McCl@ne

Akkor ezt szerintem sikerült félreérteni, Bala01 javarészt tökéletesen összefoglalta a film lényegét, szó sincs itt fundamentalizmusról vagy perverzióról. Egy nagyon erős, szélsőséges példán keresztül mutat be a film egy - a hétköznapjainkra is tökéletesen értelmezhető - felismerést, aminek a hiányában működő párkapcsolat nagyon nehezen képzelhető el. Ez a film egy önismereti utat ábrázol, vagyis kettőt, amit a főszereplők egymás kezét fogva járnak be a tudatosság és a tudatalatti határán egyensúlyozva. Magyarul nincs kimondva semmi, a dolgok egy jó része ösztönösen történik, mégis pontosan oda vezet, ahova egy hatékony és komoly pszichoterápia mutatna.

Köszi a spoilert, én ugyan láttam már, de aki nem, annak hatalmas élmény lesz az első mondatod után beülni elé, gratulálok.

Korrigálva! (a szerk.)

Vagy esetleg az, hogy miért kéne neki? Karakterszínész. Egyébként tud: Ballers.

Ugyan nem voltam oda annyira ezért a filmért, de legalább láttam:

Gyerek palackból kap oxigént a "cipősdobozban, ami direkt erre a szituációra készült, a lehetőségekhez képest alapból hangszigetelt, illetve mondjál már egy jobb megoldást, kérlek. Felkészültek, tudták, hogy sírni fog, innentől kezdve két lehetősége van: meghal, vagy egy darabig nem éri fény. Plusz ha sírni kezd, megy a dobozba megint, így hamar megtanulja majd, hogy nem kéne. Hogy ez nem egészséges? Hát az élethelyzetük sem éppen az.

A másik, hogy nem sikerült hang nélkül szülni, torka szakadtából üvöltött, valószínűleg végig. Csak éppen akkor indult be a tűzijáték, pontosan az első üvöltés kezdetének pillanatában, amit a kissrác kapcsolt be. Ezek ott vannak a filmben, nem értem, hogy lehet nem emlékezni rájuk, nem öt éve nézted.

Spoilert mindenesetre köszi mindenki nevében, így az egyszerűségedbe csomagolva még megindítóbb.

Netflixen.

Valami csodálatos látni minden alkalommal, amikor az egó nem hagyja békén a kognitív disszonanciát, és addig piszkálja, böködi az oldalát, aztán már kápóként irányítja a vállán állva, amíg komment nem lesz belőle.

Nincs azzal semmi baj, ha neked ez nem tetszett, de azonnal minősíteni kell mindenkit, akinek igen, ugye? Persze azért a végén - végtelen korrektségedben - hozzáfűzöd, hogy bizonyára veled van a hiba, aminél talán még ezt a lúggal locsolást is komolyabban gondolod.

Az a helyzet, hogy a Sicario egyszeri hangulatbombáját nem is feltétlenül kellene duplázni (próbálni), viszont minden esélyünk megvan egy brutálisan jó filmre. Ugyanis az a Stefano Sollima rendezi, aki a Gomorra és a Suburra c. olasz gengszterfilmeket, utóbbi szerintem a legjobb a műfajban talán a Keresztapa 2 óta. Úgyhogy a rendezés a lehető legjobb kezekben van.

Mindkét felvetéssel maximálisan egyetértek, plusz még két dolog:

A komplett "elmegyünk legyilkolni az amúgy zsaru fegyverkereskedőket" rész teljesen felesleges volt,
értettük addig is, hogy Dili miért Dili. A filmnek nagyjából ezen a rész van 15-20 perc teljesen felesleges,
és minőségileg kilógó jelenet, mint pl. az "éjszaka kilopakodva elhajtok, de aztán ott áll Haver pont előtte,
meg Dili is ébren van" szitu. Ezek annyira megtörték a dinamikát, elnyújtották az egészet, a saját, korábban diktált ritmusából rántották ki a filmet, és cserébe csak klisés jeleneteket kaptunk.

A másik dolog is ehhez, illetve az általad is felhozott befejezéshez kötődnek. Ennél a filmnél egyszerűen üvöltött az első perctől, hogy letudják az egészet kb. másfél órában. Egy zenére, ritmusra épülő, tulajdonképpen valamennyire önmagát is musicalként kezelő, pergő akciószimfónia miért nyúlik el a második felében, mint a rétestészta? Az első fele annyira egyben van, hogy az valami félelmetes, de utána valahogy szétesik kicsit.

Persze mondom ezeket úgy, hogy egy nagyon szigorú skálán is minimum 8|10 a film nálam, szóval igazából arról beszélek, ami a tökéletestől elválasztja. Talán egy újranézés után (hétvégén) majd változik a véleményem, másfajta elvárásokkal ülök be elé.

Nagyon ízléses, visszafogott, a szó legjobb értelmében vett módon régimódi, grandiózus film, ami végig érdekes marad, és pont a mértéktartásával emelkedik ki a kalandfilmek mezőnyéből. Utóbbiban nyilván közrejátszik, hogy igaz történet.
Mindenképpen ki kell emelni, hogy Charlie Hunnam végre mutathat valamit abból a színészi játékból, ami a Sons of Anarchy hét évadának végére ráragadt. Nagyon erősen alakít, a filmhez tökéletesen passzoló, visszafogott módon. Erősítésként feltűnik még Robert Pattinson és Tom Holland is, szintén nagyot mennek, már amennyire a szerep engedi.

Kár, hogy a hazai mozikat elkerülte, jó lett volna nagy vásznon látni. Persze nincs ebben semmi meglepő, a film mentes mindenféle ordenáré módon nézőcsalogató elemtől, 140 perces, stb., szóval esélye nem volt.