Victor Vance

Miről/Kiről Oldal Írás Mikor
House of Gucci
A Gucci-ház
filmpalota.hu A Gucci-ház - Kritika
A film nyilván nem csinál forradalmat, és bőven vannak hibái. Ami azt illeti, fél órát nyugodtan ki lehetett volna vágni belőle, vagy legalábbis érdekes, valóban fontos tényekkel megtölteni (az utolsó harmadot kifejezetten gyorsan lezavarják, a vázlatos összefoglalót a végén nemkülönben – pedig mindkettőben lett volna annyi tényanyag, ami értetlen tátogásra késztette volna a közönséget), és persze a gazdagság és a fényűzés hátulütőiről, valamint a hatalom megrészegítő hatásairól sem mond újat, viszont ettől függetlenül is működik. Nem krimiként, inkább egy szappanoperaszerű drámaként (néha-néha azért felsejlik A Keresztapa hangulata), amelynek valószínűleg nem az volt a szándéka, hogy még jobban népszerűsítse a Gucci-márkát, de úgy tűnik, mégis többeket vonz be miatta a boltokba, mint ahányakat elriaszt.
2021-12-08
The Last Duel
Az utolsó párbaj
filmpalota.hu Az utolsó párbaj - Kritika
A nemsokára nyolcvannegyedik évét taposó Ridley Scott a kisebb-nagyobb buktatókkal tarkított, ám ennek ellenére is színpompásnak mondható, lassan ötven esztendős mozifilmes pályafutását a Párbajhősök című klasszikussal kezdte, amelyben egy sértés miatt két francia tiszt feszült egymásnak a napóleoni háborúk idején, és a viszály az egymás iránt érzett csillapíthatatlan bosszúvágyuk okán egy évekig elhúzódó, időről időre megrendezendő párbajozássá fajult, ami nem csak egyfajta tradícióként kísérte el őket, hanem egész életüket is meghatározta. Scott legújabb filmje, Az utolsó párbaj is hasonló hangvételt üt meg: akár egy frappáns búcsúrendezés is lehetne, egy pálya-lezárás, melyben visszatekint arra a műre, ami elindította őt a nemzetközileg elismert rendezővé válás rögös útján, egyúttal be is zárja azt a kört, amelynek ívét olyan magabiztosan és rendületlenül rajzolja fel az Álomgyár képzeletbeli vásznára már 1977 óta.
2021-11-22
Eternals
Örökkévalók
filmpalota.hu Örökkévalók - Kritika
Az Örökkévalók egyértelműen a Marvel egyik legambiciózusabb filmje: egyszerre akar monumentális, egetrengető, szokatlanul intim, kifejezetten érzelmes és epikus lenni. Alapvető célkitűzése az, hogy egyfajta eredettörténetet fessen meg a Marvel Moziverzum számára, amely egyaránt illeszkedik a több mint 20 film alatt megismert világba és a Bosszúállók: Végjáték utáni állapotokhoz (a kérdéseket, hogy hőseink miért nem tettek semmit pl. Thanos csettintése és a Földet sújtó egyéb válságok ellen, félig-meddig értelmesen megmagyarázzák, még ha vannak is logikátlan részei ezeknek a válaszoknak), miközben meg szeretne állni a saját lábán is és önálló mítoszt építeni magának. Az már az előzetesekből is látszott, hogy a visszafogottabb, kisköltségvetésű, alig néhány karaktert megmozgató, művészibb megközelítésű filmek világából érkező Oscar-díjas Chloé Zhao a megszokottól kicsit eltérő hangvételt fog megütni (sokakban pl. ez is ellenérzést, vagy rosszabb esetben unalmat váltott ki), és noha az Örökkévalók is magán viseli az MCU szokásos hibáit, valamint sajnos a film közel sem rendelkezik olyan színes, pulzáló látvánnyal és monumentális díszletekkel, mint Kirby képregénye, Zhao többé-kevésbé sikeresen álmodta vászonra a koncepciót. A hangulat sokkal komorabb, mint az átlag Marvel-filmekben, a gyerekes poénokat is igyekszenek hanyagolni, a forgatókönyv pedig kisebb-nagyobb kisiklásokkal ugyan, de korrekt módon ábrázolja az évezredek során lényegében egy családdá kovácsolódott szuperhőscsapatot, amelyben (mint minden családban) idővel megjelennek az elkerülhetetlen ellentétek, ami végül a feloszlásukhoz vezet – hogy aztán egy világvégét jelentő fenyegetés megfékezése érdekében újra összejöjjenek.
2021-11-12
Dune
Dűne
filmpalota.hu Dűne - Kritika
Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal (a filmet övező imádatot és a rengeteg pozitív kritikát látva semmiképpen), ha azt mondom, hogy a 2021-es Dűnét nézve sorra köszönnek vissza azok a helyszínek, eszközök, fegyverek, karakterek, űrhajók, épületek és díszletek, amiket még gyerekkoromban láttam először, az első könyvet olvasva. Az Arrakis végtelen, narancssárga színbe burkolódzó homokdűnéi, a kéken vagy épp vörösen izzó pajzsok, a több száz, ha nem ezer űrhajóból álló flották, a bizonytalan, de már egyre határozottabb vezérré formálódó Paul, a robosztus alkatú, félelmetes hatalommal bíró Vladimir Harkonnen báró, a halálbiztos, minden mozdulatukkal legyőzhetetlenséget sugárzó Sardaukar-sereg, a brutális méretekkel rendelkező, pusztító erejű homokféreg és még tengernyi ismerős dolog elevenedik meg a szemünk előtt, valahogy úgy, ahogyan azt annak idején elképzeltük.
2021-10-29
Halloween Kills
Gyilkos Halloween
filmpalota.hu Gyilkos Halloween - Kritika
A John Carpenter rendezésében bemutatott 1978-as Halloween – A rémület éjszakája elvitathatatlan hatást gyakorolt a horror, azon belül is a slasher zsánerre. Ha műfajt nem is, de mindenképpen trendet teremtett, amelynek köszönhetően elárasztották a mozivásznakat a megölhetetlen, sehová sem siető, de mindig, mindenhova odaérő néma, maszkos gyilkosok, akiket az elkövetkezendő négy évtizedben a stúdiók a rosszabbnál rosszabb, folytatásokkal, a felesleges mitológiaépítéssel, valamint a bénán előadott, erőltetett magyarázgatásokkal annak rendje s módja szerint szépen ki is véreztettek. A Halloween-frencsájz is megkapta a maga kötelező epizódjait (majdnem egy tucatot), amelyek végeredményben újabb és újabb szögek voltak egy olyan sorozat koporsójába, amit már az első résszel el kellett volna vágni, dehát ismerjük a jó öreg, Hollywoodra tökéletesen igaz mondást, hogy pénz beszél, kutya ugat. Így az eredeti film óta eltelt csaknem negyven év alatt hosszú és kemény munkával sikerült sírba tenni Michael Myers, azaz a „The Shape” karakterét, annak minden egyéniségével és megfoghatatlan misztikusságával együtt. Illetve csak majdnem, ugyanis 2018-ban a füves vígjátékoktól és a fajsúlyos, művészfilmes drámáktól a horrorba átnyargalt David Gordon Green és leginkább a kretén, altesti poénokkal operáló komédiákból ismert Danny McBride újra elővette az álarcos gyilkost, és sikerült nekik az, ami negyven éve, Carpenter eredeti filmje óta senkinek sem jött össze (még magának Carpenternek sem): számtalan kudarcba fulladt folytatás, újragondolás, remake és reboot után méltó módon folytatták a ’78-as klasszikust, és egyúttal le is zárták azt. Hogy akkor mégis miért volt szükség most, 2021-ben a nagyszerű és minden tekintetben zseniális film után egy újabb epizódra? A válasz mi sem egyszerűbb: a pénz most sem tudta befogni a száját.
2021-10-26
Venom: Let There Be Carnage
Venom 2.: Vérontó
filmpalota.hu Venom 2: Vérontó - Kritika
Nem meglepő módon ugyanakkora infantilis marhaság, mint elődje, lényege összefoglalható annyiban, hogy két bazi nagy szörny üvöltözések, hörgések és verbális farokméregetések közepette csépeli egymást, a vér és a brutalitás hiánya pedig ezerszer fájóbb, mint korábban, viszont van egy óriási különbség az első részhez képest: sokkal több töke van, mint annak.
2021-10-22
Cry Macho
Cry Macho - A hazaút
filmpalota.hu Cry Macho - Kritika
Nem tudom nyugodt szívvel azt mondani, hogy a Cry Macho-nak tényleg egy hollywoodi legenda hattyúdalának vagy magnum opusának kellett volna lennie. Ahogy azt már fentebb is említettem, ez a Gran Torino-ban már megtörtént, ennél fogva a Cry Macho csupán egy teljesen lapos, A-pontból B-be öreges tempóval robogó, mindenféle meglepetés, fordulat, érdekes kitérő nélküli, legjobb esetben is közepes, mérsékelten szórakoztató utazás, amit ugyan méltatlan lenne földbe döngölni (hiszen nem az vele a fő baj, hogy rossz lenne, hanem, hogy konkrétan tényleg semmilyen), mégis rossz szájízzel áll fel utána az ember a fotelből. Azért egy ekkora névtől, mint Eastwood, jóval többet várunk, még ha mostanában már nem is forgat olyan filmeket, mint fénykorában – sőt, ami engem illet, voltaképp csak az iránta érzett hihetetlenül mély tiszteletem miatt nem köszörültem jobban a nyelvemet ezen a sokkal jobb sorsra érdemes filmen. Amiről a megtekintése előtt el nem tudtam volna képzelni, hogy pont róla fogom azt írni, hogy kár érte.
2021-10-19
No Time to Die
Nincs idő meghalni
filmpalota.hu Nincs idő meghalni - Kritika
A Nincs idő meghalni-val nem az a legnagyobb baj, hogy megpróbálja a lehető legközelebb hozni a közönséghez a főhőst és humanizálni azt (az előző négy film is ugyanezt tette), hanem az, hogy mindezt borzasztóan mesterkélten, felszínesen és érdektelenül teszi. Ez a mesterkéltség, felszínesség és érdektelenség az amúgy totál váratlan finálét is legyilkolja (amit egyébként, a mai szélsőséges véleménynyilvánítást nézve a rajongók egyik fele szívből gyűlölni fog, a másik fele meg sírva, tapsolva borul le előtte – és itt is elsősorban a megvalósítással van a gond): mire eljutunk idáig, a gyenge forgatókönyv miatt képtelenség beleélni magunkat a történtekbe és a fene megette az egészet – pedig milyen szép és nagyszerű lehetett volna az a bizonyos katarzis, ha jobban megerőltetik magukat az írók.
2021-10-04
High Plains Drifter
Fennsíkok csavargója
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #14: Fennsíkok csavargója - Kritika
Épp az a szép a Fennsíkok csavargójában, hogy bármelyik magyarázat mellett foglalunk is állást, más-más filmet kapunk: vagy egy bizarr, szürreális allegóriát a Pokol bosszúálló lovasáról, vagy egy realista alkotást az amerikai pionírok lecsupaszításáról és a vadnyugat mítoszának és hősképének illúzióromboló eltaposásáról. Akárhogy is legyen, Eastwood második rendezése egy remekbeszabott anti-western az amerikai történelem során nagy mellénnyel hangoztatott civilizálódás hazugságáról (a klasszikus westernekben ezt az utat a borotválkozás testesíti meg – ami ebben a filmben hirtelen és sokat mondóan félbeszakad) és a vadnyugat legendájának szétzúzásáról – ami érdekes módon mégis a műfaj egyik megkerülhetetlen alapműve lett.
2021-09-26
Band of Brothers
Az elit alakulat
filmpalota.hu Az elit alakulat - Kritika
A ’90-es években a D-nap ötvenedik jubileumának alkalmából újra reflektorfénybe került az emberiség történelmének eddigi legnagyobb, legpusztítóbb háborús konfliktusa, és mivel az addigra már kissé megfáradt téma új erőre kapott, sorra jelentek meg az ezt a korszakot felelevenítő regények, életrajzi könyvek, dokumentumfilmek, mozifilmek, tévésorozatok és még videojátékok is, amelyek a modern technika vívmányainak köszönhetően minden addiginál realisztikusabban mutatták be a második világháború életeket felőrlő brutális húsdarálóját. A témakörbe pumpált friss vér egészen az ezredfordulóig kitartott, és eme időszak egyik legnépszerűbb képviselője a Stephen A. Ambrose hadtörténész 1992-ben megjelent bestseller regényéből készült Band of Brothers (Az elit alakulat, 2001) című tíz részes minisorozat, amely az amerikai 101-es ejtőernyős hadosztály legendás Easy századának történetét meséli el, akik végigharcolták a nyugat-európai frontot Normandiától kezdve Hollandián és Belgiumon át egészen Németországig. Részt vettek a Szövetségesek partraszállásában, a kudarcba fulladt Market Garden Hadműveletben, az ardenneki offenzívában, saját szemükkel látták a Harmadik Birodalom legsötétebb oldalát a koncentrációs táborok felszabadításakor, és végül eljutottak Adolf Hitler hírhedt Sasfészkébe is – az, hogy történetük hihetetlen, lenyűgöző és izgalmas, a legjobb esetben is enyhe kifejezés. Egy olyan sztori, ami vitathatatlanul mozgóképre kívánkozik. Ezt Steven Spielberg és Tom Hanks is így gondolta, amikor úgy döntöttek, hogy egy minisorozat formájában feldolgozzák az Easy század katonáinak már-már emberfeletti és példaértékű pályafutását – így született meg a pontosan három évig, csillagászati összegből (125 millió dollárból) készülő adaptáció, amely előtt valósággal leborult a szakma és a közönség. Minden elképzelhető díjat besöpör, amit egy ilyen formátumú alkotás besöpörhet, és ami mindmáig, még húsz esztendővel a bemutatása után is minden idők legjobb háborús tévésorozataként emlegetnek
2021-09-17
Malignant
Eleven kór
filmpalota.hu Eleven kór - Kritika
Az Eleven kór azonban nem csak emiatt volt már az első előzetes után is érdekes, no meg impozáns, hanem mert egyrészt a trailerek nem mutattak meg sokat a sztoriból, másrészt mert az alkotásról gyakorlatilag tényleg alig lehetett tudni valamit (sőt, maga Wan kérte meg azokat az újságírókat, akik látták a filmet, hogy ha lehet, próbálják meg nem lelőni a kulcsfontosságú fordulatokat), ez pedig alanyi jogon vonzóvá tette a direktor visszatérését ahhoz zsánerhez, amelynek a változatos és sikeres pályafutását köszönheti.
2021-09-13
Joe Kidd
 
