critixx

Én a régi és a mostani Filmvilágban két ugyanannyira radikális, csak épp ellenkező pólusú tendenciát látok. Régen, mikor még olyan nagy nevek írtak a lapba mint Bikácsy, Báron György, Kovács András Bálint, stb., a filozófia valami olyasmi volt, hogy "minden, ami nem szerzői / művészfilm, az szar". Ennek a jegyében a hollywoodi (és hollywoodi típusú) közönségfilmeket szinte csak szapulni lehetett, műfaji film csak akkor lehetett jó, ha azt egy nagy szerző (Hitchcock, Sergio Leone, stb.) készítette. Ennek egyik "csúcsa" A misszió fikázása volt egy korabeli kritikában, a másik mikor a Star Trek VI-ot a kritikus azért húzta le, mert hülyén kinéző űrlények vannak benne, arra nem vette a fáradtságot, hogy magát a filmet is értékelje. Illetve, kb. félévente kötelező volt egy "jajj már megint hová süllyedt Hollywood" összegzésnek megjelennie.

Ma viszont pont ennek az ellenkezője zajlik. Felnőtt egy olyan kritikusnemzedék, akik igyekeznek magukat szándékosan elődeik ellenében definiálni, valamiféle görcsös igyekezettel, hogy az "öreg begyöpösödött kötött pulcsis kritikusbácsik" ízlését megtámadják és erőltetett hipsterségből, amolyan "anti-sznob sznobériaként" igyekeznek fikázni az "unalmas művészfilmeket", miközben a legrosszabb B-filmeket magasztalják és kizárólag csak műfajfilmekkel hajlandók foglalkozni, és olyan szólamokat hangoztatnak mint "olyan, hogy filmművészet nem létezik, ez egy idióta fogalom, amit pár sznob francia talált ki két kakálás között".

Szerintem mindkét tendencia rossz, inkább valamiféle egészséges arany középutat kellene találni. Reméljük, a jövőben ez megvalósul.

Clive Owen is benne volt a kalapban, igen. Illetve Henry Cavill is, őt az életkora miatt (még csak 22 volt ekkor) utasították el. Goran Visnijic is a kiszemeltek között volt, de őt végül azért dobták, mert nem tudott rendesen megtanulni brit akcentussal beszélni.

George Lazenby is ausztrál volt, Jackman lett volna a második Bond a kenguruk földjéről. :)

Lehet, ha jobban megszokom Craig-et, felkúszik ez a film négyesre. Tényleg csomó olyan dolog van benne, amit régóta hiányoltam ebből a franchise-ból, de közben meg csomó "Bondos" dolgot hiányoltam ebből a filmből. Hmm.

Anno Craig mellett Hugh Jackman volt a másik színész, akit sokáig rebesgettek mint új Bondot. Ő jóval közelebb állt a klasszikus "Bond-imázshoz". Ha másért nem, azért örültem volna neki, mert ő lett volna az első balkezes Bond. :-)

Ne spoilerezz, a Skyfall-t és a Spectre-t még nem láttam! :) (Anno a Quantum után abbahagytam a Bond-filmeket, de őszintén bevallom, már sem arra, sem erre nem emlékeztem egyáltalán.)

Egyáltalán nem a "realizálással" van gondom. Mint említettem, ez a dolog abszolút bejött. Mélység, esendőség a szereplőknek, a paródiaszerűség és a túlzások elhagyása - ez nekem mind abszolút tetszik. Nem véletlen, hogy a GoldenEye kivételével az összes Brosnan-filmnél jobbnak tartom a Casino Royale-t. Nekem az nem tetszett, hogy mindezzel együtt egy csomó olyan dolgot elhagytak, ami Bondot Bonddá tette. Az Oroszországból szeretettel, az Őfelsége titkosszolgálatában és a Halálos rémületben is eléggé komoly Bond-filmek voltak, mégis megvolt bennük az a báj, illetve azok az elemek, amik a Bond-filmeket Bond-filmekké teszik.

Connery beledobta ellenfelét a pirannyákkali teli medencébe, majd hetyke mosollyal, lazán odabiccentett: "Bon apetit." Craig ezzel szemben csak úgy hidegvérrel legyilkolja az ellenfeleket, aztán zihálva, kőkemény arccal bámul a tükörbe (természetesen a kamera végigidőzik a szétgyúrt felsőtestén), miközben mossa le magáról a vérfoltokat... Nekem ez nem jön be.

Meg kell hagyni - és itt korrigálom magamat - Bond és az Eva Green játszotta hölgyemény között azért megy rendesen a csipkelődés és a kölcsönös szexuális utalgatások, ami a régi szép időket idézi, bár nekem ez is kicsit sótlan volt. De mondjuk alapjáraton is kettejük - egész reálisan ábrázolt - viszonya a film egyik pozitívuma.

Nos, hát izé...

Érdekes, egyben megosztó egy film ez. Az a helyzet, hogy mind Chris, mint BonnyJohnny véleményével egyet kell értenem. Sok pozitívum volt Daniel Craig debütáló Bond-filmjében, de legalább ugyanennyiszer fogtam a fejem.

