Emberke

Tapasztalat: 17 film
Kompetencia: 4 film
Súly: 117
Regisztráció: 2009. február 27. (15 év, 1 hónap)
Kedvencnek jelölték: 10 user

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
The Holdovers
Téli szünet
4 2024-03-25 4,3
(161)
Past Lives
Előző életek
5 2024-02-27 4,2
(154)
The Creator
Az Alkotó
1 2023-11-20 2,9
(172)
Hat hét
Six Weeks
4 2023-10-02 4,1
(127)
Le silence de Lorna
Lorna csendje
2 2023-05-06 3,7
(55)
Larry
 
5 2023-05-04 4,2
(236)
Tár
 
5 2023-03-13 3,7
(175)
Close
Közel
4 2023-02-21 4,1
(106)
Aftersun
Volt egyszer egy nyár
5 2023-01-23 3,9
(201)
Külön falka
Wild Roots
4 2022-02-23 4,0
(255)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2024-03-25 08:31:07 The Holdovers (2023) / Téli szünet Emberke (4) #8

Empátia, megértés, jellemfejlődés a giccs határán még innen

Tegnap néztem meg a művet. Alapvetően jókat hallottam a filmről: szerethető, az életből vett, amolyan keserédes, éppen ezért is mélyen emberi történet.

S csakugyan, valóban ilyen ez az alkotás. Nincs benne semmi, ami nem, vagy ne lehetne életszerű. Alapvetően jól építkező, nem mesterkélt, vagyis nem hamis, tehát valós emberi helyzeteket, viszonyokat, érzelmeket bemutató alkotást láttam. Jó volt nézni ezt a filmet. Annak ellenére is, hogy olykor picit – számomra – inog, s minden igyekezete ellenére is van bennem valami, ami miatt picit Hollywoody-i. Azonban ezek az általam vélelmezett hibák nem, vagy csak keveset vonnak le a film értékéből, erényeiből. Mindezekkel együtt, vagy mindezek ellenére is szerethető film.

Mivel szentimentális alkat vagyok, s korosodásommal egyre inkább azzá válok, így már az első pár képkockák magával ragadta. Főképpen a havazás, a karácsony közeledte, a kor, vagyis a 70-es évek. Bár a korszak atmoszférájából szinte semmit – a filmben felcsendülő zenén és a szereplők által viselt ruhákon kívül – nem kapunk. Azonban nem is kell, hogy kapjunk, hisz nem az a kor a lényeges, amelyben a film játszódik, sokkal inkább a kortalan, mondhatni örök emberi viszonyok, valamint a megélt, megtapasztalat egyéni drámák, a privát problémák, poklok amelyen a hangsúly van. Valamint azok stratégiák, amelyek segítségével megpróbáljuk megérteni, feldolgozni a különböző fajsúlyú egyéni tragédiáinkat.

Adott három ember: két felnőtt és egy kamaszkora végén járó fiú. Egy, a fiát gyászoló anya, egy rideg, az érzelmi kilúgozódás határán már túllévő tanár, valamint egy problémás teenager.
Mind hárman karakter komoly, az életükre nehezedő, a továbblépést gátló problémákkal küzdenek. Adott egy határ-, pontosabban nagyon különleges helyzet. A téli szünetet ez a három ember kénytelen együtt tölteni. Érdekes, izgalmas emberi helyzet. Olyan helyzet, amely sok lehetőséget, s még több dramaturgiai, filmes tévutat, csapdát rejt magában.

A film egyik erénye, hogy alapvetően elkerüli ezeket a tévutakat, csapdákat. Olykor ugyan közel megy a giccsbehajlás határához, de azt sosem lépi át, s nem is közelíti meg annyira, hogy az bosszantó legyen. Lassan, de jó arányérzékkel építkezik a mű, s fedi fel, mutatja be a három karakter drámáját. Érzékenyen rajzolja meg a főhősök jellemét, személyiségének kontúrjait.

Mű minden erénye, visszafogottsága, mélyen emberi vonásai mellet is - számomra - picit tanító jellegű. Egyáltalán nem tolakodóan, nem példázatszerűen, de még is picit didaktikus. Tudom, a mű alaphelyzete olyan, amely nem ad másra lehetőséget, s így talán nem tisztességes ezt felróni hibakánt. Igen, ezt belátom, de valahogy még is van a filmmel kapcsolatban egy ilyen érzésem.

