Livcsy

  • 1
  • 2
  • ...
  • 8
2023-11-23 20:01:23 Ben-Hur (1959) / Ben Hur Livcsy (5) #119

34 éves lettem idén ősszel, de eddig a Ben-Hur kimaradt az életemből. Régóta égette a zsebem ez a hiányosság és most eljött az idő, hogy megnézzem.
Mostani rohanó világunkban talán még többet mondott nekem, mint a maga korában mondhatott.
Kérdeztem Mátét nagyjából a film háromnegyedénél, hogy vajon már most éreznem kellene, hogy ez mekkora film? (Rég túl voltunk a fogatversenyen is.) Ő akkor azt mondta, hogy igen. Én pedig türelmesen vártam és figyeltem tovább, pedig aligha legnagyobb erényem a türelem. Hát még a nálam fiatalabbak esetében, akiknél egy négy perces videó már túl hosszúnak, hovatovább unalmasnak számít, még akkor is, ha olyan témát dolgoz fel, ami amúgy érdekli! (Ezt első kézből hallottam, tapasztalatból írom.)
Gyorsuló világ, lassú várakozás. De megérte!
Minden részlet a helyére került a fejemben, amikor elhangzott az utolsó mondat.
Akkor éreztem, akkor értettem meg: ahhoz hogy ez akkora erővel bírjon igenis szükség volt minden egyes párbeszédre, minden szereplőre, minden apró és nagyobb cselekményre.

Én is Cumberbatch-fan vagyok, sőt annál még talán több is egy fokkal. A férjem szerint az ő nevével nekem gyakorlatilag BÁRMIT el lehetne adni, de ezt jól elb@szta. Pedig durván sokat készült rá, utána olvastam.
Dió és kaamir tökéletesen megfogalmazták, hogy mi a baj ezzel a filmmel.

előzmény: wim (#19)

Hol is kezdjem? Tegnap megnéztük a Spider-Man: No Way Home-ot. Nagy várakozásokkal mentem, de szomorú szívvel vezettem haza. Abban reménykedtem, hogy úgy fogok hazajönni, hogy azt mondom: ,,na EZ AZ a film, aminek az Endgame után jönnie kellett volna!” Hogy népmesei fordulatokkal éljek: kaptam is ajándékot, meg nem is. Maximálisan meg tudom érteni azokat a rajongókat, akik szeretni fogják, de a személyes preferenciáim és néhány alapvető logikai baki miatt nálam közepesnél jobb sosem lehet. Mindenképpen látnom kell még egyszer, hogy mindent helyre rakjak magamban.

Nem tudom, hányan nézik ilyen szemmel, mint én (szerintem amúgy kevesen), de én most lazán át fogom ugrani azt a részt, amin mindenki pörög: hogy milyen jó volt látni a régi Pókembereket és főgonoszokat, mert amúgy jó volt. Remek színészi alakításokat láthattunk tőlük. Az is tetszett, hogy nem a sokadik fene tudja, milyen nagy veszéllyel kellett szembe nézni. Egyszerű volt a feladat: helyére pakolni mindenkit. Az odavezető út és a film morális kérdései viszont finoman szólva nem állták meg a helyüket. Nem finoman szólva: vállalhatatlanok voltak. Mert a nagyobb galibát okozó események előtt lehetett volna még próbálkozni, amire egyébként még Doctor Strange is rávilágít közvetlenül a halála előtt. (A halál itt szimbolikusan a kiherélést jelenti.) Mert amit ebben filmben műveltek vele, az kimeríti a karaktergyilkosság fogalmát, az ember meg kapkodja a fejét, hogy most mivan?? Nem tudom, mi volt a célja ennek, egyesek szerint talán az, hogy népszerűsítsék a karaktert. A Multiverzum belépésével és Tony Stark kilépésével egyértelműen át kell helyeződnie a hangsúlynak az MCU-ban egy másik figurára. Ha lehet (a multiverzum miatt), akkor olyanra, mint Doctor Strange. Évek óta reménykedem ebben titkon és még mindig bízom benne, hogy nem alaptalanul. De mégis milyen ez az olyan? Ki is Doctor Strange? Fene tudja már…! Miért van az, hogy mindenki saját maga marad, Tony Stark Tony Stark, Wanda Wanda Amerika kapitány Amerika kapitány és így tovább a végtelenbe, de pont Őt, akit kiszúrtam magamnak kell a közönség igényeinek megfelelően (tényleg ez az igény amúgy??) formálni? Nem arról van szó, hogy valakinek a személyisége ne fejlődhetne, hanem arról, hogy valaki alapvetően valamilyen. Olyan. És kész. Útja során egy karakter egyes tulajdonságai finomodhatnak. Visszavehet az egójából, mutathat több megértést mások iránt, vagy kevesebbet, lehet fizikailag erősebb, vagy gyengébb, de ALAPVETŐEN valamilyen és olyan és kész. Fiatal felnőtt korom óta próbálom megérteni, elfogadni a személyiségjegyeimet és finomítani rajtuk, ahol szükséges, de attól még én ÉN maradtam.

Félreértés ne essék, azzal sincs bajom, ha hibázik. Féltem, hogy azért fogom utálni, mert azok után ahogy levezényelte az Infinity war-t és az Endgame-t (mert ezt az apró tényt sokan elfelejtik ám!), nem tudnék elfogadni egy ilyen trriviális dolgot, de mégis sikerült! Miért? Mert imádom, amikor Doctor Strange hibázik. Az Ő hibáit imádom a legjobban az MCU-ban (lásd What if…? ep. 4. és a megváltás a 8., 9. epizódokban) A nagy erő nagy felelősséggel is jár, ha már Pókember ugyebár… Viszont itt úgy láttam, hogy egyáltalán nem érvényesül Newton III. törvénye, miszerint minden hatás kivált egy vele ellentétes irányú, de azonos erejű ellenhatást és ebbe már szerencsétlen Benedict Cumberbatch is belezavarodott.

A KONFLIKTUS.

A bűbáj és Peter Parker bizonytalanságának hatására megjelentek más univerzumukból olyan főgonoszok, akik tudták a tényt, hogy Peter Parker Pókember. Őket kellett volna visszapakolni a helyükre, ami egyébként egy méltó feladat mind Parkernek, mind Doctor Strange-nek. Bevallom őszintén, én ezt szerettem volna látni: hogy ketten állnak szembe ezzel a problémával. Majd amikor már nagyon nem megy, akkor lép be a többi Pókember. Az is tetszett (egy bizonyos pontig), hogy Peter megsajnálja őket közelgő haláluk okán és emiatt konfliktusba kerül Strange-dzsel. Ez mehetett volna ideig-óráig, de aztán le lehetett volna építeni a dolgot, amikor közösen rájönnek, hogy nincs hazaút. Legalábbis a gonoszoknak nem, illetve nem ebben az univerzumban. Nekem így May néni halála sem a várt drámát hozta. Annyit mondtam közben magamban: ,,Gyerekek, ez mind nem lenne, ha hallgattatok volna na kire?????”

Ha nagyon megerőltetem magam, - de csak akkor! - el tudom fogadni, hogy Peter ilyen könnyen legyőzte és ott hagyta Őt a tükördimenzióban. De hogy ezt az utána következő akciót az egyszerű középiskolás barátaival zavarja le, nem nyomja le senki a torkomon. A másik probléma, hogy Strange helyében nem fogadtam volna el ilyen könnyen a két tini válaszát, hogy: ,,ó, Peter megold ám mindent, mert olyan ügyes és olyan jó ember!” Főleg nem 12 órányi dühös szenvedés után a tükördimenzióban, ahol tehetetlenül agyalsz rajta, hogy mi a fenét csinál a kis tejfelesszájú Pókember és hogy ezzel mit indít el, vagy egyáltalán hol tartunk. Majd utána könnyes szemmel búcsúzom tőle, mert amúgy a saját bűbájom miatt nem fogok emlékezni az egészre? Ó, nemár…

Na ezek a dolgok ölték meg számomra a filmélményt. A végén már azt is, hogy Peter olyan horderejű döntést hozott, amivel felnőtté vált és amivel a karakter így a három filmben tényleg három szintet lépett. Viszont az alkotók a filmélmény megölésével sem végeztek pontos munkát, mert be kell valljam, az nagyon tetszett, hogy a varázslat után mégsem fedte fel magát MJ és Ned előtt, holott ebben az esetben ezt éppen pont megbeszélték. (Nem úgy, mint az eredeti bűbáj előtt, ahol MJ megrökönyödése teljesen jogos volt. Elvégre Peter meg sem kérdezte őket, hogyan éreznek, mit akarnak, egyből Doctor Strange-hez fordult.) A többi logikai baki, mint pl.: hogyan, mi módon tudnak emlékezni Pókemberre, ha Peter Parkerre nem? Ott van Happy: az ő lelkében a kettő tényleg egybe forrt és fura, ahogy May sírjánál arról beszélnek, hogy Peter Pókemberen keresztül ismeri May-t. Happy nem ismeri akkor személyesen Pókembert sem? Oké, hogy az emlékek törlődtek, de mégis melyikek? Történtek olyan dolgok, amik olyan szinten abszolút pontok az időben, hogy nem lehet nem emlékezni rájuk szerintem. Sajnos az a szomorú igazság, hogy aki meg tudná magyarázni ezt, az szintén nem emlékszik az egészre. :D


Azért a stáblista végén én is kaptam egy kis felejtő bűbájt, ami szinte szó szerint reboot-olta a megelőző két órát és ami miatt elképzelésem sincs, hogyan fogok aludni május 6-ig. :D

Nem győzöm kivárni!!!!!

