whiteman 01

Így van. Egy bizonyos pont után értelmetlen rendezői változatról beszélni, ez egy új film. Egyébként nem tudom a hivatalos definíciót (ha van egyáltalán), hogy az eredeti változat hány százalékát kell tartalmaznia egy rendezői/extended/unrated/recut verziónak, hogy még ugyanarról a filmről beszélhessünk... valaki tudja esetleg?

Ráadásul duplán igénytelen, mert az illető valószínűleg azért szorítkozik a mobilra, mert éppen valamit csinál (mondjuk utazik a villamoson), és a figyelme is megoszlik... aki fél szemmel, telefonról néz meg egy filmet, az valójában nem is látta.

Természetesen a régi az igazi. Bőven elég, hogy a Facebook kék-fehér... :D

Ed O'Ross és Ed O'Ross ugyanaz a személy.

Én azt gondolom, hogy semmilyen otthoni rendszer nem tudja azt visszaadni sem technikailag, sem hangulatban, amire a mozi képes. Arról nem is beszélve, hogy közösségi élmény, és jelenleg bármi ilyesmi, bármilyen program már nagyon hiányzik az embereknek - a streaminget, az otthonülést évekre előre kimaxoltuk a legtöbben már most.
Nehéz megjósolni, mennyire fog bejönni a Warnernek jövőre ez a konstrukció, viszont hosszútávon Adam Taylor kollégának van igaza: bizonyos műfajok egyszerűen elfognak tűnni a mozikból, viszont a streamingről is. Ez a kísérlet addig fog tartani, amíg a mozik nagy része is zárva, ugyanis streamingen szinte biztosan nem fog milliárdokat hozni se a WW84, se a Dűne, se a Godzilla. És ma már sajnos a stúdiórendszerben alapvetően ez a filmkészítés célja: a milliárdos álomhatár.

Ez érdekelne engem is:)

Rudy Ray Moore volt a feka Ed Wood :)

Barack Obama és a felesége ezt a filmet nézték meg az első randijukon. Jobbat nem is választhattak volna: a Do the Right Thing (Szemet szemért) elit, és kevésbé elit körökben egyaránt az egyik legigényesebb fekete filmnek számít, vagyis ez a valaha készült talán legjobb afroamerikai közösségről szóló szociodráma. A helyszín Brooklyn, New York: egy igazi olvasztótégely, ahol gond nélkül megfér egymás mellett a dél-koreai, a fekete, a fehér, meg a Puerto Ricó-i… vagy mégsem?! A mű aktualitása égbekiáltó: 31 évvel ezelőtt, egy prófécia erejével mutatta be tűpontosan azt, ami jelenleg az USA-ban zajlik. Ez az igazi Black Lives Matter: a 36 fokos kánikulában a hőmérséklettel arányosan a faji indulatok is fokozatosan nőnek a város talán legszegényebb negyedében, ahol csak a bőrszín számít. Megoldás-e az erőszak? Nyilvánvalóan nem, ugyanakkor egy tünet. A maximális individualizmus eredménye, a kapitalizmus hazugságaira, a bárki számára elérhető „amerikai álom” című propagandára reflektáló tünet. Persze amellett, hogy mindezekről egy fájdalmasan pontos kor, és kórképet vázol fel a film, nem pusztán a rendszerkritika miatt ennyire jó: ez egy kifejezetten könnyed hangulatú dramedy, hibátlanul megírt karakterekkel és szövegekkel, és olyan soundtrackkel, ami inspirálta többet között Tarantinot is. Ja, és a Legendás Samuel L. Jackson is élete egyik legjobb szerepét nyújtja, akit elsőre szinte tuti, hogy fel sem ismersz… főleg, ha nem angolul nézed. (Mindenképpen eredeti nyelven ajánlom – ezeket a dumákat lehetetlen szinkronnal visszaadni.)

10/10

Kár, hogy Sorkin csak mostanában kezdett el rendezni. Tudjuk már legkésőbb a Social Network óta, hogy íróként egy zseni, viszont ennél a filmnél azt éreztem, hogy egy tapasztaltabb direktor se csinálta volna jobban. Jövőre az Oscaron legjobb forgatókönyv borítékolva , színészek közül Sasha Baron Cohen, és Frank Langella a legesélyesebb, de én a legjobb film díját sem zárnám ki. Zseniális politikai dráma, nagy kár, hogy moziban nincs lehetőség megnézni...

Mindenki számára létezik egy Aranykor. Azt hiszem, hogy a múltba révedés élménye most sokkal erősebb az emberekben a kialakult helyzet miatt, mint eddig bármikor. Számomra az Aranykor nagyjából ugyanaz lenne, mint Tarantinonak – 60-as évek vége, Kalifornia. Viszont a 20-as évek Párizsa sincs tőle messze – van ebben a korban valami egészen vonzó ártatlanság. Azt hiszem, ekkor még teljes joggal gondolhatták az emberek – különösen a művészek – hogy az emberi faj mindenható, és tényleg az univerzum közepe.
Zseniális film ez a nosztalgiáról, a szerelemről, és arról a nagybetűs Feelingről, ami talán csak akkor, és ott létezett. Az, ahogy Adrien Brody eljátssza Salvador Dalí-t, az szavakkal leírhatatlan – ahogy Marion Cotillard érzékisége is. Egyáltalán, nagyon ritka az olyan alkotás ahol a konkrét főszereplő egy város – hirtelen csak 1 hasonló jut eszembe, az Éjszaka a Földön (Jim Jarmusch, 1991). Sokan ezt tartják Woody Allen legjobb filmjének, szerintem csak a második, de az vitathatatlan, hogy a műfajának egyik csúcsa - mondjuk alapvetően is elég kevés az olyan romkom, ami tényleg igényes, és nem csak a seggreülős poénokról és/vagy a műbalhékról szól. Ha már említettem Tarantinot, akkor megkockáztatnám, hogy ez a film sok tekintetben a Volt egyszer egy… Hollywood párdarabja: mindkettő hatalmas hangulatbomba és nosztalgiatrip, illetve mindkét mű teljes befogadásához elengedhetetlen egyfajta (akár csak felületes) háttértudás az adott kor jellegzetességeiről, hírességeiről, viszont ha ez megvan, akkor a néző annyira bennfentesnek érezheti magát, mintha egy történelmi filmet nézne (szigorúan műfajilag tekintve egyik sem az). Nem mellesleg a Mester szerint 2011 legjobb filmje az Éjfélkor Párizsban:)