A színészek játéka természetes, abban nincs túlzás, elrajzoltság. A rendező biztos kézzel vezeti szereplőit. Különösen a Paul Giamatti szerepformálása pazar. Azonban a szakácsnőt alakító Da'Vine Joy Randolph visszafogott játéka is rabul ejtő. A tanulót megformáló Dominic Sessa sem játsza túl a karakterét.

A film atmoszférája is rendben. Semmi különlegesség, mint ahogyan a képi világ is visszafogott, pontosabban egyszerű.

Mindezzel együtt is érzékeny, emberi alkotás, amely, üdítő kivétel a tucat „karácsonyi” filmek sorában.

Kevin helyett jöjjön ez a mű. S javaslom, hogy ne reszkessünk, sokkal inkább megértsünk, elfogadjunk, s ha nem fáj, akkor szeressünk.

2024-03-12 23:19:51 [Vapiti 2023] Emberke #70

Már előző életemben is a csendes, meghitt filmeket szerettem. Főképpen egy, a múlt ködébe vesző nyáron, amikor a több ezer ragyogó csillagból csak egyet csodáltam, akár hat héten át, s közben egy koppenhágai cowboy nyugalmával vizsgáltam a létből való kizuhanás okát és természetrajzát. Számomra az Oscar, csupán egy ritka férfinév....

2024-02-29 07:51:38 Past Lives (2023) / Előző életek Emberke (5) #14

Kedves Mimóza!

Köszi a kommentet! Amennyiben magamról kell beszélni, akkor a helyzet az, hogy én alapvetően hagyom, hogy a racionalitáson túli dologok is hassanak rám, átjárjanak.

Nem mozdulok el ezoterikus irányba, arról szó sincs. Ezt nem védekezés- vagy szabadkozásképpen írom. Csupán a tények rögzítése céljából.

Mindazonáltal erősen tud hatni rám egy jó vagy éppen nem túl komfortos állom. Cipelem magamban az álom keltette érzést, vagy éppen elvarázsol, motivál, lélektani értelemben táplálkozom belőle.
Napokig megüli lelkem vagy éppen plusz drive-ot, hajtó erőt ad egy de javu érzés. is.

S ez igaz abban az esetbe is, ha éppen egy filmmel kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet, meglátásaimat igyekszem megosztani itt Veletek. Nem csak arról próbálok írni - a magam egyszerű módján - hogy mit láttam, a rendező hogyan és miképpen ábrázolta a történetet, stb., hanem mindezek mellett igyekszem arról is írni, hogy milyen érzések tolultak fel bennem, s azok át jártak-e: megmámorosítottak-e, vagy éppen lehúztak-e a privát poklom legsötétebb bugyraiba.

Szóval, én így vagyok mindazzal, amelyről a kommentedben írsz.

előzmény: mimóza (#13)

2024-02-27 22:35:08 Past Lives (2023) / Előző életek Emberke (5) #12

Pont arra a jelenetre gondolok. Ugyan a filmben fizikai értelemben valóban nincs, nem történik csók, azonban azt a jelenetet én csókként, csókolózásként értelmezem. Lehet, hogy ez egy vágyvezérelt beleképzelés ebbe a dramaturgiái szempontból fontos jelentbe. Vállalom, ha tévedés is. Bizonyára tudod, hogy vannak olyan pillanatok az életben, az életünkben, amikor ugyan nem hangzanak el szavak, de tudjuk, hogy ott vannak, némán, vagy kiáltó hangossággal hatnak ránk, befolyásolják a gondolkodásunkat, a cselekedeteinket.
A beszédhez nem mindig kellenek szavak...

előzmény: oilboy (#11)