Inkább még ezerszer az Endgame, mint csak egyszer is ez! Ha a pokolra jutok, ez a film fog menni végtelenítve. A lassítás lassításainak lassítása újratöltve. Minden jelenet legalább 2 órával hosszabb, mint amennyire szükséges lenne. Minden eltelt 10 perc olyan volt számomra, mintha legalább két nap lett volna. Linkelek egy jó cikket, ez mindent elmond:
https://hvg.hu/kultura/20210318_zack_snyder_az_igazsag_ligaja_kritika_rendezoi_valtozat_batman_superman_wonder_woman

2021-03-16 11:00:39 Wonder Woman 1984 (2020) Livcsy (1) #18

Szerintem ő tényleg csak eljátszotta, amit írtak neki és azt zseniálisan tette. Divat, nem divat, én akkor is kedvelem őt.
A rendezőnek volt egy ilyen bónája, a miért-jét én sem értem. : D

előzmény: tomside (#17)

2021-03-15 21:17:07 Wonder Woman 1984 (2020) Livcsy (1) #16

Több Pedro Pascal, kevesebb minden más! Ő legalább zseniális!
Egy óra után elaludtam. Gondoltam, ma folytatom, de nem vitt rá a lélek...

Szörnyű ez a film. Közvetlenül ébredés után néztem meg, de így is majdnem elaludtam. Egymáshoz szinte semmilyen módon nem kapcsolódó jelenetek (mintha többszáz különböző film lenne egymás után pakolva), pocsék alakítások és egy olyan konfliktus, ami még egy tisztességes férj-feleség veszekedésben nem se állná meg a helyét, nem hogy egy ekkora produkcióban.... Jó ég, de sótlan volt mindenki!

2020-10-28 12:14:14 Sherlock Holmes (2009) Livcsy (2) #110

Összefoglalva: borzasztó. RDJ-nek egyáltalán nem áll jól ez a szerep, bármennyire is kedvelem. Vagyis ,, ez" amit csinál, jól áll neki, de ez meg nem Sherlock Holmes. Oké, hogy újra gondolunk és adaptálunk, de Sherlock Holmes egyszerűen nem ilyen. Az egész karaktertől idegen ez a ripacskodás. Ha már feldolgozás: úgy fáj, hogy senki sem említette a BBC-féle zseniális Sherlock-ot, ami viszont tudott úgy újszerű és inspiráló lenni, hogy nem nyelte le, majd hányta ki a karakterét. Élő szereplőkkel, interakciókkal, személyiségfejlődésekkel. Próbálok nem elfogult lenni, mert sajnos be kell valljam, hogy Benedict Cumberbatch a gyenge pontom. (Kábé minden ellenállásom megszűnik, ha meglátom, vagy meghallom a hangját.) De ha lehántom az egészről a bennem élő tinilányt, akkor is BC nyer.

Ez a film egy elb@szott Blöff utánzat, ami kb úgy arányul az eredetihez, mint a Coop-os mogyorókrém a Nutellához. Bár lehet, előbbinek javult a minősége az elmúlt 10 évben.
Mindegy is, engedjük el. Tegyük fel, hogy mindenkire illik a rá osztott szerep és a színészi alakítások tökéletesek. Akkor is ott van a halálosan unalmas sztori. Háromszor aludtam el rajta. Váltogattam a szinkron és az eredeti hang között, csak történjen valami. A sztorit nagyon hamar elfelejtettem, miután vége lett a filmnek, de arra emlékszem, hogy a csavar egyszerre volt kitalálható és klisés és emellett mérhetetlenül érdektelen. A film színei viszont tetszenek, ez egy pozitívumként maradt meg bennem.
Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért vannak ennyien oda érte, hiába olvastam el a kommenteket, de nagyon szívesen meghallgatok bárkit, hátha tudok újat olvasni! : )

No, hát aludtam rá egy évet. Sajnos a véleményem nem sokban változott. Tény, hogy ami az Infinity war-ban történt, annak súlyát nem lehet überelni: bizton ki merem jelenteni, hogy BÁRMILYEN is lett volna ez a film, SOHA nem lett volna olyan jó, mint az. Az egyszer ütött, de akkor nagyot.
Na jó, egy dolog ütött még:
Egy év után szúrtam ki az intro hiányosságait (ha-ha-ha), ami zseniális és szívfacsaró is egyben.
A neten persze millió rajongói teória létezett, szerintem ha egy századáról tudok, akkor sokat mondtam. Biztos vagyok benne, hogy ezek közül nem egy nem kettő ennél sokkal jobb ötlettel állt elő és épp ezért szomorú, hogy a legolcsóbb, legegyszerűbb megoldást választották.
Persze az Infinity war után – hangsúlyozom – számomra, akkor szólt volna nagyot a film, ha a végére kiderül:
mégsem EZ az az EGY.
Na akkor aztán jól összecsináltam volna magam. De ilyen az élet.
Az elmúlt két hétben megnéztük az egész filmfolyamot és teljesen a hatása alá kerültem, de valahogy a Végtelen háború után 3-4 napig nem akartunk tovább lépni. A férjemmel kimondatlan gondolatokkal megegyeztünk abban, hogy szerintünk ez a vége és kész. Aztán nagy nehezen sorra került. Mivel nem előzte meg akkora várakozás, mint első körben, nem is bukott nálam akkorát.
Azért annyira nem voltam oda se, félreértés ne essék.
Vannak dolgok, amik tetszettek akkor is és most is.
Sokan szidják, de nekem ilyen Thor. Én az elmúlt pár hétben sokkal kisebb horderejű dolgok miatt is jobban szétestem, mint Ő egy ekkora kudarc után. Abszolút meg tudom érteni. A szervezet, az ego bizony így is reagálhat egy ekkora sokkra és ezzel nem vitatkozom, mert a saját bőrömön láttam.

A másik: Tony Stark mint családapa. Telitalálat. Egy csoda! Imádtam minden percét, ahogyan megmutatkozik az apai oldala és a finom váltás, ahogy Pepper már nem csak a szerelme, hanem a gyermeke anyja is.

A harmadik: Natasa egész szereplése a halála pillanatáig. Minden rezdülés, minden gondolat és mozdulat ahogy átfordul a kétségbeesésből és újra – már-már nosztalgikus – erővel veti bele magát az eseményekbe. Csináljuk már, csináljuk már! De jó, megint együtt vagyunk, poénkodunk, de közben küzdünk. Zseniális!

Amerika kapitány mindig is hidegen hagyott, pedig Isten látja lelkem, én mindent megpróbáltam.


Azok a kérdések, amelyek bennem is megfogalmazódtak, úgy látom másnak is szemet szúrtak, úgyhogy ettől most megnyugodtam. Tényleg már leírni se akarom. Pedig tegnap este elkezdtem összeszedni, a fejemben csinos kis listát állítottam össze, aztán repült a kukába. Attól, hogy összetöröd a koszos tányérokat, még ugyanúgy retkesek maradnak, maximum szétszóródnak a mocskos darabok a konyhában, hogy jobban anyázzál, amikor porszívózod. A kutya meg közben feleszi a spagettidarabokat a padlóról.

Hogy őszinte legyek a Far from home-ba vetettem az utolsó reményemet, hogy talán ott választ kapok majd néhányra, aztán kiderült, hogy Doctor Strange nem ér rá (wtf????), meg amúgy kamu az egész.
Pedig akitől igazán várnám ennek az időtrutyinak a megoldását, az Doctor Strange. Tegye fel a kezét az az MCU karakter, aki nála behatóbban ismeri az időt? Bocs Banner, Stark, pim részecskék, meg kvantumvilág.


Ha már itt tartunk:
A harmadik megtekintés során próbáltam arra fókuszálni, hogy ezt a zagyvalékot tudjam valamihez kötni, ami egyébként a hálátlan nézőseregnek szerintem sokszor eszébe sem jut; nevezetesen, hogy azt látom, amit Doctor Strange is látott! Tessék csak még egyszer elolvasni a film címét! Minden lelki, fizikai sérülés, karakter leépülés, halál és dráma az ő lelkét nyomja és nyomta mind a végtelen háborúban, mind pedig itt. Tudta, hogy ki mit és milyen módon fog átélni és megélni.
Aztán a fináléban abban az egy bizonyos pillanatban, pillantásban MINDEN benne volt: tudom, hogy meghalsz, tudom, mit veszítettél, tudom, mit fogsz még és mit veszítettünk mind és az is, hogy SAJNÁLOM.


Na ezzel sikerült egy kicsit elfeledtetni a káoszt, meg így adtam magamnak egy löketet ahhoz, hogy találjak valamit, aminek igazán súlya van. Aztán a barátnőmmel órákig elemezgettük ezt a pillanatot és minden odavezető eseményt.
A szinkron egyébként minden eddiginél rosszabb, komolyan mondom, fájdalmas. Pedig az évek során a legtöbbjükét el tudtam fogadni. Mindössze egy fő akad, akinek a szinkronhangjaira különösen érzékeny vagyok, az pedig Benedict Cumberbatch , márpedig miatta nem sokat kellett aggódni ebben a filmben.

