Emberatalpan

2018-08-16 09:22:13 [Filmet keresek] Emberatalpan #2345

Sziasztok!
Napok óta keresgélek egy rövidfilmet, pár éve egy fesztiválon láttam. Amire emlékszem: osztot képernyő, mindkettő point of view felvétel, az egyik Londonban (?) másik New Yorkban (?) kezdődik, egy lány és fiú előkészülete-útja-találkozása egymással.
Van valakinek ötlete?
Ezer köszi! :)

Megtaláltam!
https://vimeo.com/25451551

Valamikor régen láttam még más feldolgozását ennek a sztorinak és valahogy ez a verzió ragadott meg leginkább. Nyilván a főszereplők miatt fogyasztható ilyen könnyen.
Középiskolás korom óta egyik kedvencem, pedig filmművészeti szempontból nem kiemelkedő. Mégis a festmények, az zene, a színészek, a romantikus helyszínek mégis úgy összeállnak egy "nagy képpé", hogy gyermeki tisztasággal elhiszem, hogy léteznek a szép remények, létezik az ilyen fajta szerelem.
Nálam megkapta a maximális pontot.

A történet miatt ültem be a moziba, meg hát ugye a nagy nevek, akik játszák. De a film... én nem szoktam fukarkodni a barátaimnak a filmajánlókkal, de ezt egyiknek sem ajánlom, (de még az ellenségeimnek sem) Sajnálom, de úgy érzem Törőcsik Mari néni már nem a régi. Itt korábban írta valaki, hogy ő menti meg a színészi játékot a filmben. Valóban viszonyítás kérdése minden, ebben a filmben tényleg ő a legjobb (bár nekem egyetlen szavát sem sikerült elhinnem) Fekete Ernőt pedig külön ki szeretném emelni. Évek óta ugyanúgy, ugyanazzal a hangszínnel/ hanglejtéssel játszik minden szerepet. Enyhén szólva kiábrándító! Vagy csak én várok el túl sokat egy Katonás, első vonalas színésztől...
Egy szó, mint száz ez egy rossz film.

2017-10-08 23:07:24 [Filmet keresek] Emberatalpan #2170

Wow, lehet, hogy ez az!
Belenézek gyorsan, ezer köszi a gyors válaszért!! :D

előzmény: ZoLeEe (#2168)

2017-10-08 22:55:10 [Filmet keresek] Emberatalpan #2167

Sziasztok!

Egy maffia/gengszter filmet keresek, amit ezer éve láttam, de egyszerűen képtelen vagyok felidézni bármi kézzelfoghatót belőle. :/
Csak annyi van meg, hogy két maffiavezér rivalizál, egy utca két oldaláról próbálják egymást kicsinálni. Talán szemben egymással laknak, egy-egy magas ház tetején.

Valakinek valami ötlete? Mond valakinek valamit ez a foszlány?

Előre is köszi! :)

2016-01-01 14:48:02 Félvilág (2015) / Demimonde Emberatalpan (4) #26

A hozzászólásokat elolvasva kétkedve ültem le megnézni, de kb. a felénél elillant minden feszültség. Csak az maradt meg, ami a filmben látható, de ez egy igen remek feszültség, köszönhető a remek színészi munkának, vágásnak, zenének. Engem magával ragadott, ez a kiválóan összegyúrt film. Nem tudom, miért nem adok rá ötöst, lehet,ez még változik. Mindenképpen ajánlom.

A legtöbb ismerősöm, aki látta a filmet csalódottan csóválta a fejét, mert valami mást/többet várt. Engem viszont elvarázsolt, rendkívül jól szórakoztam rajta, a választékos angol nyelvezetet hallgatni, külön élvezet volt. Ez az első Wes Anderson film, amit láttam, de ezek után mindenképp szeretném látni más munkáit is.
Nagyon tetszett a film, a képi világa, a cselekményszál, a színészi játék, engem kilóra megvett!
Csak ajánlani tudom! :)