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #13: Joe Kidd - Kritika
Clint Eastwood a ’70-es évek elején igazi szupersztárrá vált. A szúrós szemű színészt az élvonalba katapultáló, hatalmas sikert aratott Piszkos Harry körül még nagyban folytak a botrányok (ugye a kritikusoknak és egyes polgárjogi aktivistáknak nemigen nyerte el a tetszését, hogy Clint a törvény semmibevételével lazán keresztüllőtt a mocskos bűnözőkön), amikor 1972-ben elkészült következő filmje, ami – dobpergés – egy western lett. A Joe Kidd viszont már nem ment akkorát, sem a szakmánál, sem a közönségnél, előbbi eléggé vegyesen fogadta, utóbbi pedig egyszerűen csak nem volt kíváncsi rá – jól lehet, legalább volt kit és mit hibáztatni azért, mert a pénzáraknál nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Harry Callahan ugyanis annyira belövöldözte magát a köztudatba, hogy a mozik még egy évvel később is tőle voltak hangosak, ez pedig (bár kissé gyenge lábakon áll ez a kifogás) elorozta a rivaldafényt a Joe Kiddtől, és elejét vette annak is, hogy akkora figyelmet kaphasson, amekkorát megérdemel – legalábbis a stúdió és a producerek szerint. Csakhogy a Joe Kidd fogadtatása és anyagi teljesítménye nagyjából egyenes arányban áll a film minőségével: pontosabban teljesen olyan érzést kelt, mintha a cselekmény több másik westernből ollózták volna össze, vagy legalábbis semmi olyat nem mutat, amit ne láttunk már volna legalább százszor a műfaj több évtizedes történelme alatt. Persze a ’70-es évekre a western fénykora már régen leáldozott, látszólag mindent kihoztak már belőle, amit csak lehetett – így csak a jól ismert parafrázisokat ismételgették, egy-két kivételtől eltekintve. Ennek következtében természetesen jóval kevesebbet is gyártottak belőlük, mint korábban, viszont azok általában jók is voltak – ezek közül nem egyben Eastwood volt a főszereplő. A Joe Kidd azonban nem tartozik a legjobb munkái közé, sőt, ami azt illeti, nemhogy a Dollár-trilógiának, de még azoknak a westerneknek sem ér a nyomába, amiket ő rendezett.
2021-09-13
Don't Breathe 2
Vaksötét 2.
filmpalota.hu Vaksötét 2 - Kritika
A 2016-os első rész méltán az előző évtized egyik legjobb horrorfilmje (bár arról, hogy valójában tényleg horror-e, mind a mai napig megoszlanak a vélemények, de annyi baj legyen), a szinte már csontig lerágott home invasionös köntösben, de valami olyan zsigeri félelmekre alapuló nyers és feszültséggel teli módon tálalva, az undorítóan trendi jump scare-ek nélkül, hogy nehezen állta meg az ember a moziszék karfájának folyamatos markolását a vetítőteremben. A Vaksötét igazi hátborzongató szórakozást nyújtott, csúcsra tolva a tehetetlenség és a bezártság vásznon átütő fojtogató érzését (az autóipar egykori fellegvárát jelentő, most egy komplett, összefüggő nyomortanyává rothadt Detroit, mint helyszín, abszolút telitalálat volt), adott egy nagyszerű Stephen Langet, aki annyira félelmetesen és hatásosan keltette életre a fehér szemű, tapogatódzó rémet, hogy már-már nem is tűnt embernek, inkább egy tűzön-vízen át szakadatlanul vadászó földöntúli szörnyetegnek, és nem utolsó sorban adott a filmművészetnek egy ifjú tehetséget, Fede Alvarezt, aki ezzel a filmmel és a 2013-as Gonosz halottal a műfaj új reménysége lett (hogy mit kezdett ezzel a hirtelen jött népszerűséggel, már egy másik dolog – sajnos azóta átvedlett közepes iparossá, és nem úgy néz ki, hogy a közeljövőben bizonyítékot adna arról, hogy nem volt korai piedesztálra emelni). A második felvonásnál már csak produceri és társírói minőségben vett részt, a rendezést átadta Rodo Sayaguesnek (akivel az első rész forgatókönyvét is pötyögték), és valószínűleg hamar arra a következtetésre jutottak, hogy az alapból is szűk keretek közé szabott koncepció (egy pórul járt csapat bezárva a házba, ahol a Vak Ember vadászik rájuk és öli meg őket válogatott módszerekkel) még egyszer már nem ütne akkorát, ezért csavartak egyet a recepten.
2021-09-09
Shang-Chi and the Legend of the Ten Rings
Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája
filmpalota.hu Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája - Kritika
A Bosszúállók: Végjáték óta nem haragudtam ennyire a Marvelre. Mindig is jellemző volt az MCU-ra, hogy a komolyabb témákat és jeleneteket megpróbálja egy kis humorral kiegyensúlyozni, és ha belegondolunk, már a 2008-as, univerzum-indító Vasember sem volt mentes a poénoktól, no meg a helyzetkomikumtól, valamint, noha később Kevin Feige-ék több olyan filmet is letettek az asztalra, amelyek kifejezetten a humoros felfogásra épültek, ezek vagy gyönyörűen belesimultak a koncepcióba (A galaxis őrzői 1-2), vagy kreatív megoldásokkal, trükkökkel jártak vele kéz a kézben (A Hangya). A fordulópont valamikor a Thor: Ragnarök idején következett be: Taika Waititi rendezése olyan nagyot ment pénzügyileg és kritikailag (az előző két részhez képest mindenképp), hogy valószínűleg Feige is rájött arra, vagy inkább megerősítést nyert benne az, hogy ezek a filmek csakis infantilis, oda nem illő poénokkal képesek működni, hiszen a laikus, átlag mozinézőnek őszintén szólva tényleg nincsenek olyan hatalmas igényei. Legyen látványos, legyenek benne jól kinéző, híres sztárok, legyen benne akció, csihi-puhi, piff meg paff meg ptyú-ptyú, a végén mentsék meg a világot és álljon helyre az univerzum rendje, hogy a multiplexek közönsége is nyugodtan álom hajthassa a fejét mozizás után. A baj csak az, hogy ezek a filmek erőltetett viccelődések nélkül is működőképesek lennének (lásd Bosszúállók: Végtelen háború), nincs szükség arra, hogy a nézők ötpercenként kötelezően hahotázzanak meg nyerítsenek, mint a lovak. És bár az, hogy mára eljutottunk oda, hogy nem készül olyan Marvel-film, amelyből ne zökkentsen ki minden második jelenetben egy-egy óvodás-szintű vicc, egyenesen következik abból, hogy ezek a produkciók rendre lerabolják a piacot, így kísérletezésnek, merészségnek még csak halványan jelét sem mutatják, van még egy tény, ami miatt olyanok ezek a filmek amilyenek. Mindig fel kell múlni az előző alkotást, látványban, akciójelenetekben, karakterekben, mondanivalóban. Túlságosan is széles közönségnek kell megfelelni, építeni kell az univerzumot, új eseményeket, főgonoszokat, hősöket, szervezeteket kell behozni a képbe (lehetőleg úgy, hogy ezek mind rálicitáljanak a már meglévőkre), mindig tizenkilencre kell lapot húzni, így nem csoda, hogy ami annak idején nagyon is jól ment, annak a mai MCU-produkciók már csak groteszk tükörképei: lelketlenek, műanyagízűek, centikre kiszámolt, legyártott és forgalmazott termékek – híján mindenféle egyediségnek.
2021-09-06
Gekitotsu! Satsujin ken
Az utcai harcos
filmpalota.hu Az utcai harcos-trilógia - Kritika
2021. augusztus 19-én egy igazi japán és nemzetközi legendát veszített el a világ. Sonny Chiba a harcművészeti filmek egyik legnagyobb ikonja volt, több mint öt évtizeden át tartó pályafutását közel kétszáz film- és sorozatszerep fémjelezte, amelyek között bőven akadtak megkerülhetetlen kultuszdarabok, világraszóló sikereket aratott klasszikusok és rendezők generációit inspiráló művek is. Játszott már profi bérgyilkost (The Executioner, Golgo 13), bűnözővé avanzsáló csődbement üzletembert (The Bullet Train), egy, lelkét a sátánnak eladó szamuráj által feltámasztott élőhalott hadsereg egyik tagjának a fiát (Szamuráj reinkarnáció), XVI. századba csöppent modern katonát, aki uralom alá akarja hajtani az egész szigetországot (Időcsúszás), megküzdött űrlényekkel, nindzsákkal és a Yakuzával. A pokolban külön bugyrot tartanak fent azok számára, akiket ő küldött a másvilágra. A Tiszta románcban az ő filmjeit nézi a moziban a reménytelenül romantikus Clarence, amikor megismerkedik élete szerelmével, Alabamával, miután egy lány lepattintja őt, amikor meghallja a férfi randitervét („– Egy kung-fu filmre akarsz elcipelni? – HÁROM kung-fu filmre!” – hát létezik ennél jobb csajozós szöveg?), és mivel a Tiszta románc forgatókönyvét író Quentin Tarantino hatalmas Chiba-rajongó hírében áll, jó tíz évvel később meg is hívta egy rövid, ám annál emlékezetesebb vendégszerepre a Kill Bill-be (a kiöregedett és morcos kardkészítőt, Hattori Hanzót alakította). Az tehát, hogy gazdag és színes életművet hagyott maga után, nem puszta túlzás és nagyotmondás, hanem egyenesen megkérdőjelezhetetlen tény, amit a világon senki, de senki sem vonhat kétségbe.
2021-09-04
Candyman
Kampókéz
filmpalota.hu Kampókéz - Kritika
Jordan Peele és a film dirigálásával megbízott Nia DaCosta leporolták a lassan harminc éves legendát, hogy a „spirituális folytatás” címkéjével tovább meséljék Kampókéz történetét, egyben át is értelmezzék azt. Ha jobban belegondolunk, tökéletesen evidens és magától értetődő, hogy pont most és pont így született meg ez az új film.
2021-08-31
Candyman
Kampókéz
filmpalota.hu Kampókéz - Kritika
992-ben egy új ikont üdvözölhettünk a horrorfilmes istenek halhatatlan panteonjában. A műfaj egyik legnagyobb és méltán legnagyszerűbb krónikása, az angol Clive Barker (a Hellraiser, a Korbács, és egyéb vérfagyasztó regények szerzője) még a ’80-as években írta meg több felvonásból álló novelláskötetét, a Vérkönyveket (Books of Blood), amelynek The Forbidden című története a városi legendák témakörét helyezte középpontba, miközben a szegregációt és a szegénység sújtotta városrészek kultúráját vizsgálta – nem utolsó sorban pedig remek keretet is adott a sztorinak. Barkert mindig is érdekelték a kortárs társadalmat aktuálisan foglalkoztató témák, és ha azt nézzük, hogy a leginkább a népmesékkel összerokonítható városi legendák olyan történetek gyűjtőnevei, amelyek a kimondatlan tudatalatti kérdésekre adnak feszültségoldó válaszokat, hovatovább, sokszor konkrét tanmesékként szolgálnak bizonyos morális felvetésekre, és ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a műfaj határai alaposan ki vannak tolódva (így gyakorlatilag lehet félelmetes, rémisztő, megható, szólhat fájdalomról, vagy épp szerelemről), akkor tökéletesen érthető, hogy az angol író miért ezt a zsánert választotta a társadalomkritikus hangvétel élére. Barkert viszonylag hamar felfedezte magának a filmipar, és bár igazán ütős, méltó adaptációt azóta sem sikerült készíteni műveiből, azért akadtak jobb-rosszabb próbálkozások. Az 1992-es Kampókéz az előbbi kategóriát színesíti: a filmet író és rendező Bernard Rose lazán kezelte az alapanyagot, Liverpool szegénynegyedeiből a nem kevésbé nyomorúságosabb chicagói Cabrini Greenbe helyezte a történetet, amely messze földön hírhedt lepusztult lakótelepeiről, az erőszakról és a magas bűnözési rátáról. De ezzel itt még nem állt meg a kreatív alkotói szabadság, és az eredmény tulajdonképpen egy rasszok közötti szerelmi történet lett, amerikanizált köntösben, aminek nincs sok köze az eredeti műhöz. (Félreértés ne essék: a Kampókéz önmagában jó film, de mint Barker-adaptáció, kissé foghíjas.)
2021-08-29
Dirty Harry
Piszkos Harry
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #12: Piszkos Harry - Kritika
A film, amelyre bemutatása után a kritikusok és a civil jogvédők is kígyót-békát kiáltottak, a reményvesztett társadalom és a háború utáni nemzedék mégis megtalálta benne a maga hősét, aki nem teketóriázott, és megtette azt, ami a hétköznapi nyárspolgárnak nem ment: keményen odacsapott. PISZKOS HARRY kritika.
2021-08-25
Old
Idő
playstationcommunity.hu Idő - Kritika
A mozgókép több mint százéves történetében kevesen zuhantak olyan magasról olyan nagyot, mint M. Night Shyamalan. A sztorit mindenki ismeri: az ambiciózus, fiatal író-rendező a kilencvenes évek végén megcsinálta a minden idők egyik legzseniálisabb és legváratlanabb csavarjával rendelkező Hatodik érzék című filmet, amivel egy csapásra az A-listás alkotók ligájában találta magát, és a kritikusokkal együtt a közönség is Hollywood új csodagyerekeként kezdte emlegetni. Csakhamar azonban kiderült, hogy Shyamalant nagyon-nagyon korai volt ilyen magas piedesztálra emelni: az indiai direktor, noha nagyot villantott A sebezhetetlennel (a beavatottak mind tudják, hogy valójában ez a legjobb filmje), azt követő munkái viszont egyre gyengébb színvonalat produkáltak, mígnem a karrierpokol kénköves lángjai már annyira perzselték a talpát, hogy a rajongók mellett az Álomgyár is szép lassan elfordult tőle. Ő azonban ahelyett, hogy csendben visszavonulót fújt volna, Blumhouse támogatásával (hiszen lássuk be, azért mindenkinek kijár egy második esély) bebizonyította, hogy maradt még benne valami a régi tehetségéből, és végül a visszatérést ügyesen megalapozó A látogatás után a Széttörve című filmmel példásan rácáfolt azokra, akik már végleg eltemették ezt az egykor szépreményű rendezőt. Azonban ez a főnixmadárszerű feltámadás is Tiszavirág-életű volt, az Üveg (A sebezhetetlen-trilógia harmadik darabja) akkora szöget vert bele Shyamalan pályafutásának koporsójába, amilyet még a legótvarabb, legszemetebb filmjeinek sem sikerült. Nem csak, hogy simán borzalmas volt (ez mondjuk alapjában véve még nem is lett volna akkora baj – őszintén: az, hogy Shyamalan csinál egy újabb rossz filmet, körülbelül annyira meglepő, mint hogy az ég kék, a fű meg zöld), de lényegében legjobb alkotásának emlékét köpte vele szembe. A magam részéről Shyamalan az Üveggel a maradék bizalmamat is eljátszotta, innentől fogva felőlem bármit csinálhat bárhol, egyszerűen nem tud már érdekelni, vagy legalábbis soha nem fogja velem elfeledtetni, hogy ő generációjának, vagy talán az egész filmtörténelemnek az egyik, ha nem a legnagyobb kóklere.
2021-08-24
filmpalota.hu Star Trek-filmek a legrosszabbtól a legjobbig
Több mint valószínű, hogy még maga a nagy Gene Roddenberry sem gondolta, hogy a Star Trek ekkora popkultúrális szörnyeteggé növi ki magát 55 év alatt, amikor 1964-ben papírra vetette a ma már csak Az eredeti sorozatként hívott széria pilotjának forgatókönyvét. Azután meg főleg nem lehetettek reményteli kilátásai, hogy több neves stúdió is visszadobta a már leforgatott anyagot (köztük a CBS is, akiknek már volt egy nagyon hasonló koncepciójú Lost in Space-ük), majd, noha az NBC tőle szokatlan módon berendelt egy második pilotot, aztán további három évadnyi epizódot, a sorozatot a folyamatosan csökkenő nézettségi adatok miatt mindössze három évvel az indulása után elkaszálták. Ilyen szomorú és csalódáskeltő előzmények alapján ma már nehéz elképzelni, hogy hogyan jutott el a Star Trek a ma ismert hatalmas, megkerülhetetlen kultstátuszig, de az idő Roddenberry-t igazolta: a hetvenes években a holdra szállás, a rohamos iramban fejlődő űrprogram és a gyakori ismétlések miatt a sorozat egyre nagyobb rajongótábort szerzett magnak (ebben volt némi szerepe a két szezont megért, az eredeti szereplők szinkronhangjával készült rajzfilmsorozatnak is), amely végül a széria befejezése után tíz esztendővel egy nagyköltségvetésű mozifilmben csúcsosodott ki. Na jó, ehhez azért kellett a piacot letaroló Harmadik típusú találkozások és egy bizonyos Star Wars című sci-fi is. A Star Trek tehát mindezek segítségével 1979-ben új erőre kapott. Eddig összesen 13 mozifilmet, 10 tévésorozatot, 37 évadot és nagyjából 800 epizódot számlál, az tehát, hogy jókora szeletet hasított ki magának a popkultúrából, nemcsak holmi magyarázatra szoruló feltételezés, hanem egyenesen magától értetődő tény. És most fogjuk magunkat, és megemlékezünk Roddenberry agyszüleményének nagyvászonra termett darabjairól, rangsorolva a hol jobb, hol rosszabb próbálkozásokat. Manőverezők, impulzus, fegyverzet és pajzsok készen, irányítófedélzet készen, dilítiumkamrák a maximumon, indulás!
2021-08-12
Play Misty for Me
Játszd le nekem a Mistyt!
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #11: Játszd le nekem a Mistyt! - Kritika
Az utókor számára a Játszd le nekem a Mistyt! legjobb esetben is egy mérsékelten érdekes lábjegyzet a pszicho-thrillerek végeláthatatlan sorában, amely ugyan olyan későbbi klasszikusoknak szolgált útmutatásul, mint a Végzetes vonzerő, a Tortúra vagy a Zaklatás, de egyúttal ezek a filmek sajnos azt is megmutatták, hogy ebből az alapötletből sokkal többet is ki lehet hozni, mint amit Eastwood a hetvenes évek elején a vászonra álmodott. Ettől függetlenül az érdemei vitathatatlanok. Egy olyan időszak terméke, amikor az őrület gyilkosokat felsorakoztató alkotások az autósmozikba vagy az éjféli vetítésekre voltak száműzve, ez azonban nem akadályozta meg a filmet a tekintélyes anyagi sikerben: majdnem egymillió dolláros költségvetésének több mint tízszeresét hozta vissza a jegypénztáraknál, emellett a kritikusok is a keblükre ölelték, amely első, egyben szerencsére nem utolsó bizonyítéka lett annak, hogy Eastwood nem csak színészként, de rendezőként is tökéletesen megállja a helyét.
2021-08-10
The Suicide Squad
The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag
filmpalota.hu The Suicide Squad - Az öngyilkos osztag - Kritika
Az öngyilkos osztag legnagyobb truvája nem az, hogy bebizonyítja, a zsáner bőven tartogat még meglepetéseket, nem az, hogy elődjével szemben nem érezni rajta az izzadságszagot és görcsös erőlködés nélkül tud vagány lenni, még csak nem is az, hogy több lélek, értelem, szív és tét van benne, mint az utóbbi évek Marvel/DC-felhozatalában összesen, hanem, hogy megmutatja, hogy ha egy stúdió mer kockáztatni és van bátorsága többszázmillió dollárral megdobni egy rendezőt és teljesen szabad kezet adni neki, és ha ráadásul ez a kreatív szabadság még hatalmas tehetséggel is párosul, akkor ott olyan dolgok történhetnek, ami előtt egyaránt leborulhat a szakma és a közönség, egy, a fáradás jeleit már egyre jobban mutató zsánerbe lehelhet új életet és talán még egy döglődő moziverzumot is kihúzhat a posványból – vagy legalábbis utat mutathat neki. Nem kell ehhez más, csak a megfelelő ember, és hogy azt tehessen, amit szeretne. Igen, ennyire egyszerű.
2021-08-09
Jungle Cruise
Dzsungeltúra
filmpalota.hu Dzsungeltúra - Kritika
A Dzsungeltúra magabiztosan hozza az erős közepes szintet: nevetséges és kínos momentumok nélkül (manapság már az óvodás poénok mellőzését is kiemelkedő pozitívumként kell értékelni), de meg is elégszik ennyivel, egyáltalán nem töri magát, hogy világmegváltó, vagy legalább kicsit is meghökkentő dolgokkal kísérletezzen. A műfaj tehát továbbra is hat láb mélyen pihen, és nem úgy tűnik, hogy a második reneszánszára készülne. Mindenesetre az Uncharted-filmnek és az Indiana Jones 5-nek jól fel kell kötnie a gatyát, hogy bebizonyítsa ennek az ellenkezőjét.
2021-08-07
Loki
 