2024-02-27 13:19:47 Past Lives (2023) / Előző életek Emberke (5) #10

A legszebb csók, amit valaha láttam, avagy a szerelem misztériuma

Sokáig kérettem magam, de azt hiszem megérte várni. Páratlan művészeti élményben volt részem, s remélem mindazoknak is, akik látták, s velem együtt megcsodálták ezt az igazi, mesteri módon csiszolt gyöngyszemet. Annyira kellett már egy ilyen film, annyira hiányzott a lelkemnek egy ilyen érzékeny érintés, egy őszinte emberi látásmód, hang. S valóban, nagyon kellett már egy olyan alkotás, amely elemel a földtől, finom, pihekönnyű levitációban elringatja, s megmámorítja a lelket, szép emlékeket hív elő a tudat rejtett zugaiból, picit megfacsarja a szívet, hogy szelíd könnyekkel mondjunk köszönetet az alkotóknak.
Mindig is érdekelt a szerelem misztérium. Az a megfejhetetlen, csak bizonytalan szavakkal körölírható érzés, élmény, pszichés és tudati állapot, amely a semmiből jön, és a mindenségfelé tart. Az, amelyik megmagyarázhatatlan ok(ok)ból megszületik a lelkünkben, kiteljesedik ki, tombol, megnyugszik, él, lanyhul, majd újra virágzásnak indul, vagy éppen elhervad, elporlad hirtelen vagy éppen olyan lassan, ahogyan az óra mutatója is moccan.

A magam esetlen módján próbáltam megérteni ezt az állapotot. Részben és alapvetően empirikus tapasztalatok mentén próbáltam benézni e titkos misztérium falai mögé. A kép, sajnos vagy hála Istennek nem tisztult le. S jó pár vers, regény elolvasása, zene, még inkább dal meghallgatását követően sem lettem megvilágosodottabb, s picit sem kerültem közelebb a megoldáshoz. A megoldás természetesen nem is a legmegfelelőbb szó, kifejezés. Sőt. Kifejezetten tévútra viszi az embert. Ugyanis a szerelem innen és túl van a racionalitáson. Nem olyan egyenlet (tudom, nagyon rossz példa), amelynek segítségével tényszerű módon leírható a szerelemmel kapcsolatos érzésünk, ugyanis az tényeken túli, amelyben egyszerre van jelen a mélyen emberi, éteri, a földhözragadt valóság és a transzcendens emelkedettség is. Ordas közhely, de a szerelem okára egyszerre nincs és van helyes magyarázata. A szerelemről s annak ontológiájáról, természetéről, működéséről (megint milyen csúnya kifejezés….mintha egy gép volna, amely mechanikusan működik…brrr.) a saját érzéseinken s ön megfigyelésünk mellet és túl a legtöbbet a művészet segítségével érthetünk meg. Például az ilyen alkotások révén, mint ez a filmvászonra festett költemény ( képzavar, tudom).

A film minden szempontból elvarázsolt. A történetével, a képi világával, a dramaturgiai feszességével, a színészek pihekönnyű játékával, még is nagyon erős jellemformálásával. Azzal, hogy emberi hangon szól emberi dolgokról. Ha emberi, akkor hol itt a misztikum és a misztérium, kérdezheti a nyájas KT olvasó. A kérdés jogos, de nincs válaszom rá…

A film a költői képeivel tényleg elvarázsolt. Már az első pár képkocka után tudtam, hogy visszafogott, de a maga módján páratlan filmpoézisben lesz részem. Egyszerű, de még is erővel bíró, esztétikusan, de nem művészieskedően megkomponált képeket láttam. Például: az utca fodrozódó tócsájában visszatükröződő valóság, az asztalon hagyott, kifacsart citrom, egy nyakban lógó lánc. A finom, nem tolakodó, alig hallható, de a lelket megemelő, simogató, picit édesbús zene. A színészek visszafogott, természetesen, picit sem mesterkélt. még is nagyon erős, katartikus játéka.

S mindez összeállt, összeáll valami varázslatos eleggyé, gyógyító elixírré, amely igazi balzsam lehet a durva lelkemre.

Azt hiszem nem tévedek, ha azt írom, hogy ebben a filmben láttam az életem legkülönlegesebb, legegyedibb, legszenvedélyesebb és legszomorúbb csókját…..