2014-03-11 13:56:52 The Holiday (2006) / Holiday Emberatalpan (2) #14

Lehet, hogy nem illik belerondítani ebbe a sok pozitív véleményözönbe, de muszáj hangot adnom a másik tábornak is, mert azért a film nem mindenki szerint zseniális. Kétszer is láttam a filmet, de egyszerűen nem tudom túltenni magam a mesterkélt párbeszédeken és a nem ritka bugyuta színészi játékon. Nem tudok gyakorlatilag egyetlen olyan dolgot sem megemlíteni, ami miatt azt mondhatnám, hogy ezt a filmet meg kell nézni (max. talán a pár pillanatig hallható Cinema Paradiso zenéje miatt) Szinte minden pillanatában csöpög, kiszámítható és annyira nem életszerű ez az egész, hogy képtelen voltam akár egy percre is a hatása alá kerülni. Én szeretem a kedves, néha cukormázas, romantikus filmeket, de ez sajnos minden célon túllőtt. Ne haragudjatok meg rám, de ez egy rossz film. :(

Pár óra múlva megyek megnézni a moziban a "második" részt, gondoltam előtte megnézem ezt is, mégse menjek oda műveletlenül...
Ez a film nálam egy jóindulatú 3-as. Valahogy kiforratlannak éreztem végig. Az elején a kamerarángatással rendesen feldühített, aztán szerencsére abbamaradt. A karakterek nagyon le lettek csupaszítva, a sztori pedig egy szempillantás alatt a kiszámíthatóság mezejére jutott. Előbb írták az osztálykülönbségek erőteljesebb kihangsúlyozásának hiányát is. Ezzel is egyetértek, azon kívül, hogy a két világbeli külsőségek szembeszökőek, nem tudunk meg semmi többet róluk. A vadászat pedig olyan szájízt hagyott maga után bennem, mintha egy hétköznapi sorozat egyik epizódja lenne. Ilyen stílusban szerintem hetekig elvadászgathattak volna egymásra a nyomorultak. Egy szó mint száz, a film, amilyen hosszúra sikeredett, olyan sok kérdőjelet hagyott maga után, biztos helyet szerezvén magának a felejtős filmek tárházában. Na, de lássuk az idei termést!

2013-10-16 23:46:51 Tabarly (2008) Emberatalpan (5) #1

Lélegzetelállító, csodaszép, lenyűgöző, magával ragadó, elgondolkodtató... Egy rendkívüli ember, rendkívüli életének talán a legszebben emléket állító film. A képek, a vágás, a zene(Yann Tiersen) mind mind mestermunka. 10/10

Lehet, hogy kritikának szánták ezt a filmet, de én nem vagyok ehhez elég képzett. Számomra ez a film nem szól másról, csak az amerikai telhetetlen pazarlásról. Egyetlen normális mondat hangzik el a filmben, éppen az, amit az előttem szóló zéel kolléga idézett "Elbaszott világban élünk!", főleg az óperenciás nagy vízen vitték kicsit túlzásba a dolgokat. Mert évi 110 ezer dolláros fizetésig még valahogy lealacsonyodik a szerencsétlen, de a 90 ezer, már elfogadhatatlan. Kövezzetek meg, de ez a film úgy rossz ahogy van! Nem, hogy nehéz azonosulni a filmben szereplő, mifelénk arisztokrata életmódnak beillő luxussal, hanem egyenesen lehetetlen! Sajnos én nem találtam meg a zsenialitást ebben a filmben, de vállalom, ha bennem van a hiba!

2013-09-01 10:50:06 New Boy (2007) Emberatalpan (2) #1

Iszonyú nehéz egy rövidfilmben elmondani bármit is, ezért számomra a legfontosabb, hogy legyen valami nagyon erős hangulata, ami megkap. Itt megcsillan valami, de mégsem volt elég, nálam nem. Túlzásnak érzem az Oscar jelölést. Kevés.

Egyszerű a válasz, mert életszerű. A többit Spoilerbe írom, mert nem akarom megválogatni a szavaim :P
Engem nem a nagy rablás hatott meg, mert számtalan hasonlót találunk egy-egy ügyesen megírt kis krimiben. Inkább az, ahogy a gombócot odavarázsolja szépen lassan ez a mesteri rendező a torkunkba. Mert ez a film, a sok kifinomultság, a tökéletes díszlet, a kellemes zene mellett az élet azon egyszerű és kiismerhetetlen tájára kalauzol el, ahol, ha az ember az életben legalább egyszer megfordul, többé nem felejti azt. (persze ettől még ugyanúgy visszamegy bármikor) Ez a "hely" pedig nem más, mint a szerelem, a naiv, odaadó és vak szerelem. Jól mondja a mechanikus ezermester, hogy "üdvözlöm, a felnőttek világában", mert ez bizony a valóság, aki kilép az utcára, vállalnia kell, hogy megütheti a bokáját. Geoffrey Rush tökéletesen játszott el minket, akik megvakultak a szerelemtől legalább egyszer, reménykedtek, megbocsátottak, szerettek, az egekbe emelkedtek és utána a mélybe zuhanva semmisültek meg... a következő alkalomig! :) Ajánlom mindenkinek ezt a filmet, mert zseniális. Tornatore egy újabb gyöngyszemet fűzött fel mesteri füzérére. Ja és Geoffrey Rush irgalmatlanul nagyot alakított. Bravo!

