McCl@ne

Tapasztalat: 589 film
Kompetencia: 19 film
Súly: 1064
Regisztráció: 2009. január 24. (9 év, 9 hónap)
Kedvencnek jelölték: 13 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1983
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Three Billboards Outside Ebbing, Missouri
Három óriásplakát Ebbing határában
5 2018-11-10 4,4
(708)
The Nun
Az apáca
1 2018-11-01 2,4
(70)
Mile 22
22 mérföld
2 2018-10-25 2,6
(23)
First Man
Az első ember
5 2018-10-22 3,8
(97)
Norway
22 July
3 2018-10-11 3,1
(11)
Silence
Némaság
5 2018-10-08 3,8
(268)
The Predator
Predator - A Ragadozó
3 2018-09-17 2,8
(72)
Phantom Thread
Fantomszál
5 2018-09-12 3,8
(204)
Rocco
 
3 2018-09-07 ?
(7)
Hereditary
Örökség
3 2018-08-26 3,7
(214)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2018-10-26 09:45:45 First Man (2018) / Az első ember McCl@ne (5) #11

Sajnos nehéz így egy kommentben megfogalmazni, hogy az ilyen - nyilvánvalóan sarkos - kijelentésem kikre vonatkozik, de egyértelműen nem rád, akinek láthatóan átjött mindez. Inkább arról van szó, hogy az általam itt leírt összefüggéseket, a film finomabb rétegeinek értelmezését szinte egyetlen kritikában, véleményben sem látom visszaköszönni, mintha mindenki csak egy csontszáraz dokumentumfilmet látott volna. Nagyjából kimerülnek a reakciók abban, hogy "jaj, de fura, hogy nem ünnepli a Holdra szállást", meg "kifelejtették azt, amikor kitűzik a zászlót", és ennyi, mintha tényleg arról lenne szó, hogy a rendező úr koncepció hiányában, kvázi jobb híján alakította volna így a filmet. Nekik szól az, hogy talán kicsit rugalmasabban is be lehetne ülni a moziba, nem ennyire fix elképzelésekkel, azokból semmit nem engedve.

előzmény: Dió (#9)

2018-10-25 16:39:09 Mile 22 (2018) / 22 mérföld McCl@ne (2) #2

Nem akartam elhinni, hogy a béna befejezése ellenére elég jó emlékként élő Lone Survivor, a rendkívül hatásos Deepwater Horizon és a kifejezetten rohadt jó Patriots Day után ez akkora szutyok lett, mint mondják, de mégis. Nagyon sajnálom, de minden perc elvesztegetett, amit vele töltöttem. Akit érdekelnek a pozitívumai, várja meg, amíg YouTube-ra összevágnak belőle egy fél perces videót a közelharcokról.

2018-10-25 10:19:33 First Man (2018) / Az első ember McCl@ne (5) #8

Nagyon enyhe spoilerek lehetnek, de semmi komoly:

Gyönyörűen felépített film, az újranézéskor majd nyilván több minden fel fog tűnni, de egyelőre maximálisan le vagyok nyűgözve. Egyszerűen zseniális, ahogy Chazelle kivezet minden technikai jellegű katarzist az első két órában ebből a tényleg dokumentum hangulatú drámából: már az első akciónál ellövi a súlytalanság érzését, aztán a másodiknál végigvisz egy kilövés minden apró részletén hosszasan elidőzve, de megmutatja dokkolást és a landolás veszélyeit, mielőtt ráfordul a hajrára. Mert ugye mindannyian úgy képzeljük el egy ilyen filmnél, hogy majd akkor ver minket a víz és ráz a hideg, amikor az Apollo 11-ben ülve hallgatjuk, hogy 10… 9… 8… De nem. Mire odajutunk, már teljesen tiszta a terep, és egyedül arra koncentrálhatunk, amiről a film is szól, és aminek a mentén végig egyensúlyozgat: hogy egyáltalán megéri-e ez az egész. Sokan más hangulatú filmre számítottak, talán olyanra, ami ünnepli a Holdra szállást, de itt nem véletlenül nem tűzik ki a zászlót. Azért ilyen nyomasztó, visszafogott és elnyelt feszültségekkel teli, minden külsőségében visszafogott az egész, hogy még jobban visszaadja a tétek mérlegelését, a hangulatot, amiben Armstrong megteszi a lépéseit a Hold felé, és végül a Holdon is. Ahol aztán a kráter mellett állva megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy megérte-e, illetve egy kis megerősítést még Armstrong arcáról, amikor meghallja Kennedy beszédét a tévében a végén. De ott sincs kimondva semmi, ha a néző nem lélegzik együtt a filmmel, akkor a ¾-éről lemarad, így nem csoda, ha csak egy száraz dokunak tűnik az egész.