filmpalota.hu Loki: Első évad - Kritika
Mélységesen ironikus, hogy a Marvel félisteni státusza ellenére sem akar kilépni a komfortzónájából, és ezzel egyre inkább rányomja a bélyeget a menetrendszerűen érkező filmekre/sorozatokra, de ahogy a Loki tökéletesre csiszolta az ezerszer használt, elkopott sablonokat és megmutatta hogyan is kellene ezt csinálni a többieknek, az valóban kimeríti az irónia szó fogalmát. Az nemkülönben, hogy mindez pont egy olyan karakterhez köthető, akiről az égvilágon mindent elmondtak már, amit csak lehet – legalábbis eddig a sorozatig így volt.
2021-07-23
Space Jam: A New Legacy
Space Jam: Új kezdet
filmpalota.hu Space Jam: Új kezdet - Kritika/elmélkedő
A Space Jam: Új kezdet című folytatás nem csak, hogy beakarja bizonyítani, hogy működhet-e ugyanaz a formula most, ami egyszer már működött 1996-ban az első epizódnál, hanem arról is kínos, enyhén szólva sem hízelgő képet ad, hogy röpke 25 év alatt mennyit változott a szórakoztatóipar, Hollywood, meg úgy en bloc az egész világ felfogása. A Space Jam – Zűr az űrben egy sokkal egyszerűbb, derűsebb, ha lehet ezt mondani, bizonyos szempontból jobb világ terméke, amely – amellett, hogy kis túlzással élve egy óriási marketingfogás volt anno, Bolondos Dallamokostul, játékfigurástul, Nike cipőstül és Michael Jordanestül – nem csupán frappáns módon és akkori technikai mércével mérve szinte zseniálisan ötvözte a népszerű rajzolt figurákat és az előszereplős formátumot (igaz, nem elsőként, de ez most mellékes), hanem ezen felül is megvolt benne az újdonság varázsa, valamint a korszakra jellemző utolérhetetlen báj, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy ma már, a retro mindig elnéző, még a legeslegrosszabb film képét is feljavító szemüvegén keresztül nézve egy igazi klasszikusnak, hovatovább, valódi kultuszfilmnek tekintsük Michael Jordan és Tapsi Hapsiék univerzumot megrengető találkozását. Hogy megértsük a Space Jam sikerét, nem kell mást tennünk, mint 1996-ba képzelni magunkat: hiába volt már rá példa korábban, a hibrid technikát még nem facsarták ki teljesen, a CGI sem uralta még le a vásznak, ahogy látványos blockbusterekből is relatívé kevés volt, ráadásul világszerte (ahogy kis hazánkban is) még mindig kitörő népszerűséget élveztek a Bolondos Dallamok bugyuta, generációkat a tévéképernyő elé szegező és rendre megnevettető figuráinak őrült kalandjai. Ráadásul akkoriban még az internet sem volt annyira elterjedve, mint manapság, így nem az határozta meg egy adott produkció sikerét, hogy mennyire húzzák le a kritikusok és hány százalékon áll a Rotten Tomatoes-on – a Space Jam tehát hozta a papírformát, a kedvelt karakterekkel, bámulatos képi világgal, a fülbemászó zenékkel és a korszak abszolút szupersztárjával hatalmasat tarolt, és ahogy maga a Bolondos Dallamok, úgy hasonlóképp a film is egy egész generációt bűvölt el, nem utolsósorban pedig egyeseket örök kosárlabda-rajongóvá tett.
2021-07-20
Black Widow
Fekete Özvegy
filmpalota.hu Fekete Özvegy kritika
Natasha Romanoff, azaz közismertebb nevén a Fekete Özvegy önálló filmje már hosszú ideje a levegőben lógott a Marvel Stúdiónál. A karakter a 2010-es Vasember 2-beli debütálásánál legfeljebb egy érdekes mellékszereplő volt (vagy ahogy az őt megszemélyesítő Scarlett Johansson nevezte: egy jó numera), azonban a Bosszúállók: Ultron koránál derült ki véglegesen, hogy a sötét múlttal rendelkező, érzelemmentes, profi bérgyilkosnak kiképzett nő, aki ennek ellenére mégis képes volt megtagadni önmagát, és egy szebb jövőért küzdeni, igenis alkalmas arra, hogy elvigyen a hátán egy egészestés szólóprodukciót – innentől kezdve pedig csak Kevin Feige produceren múlt, hogy mikor határozza el magát és mikor küldi moziba a talán legtragikusabb sorsú, legemberibb Bosszúálló önálló kalandját. Jól lehet, erre a filmre mégis egészen pontosan 11 évet kellett várni.
2021-07-16
Nobody
Senki
filmpalota.hu Senki (Nobody) - Kritika
John Wick után szabadon. Hollywoodot manapság sok mindenért lehet szidni, a vég nélkül, ipari szinten gyártott folytatásoktól, előzményektől, rebootoktól kezdve a filmjeikbe integrált kiirthatatlan óvodás poénokon és erőltetett jópofizáson át a régi nagy frencsájzain elvégzett gyalázatos mítoszrombolásig bezárólag, amely során a nagy múltú mozgóképes mítoszait kifacsarja, megmagyarázza, szájba rágja és ízekre szedi, mintha szent küldetésének érezné, hogy minden rejtélyes, misztikus zegzugba bevilágítson, méghozzá baromi nagy reflektorokkal, nehogy akárcsak egy apró részlet is rejtve maradjon a sokszor egybites kreténnek nézett, egyébként jobb sorsra érdemes nézők előtt – de tény, hogy vannak olyan dolgok, amiket piszok jól csinál.
2021-07-13
F9
Halálos iramban 9.
filmpalota.hu Halálos iramban 9 kritika
Kicsit alacsonyabb szinten mozog elődeinél, a franchise csúcspontjainál meg főleg, de többé-kevésbé még mindig ott van a szeren – amellett, hogy itt már igencsak érezni, hogy talán ideje lesz pontot tenni erre a szériára.
2021-07-03
A Quiet Place Part II
Hang nélkül 2.
filmpalota.hu Hang nélkül 2 kritika
Sokáig halasztgatták, de megérte várni rá. Ennél jobb filmet nem is választhatna az, aki a hosszú, kínkeserves szünet után végre vissza szeretne rázódni a régi kerékvágásba, jobban mondva a mozitermek hűs környezetébe.
2021-06-23
Wrath of Man
Egy igazán dühös ember
filmpalota.hu Egy igazán dühös ember kritika
A Wrath of Man esetében nem kell óriási dolgokra számítani. Legnagyobb erénye egyben legnagyobb baja is: régivágású felfogása húsz-harminc évvel ezelőtt még ímmel-ámmal csak-csak elment volna, de a jelenkori igények szerint semmi olyat nem tartalmaz, ami miatt huzamosabb ideig emlékeznénk rá. De igaz, ami igaz, napjainkban lassan már nagyítóval kell keresni azokat a produkciókat, amelyek nem akarnak többek lenni amik, és bátran felvállalják saját identitásukat. Sovány vigasz, de manapság már ennek is örülni kell. Mivel a Wrath of Man egyáltalán nem az első ilyen film idén, talán még van némi remény.
2021-06-08
Army of the Dead
A halottak hadserege
filmpalota.hu A halottak hadserege kritika
Manapság ritka az olyan film, ami büszkén vállalja hovatartozását, és képes is megmaradni ugyanezen a vonalon elejétől a végéig. Legyen bármennyire meglepő, ezt pont a közösségi média által már félisteni magasságokba hájpolt Zack Snydertől kapjuk meg.
2021-05-25
Those Who Wish Me Dead
Akik az életemre törnek
filmpalota.hu Akik az életemre törnek kritika
Nem jó, nem is rossz, inkább csak bődületesen semmilyen.
2021-05-24
Without Remorse
Bűntudat nélkül
filmpalota.hu Bűntudat nélkül kritika
Tom Clancy őrjöngve forog a sírjában, de ez a film jobb, mint a híre.
2021-05-07
The Falcon and the Winter Soldier
A Sólyom és a Tél Katonája
filmpalota.hu A Sólyom és a Tél Katonája sorozatkritika
A Marvel tévésorozatos projektjének következő állomása ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de mivel a stúdió jelenleg 11 további szériát tervez, és ezek közül a következő már másfél hónap múlva debütál (a nagyjából egy tucatnyi bejelentett mozifilmről nem is beszélve), még sosem volt ennyire igaz a közhely: majd legközelebb.
2021-05-02
WandaVision
WandaVízió
filmpalota.hu WandaVision sorozatkritika
A gyász és a valóság elviselhetetlen keserűsége.
2021-04-30
Mortal Kombat
 
filmpalota.hu Mortal Kombat (2021) kritika
Az új MK-film bátor lépés lehetett volna a színvonalas videojáték-adaptációk felé, és az elején még tényleg úgy tűnt, hogy végre sikerül az áttörés, de a végső felismerés, hogy még egy nézhető végeredményre is alig-alig futotta, kijózanítóbb, mint egy savfürdő a Dead Pool arénájában.
2021-04-28
Godzilla vs. Kong
Godzilla Kong ellen
filmpalota.hu Godzilla Kong ellen
Arról sokat lehetne vitatkozni, hogy a Godzilla Kong ellen kritikai és – ami aztán tényleg meglepő – több, mint tisztességes anyagi sikere vajon mennyire köszönhető a járványhelyzet miatt földbe állt mozizásnak, és hogy vajon mire vitte volna békeidőben, egy olyan világban, melyben az emberek a hosszú hónapok óta tartó kínzó elvonás miatt nincsenek kiéhezve a blockbusterekre. És persze ott van a nagy kérdés, amit úgy néz ki, hogy elkövetkező időben még sokszor fel fogunk tenni: számítana valamit, ha nem otthon a tévéképernyőn, hanem a moziteremben, nagy vásznon, megfelelő technikai kritériumok között találkoztunk volna vele először?
2021-04-16
Hang 'Em High
Akasszátok őket magasra!
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #4: Akasszátok őket magasra!
Amerika válasza a spagettiwesternre.
2021-04-11
Where Eagles Dare
Kémek a Sasfészekben
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #6: Kémek a Sasfészekben
A németeket lelövik, ugye?
2021-04-11
Il buono, il brutto, il cattivo
A Jó, a Rossz és a Csúf
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #3: A Jó, a Rossz és a Csúf
Egy komplett eszményképet kíméletlenül leromboló halhatatlan mestermű.
2021-04-11
Two Mules for Sister Sara
Két öszvért Sara nővérnek
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #8: Két öszvér Sara nővérnek
Afrika királynője a vadnyugaton.
2021-04-11
Paint Your Wagon
Fesd át a kocsidat
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #7: Fesd át a kocsidat!
Az aranyásók céltalan megénekeltetése.
2021-04-11
Per qualche dollaro in piu
Pár dollárral többért
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #2: Pár dollárral többért
A fejvadász szakma szépségei.
2021-04-11
Per un pugno di dollari
Egy maréknyi dollárért
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #1: Egy maréknyi dollárért
A nyers realizmussal és szatirikus humorral felmutatott szigorú, ámde cinikus mosolyú középső ujj.
2021-04-11
Kelly's Heroes
Kelly hősei
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #9: Kelly hősei
Az arany bűvöletében.
2021-04-11
Coogan's Bluff
Szökevények nyomában
filmpalota.hu Eastwood-retrospektív #5: Coogan blöffje
Vidéki cowboy a modern nagyvárosban.
2021-04-11
Thor: The Dark World
Thor: Sötét világ
Kritikus Tömeg Thor: Sötét világ (Thor: The Dark World – 2013) A New York-i incidens után egy egész évvel sem maradtak el a fenyegetések, azonban most nem (csak) szeretett Földünket, hanem az egész univerzumot szeretné elpusztítani, egy több millió éves, ősi ellenség, aki Malekith névre hallgat, és a kegyetlen sötét elfek fővezére. Nem kevesebb a célja, mint az, hogy visszaállítja a sötétséget, mely egykor az egész kozmoszt uralta. Annak idején egész seregét az asgardiak verték le, és mikor Odin fiának,... 2013-11-18
Elysium
Elysium - Zárt világ
Kritikus Tömeg Elysium – Zárt világ (Elysium – 2013) Annak ellenére, hogy 2013 a sci-fi éve akart volna lenni, a felhozatal, amely elé oly’ nagy reményekkel tekintettünk, jócskán elmaradt attól, amit az ember várt volna, és az egyébként is gyenge nyári filmek között csak elvétve akadt olyan, ami ne bukott volna meg, és minőségben teljesítse (ha csak minimálisan is) azt, amit elvárnak tőle. Ezek után (sőt, ettől függetlenül is), nem csak a műfaj rajongói, de egy magára kicsit is adó filmfanatikus messiás... 2013-08-23
Man of Steel
Az acélember
Kritikus Tömeg Az acélember (Man of Steel – 2013) Szuperhősökből úgy látszik sose elég. Nemrégiben még Tony Stark harmadik önálló jelenése borzolta fel a kedélyeket, és vitte sikerre megint a Marvel stúdió koncepcióját. Kevés filmet vártak többen idén, mint a Vasember 3-at, kevés alkotás mondhatja el magáról hogy nagyobb rajongótábor állt mögötte, már a bejelentéstől fogva. És ha nem is ugyanolyan, de mindenképpen a hasonló statisztikák felé konvergált a világ legtökéletesebb szuperhősének kikiáltott, m... 2013-06-24
Fast & Furious 6
Halálos iramban 6.
Kritikus Tömeg Halálos iramban 6 (Fast & Furious 6 – 2013) A két évvel ezelőtti nyár talán legnagyobb meglepetésfilmje volt a Halálos iramban sorozat ötödik felvonása. Nem csak azért mert a franchise pénzügyileg legjövedelmezőbb tagja vált belőle, de Justin Lin akciómozija egészen addig a pontig jutott hogy már maguk a kritikusok is sűrű bocsánatkérésbe kezdtek hogy élvezik ezt az eszetlen akcióorgiát amit Vin Diesel és társai hoztak nekünk. Az első epizód röpke 12 évvel ezelőtt szubkultúrát teremt... 2013-05-28
Star Trek Into Darkness
Sötétségben - Star Trek
Kritikus Tömeg Sötétségben – Star Trek (Star Trek Into Darkness – 2013) „So that’s what we call Star Trek!” Ezek azok az igen nagy súlyú szavak, amelyek az új Star Trek-mozifilm vizslatása kapcsán az eredeti, és az azt követő szériák rajongói szájából a kevesebbnél is kevesebbszer fognak elhangzani. Négy éve ugyan tetszhalott állapotból sikerült visszahozni a franchise-t Hollywood térképére, de J. J. Abrams reboot-ja az alternatív idővonalt tartalmazó cselekményével (amely így az összes eddigi Trek-s... 2013-05-20
Die Hard 2
Még drágább az életed
Kritikus Tömeg Még drágább az életed (Die Hard 2 - 1990) Hogy léphet az ember kétszer is bele ugyanabba a szarba? Kérdi John McClane hadnagy csőrre töltött fegyverrel, elégedetlen hangon, miközben egy újabb terrorista csoport levadászására készül, egy évvel a Nakatomi-incidens után, ismét a szeretet ünnepén, ám ezúttal a washingtoni repülőtér jóval tágasabb és hidegebb légkörében. McClane-nek úgy tűnik a Karácsony már nem a nyugodt kandalló melletti likőrözést jelenti, hanem egy rakás vérszomjas rosszar... 2013-03-03
A Good Day to Die Hard
Die Hard - Drágább, mint az életed
Kritikus Tömeg Die Hard - Drágább, mint az életed (A Good Day to Die Hard - 2013) Rég volt már, pontosan 25 éve, mikor a legelső Die Hard film berobbant a mozitermekbe, és új színt hozott a már javában döglődő akciófilmes sodrásba, nem túlzás kijelenteni hogy újra is értelmezte azt. Minden idők legjobb akciómoziját aztán, ahogy az lenni szokott folytatások is követték, viszont a harmadik, az eredeti szintjével egyenértékű epizód után hosszabb szünet következett, legközelebb csak 12 év múlva láthattuk ke... 2013-02-16
The Expendables 2
The Expendables - A feláldozhatók 2.
Kritikus Tömeg The Expendables - A feláldozhatók 2 (The Expendables 2 - 2012) Két évvel ezelőtt kellemes emlékként vonult be a történelembe A feláldozhatók című akciómozi. A másodvirágzását élő Sylvester Stallone összetrombitálta a múlt és a jelen akciósztárjait egy közös bulira, amelynek nem volt kevesebb a célja, minthogy az idősebb nézők számára visszahozza a dicső ’80-as, valamint a ’90-es éveket, azt a kort, mikor a vásznakat ezek a tesztoszteron túltengésben szenvedő, brutális izomemberek uralták.... 2012-11-05
Skyfall
 
