McCl@ne

A film kiváló, a párbaj pedig elementáris erejű, brutális és eszméletlen látványos.
Scott meglepetést okozott, szerintem senki nem ilyen filmre számított, és a hibás marketingdöntések meg is hozták az eredményüket: a Venom földbe döngölte, még ha ez várható is volt. Rá kellett volna feküdniük a legjobb húzásra: hogy egy eseménysort több szempontból mutatnak be, méghozzá igen komplexen. Nem egyszerűen szemlélőt váltunk, de egyben ki is olvashatjuk a jellemüket abból, ahogy fordítják a valóságot.
A hős lovag dacol a világgal és szerelmes a “királylányba“, a nők cukra fegyvernök világi tudása és sármja vélhetőleg bármire elég, és végül a letaglózó valóság, amiben megértjük, hogy mi igaz mindebből. Mindezt kiváló színészekkel (Ben Affleck tobzódik a szerepében!), meg nyilván minden fronton színvonalas körítéssel, de ami ennél fontosabb, egy nagyon összetett üzenettel, amit felelőtlenség annyival letudni, hogy „egy újabb metoo film“. Sajnálatos, hogy ennyire keveseket érdekel mindez, de nagyrészt a marketing hibája, egy sima kardozós drámát sejtet minden előzetes.

Donnie Darko idefér, igaz? Mert akkor az.

Abból, hogy folk-horror, nekem a zseniális The VVitch ugrik be elsőre, és abban bíztam, hogy esetleg valami hasonlóval próbálkozunk meg, még ha nem is azon a színvonalon. Rosszul gondoltam? (nem láttam a filmet még, az előzetes pedig nem segített eldönteni)

Egyébként vicces, hogy eleve úgy hivatkozok már én is egy The VVitch-re, mint valamiféle elérhetetlen teljesítményre, miközben egy folklórkutató elsőfilmje (persze attól még remekmű).

Látom, teljesen egyhangú a kritikai hozsannázás, úgyhogy kissé félve, de hozok egy - fél - ellenvéleményt.
Azért fél, mert ha a film második fele egy remekmű, akkor elnézést a következőkért, de azt én már nem tudtam megvárni. Ugyanis életemben először - negyedmagammal! - kimentem a moziból. Ez nagyjából engem is sokkolt, mert olyan filmeket végigültem, mint az Igazság ligája például, de egyszerűen a szabadidőm ilyen mértékű pazarlását most nem tudtam megmagyarázni magamnak.

Eltelt úgy 45-50 perc, ezidő alatt megismertem a két főszereplőt: két ellenszenves, üres, teljesen tipikus figurát, akik semmiféle érzelmet nem tudtak kiváltani belőlem. Mosolyt sem: említene valaki egyetlen jó poént, humoros momentumot a film első feléből? Teljesen életszerűtlen szituációk, mindenféle kohéziót nélkülöző karakterekkel, akik folyamatos önellentmondásban törik kezüket-lábukat, hogy az állandó jelenlétük ellenére se derüljön ki róluk semmi. Ismétlődő jelenetek (Volt, aki nem értette egy perc után, hogy az író könyvei nehezen fogynak, mert nincs irántuk érdeklődés? Hányszor kell átesni rajtuk, megmutatni őket nagytotálban, majd elmagyarázni, hogy mindenkinek lejöjjön?) A kutyaszaros jelenetnél kellett volna kijönni, mert már az első képsoroknál gyanút fogtam, amikor beront a lányához a billentyűzet miatt: ezzel gondolták bemutatni, hogy van egy gyereke, ezért az sem volt gond, hogy semmi értelme. De sorolhatnám még, mert egyetlen értékelhetően megírt jelenet nem volt, és én elhiszem, hogy papíron ez jól nézett ki valaki szerint, de mozgásban vállalhatatlan.

Azt egyáltalán nem értem, hogy a kritikusok mit szeretnek rajta. Fel nem foghatom. Soha nem volt még ilyen, hogy egyetlen értékelés sem esett egybe az enyémmel, pláne úgy, hogy negyedmagammal jutottunk ugyanerre, a kínok kínját átélve abban a háromnegyed órában. Szóval én nem mondom, hogy kerüljétek, nézze csak kedvére mindenki, de itt hagyom ezt az ellenvéleményt, mert nem bírom megállni szó nélkül, hogy mekkora pofára esés volt ez nekem.

Az elsőnek a felét. Pontosan nem lehet tudni, meddig, de sejteni azért igen.