Az önmagában vívódó, bezárkózó és így magára maradó férfi drámája ez, egy olyan emberé, akihez nem lehet egy pontnál közelebb kerülni („Itt állnék egyedül a kertben, ha beszélgetni akarnék?”), de a film segít belenézni a fejébe. Mondjuk konkrétan csak a végén, de egész addig építi az utat neki, azt is látni kell. Gyönyörűen áll párba például, amikor a sajtótájékoztatón Aldrin büszkén kiabálja, hogy majd ékszereket visz a Holdra, ugyanerre a kérdésre viszont Armstrong csak annyit mond, hogy ő plusz üzemanyagot vinne, majd a végén felcsapja a fényvisszaverő burát, kinyitja az ökölbe szorított markát, és meglátod a karkötőt… Egyszerűen tökéletes. De ezekhez az érzésekhez áldozatokat kell hozni a filmnyelvben, a pörgősre vágott montázsokat, szórakoztatóra torzított földi halandókat el kell engedni, és ebben a húsdarálóban oda súlyozni az érzelmeket, ahol kezelték őket: a részletekben, a tekintetekben, apró gesztusokban kell keresni őket, máskülönben az összesről lemaradtok. Pontosan így adja vissza tökéletesen azt a közeget, ahol ezeknek az embereknek helyt kellett állniuk, vagy mondjuk helyt akartak állni. Meg lehet ezt közelíti úgy is, mint pl. a The Big Short, ahol végig rendkívül pörgő és szórakoztató az előadásmód, de ott emiatt csak az ügyhöz kerülünk közelebb, nem az emberi tényezőhöz. Itt nyilvánvalóan, és hála az égnek nem ez volt a cél, a végeredmény pedig katartikus lett, csak ehhez nem árt látni is, nem csak nézni.

2018-10-09 12:54:39 Phantom Thread (2017) / Fantomszál McCl@ne (5) #31

Igyekeztem részletesen kifejteni, miért nincs jelen a filmben a dominancia, vagy ha már ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor legalább láss át rajta, tovább annál, amit első blikkre le bírsz húzni. Pont nem alá-fölérendeltségről van szó, hanem az egyensúlyról, ami hagyja a művészt alkotni. Ezért nem húz be sem Cyril, sem Alma krediteket azzal, hogy nő, és ezért teljesen mindegy a lényegi mondanivaló szempontjából, hogy Woodcock férfi. A kor és a közeg miatt nem működne ez fordítva, de napjainkban már simán, csak akkor meg a nyilvánvalóan (mármint az ösztönös kényszerképzethez képest) "fordított" felállás miatt rossz helyen keresgetnék a film üzenetét, ahogy te is teszed.
"Feminista hős ünneplése"? Ez hol zajlik? Elnyomó rend? Kit nyomnak itt el? Alma minduntalan visszatáncolása attól, hogy lelépjen egy jól bemutatott döntési folyamat, a film rengeteg apró rezdülése szól erről, vagy éppen konkrét jelenetek indokolják, miért nem megy el. Ki ez a másokat mérgező beteg ember? Woodcockra célzol? Mivel mérgez és kit? Hol lett romantizálva? Érdekes ám, hogy ilyen alaptalan dolgokkal dobálózol, részletesen kifejtettem a film példáit használva, hogy ezek miért nem állnak meg.
De sorold kérlek azt a számos tényezőt, amiket az olvasatom nem vesz figyelembe :)

előzmény: saatonda (#30)

2018-10-08 10:04:34 Phantom Thread (2017) / Fantomszál McCl@ne (5) #29

Meggyőződésem, hogy elég sok a félreértés itt a film kapcsán, amiben a friss újranézés csak megerősített. Szó nincs itt dominanciáról, pláne nem szado-mazo játékokról vagy éppen skizofréniáról, ilyesmiről beszélni egyedül úgy lehet, ha már kényszeredetten vagdalkozni kezdünk minden irányba, amiért nem értjük, amit látunk.