előzmény: cinemagi (#6)

Daemian kolléga fején találta a szöget, de jó sokszor! A film minden kétséget kizáróan egy 3-as, sem több, sem kevesebb. Tizenkettő egy tucat alapon, egyszer meg lehet nézni.

2013-07-24 09:20:42 Kon-Tiki (1950) Emberatalpan (4) #3

Jó ritmusú, tömör, szépen fényképezett és jól vágott film. Pont olyan, amiről el tudom hinni, hogy két hullám túlélése között készült. Egyszóval, hiteles. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért nem ötös, de irdatlanul erős négyes!

2013-06-27 12:29:32 Liv & Ingmar (2012) Emberatalpan (4) #1

Bensőséges és őszinte, magával ragad és egy pici bepillantást enged oda, ahová csak két embernek volt bejárása egy életen át. Szép...

Nemrég láttam a "Liv & Ingmar" filmet, így óhatatlanul felötlik bennem, bár ég és föld a különbség a kettő között, kb. annyi, mint amennyi a két pár között van. És mégis rengeteg a hasonlóság. Mindkét film igazán szép. Egyszerűen azért, mert olyan őszintén és közvetlenül avat be két ember kapcsolatába, hogy csak az értheti meg igazán, aki tud olvasni a sorok között. Persze nagyon fontos különbség a két film között, hogy míg ez egy amerikai mozifilm, addig a másik egy komolyabb hangvételű dokumentumfilm.
A színészi játék ragyogó, Clive Owen és Nicole Kidman zseniálisak, talán Clive egy picit jobban tündököl. A képi világ a sok montázsnak köszönhetően magával ragad, hitelesnek éreztem a kockákat, még ha néhol viccesnek is tűnik. Kicsit talán hosszúra sikeredett az egész film, de egy estés mozinak teljesen jó.

2013-06-15 16:30:33 Kon-Tiki (2012) Emberatalpan (3) #3

Az erdélyi filmfesztivál (TIFF) zárófilmjeként, szabadtéri vetítésen láttam. Valószínű, hogy ezen tényezők miatt maradt bennem édes szájíz a film után. Egy könnyed semmiség, ami szép képekkel ringatja az óceánon a balsafa-tutajt és a nézőt, néhol izgalmakat próbálva becsempészni az amúgy teljességgel kiszámítható filmmenetbe. Mindenképp szeretném megnézni az eredeti filmet is, hátha abból több minden átjön, már ami az expedíció lényegét érinti. Addig is, ajánlom szeretettel azoknak, akik egy szép, nem túl megterhelő filmet akarnak látni.

Nem kiemelkedően zseniális a film, de nem is rossz. Olyan témát feszeget, amibe csak nagyon keveseknek adatik meg bepillantani. A zenész élet rejtelmei, bugyrai és kihívásai, amiből nekünk péntek estére a varázslat születik és mindez egy életen át, finoman fogalmazva sem mindennapos. A színészek hitelesek, a karakterek jól kirajzolódnak, a történet kerek, de valahogy mégsem született egy mestermű. Meg lehet nézni egyszer, s ha van lehetőség utána elmenni egy koncertre!

2013-06-10 13:03:14 Blancanieves (2012) / Hófehérke Emberatalpan (4) #1

Lenyűgöző a képi világa, szinte bárhol meglehetne állítani és ki lehetne nyomtatni, olyan szép a film. Ezzel pedig azt hiszem el is mondtam minden pozitívumot. A történet megközelítése valóban "kissé szürreális", de kb. a felénél éreztem, hogy kezd hosszúra nyúlni, a vége előtt már alig bírtam magammal. Ebben a kategóriában szerintem nem elég szépen fényképezni a filmet. A látványra adok egy 4-est, másképp felejthető.