A végeredmény marad hármas. Nem jó, de nem is tragikus.
Én azért várom a folytatást, kíváncsi vagyok a frissítésekre! :)

2020-05-09 18:36:40 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Livcsy #25279

Teljesen egyet értek! Nem tudom, hogy a szinkron miatt ilyen szörnyű, vagy amúgy is. Ez örök kérdés marad, ugyanis eredeti nyelven nem fogom megnézni.

--
Áthelyezve a(z) Beauty and the Beast topikból.

előzmény: critixx (#25)

Teljesen egyet értek! Nem tudom, hogy a szinkron miatt ilyen szörnyű, vagy amúgy is. Ez örök kérdés marad, ugyanis eredeti nyelven nem fogom megnézni.

előzmény: critixx (#25)

2020-04-19 09:54:20 Iron Man 3 (2013) / Vasember 3. Livcsy (4) #96

Hét év kellett hozzá, de a kezdeti csalódások után végre a helyén tudom kezelni ezt a filmet. Egyszerűen nagyon jó! Tetszik a sötét tónus. Az, amiért anno nem tetszett - hogy kilóg nemcsak a többi Vasember, hanem az összes addigi MCU mozi közül - inkább erénye, mint hibája.
Kellemes csalódás, pedig évekig nem mertem megnézni.

2020-01-08 19:16:07 1917 (2019) Livcsy (2) #9

Alig várom!

Ez a film megannyi kérdést vet fel bennem, viszont egyiket sem hajlandó megválaszolni. :D


1. Ha Marcus admirális elvette Khan legénységét, akkor hogy a fenébe tudta bepakolni őket a torpedókba?
2. Különben is minek? De minek??? Kilövik, meghalnak. Miért jó? De amúgy ha a kezemben vannak az embereim, akkor inkább simán felébresztem őket és legyakom az egész inkompetens bandát. Mert amúgy elég fatökűek, mit ne mondjak.
3. Ha lebukott, akkor hogy a búbánatos istennyilába maradt szabad? Egy kis mászkálás Londonban, véradás, egy tea valahol, vagy mi???
4. Kirk nem tud gondolkodni? Persze Khan szerint Marcus admirális akarja az egész háborút, de ő sem a csillámpónik bolygójára menekült, szóval....
5. Spock miért ilyen hatékony fegyver Khan ellen? Vagy ez valami olyan dolog, amit tudnom kéne az előzményekből?
6. Miért nem vetették be hamarabb?
7. Miért nem nyírták ki a többi 72 versenyzőt? Elég veszelyesek, vagy csak nekem tűnt fel???
8. Meg amúgy is....300 évvel ezelőtt is azok voltak, bűn volt őket otthagyni csakúgy magányosan hánykolódni...
9. Ezt lehet, hogy valaki írta már, de Marcus helyében én lehet tényleg olyasvalakit küldenék a 73 génmanipulált szuperember kinyírására, akiről NEM köztudott, hogy megszeg minden parancsot. De még ha menne neki a dolog hirtelen felindulásból, nem raknék mellé egy önjelölt Hermionét, aki figyelmezteti, hogy ez biza nem a hivatalos eljárás.
10. Miért van mindenki a tökéletes helyen? Nekem valahogy nem jött át, hogy Scotty hogy került a támaszpontról az űrhajóra...
11. Amikor kijönnek az elképzelhetetlen sebességből, akkor valaki megjegyzi, hogy 270 000 Km-re vannak a Földtől. Két robbanás és már a Föld gravitációja vonzza őket. Ez mi?
12. Scotty kicsit jobban is odafigyelhetett volna az ,,ájult" Khan-ra, mialatt áhítattal hallgatta, ahogy Kirk NEM kábítja el az apját a lánya előtt. Amúgy miért nem?

Bónusz:
13. Azt hiszik, ha mindenkinek szétCGIozzák a szemét, akkor szebb lesz, mint Benedict Cumberbatch-é??? (Mondjuk erre tudom a választ)


Egyébként - bár lehet, nem látszik - de nagyon jól szórakoztam. :)
Amúgy ez soha nem lesz az a film, amit azért nézek majd meg, hogy azt várjam, hogy a ,,jók" győzzenek. Vagy csak összességében más az elképzelésem a ,,jó"-ról. Szegény Khan. Megtervezte, megcsinálta azokat a pöpec fegyvereket, az űrhajót, a vérével feltámasztott két embert és egy triblit is - és előbbiek közül az egyik ráadásul a felettébb haszontalan főszereplő, - az egész bandát megmentette a Kronos-on a klingonoktól, kinyírta a közveszélyes és kegyetlen Marcus admirálist. Mik ezek, ha nem hőstettek? És semmi hála. :(

Első körben úgy érzem, ez a film egy elb@szott vissza a jövőbe
Adok majd még egy esélyt. Nagyon vártam, de elég katyvasz így elsőre.

Én egyébként ott feleztem volna el, amikor Peetát visszahozzák és rátámad Katnissre Na, akkor vagy vársz egy évet, vagy elolvasod a könyvet :D

2015-07-09 20:07:59 Inside Out (2015) / Agymanók Livcsy (?) #32

,,csakis úgy engedném a filmet, hogy utána foglalkozás keretében megbeszéljük a látottakat" Foglalkozás? Jaj, ugyan már... Nem gondolnám, hogy egy annyi idős gyerek, akinek ,,foglalkozás" kell, egyedül menne moziba. Anyu, apu a végén elmagyarázza, mi van. Szerintem ezt túlkavartad :) Én nagyon várom már! Kicsit félek tőle, hogy ellőtték az összes poént az - egyébként zseniális - előzetesben. Pontosítok: nem igazán tudom elképzelni, hogy mit mutathat még a téma azon a jeleneten kívül. Remélem, jó lesz!

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#24)

Megint megnéztem és annyira kínos! Az első részt leszámítva mind AAAANNYIRA kínos....! A 3-7. részekből körülbelül 10 percet bírok, aztán ki kell kapcsolnom.... Hogy lehet, hogy ezt ennyien szeretik? Azokból, amit pozitívumkén említettetek, én egyet se láttam, sőt! Pont az ellenkezőjét. Elnagyolja a történetet, tele pakolja a filmet felesleges jelenetekkel, míg a lényeget nem mondja el. Alan Richmanen kívül senki se játszik jól! (Bár ezt a részt ő is elripacskodja) 3 év után is borzasztó!

Én írtam be, poénból. Olvastad Te is a véleményemet és gondoltam kontrasztkén megjegyzem: sok minden össze van kutyulva - főleg ha a First Class egy új trilógia kezdete, ez meg a második része - de van, ami nem változik. És ez a szám :) Ennyi. ;)

előzmény: Gasz András (#67)

Ezt vegyem bóknak? ;) Amúgy nekem a gugli nem segített benne. Kipróbáltam.
Visszatérve a filmre - hogy ne legyen off - várom már hogy itthon is láthassam. Voltam már úgy, hogy második-harmadik megtekintésre változott a véleményem csak azért, mert jobban megértettem a dolgokat. Van, hogy olyan eseményeket veszek észre, amiknek elsőre nem esett le a jelentése.

előzmény: peti0290 (#62)

Igen, én is megnéznék! :) Annyira készen vagyok, vasárnap óta nem tudok aludni rendesen. A munkahelyemen töltött 8,5 óra kizökkent a dologból, de amint kilépek a kapun, rögtön betolakodik az egész az agyamba....:/
Ezek után már komolyan az a fura, ha valami egyezik mindenhol. :P
Lásd:
214 782 ;) ;)

előzmény: peti0290 (#60)

A First Class-t még bele lehet(ne) passzírozni az korábbi (időrendben későbbi) filmek láncába, ha eltekintek attól a pár mondattól/eseménytől, ami korábban, illetve később elhangzott/megtörtént. Nevezetesen: amikor Magneto a 3. részben azt mondja: Cerebro-t együtt építették. (Mondjuk ez részben igaz is) Vagy amikor együtt mennek el Jean-ért Charles-szal. Viszont ha ezt a filmet nézem és igaznak gondolom, amit mondasz: ,,a trilógia és a Farkas filmek történése nem, vagy másképpen történtek meg", akkor felmerül a következő: ha NEM történt meg, mi értelme volt? Ha MÁSKÉPP történt, hogy történt? Sőt, nem mondanám, hogy nem történt meg, csak másképp történt, de akkor is izgat a másképp! Ez olyan, mintha tegnap felvettem volna egy szép piros ruhát és egy rakás ember azt mondta volna: de csinos vagy! Aztán visszaültetik a tudatomat, hogy válasszak egy másik ruhát, de amikor felvettem és kiválasztottam, se én, se a környezetem nem tudja meg, milyen reakció lett volna. Csak bevillan egy kép, hogy aznap nem piros ruhát vettem fel, hanem zöldet... De ha ,,módosítatlan" aggyal gondolok bele: a piros nagyon fasza volt, mert jól éreztem magam benne és bókokat is kaptam. Akkor mi értelme cserélgetni?
Nem mondom, hogy nem tiszta (illetve, de mondom, mert még nem az), csak az a baj, hogy akkor se tudnám a mögötte lévő motivációt megérteni, ha tiszta volna. Azért lehet érten, mit mondok? Annyira dühít, hogy nem tudom még magamnak se kifejezni a dolgot... :(

előzmény: peti0290 (#58)

