Ninety-Four

Azért szar és szar között is van különbség, hogy szórakoztató marhaságot nézek e, vagy valami dögunalmat.

Egy csomó B-filmjét bírom, például a Féktelen haragot, az Elárulvát vagy mondjuk a Kill Chaint. Itt benne volt a pakliban valami ripacskodós ökörködés, vagy legalább valami pörgős darálás, csak teljesen félrement az egész már koncepció szintjén.

Szinte száz százalékig ugyanezt akartam írni. Az nyilvánvaló volt, hogy a B-Zs-kategória közé esik majd a film, de gondoltam majd bűnös élvezetnek buli lesz. Ehhez képest lapos, unalmas, érthetetlenül komolykodó, túlnyújtott és zavaróan monoton az egész. A semmilyen, ismétlődőnek ható zene és a folyamatos eszetlen lassítások is rontottak a helyzeten.

Moussinál nem is csak az volt a gáz, hogy faarccal tolta végig a filmet, hanem hogy bamba faarccal. (Amin még rontott ez az irtó idegesítő és felesleges amnézia vonal is.) És akkor még karizma szempontjából sem egy fenegyerek.

Pölö Scott Adkins is végig tud tolni baltaarccal egy filmet, de legalább neki a harcművészi képzettsége mellé van egy jelenléte is, ami kompenzál.

Tulajdonképpen csak Cage jeleneteit élveztem, mert ő legalább pont azt az ökörködő laza stílust hozta, ami általánosságban kellett volna a filmnek.

Iszonyatos lelki őrlődéssel telt el a mai napom.

Normális esetben csak akkor adok egy filmre egyest, ha idegből vághatom rá, mert felhúzott. Bármilyen szemétről is van szó, ha sikerült gond nélkül végignéznem, megy a kettes. Ez a darab viszont kifogott a logikán.

Mert végülis végig lehet nézni, csak nincs értelme. Elejétől a végéig konzisztens módon halál lassú, amatőr, gagyi és zavaros a film, plusz még a színészek is nagyon bénák. A szövegek meg olyanok, mintha egy hobbiból összetákolt, öntudatra ébredéstől elég messze álló AI rakta volna össze a dialógokat. Továbbá legalább két jelenetnél fogadni mernék, hogy legfeljebb kokaincsíkokat gyártott a line producer valahol nagyon a háttérben.

És persze felmerül a lelkes rajongóban a kérdés, mi a helyzet mindannyiunk mesterével? Nos, spoiler alert: javarészt ül, sejtelmes hangon magyaráz, közelharci dominanciáját meg körülbelül két másodpercnyi "akcióban" érzékelteti. Mondjuk a jeleneteit legalább az feldobta számomra, hogy nemrég erre a csodálatos podcast-részletre bukkantam, amiben röviden kitárgyalják az évek alatt teljesen afroamerikaivá vált beszédstílusát.

A rendezőről érdemes egy pár szót ejteni, mert tehetsége ugyan nincs, de ambíciója az biztos akad elég. Még csak 28 éves, de már hatalmas filmográfiája van - bár hozzá kell tenni, hogy még a 12 éves korában rendezett rövidfilmje is fenn van az imdb-n, szóval... na.

Egye fene, legyen karó.

Jogos.

Szerintem a feminista vonallal két súlyos gond van a filmben. Részben az általad részletezett okok miatt. Másrészt a '98-as és a '09-es adaptációban Mulan

alapjában véve egy hétköznapi lány, aki elsősorban az eszével, kitartásával és tehetségével emelkedik a többiek fölé és vívja ki az egyenrangúságot. Oké. Itt viszont Mulán már eleve egy szuperhős, akinek "csak" rejtegetnie kell a képességét, de végül annak segítségével győz.

Valamilyen szinten itt is van karakterfejlődés, csak ez így harmatgyenge az eredeti szándékot nézve.

Ráadásul Yifei színészi munkája sem erősítette a karakter irányába a szimpátiát számomra. Például a Star Warsnál Reyt is Mary Sue karakternek éreztem, de nem érdekelt Daisy Ridley pozitív kisugárzása és élénk játéka miatt.

Köszönöm a válaszaitokat!

Említenél kérlek pár példát a jól használt DLSR-re?

Sajnos kevés sorozattal volt dolgom a listából, de két kedvencemet meg kell említenem, amik itt nem szerepelnek.

A CTRL nélkül (Halt and Catch Fire) fiktív sztorikra épített, de nagyon jól elkapta a korhangulatokat, ráadásul imádtam, ahogy fejlődtek és változtak a karakterei. Színészi játék terén is kiváló volt, a fináléját pedig zseniálisnak tartom.

A másik, itt nem szereplő nagy favoritom volt az amerikai Sherlock és Watson (Elementary). Szinkronnal ment a tévében, amikor belenéztem, akkor abszolút nem kötött le. Rókabőrnek tűnt, ami a Downey Jr. - Cumberbatch vonalak sikerét akarja meglovagolni, viszont amikor belevágtam eredeti nyelven, nagyon megfogott. A formulát abszolút nem definiálta újra, viszont Jonny Lee Miller teljesen újraértelmezte Sherlock karakterét, hihetetlen intenzitást vitt bele, amit Lucy Liu remekül kompenzált a visszafogottságával. Itt is nagy plusz volt a sajátos, visszafogott hangulat.

@Dió: már ketten :)

@The Cortez: lesz belőle spinoff.

Nemrég a Corridor Crew beszélgetett a készítéséről a kaszkadőr Amy Johnstonnal az egyik videójukban. Maga a rövidfilm itt tekinthető meg.

Amennyire ismerem MacFarlane munkáit, illetve az előzeteseket látva én is elborultabb humorra, és kevesebb komolykodásra számítottam.

Szerintem teljesen érthető, hogy ha valaki bírja a munkásságát, csalódásként élheti meg a sorozatot.