Kritikus Tömeg Skyfall (Skyfall – 2012) „Mindenkinek kell egy hobbi…” „A tiéd mi?” „A feltámadás.” Őfelsége titkos ügynöke James Bond idén 50. születésnapját ünnepli, ennek köszönhetően ismét nagy körülötte a felhajtás, régi, klasszikus epizódok a mozikban (még nálunk is!), videojáték, Blu-ray gyűjteményes megjelenés, és egyéb nyalánkságok. De ezt az évfordulót igazából a legújabb mozifilm koronázza meg, ami immáron már a 23. Fura, de jó kimondani, kedvenc brit ügynökünknek még mindig rengeteg rajo... 2012-10-29
X-Men: First Class
X-Men: Az elsők
Kritikus Tömeg X-Men: Az elsők (X-Men: First Class - 2011) A hétköznapi emberek által kitaszított, egyszerűen csak korcsként nevezett, különleges képességekkel rendelkező mutánsok történeteit mindig is előszeretettel falta a nép. Először csak a képregény rajongók kiváltsága volt ez, majd Bryan Singer 2000-es keltezésű filmadaptációja óta már a mozinézők is előszeretettel ülnek be a terembe ha egy új epizód vetítésére kerül a sor. És az emberek nagyjából kajálják is ezeket a filmeket, nemcsak a neves sze... 2012-10-01
Lethal Weapon 2
Halálos fegyver 2.
Kritikus Tömeg Halálos fegyver 2 (Lethal Weapon 2 - 1989) 1987-ben a Mel Gibson-Danny Glover páros olyan erővel robbant be a mozikba, hogy nem csak egy kitűnő, remek akciófilmet tettek le az asztalra, de egy csapásra átformálták az egész zsánert, megmutatták hogy a műfaj bőven túlmutat az – addig csak – agyatlan, vérgőzös, nagyjából csak látványos lövöldözésből és robbanásból álló akciómozikon. Filmek egész sorát indította el, amelyek megpróbálták leutánozni a Halálos fegyver nagyon is bevált receptjét,... 2012-09-28
The Incredible Hulk
A hihetetlen Hulk
Kritikus Tömeg A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk – 2008) A 2000-es évek elején nagyon fellendültek a képregény feldolgozások, és többek közt ennek hozadéka is lett 2003-ban a feldühödött, zöld óriás vászonra vitele is. Hulk hazájában természetesen megjelenése óta nagy hírnévre tett szert, s nálunk ugyancsak viszonylag ismeretlen volt. Bár nem emelhető egy szintre mondjuk Batman-el, Superman-el, vagy Pókemberrel, de mégis, rengeteg feldolgozás készült már, kezdve a csupán csak néhány évadot megélt é... 2012-09-26
Iron Man
A Vasember
Kritikus Tömeg Vasember (Iron Man – 2008) A 21. században szépen feltört a képregényadaptációk műfaja. Brian Singer X-Men-je szépen megindította (újra) a szuperhősök zuhatagát, amely odavezetett hogy manapság már milliók állnak sorba a mozikasszáknál hogy kedvenc hőseik újabb kalandjait tekintsék meg. Persze ezek között a filmek között találhatóak kevésbé sikeresek is, ám azért mára már elmondható hogy a mérleg a pozitív irányba tart, és a képregényadaptációk trónján a Marvel Comics ül. A DC kiadónak ot... 2012-09-26
Batman Begins
Batman: Kezdődik!
Kritikus Tömeg Batman: Kezdődik! (Batman Begins – 2005) Az 1997-es Batman és Robin után sok-sok évvel egy Christopher Nolan nevű, akkor még csupán három filmmel rendelkező direktor meglépte azt, amit előtte nem sokan mondhattak el. Ismét vért pumpált a denevérember franchise-ba, felfrissítette, megreformálta, vagy egyszerű szavakkal újjáélesztette a legendát, nem is akárhogyan. Ha azt nézzük, az 1939-ben bemutatkozott karaktert megjelenése után rengeteg író, alkotó alakíthatta kénye-kedvére, és természe... 2012-09-26
Lethal Weapon
Halálos fegyver
Kritikus Tömeg Halálos fegyver (Lethal Weapon - 1987) A boldog ’80-as évek első felének akciófilmjeiben leginkább izomagyú, tesztoszterontól fűtött, egy kisebbfajta latin-amerikai ország fegyverarzenáljával rendelkező hősök egyszemélyes hadseregként gonosztevők százait tették el láb alól, válogatott kivégzési módokban, miközben nekik csak egy-két zúzódásuk lett, vagy hajuk szála se görbült. A közönség persze falta ezeket a mozikat, semmiből jött, addig ismeretlen embereket tettek sztárokká, és bizony né... 2012-09-23
The Dark Knight Rises
A sötét lovag: Felemelkedés
Kritikus Tömeg A sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises – 2012) Nem tudom pontosan meghatározni, hogy végülis mikor kezdődött a denevérjelmezbe öltözött köpönyegforgató iránti rajongásom, de az biztos, hogy valamikor az óvodában lehetett. Volt egy barátom, akinek mindenféle játékfigurája és képregénye volt (az ő jóvoltából nem csak Batmant, de olyan más hősöket is megismerhettem mint Superman, Pókember, stb.). A többi ment a maga útján. Rajongásomat a rongyosra olvasott füzetek, és a több száz... 2012-07-27
The Girl with the Dragon Tattoo
A tetovált lány
Kritikus Tömeg A tetovált lány (2011) Kisebb-nagyobb mértékű viták alakulnak ki a filmes fórumokon, miközben mindenki Hollywood-ot szapulja hogy eredeti ötletek helyett futószalagon gyártják a folytatásokat, feldolgozásokat, reboot-okat, stb. Erre most itt van egy újabb alany, külföldön már hónapokkal ezelőtt bemutatott, de nálunk csak most vetített feldolgozás. A forgalmazók gondoskodtak róla hogy mindjárt egy regény-adaptációval kezdjük az évet, ráadásul nem is akármilyen alkotással van dolgunk, leg... 2012-01-24
Dawn of the Dead
Holtak hajnala
Kritikus Tömeg Holtak hajnala (1978) Lehet hogy az emberi csontokat szopogató élőholtakat a Fehér zombi című moziban láthattuk először, magát a kultuszt George A. Romero teremtette meg Az élőhalottak éjszakája című kis költségvetésű, súlyos mögöttes tartalommal bíró alkotásában, a ’60-as évek végén. A mű nemcsak azért volt nagy hatással a filmiparra mert minimalitása ellenére rendkívül jól megoldott speciális effektusokkal rendelkezett, hanem saját módján figurázta ki az akkori hidegháborús politika hel... 2011-12-31
Mission: Impossible - Ghost Protocol
Mission: Impossible: Fantom protokoll
Kritikus Tömeg Mission: Impossible - Fantom protokoll (2011) A Mission: Impossible franchise 15. évfordulójának alkalmából a mozivásznon ismét felhangzik az ismerős dallam, a látványos akciók és Tom Cruise fogpaszta reklámba illő mosolya megint moziba csábítja a nézőt, ki tudja már hányadszorra. Akármennyire is nyilvánvaló volt, a trilógiát mégsem zárták le, ahelyett hogy Ethan Hunt ügynök megszámlálhatatlan lehetetlen küldetés teljesítése után nyugdíjazták volna és nyugodtan élhetne boldog és hosszú él... 2011-12-23
Mission: Impossible III
 
Kritikus Tömeg Mission: Impossible III (2006) A Mission: Impossible II óta kemény hat év telt el, amely során nemcsak az akciófilmek és az emberek igényei változtak meg, hanem új hősöket is teremtettek ezek az igények. Matt Damon főszereplésével elkészült Robert Ludlum regénye alapján a Bourne-rejtély és a Bourne-csapda, valamint a James Bond szériát is akkoriban rebootolták, tehát az egész zsáner új erőre kapott és ebből a mókából Ethan Hunt sem maradhatott ki. Az M:I franchise sava-borsát mindig az ep... 2011-12-20
The Getaway
A szökés
Kritikus Tömeg A szökés (The Getaway - 1972) A mai fiatalok akik felkapják a fejüket egy új Transformers filmnél, vagy kedvenc rendezőjükként Michael Bay-t nevezik meg, azok közül kevesen tudják hogy az akciófilmek alapjait már a ’60-as és ’70-es években lefektették. Ezeket a klasszikusokat márpedig tisztelni kell, nem pusztán azon tények miatt hogy ha nem lett volna Sam Peckinpah, Clint Eastwood, Steve McQueen, vagy Charles Bronson, akkor nem lett volna Martin Riggs, John McClane, Sonny Crockett és még... 2011-12-18
Johnny Handsome
Johnny, a jóarcú
Kritikus Tömeg Johnny, a jóarcú (1989) Mickey Rourke fényes karrierje a ’80-as évek végén indult lejtmenetbe, majd a ’90-es években szépen elcseszte az addig gondosan felépített hírnevét és egyre rosszabb mozikat vállalt be, a diszkó korszak végének időszakában azonban még voltak korrekt filmjei, ezek közé tartozik a Johnny, a jóarcú is. Walter Hill rendező először és utoljára dolgozott együtt az akkor még jóképűnek számító sztárral és akkoriban már a direktor is egyre vegyesebb fogadtatású filmeket kés... 2011-12-16
Puss in Boots
Csizmás, a kandúr
Kritikus Tömeg Csizmás, a kandúr (2011) Nem hinném hogy akárki csodálkozik azon hogy mindenki kedvenc macskája önálló animációs filmet kapott. A Shrek 2 óta csak idő kérdése volt hogy a Kandúr szóló kalandját mikor láthatjuk, a zöld ogre tetralógiájának befejezése után azonban ez a kérdés egyre jobban kezdett megoldódni. A Shrek széria fokozatosan romló minősége miatt azonban ez a különálló kaland is rókabőr lehúzásnak tűnt. Viszont ebben az ötletben tényleg volt elég potencia, ugyanis a Csizmás Kandúr ... 2011-12-13
Harley Davidson and the Marlboro Man
Harley Davidson és a Marlboro Man
Kritikus Tömeg Harley Davidson és a Marlboro Man (1991) Kultuszfilmeket nézni jó, már csak azért is, mert olyan életérzéssel és hangulattal rendelkeznek, mint sok más alkotás nem. Ma már alig-alig születnek kultstátuszba sorolandó művek, hiszen az internet korában az ember gyakorlatilag a legismeretlenebb filmekhez is hozzájuthat, ez pedig kizárja annak lehetőségét hogy egy érdektelenségbe fulladt filmnek később felfedezzék valódi értékeit, de kivételek természetesen mindig vannak, csak a különböző film... 2011-12-11
The Driver
Gengszterek sofőrje
Kritikus Tömeg Gengszterek sofőrje (1978) Kevés olyan rendezőnek adatik meg hogy viszonylag hamar bekerül a filmipar sűrűjébe, még kevesebbnek hogy olyan mozikat készít, amelyekből igazi klasszikusok lesznek és amikből később is szívesen merítenek különböző direktorok, vagy nevezik meg inspirációnak. Walter Hill bizony elmondhatja magáról hogy igen szép karriert futott be, bár mostanában már nem annyira aktív (legújabb filmje jövőre érkezik, sok szerencsét neki), de eddigi érdemei megkérdőjelezhetetlene... 2011-12-09
The Thing
A dolog
Kritikus Tömeg A dolog (The Thing - 2011) Az utóbbi években elterjed remake, reboot, prequel, sequel hullámban úgy látszik már egyik régmúlt horror klasszikus sem kerülheti el az újbóli megfilmesítését. A legtöbb embernek ugyan herótja van már abból hogy Hollywood eredeti ötlet hiányában már a századik bőrt húzza le a régi franchiseokról, én ellenben elvagyok velük, bár be kell vallani hogy a legtöbb ilyen feldolgozásnak olyan a színvonala mint egy Film Pluszon leadott yeti-shownak. Nos jómagam is tiszt... 2011-12-06
Convoy
Konvoj
Kritikus Tömeg Konvoj (1978) Végtelenül sivár, kietlen országutak, rajtuk benzingőzös, 18 kerekű, dübörgő monstrumok, azokban pedig szakállas, kobra-szemüveges (haveri körben mi csak így hívjuk), atlétatrikós izzadt férfiak. Ez a pár jelző bőven elég arra hogy az ember rögtön rájöjjön: igen, kamionosokról beszélünk. Egyszerű sofőrökről, akik hetekig, gyakran hónapokig vezetnek A pontból B-be, teljesen egyedül, csak a táj, a hosszúra nyúló országút az ő társaságuk. Ez a fajta életstílus itt nálunk Európá... 2011-12-06
Snake Eyes
Az utolsó dobás
Kritikus Tömeg Az utolsó dobás (1998) Lehet hogy vannak olyan rendezők, akiket eléggé túlértékelnek, de az bizonyos (legalábbis számomra) hogy Brian De Palma viszont a legalulértékeltebb direktorok egyike. Tény hogy szeret olyan zsenik filmjei előtt tisztelegni, mint Alfred Hitchcock, vagy Jean Luc Godard, bevallottan „lop” ezen rendezők mozijaiból, de mégis van benne valami olyan báj, amely miatt De Palma filmjei mára már igazi klasszikusokká nemesedtek, elég csak megemlíteni a Halál a hídon, A sebhely... 2011-12-01
Jing wu men
Tomboló ököl
Kritikus Tömeg Tomboló ököl (1972) A nagyfőnök után Bruce Lee nimbusza egyre nagyobb méreteket öltött, Kínában sokkal jobban istenítették, világszerte is sokkal többen megismerték a nevét. Természetesen, mivel első főszerepe nagyon nagy sikert aratott, ezért nem hagyta abba a filmezést, és máris újabb alkotásnak látott neki. Egyértelmű volt tehát hogy új mozijának sokkal jobbnak, kidolgozottabbnak és ütősebbnek kell lennie az előzőnél. A nagyfőnök, bár nem volt rossz film, de mégis csak Lee volt az aki ... 2011-11-23
Tang shan da xiong
A nagyfőnök
Kritikus Tömeg A nagyfőnök (1971) Bruce Lee kiváló harcművész volt, mindmáig igazi legenda övezi életét, halálának okai és körülményei még ma is tisztázatlanok, van persze egy hivatalos verzió, de ezeket már rengetegen kétségbe vonják, a teljes igazság valószínűleg sosem fog kiderülni. Ezeknél a spekulációknál már csak az élete volt érdekesebb, Lee nem ragadt le csupán a harcművészet tanulásnál, keményen, szorgalmasan hajtotta magát, saját küzdésmódot fejlesztett ki, amivel kivívta az öreg mesterek hara... 2011-11-21
The Way Back
A hosszú menet
Kritikus Tömeg The Way Back (2010) Hihetetlen hogy manapság az emberek mennyire kezdenek megfeledkezni a múltról. Nem akarom kétségbe vonni a holokausztot, vagy kisebbíteni az ott átélt borzalmas mértékét, de a világ már annyira el van foglalva, rá van szállva erre a témára, hogy az emberek egyszerűen képtelenek meglátni, hogy bizony nem csak ez volt az emberiség nagy tragédiája. Napestig lehetne sorolni a különböző történelmi cselekményeket, amelyek közül nem egy olyan mértékű volt, mint a zsidóság tel... 2011-11-20
Conan the Barbarian
Conan, a barbár
Kritikus Tömeg Conan, a barbár (2011) Rég volt már az az időszak, mikor a producerek egymással versengtek egy-egy Robert E. Howard által írt mű megfilmesítéséért. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az 1982-ben bemutatott és nagy sikert aratott Conan, a barbár után nemigen sikerült megugrani a magasra tett lécet. Az első Conan-film nemcsak Arnold Schwarzenegger színészi karrierjét indította be komolyabban, hanem valóban egy erős forgatókönyvvel, cselekménnyel és látvánnyal rendelkező fantasy volt. Ennek f... 2011-11-20
Immortals
Halhatatlanok
Kritikus Tömeg Halhatatlanok (2011) A Zack Snyder által rendezett 300 és a Louis Leterrier féle Titánok harca feldolgozás után az álomgyár ismét a görög mitológia és mondavilág felé fordul, hogy visszahozza a műfaj régi dicsfényét. Az utóbbi évek filmgyártásából észrevehetjük hogy ez még nem igazán jött össze nekik, talán ennek egyik oka az hogy közönséges dajkamesének tartják a régmúlt kitalált hőseit, Isteneit és nem fordulnak kellő alázattal a karakterek és a történetek felé. Vagy csak kizárólag a pé... 2011-11-12
Tower Heist
Hogyan lopjunk felhőkarcolót
Kritikus Tömeg Hogyan lopjunk felhőkarcolót (Tower Heist - 2011) A vígjáték annyira szerteágazó műfaj, hogy gyakorlatilag akármilyen témát képessé tesz arra hogy tömegeket nevettessen meg és garantált szórakozást nyújtson az egyszerű mozinézőknek. S ahogy egy halott emberből, vagy esetleg valami súlyos betegségből viccet tudnak csinálni, eladhatóvá és fogyaszthatóvá teszik, úgy napjaink eseményei, történései sem maradhatnak ki a szórásból. Jelen esetben a már röpke 3 éve tartó gazdasági válság, a nyugat... 2011-11-11
Killer Elite
Válogatott gyilkosok
Kritikus Tömeg Válogatott gyilkosok (2011) Idén már harmadszorra indul a Statham-gépezet, ami annyit tesz hogy kedvenc angol úriemberünk összetör néhány kocsit, jelentős károkat okoz az adott államnak, valamint nem utolsósorban megbünteti a gazfickókat és kioszt néhány fejlövés, vagy csúnyán elken néhány szájat, közben felszed egy nőt, akit levezetésképp jól megdönget. Kábé ez volt a jellemző az utóbbi néhány év akciómozijaira, amiben ő volt a főszereplő, az emberek jó része szereti ezt a receptet, Jaso... 2011-11-11
Apollo 18
 