2023-11-20 14:29:27 The Creator (2023) / Az Alkotó Emberke (1) #14

Meddig ember, honnan robot

A hétvégén néztem meg a filmet. Már ki voltam éhezve egy jó fantasztikus filmre, hiszen olyan ritkán lát olyat az ember. Látványosat talán sokat, de a vizuálisorgián túlmutató, mély mondanivalóval rendelkező, fontos kérdéseket, dilemmákat feszegető alkotásokat ritkán látok. Sajnos

A filmmel kapcsolatos szalagcímeket természetesen nem tudtam kikerülni, azok szükségszerű módon szembejöttek velem. Ezek egy része kifejezetten jó hívószavakat tartalmazott, míg egy másik része inkább az alkotás hibáival, hiányosságaival kapcsolatban fogalmazott meg állításokat.

A film alapötlete nem túl eredeti, szerény véleményem szerint abban semmilyen nóvum nincs, nem hoz újszerű értelmezéseket a felvetett téma kapcsán. Természetesen a téma aktuális ( már régóta). Illetve, ha nagyon akarom ( és miért ne akarnám), akkor mint a rasszizmus allegóriáját is bele tudom látni a film témájába. Nagyon is. Ám ha ilyen szemmel nézem a filmet, akkor sem lesz jobb, veretesebb ez az alkotás.

A film látványvilága átlagos, de…Amolyan átlagos, CGI- technika (Engem olykor bosszant a CGI, főképpen, ha filmbéli robbantásokról, tűzről van szó. Tudom, hogy ez amolyan gyerekes dolog, s azt is tudom, hogy tök jó, hogy nem kell egy film kedvéért sem a természetet, sem egy városrészt jelentős terhelésnek kitenni, de még is.) Szóval, van az helyzet, amikor a CGI-nak tök erős létjogosultsága, fontos, nélkülözhetetlen szerepe van egy filmben, de ebben az alkotásban olyan semmilyennek, pontosabban karakter nélkülinek érzékeltem az egészet. Az egész film látványvilága nagyon átlagos, az semmit nem tesz hozzá a film témájához, a felvetett kérdésekhez. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem moziban, vagyis nagy vásznon, hanem tévén néztem meg a filmet. Ez nyilván sokat levon a vizuális élvezetei értékből.

Azonban nem a film képivilága, ábrázolásmódja a legnagyobb probléma. Sokkal jelentősebb az, hogy papírmasé, bosszantóan egydimenziós karaktereket látunk. A filmbéli karaktereknek nincs súlya, kiterjedtsége. Fröccsöntött, egyenjellemek. Ennek okán sajnos a belső dilemmáik, lelkükben, tudatokban jelenlévő kétségeik, harcaik is súlytalanok maradnak. A főkarakter ennek a „emblematikus” alakja.

Álláspontom szerint szájbarágós didaktikusság jellemzi az egész művet. Az alkotásban felvetett, egyébként releváns és fontos kérdésekre instant, egyszerű, 1+1 = 2 típusú válaszokat ad. Ok, tudom, hogy ez egy blockbuster, éppen ezért a szórakoztatáson túl kevésbé van esély a filmben felvett kérdések kibontására, végigondolására, új nézőpontok felvetésére. Mindezek ellenére is nagyon kiskorúnak tekinti a nézőt az rendező.

Ha már „szép új világ”, robotokkal, pontosabban a robotokon keresztül a rasszizmus témájáról beszélni véleményem szerint teljesen rendben van, sőt. Azonba ez a film csak ennek a témának a felszínét kapargatja, azt is bátortalanul.

Szóval a mű felszínessége, a téma egydimenziós bemutatása, az unalmas, bevett képi megoldások, a tolakodó, patetikus zene, valamint a gyenge színészi játék olyan rossz elegyet képeznek, amelyek éppen csak nézhetővé teszik a filmet.

Ember tervez, Isten végez...
Pár nappal ezelőtt még úgy volt, hogy a filmre is el tudok menni... de sajnos nem úgy alakultak a dolgaim. Olybá tűnik, hogy csak a koccintásra lesz lehetőségem elmenni. Ezzel kapcsolatban lenne egy tiszteletteljes kérdésem. Vélelmezhetően fél 9-re tudok oda érni leghamarabb. Okoz-e ez problémát?

Előre is köszönöm a szíves választ!

Szép napot mindenkinek!