Igen :D Ez nagy igazság amúgy, amit Petinek írtál!
Hiszen
a robotok már a 70-es évek óta fejlődtek. Sőt már akkor is egész hatékonyak voltak. Akkor mi szükség volt mutánsgyilkos mutánsra (Deadpool and friends), meg gyógyszerre?
Így semmi értelme az egésznek....
Lehet, hogy nem vagyok igazi rajongó, de nekem bejött a 2009-es Wolverine. :O
Azt is megnéztem volna, hogy
Vadóc visszanyeri az erejét. Az nagy küzdelem lenne neki. Szívesen látnám, ahogy megtanul vele élni, mint pl amikor megállította Pirot. Magneto és az ő dolgát úgy értelmeztem anno, hogy a cucc csak ideig-óráig hat, tehát előbb utóbb minden belőtt alany visszanyeri a képességeit és ez sok kérdést felvet. Egyébként én úgy tudom, Magneto 5-ös szintű, de teljesen mindegy, végülis elfogadom a képregényes haverod verzióját. A végeredmény ugyanaz. :)
Könnyű azt mondani, hogy az egyik is egy alternatív jövő, meg múlt, meg a másik is, mert ez minden problémát megold. Kész, szevasz. Csak nekem így is olyan átláthatatlan az egész.
Láttunk már alternatív jövőt és múltat - más kategória, tudom! - az mégse hatott így. Ott van a Vissza a jövőbe trilógia - ami minden hibájával együtt - kerek egészet alkot.
De nem is ez a bajom. Ez a megváltozott múlt-jelen-jövő nem is zavarna, de annyira rosszul van tálalva, hogy nem szándékosságot, hanem szimpla nemtörődömséget feltételez. Amit korábban is írtam: a rendezők szartak a másik munkájába. (Egyébként Bryan Singer a sajátjába is.)
Azt hiszem, az eljövendő múlt napjait meghagyom a hanyatló Nyugat ópiumának! :D De mindenesetre még megnézem itthon is jópárszor osztályozás előtt.

előzmény: Gasz András (#52)

Bocs, de ez nekem olyan erőltetettnek tűnik... Honnan veszed amúgy? Úgy írtad le, mintha könyvtárnyi szakirodalom született volna a témáról :D Nem beléd akartam kötni! De ha létezik forrása ennek a teóriának, az reményt adna, hogy el tudjam helyezni a filmet. És a többi spoileres rész? Ezek senkinek nem szúrnak szemet? Amúgy mi értelme ennyi idősíknak? Minek kellett újat indítani új kérdésekkel, amikor a régiben is rengetek kiaknázatlan terület akadt?

előzmény: peti0290 (#48)

Nem olvastam végig az összes észrevételt, de nekem jópár lenne. A film egyszerre volt hatalmas csalódás és remek X-Men élmény. Ha egy darab X-Men filmet se látok előtte, akkor azt mondom: le a kalappal! De ez a film teljesen tönkreteszi az előzőek által felépített képet és történetet. Ennek egy része már a First Class-ban is megjelent, de lusta vagyok oda is leírni.
A 3. rész elején X Professzor és Magneto együtt mennek el Jean Grey házába és amikor Eric megkérdezi: ,,ugye nem fogjuk mindet egyenként meglátogatni?" abból arra következtetek, hogy a mutáns iskolát anno együtt nyitották meg, csak később váltak szét útjaik. Kérdőjel egy. Továbbá abban a jelenetben Charles is a saját lábán - de már kopaszon - száll ki az autóból, holott legalább 20 éve mozgáskorlátozott/nem ura az erejének. Ezekben a percekben mindkettő egyszerre volt jelen. Kérdőjel 2.
Aztán
Logan-t a végén felhúzzák a vízből és Striker veszi kezébe a dolgokat. Ezzel az első Rozsomák-film sztorija válik lehetelenné, hiszen abból világosan kiderül, hogyan találkozik ez a két ember. Hacsak nem alakult át Logan egész múltja a jövőből való visszatérés miatt, ami amúgy érdekes fordulat lenne, de ettől még hazavágja az egész Rozsomák sztorit. Kérdőjel 3.
Aztán
A 3. részben X Professzor meghal és egy új testben éled újra. (lásd: stáblista vége) Akkor hogy lehet, hogy a jövőben önmaga? Kérdőjel négy.
Hiába írtátok lejjebb, hogy
Magneto nem veszíti el az erejét, mert de!!! elveszíti, ahogy Raven is. Az egy külön slusszpoén, hogy szintén stáblista utáni jelenetben Eric meg tud mozgatni egy sakkbábut. Egy sakkbábut!!! Nem a Golden Gate hidat!! Megnéztem volna, hogy hogyan nyeri vissza az erejét. Lehetett volna ebből is egy film. Mekkora dilemma már: mutánsok, akik elmentek, hogy ,,meggyógyuljanak" és közben visszatér a mutáációjuk...!
Olyan érzésem van, mintha a rendezők egymással visakodnának, hogy ki a faszább gyerek és nem érdekli őket az, hogy a másik mit alkotott, milyen vonalon indult el. Kitalálnak egy jó sztorit és tesznek rá, hogy milyen előzmények, utózmányok vannak.
Jegyet még nem tudok adni... :(
Jó is, rossz is... Nem kaptam meg azokat a válaszokat, amiket a korábbi filmek után vártam, cserébe született 100 új érdekes kérdés.... Áh!

Örök kedvenc! :)

2013-04-16 15:28:44 Iron Man 3 (2013) / Vasember 3. Livcsy (4) #1

Alig várom már!!!!!!! :)

2012-10-02 19:01:50 Iron Man (2008) / A Vasember Livcsy (5) #151

Primitív, de elfogadható válasz arra, hogymiért csak Stane nyiffant ki a végén.
Íme:,, Stark megküzd Stane-nel Los Angeles utcáin, legyőzve ellenfelét, mikor a Stark Industries-t ellátó reaktor túltöltődik. Mivel Stark reaktora szinte teljesen lemerült, az elektromágneses impulzus nem hat rá és túléli a kitörést." Wikipedia, de én beérem ezzel is. :)

Tény, hogy elég ,,lapos" lett, de emellett, vagy pont emiatt nem érzem hatásvadásznak. Ilyen témában nagyon könnyű elszállni egy közönségvadász pörgős propagandát csinálni. (Mint mondjuk egy Irak-ellenes katonai film amerikai dzsiádzsókkal, gonosz irakiakkal, sok lövöldözéssel és hősies halálokkal.) Ez a film megmutatja, mit adnak elő Észak-Koreában a turistáknak és sugallja, mi jut az átlagembereknek.
És még abból is kapunk ízelítőt, hogy ,,szabad" testvéreink miket tartanak szabadságuk jelképeinek. (Engem ez döbbentett meg legjobban.)Szmog, McDonald's, reklámok?? Naneee Ilyenkor elgondolkodom: ,,Szabadság=szolgaság szolgaság=szabadság"

2012-07-26 14:30:45 Prime (2005) / Első a szerelem Livcsy (2) #9

Nagy csalódás volt. Sokkal több humoros és abszurd helyzetet vártam a fimtől a leírtak alapján. Egyedül a serpenyős nagyi ért valamit. A szereplők motivációi sok helyen megfoghatatlanok. Például:Én Rafi helyében tuti nem borulnék az engem átverő pszichológusnő és engem a ,,vallásom" miatt már látatlanban is gyűlölő anyósjelölt karjaiba, azt kiáltva, hogy hiányzott! Gusztusom se lenne és a büszkeségem se engedné. Lisa Metzger karakterét se tartom őszintének. Egyszerűen nem hiszem el, amikor azt mondja Rafinak: te csodás ember vagy.De azt se, amikor az egész terápiás dolog után azt mondja: sajnálom.
Aztán ott van még David idegesítő barátja. (a tortás gyerek) Na ő igazán WTF???? Se nem jó pasi, se nem vicces, se nem eszes és mindezen erények hiánya mellé még tajparaszt is. MINEK?
David félrelépése meg aztán nagyon kellett...! A 100 összeveszés-kibékülést le lehetett volna redukálni egyre, aztán búcsúszex és a vége.
Ami még megmenthette volna részemről: ha olyan, mint a tipikus amerikai szerelmes sztorik. Jó, oké ezerszer hallottuk már ezeket a történeteket és az ilyesmit feldolgozó filmekben a színészi játék nem sok, de legalább arra elég lett volna, hogy egy könnyed kis délutáni ,,izé"-ként emlékezzek rá. De ezt se adta meg...!

Ahogy a barátom mondaná:csöcsök és szörnyekkihagyhatatlan! :D A trailer egyébként egész jól van összerakva. :P

2012-04-15 20:41:48 Monsters Inc. (2001) / Szörny Rt. Livcsy (5) #7

pedig hallhattál! :)A Toy Story végén is van :)

előzmény: Rea (#6)

2012-04-08 14:14:21 Hasutasok (2007) Livcsy (1) #6

Kéne már egy jó filmet csinálni a vasút világáról! Kb egy kalauz sztorijaiból olyan forgatókönyvet lehetne csinálni, amihez együtt nem ér fel az utóbbi évek magyar filmtermése. (Kis Vuk, Álom.net és a többiek... S.O.S. izé, stb.) De lefogadom, hogy egy-két hollivúdi műremeket is kenterbe verne!

