critixx

Nos, először is ez és ez össze vannak kötve mint "Fényes nappal történt remake-k". Ez viszont hibás, hiszen a későbbi film nem az első remake-je, hanem mindkét film ugyanannak a Dürrenmatt kisregénynek a feldolgozása. Tehát inkább így kéne összekötni őket (mint adaptációkat).

Másodszor, ha már ez a két film össze van kötve, hozzá kéne tenni ezt és ezt is, hiszen ezek is ugyanannak az irodalmi műnek a feldolgozásai.

Igen... Ez egy teljesen más film mint az előző. És annyira sikeres volt, hogy később az itteni formulát próbálták a készítők lemásolni, illetve fejleszteni. Nem veszi magát annyira komolyan mint az elődei, ez helyenként jól áll neki, Connery is lubickol a szerepben. Mint mások említették, itt már kiforrott a karakter.

A költségvetésre ismét rátoltak egy milliót az előzőhöz képest, ami ismét csak meglátszik, habár a Miami-ban játszódó jeleneteket (hasonlóan mint az előző filmben Velencét) stúdióban, vetített háttérrel vették fel. Egyébként tetszik, hogy mennyire ügyesen éreznek rá ezek a filmek a világ különböző pontjainak hangulatára. Míg a Dr. No-ban végig a karibi világ dominált, az Oroszországból szeretettel ízig-vérig a Balkán hangulatát árasztotta magából, ezúttal a '60-as évek Amerikájának világába csöppenünk, KFC éttermekkel és floridai strandokkal. (Amúgy ezt a filmet már szándékosan az amerikai közönségnek is készítették. Az előző kettőt még inkább az európai / brit nézőknek szánták.)

Csabagához csatlakozok én is, Goldfinger szerintem is egy karizmatikus főgonosz, aki az előző filmben látott vérfagyasztó figurákkal ellentétben egy igazi pojáca. Vicces, de közben mégis félelmetes, az ellenfeleit hidegvérrel és gyorsan elintézi, nem könyörül senkinek sem. Saját üzletfeleit is szemrebbenés nélkül legyilkolja. Miként 40 000 ember lemészárlása is teljesen rendben van számára, ha a saját meggazdagodásáról van szó.

Jereváni Rádió kérdéseire: A filmben egyértelműen kimondják, hogy Pussy árulta el Goldfingert (mennyit ér egy jó szex!), ő figyelmeztette Washingtont Goldfinger tervére, a repülők pedig ártalmatlan anyagot szórtak szét,
a katonák csak megjátszották hogy elájulnak. Ha figyelmesen nézed, ez onnét is látszik, hogy ugye elmondják,
a mérges gáz színtelen, a levegőben nem látható, mégis, amikor a repülők szórják az "anyagot", látszik egy szürkés gáz, amit kifújnak.

A címe alapján azt hinném, minimum leharapják benne egy denevér fejét...

Megmondom őszintén, nekem már a Werckmeister sem jött be annyira mint a Kárhozat és a Sátántangó. A londoni férfin pedig vacillálok, hogy levigyem hármasra. Aztán A torinói lóval még készített egy remekművet a Mester, mielőtt abbahagyta.

"Ugyanígy voltam a Kárhozattal és a Tarr életmű további fejezeteivel, de mondhatnám Tarkovszkijt is, félek belekóstolni, mert mi van, ha nem tetszik?"

Most komolyan ezen aggódsz? Mi van, ha nem tetszik? Hát akkor nem tetszik. Nem leszel tőle jobb vagy rosszabb ember. Azért mert valami kanonizálva van, nem jelenti, hogy mindenkinek egyformán tetszenie kéne. Lehet, hogy Tarkovszkij az egyik sarokköve a 20. század filmművészetének és egy univerzálisan elismert alkotó. Na és? Ha neked nem jön be a világa, az csak annyit jelent, hogy más az ízlésed. Ha valaki emiatt ferde szemmel néz rád, az az ő problémája. Én pl. Richard Linklatertől úgy ahogy van sugárban hányok, holott egy eléggé elismert kortárs alkotó. Vagy pl. Jacques Tati filmjeiben sem értettem soha, mi a vicces. Szóval, emiatt ne aggódj, hogy "elhasalsz". Ha pedig a Kárhozat tetszett, akkor nyugodtan tegyél próbát a Sátántangóval is, megéri.

Nagy adag semmi. Azért volt benne egy frappáns Star Trek homage, amit kíváncsi vagyok, hányan vesznek észre.

A Muppet Show az űrből című filmben F. Murray Abraham nem egy "Noah" nevű karaktert, hanem a bibliai Noét játssza.

Ha már komment érkezett hozzá...

A Bolondok hajója leírásában "A címadó novella könyörtelen bepillantást enged a harmincas évek társadalmába" helyesen: "A címadó regény..." Anne Porter könyve kb. 600 oldalas...

Forrest Gump (1949), a főszerepben James Stewart.

Érződik, hogy dupla annyi pénzből készült mint az előző rész és ez jót is tett neki.

Az Őfelsége titkosszolgálatában mellett a legföldközelibb, legemberibb Bond-film, nem véletlen, hogy ez a két kedvencem a szériából. Nekem kifejezetten tetszik, hogy a később szokássá vált formulától eltérően itt egyrészt nincs szó a világ megmentéséről, másrészt klasszikus értelemben vett főgonosz sem szerepel. A tét itt "csupán" Bond élete és a dekódoló berendezés. Blofeld (akinek még az arcát sem látjuk) amolyan "fantomként" a háttérből irányítja a szálakat, miközben - mint lentebb már említettem - Robert Shaw és Lotte Lenya remekül hozzák a két könyörtelen gyilkos figurát. Habár a forgatókönyv tele van apró viccekkel, a hangvétel meglepően komoly, ez szintén előnyére válik a filmnek. Hitchcock hatása is erősen érződik, Bond pedig inkább egy "hétköznapi" kém mintsem egy szuperhős. Kár, hogy nem ebbe az irányba ment tovább a sorozat. (Ezután a film után hihetetlen, hogy olyan agybeteg marhaságok születtek mint a Gyémántok az örökkévalóságnak vagy a Moonraker.)