Sziasztok!
Én mind két eseményen szeretnék részt venni. Megnézni a filmet, majd utána koccintani is szívesen elmegyek. Ez lesz az első KT-s közösségi eseményem. :)

2023-10-02 12:00:25 Hat hét (2022) / Six Weeks Emberke (4) #12

Az idő súlya

Mindig nagy várakozással és érdeklődéssel nézek meg olyan filmeket, amelyekkel kapcsolatban a számomra fontos, mondhatni referencia személyek véleménye pozitív. Ezért voltam izgatott, amikor megláttam ez egyik streaming szolgáltató műsorkínálatában az alkotást. Kialakított szokásomat megtartva, most sem olvastam a vonatkozó kritikákat a film megnézése, s e vélemény megírása előtt.

Szeretem, ha a mű, az alkotók, a történet, a színek, a hangok, zajok, a film textúrája, hangulata, sodrása stb. kelt bennem érzéseket, gondolatokat, s csak ezek letisztulása alapján írom ki magamból a gondolatimat, érzéseimet. Jogosan vetődik fel a kedves olvasóban a kérdés, hogy akkor mit is tekintek meghatározó véleménynek. Nos, számomra fontosnak ítélt közéleti, kulturális, kifejezetten filmes online és offline újságok szerzői által írt elemzések címe az, ami leginkább eligazít.

A hat hét c. film kapcsán is sok ilyen buzzworld, hívószó jött velem szembe, s ezek alapozták meg a várakozásomat.

Egyszerű, hétköznapi történet. Mivel hétköznapi történetről van szó, ezért életszerű is. Súlyosan. Éles, húsbavágó, feszítő, sorsdöntő kérdéseket boncolgat az alkotás. Olyan határhelyzetet jár körül, amelyet már sokszor bemutattak, körül jártak. Mivel a témát már sokan és sokszor, sokféleképpen vitték már filmre, így ennek az alkotásnak nem voltak olyan rétegei, amelyeket a korábbai alkotások nem vizsgáltak volna meg. Ennek ellenére is mélyre hatol, nagyon üt a lelken a film. A főszereplő lány túlzó gesztusok, túlhabzó érzelmek nélkül formálja meg a sorsdöntő kérdés előtt álló kamaszt, majdnem felnőttet. Román Katalin brilliáns, sallangmentes szerepformálása az, amely az egyik legnagyobb erénye az alkotásnak.

A film érzékeny módon ábrázolja a főhős környezetét, családi viszonyait, azt a családdinamikát, amelyben a kamaszkorból éppen kijött lányak felnőtté kell válnia.

Az alkotók érzékenységét, humanizmusát jelzi, hogy filmet nem vitték a nyomopornó irányában, s nem cselekvőképtelen, kiskorúsított szereplőket látunk. Ellenkezőleg. A sorsukat alakítani képes, a döntéseikért vagy azok elmaradásért felőséget vállaló embereket látunk a filmben.

Ahogy korosodom, egyre erősebben hatnak rám az ilyen történetek. S a különböző történetek kifejezett erővel nyomnak meg a lelkem bizonyos gombokat. E gombokat a film hangulat, a téma ábrázolása, de még inkább a színészek játék, gesztusai nyomják meg. E sóhaj, egy tekintet, egy elhallgatott, félbemarad mondat, egy elindított, de be nem fejezett érintés, egy ölelés, egy, a távolt, vagy éppen a múltat fürkésző pillantás, egy lehajtott fej...

E film főhősének gesztusai is velem maradtak: a könnyes szemei, az ökölbeszorított keze, a dühe, a kétségbeesése, a ragaszkodása, a tiszta szeretete.

Hat hét…az időnek, bármily rövid, súlya, lenyomata ott marad a lelkünkön…

Éles tükör, nézzünk bele!

Mindig is közel álltak hozzám azok az alkotások, amelyeknek kritikai módon szemlélték, vizsgálták és mutatták be azt kort, amelyben élünk (vagy amelyben elődeink éltek), annak a társadalomnak a politikai, gazdasági vagyis hatalmi viszonyait, amelyben élünk, amely hatással van a mindennapjaink, a kitörési vagy éppen deklasszálódási esélyeinkre. Szoros, mondhatni bensőséges a viszonyom azokkal a művekkel is, amelyek a nagy képen túl, a mikró viszonyokra koncentrálnak, vagyis az emberi kapcsolatok, az ember közötti kommunikáció milyenségére és minőségére helyezik a hangsúlyt.

