agymosott09

"Hűen a Drót szellemiségéhez" - hát, valójában azért szerintem inkább pont eltérően a Wire szellemiségétől. A Wire-ban általában még az utolsó legalja dílerek is értelmes, tartalmas, szórakoztató, értelmiségi fejjel befogadható beszélgetéseket folytatnak egymással, és ilyen szempontból fake a film, hamis szórakoztatóipari termék. A Wire olyan szempontból realisztikus, ahogy a társadalmi alrendszerek működését bemutatja. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, hogy ez nézhető legyen, csalnia kell. Marlo viszont valóban eltér az idealizálttól, ő egy igazi féreg, de szinte az egyetlen a sorozatban, akivel még egy gramm együttérzésre sem képes a néző. A valóságban a 90% az lenne.

Pont az a lényeg, hogy a nő beül. Travis hős lett, tehát onnantól nem számít már, hogy mentálisan zokni, sztár lett, innentől szexi, akármekkora selejt. A nő választásában a társadalom választása mutatkozik meg. Ez a lényeg szerintem. És az mellékes, hogy a néző, egy "normális" nő beülne-e mellé, mert ebben a megvilágításban valószínűleg nem - mert a film arról is szól, hogy a "normális" társadalom nem kevésbé beteg, mint Travis, inkább csak máshogy. És egyébként ha megnézzük most, bő 40 évvel később a celebkultuszt, ami ránk köszöntött, azt láthatjuk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy annyira sarkított ez a kép. És csak így, csak ezzel a befejezéssel lesz egy elmebeteg szomorú történetéből vitriolos társadalomkritikus alkotás.

Ami pedig a másik értelmezést illeti: te itt gondolom azt emeled ki, hogy "not what i intended", holott a lényeg az, hogy "I don't have a problem with that ending". Szerinte is érvényes értelmezés tehát, és én is csak ennyit mondtam. Hogy a rendező mit akart, és hogy a film mit akar, az két külön dolog. A valódi művészetet nem kitalálják, hanem a világra hívják, és ha megérkezett, onnantól már nem számít, mi volt a rendező elképzelése. A film így, ezzel a kettősséggel kerek, függetlenül attól, hogy gondolt-e Scorsese erre a lehetőségre, vagy sem. (Ráadásul a forgatókönyvet nem is ő írta, szóval a véleménye még csak nem is a végső, ultimatív értelmezés lenne, ha létezne ilyen ultimatív értelmezés.)

"én nem éreztem, hogy bárki fáradt volna azzal, hogy ezt egyértelműsítse."

Igen, ezzel "nem fáradt" senki, ugyanis ez a néző feladata, már ha a nézőt felnőtt, önálló gondolkodásra képes lénynek tekintjük, nem pedig lusta fogyasztóként tekitünk rá. Az egyértelműség egyébként sosem állt jól a művészetnek, az egyértelműség propaganda.

Nem tudom egyébként, kik azok sokan, akik hősként tekintenek a főszereplőre, ő ugyanis egy klasszikus antihős. A filmtörténet egyik legklasszikusabb antihőse. Szerintem te összekevered a film kultikus státuszát és a karakter popkulturális ikon jellegét a hős mivolttal. De akkor ennyi erővel Alex is "hős" lenne a Mechanikus Narancsból. (A másik legnagyobb filmes antihős ikon.)

Nekem a film nézése közben egyébként teljesen egyértelmű volt, hogy Travis nem tett jót a lánnyal, és az egész befejezés nem más, mint média és társadalomkritika, ami egészen pontosan arról szól, hogy ilyen felszínes történeteket istenít a média és a társadalom, és sem a lány valódi sorsa, sem pedig a főhős teljes mentális összeomlása nem érdekli őket, csak a sztori számít. A másik értelmezése a befejezésnek az, hogy ez a haldokló bolond főhős grandiózus fantáziája arról, hogy hőssé válik, közben meg nem. Mindkettő értelmezés egyformán érvényes. Az viszont, hogy a film pozitív értelemben vett hősként ábrázolja, hát, nem akarom tőled elvitatni a jogot a saját értelmezéshez, de ez nem értelmezés, hanem a megértés hiánya.

"Travis a hős, mert megugorja azt az alacsony lécet"

Szerinted Travis egy hős a rendező szerint? Meg tényleg hanyagul van kezelve a prostitúció problémája? Nem lehetséges, hogy a rendező épp ezekről a dolgokról (és még egy csomó másról) kíván beszélni, anélkül, hogy belerágná a dolgokat a néző szájába, és hogy eleve belekalkulálta azt a hiányérzetet, amit te is érzel?

Széttörve (Split) / James McAvoy

Abszolút esszenciális példa.