Áhá, hát köszönöm szépen.

1. Ez nem szakértői vélemény volt
2. Miért is ne szakértsek? Szíved joga, ha Te nem erőlteted a romantikus filmeket, de ez hadd ne határozza már meg, hogy én mit csinálok és mit nem. Köszöntem.
3. robertjordan: de, ezzel pontosan azt mondtad. az ilyen ,,nem akarok blabla, de..." kezdetű mondatok pszichológiailag általában azt jelentik, hogy de bizony akartak...
4. Ha mégis a kérdésemre próbáltál válaszolni, akkor nem nagyon jött össze. A film morális értékeivel teljes mértékben tisztában vagyok. Ettől még nem lesz se kevésbé unalmas, se kevésbé giccses.
5. A kérdésemet nem szurkálás-jelleggel tettem fel, csupán kíváncsiságból és kegyetlenül sz*rul esik, hogy két ilyen ,,érett" véleményt kaptam cserébe. Eszembe juttatja a pillanatot, amikor eldöntöttem, hogy egy időre itt hagyom az oldalt. Nem értem, miért kell lenézni az embert csak azért, mert nem az a véleménye, mint a többieknek.

Pótoltam hiányosságomat és megtekintettem a Ryan közlegény megmentését.

Giccs: 110%
Karakterábrázolás: 0%
Történet: 0% (ezt nem kajálom be)
Unalom: 120%

Hiába volt a sok véres csata meg satöbbi, még azok is unalmasak voltak. Abraham Lincoln bevétele a storyba meg egyszerűen vérlázító. 9 vagy 10 embert feláldozni azért, hogy egyet megmentsenek...áááh...
Hiányoltam még a háborús filmekre jellemző ,,életadta" ősi humort, ami itt teljesen hiányzott...
Valaki magyarázza már el: miért jó ez a film? Az alábbiakban ugyanis többnyire érv nélküli dicshimnuszokat olvastam.
Értékelésem: 1-es és 2-es között mozog, még nem döntöttem el...

2012-02-28 13:27:03 Joe Dirt (2001) / Kis mocsok Livcsy (2) #1

humor: 0
történet: 0
alakítás: 0

Film: 0

Csak azért kettes, mert végig tudtam nézni.

2012-02-23 15:27:04 [Általános fórum] Livcsy #2948

köszi :)

2012-02-23 15:14:33 [Általános fórum] Livcsy #2946

Hello! A következő esett meg velem: kértem egy filmet a ,,hiányzik" topicban. A napokban feljöttem, hogy megnézzem, hogy áll az ügy. A film még nincs fenn, hát gondoltam, ezer dolguk van, nem foglalkoztam vele. Benéztem a ,,Hiányzik" fórumba, és látom, hogy a kérésem ki van törölve. Tény, hogy egy kritikán aluli film volt, de jól esett volna a lelkemnek, ha 1-est adhatok rá.

Ez szitu most a személyemnek szólt, vagy miért történhetett?

2012-02-20 22:18:05 The Prestige (2006) / A tökéletes trükk Livcsy (?) #164

Értékelni még nem tudok, de kérdések azért maradtakÉn abszolút elhiszem a teleport-dolgot, meg minden, de vegyük csak újra a trükköt: Az eredeti!?! Angier elmondja a mondókáját, bekapcsolja a gépet, paff csapóajtó, vízbefúlás és fenn a karzaton megjelenik a másolat. VAGY: a mondóka, gép, csapóajtó, víz téma egy másolattal történik meg, így az eredeti megmarad, akár a karzaton, de akkor kell lennie egy harmadiknak is, mert mielőtt az első számú másolat megfullad, készül belőle még egy. Mostakkor mivan?
2. kérdés: melyik Bordan kötötte a csomót? Ez is érdekes szerintem, bár lehet, hogy egyedül vagyok... Mondjuk lentebb olvastam ilyesmit...
Elöljáróban annyit, hogy a filmben jobban megfogott a kor- és jellemrajz, mint maguk a trükkök (nekem tumáccs csavar volt már), de talán ezzel sem vagyok egyedül

2012-02-03 12:37:15 Superman (1978) Livcsy (5) #55

Olyan férfit akarok, aki visszaforgatja értem a Földet, ha meghalok :):$ Fantasztikus film ez, klasszisokkal veri a modernebb technikával készült gagyi szuperhősös filmeket. Még akkor is, ha megmosolyogtatnak a trükkfelvételek.

Szabó László igazi echte zsidó név :D Ez nagyjából el is helyezi a filmet a téma többi darabjához képest.

2012-01-22 14:41:47 Cars 2 (2011) / Verdák 2. Livcsy (4) #44

Matuka főszereplésének én sem örültem különösebben, de a kémsztori nagyon bejött! Pörgő lendületű, kedves kis rajzfilm, a tempó azonban nem volt elég ahhoz, hogy a szint elérje az első részét. Hudson Hornet hova tűnt?? A kedvenc karakterem volt az elsőben! Illett volna ebbe a filmbe is, főleg a kimért, néha sznob, elegáns angol világba :)

Nekem nagyon tetszett. Elsőre nagyobbat ütöttek a poénok, mint másodikra, de így is bármikor nézhető film ez számomra. Az a rész pedig, ahol Aranyhajrájön, hogy ő a hercegnő, egy zseniálisan összevágott jelenetsor. Nem túl nyálas, nem túl szájbarágós, szimplán nagyon jó!

Ezért sz*rok a filmek :)

előzmény: Leslie (#184)

Tökéletesen tükrözi a éleményemet. Ami még tetszett: ,,Ebben a filmben a svindlik legalább annyira nem álltak össze, mint az érzelmek. Szépen becsomagolt nagy büdös semmi." :D

előzmény: Sántha Orsolya (#8)

2011-10-08 21:33:45 Green Lantern (2011) / Zöld Lámpás Livcsy (1) #25

Minősíthetetlen. A legutóbbi rossz filmélményemnél legalább felhúzott a pocsék forgatókönyv/színészek/történet. Ezt a filmet annyira untam, hogy nem volt energiám ilyesmivel foglalkozni.

Tényleg! De ugyanúgy említhető az az apró tény is, hogy Voldemort nem elpárolog, hanem ,,szimplán" meghal, szóval a teste megmarad. A megmaradt test sokkal hangsúlyosabbá teszi azt, hogy igenis VÉGE! Vagy nem tudom, miért lett hiányérzetem a szétesős Voldemort láttán.

A patrónusos dologhoz meg annyit:
Lily James-ba volt szerelmes, aki ugye az animágia miatt szarvassá tudott változni, aminek a párja erdei körülmények között az őzsuta. Piton számára pedig az őzsuta iránt érzett szerelem volt a patrónus egész életében. És igen: Piton tényleg egy hős! A legkedvesebb szereplőm az egész sorozatban. Amikor először olvastam Piton emlékeit (amit sokkal több időm volt így feldolgozni, mint a mozivásznon. olvasva kb: 15 perc, filmen: max!! 1 perc) katarzisom volt. Na és itt jöttem rá, mi a hiba az összes filmben: még ha valami pontosan is van megmagyarázva, akkor sem jut rá elég idő. Könyvmolyság ide, vagy oda, egy adaptációnak igenis az a feladata, hogy visszaadja a könyvet. Ott van a Mechanikus Narancs (ismét visszanyúlok a gyökerekhez) : ott is volt eltérés, de okkal. Kubrick más tónust adott vele a filmnek. Egész más hangulattal állsz fel a könyv mellől, mint a filmtől. Ugyanarról szól, csak más árnyalatú befejezéssel. Így lett a M.N. filmként ÖNÁLLÓ adaptáció, ami megállja a helyét. A H. P. a könyv nélkül egy felejthető, látványelemekkel teletűzdelt csonka fantasytörténet. Könyvekkel: csodás mese, fordulatos sztorival, eleven szereplőkkel, remek dialógusokkal, mesés világgal. De ha ettől könyvmoly vagyok, akkor bevállalom. A H-P.-k előtt úgyse mondtak volna rólam ilyet, mert nem olvastam soha semmit.

terika: A Félvér Herceg-dolog onnan jött, hogy (spoiler azoknak, akik a 6.-ot nem látták) Piton félig mugli volt,, félig varászló. A ,,Herceg-dolog" meg az anyja nevéből, akit Elieen Prince-nek hívtak. Ennyi. :)

előzmény: Batyu (#172)

Teljesen egyet értek!!!
Igazából azon vagyok fennakadva, hogy hogyan születhetett ennyi pozitív vélemény. Ez a film BORZALMAS! Önmagában lehet, hogy nem lenne vele gond, de mind adaptáció, nem állja meg a helyét! Temérdek felesleges jelenet Voldemort és Harry ,,repülése" PFFF!!!! JÉZUSOM!!!! de most komolyan! miez?????????????????????? helyett megmagyarázhattak volna jobban dolgokat! Mi miért van, ki kivel van, meddig, hogyan mikortól??? Addig kavarták a sz*rt, ameddig végleg össze nem keverték az emberek gondolatait. Például egy barátnőm, aki nem olvasta a könyvet, de egyébként nagyon okos (tehát nem a kompetenciákkal van a gond) azt hitte Piton Harry apja. WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Ha éppen volt egy szívszorító jelenet, amit nem csaptak agyon a rémes dramaturggal, azt a következő pillanatban elkaszálták. Háromszor akartam kijönni! Bőgtem is a filmen, de nem a meghatottságtól, ahogy illett volna abban a pillanatban, hanem attól, hogy hogy vághattak tönkre valamit, amit egyszer már jól megírtak. A csúcs:Voldemort szétesik 10000 darabra xD

A 3D meg semmit se ér. Annyi, mintha beülnék a moziba napszemüvegben.

előzmény: PPGlam (#115)

2011-06-20 17:44:31 Snatch (2000) / Blöff Livcsy (5) #20

Azt hiszem, revideálnom kell ,,A filmtörténet legjobb jelenetsorai" kategóriám eddigi legjobbjáról alkotott elképzelésemet. Ennek a filmnek az első pár perce az élre ugrott abban a pillanatban, amikor megláttam :D Maga a film meg pazar. ennyi :) ijmlávinit

Ha olyan lesz, mint a hetedik rész első fele, akkor epekedve várom!

