slipknot

Ez is olyan film, ami a horror-rajongók között hivatkozási alap, de ahogy látom, másoknál kevésbé talál be.

Elég vegyesek az érzéseim:

A Black Adam egy sötét film ígéretét hordozta, benne egy igazán rohadék szörnyeteggel, aki a végén kénytelen összefogni a hősökkel, hogy valami mégnagyobb rohadékot legyűrjenek. Ebben ott volt egy nagy adag Snyderes dráma lehetősége, teátrális szövegekkel teletűzdelt mártírkodással.
Sajnos ebből semmilyen ígéret nem vált be, egyrészt Khandaq bajnoka nem lett a Snyder rajongók megváltója, másrészt nem lett igazán rossz arc se.
Mindenbizonnyal probléma az is, hogy The Rock egy végtelenül szimpatikus, halálosan jófej tag, aki ellenben nem elég jó színész ahhoz, hogy egy tőle karakteridegen figurát keltsen életre, így egyszerűen borítékolható volt, hogy Teth-Adam szimpatikusabb lesz a kelleténél,

de emellett sikerült lebutítani őt egy hőssé, aki a körülmények áldozata, és ezért bemocskolta a kezét.

A másik, hogy megint túl vicces lett a film, és ami mégrosszabb, hogy míg a Shazam, az új Öngyilkos Osztag és a Peacemaker esetében mindig teljesen indokolt a humor, itt legtöbbször egyáltalán.

Ugyanakkor vannak itt pozitívumok is. Végső soron egy kifejezetten szórakoztató filmről beszélünk, én ezt az elnagyolt, DC-s látványvilágot szeretem, a zenék kiválóak, és rengeteget adnak az élményhez, és ami a legfontosabb, hogy van a filmnek saját stílusa.

Régóta mondom, hogy a képregények után a képregény-adaptációk is építhetnének úgy univerzumot, hogy minden film önálló stílusú legyen, és ez ugyan hellyel-közzel megyegetett is a DC-nek, azért végső soron csak néhány képregény-filmekkel foglalkozó rendező rendelkezik olyan önálló hanggal, hogy ezt maradéktalanul prezentálja. Ilyen Snyder, Gunn - az istenek áldják érte a Warner fejeseit - Reeves, vagy a Russo fiúk.
A Black Adam persze nem lett egy újabb Batman v Superman vagy egy Végtelen Háború, de még csak egy 2021-es Öngyilkos Osztag sem. Nincs ennyire egyedi - és most ne menjünk bele abba, hogy kinek mi tetszik vagy mi nem, a fent felsorolt rendezőknek megvan a rajongótáboruk, ahol hatalmas kultusza van a filmjeiknek, és ennek az az oka, hogy van saját hangjuk, és itt most én erről beszélek - de az mindenképpen pozitívum, hogy ha az ember arra gondol, hogy "a Black Adam film", akkor Hollywood egyik leghíresebb arca mellett beugranak bizonyos stílusjegyek, amik nincsenek ott minden képregény-filmben.

Szóval nem rossz ez, de lehetett volna jobb is.

Hmmm... Az első film mindenidők egyik legjobb horrorja. Nyilvánvaló volt, hogy ezt a szintet nem üti meg, és hát sajnos meg sem közelítette. Ugyanakkor a hangulat és a gore roppantul a helyén van, ez meg több, mint elég egy Hellraiser folytatáshoz, főleg annak tükrében, hogy miket produkált a széria folytatások gyanánt. De volt ebben több is, hiszen az alapkoncepció egy tök jó világot vázol fel. Ez nekem egy erős 3-as.

Nem gondoltam volna, hogy egy 2019-es slasherre fogom azt írni, hogy egész eredeti, de a Furies egész eredeti. Az ötlet remek, a megvalósítás rendben, a gore látványos, a maszkok jól néznek ki. Azonban nekem hiányzik a mocskos, penetráns hangulat, de ez úgy általánosságban igaz az ausztrál horrorokra. Azért nem rossz, valószínűleg újra is fogom nézni.

Na de miért kell minden filmnek világmegváltó sztori, végtelenül mély karakterek, vagy emlékezetes párbeszédek? Ne érts félre, én is élek-halok Scorsese, Tarantino, Snyder, Hitchock, Lars Von Trier, vagy Nolan filmjeiért, de emellett imádom a slashert meg a kaiju filmeket is, és szerintem fontos, hogy ezeket a helyükön kezeljük. Egy Péntek 13-tól ha megfelelő hangulatot és sok véres kivégzést kapok, akkor az kiváló szórakozás, mert ezt jelenti a műfaj, a kaiju filmek meg 60 éve szinte pontosan azt, amit a Godzilla (2014) - King of the Monsters - Kong vs. Godzilla hármas (a Skull Island meg szerintem még többet is nyújtott). Nincs azzal semmi baj, ha valaki ezt nem szereti, mert nem az ő világa, de szerintem lényegesen többet elvárni attól, amit ezek a filmek eddig képviseltek olyan, mint energiaitaltól azt várni, hogy berúgjunk. Egyszerűen nem erről szól.

Nem igazán értem az emberek problémáját. Persze ez is szubjektív, de ez egy kő egyszerű kaiju film. Mit lehet várni tőle? Nagy szörnyek, közlekednek és ez pusztít, zabálnak és ez pusztít, aztán a film végén verekednek és ez pusztít. Ennél többet elvárni egy ilyen filmtől, egyszerűen nevtésges. Szerintem.

Nos...
Míg filmművészeti szempontból Nolan trilógiája a legjobb, adaptációként és életre keltett Batman tekintetében Snyder és Affleck megközelítése, hangulat terén pedig Burton két filmje, addig Reeves alkotása alig-alig marad el minden egyes pontban az aktuális "legjobbtól". Viszont ez az a film ami mindegyik pontban remekel, szóval mindent összevetve, tényleg ez a legjobb Batman film.

Nyilván az ízlés egy szubjektív dolog, de Batman-rajongóként (és képregény-rajongóként) én úgy látom, hogy a BvS-ben Batfleck iszonyatosan erőteljes és súlyos Batman volt. A Snyder Cut már más kérdés, de ott alapvetően kevesebbet igényelt a karakter.

A közhangulat azt zengi, hogy ez a legzseniálisabb rész az első óta. Én azért ennyire nem vagyok elszállva, de tény, hogy bőven jobb, mint a 4. rész volt, sőt a 3.-nál is jobban sikerült. Bátran oda merem tenni az első 2 rész mellé, és sokszor meg fogom még nézni.

A Marvel nem az én izlésemnek készíti a filmjeit már egy ideje. A Polgárháború óta egy filmjük sem igazán tetszett, de ezt most eltalálták.