erasto

https://kritikustomeg.org/muvesz/1949/julien-holdaway

A kép másról, egészen pontosan Julian McMahon-ról van fent, törölni kellene a fotót, elsőre megtévesztett nagyon...

Minden szavaddal egyetértek. Gyakorlatilag megfogalmaztad, amit akartam! Számomra is egy átlagos film a 21 gramm és a Bábel hiperdrámai, hiperrealisztikus és hiperszívbemarkoló történetei után... Lehet kronológiai sorrendbe kellett volna nézni, DE ezzel együtt jó hír, hogy Inárritu fejlődött - a 21 gramm és a Bábel is klasszisokkal jobb film!

6/10

Kérdés, láttad-e, ismered-e a filmre épült sorozatot, az azonos című FNL-ot? Sok helyen ott van Minden idők legjobb 10-es sorozatlistáján...

Nem tudom, mi lett a sorsa ennek a projektnek, de annyi biztos, hogy Puzsér erre járt :D

A második rész nekem nagy csalódás volt, ennek ellenére kíváncsi voltam, hová fog kifutni az egyébként remek ötletből táplálkozó széria. A három főszereplő összeeresztése már nem várattathatott tovább magára, így a szigorúan őrzött zárt osztály, mint helyszín jó ötlet, viszont az események mozgatórugójaként középpontba kerülő dr. Ellie Staple-t megformáló Sarah Paulson totális baklövés, aki sokat elvesz az élményből: irritáló, hiteltelen, sőt dühítő volt számomra…

A forgatókönyvet sem érzem teljesen kiforrottnak. A flashback, mint eszköz a történet mélyebb megismerésére kellene, hogy szolgáljon, de az Üveg esetében ez nincs meg. Több olyan jelenetet kapunk az arcunkba, amiről eddig is tudtunk, maximum nem annyira színesen, részletesen. Mintha csak időhúzásra lenne használva a visszatekintés, hogy elmondhassa magáról az alkotó: sikerült a manapság kötelező 2 órás játékidőt kitöltenie…

Hogy jót is mondjak, a fő karakterek szerintem még mindig parádésak, és az alapötlet; létrehozni egy, a képregények köré felhúzott világot – szuper képességekkel rendelkező szereplőkkel – zseniális! Egyesével, mind megérne akár egy-egy külön sorozat spinoffot, különösen a legkidolgozottabb mind közül: Elijah Price, alias Mr. Üveg!

A film végéről hiányoltam a már szokásossá vált csavart, bár olyan érzésem van, nem véletlen a történet addigi alakulásához képest valószínűtlenül új szál behozatala a történetbe – ezen a ponton nyitva maradt az ajtó egy esetleges folytatásra?!

Alapvetően jól szórakoztam, és ha nem lennének az említett kisebb-nagyobb bosszúságok, egy kifejezetten jó filmet ajánlhatnék most megtekintésre. Ezzel szemben egy büdös nagy helyzet maradt ki az Üveg esetében, mely egy kiváló ötlet utolsó (?) sarokköve lett – közepes megvalósítással. Remélem nem szegtem kedveteket a fenti sorokkal, egy próbát feltétlen megér!

6/10

#hatpertiz #PER10

Tiszta 24 utánérzés a szinopszis alapján...

Rémes sajnos, kb 40 percet bírtam...

Ugor, ugyanígy vélekedtem vele én is néhány nappal ezelőtt. Érnie kell ennek a filmnek az emberben, nem lehet csak úgy lesöpörni, hogy gyenge négyes, erős hármas, stb...

Christopher Nolan szeret visszatérni az időhöz, mint fő motívumhoz a filmjeiben. A rendező már második nagyjátékfilmjében (Memento, 2000, 10/10) az időt helyezi középpontba, majd folytatta a sort a Tökéletes trükkel, ahol időfaktorként a halhatatlanságot járja körbe, hogy aztán a téma kiteljesedjen az Idő-trilógiájában az Eredet-Csillagok között-Dunkirk hármassal!

Tegnap délután a kezem ügyébe került az Interstellar DVD kiadása, amit aztán 25 percig tudtam nézni, mert felkelt Doma a délutáni szundiból, így be kellett rekesztenem a filmnézést. Ez a majd’ fél óra bőségesen elég volt ahhoz, hogy ne legyen kérdés, mit fogok aztán este nézni. Tudni kell: a megjelenés után néhány hónappal már láttam a filmet, ami akkor csalódás – most hatalmas, megrázó élmény volt!