Mit értesz ,,huszadrangú mellékszál" alatt? Nálam több dolog is esélyes rá, de mindegy... A film tele van olyan dolgokkal, aminek köze sincs a könyvhöz. (Mióta szeret Harry ,,metrózni"? Az elején legalább 15 értékes percet szántak arra a béna, légből kapott ,,randis" jelenetre... Ahelyett, hogy mondjuk a többi emlék benne lett volna...) Az alkotóknak úgy látszik eltökélt szándékuk úgy megváltoztatni a könyv érdekes fordulatait, hogy véletlenül se legyen izgalmas, hanem kínos legyen. A szinkron is borzalmas, a Barátok Köztöt idézi...Piton miatt kap egy kettest. Bármennyire elszarták a karakterét, sikerült viszonylag jól játszania.

előzmény: Rorschach (#248)

Már lemondtam a Potter-filmekről, de ezzel a véleménnyel egyet kell értsek. Kevés üresjárat, csupán néhány kínos jelenet. (Míg a régebbi filmek szinte elejétől a végig kínosak, vagy üresek, vagy épp kulcsmomentumok maradtak ki belőlük) Kap egy négyest....

előzmény: MicaHiro (#70)

Istenem, ez mindennek e meggyalázása!

Amikor láttam, elfelejtettem értékelni. (Ez talán jelzi, mennyire hagyott mély nyomot bennem) Számomra olyan szinten unalmas és semmitmondó volt, hogy nem is emlékszem a végére. Pocsék film. Ebben az alkotásban vagy nincs humor, vagy nekem nincs humorom, vagy az itt fellelhető humor nem kompatibilis az enyémmel, vaaaagy rosszul álltam hozzá. (mert nekem azt mondták, hogy ez egy halálvicces film, haláli humorral és húúúú) Hát nem hú....

2010-06-08 19:01:51 [Kritikus Dél-dunántúl] Livcsy #47

de ha kell segítség előszervezésben, szóljatok nyugodtan :)

2010-06-08 18:59:05 [Kritikus Dél-dunántúl] Livcsy #46

10 :( nem jó... :(((

2010-06-07 20:40:16 Arnulf Rainer (1960) Livcsy (1) #13

Ejj pedig csak utána jött a bonyodalom! Mondjuk tény, hogy ott én is tartottam egy szünetet ;)
De nem kell aggódni, a vége Happy End

előzmény: jesi (#10)

Én csak egy percet bírtam belőle. Szégyen?
Mondjuk teljesen mindegy, mert kiújult tőle az epilepsziám...

2010-06-07 20:23:46 Chocolat (2000) / Csokoládé Livcsy (5) #1

Képtelen lennék leírni, miért imádom ezt a filmet, és miért tudom megnézni akár tízszer, százszor, ezerszer egymás után! Talán mert egyszerre tud megríkatni, megmosolyogtatni, elgondolkodtatni és kikapcsolni az agyamat? Lehet. S mert minden alkalommal, amikor megnézem, választ kapok az éppen aktuális kérdésre, ami foglalkoztat.

2010-05-29 19:14:48 [A filmtörténelem legjobb jelenetsorai] Livcsy #189

Schindler listája
Ahogy Oskar Schindler beszivárog a náci nagykutyák közé az első 10-15 percben. A zene, a ,,koreográfia", minden.

2010-05-25 14:00:00 [Kritikus Dél-dunántúl] Livcsy #21

aloha :) Pécs fasza :) mennék szívesen :)

2010-02-04 23:43:38 Chinatown (1974) / Kínai negyed Livcsy (4) #80

Ez nagyrészt tükrözi az én véleményemet is. Egyetlen jelenet miatt kap tőlem négyest... Akinek tudnia kell, az tudja, melyik az :)))

előzmény: Hannibal Lecter (#78)

2010-02-04 14:57:25 Train de vie (1998) / Életvonat Livcsy (5) #5

Amikor a nemzetközi helyzet fokozódik, a zsidók olajra lépnek :) Zseniális! Mindenki kezd egí kicsit azonosulni a szerepével, Mordechai kiváló náci lett, és persze a kommunisták is megkapják a magukét! Fantasztikus ez a film, tele igazi jó humorral, emlékezetes párbeszédekkel, akár könnyfakasztó pillanatokkal :)Mondjuk a pozitív végkicsengésről lemaradtam. Hiszen az egész Shlomo agyából pattant ki, nem? Aki mindezt egy munkatáborban, vagy hasonló helyen meséli el. Tudom, hogy mese, de a mesén belül meddig tart az ,,igazság"? Hol van az a pillanat, amikor elfogták őket? Én akkorra raknám, amikor betrappolnak arra az állomásra, hogy visszaszerezzék a szabót. Mert a faszi ott rájön, hogy ezek kóser kaják voltak... Annál is inkább, mert utána ez a cigány-fordulat tényleg elég hihetetlen. Még az alapsztorinál is hihetetlenebb. Az EGÉSZ Shlomo agyszüleménye volt, vagy csak az állomástól? Help!

előzmény: Jereváni Rádió (#1)

2010-02-02 16:22:26 Mother Night (1996) / Éj anyánk Livcsy (3) #2

Sajnálom, hogy így alakult! Lehetett volna belőle legalább annyira nagyszerű adaptáció, mint pl a Mechanikus narancs, de nem jött össze. Sem a könyv kulcsmondatai (lásd auschwitz-i mondat) sem a főszereplő szellemisége nem hatolt át azon a görcsös igyekezeten, hogy a film minél jobban kövesse a könyv cselekményét. Hiányzik a vonnegut-i humor, Campbell személyiségének pontos megrajzolása, valamint a végkifejlet magyarázata. Miért tette azt Howard, amit tett? A könyvben megtudjuk. A film pedig nyitva hagyja a kérdést, amiből az következik, hogy a felületes szemlélő az ilyen helyzetben ,,szokásos" okokkal magyarázza majd a végkifejletet. Holott Campbell motivációi ennél az oknál sokkal magasabb rendűek. Amit ezen felül a legjobban sajnálok - mint már említettem is-, hogy hiányzik a sötét humor. Mérgemben majdnem kettest nyomtam rá! De aztán úgy döntöttem, hogy mint rendes iparosmunkának, a cselekmény hűséges követének alkalmas a film; valamint arra, hogy az iróniát átalakítsa mély drámává. Hogy ez utóbbi jó-e? nekem nem. De nyilván van, akinek igen :)

2010-01-16 12:18:32 Europa Europa (1990) / Európa, Európa Livcsy (5) #5

Akkor nekem mindenképp látnom kell :) Alig várom!!

előzmény: Dió (#3)

2010-01-14 20:03:10 La vita è bella (1997) / Az élet szép Livcsy (4) #12

Az elemzésben súlyos spoiler van, ami azért dühítő, mert a nélkül is jó lett volna a kritika. Erre azért lehetne figyelni! Vagy hiba a részemről, hogy előbb utánaolvasok a filmnek, mielőtt megnézem?
Amúgy a film tetszett. Megható volt, szép, és vicces is :) Fura, egy ilyen témában ilyen filmet látni... Valami azért hiányzott nekem, nem tudnám megmondani, hogy mi....