Ha tehetem, akkor sok ilyen filmet nézek, irodalmi művet vagy éppen tanulmányt, cikket olvasok.
Régóta megakartam nézni ezt az alkotást. Egyrészt az utóbbi idők román filmjeiben nem igazán csalódtam. Sőt. Azok rendre megleptek, meggyötörtek, megkínozta. Fájt, de jó volt.

Ez a mű másképpen hatott a lelkemre, mint a többi román dráma. A film témája nagyon érdekes, izgalmas. Ugyanis olyan kérdéseket boncolgat, amelyre magam is sokszor keresem a válaszokat.

A film témájáról nem írnék. Sokkal inkább a megvalósításról, illetve a felvetett erkölcsi, morális, s talán furcsának hangzik, de a mindezekből is következő politikai, hatalmi, társadalmi dilemmákról. Vagy éppen fordítva van: vannak a nagy politikai, hatalmi, társadalmi kérdések, s azok késztetnek bennünket morális alapállásra, erkölcsi ítéletekre. Tudom, nyilván az aranyközép út: a mixtura lehet a helyes válasz. De mindegy is, hiszen a kérdések itt ágaskodnak előttünk, nyomakodnak az arcunkba, s követelik, hogy valamilyen véleményt egy-egy jelenséggel, történéssel, eseménnyel kapcsolatban fogalmazzunk meg.

A film nagy erénye ez első fejezetben alkalmazott nyers, direkt dokumentarista részlet. A főhőst követhetjük nyomon a nagyvárosban, az esetek döntő többségében szigorúan és következetesen nagy totálokban. Nincs mesterkéltség, az utca embere ebben az esetben valóban az utca embere. Aki kommentál, aki belenéz a kamerába. Máskor ez elidegenítő effektén, vagy modorosokodásként hatna, azonban ebben a filmben annak a valóságnak, miliőnek, társadalomnak klímának és hatalmi viszonyrendszernek a plasztikus leképeződése, amelyben élünk (Kelet-Európa és nem feltétlenül Románia).

A film második fejezetében a történelmi idézetek, az erkölcsi, etikai tételek vagy éppen szentenciák ugyan picit didaktikus felhangúak, de jól előkészítik a már-már abszurdba hajló harmadik fejezetet.

A harmadik „felvonás” (nem véltelen a szó, a megjelölés) az igazi csemege. A középiskola szülői közössége szimbolizálja a hatalmat birtokló, véleményt formáló elitet. Azt a társadalmi csoportot, amely tele van kisebb, nagyobb emberi hibákkal. Ez még nem volna baj, hisz ilyenek vagyunk. Sokkal nagyobb probléma az a képmutatás, hipokrita álláspont és szemléletmód, amely jellemi az értékválasztásaikat, a politikai állásfoglalásukat, a világról alkotott felfogásukat. Sokkal nagyobb probléma az a gőg, az az erkölcsiség, amelynek bűvöletében hibátlannak, tévedhetetlennek, jobbnak, etikusabbnak, keresztényibbnek, hazafiasabbnak, elfogadóbbnak és toleránsak képzelik magukat a másiknál. ( ugye ismerős alaphelyezt…)

A film egy éles tükör, amelybe kötelező bele nézni. Éles, emiatt bántóan sok részletet mutat meg a környezetünkről, de még inkább magunkról. S nem is elsősorban az arcunk, vonásaink bájait, szépségét vagy rútságát és kíngrimaszait mutatja meg, hanem a lelkünk állapotát, a gondolkodásunk milyenségét. Jó és fontos bele nézni ezekbe a tükrökbe! Fontos, hiszen ekkor szembesülhetünk igazán magunkkal, a valódi lényegünkkel. A magunkkal, lényegünkkel való szembesülés pedig lehetőséget ad a változásra….én legalább is naivan ebben bízok.

Szeretem a román filmeket…

Összes komment...