agymosott09

Ha megkérdeznénk, biztos ezt mondaná ő is. De hogy igazából mi felé manipulálja a kérdésfeltevések módjával és apró részletekkel a nézőket, az már egy másik kérdés. Nem egyértelmű semmi, de logikailag így áll össze a dolog a leginkább. Erősen szimbolikus az a buszozás / sétálás a végén, és jobb megfejtést még nem írt rá senki, mint Caulfield.

A poliamória és a poligámia nem ugyanaz. A poliamória nem jelenti a hagyományos család végét - a pozitív hősnő is normális, hagyományos családban él. Annyit jelent, hogy nem frusztrálja magát szarrá az ember úgy, mint a főhős család felnőtt tagjaik teszik azt végig az egész film során. Azért érzem úgy, hogy a poliamória van a középpontban - ezért is fogalmaztam ennyire szögletesen egy évvel ezelőtt :) -, mert nem csak a pozitív hősnő esetében merül fel ez a téma, hanem negatív előjellel az összes többi jelen levő kapcsolatban is ott van ez a "hogyan éljem meg férfiasságomat / nőiességemet egy zárt monogám kapcsolatban" téma. Thormundéké is, az meg pont arról szól, hogy a férfi elvált, és egy fiatalabb nőre váltott, és a fiatalabb nő ezt még a szemére is veti. Egy másik fajta kudarc, nem az önmarcangoló, önemésztő frusztrálódós meg(nem)oldás, hanem a megunt monogám kapcsolatból kivezető legegyszerűbb menekülőút.

És ettől még persze lehet, hogy a valóságban a poliamória is öncsalás, meg önámítás, de a film szerintem mégis emellett foglal állást.

Ami az összemosást illeti: az illegális bevándorlók válogatás nélküli lemenekültezése - ami továbbra is zajlik - szerinted mi, ha nem káros általánosítás? Hány ember vére szárad ezen az általánosításon? Meg hogy mindenki, aki legalább valóban háborús övezetből jön, a gonosz terroristák elől menekül, és az fel sem merülhet, hogy igazából semmi baja nincs a "terroristák" elképzeléseivel, szokásaival, maga is osztja azokat, csak az nem esik jól neki, hogy valamelyik másik társaság kilövi a feje felől a háztetőt?

Kimenni a vasútállomásra megtapsolni a határokon és törvényeken átgázoló illegális behatolókat... Ez nem maga az őrület?

És igen egyébként, mondjál csak egy a Play-hez hasonló, a multikulturalizmussal szemben kritikus alkotást. És akkor majd elhiszem, hogy nincs tabusítva a téma.

Egyébként pont Fatih Akintól a Gegen die Wand volt erősen kritikus, de legalábbis idealizálástól teljesen mentes mű még.

Hogy ez - azon kívül hogy már menthetetlenül off - mennyire nem fekete-fehér téma, a legjobb példa az, hogy a titkosszolgálatok vezetője a napokban jelentette ki, hogy nem volt "hajtóvadászat" migránsokra. Szerinte egyetlen darab könnyebb testi sértés történt, ami nem meríti ki ezt a kategóriát. Erről persze vannak másfajta vélemények is. Ennek tényleg nem itt a helye. Az pedig, hogy az AFD mennyire széljobb, megint egy ilyen totál off és totál szürkezónás téma. Hogy egy nyíltan leszbikus nő mikor vezethetne egy valóban igazán széljobb pártot, azon ugyanis lehet vitatkozni, meg másrészt ha az AFD széljobb, akkor mi az NPD? Ezek a fogalmak szerintem egyre kevésbé használhatóak. Az AFD egy bevándorlásellenes párt, az egyéb politikájuk egy populista tákolmány liberalizmusból, protekcionizmusból és konzervativizmusból, mikor épp mi hangzik jól.

Mindez az egész pedig abból nőtt ki, hogy a problémák tényleg tabusítva voltak, mind a mainstream kultúrában, mint a mainstream médiában. Ennek az egésznek a tünete az, hogy pont most egy sokadik náci gyűlöletcselekményeket bemutató filmre így reagál az emberek egy része. Akkor is ha egyébként értékes, jó alkotás. (Én még nem láttam, de Fatih Akinban bízom azért.)

