volt, de ez se tűnt fel senkinek se

2022-07-22 15:00:49 [Tévésorozatok] Ubul #4139

írjad csak, én majd egyben akarom megnézni a 6. évadot :D addig jó lesz olyantól is vélemény, aki meg hetiben tolja :D (más darálva, más nem egybe nézni)

előzmény: kaamir (#4138)

2022-07-21 21:06:51 Halloween Kills (2021) / Gyilkos Halloween Ubul (1) #44

hát ez konkrétan egy vicc lett. Olyan Tom & Jerry feelingem volt az egész nézése alatt.

2022-07-21 19:19:40 Boiling Point (2021) / Forráspont Ubul (4) #4

nem tudom hova tenni 4 és 5 között. Tetszett a dokumentarista jelleg, csak sajnos belevittek filmes dolgokat, mint a tartozás, vagy a végén a drog, számomra ezek kibillentették az egészet.
Mármint természetesen ezt csak személyes véleményként írom, számomra ezek nem illettek bele. Viszont amit pl pelu írt, igazából nem is gondoltam volna hogy kifusson valahova, volt egy hülye vendég, aki szórakozott, ennyi...meg a takarító srác, volt, és kész. Igazából jogosan nem tett semmit bele, és a hiányuk se lenne hiányérzet a film közben, de mindkettő jó jellemzője volt a vendéglátó iparnak szerintem. A drog meg a a pénzes fenyegetőzés már nem

2022-07-18 11:39:07 Murder Party (2022) / Gyilkos party Ubul (?) #3

de az nem igazi kutya

előzmény: Mizi (#2)

2022-07-15 11:43:50 [Tévésorozatok] Ubul #4135

"Bár sokan elismerték jobb mint a Milla Jovovich széria legtöbbje."

a 2021-es? háááát, még rosszabb szvsz, de kinek mi :D

előzmény: fempolip (#4134)

2022-07-11 07:33:30 [Tévésorozatok] Ubul #4131

utolsó előtti, akkor még nem volt velük eleven

előzmény: manuva (#4130)

2022-07-09 15:35:17 [Tévésorozatok] Ubul #4121

azért az SW is egyre inkább hagy némi kívánni valót maga után, és ugye a rajongók is ugyanúgy szóváhagyják. Ha lehetne mondani, az első két évad a régi SW, a 3.-4. meg az új. Jó? jó. Lehetne jobb is? Persze. Előző évadokhoz(részekhez) képest csalódás? Az.
Ahogy az SW-re is igaz mindez. És van abban valami igazság, hogy minél jobban kinyílt a világ felé az ST, úgy megy lejjebb a színvonal (és nem, nem a szar szintre, mert jónak jó, csak nincsenek kiaknázva a lehetőségek, főleg most a 4. évadnál, mikor konkrétan 1.5 évadnyi időt adtak le). Amíg "alig" ismerték, addig egy kincs volt, vagy annak tűnt.
Mikor egyre inkább a nagy nyilvánosság is elkezdte nézni, és jöttek a rajongói dolgok, úgy halad az ST is a fanservice felé. Azt nem mondom, hogy az íróknak nincs meg, hogy honnét indulnak és hová akarnak elérni, de a köztes út attól még nincs kikövezve, és bármit beletehetnek, ami épp az aktuális tendencia felé hajlik. Na meg hát 1. évad után antológiában gondolkodtak először, csak túl nagy lett a siker :)

előzmény: caulfield (#4120)

2022-07-09 07:31:11 [Tévésorozatok] Ubul #4119

pár napja lehozott a telex is egy olyan kritikát, ami az írójának nem tetszett, kommentszekció válaszok: ha nem tetszik, minek nézed? nézzed a barátok köztöt, az való neked, stb...

ennyit erről :D ha véletlen valami igényességre fájna az ember foga, nem szabad megemlíteni :D

előzmény: miraculum (#4118)

2022-07-04 07:27:29 [Tévésorozatok] Ubul #4116


"elvégre a Stranger Things a Harry Potter örököse."

És még Voldemort is benne van :D

amúgy igen, sikeres, nagy a nézettség, és szerethetőek a karakterek, jó nézni őket. De a tét nélküliség már komolytalanná tette az egészet az amúgy is buta dolgok mellett - pl Hopper szaladgálása tört bokákkal. Tudom, hogy egy scifi-ben nem azt kell nézni, hogy mennyire reális, de legalább a saját szabályrendszerében felállított dolgok működjenek, és ne nézzék hülyének ezekkel a nézőt.