Kritikus Tömeg Apollo 18 (Apollo 18 - 2011) A Paranormal Activity féle kézikamerás filmekből sosem elég, rakatszámra készülnek a hasonló alkotások, némelyik talán még valami újdonságot is rejt magában, valami különleges műfajjal kombinálva. Az Apollo 18 esetében ezúttal a Holdra vitték fel a kamerát, kis költségvetéssel, majdnem hogy ismeretlen színészekkel, és egy ismert producerrel. Persze hiába volt mérsékelt a siker, az alkotók nagyon is jól járnak ezekkel a kevés pénzből készülő horrorokkal, remake... 2011-11-08
Batman: Year One
Batman: A kezdet kezdete
Kritikus Tömeg Batman: A kezdet kezdete (2011) Bár Christopher Nolan Batman-filmje a The Dark Knight Rises csak jövő nyáron kerül a mozikba, DC-nél gondoskodtak róla hogy addig se maradjunk Bőregér nélkül. A napokban megjelenő (egyébként nagyszerű) Arkham City című videojátékon kívül a képregénykiadó rajzfilmes részlege újabb animációs alkotással örvendeztetett meg minket. Kétségtelen hogy Batman mostanában a legnépszerűbb szuperhős, akár élőszereplős filmről, akár játékról van szó, azonban az animáció... 2011-10-25
Contagion
Fertőzés
Kritikus Tömeg Fertőzés (2011) Steven Soderbergh filmográfiájában nyugodtan megférnek egymás mellett a Hollywood-i blockbusterek és a szerény pénzből készített független filmek is. Igazi egyéniség ő, hiszen lassan már majdnem minden műfajban letette a névjegyét, igazi termékeny rendező, évente legalább két mozit szállít és többnyire természetesen a kritikusok is odavannak érte, na meg az se utolsó szempont hogy sok színészóriás is imád vele dolgozni. Ezúttal azonban nem egy laza popcornmoziról, vagy egy... 2011-10-24
Batman: Mask of the Phantasm
Batman: A rém álarca
Kritikus Tömeg Batman: A rém álarca (Batman: Mask of the Phantasm - 1993) Tim Burton 1989-ben bemutatott Batman filmje igazi lavinát indított el a képregény adaptációk műfajában, olyannyira hogy a Sötét Lovag nemcsak élőszereplős mozikban, hanem a tv képernyőin, rajzolt formában is megjelent. A Batman: The Animated Series névre keresztelt rajzfilmsorozat hasonló dizájnnal, hangulattal és témával bírt mint Burton két Batman adaptációja, tehát sötét volt, komor, felnőttes, pontosan olyan megvilágításba he... 2011-10-22
True Lies
Két tűz között
Kritikus Tömeg Két tűz között (True Lies - 1994) A mai ínséges időkben, mikor alig készülnek minőségi akciófilmek, az alkotók kifogynak az ötletekből, a produkciók alapból csak DVD-re érkeznek, a főszerepeket pedig faarcú tucatszínészek játsszák, az ember gyakran sírja vissza azokat az időket, mikor még tudtak szórakoztató és élvezetes akciómozikat készíteni. Persze ez ma már egyre nehezebb, hiszen a filmvásznakra már nemigen lehetne visszahozni a ’80-as vagy mondjuk a ’90-es évek hangulatát, stílusát (... 2011-10-09
Last Action Hero
Az utolsó akcióhős
Kritikus Tömeg Az utolsó akcióhős (Last Action Hero - 1993) A ’90-es évek elején sokan gondolták úgy, hogy a régivágású akciófilmek egyre jobban kezdenek kimenni a divatból. Hollywoodban is egyre jobban felkapta a fejét ez a megállapítás, amely egy olyan filmhez vezetett, amely kifigurázza a klasszikus akciómozis kliséket, fordulatokat és a karaktereket, de lényegében nem megy át nevetséges paródiába és a megfelelő mértékű humorral viszonyul a témához. Így az évek múltán viszont megállapítható hogy talá... 2011-10-03
Fast Five
Halálos iramban: Ötödik sebesség
Kritikus Tömeg Halálos iramban: Ötödik sebesség (Fast Five - 2011) 10 éves pályafutása alatt hosszú utat járt be a Halálos iramban franchise. Az első rész egy korrekt Holtpont koppintás volt, szörfösök helyett autóversenyzőkkel, majd a második és harmadik felvonás már csak a Need For Speed: Underground keltette hullámot lovagolta meg. Majd jött a negyedik rész, ahol visszatért az eredeti gárda, a régi, baráti hangulat ismét jelen volt és a legtöbb rajongó egyöntetűen nyilatkozta hogy ezzel együtt a legj... 2011-09-29
Ronin
 
Kritikus Tömeg Ronin (1998) Az 1990-es évek vége nem épp a minőségi akciófilmekről szólt, a műfaj ilyenkor kezdett nagy változásokon keresztül menni, az egysoros mondatok, na meg a géppuskázó izompacsirták is kezdtek kikopni a vásznakról, helyüket pedig a lassított verekedés, lövöldözések és a realista megközelítés vette át. Szerencse hogy még a legínségesebb időkben is vannak kivételek, mint ahogy 1998-ban, mikor is John Frankenheimer nevű tapasztalt, de akkoriban eléggé megingott karrierű rendező elké... 2011-09-26
Conan the Destroyer
Conan, a pusztító
Kritikus Tömeg Conan, a pusztító (1984) A Conan, a barbár folytatására viszonylag nem kellett sokat várni, már 1984-ben elkészült, sajnos már John Milius, és Oliver Stone jelenléte nélkül. Mivel az előző epizód sikeres lett, ezért a producerek úgy döntöttek hogy a második részben mellőzik kicsit az erőszakos jeleneteket és a vért (ennek következtében egyébként egy komplett forgatókönyv került a kukába). Ezzel próbálták még az első résznél is szélesebb körben terjeszteni a filmet, hatalmas bevételeket vá... 2011-09-23
Conan the Barbarian
Conan, a barbár
Kritikus Tömeg Conan, a barbár (Conan the Barbarian - 1982) Hollywood mindig is szeretett írott hősöket filmvászonra adaptálni és ezt a népszerű hullámot Robert E. Howard művei sem kerülhették el. Az író még az 1900-as évek elején született, majd igen szerencsétlen időben, a Nagy Gazdasági Világválság idején alkotta meg hőseit, ám akkoriban a Weird Tales-nek nevezet magazin nagyon ritkán publikálta munkáit, nagyrészt elutasították a feltörekvő fiatalember novelláit, majd különböző okok miatt öngyilkos l... 2011-09-19
Mission: Impossible II
M:I-2
Kritikus Tömeg Mission: Impossible II (2000) A Mission: Impossible sikere után ki lett kövezve az út egy új franchise előtt, a második epizódra azonban 4 évet kellett várni, és ezalatt természetesen az igények, na meg a filmek is megváltoznak. Nem meglepő tehát hogy ez a felvonás kissé más mint az előző, az eredeti színészgárdából csak Tom Cruise és Ving Rhames tért vissza, na meg a rendezőt is lecserélték. Láttunk már ilyet a filmtörténelemben és ez általában a mozi előnyére is válik, hiszen egy új ren... 2011-09-09
Mission: Impossible
 
Kritikus Tömeg Mission: Impossible (1996) Nem ritka az mikor egy tévésorozatból filmadaptáció készül, és ezt a nagysikerű kémszéria a Mission: Impossible (nálunk Az akciócsoport néven futott) sem kerülhette el, ám viszonylag sokáig, egészen 1996-ig kellett rá várni. Talán az Aranyszem sikere következtében döntöttek úgy a producerek és a stúdió hogy ideje lenne elkészíteniük egy hasonló filmet, mivel a produkció évek óta a fiókban volt és végül Tom Cruise újonnan alapított stúdiójának első munkája lett. ... 2011-09-08
Rise of the Planet of the Apes
A majmok bolygója: Lázadás
Kritikus Tömeg A majmok bolygója: Lázadás (Rise of the Planet of the Apes - 2011) Nagyon fura az idei nyár és egyben jó lecke a pénzéhes, nagyravágyó producereknek. Ugyanis sorra buknak meg az olyan produkciók, amikbe súlyos dollármilliókat öltek, és amiktől tényleg sokat várt az ember, nem utolsósorban a lesújtó kritikák is arra ösztökélhetik a stúdiókat hogy ezután jól gondolják meg mibe is vágják a fejszéjüket, talán nem ártana néha egy kis lelket is csempészni a nyári blockbusterekbe, ahelyett hogy ... 2011-08-30
Green Lantern
Zöld Lámpás
Kritikus Tömeg Zöld Lámpás (Green Lantern - 2011) 2011 egyértelműen a képregény adaptációk és a szuperhősök éve, így hát a fokozódó mániát meglovagolva a DC is úgy döntött hogy beszáll a versenybe és végre nem csak a Batman filmekből fognak megélni. És erre egy olyan hőst választottak, aki körülbelül 70 éve játszik fontos szerepet az amerikai képregény műfajban, és ezalatt igazi kultusz hőssé vált, nyugodtan sorakozhat az olyan karakterek mellett mint Superman, vagy Batman, annak ellenére hogy ez a szer... 2011-08-30
Captain America: The First Avenger
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló
Kritikus Tömeg Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger - 2011) Idén a Marvel Studios két hősét küldte a csatába, az áprilisi, elég korrektre sikerült Thor után Amerika Kapitányon a sor hogy lenyűgözze a nézőket és beszedje a szokásos bankókat. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló című produkció ezen kívül az utolsó kapocs a Marvel filmes univerzumában, a végső felvonás a jövőre mozikba kerülő Bosszú Angyalai film előtt. A legfőbb karaktereket, mint Vasembert, Hulkot, ... 2011-08-28
Quantum of Solace
A Quantum csendje
Kritikus Tömeg A Quantum csendje (Quantum of Solace - 2008) 2006-ban James Bond már másodszorra támadt fel hamvaiból, a Casino Royale filmmel új erőre kapott a franchise, az erős forgatókönyv és az értő rendezés következtében sikeresen emelkedett minden idők legjobb akciófilmjei közé. Úgy látszott Barbara Broccoli végre jó irányba vitte a szériát, bár valószínűleg ez inkább a másik producernek és a Columbia Pictures közreműködésének volt köszönhető. Akárhogy is, ezúttal nem akarták elkövetni azt a hibát... 2011-08-27
Casino Royale
 