Lényem egy része amúgy pontosan ezt érezte, csak nem mertem leírni :) Másik felem tartja magát a #19-ben leírtakhoz.
Többiek: Amúgy érdekes, hogy a spoilerben leírtakra senki sem adott választ. Én se jöttem volna rá magamtól. Honnan kellett volna tudni? Mik voltak azok a jelek, amik egyértelművé tették, hogy AZ történt, amit Rorschach leírt a alant?? na?? És ha szemétnek minősíti? akkor mi van? ez a véleménye, kész. a Gy.I.K.-ben és a rulzban annyi van csak leírva, hogy: annyit ne írj be egy közkedvelt alkotáshoz, hogy: ,,ez a film szar."
Legalább megindokolta, s úgy vélem, ha TUDOM, miért tartok szemétnek egy filmet (akkor is, ha az emberek 110%-a oda van érte), akkor igenis jogom van hozzá, hogy ezt el is mondjam.

előzmény: Rorschach (#24)

Ez a film rettenetes. Léteznek filmek, amik erre a sémára épülnek, de azok közül nem egy kenterbe veri ezt. Felesleges, hogy létezik. J.L. az a nő, akiről a legkevésbé se tudom elhinni, hogy valaha fogott porszívót a kezében. Ehh az a műbalhé, meg az egész...egy kalap...na mindegy. Ralph Fiennes viszont nagyon szexi(vérfagyasztóan vonzó), akárcsak a Schindler listájában. (ez utóbbi kijelentésem, lehet, hogy perverzió; nem vállalok felelősséget érte...:P )

2009-12-30 08:13:04 Boomerang (2002) Livcsy (5) #16

,,a nő elment a végsőkig: radikalizálta az elméletet, és ez egy avít konzervatív szemében, mint amilyen én vagyok, bűn. Viszont kellő elégtétellel tölt el, hogy meglakolt érte."
S itt nyilván jöhetne az erkölcsi vita: mennyi radikalizmus kell, hogy valaki megérdemeljen egy ilyen fokú büntetést? xD Vajon tényleg ezt érdemelte a nő? :) Hol ér véget a társadalom (tabu) és hol kezdődik az egyén (megoldási módszer) felelőssége? xD Kéne elemzést írni ehhez a filmhez :)

Amúgy Te nem kerülnél ilyen helyzetbe! Személyiségedből adódik, hogy az ilyen ,,ciki" helyzetek alapból elkerülnek :)

előzmény: Cesare Gonzago (#13)

2009-12-29 22:38:58 Boomerang (2002) Livcsy (5) #12

Magát az aktust megtenni :) Szerintem már kimerítetted :))) Egyébként találékony a hölgy ;)
JR: pontosan. :) Az én egyedi, furcsa és bizarr életfelfogásomban a stabil párkapcsolat ott kezdődik, amikor a felek...meg merik tenni az ilyen dolgaikat, hasonló szituációktól mentsen. Valld be, hogy lehet, hogy valahol undorító a film, de fontos társadalmi problémákra világít rá :D

előzmény: Cesare Gonzago (#11)

2009-12-29 22:22:53 Boomerang (2002) Livcsy (5) #10

Cesare, légyszíves...:D
Én azt írtam, hogy NÁL :) és hogy mit? Nos, azt a filmben láthattad :D

előzmény: Cesare Gonzago (#8)

2009-12-29 22:15:13 Boomerang (2002) Livcsy (5) #7

Vagy összevetve JR véleményével: pumpás xD vagy pumpátlan? :D
Nagyon vicces filmecske és egy alapvető tabu-problémát dolgoz fel! Azt, amit a hölgy megtett, én két évig nem mertem az aktuális barátomnál. Sőt, ha jól emlékszem, együtt ,,futásunk" idején végig nem. Pedig ezek természetes dolgok :D Komolyan :) Vicces, zseniális, köszönöm az ajánlást :)))))

előzmény: Cesare Gonzago (#3)

2009-12-27 21:55:08 Csinibaba (1997) Livcsy (5) #26

Cesare, Te mindig is négyest adtál erre a filmre? Mert én nem így emlékszem :)))

előzmény: Cesare Gonzago (#25)

Jaj, bocs a 3x floodért, de annyira jó volt látni ma :)

2009-12-21 21:44:32 Der ewige Jude (1940) / Az örök zsidó Livcsy (1) #10

Igen, az elég beszédes információ! De amúgy nem csakhogy kifejezetten undorító és visszataszító alkotás, hanem meglehetősen unalmas is.
Ebben a filmben egyetlen értékelhető pont van: a címe. Annyira faszán hangzik mindhárom nyelven: Der ewige Jude, The eternal Jew, és Az örök zsidó.
tök jó :))))

előzmény: Cesare Gonzago (#9)

Nekem elég volt a képeket látnom itt KT-n :D úgy érzem, nincs szükségem erre a filmre :DD

Nem lehet megunni!!!! Azt hiszem, valahol itt kezdődött... :)

Naná, hogy megfigyeltem ;) Meg az a drámai zene alatta! Csak az volt a baj, hogy nem FEKETÉVEL volt jelölve. Elvégre a fekete a zsidó színe, ha már patkányhoz hasonlítjuk. Ejnye-bejnye.

előzmény: Cesare Gonzago (#6)

Patkányok :D
Az a legdurvább, hogy ezt van, aki a mai napig elhiszi. Csókoltatom. Én tudom a helyén kezelni: :DDDDDD
De azért egyesnél nem jobb...;)

előzmény: Cesare Gonzago (#2)

A film megtekinthető JewTube-on. Íme a link: [link]
jó szórakozást :)
(apró megjegyzés: ezt a filmet én nem tudom komolyan venni)

2009-12-11 22:41:13 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Livcsy #5805

erre sajna nem tudok érdemben reagálni, mert még a Sorstalanság hatása alatt vagyok... annyit mondok Neked, hogy: ,,villamossal kellett volna menni... xD

előzmény: puttancsospeti (#5804)

2009-12-11 22:30:35 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Livcsy #5802

az élveteg és a vérszomjas a legjobb xDDDD
és hiányzik az orgazmus közben ;)

előzmény: critixx (#5800)

2009-12-11 21:04:26 Sorstalanság (2005) / Fateless Livcsy (2) #46

Minél többször látom, annál rosszabb. Komolyan mondom.

2009-11-21 00:57:19 Szarajevó kávéház (1996) Livcsy (2) #1

Nos, a háromnegyed óra alatt - mert ennyi ideig bírtam,- feszülten figyeltem és nem igazán jött át, miről is van szó. Mondjuk az ismertető megvilágította a helyzetet, és sejtéseim + elképzeléseim voltak. Háború, Budapest romokban, igazoltatás és valakiket üldöznek. Hiába próbáltam meg, nem bírtam rájönni, kiket. Egy erőtlen párbeszéd ködén át hallani véltem egy szándékosan elmosott "távoli", utcai üvöltözés zaját, amiben valamiféle kiválasztottakat szidalmaztak. Ja és az elején a buszon leütöttek valakit ezzel a szöveggel: ti mindenhol ott vagytok!!! Nyilván a fehéroroszokról volt szó :D Lehet, hogy paranemnormális vagyok amúgy...Mindegy. A szerelmi szál, meg... ne is beszéljünk róla. Képi világ: szintén... Nem tudom alkottunk mi ennél jobbat is, előbb is... Rossz :( Pedig amúgy a negatív utópia jó ötlet volt...

2009-11-12 15:40:45 Amen. (2002) / Ámen. Livcsy (2) #3

Megnéztem és sajnos borzalmas volt, pedig én szeretem az ilyen filmeket! Az utolsó fél óra megérte, de a többi...Legalább négy szünetet tartottam. A végén kívül még egyetlen értékelhető momentum volt a filmben: az üres és a teli vonatok látványa. Bár hitelesség tekintetében ezek a részek se voltak egészen top 10-esek, ugyanis az elvileg teli vonatok is üresek voltak. Erre azért figyelhettek volna. Mert oké, ha távolról mutatják, de ha egész közelről, és LÁTOM, hogy a zárt kocsik üresek, azért az frusztrál. Ne nézzenek már hülyének, főleg ha ilyen drámai jeleneteket tesznek a filmbe. Bocs, hogy kiragadtam ezt, de minden másról érdemtelen beszélni. Pedig a történet jó, kár érte. Ebből sokkal jobb filmet is lehetett volna készíteni.

2009-11-03 16:17:04 Amen. (2002) / Ámen. Livcsy (2) #2

Hát nem könnyítitek meg a dolgom :D Cesare "rossz"-értékelése elvette a kedvem, de nem adom fel, legfeljebb elalszom rajta...A könyv amúgy nem rossz :) és bocs az előzetes floodért, mert valszeg meg fogom írni a véleményemet, miután megnéztem és ha addig nem ír senki...;)

2009-10-31 21:39:05 Bad Santa (2003) / Tapló télapó Livcsy (1) #9

Magyarázza már el nekem valaki egy jó hosszú kommentben, hogy miért jó ez! lécciléccilécci!!! de most komolyan....
Egy regény címét idézve: A nullánál is kevesebb. :D

Hogy őszinte legyek, valahol tetszett a film, bár sok helyen tele volt ízléstelen poénokkal. Nem is poénokkal, hanem szituációkkal, amiket vagy poénnak, vagy drámának szántak, de nem jött be egyik sem; szimplán kínosak voltak. Él bennem egy perverz állat, aki némely megközelítésmódot viccesnek talált, és él bennem egy jóérzésű ember, aki összességében gusztustalannak találja a dolgot. Hogy hasonlítsam valamihez: Hitler a pokolban: [link] Szóval ez az alkotás annyira gusztustalan, vagy vicces, vagy a kettő ötvözete, mint ez a karikatúra. Nem csodálkozom amúgy ezen. A német népet annyit sokkolják a bűntudattal, hogy nemcsoda, hogy ilyenek születnek. Valahogy fel kell dolgozni magát a tudatot, hogy ,,innentől MI mindnyájan felelősek vagyunk azért, ami x éve történt, tökmindegy, hogy éltem e akkor vagy sem". Mert most ezt sulykolják az átlag németbe. Nem kéne...
Hitler karaktere szerintem is túl lett parodizálva. Nagyobbat ütött volna, ha H-t nem ilyen bal****nak ábrázolják, hanem a dührohamaival meg mindennel együtt, és úgy karikírozzák. A karlengetések meg a bürokrácia tényleg top 10-es volt :D szegény Grünbaum a karlengetés -,,erdőben" :( :)

+ eddigi tapasztalataim szerint a németek nem igazán jók vígjáték készítésben. Vagy túl komoly lesz, vagy szánalmasan alpári. Bár ez az én személyes szubjektív véleményem :)

nem tudom, hova kell ezt beterjeszteni, de sorry a floodért az Utolsó idők topicban, nem akartam a gépem valamiért 2x küldte el (egyszer nyomtam meg az elküld gombot) ha valaki el tudná távolítani a 24-es (félkész) hozzászólásomat, azért hálás lennék. és sajnálom, főleg tőled bocsánat, Olórin, tudom, hogy Te (is) takarítod a topicokat.