Max-et nem gondoltam én se, hogy majd ő lesz a sötét oldalon. Bár junkien ez is felmerült, hogy mi van, ha Vecna benne bújt el, de ez nekem már kicsit túlzás-szagú :)

Amúgy Eddie is pont ugyanúgy, ugyanabban a lepukkant lakókocsis miliőben élt, sőt, ugye majdhogynem szomszédok voltak. Szerintem pont, hogy vele is tudtak volna mit kezdeni, hisz legalább az ő karaktere egy még inkább kitaszított embert mutatott azzal, hogy mindenki azt hitte, ő a gyilkos. Lezárták végül annyival, hogy mindenféleképp ki kell nyírni, úgy, hogy igazából nem sok értelme volt a halálának. Hisz miért kellett a "denevéreket" elcsalni, ha amúgy a többiek a házban voltak bent, és oda nem mentek be? Semmi nem utalt arra, hogy amit tett, arra szükség volt, max annyiban, hogy igen: most nem futamodott meg, nem volt gyáva. Hülye annál inkább (és azt most ne feszegessük, hogy a biciklivel lehagyta a repülő micsudákat)

előzmény: caulfield (#4115)

2022-07-03 21:55:20 Men (2022) / Ők Ubul (3) #3

igazából elolvastam pár kritikát, többek között az ign-est is, és ott árnyalták a képet a filmről. Az megint más kérdés, hogy ezek után is tetszene -e, az eddigi pontozás alapján eléggé megosztó lett. Pedig az előző két filmjét imádtam, a sorozatot viszont kb 1. rész után kikapcsoltam (Devs)

előzmény: Rorschach (#2)

2022-07-03 20:40:08 [Tévésorozatok] Ubul #4114


jó kérdés, ugye nem mutatták. És ugye amit nem mutatnak ,az nem történik meg, lásd első évadban Brennan karaktere, épp most néztem végig az első évadot újra, és csak ráugrik a Demorgorgon, de azt nem látjuk, hogy ki is nyírja
Ami azért szívás, mert ilyen vágásokkal bárki visszahozható

Junkie-n is írták/irtuk, hogy ugye agyhalott is lehet, azért látott sötétséget Eleven, meg hogy igazából tényleg meghalt 1 percre, aztán Eleven hozta vissza. De azért vannak ellentmondások, ettől függetlenül jogos az 1 perces felvetés, mert akkor indult neki a kapumegnyílás is, ahol kinyiffant a Chrissy pasija is.

Szóval szvsz van terv vele, csak szánalmas, hogy ennyire gyávaság van ilyen fronton, mindenkit megkell menteni, aki nem feláldozható, mert a rajongók kedvence. Tény, hogy Sadie Sink jó karakter volt, de már vele se nagyon kezdtek semmit, csak a lelkizés ment, Lucas-szal se voltak nagyon együtt, és persze a végén még is csak kellett az, hogy összejöjjenek, hogy nagyobb legyen a katarzis? hát, az nem volt meg nálam

Eddie nagyobb fájdalom volt, hogy kinyírták, de úgy látszik legtöbb vendégszereplő így jár / évad.



előzmény: caulfield (#4113)

2022-07-02 07:11:20 [Tévésorozatok] Ubul #4111

Stranger Things 4. évad második fele

Nekem sikerült befejeznem a két részt tegnap este, hááát. Nem erre számítottam. Számomra meglepetés nem volt, de akire tippeltem sorozatjunkie halál lottóra, az se jött be (sőt, ekkorát nem is tévedhettem volna, de attól még nem lepett meg)

Egy szó mint száz, nagyon túlnyújtott volt ez a két rész, és nem a jó értelemben. Szerintem simán lelehetett volna tudni ezt az egészet egyrészt egybe, nem kettévágva, plusz azért egy 1:20-1:20 részekre, így a második rész, hogy 2:20 lett, nem egyszer néztem a gépen az időt, hogy hol járunk
De igen, főleg a 9. részre hagyták az “izgalmakat”
Kár érte, és mai napig nézős, de számomra kezd nagyon lejtmenet lenni

A sírós jelenetek számomra meg kritikán alúliak, mármint, hogy ennyire látszik, hogy inkább csak erőlködés, mint ha rötyin lennének :)

vicces amúgy, hogy úgy sikerült ezt a 4 órát ledarálni, hogy a hét elején kezdtem az első 7 részt, szintén ~1 nap alatt. Ez nálam durva teljesítmény, talán 10 évvel ezelőtt volt, hogy letudtam 1 nap alatt 1 évadot valamiből.