Kritikus Tömeg Casino Royale (Casino Royale - 2006) A Halj meg máskor! című huszadik James Bond film után Barbara Broccoli és Michael G. Wilson is nagy dilemma előtt állt. A kritikusok nem voltak túl jó véleménnyel a filmmel kapcsolatban, Pierce Brosnan-t is túl öregnek tartották már a szerephez, valamint az sem volt egy jó szempont, hogy a franchise kezd kifáradni. Talán ezért is tartott röpke 4 évig mire a széria újjá tudott éledni, rengeteg ötlet látott napvilágot, aztán egyértelművé vált hogy az les... 2011-08-25
Die Another Day
Halj meg máskor!
Kritikus Tömeg Halj meg máskor! (Die Another Day - 2002) 2002-ben a James Bond sorozat dupla jubileumot ünnepelt: nemcsak hogy 40. éve volt jelen a franchise a filmgyártásban, hanem a 007-est immár huszadik alkalommal indult bevetésre, mozi terembe csábítva ezzel a közönséget. Ennek az évfordulónak mindenképp nagy durranásnak kellett lennie, Pierce Brosnan lehetett az a szerencsés, aki eljátszhatta ismét Bond-ot ezen a különleges alkalmon, Lee Tamahori pedig boldogan látott neki a rendezésnek, az előző ... 2011-08-23
The World is Not Enough
A világ nem elég
Kritikus Tömeg A világ nem elég (The World is Not Enough - 1999) Az Aranyszem és A Holnap markában című epizód már azt sugallta hogy James Bond inkább már egy akcióhőssé degradálódott, különösen az utóbbi rész, amelyben a 007-es Rambo és Terminátor módjára legyilkolt egy egész hajóflottát, majd felrobbantott mindent és angolosan távozott a nővel. A következő, immáron tizenkilencedik epizód A világ nem elég alig változtatott ezen a recepten, bár a 007-es itt szerencsére nem megy akkora túlzásokba mint el... 2011-08-21
Tomorrow Never Dies
A Holnap markában
Kritikus Tömeg A Holnap markában (Tomorrow Never Dies - 1997) Az Aranyszem elképesztő váratlan kritikai és pénzügyi sikere után nem volt kétséges hogy James Bond figurája egyáltalán nem elavult, tökéletesen illeszkedik a modern világba, ugyanúgy mint a régmúlt időkbe. Az előző epizód bemutatása után Albert Broccoli elhunyt, így a szériát Barbara Broccoli és Michael G. Wilson vezette tovább, ez azonban részben meg is látszik A Holnap markában című tizennyolcadik című Bond filmen. Már az Aranyszem is inká... 2011-08-19
GoldenEye
Aranyszem
Kritikus Tömeg Aranyszem (GoldenEye - 1995) A magányos ügynök buktája után szokatlanul hosszú szünet következett a sorozatban, a 6 év alatt rengeteg spekuláció született a James Bond filmek jövőjéről, a ’90-es évek elején több forgatókönyv is szóbajött, majd 1994-ben Timothy Dalton felbontotta a szerződést, mivel megunta a várakozást. Maga Dalton is bevallotta hogy a sorozat presztízse sokat romlott mióta ő a főszereplő, többek közt valószínűleg ezért nem haladtak az új film előkészületei sem. Majd jött... 2011-08-18
Licence to Kill
James Bond, a magányos ügynök
Kritikus Tömeg A magányos ügynök (Licence to Kill - 1989) Ahogy teltek az évek, úgy az igények is megváltoztak a filmipart illetően. Nem volt ez másképp a James Bond szériában sem, a ’60-as években igyekeztek érzékeltetni a hidegháború hatását, a ’70-es évek végén a Star Wars és a hasonló sci-fik sikerét lovagolták meg, a ’80-as években pedig az akkor nagyon divatos adrenalinnal teli akciómozikat részesítették előnyben. Már a Halálos rémületben is inkább csak egy akciófilm volt, mint egy kém thriller, v... 2011-08-15
The Living Daylights
Halálos rémületben
Kritikus Tömeg Halálos rémületben (The Living Daylights - 1987) A Halálvágta bevétel tekintetében igen jól teljesített, ám a kritikusok lehúzták és egy gyenge Bond-filmnek könyvelték el. Ettől függetlenül természetes volt hogy a sorozatnak folytatódnia kell, Roger Moore nélkül is, mivel ő már túlságosan öreg volt a szerepre, ismét új színészt kellett keresni a 007-es életre keltéséhez. Sokáig azonban úgy volt hogy Bond-ot ismét Moore fogja játszani, de aztán ezt az ötletet elvetették, mivel az úriember ... 2011-08-14
A View to a Kill
Halálvágta
Kritikus Tömeg Halálvágta (A View to a Kill - 1985) Roger Moore utolsó James Bond filmje. Az úriember 12 éven keresztül alakította a 007-es ügynököt, 12 sikerekben gazdag év, de ugyanakkor ennyi idő pont elég volt arra hogy kiöregedjen az egész szerepkörből. Már a Szigorúan bizalmas című epizódban is sokan megjegyezték hogy talán eljött az ideje a leváltásnak, egy filmmel és négy esztendővel később Moore még egyszer, immár hetedszerre lett Bond, a Halálvágta című filmben, nem mellesleg 57 évesen (így ő ... 2011-08-12
Octopussy
Polipka
Kritikus Tömeg Polipka (Octopussy - 1983) A Szigorúan bizalmas után Roger Moore már nem akart többé a brit titkosügynök James Bond bőrébe bújni, mivel amúgy is csupán három filmre szerződött le az elején (amiből a végén jóval több lett) és már kezdett kiöregedni a szerepből. Szóba jött tehát a már egy párszor megkörnyékezett színész Timotyh Dalton, valamint James Brolin is, akivel három próbafelvételt is csináltak. Az úriember majdnem Bond lett... de csak majdnem, mert időközben kiderült hogy 1983-ban s... 2011-08-11
For Your Eyes Only
Szigorúan bizalmas
Kritikus Tömeg Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only - 1981) A Holdkelte cím borzalmas James Bond-film után egyetlen vigasza volt a rajongóknak: ennél már csak jobb lehet. És a szokásos két éves szünet után jött is az újabb kém kaland, amelynek nem volt nehéz felülmúlnia az előzőt, de mégis, Broccoli és a stáb kevésbé bízott a véletlenben és igyekeztek olyan koncepciót összeállítani, amely valamilyen szinten tükrözi a régebbi Bond-filmeket, kevésbé parodisztikus és sokkal földhözragadtabb. Valamint bel... 2011-08-10
Moonraker
Holdkelte
Kritikus Tömeg Holdkelte (Moonraker - 1979) A kém, aki szeretett engem kiállította a James Bond szériát a parkolópályáról és kedvenc brit ügynökünk ismét megtöltötte a mozikat, valamint súlyos dollármilliókat zsebelt be az eladott jegyek után. Eredetileg a Szigorúan bizalmas lett volna a következő Bond mozi, ám a Superman, és a Star Wars miatt az alkotók úgy döntöttek hogy inkább az akkori sci fi őrületet lovagolják meg, így készült el a Holdkelte című rész, amelyben a 007-es ellátogat a világűrbe, léze... 2011-08-09
The Spy Who Loved Me
A kém, aki szeretett engem
Kritikus Tömeg A kém, aki szeretett engem (The Spy Who Loved Me - 1977) Az aranypisztolyos férfi sikertelensége után egy hosszú, három éves szünet következett a James Bond sorozatban, mely során Harry Saltzman lemondott a filmjogok birtoklásáról, így Albert R. Broccoli kénytelen volt szólóban folytatni a producerkedést. Broccoli ezúttal Fleming 1962-ben megjelent A kém, aki szeretett engem című regényét akarta megfilmesíteni, de végül, különböző problémák miatt (mint például az hogy Kevin McClory beleeg... 2011-08-09
The Man with the Golden Gun
Az aranypisztolyos férfi
Kritikus Tömeg Az aranypisztolyos férfi (The Man with the Golden Gun - 1974) Az Élni és halni hagyni című James Bond film sikere után, viszonylag hamar jött a folytatás, egy év múlva, 1974-ben, Az aranypisztolyos férfi címmel. Ez volt Guy Hamilton utolsó (és egyben leggyengébb) rendezése, valamint ez az epizód Ian Fleming befejezetlen regénye alapján készült, amely igen csak megosztotta a kritikusokat, némelyikük az író legrosszabb művének tartja. Sajnos a belőle készült mozifilm sem lett a legjobb, a s... 2011-08-08
Live and Let Die
Élni és halni hagyni
Kritikus Tömeg Élni és halni hagyni (Live and Let Die - 1973) Sean Connery kiöregedése után egyértelmű volt hogy megint új színészt kellett keresni James Bond szerepére és talán a producerek hátára sokkal nagyobb súly hárult mint a korábbiakban. Nagy volt a kockázat, hogy az új színész megint George Lazenby sorsára jut, a közönség lehúzza a filmet, nem fog érdekelni senkit sem az alkotás. Ám a Saltzman-Broccoli páros ezúttal óvatosabb volt, s most egy igazi angol úriembert választottak ki, nevezetesen R... 2011-08-08
Diamonds Are Forever
Gyémántok az örökkévalóságnak
Kritikus Tömeg Gyémántok az örökkévalóságnak (Diamonds Are Forever - 1971) Az Őfelsége tiszkosszolgálatában lesújtó kritikái után nehéz feladat állt az alkotók előtt. Végül, ahelyett hogy elküldték volna James Bond akkori megformálóját, George Lazenby önszántából lépett ki a franchise-ból (bár döntését később megbánta, akkor már nem volt visszaút), majd sikerült visszacsábítani az őseredeti 007-est, Sean Connery-t, némi rekordgázsi fejében. A Gyémántok az örökkévalóságnak Connery utolsó hivatalos Bond-f... 2011-08-07
On Her Majesty's Secret Service
Őfelsége titkosszolgálatában
Kritikus Tömeg Őfelsége titkosszolgálatában (On Her Majesty's Secret Service - 1969) Sean Connery-nek mivel elege lett Bond-ból, ezért a producereknek új embert kellett keresnie a 007-es ügynök megformálására, amely elég nehéz feladat volt, de inkább a kiválasztott színész részéről. Ugyanis Connery öt részen keresztül alakította James Bond-ot, így minden bizonnyal nehéz feladata volt annak aki a helyébe akar lépni, akármilyen tehetséges is az illető. Érdekesség hogy a későbbi Bond, Timothy Dalton i... 2011-08-05
You Only Live Twice
Csak kétszer élsz
Kritikus Tömeg Csak kétszer élsz (You Only Live Twice - 1967) A Csak kétszer élsz Sean Connery utolsó Bond-filmje – lett volna, ha négy évvel később nem rángatják vissza, egy kis rekordgázsi fejében. Való igaz, Connery-nek az ötödik rész forgatásán már kezdett kicsit tele lenni a csömöre, és kijelentette hogy többet nem kívánja megszemélyesíteni a 007-es ügynököt, egyszerűen csak más kihívás kellett neki, és természetesen, ahogy az egy Bond-filmnél lenni szokott, a forgatás sem ment zökkenőmentesen. A s... 2011-08-05
Thunderball
Tűzgolyó
Kritikus Tömeg Tűzgolyó (Thunderball - 1965) Újabb év, újabb Bond. Így történt ez 1965-ben is, mikor immár negyedszerre küldték a 007-est bevetésre. Ugye eredetileg a Tűzgolyó lett volna az első Bond-kaland, ám a különböző jogviták miatt aztán mint tudjuk mégsem így történt, de hosszas csatározások után végre azt a regényt is filmre vitték, természetesen Kevin McClory producer beleegyezésével. Végül mégiscsak megérte a pénzét, mivel ez az epizód lett a legjövedelmezőbb a sorozatból, 141 millió dolláros ... 2011-08-04
Goldfinger
 
Kritikus Tömeg Goldfinger (Goldfinger - 1964) Az Oroszországból szeretettel után természetesen a hagyományoknak megfelelően egy év múlva jött az újabb, immár harmadik Bond-kaland, a Goldfinger. Érdekes hogy a legtöbben ezt tartják a sorozat legjobb darabjának, mivel sok olyan elemet vezettek be, amelyek a későbbi 007-es filmekben is szerepet kaptak. Talán ez az a rész, amelyből legtöbbet idézgetnek más mozikban, paródiákban, és ez az a rész ami miatt szélesebb körben is elterjedt a brit szuperügynök al... 2011-08-03
From Russia with Love
Oroszországból szeretettel
Kritikus Tömeg Oroszországból szeretettel (From Russia with Love - 1963) A Dr. No meglepő sikerének köszönhetően természetesen James Bond-ot újra bevetésre küldték a producerek és elkezdődött az a játszma, amely az ilyen filmek esetében elő szokott fordulni: minden áron felakarták múlni az előzményt, és kiküszöbölni az esetleges hibákat, amelyeket elvétettek korábban. Az alapanyag adott volt, hiszen bőven lehetett válogatni Ian Fleming regényei közül, így hát az Oroszországból szeretettel című műre eset... 2011-08-02
Dr. No
 
Kritikus Tömeg Dr. No (Dr. No - 1962) Kevesen vannak a világon akik ne ismernék, vagy ne hallottak volna még soha életükben ezt a bizonyos nevet: James Bond. Őfelsége titkos ügynökének kalandjai vitathatatlanul világsikerré váltak, és már lassan 50 éve fontos szerepet játszanak a filmgyártásban, rengetegen rajonganak szeretett hősünkért, a producerek pedig már súlyos milliárdokat kerestek rajta (pontosabban 12 milliárd dollárt, így a Bond franchise simán maga mögé utasítja a Star Wars és a Harry Potter ... 2011-08-01
Limitless
Csúcshatás
Kritikus Tömeg Csúcshatás (2011) Manapság már ritkaságba mennek azon filmek, amelyek egyedi, eredeti történettel bírnak, így igazi kuriózum ha egy-egy ilyen alkotás a mozikba kerül. Tavaly az Eredet volt ilyen, idén úgy tűnik a Csúcshatás hivatott betölteni ezt az űrt. A Csúcshatás akár Christopher Nolan filmje is lehetne, már ami a vizuális megvalósítást illeti, az alapanyag amúgy a The Dark Fields című könyv, így azért már nem teljesen eredeti ötlet, de az alapsztori mindenképp telitalálat. Drogos fil... 2011-07-26
Faster
Rohanás
Kritikus Tömeg Rohanás (2010) Dwayne Johnson, vagyis művésznevén The Rock profi pankrátorból az új évezred egyik meghatározó akcióhősévé nőtte ki magát, majd megtörtént vele is az a kockázatos dolog, ami az ilyen sztárokkal általában sűrűn megtörténik: vígjátékokban kezdett el szerepelni. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, hiszen Schwarzenegger, Stallone és Bruce Willis is tett le az asztalra néhány tűrhető minőségű komédiát, Rock viszont kicsit átesett a ló túloldalára és vérszegény, gagyi vígjátékokb... 2011-07-25
Indiana Jones and the Last Crusade
Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag
Kritikus Tömeg Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag (Indiana Jones and the Last Crusade - 1989) Nem hinném hogy annak idején lett volna akármilyen tényező is, ami arra késztette volna George Lucas-t és Steven Spielberg-et, hogy egyik kedvenc franchise-ukat ne folytassák. Való igaz A Végzet Temploma nem épp úgy sült el ahogy azt előzetesen várták, mégis, a bevételi mutatók nem hazudtolták meg önmagukat, a vegyes fogadtatás ellenére is jól jártak Spielberg-ék. A második rész ugyanakkor egy lecke volt... 2011-07-08
Kung Fu Panda 2
Kung Fu Panda 2.
Kritikus Tömeg Kung Fu Panda 2 (2011) A 2008-ban hatalmas kritikai és pénzügyi sikert aratott Kung Fu Panda sem kerülhette el a rókabőr-effektust, s a második rész egy relatíve hosszú (bár Dreamworks időben nem szokatlan) három év múltán mozikba is került. Szintén nem szokatlan a stúdiónál hogy bár jópofa, vicces meséket készít, azoknak folytatásai nem sikerülnek valami jól, a Shrek 2 (2004) még rendben volt (a két folytatás már említésre sem méltó), a Madagaszkár 2 (2008) ugyancsak nem váltotta be a ho... 2011-06-09
Thor
 