Nem valami nagy reveláció, de élvezhető, és tényleg nincs propagandaszaga sem. Jól sikerült iparosmunka, kerek történettel, kamu csavarok nélkül. Soha rosszabbat.

Fura egy film, kifejezetten zavarbaejtő egy csomó helyen, és mivel a dolgok összefüggenek, tehát nem bénaságból erednek, kicsit bennem is felmerült, amit tomside is felvetett itt, hogy ez valamiféle előkép a Haneke-féle Rejtélynek, tehát hogy itt a rendező maga az entitás, illetve a Funny Gamesnek, miszerint a néző elgondolkodtatása a cél arról, hogy mennyire etikus ennek a szó szerinti értelemben vett szenvedéspornónak a szadista élvezete. Érdekes ez a számos fontos jelenetben a háttérben látható (atom?)erőmű is, ilyesmi dolgok nem szoktak ok nélkül jelen lenni. Próbáltam is rákeresni, de egyelőre nem találtam rá, lehet hogy ez a már bezárt Humboldt Bay Nuclear Power Plant? De ennek viszont nincs természetfeletti vonalú folytatása. Viszont, ha csak utalásnak vesszük arra, hogy ez márpedig egy "nukleáris család", akkor ezzel mégiscsak a pszichológus "obszcén" interpretációja felé mutat a rendező, amit egy csomó helyen lopva megtesz már korábban is. (Pl. a film elején, amikor teljesen szándékosan kelti azt a benyomást a nézőben, hogy fiú a szeretője). Ebben az esetben pedig nem a rendező az entitás, hanem egyszerűen a mentálisan beteg nő nézőpontjából látjuk elbeszélve a történetet. Az biztos, hogy érdemes megnézni.

Aki izgalmas, fordulatokban és csavarokban gazdag krimit szeretne nézni, az ne ezt nézze meg. Aki egy valóságos gyilkosságra kíváncsi, ami - ahogy az átlag gyilkosság - az első perctől fogva nyilvánvaló - hiszen a gyilkosok többsége nem Hannibal-szerű criminal mastermind - szóval a valóság érdekli, annak minden banalitásával és nyomorúságával együtt, az meg ne hagyja ki. Ilyen film ugyanis, ami csakis valódi felvételekből lett összerakva, interjúk és kommentárok nélkül, még nem készült tudtommal. És az, hogy ez így - hála a social mediának - megszülethetett, valójában még többet mond mindenről, mint minden, ami a képeken ott van.

Az elmúlt másfél évben összesen 1 db sorozatot néztem, mivel totál tele volt a hócipőm az egész műfajjal. A Raised by Wolves-ra egyrészt afféle katasztrófaturistaként voltam kíváncsi, másrészt Ridley Scott vizuális fantáziája vonzott, de abszolút kellemes meglepetésként értek az eddigi részek. Minden szempontból megállja a helyét, a színészi játék frenetikusan jó, a sztori ügyesen kikerüli a szokásos szappanopera-csapdákat, a vizualitás pedig bámulatos. (Több helyen visszautal a Metropolisra egyébként). Ez eddig közel hibátlan. Kíváncsi vagyok, mikor rontják el. Ha az évad végéig kitartana a szufla, az már csoda lenne.

Jó, hát ha azt vesszük feministának, hogy valaki elfogadja, hogy a nők is lehetnek árnyalt karakterek, nem pedig együgyű háziállatok, akkor igen. De nálam a feminista azt jelenti, hogy a napjainkban népszerű neo-marxista konteót népszerűsíti a patriarchális elnyomásról. Ilyesmiről meg szó sincs a Twin Peaksben. A női karakterek nem áldozatai a nemi szerepeknek, hanem élnek és visszaélnek a nemiségük adta lehetőségekkel, még a gyengeségüket is fegyverként használják a játszmákban, amelyekről általában jóval többet tudnak, mint az egyszerűbb és könnyebben kiismerhető férfi-karakterek. Erre jó példa Truman sheriff és Josie viszonya, valamint Audrey egész karaktere. Érdekes módon amúgy a feminista kritikáknak nem ezzel van baja, hanem azzal hogy "esztétizálja", sőt, "fetisizálja" a nők elleni erőszakot.

Ami a Trónok Harcát illeti, az például egyértelműen feminista propagandaalkotás lett, a könyvekben is van ugyan érezhetően szándékos female empowerment (ezzel nincs is baj egyébként), de a sorozat minden finomkodás nélkül a mainstream médiából egyébként is ömlő ideológiát közvetíti, eléggé vulgáris formában, erőszakot téve a könyv mélyebb és igazabb megközelítésén. Vicces módon itt is az volt a feminista kritika tárgya, hogy a nők elleni erőszakot a szórakoztatás tárgyává teszi, holott a sorozat jó 90%-a a férfiakkal szembeni erőszakot teszi a szórakoztatás tárgyává.