Szóval a sorozat tud attól még valamit, de ahogy nyílik ki a világ, kezd egyre érdektelenebb lenni számomra. Valahogy persze mindig sikerült a végén egy-egy cliffhanger, ami miatt muszáj volt nyomni a következő részre, de ahogy fentebb is írtam, számomra ez a hosszúság már a kárára ment


Ha abból indulok ki, hogy 1 fő karakter meghal, hát pont a legjelentéktelenebbnek sikerült, ami engem nem mozgatott meg semennyire se, igazából azt hittem Brennen már meghalt korábban, szóval remélhetőleg pontot tettek rá.

Az megint más kérdés, hogy Max-szel mi történt, de hányszor halt meg és jött vissza? :D nálam itt kicsit gyáva is a sorozat. Ok, nem egy karakterrel játszották már ezt el, de ah, mi céljuk vele még? Már az is sok volt, ahogy “visszahozták”, tudom, kell a drámának. Nekem inkább szemforgatósra sikerült. Tény, hogy elég drámai volt abból, hogy Eleven teljes sötétségben volt bent, szóval valószínűleg Max már full kóma, de 5. évad, bármi lehet. (sajnos?)

Vecna: hát ezt is néztem, hogy sokan nem fogják eltalálni, ahogy én sem. Maradt, és majd jóval erősebb lesz, és hú. Legalább akkor inkább a Mindflyer-rel foglalkoztak volna tovább.

Az orosz szál is ennyi most, kinyírtak x demorgorgont, és menjünk haza. Az, hogy kiszabadult még egy másik vadállat (az árny, vagy minek is nevezték), az most mindegy is, elvan az orosz sztyeppén

Will: na, itt viszont valamennyire kezdek reménykedni, hogy az első évad utolsó részének utolsó jelenetéből kifolyólag valamit kihoznak, mert hát az valamennyire félbemaradt, de a 9. rész utolsó pár percében azért volt róla szó, hogy ő valamennyire már eggyé vált upside-down-nal, és érzi a dolgokat , ahogy ő is kitért rá. Remélem nem fogják elvágni ezt a szálat, és kezdenek vele valamit

Szóval ha már spoiler, mérges is vagyok, mert nem léptek meg nagyobb mértékű elhalálozást, bár pont Eddie, az egyik legjobb arcnak az, aki végül nem élte túl a részt, viszont a tippem rá bejött, logikusan végiggondolva, elég nehezen magyarázta volna ki magát. De kár érte.

sajnos előfordulhat, van minimum 6 sorozat (ha nem több), én se kezdtem bele semelyikbe se időhiányban szenvedve.
Szomorú egyben hogy lassan előfeltétel a meglétük

előzmény: fempolip (#18)

tudtommal azon filmek, amik be lettek mutatva idén eddig itthon, de legalábbis a barna cimkéjű filmek a +1

előzmény: fempolip (#14433)

2022-06-08 14:41:06 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #6

ez benne van, imdb-n néztem épp a trailert. Örülnék neki, ha hozzáigazítanák a kor szelleméhez, nyelvezetéhez :D

előzmény: Adam Taylor (#5)

2022-06-08 13:31:47 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #3

megnéztem az új trailert, hát engem valahogy jobban zavar a kommunikáció. Jó, 300 év nem volt olyan régen, de olyan mostani hatást keltett az egész párbeszéd részek benne, ami miatt viszont kizökkentett az egész trailerből.

2022-06-07 20:19:57 Prey (2022) / Préda Ubul (4) #2

ugyan jogos, de azért fiktív történet, tehát részemről belefér :) az illetőt mondjuk csak a Legion-ban láttam, és ott se volt számomra kimagasló teljesítménnyel, de nah, hátha jobb lesz az előző próbálkozásnál. Nálam a környezet már megvett.

előzmény: Nordbright (#1)

2022-06-07 10:28:11 [Általános fórum] Ubul #9610

Lássuk be, nem vagyunk egyformák, ebből kifolyólag nem lehet mindenkitől elvárni ugyanolyan színvonalú hozzászólásokat. Nálad akkor még nehezítettebb is a terep, bár nem jött volna le, hogy nem anyanyelvi a magyarod :)

Gondoltam, hogy máshonnét copy-paste-olod a szövegeket, nálam is volt már ilyen, csak sorozatos oldalaknál, egyiket már nem akartam használni, átvittem az újra.

Néha szembetalálkozok a 3-4 éves hozzászólásaimmal is, sokszor fogom a fejem, hogy hát ott miket írogattam :) szerintem ez se mérvadó. Az ember változik mindig.

előzmény: fempolip (#9604)