Homeland?

De a legkeményebb film a témáról a Play. Pedig ott nincs is robbantgatás.

Amúgy meg persze, hogy el lettek ítélve, ahogy a robbantgatók és a gyilkosok is*. Ez így megy. A gyilkosokat a hatóságok lekapcsolják, ezt nagyon kevesen ússzák meg. (Kivéve ha politikusok, nekik erre is van felhatalmazásuk.)

*Az NSU esetében viszont az első gyilkosságtól a letartóztatásig eltelt 11 év.

Azt tudni kell, hogy megtörtént esetre épít a film. https://en.wikipedia.org/wiki/National_Socialist_Underground

Én tökre megértem egyébként, hogy zavaró, hogy a mainstream kultúrában jobbára csak az egyik oldala van reprezentálva a valóságnak, de ettől az még nem lesz alternatív valóság. Van gond a bevándorlással, van gond a nácikkal. Egyik sem alternatív valóság. Mindenkinek törekednie kellene arra, hogy ezt a "csak az én fájdalmam fájdalom, a másiké kamu" hozzáállást levetkőzzük. Persze a média és a politika pont ennek a hozzáállásnak a kialakítására törekszik. Ezért szép a küzdelem ellene.

Legjobb tudomásom szerint ez volt az első 2010-es évekbeli szuperhősös film, amit láttam (az utolsó a The Dark Knight volt, és az nem volt rossz). Nem tartom magamat sznobnak, nem utálom zsigerből a blockbustereket, a Fury Roadra maximális pontot adtam például. Itt viszont néhány hibátlan, kőprofi színészi teljesítményen kívül sok értékelhetőt nem tapasztaltam, az akciójelenetek rettenetesen unalmasak és elnyújtottak voltak, már a legelső, keréklopós jelenetnél is. Mélyebb tartalmat és mondanivalót, ami miatt érdemes lenne szerintem egy képregényt egy elvileg komplexebb művészeti/szórakoztatási forma - film - felé elvinni, nem tapasztaltam. Logikai hibák annál inkább jelen voltak, sőt, helyenként még kifejezett kártékony ostobaságok is voltak benne, pl. hogy a génmódosított tápanyagok bevitelétől genetikailag módosul az ember, na ne. Ezt még egy képregénybe se. Nem mellékesen bőven túl hosszú is volt a film, a vége meg tömény hollywoodi nyál.

Egyébként bőven elhiszem nektek, hogy ez a legjobb ebben az újkori szuperhős-"műfajban", bár azért ezt az egész trendet nem nemesíteném valódi műfajjá, mindenesetre tartom magamat ahhoz a véleményemhez, hogy a képregényeket - kivételes esetektől eltekintve - meg kéne hagyni képregényeknek.

Én itt az ízlésednek feltételezhetően megfelelő filmeket ajánlok neked, erre te meg undokoskodsz velem, szép! Így tegyen az ember jót a másikkal.

Jó, hát szeret rettegni, de annyira azért mégsem. A természetfeletti képtelenségek (mesék) nyilván kevésbé, máshogyan aggasztóak, mint a hús-vér egzisztenciális félelmek és valódi spirituális kérdések a természet és az élet értelmetlen ciklikusságával, és az emberi tömeg éjfekete pszichéjével kapcsolatosan. Tulajdonképpen érthető a dolog. De ha minden rendben van, akkor ezeket a kérdéseket, ha nem is élvezi az ember, azért alkalmaként fel-felteszegeti magának, és vannak is rá valamiféle válaszai. Erre mondom, hogy érdemes lehet egy kis önvizsgálatot tartani.

Ajánlanám Hellmuthnak a következő hétvégére a Demónát.

Ha érzékeny vagy, akkor kapcsold ki a filmet, ha valami olyat látsz, ami nem tetszik. Vagy eleve, ha láttad a Rekviem egy álomért-ot, aztán már egyszer kiosztottál egy egyest a Black Swanra, akkor ne gondold azt a következő Aronofskyról, hogy majd ez egy "kellemes szombat esti misztikus thriller" lesz.

Amúgy meg, ha egy film nem képes érzelmek kiváltására, de egy másik viszont igen, akkor nem, nem lehet, hogy pszichopata vagy.