Kritikus Tömeg Thor (Thor - 2011) Végre eljött a nyár és vele együtt a blockbusterek, na meg a képregényfilmek zuhataga. Ezek közül is az első a Thor című, amely egy nálunk kevésbé ismert képregényhőst mutat be a nagyközönségnek. Az alkotók nem bíztak semmit sem a véletlenre, akkora médiakampányt indítottak, hogy valószínűleg még az Antarktiszra is eljutott a premier időpontja, a plakátokon pedig nagy betűkkel virított „A Vasembert készítő stúdiótól” felirat. Az egyszerű galamblelkű ember pedig mit is t... 2011-06-06
Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides
A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken
Kritikus Tömeg A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken (Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides - 2011) Bevallom őszintén, sosem voltam nagy fanatikus rajongója a Karib-tenger kalózai sorozatnak, bár az első rész, A Fekete Gyöngy átka nálam az origó, az abszolút popcorn-film, a tökéletes kalandmozi szinonimája az Indiana Jones mellett. A nagyon erős, látványos jeleneteket, karaktereket felvonultató kerek történet volt, amit legalább olyan nehéz felülmúlni, mint rumivó versenyen legyőzni Jack Spar... 2011-05-22
The Dead Pool
Holtbiztos tipp
Kritikus Tömeg Holtbiztos tipp (1988) "Ha játszani akar,nem árt,ha ismeri a szabályokat." Kevés franchise mondhatja el magáról, hogy megért 5 részt is, még kevesebb pedig hogy az egymás után következő epizódok minősége töretlen maradt. Sajnos a Piszkos Harry sorozat nem ezen szériák sorát gyarapítja. A Holtbiztos tipp című ötödik rész ráadásul rendkívül szerencsétlenül járt, mivel olyan időszakban született, mikorra a magányos, jól öltözött öltönyös karakterek kikoptak a mozivásznakról, és ... 2011-05-17
Sudden Impact
Az igazság útja
Kritikus Tömeg Az igazság útja (1983) "Rajta! Hadd legyen jó napom." Piszkos Harry Callahan egyértelműen a ’70-es évek Amerikájának terméke volt, minden indulatával és cinikusságával együtt. A harmadik rész elkészülte után azonban Clint Eastwood lezártnak tekintette a sorozatot, és Harry a lázadó ’70-es évekkel együtt a múl része lett. Azonban a stúdió nem így gondolta és a rajongók egyöntetű szavazása alapján is volt még mit kisajtolni a szériából, még úgy is hogy az 1980-as évek első felé... 2011-05-16
The Enforcer
Az igazságosztó
Kritikus Tömeg Az igazságosztó (The Enforcer - 1976) "- Maga egy mocskos szemétláda.Ugye igazam van Harry? - A legmocskosabb." A Piszkos Harry és A Magnum ereje filmek után nem volt kérdéses hogy Eastwood egyszer megint visszatér a mogorva és cinikus rendőr szerepében, a bemutató pedig el is érkezett 1976-ban, rövid három év után. A második rész elvileg nagy siker lett, mégsem robbantott ki olyan vitákat mint a legelső felvonás, tehát gyakorlatilag nem is volt mire „reagálni” a készítőkn... 2011-05-08
Magnum Force
A Magnum ereje
Kritikus Tömeg A Magnum ereje (Magnum Force - 1973) "Semmi bajom a lövöldözéssel, ha a megfelelő embereket lövik le." Az 1971-ben bemutatott Piszkos Harry nemcsak egy újfajta zsarufigurát mutatott be, hanem országos felháborodást és vitákat váltott ki, így valamiféleképpen reagálni kellett a vádakra. A válasz röpke két év múlva meg is érkezett és oda is csapott, épp úgy ahogy kell. Sok ember az első filmet látván Harry Callahan-t egy önbíráskodó, náci figurának tekintette, aki nem tett mást... 2011-05-06
Dirty Harry
Piszkos Harry
Kritikus Tömeg Piszkos Harry (Dirty Harry - 1971) "Tudom, mire gondolsz. Hatot lőttem, vagy csak ötöt? Őszintén, a nagy hajcihőben magam sem számoltam. De mivel ez egy 44-es Magnum, a legerősebb lőfegyver és simán szétrepítheti a fejedet, biztosan az jár most a fejedben: "Érezzem mázlistának magamat?" Úgy érzed, fafej?" Az ember manapság aligha lepődik meg azon, hogy egy bűntett elkövetése után a bűnösnek több joga van mint az áldozatnak, vagy ha az adott tettes bűnösségétől fü... 2011-05-04
Man on Fire
A tűzben edzett férfi
Kritikus Tömeg A tűzben edzett férfi (2004) A fiatalabb tesó, Ridley Scott árnyékából görcsösen kitörni akaró Tony Scott rendező karrierje során leginkább látványos akciókat készített, mintsem mesteri kezekkel készített filmeket. Tény hogy a Scott-tesók közül Ridley a tehetségesebb, Tony inkább a puskaropogtatásban és a pörgős jelenetekben jártas – de abban nagyon. Ennek fényes bizonyítéka a 2004-es Tűzben edzett férfi című remekmű, ami kis túlzásokkal Tony „Szárnyas fejvadásza” lett (volna, ha nincs ’9... 2011-04-26
Iron Man 2
Vasember 2.
Kritikus Tömeg Vasember 2 (Iron Man 2 - 2010) Az ember ilyen hideg és borús évszakban szívesen emlékszik vissza a nyárra, amikor nem kellett tíz kiló ruhát felvenni, és nem fagytunk meg reggel hétkor a buszmegállóban, suliba menet. Így visszagondolva nem is volt olyan rossz az a gatyarohasztó meleg, de a nyár nemcsak a semmittevés és a csajozás miatt volt emlékezetes, hanem a blockbusterek miatt, amik embertömegeket vonzottak a légkondicionált vetítőtermekbe. Az idei popcornfilmek sorát a Vasember 2 ind... 2010-12-31
The Town
Tolvajok városa
Kritikus Tömeg Tolvajok városa (2010) Hollywoodban nem ritka az, mikor egy színész, író vagy producer filmrendezésre adja a fejét. Ilyen ember lett Ben Affleck is, akit színészként úgy ahogy megtűrt a filmipar, a média ugyan inkább a Jennifer Lopez-el való kapcsolatára koncentrált, mintsem színészi képességeire. Aztán teltek az évek, emberünk egyre rosszabb filmekhez írt alá (azért volt köztük 1-2 kiemelkedő is), aztán 2007-ben gondolt egyet és megrendezte a Hideg nyomon című mozit, ami az akkori év egy... 2010-12-30
Superman Returns
Superman visszatér
Kritikus Tömeg Superman visszatér (Superman Returns - 2006) Több évnyi szenvedés és kínlódás után megszületett a Supermannek nevezett pirosbugyis, köpenyes képregényhős újabb kalandja a mozivásznakon, majdnem 20 évnyi kihagyás után. Nehéz szülés volt az biztos, rengeteg elképzelés születet az eltelt évek során, némelyik már majdnem megvalósult, végül a feltámadásra 2006-ban került sor, a rendező pedig az X-Men filmeket is jegyző Bryan Singer lett. Azért az úriembernek van némi tapasztalata a képregényad... 2010-12-22
X-Men: The Last Stand
X-Men: Az ellenállás vége
Kritikus Tömeg X-Men: Az ellenállás vége (X-Men: The Last Stand - 2006) Második résznél már csak egy harmadikat neccesebb elkészíteni, főleg akkor ha egy olyan nagysikerű képregényadaptációról van szó mint az X-Men és ha az első két részt rendező Bryan Singer úgy döntött, hogy inkább Supermant rendet és cserél Brett Ratner-el, a eredeti jelölttel. Nyilván Singer több potenciát látott a pirosbugyis hős megfilmesítésében, más kérdés hogy a harmadik X-Men filmre milyen hatással van ez a rendezőváltás. Lesz... 2010-12-18
X2
X-Men 2.
Kritikus Tömeg X-Men 2 (X2 - 2003) A képregényfeldolgozások egész során elindító X-Men pénzügyi és kritikai siker lett, így természetesen megtörtént vele az, ami némely esetben szerencsés, van mikor banális döntés: folytatást kapott. Valószínűleg az elejétől kezdve három részt terveztek kedvenc mutánsaik kalandjaiból, és mivel fialt az első részt, jönnie kellett a többinek is. Hálistennek az eredeti gárda nem változott, a rendezői székben Bryan Singer ült és ezúttal jóval megnövelték a gyártási költsége... 2010-12-18
X-Men
X-Men - A kívülállók
Kritikus Tömeg X-Men - A kívülállók (X-Men - 2000) Tíz éve már hogy bemutatták a méltán elismert és sikeres X-Men képregény első filmadaptációját, amely divatba hozta a rajzolt hősök szerepeltetését a mozivásznon. Addig nem is volt igazán olyan produkció ami ne bukott volna meg a pénztáraknál, után a Penge ami sikereket ért el tágabb körökben, de így is gyenge volt a felhozatal a képregényfilmek között. De ez a 21. század küszöbén megváltozott, és már kb. 10 éve tart és még jónéhány esztendőig tartani i... 2010-12-13
Due Date
Terhes társaság
Kritikus Tömeg Terhes társaság (2010) A vígjáték talán a legmegosztóbb műfaj a filmnézők körében, az utóbbi években pedig gyatrábbnál-gyatrább produkciókkal pusztítják le agysejtjeinket. És bár az erőltetett, szemétrevaló mozikat a pokolba, az alkotóit pedig az űrbe kívánjuk, szerencsére mindig vannak kivételek. Ezek egyike a múlt évben bemutatott Másnaposok, ami eredeti sztorijával, ütős poénjaival és karaktereivel örökre belopta magát a nézők szívébe. A sikert pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy már ... 2010-12-09
X-Men Origins: Wolverine
X-Men kezdetek: Farkas
Kritikus Tömeg X-Men kezdetek: Farkas (X-Men Origins: Wolverine - 2009) A ma oly divatos képregényfilmek már legalább akkor jelleget képviselnek Hollywoodban mint annak idején a horror vagy a western. Minden évben sor kerül valamilyen rajzolt hős mozira adaptálására és az már bizonyos hogy még pár évre jócskán be vannak táblázva a stúdiók képregényfilmekből. Ám van úgy hogy egy képregényhős annyira érdekes vagy sok lehetőség rejlik benne, hogy elbír egy, esetleg több mozifilmet is. Ilyen volt 2005-ben a... 2010-12-09
Star Trek V: The Final Frontier
Űrszekerek V.: A végső határ
Kritikus Tömeg Star Trek V: A végső határ (1989) Érdekes az a feltételezés a Trekkerek és a kritikusok között, hogy minden páros számú Star Trek mozifilm jó, míg mindegyik páratlan rossz. Van némi valóságalapja, az első rész nem egészen nyerte el a közönség tetszését (szerintem egész jó kis film volt), a Khan haragja sokak szerint a legjobb Trek mozi, a Spock nyomában egy erőltetett, mindazonáltal erősen közepes alkotás, a Hazatérés pedig egy kellemes, humoros, nézőbarátabb családi mozi. Na de mi a hely... 2010-12-05
Il buono, il brutto, il cattivo
A Jó, a Rossz és a Csúf
Kritikus Tömeg A Jó, a Rossz és a Csúf (1966) Van hogy egy film annyira kiemelkedő és sok értékkel bíró alkotás, hogy nem fog rajta az idő vasfoga, az eltelt évek során nem porosodik be egy raktárban, vagy nem vész el a nézők emlékezetében. De milyen lehet egy olyan produkció, amely szerepel a legnépszerűbb filmes oldal Top 250 filmje között és ott is az első 10 között foglal helyet? Nem egy akármilyen értékelésről beszélünk kérem szépen, bár ahány ember annyi ízlés, van aki szerint ez jobb, van aki sze... 2010-12-05
Star Trek IV: The Voyage Home
Űrszekerek IV.: Hazatérés
Kritikus Tömeg Star Trek IV: A hazatérés (1986) Miután a producerek rájöttek hogy a Star Trek franchise egész jól működik mozivásznon – hiszen a rajongók zabálták, és a kritikusok is megvoltak velük elégedve, nem is szólva a szép kis bevételekről – természetesen a stúdió nem hagyta békén egyik legjobb fejőstehenét és újra csatába küldte az Enterprise legénységét. Bár a Spock nyomában közepes siker volt a világon mindenhol, ez cseppet sem volt akadály, egyrészt a történet némiképp befejezetlen maradt, má... 2010-12-02
Star Trek III: The Search for Spock
Űrszekerek III.: Spock nyomában
Kritikus Tömeg Star Trek III: Spock nyomában (1984) A sok fanatikus Trekker szerint banális döntés volt a Khan haragja végén kinyírni Spock-ot. A sci-fi történelem egyik legismertebb karakterének halála nagy vitákat váltott ki a rajongók között, milliók követelték hogy vissza kell őt hozni a következő részre. A Spock-ot alakító Leonard Nimoy viszont már a második részben sem akart szerepelni, de végül sikerült megegyezni a producerekkel, így Spock visszakerült, a filmet pedig maga Nimoy rendezhette meg.... 2010-12-01
Star Trek: The Wrath of Khan
Űrszekerek II.: Khan haragja
Kritikus Tömeg Star Trek II: Khan haragja (1982) Az 1979-es mozifilm anyagi sikere után nem csoda hogy folytatódtak James T. Kirk és legénységének kalandjai. A folytatás három évet váratott magára, de amennyire sokat kellett várni, épp annyira kiszolgálja a nézők igényeit a Khan haragja. A legtöbb Trek rajongónak ez a kedvenc része, valamint a kritikusok is ezt találják az abszolút befutónak. Mindazonáltal én úgy hiszem, a második rész a kompromisszumok filmje, mert amennyi elem hiányzott az első részbő... 2010-11-29
Star Trek: The Motion Picture
Űrszekerek
Kritikus Tömeg Star Trek: Űrszekerek (1979) Kevés olyan tévésorozat mondhatja el magáról, hogy még ennyi évvel az indulása után is emberek millióit bűvöli el újra meg újra. Egyike ezeknek a Star Trek széria, amely 1966-tól 69-ig futott, három évadot élt meg, mérsékelt sikerrel ugyan, de a sorozat lelövése után egyre több rajongótábor alakult, valamint az első holdraszállás, vagy a jobbnál jobb sci-fi mozik megjelenése után már sikerrel vetítették újra az Enterprise űrhajó kalandjait. Nem túlzás ha azt m... 2010-11-28
The Wolfman
Farkasember
Kritikus Tömeg Farkasember (2010) Az utóbbi években kialakult vámpír-mánia sikeresen porba döntötte a halhatatlan vérszívók körüli kultuszt és mítoszt, az ebben a műfajban készült alkotások említésére a nézőnek a „felesleges, szemétre való vackok” jelzők jutnak az eszébe és valahol igazuk is van. Nem szabad félreérteni, készülhet akármilyen bugyuta tinifilm, de ha már egy adott és kialakult mítoszt alakít át rosszul, akkor amellett már nem lehet elmenni szó nélkül, ezek a filmek legnagyobbrészt csak a f... 2010-11-28
Per qualche dollaro in piu
Pár dollárral többért
Kritikus Tömeg Pár dollárral többért (1965) Sergio Leone Egy maréknyi dollárért című westernje bemutatása után Európában rendkívül sikeres lett. Később ez lett az első európai western, amit a tengerentúlon is sikerrel vetítette, az emberek kétpofára zabálták, így nem is volt kétséges hogy folytatás kell, mégpedig azonnal. A második rész viszonylag hamar el is készült, Leone nem engedett a csábításoknak, ismét csak Olaszországban forgatott, megint a már jól bevált stábbal, zenészekkel és színészekkel. S ... 2010-11-23
Narc
Narkó
Kritikus Tömeg Narkó (2002) Egy újonc filmrendező első művéről írni mindig érdekes dolog. Szembesülünk egy kezdő filmes munkájával, amelyet megnézése után bekategorizálunk vagy megjósolunk neki egy pár jövőbeli sikert, vagy filmjét látva örökre elássuk elménk legeldugottabb helyére. Sokszor a lelkes újoncok hosszú ideig lobbiznak filmtervükkel a különböző stúdióknál, ha pedig szerencséjük van, talán kapnak egy lehetőséget a produkció megrendezésére. Ez történt 2002-ben, mikor Joe Carnahan saját forgatókön... 2010-11-22
Bad Lieutenant
Mocskos zsaru
Kritikus Tömeg Mocskos zsaru (1992) Kevés filmről mondató el, hogy teljes mértékben rászolgált a 18-as karikára (itt persze természetesen nem azokra a produkciókra gondolok, ahol a meztelen nénik és bácsik papás-mamást játszanak). A mai világban mára fiatalok is előszeretettel vetik bele magukat az erőszakkal és brutalitással tömött mozikba, a korosztály elveszíti az érvényét, amikor egy Fűrész, vagy mondjuk egy véresebb akciófilm megnézéséről van szó. A média hiába sulykolja, hogy ezek rossz hatással vanna... 2010-11-21
Per un pugno di dollari
Egy maréknyi dollárért
Kritikus Tömeg Egy maréknyi dollárért (1964) A western-műfaj mára teljesen kihalt Hollywood palettájáról. Ugyan készülnek lelkes próbálkozások a témában, amelyek ráadásuk igen jó minőségű alkotások, de a hatlövetű, kalapos hősök a 21. században tetszhalott állapotba kerültek. Ez az állapot viszont közel sem új, még a ’60-as években történt ugyanis hogy a western vakvágányra került, vérfrissítésre volt szükség. És ekkor jött egy ember, aki életet lehelt a fáradt műfajba. és sikeresen megreformálta azt. E... 2010-11-20
W.
W. - George W. Bush élete
Kritikus Tömeg W. (2008) Életrajzi filmet készíteni mindig nehéz feladat, főleg akkor ha az Amerikai Egyesült Államok egyik legvitatottabb és legellenszenvesebb elnökéről van szó. Fontos kihangsúlyozni, hogy színészekkel eljátszott moziról van szó, tehát nem dokumentumfilm, ennek ellenére megtörtént eseményeket dolgoz fel és valós alapokon nyugszik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a filmet az az Oliver Stone rendezte, aki korábban két elnökös alkotást is készített (JFK, Nixon), de a '90-es évek vége ót... 2010-11-11
Kick-Ass
Ha/ver
Kritikus Tömeg Ha/Ver (2010) Az ember gyerekkorában mindig eljön az a pillanat, mikor szuperhős akar lenni. Vannak persze kivételek, de maradjunk annyiban, hogy aki szombat és vasárnap reggeli rajzfilmeken, vagy képregényeken nő fel, legalább egyszer elgondolkodik azon, hogy szuperhősnek lenni milyen jó móka lehet. A gyermeki lélek mindig nagyon találékony, és fantáziadús, de ne általánosítsunk, a lengedező-ugrándozó, tv-ben, vagy papírformában szereplő hősöket gyakorlatilag bármely korosztály képes megkedv... 2010-11-07
Heaven & Earth
Ég és föld
Kritikus Tömeg Ég és föld (1993) Oliver Stone a két Oscar-díjakkal megszórt vietnámos filmje után úgy döntött, ismét feldolgozza ezt a traumás időszakot. Míg a Szakasz magát a háborút, és annak borzalmait mutatta be, a Született július 4-én annak következményére, valamint utóhatásaira koncentrált. Az Ég és föld ezt a kettőt vegyíti, viszont ezúttal az ellenség oldaláról. Stone ismét nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen hiába készült már számtalan film a háborúról, az adott perspektívát mindig kényes megk... 2010-11-01
Born on the Fourth of July
Született július negyedikén
Kritikus Tömeg Született július 4-én (1989) Ha megkérdezünk egy tapasztalt mozinézőt, hogy mi volt 1989 legkiemelkedőbb alkotása, akkor minden bizonnyal Oliver Stone Született július 4-én című filmjére voksolna. Nekem legalábbis ez a véleményem, hiszen úgy gondolom, hogy a Ron Kovic azonos című életrajzi könyvéből készült mozi örök klasszikus lett Hollywood palettáján, ami nélkül azt hiszem kicsit kevesebb lenne a filmművészet is. Amerikának még mindig az egyik (ha nem a legnagyobb) buktája volt vietnám... 2010-10-27
Platoon
A szakasz
Kritikus Tömeg A szakasz (Platoon - 1986) Számtalan film dolgozta már fel a vietnámi háborút, de csak néhány alkotás vívott ki magának olyan kritikai és nézői elismerést, mint Oliver Stone 1986-os Szakasz című filmje. A háborút és az ott átélt borzalmakat hitelesen bemutató produkció örök helyet kapott Hollywood klasszikusait felvonultató bőrkötéses nagykönyvében. Nem is méltatlanul, hiszen ez volt Stone első igazán nagy dobása rendezőként, ha nem vesszük bele az ugyanabban az évben készült politikai dr... 2010-10-24
Wall Street: Money Never Sleeps
Tőzsdecápák: A pénz nem alszik
Kritikus Tömeg Tőzsdecápák: A pénz nem alszik (2010) Szögezzük le már az elején: Oliver Stone az egyik kedvenc rendezőm. Imádom a filmjeit, elismerem mint rendezőt, írót, és mint embert. Ennek ellenére sajnos meg kell említenem, hogy Stone már közel 10 éve nem talál önmagára. Számomra érthetetlen, hogy egy olyan ember aki hitelesen megkérdőjelezte a Kennedy-gyilkosságot, Nixon elnökségét, aki olyan filmeket készített mint a Szakasz, a Született július 4-én, és a Minden héten háború, hogyan csinálhatott ... 2010-10-18
Black Dynamite
Fekete gyémántok
Kritikus Tömeg Fekete Dinamit (2009) Filmrajongók vagyunk, vagy sem, valamit teljes bátorsággal kijelenthetünk: a vígjáték-műfaj mostanában döglődik. Már évek óta csak a szeméthegy mennyiségét gyarapítják a bugyuta, erőltetett poénnal rendelkező Zs-kategóriás filmek, az olyan nagyszerűre sikerült alkotásoknak, mint a Trópusi vihar, vagy a Másnaposok már kilógnak a sorból, kár hogy egy-egy ilyen minőségi mozira éveket kell várni. A vígjáték műfajjal ellentétben viszont kezdenek éledezni az olyan filmek, ... 2010-10-14
Machete
 