Érdemes különválasztani a film belső világát az általános érvényű mondanivalójától, úgy könnyebb megfogalmazni, egyszerűbb megfogni, hogy mi következik egy ilyen szélsőséges élethelyzetből, amit látunk. Ezt a szituációt nem érdemes egy szerelem szemszögéből vizsgálni első blikkre, maximum a mondanivalójából kiszűrni valami erre vonatkozót. Eleve milyen szerelem? Van egy nyilvánvaló vonzalom, ami már az első randin egy végtelenül kínos és az intimitással nehezen összeegyeztethető helyzetbe torkollik, amikor Woodcock és nővére méretet vesznek Almáról. Már ott elszakadunk az ismerkedés hagyományos ívétől, a lány az első estén ráérez, hogy itt nem az lesz, hogy mozi-szex-ottalvás, aztán két hét múlva bejelentkezünk Facebookon, hogy „kicsimmel wellnessbe”.

Az ismerkedésük első fázisa arról szól, hogy Alma felméri, hogy mibe csöppent. Egy húsdarálóba, aminek a célja nem a nők kizsákmányolása, hanem a művészet, az alkotás „lángjának” az őrzése. Nézhetjük ezt úgy, hogy Woodcock használja ezeket a nőket, de akkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy mire: az ő munkásságát a film olyan mértékű szakralitással ábrázolja, annyira sok oldalról és annyira finoman fogja meg, hogy igazán vaknak kell lenni az ignorálásához. Pláne, hogy ez a film központi motívuma: a művész alkothasson, a ruha elkészülhessen, a folyamat meg ne álljon. Eköré épül fel minden Woodcock körül, az ő zavartalan alkotásának a támogatásához, amiről ő időnként – mint kiderül: ciklikusan – elfeledkezik. Ilyenkor az egója átveszi fölötte a hatalmat, az – esetleges és relatív – el nem ismertség, vagy épp a közeledő határidő súlya összeroppantja, és ágynak esik. Ilyenkor dobja ki a film elején látható Johannát, aki nyilvánvalóan a sokadik ilyen nő: egy ideig betölti a funkcióját az alkotó motiválásában, támogatásában, de képtelen felnőni a feladathoz és már teherré válik.

A Fantomszál arról szól, ahogy Alma ráeszmél a helyére, és ezt a felismerést átviszi tűzön-vízen. Tulajdonképpen azt teszi, amit Cyril, Reynolds nővére: támogatóvá lép elő ahhoz, hogy a művész alkothasson, és cserébe feláldozza azt, amit fel kell: minden porcikáját. Ezzel a beszélgetés részlettel indít a film, ezek az első szavak, amiket Almától hallunk, ahogy a fiatal dokival beszélget. De ez nem dominancia, hanem egy gyönyörű szimbiózis, aminek ára van, erre pedig rengeteg jelenet utal a film második felében, a rosszul sikerült spárgás vacsorától indítva. A kedvencem, amikor Cyril rendre utasítja Reynolds-ot anélkül, hogy a pillantásuk találkozna a reggelizőasztalnál: „Ne feszítsd túl a húrt, mert átgázolok rajtad, és tudod, hogy alulmaradsz.” Magyarul: én itt támogatlak téged a világon mindenben, de az egód csak addig nőhet, amíg az engem nem bánt. Tartunk itt mindig egy-egy szürke nőt tátott szájjal, azokon vezesd le a frusztrációidat, ne rajtam!

És akkor már menjünk még tovább: igen, ezek a nők örülhetnek, hogy egy ilyen művész közelében lehetnek. Persze nem kötelező nekik, nem túszok, szabadon távozhatnak. De ha mégis maradni akarnak – mint Alma – akkor meg kell érteniük, hogy itt mi zajlik. Alkotás, és nem a hálószobában: a film egyetlen, egyértelműen szexre utaló jelenetében kicsit érezni is, hogy ezek nem a hétköznapok, ez a kapcsolat nemcsak nem erről szól, de egyenesen nem szól erről. Alma bármikor elmehetne, de az ő értékrendjében ez egy nagy dolog, hogy egy ilyen ember mellett élhet, viszont a saját boldogságáról és vágyairól sem akar lemondani. Mindezt úgy, hogy nagyon is magáénak érzi mindazt, ami körül veszi, és a film ezt kommunikálja is: amikor a részeg arisztokratáról öntudatosan lerángatja a ruhát, vagy amikor odaáll a francia hercegnő elé, és közli, hogy „Én itt élek.”, magyarul nem csak egy cseléd vagyok. Ez a nagyon erős öntudat különbözteti meg őt a korábbi Johannáktól, és „teszi” Woodcockot szerelmessé, amit a film valami zseniális módon kommunikál le abban a jelenetben, amikor Reynolds ki akarja dobatni Almát Cyrillel, mondván, hogy „az árnyéka túl nagyra nőtt, mindenre rávetül és a halál járja át a házat.” Mert ez a férfi annyira az alkotásnak él, hogy zavaró tényezőként éli meg azt, hogy a gondolatait megzavarja ez az érzés, de a két nő addigra már rezzenéstelen arccal fogadja mindezt: hiszen rég jobban tudják már, hogy mi kell neki, mint ő saját magáról.