Nézőbarát film a Csillagok között: az első néhány perccel egyből magával ránt a közeli jövőben játszódó történet, ahol a Föld életben maradására már vaj’ mi kevés esély mutatkozik, és a tudományos vívmányok majdhogynem az emberiség elleni bűncselekménynek minősülnek… Ebben a kritikus helyzetben ismerjük meg a Cooper családot, akik, mint elromlott pixel a mátrixban élnek egy déli államokbeli farmon, hogy aztán a családfő eredeti szakmájához visszatérve pilóta legyen – az űrben...

A történet grandiózus – mint Nolan összes mozija –, de az Interstellar talán mind közül a legnagyobb mértékű. Már nem arról van szó, hogy van-e lehetőség időt és teret ugrani, itt meg is teszik! A szereposztás annyira parádés, hogy a mellékszerepeket olyanok játszák, mint az Oscar-díjas Matt Damon vagy a már szintén díjazott Casey Affleck… Matthew McConaughey remek karaktert játszik: a főszereplő egy igazi, tipikus amerikai, aki bár érzelmi hullámvasúton vesz részt a mese egészében, mégis szívesen áll szembe a széllel, mert eldöntötte, úgyis sikerülni fog neki az, amire készül :)

Hans Zimmer hozza a tőle megszokott, hihetetlen magas színvonalat és a rá oly jellemző zenei motívumokat. Hang és kép tökéletes összhangban működnek együtt, amivel páratlan remekmű került ki 2014-ben a hollywoodi filmgyárból! Nem véletlenül kapta meg a mozi a Legjobb képi effektusokért járó aranyszobrot.

Bármennyire is közhelyesnek tűnik, Christopher Nolan a legkedvencebb rendezőim közé tartozik! 10 filmje közül 8-at megtekintésre különösen ajánlottnak tartok, így talán nem meglepő, hogy rendkívüli filmélményben volt részem.

Óriásit fordult velem az Interstellar, felkerült a legjobb filmek közé, amiket valaha láttam! Ha tehetitek, minél nagyobb képernyőn, akár vásznon tekintsétek meg, az élmény garantált!

10/10

Hetek óta műsoron van, kaptam hírlevelet is róla; mégsem jutott eszembe, hogy megnézzem, talán még kerültem is, annyira nem érdekelt. Aztán a héten szembesültem vele, hogy 4 Oscar-díjas alkotás – köztük a Legjobb filmnek járó szoborral, rendezője pedig az a Guillermo del Toro, aki az Ördöggerinccel és a Faun labirintusával nagyon megszerettette magát nálam. Ilyen előzmények után néztem meg tegnap este A víz érintése című szerelmes-fantasyt.

Mint az összes többi filmjénél, itt is egyedi, rendkívül erőteljes képi világot használ a mexikói rendező. Ha nem lenne kiírva a mozi elején a neve, akkor is tudnánk: Guillermonak tuti köze van hozzá. Ebben kétségtelenül hasonlít a legnagyobbakhoz, így szerzői filmnek is tekinthető a The Shape of Water.

Azzal, hogy a ’60-as évek hidegháborús Amerikájába helyezte az író-rendező a történetet, egycsapásra megteremtette az alapkonfliktust: Nyerni vagy élni hagyni? A társadalom perifériáján élő Elisa Esposito válaszol a kérdésre: munkájának köszönhetően végre megtalálja „önmagát”, mindezt pedig úgy nyomatékosítva, amilyen szépet még nem láttam tolmácsolni filmvásznon…

Ezen kívül sajnos nem tudok több pozitívumot mondani a filmről… A történet langyos középszer még úgy is, hogy az átlagosnál több idő jut a feszültségkeltésre: már a film felénél megtörténik az, amire az elején számítunk.

A karakterek sem hoznak különös meglepetést, hacsak a kedves, de lecsúszott Giles társadalomba való visszailleszkedésének próbálkozásait, vagy a személyiségfejlesztésben kitörést látó, de menthetetlenül negatív Stricklandet nem tekintjük extrának.

Szerettem volna, ha legalább a film vége üt, de sajnos be kellett érni egy átlagos, semmitmondó lezárással...

Bár az Oscar-díj miatt néztem meg a filmet, megint csalódnom kellett… Egyszer nézhető, de nem emlékezetes alkotás A víz érintése.

6/10