Kritikus Tömeg Machete (Machete - 2010) Robert Rodriguez a mai Hollywood egyik gyöngyszeme. Tehetséges rendező, aki olyan filmeket hozott tető alá, mint a fillérekből leforgatott El Mariachi, majd annak két folytatása a Desperado és a Volt egyszer egy Mexikó, valamint említhetném még az olyan kult-filmeket mint az Alkonyattól pirkadatig, vagy a Sin City. Elismerem rendezői kreativitását, és stílusát, mégis (sok filmrajongóval egyetemben) haragszom rá. Haragszom, mert annak ellenére, hogy egyedi stílus... 2010-10-13
Predators
Ragadozók
Kritikus Tömeg Ragadozók (2010) Mostanában Hollywood-ban a remake és a képregény-filmek mellett egy másik láz is tombol: a folytatásfilmeké. Évente jön legalább kettő olyan alkotás, ami egy régebbi sikert lovagol meg, feléleszt egy rég szunnyadó akcióhőst, bokszolót, vagy épp egy kalapos régészt. De ugyanígy összeereszti két, korábban teljesen más filmsorozat szörnyét. Ez történt 2004-ben is, mikor elkészült az Aliens Vs. Predator. A mozi enyhén szólva is középszerű volt, a kritikusok gyakorlatilag tojá... 2010-10-09
Indiana Jones and the Temple of Doom
Indiana Jones és a végzet temploma
Kritikus Tömeg Indiana Jones és a végzet temploma (Indiana Jones and the Temple of Doom - 1984) Az 1981-es Elveszett frigyláda fosztogatói után, a kritikusok és a közönség egyöntetű lelkesedése következtében nem volt kétséges, hogy folytatást kell készíteni. Eredetileg Lucas is három részesnek szánta Indiana Jones történetét, amelyet még jóval az első rész forgatókönyvének írása előtt 1977-ben ki is jelentett. Így tehát logikus volt a második rész, a rendezői székbe természetesen Steven Spielberg ült, a... 2010-09-02
Raiders of the Lost Ark
Az elveszett frigyláda fosztogatói
Kritikus Tömeg Az elveszett frigyláda fosztogatói (Raiders of the Lost Ark - 1981) Lassan már 30 éve annak, hogy minden idők legjobb kalandfilmje megjelent a mozivásznakon és azóta is kitörölhetetlen nyomot hagyott bennünk, filmrajongókban. Tény hogy vannak olyan filmek, amelyek kiállják az idő próbáját és évek múlva, újbóli megtekintésükkor is elbűvölnek és magával ragadnak minket. Mindegy hányadszorra nézzük meg, ugyanúgy szurkolunk szeretett hősünknek és hiába tudjuk a cselekmény végkifejletét, össze... 2010-08-31
The Expendables
The Expendables - A feláldozhatók
Kritikus Tömeg The Expendables - A feláldozhatók (The Expendables - 2010) Mára már közhelynek tűnik, de kétségtelen, hogy több év és pár említésre sem méltó film után Sylvester Stallone a második virágzását éli. Miután évekig sorozatban gyártotta a rosszabbnál-rosszabb mozikat, 2006-ban összeszedte magát és megcsinálta a Rocky Balboa című filmet, amelynek segítségével visszakapaszkodott a Hollywood-i élvonalba. Két év múlva Sly elővette másik kultikus karakterét, hogy hasonlóan az öreg Rocky-hoz, Rambo ... 2010-08-26
From Paris with Love
Párizsból szeretettel
Kritikus Tömeg Párizsból szeretettel (2010) Mostanában ismét megszaporodtak a minőségi akciófilmek, bár az új évezred elején nehezen indult be a dolog, de mára elmondhatjuk hogy minden évben kapunk legalább két tisztességes akciózúzást. Ez 2010-ben sincs másképp, rögtön februárban érkezett a francia Pierre Morel legújabb agyszüleménye, a Párizsból szeretettel. Emberünk két éve nagyot robbantott a Taken (magyarul Elrabolva) című alkotásával, amely feszült, izgalmas tempójáról, gyors bunyóiról és nem utol... 2010-08-24
The A-Team
A szupercsapat
Kritikus Tömeg A szupercsapat (2010) Hollywood-ban mostanában divat, hogy a producerek egy rég lefutott tévésorozatból mozifilmet készítenek, amelynek cselekményét a jelenbe helyezik és az új évezred követelményeinek megfelelően adaptálják, természetesen új színészekkel, ötletekkel, de mégis valahogy igyekeznek megőrizni a fontosabb vagy emlékezetesebb motívumokat, akár poénos beszólásokkal idézni az adott klasszikust. Ezúttal az 1983-1987 között futó, nálunk Szupercsapat címmel vetített akciósorozat so... 2010-08-23
Rocky V
Rocky V.
Kritikus Tömeg Rocky V (Rocky V - 1990) Sylvester Stallone egy interjúban azt mondta, hogy a Rocky-részek írásakor saját életének néhány motívumát is alapul vette. Az elsáő rész idején alig ismerték, majd a hihetetlen akaratereje híressé tette, nevét megismerte egész amerika. Utána vagy 3 évig nem szerepelt nagy sikerű filmben, ezért muszáj volt visszatérnie Rocky-ként a vászonra. Karrierjének legfontosabb állomásait voltaképp a Rocky III-ban és a Rocky IV-ben jeleníti meg a legjobban. Ezekben az évekbe... 2010-08-22
Rocky IV
Rocky IV.
Kritikus Tömeg Rocky IV (Rocky IV - 1985) Sylvester Stallone az 1982-es Rocky III-al trilogiává bővítette életének legjelentősebb filmsorozatát. Az emberek lezártnak tekintették Rocky életét, ám Stallone három év múlva úgy döntött újra ringbe küldi szeretett hősét. Hogy minek kellett egy negyedik rész, azon elgondolkozhatunk, ám a valóság nyilvánvaló: a pénz. Már maga a sztori is olyan hatásvadász, hogy a néző rájön, voltaképp Sly kihasználta a hidegháborús politikai helyzetet, így minél több nézőt csáb... 2010-08-19
Rocky III
Rocky III.
Kritikus Tömeg Rocky III (Rocky III - 1982) Az 1979-es Rocky II után nem volt kétséges hogy Stallone végül trilógiává bővíti sorozatát, amely híressé tette. A harmadik felvonás három évvel követte a másodikat, valamint szintén '82-ben készült el a Rambo első része, amelynek sikere csak tovább növelte Sly sztár-státuszát. Bár a vietnámi veterán sztorija rengeteg kritikai elismerést hozott Stallone-nak, azért a Rocky III jóval nagyobb pénzügyi siker lett, az előző két rész fényében ez nem is csoda. ... 2010-08-18
Rocky II
Rocky II.
Kritikus Tömeg Rocky II (Rocky II - 1979) Sylvester Stallone csodát vitt végbe 1976-ban a Rocky című filmmel. Kidolgozott forgatókönyvével és remekül eljátszott szerepével nyomban nevet szerzett magának Hollywood gyors folyású világában. A világszerte több mint 200 milliós bevételével és 3 Oscar-díjjal a háta mögött a Rocky beírta magát minden idők egyik legjobb filmjeinek bőrkötés nagykönyvébe. Stallone híres lett ugyan, de komolyabb sikereket a Rocky utáni években sem ért el. Két filmben játszott, de ... 2010-08-17
Rocky
 
Kritikus Tömeg Rocky (Rocky - 1976) Az ember mint faj hosszú történelme során rengeteg csodát tett. Háborúkat nyert, lekűzdhetetlen falakat döntött le, elképesztő sikereket ért el, gyakorlatilag képes volt a lehetetlenre is. Csoda bármely műfajban, vagy művészeti ágban történhet: festészet, irodalom, matematika, zene. És ide tartozik a filmművészet is. Van olyan, hogy egy fiatal személy (színész, rendező, vagy forgatókönyvíró, de mindenképp filmes) mer nagyot álmodni és ezt az álmát megszeretné valósíta... 2010-08-16
Robin Hood
 
Kritikus Tömeg Robin Hood (2010) Robin Hood-feldolgozásokból lassan már Dunát lehetne rekeszteni Egyre-másra készültek filmek, amelyek elmesélik a tolvajok fejedelmének legendáját, színvonaluk legalább annyira különböző, mint ahány mese napvilágot látott a témában. Az egyik legismertebb Robin-film az 1938-ban készült Robin Hood kalandjai, amelyet a magyar Kertész Mihály rendezet, a harisnyás hős szerepében pedig Errol Flynn-t láthattuk, aki nagyszerűt alakított, maga a mozi a kornak megfelelően készült,... 2010-08-14
Clash of the Titans
A titánok harca
Kritikus Tömeg A titánok harca (2010) A görög-mitológiai filmek hiánycikkek Hollywood-ban. Alig készült egy-egy fontosabb film a témában, ezek közül az egyik kiemelkedő alkotás az 1981-es Titánok harca volt. A Desmond Davis rendezte film kellemes és hangulatos fantasy volt, bár mai szemmel nézve trükkjei kicsit megmosolyogtatóak, az az igazság hogy már '81-ben is sántított a dolog, főleg az egy évvel korábbi Birodalom visszavág után. Idővel kivívta magának a kult és klasszikus jelzőket, érdemei meg... 2010-08-13
Rambo: First Blood Part II
Rambo 2.
Kritikus Tömeg Rambo: Első vér II (1985) Az Első vér (angolul First Blood) című film az 1982-es év egyik nagy sikere lett, a közönség és a kritikusok is elismerték. Mi sem bizonyítja jobban a kult-státuszát, mint hogy a bemutatása utána mindenki csak "Rambo" néven kezdte nevezni a filmet (nálunk Rambo - Első vér címen futott). A David Morrell regényéből készült mozi remek hangulatával, képi világával és nem utolsó sorban színészi alakításaival lenyűgözte a népet, valamint fellendítette Sylvest... 2010-08-12
First Blood
Rambo - Első vér
Kritikus Tömeg Rambo - Első vér (1982) Háború. A történelem során mindig van egy olyan földrész, ahol éppen háború van. És az emberiség hátralevő időszakaiban lesz egy olyan dolog, amely sosem lesz: béke. Innen egyértelműen következik hogy ha háború van nincs béke, de azt már nehezen hisszük el hogy a békéhez háború kell. Azt mondják a háborúnak csak vesztesei vannak, de ez nem igaz. Az igazi nyertesek azok, akik egy fűtött irodában ülnek és koktélokat szürcsölnek, közben más nagyhatalmú emberekkel kato... 2010-08-11
Terminator Salvation
Terminátor: Megváltás
Kritikus Tömeg Terminátor: Megváltás (2009) Körülbelül 6 évet kellett várni a negyedik Terminátor-filmre. A 2003-as T3: A gépek lázadása nemigen váltotta be a hozzá fűzött reményeket (értsd: Eszméletlen gagyi volt, szinte egy paródia, gyenge színészekkel, nem éppen a stílushoz illő redezővel és nem utolsó sorban a magyar származású producerrel Andy Vajnával, aki bár ott volt a három Rambo-film és még jópár movie mellett, de ha megemlítik a magyar származású hollywood-i hírességeket, nem éppen ő jut eszü... 2010-08-09
Die Hard
Drágán add az életed!
Kritikus Tömeg Drágán add az életed! (Die Hard - 1988) Mielőtt nekikezdenénk eme fenomenális film elemzésének, menjünk vissza az időben az 1980-as évek végére, pontosabban 1988-ba. Az akciófilm, mint műfaj kifulladásba kezdett, az olyan hősök mint John Rambo, Rocky Balboa, vagy esetleg "Dirty" Harry Callahan eltűntek a vásznakról, újabb visszatéréseik pedig nem arattak osztatlan sikereket. Az embereknek egyszerűen új hősökre volt szükségük, már nem váltak be a szokásos klisék, miszerint van a ... 2010-07-26