Egy biztos, a készítők eléggé értenek ahhoz, hogyan kell a szarból visszahozni ezt a sorozatot. Ezúttal volt talán a legnehezebb dolguk, a Moonraker 2. (bocs, Halj meg máskor) után elég radikális változtatásokra volt szükség ahhoz, hogy új életet leheljenek a saját nagyzolásába belefulladt szériába. És ezt meg is lépték. Az Őfelsége titkosszolgálatában óta készült talán a legegyedibb Bond-film került ki Martin Campbell kezei közül.

Nem véletlen, hogy a Casino Royale talán a Lazenby-filmre emlékeztet a leginkább. Mindkét film készítői egy másféle, a megszokottól eltérő Bond-karaktert és Bond-történetet vittek a vászonra. Bond mindkét esetben jóval esendőbb figura mint a macsó Connery, a laza Moore vagy az "öltönymodell" Brosnan esetében. Mindkét esetben szerelmes lesz és emiatt ott akarja hagyni a titkosszolgálatot, de szerelme végül tragédiába fullad. Tetszett a "realistább", komolyabb hangvétel, mely a már említett filmen kívül az olyan darabokat idézi fel mint az Oroszországból szeretettel vagy a Halálos rémületben. Végre nem a túlburjánzó technológián és a CGI robbanásokon van a hangsúly, végre nem bazi nagy űrfegyverekkel akarják elpusztítani a világot. És igen, nekem abszolút tetszett, hogy a "Bond-lánynak" ezúttal valódi személyisége van és a "főgonoszt" is kidolgozottabb karakterré sikerült formálni.

Ami viszont nem tetszett és ami miatt Chris-el is egyetértek: kicsit úgy éreztem, mintha a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntötték volna, és a nagy megújítási, illetve "valószerűvé tételi" igyekezetben egyszerűen elveszett csomó olyan dolog, ami a Bond-filmeket Bond-filmekké tette. Nagyon hiányzott a humor, Bond lazasága, a vicces szexuális utalások, az egész "larger than life" jelleg, ami még a Dalton-féle filmekben is jelen volt, illetve azok a toposzok, cselekmény- és karakterelemek, amik a kezdetektől végigkísérték a franchise-t. Úgy éreztem, mintha ez egy "sima" akciófilm lenne és nem is egy Bond-mozi. Összességében (kövezzetek meg) a GoldenEye szerintem jobb "rebootja" volt a szériának mint jelen film.

Ehhez jön Daniel Craig, aki pedig... hát... sajnos annyira távol áll Bondtól mint Makó Jeruzsálemtől. Oké, átfogalmazom, a filmes Bondtól, mert nyilván, Fleming eredeti karaktere másmilyen. Ahogy már fentebb írtam, egyszerűen hiányzik belőle a humor, a lazaság, a sármos macsó attitűd. Helyenként megcsillogtat valamiféle hideg eleganciát, de ez sem az a fajta klasszikus gentlemanség, ami régen a figura sajátja volt. Lehet, hogy később jobban beleszokik a szerepbe és jobban magára ölti a 007-es személyiségjegyeit (elvégre ez a film arról szólt, hogyan lesz Bondból Bond), de nekem itt ez mind hiányzott.

Illetve - ami sajnos a legtöbb Bond-filmre jellemző - tele van felesleges jelenetekkel a film. A játékidő túlságosan hosszú (félórát simán le lehetett volna csippenteni belőle) és helyenként nagyon leül. A hosszú-hosszú pókeres részek nekem például dögunalmasak voltak (lehet, hogy csak azért, mert nem érdekel különösebben ez a játék), végig azt vártam, mikor lesz már vége a nagy játszmának.

Hát első szuszra ennyi...

Érdekes felvetések. Szerintem van benne sok igazság, bár én egyszerűbb magyarázatot adnék, szerintem így működik az ember tudatalattija. César egy álomban van, amiben szerintem jóval inkább a tudatalattija (amit nem tud kontrollálni) mintsem a tudatos énje irányítja a dolgokat. Bármilyen "szép álom" hirtelen rémálommá változhat, hiszen nem tudjuk, mi rejlik az agyunk mélyén, milyen elfojtások, milyen negatív dolgok jöhetnek a felszínre mikor elengedjük a gyeplőt. Tegyük hozzá, hogy hősünk nem is tudja magáról, hogy álmodik, tehát biztosan nem tudatosan irányítja a körülötte lévő világot.

Amúgy pár évvel korábban volt egy hasonló Star Trek epizód is, amiben egy bolygó lakói a föld alatt stázis-dobozokban szunnyadtak, amíg a világuk felszínén végigsöpör egy pár évig tartó árhullám vagy valami ilyesmi, agyuk pedig egy hasonló szimulációra volt rákötve. Ott is úgy volt megtervezve, hogy egy ideális világban "élhessenek", de az agyuk mélyén lakó félelmek elkezdték átvenni az irányítást és a végén egy rémálom lett az egészből, ahol egy pszichopata bohóc formájában a megtestesült félelem uralkodott. Szóval, szerintem itt is valami hasonló történt.

Kb. 12 év után láttam újra Aronofsky filmjét - ezelőtt utoljára még gimnazistaként volt hozzá szerencsém - és már nem emlékeztem rá, hogy ennyire hatásvadász. Le is ment egy jeggyel az osztályzatom.

Hasonló kaliberű (na jó, picit talán még lentebb tanyázó) rendező Hódi Jenő, aki szintén a tengerentúlra szakadt hazánk fia. :D:D