2013-06-10 12:45:37 Aglaja (2012) Emberatalpan (3) #2

Gondolkodtam, hogy mit írhatnék erről a filmről, de az előttem szóló "sleepingdancer" annyira jól megfogalmazta, hogy minden egyes mondatával egyetértek, még a sokat sejtető utolsóval is! Egyszer meg lehet nézni!

2013-06-10 12:16:07 No (2012) Emberatalpan (4) #2

Jó film! Bár semmi köze "A tanú"-hoz, mégis sokszor eszembe jutott filmközben a pártszövegek hallatán. Mindig elcsodálkozom, hogy egyes ideológiák követői, milyen mély meggyőződéssel képesek végigmasírozni a történelem egyes korszakain. Ha elvonatkoztat egy pillanatra az ember az egész dolog szörnyűséges mivoltától, még jól is lehet szórakozni rajta. Érdemes megnézni!

2013-06-10 10:13:11 Fuck For Forest (2012) Emberatalpan (2) #1

Ez az a film, amit nem tudtam komolyan venni, sőt kicsit rosszmájúan kacagok is rajta. Elképesztő, hogy egyesek milyen mélységekig képesek lemenni az ember hülyeség bugyraiba. Azért nem 1-es, mert néha önfeledten felkacagtam. A legjobb indulattal 2-es alá!

Kezdem nem érteni, hogy hová mozdul el a filmfesztiválok ízlése. A berlini fesztiválra mindmáig úgy tekintettem, mint egyike filmművészet utolsó védőbástyáinak, de ezek láttán elbizonytalanodom. A legjobb indulattal is egy hármas alá-t tudnék adni. Természetesen vállalom, ha velem van a baj! Jó filmnézést!

2012-08-31 10:23:03 Signes de vie (2004) Emberatalpan (4) #3

Hamar magával ragad a hangulata. Nálam pont elégséges volt mindenből, hogy azt tudjam mondani, szép. A történet sejtelmes, nem szájbarágós, hagy helyet a fantáziának. Zenéje, rajztechnikája, de úgy összességében kellemes,nagyon egyben van a filmecske! Szép! :)

2012-07-27 17:18:33 Closer (2004) / Közelebb Emberatalpan (5) #34

Ez az a film, amelyiket akárhányszor megtudok nézni és nem unom meg. Elképesztően jó karakterekkel, - akik természetesen, sarkítottak - nagyon erős párbeszédekkel, nem mellesleg nagyon hatásos fényképezéssel. Érdekesnek találom a latolgatást a film végéről, megvallom őszintén, számtalanszor láttam már, de soha nem jutott eszembe, hogy valami hiányzik, vagy nem kerek a sztori. Szerintem tökéletesen körbeér az egész. Tudom, elfogult vagyok, de aki csak teheti nézze meg, akár többször is, mert akár tetszik akár nem, ezek a karakterek mind mi vagyunk, csak attól függően változunk, hogy épp kivel vagyunk kapcsolatban. Mind a négy színész zseniális, maximum arról lehet itt arról beszélni, hogy kinek melyik karakter tetszett, mert a színészek -ki-ki a magáét- különösen jól játszotta. A sarkított helyzetek és karakterek ellenére, nagyon is életszagú ez a film, az összes emberi gyarlóságával/gyengeségével együtt, amit ábrázol. 10/10 örökké

u.i. - az idézeteket elolvasva, muszáj megemlítenem, hogy aki csak teheti nézze meg eredeti nyelven, mert igazi csemege. Persze magyarul is meg lehet érteni, de a lényeg számomra csak angolul jön át igazán.

Egyetértek veled, ám a "tök minimál" mögött, szerintem nagy gondolat húzódik meg, ami még magasabb szintekre emeli ezt a kis szösszenetet!
Számomra ez a kis történet nem jelent mást, mint a szerzetes Istenkeresése, ami halászatban testesül meg. De lehet, hogy túl filózom... :)

előzmény: nejmed (#1)

Mennyire őszinte, mennyire tiszta a történet és a képi világ együttese, a zene pedig csak fokozza azt a különös, - picit hátborzongatóan - megható érzést ami az egész filmet belengi.
Így kell ezt kérem!

Sértődés ne essen, de ha lehetne, visszakérném a filmre szánt időt. Végignéztem hátha az utolsó percben van a sok sok Oscart érő "valami", de ott sem volt... Biztos velem van a baj! Szép fényeket! 10/1