2009-10-20 21:31:17 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Livcsy #5246

Mint látod nem tettem meg, csupán erős túlzásnak szántam. Bunkóság lett volna, tudom, de azért nem kéne ilyen mimóza módon reagálni:IGEN! Sőt, több mint ciki! Ebből a mondatodból süt a lenézés, olyan, mintha azt mondanád: ez a *** (tetszés szerint) nemcsak hogy nem ért a JÓ filmekhez, de még bunkó is :D Ezzel a mondattal csupán arra kívántam célozni, hogy szerintem a trailer alapján kritikán aluli a film. Díjak ide, vagy oda. Jó, be vagy pöccenve, mert neked tetszett. De azért ezt nem kéne.
Nekem még eddig eszembe sem jutott, hogy bármilyen filmre, trailer alapján adjak osztályzatot!
Vagy tévednék?
- Kis Vuk például? hmhm??? gondolj bele..;) (,,egy lapon sem említhetők, hisz' ez zseniális" .) Neked. Másnak lehet, hogy nem az. tolerance :)
És azt ne mondd nekem, kérlek, -ha már Cesare-nak is nekiugrottál- hogy egy DÍJÁTADÓN, egy MAGYAR díjátadón RATM-os pólóban kell megjelenni. Ment volna TCS-s pólóban, az még oké valahol. Az ifi parkos buli és egy DÍJÁTADÓ pedig össze sem hasonlíthatók szerény véleményem szerint. Bár nem éltem a szocializmusban, látatlanban mondom, bevallom.
Amit meg limupei mond az egész rendezvényről és az adatbázisról, az mélységesen elszomorít. Ilyen szempontból megértem az öltöny és a többi hiányát, de azért mégiscsak.
Mindenki elfogadja, hogy Neked ez tetszett, nem kéne mindenki torkának esni :)
u.i: bocs az OFF-ért és az esetleges személyeskedésért, igyekeztem minél kulturáltabban fogalmazni. NEM AKARTAM NEKED ESNI, zéel, remélem LÁTOD :)

--
Áthelyezve a(z) Utolsó idők topikból.

előzmény: zéel (#5236)

2009-10-20 21:20:50 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] Livcsy #5245

Mint látod nem tettem meg, csupán erős túlzásnak szántam. Bunkóság lett volna, tudom, de azért nem kéne ilyen mimóza módón reagálni:IGEN! Sőt, több mint ciki! Ebből a mondatodból süt a lenézés, olyan, mintha azt mondanád: ez a *** (tetszés szerint) nemcsak hogy nem ért a JÓ filmekhez, de még bunkó is :D Ezzel a mondattal csupán arra kívántam célozni, hogy szerintem a trailer alapján kritikán aluli a film. Díjak ide, vagy oda. Jó, be vagy pöccenve, mert neked tetszett. De azért ezt nem kéne.
Nekem még eddig eszembe sem jutott, hogy bármilyen filmre, trailer alapján adjak osztályzatot!
Vagy tévednék?
- Kis Vuk például? hmhm??? gondolj bele..;) (,,egy lapon sem említhetők, hisz' ez zseniális" . neked. másnak lehet, hogy nem az. tolerance :)
És azt ne mondd nekem, kérlek, -ha már Cesare-nak is nekiugrottál- hogy egy DÍJÁTADÓN, egy MAGYAR díjátadón RATM-os pólóban kell megjelenni. Ment voltna TCS-s pólóban, az még oké valahol. az ifi park és egy DÍJÁTADÓ

--
Áthelyezve a(z) Utolsó idők topikból.

előzmény: zéel (#5236)

2009-10-19 23:18:05 Utolsó idők (2009) Livcsy (?) #7

,,A kétszáz forintos bankjegy 1998. május elsején került forgalomba, tehát a film cselekményének idején - 1997-ben - még nem fizethettek ezzel a fizetőeszközzel." xD
Hitelesség powaaaa :D
ciki a trailer alapján egyest nyomni? nem nagyon győzött meg...most nem azért, de lassan kezdem azt hinni, hogy mi magyarok nemhogy filmet, de rendes előzetest sem tudunk készíteni a XXI. században! és ez szomorú...

előzmény: Cesare Gonzago (#4)

Ezt a filmet felesleges a Hairhez hasonlítani, mert egy lapon sem említhetők, legalábbis nekem nem. A Hegedűs a háztetőn csak megerősítette bennem azt az érzést, ami hetek óta lelkem legmélyebb, legbensőbb kiolthatatlan és csillapíthatatlan örök, beteljesületlen vágya:zsidó akarok lenni! Zsidó akarok lenni!!! ZSIDÓ akarok lenni!!!!!! ZSIDÓ AKAROK LENNI!!!!!!!!!!!
Jó zene, jó történet - by angel :)
zsidó életérzés jeah! be kosher ;)

2009-10-15 10:39:40 PENingrád (2008) Livcsy (?) #6

Hoppá! ezt se gondoltam volna! A Pécsi Egyetemi Napok egyik csapatának bemutatkozó klipje! a Mi karunkét is berakjátok? :D (PENstock) szerintem az jól sikerült, ehhez még nem volt szerencsém, de pótlok és értékelek. Mint pécsi egyetemista, kötelességemnek érizem :)

hali szeretném kérni: Egy éjszaka a királlyal [link] THX :)

leírhatatlanul gány az egész sztem.

Ennél jobban én se tudtam volna összefoglalni :D

2009-10-03 23:30:13 Mozzart (2007) Livcsy (1) #15

,,Mozzzart - Ne nézd meg! Művészfilm" <-- már maga az invitálás se semmi :D
,,Mozart maga is egy szúnyog lelki világára gondolt, mikor zenéit megkomponálta!"
,,...egy szúnyog zümmögésében ne visszhangozna Mozart egész életművének csodája?" - gyááááááárek :DDDDD kész :D jók vagytok, én nem bírok ilyen elegánsan szenvedni, mint ti, de tetszik :)
tőlem csak ennyi telik: halál...

2009-10-03 12:26:08 [Könyvajánló] Livcsy #112

Chaim Potok: A kiválasztott
(remélem, jól linkeltem)
Csak ajánlani tudom, írni róla nem nagyon tudok, inkább beteszek egy kis ismertetőt, amit nálam okosabb, képzettebb emberek fogalmaztak meg:
,,1967-ben jelent meg első regénye, A kiválasztott. A hatalmas sikert aratott könyvből a Kelet-Európából származó ortodox hászid zsidó közösség életét ismerhetjük meg. A regény főhőse, Ruven megpróbálja megtalálni saját útját, mivel taszítja őt családjának, illetve tágabb környezetének szűk látókörű vallási fanatizmusa. A regény témája végigvonul Potok életművén. Regényei mind zsidó környezetben játszódnak, de Potokot elsősorban nem a sajátosan zsidó problémák, hanem az emberi lét általános konfliktusai, problémái érdeklik, ám úgy véli, ezekre a kérdésekre leginkább az általa legjobban ismert világban találhatja meg a választ. Véleménye szerint az ember életében a nagy konfliktus akkor következik be, mikor gyermekkorának szűk világába egyszer csak betörnek a külvilág információi. Az ember hirtelen észreveszi, hogy mások nem az általa megtanult szabályok szerint élnek, nem az általa helyesnek tartott elveket vallják. Saját bevallása szerint ezt akarta ábrázolni összes regényében. A kiválasztott másik főhőse, Danny Saunders hívő zsidóként nem tudja elfogadni a freudizmust, miközben az sokat segített neki problémái megoldásában. Kompromisszumot köt, elfogadja a pszichoanalízist, de elveti a freudista világképet, mely élesen szemben áll vallásos hitével." | forrás:[link]
Megható történet izgalmas, humoros, meglepő és tanulságos fordulatokkal! Aki egy kicsit ismer, az tudja, miért olvastam el ezt a könyvet, de bátran ajánlom mindenkinek! Ahogy Publishers' Weekly is írta a könyv hátuljában: vallástól és nemtől függetlenül :)

2009-10-02 22:23:44 [Általános fórum] Livcsy #1164

én is menni akarok :((( nem fog összejönni :( de lélekben ott leszek, mert szeretem a KT-közösséget!

  • 1
  • 2
  • ...
  • 8