Mindezen érzések és gondolatok állnak össze tökéletesen az utolsó jelenetben, ahol főzés közben összenéznek, majd Reynolds önfeledten elfogyasztja a vacsoráját. Alma kiharcolta a helyét: megküzdött először a saját, majd a férje egójával, amiért a jutalma egy olyan élet egy páratlan művész mellett, amit részben ő kontrollál majd. De ez a kontroll nem dominancia, hanem támogatás: a zavartalan és folyamatos alkotás erősítése, szó szerint bármi áron. Mert a végső cél itt mindig ez volt, ezért tűnt Cyril egy érthetetlenül ellenszenves karakternek a film elején: ő akkor már rég tudta és régóta művelte azt, amit mi néző csak Almával együtt értünk meg. Hogy az ilyen szintű művészetnek hatalmas ára van, és nem alkalmas rá akárki, hogy befizesse. Hogy a végső cél nem feltétlenül a saját magunk minden áron kiteljesedése, hanem a feláldozása valami magasabb cél/ügy érdekében. Ez az alá-fölérendeltség, amiről beszéltek, csak látszólagos, a történet pont arról szól, hogy ez nem a cél, hanem az eszköz, csak ehhez nem árt mélyebbre látni a film szövetében annál, hogy „művészi szürkeötven”.

2018-09-12 08:02:52 Phantom Thread (2017) / Fantomszál McCl@ne (5) #22

Akkor ezt szerintem sikerült félreérteni, Bala01 javarészt tökéletesen összefoglalta a film lényegét, szó sincs itt fundamentalizmusról vagy perverzióról. Egy nagyon erős, szélsőséges példán keresztül mutat be a film egy - a hétköznapjainkra is tökéletesen értelmezhető - felismerést, aminek a hiányában működő párkapcsolat nagyon nehezen képzelhető el. Ez a film egy önismereti utat ábrázol, vagyis kettőt, amit a főszereplők egymás kezét fogva járnak be a tudatosság és a tudatalatti határán egyensúlyozva. Magyarul nincs kimondva semmi, a dolgok egy jó része ösztönösen történik, mégis pontosan oda vezet, ahova egy hatékony és komoly pszichoterápia mutatna.

előzmény: caulfield (#21)

2018-07-16 00:13:31 Se7en (1995) / Hetedik McCl@ne (5) #197

Köszi a spoilert, én ugyan láttam már, de aki nem, annak hatalmas élmény lesz az első mondatod után beülni elé, gratulálok.

Korrigálva! (a szerk.)

előzmény: en11 (#196)

2018-07-11 19:51:39 Rampage (2018) / Rampage - Tombolás McCl@ne (?) #6

Vagy esetleg az, hogy miért kéne neki? Karakterszínész. Egyébként tud: Ballers.

előzmény: gomez1000 (#5)

2018-06-03 10:18:58 A Quiet Place (2018) / Hang nélkül McCl@ne (3) #36

Ugyan nem voltam oda annyira ezért a filmért, de legalább láttam:

Gyerek palackból kap oxigént a "cipősdobozban, ami direkt erre a szituációra készült, a lehetőségekhez képest alapból hangszigetelt, illetve mondjál már egy jobb megoldást, kérlek. Felkészültek, tudták, hogy sírni fog, innentől kezdve két lehetősége van: meghal, vagy egy darabig nem éri fény. Plusz ha sírni kezd, megy a dobozba megint, így hamar megtanulja majd, hogy nem kéne. Hogy ez nem egészséges? Hát az élethelyzetük sem éppen az.

A másik, hogy nem sikerült hang nélkül szülni, torka szakadtából üvöltött, valószínűleg végig. Csak éppen akkor indult be a tűzijáték, pontosan az első üvöltés kezdetének pillanatában, amit a kissrác kapcsolt be. Ezek ott vannak a filmben, nem értem, hogy lehet nem emlékezni rájuk, nem öt éve nézted.

előzmény: Dió (#35)

Spoilert mindenesetre köszi mindenki nevében, így az egyszerűségedbe csomagolva még megindítóbb.

előzmény: Demóna (#67)

Összes komment...