Remélem, itt nincs elévülés, mert lassan egy év eltelt, de:
"elismeri, hogy másoknak tetszik, de neki nem jön be. Ennél többet nem kell írnia" -> Erre szolgál a pontozás. Adott rá egy egyest, ezzel az ő egy darab személyének a súlyában módosította az átlagot. Viszont egy - tényleg szinte - mindenki által imádott, de legalábbis szeretett, kultstátuszát instant kivívó filmre beböfögni ezt az egy szót, ez nettó provokáció. Pontosan arra alapozva, hogy nem köteles ennél többet írni. Ez igaz, nem köteles. Köteles viszont együtt élni azzal a ténnyel, hogy ez így már kevesebb, mint egy sima pontozás. Bár gondolom megoldja. Megfejtés hiányában viszont találgatni kényszerülünk, az enyém rögtön az lenne, hogy ez így, a minimális energiabefektetésével teljesen passzol a kommentjei által felverni kívánt feltűnéséhez, meg az ahhoz tartozó viszketegséghez.

És de, tökéletesen igaza van ryoodnak abban, hogy ez semmivel nem több egy sima leszarozásnál, ami ellen a szabályzat is szól.

Convarnak meg köszi a kimaradt jelenetekért, őrület, hogy ezeket meg sem néztem soha, pedig mindig megvolt a film DVD-n és blu-rayen is!

Olvastam és hallottam is hasonló véleményeket, de én ezt teljesen máshogy látom.
A film arról szól, amilyen az élet. A pap elmondja: a házasságok 51%-a (és ez egy optimista adat, plusz értelemszerűen nem tartalmazza a bődületesen szar házasságokat) válással végződik, egyáltalán nem Mike sara az, hogy nem működött. Illetve azt sem értem, hogy miért azonosítjuk a házasságot a magunkra találással: akkor már inkább az apaság, amiről a film azt sugalmazza, hogy Kyle helyt áll benne. Mit tett Mike? Értem, hogy lefeküdt Kyle menyasszonyával, de az a kapcsolat így is egy méretes kamu volt, a nő pedig nem azt a férfit szerette, akihez épp tervezett hozzámenni, hát szerintem ez nem akkora veszteség. Persze a barátság szempontjából hatalmas, meg is sínyli évekre.
Szóval ez a Kyle egy kedves, naiv fiú, akivel az élet azt csinál, amit akar. El is mondja a lékhalászós jelenetben, hogy neki már mindegy, csak hadd legyen boldog, nem érdekli, ha nem szerelmes. Ezzel a hozzáállással garantált a bukás, amit Mike csak próbál megakadályozni, persze tök feleslegesen és nyilván ez is egy hibás lépés, de emberi.
Ez a film egyetlen pillanatában sem fekete vagy fehér, de szerintem hibás megközelítés a "mérgező" barátságot látni benne.

Filmvilág szerkesztőinek éves toplistáján kapott előkelő helyezéseket, maximálisan megérdemelten.
Groteszk humorú, fájdalmasan életszagú dramedy két barátról, akik, mint a tűz és a víz, úgy különböznek.
Egy azonos című rövidfilm egészestéssé duzzasztása, amit a film át is emel kezdő jelenetnek, már ott kiütközik a "most sírjak vagy röhögjek" dilemma, ami aztán ki is tart a végéig.
Ami borzasztóan tetszett, hogy talán 5-10%-kal éreztem csak emberibbnek a való életnél, de ez az apró kis plusz mégis elég ahhoz, hogy a bő másfél óra végére - a történettel ellentétben - emelkedettebb hangulatban távozzuk, mindenféle didaktikus ránkhatás nélkül. Valahol 8 és 9 pont között érzem, a tavalyi év méltatlanul elsikkadt remekműve!

Nálam az abszolút kedvenc a Szörnyecskék (Gremlins) első része. Minden újranézéssel egyre jobban tetszik, tipikusan az a film, aminek minden alkotója (Dante, Columbus, Spielberg, Goldsmith) zseni és pályájuk legjobb, legfrissebb korszakában hozták össze.

Ha már belinkeltem valahol a közepe környékén, akkor ITT a teljes. Ez az utolsó rész, a másik négy ott van linkben benne. Kicsit nehéz hozzá ajánlót írni, mert eléggé személyes, de közben meg csurig van mindenféle filmes kiszólásokkal és ahogy a visszajelzéseket nézem, a legtöbben találtak benne olyasmit, amiben magukra ismertek. Ami nagyon jó, mert a cél is éppen ez volt :)