Bubu

Sokkal jobb, mint az első rész, több értelem, mondanivaló jellemzi és emberibb karakterek. A színészek kitettek magukért, a látvány is sokkal inkább egyben van. De vontatott, túlnyújtott.
Szerencsémre ez nem volt supercalifragilisticexpialidocious...

A Csernobil túl közelről ütött túl nagyot. Én 1983-ban születtem, mikor megépült a reaktor, a kistestvérem viszont 1986. júliusában. Volt egy kisebb pánik is a születésekor. Így érthetően a bőröm alá mászott a sorozat. A legelső jelenettől egyfajta nosztalgiát éreztem az épületek, berendezések, ruhák és leginkább a hozzáállás miatt. Keserű, émelyítő nosztalgiát a szoci demagógia felidézésekor, pedig akkor még gyerek voltam.
Fogalmam sincs, az idősebb generáció hogyan reagálja ezt le anélkül, hogy elborzadna, hogyan is kellett élniük akkoriban. Egy olyan vezetés alatt, ami paranoiát, ignoranciát, tagadást épített az emberekbe, akik mindezek ellenére szembe kellett nézzenek a halandóságukkal. Egyedül. Ennek a megjelenítésében zseniális a sorozat.
Tudom, vannak pontatlanságok, pl a szembeszegülés számomra túl nagy mértéke, de dramaturgiailag szükségesek ezek, hogy létrejöjjön a párbeszéd, ami az egyik lényege a sorozatnak: a különbség a gondolatok és a tettek között...
Elhiszem, hogy világszerte, főleg tőlünk nyugatra kiakasztó, ami történt. Nem csak a robbanás, hanem a konszenzus nélküliség, a kényszerű tudatlanság, amivel emberek ezreit vonultatnak a biztos halálba bányászni, seperni, ölni. Emellé teszik gyermekkorom díszleteit, és nekem végem is volt.
Nézzétek meg, ha bírjátok gyomorral, ép ésszel!

Néha tényleg jól jönne a dislike/spam/tiltás gomb...

--
Áthelyezve a(z) Leaving Neverland topikból.

A Hollywood hírügynökséggel kezdődött számomra a filmes youtube csatornák követése, bár már évek óta nem követem, mert szerintem rég nem olyan, mint amiért nézni kezdtem, sőt szembement azzal, amit az elején megfogalmazott.
Akikben sosem csalódtam az a Screen Junkies és a ScreenPrism (ami egyébként nevet váltott, és most The Take címen fut).
Mostanában fedeztem fel, és nagyon érdekes csatorna a Be Kind Rewind, ami az Oscar díjak történeteit, egyes díjazások okait fejtegeti. Illetve még a Pop Culture Detective, és a Lessons from the Screenplay nagyon jó szerintem.

Szerintem is nagyon jó szónok és tény, tömegeket mozgat meg. Ettől még ez az interjú nem veszít a mondandójából számomra. De ettől nem értek egyet Oprah minden mondatával és tisztában vagyok vele, megvannak a maga érdekei, motivációi.

Remélem, nem értettél félre, nem veled vitázom, arra reagáltam, hogy ez egy rettenetesen szubjektív dolog, amit sokan nagyon leegyszerüsítve látnak. Engem és sajnos több ismerősömet is személyesen érint a kérdéskör, ezért szerettem volna belülről árnyalni a képet.
Az amerikai jogról nem biztos, hogy tudok eleget, de a peren kívüli megegyezést én sem értem több esetben sem. Pl a Johnny Depp válásánál sem értettem, hogy lehet bántalmazás vádjánál megegyezni, ráadásul két ilyen ismert embernél nyilvános tárgyalást tartani. Ilyen esetekben, ahol egy Michael Jackson kaliberű sztárról van szó, az esküdtszék létjogosultsága is kérdéses számomra, mert nem mondhatják el, hogy tizenkét, a vádlottal szemben elfogulatlan emberről van szó. Akár pozitív, akár negatív értelemben. MJ túl nagy sztár volt ilyen szemszögből nézve, elég arra gondolni, hány nő jelent meg azzal, hogy tőle esett teherbe. Igen, elég zűrzavaros az egész...
Mindennel egyetértek, amit írtál, főleg, hogy ha mindez igaz, MJ már nem fog megbűnhődni, és ez a két férfi azzal fogja tölteni az életét, hogy felgyógyuljon a gyerekkorából. A metoo pedig részben segít ennek az ügynek, hiszen támogató közeget találnak ők és találhat a többi áldozat is. Részben pedig árthat a zaklatás-erőszak fogalmának összemosásával és az áldozatok felé növekvő érzéketlenséggel és dühvel. Onnan, hogy valami közel kerül a politikához vagy a médiához, már eltorzul valami mássá.

A gyermekkori abúzus nem olyan, mint a legtöbben képzelnék. Ha ügyes a felnőtt, a gyerekről nem feltétlenül ordít, hogy történt vele valami ilyesmi. Nem véletlen, hogy a legtöbb ilyen esetben a gyerek ismeri / szereti a bántalmazóját. Egy gyereknél még könnyebb elaltatni a bizalmatlanságát és megtanítani, hogy az adott kapcsolatnak ez is része. Hogy ez a szeretet kifejezése és teljesen természetes dolog. Ahogyan azt is, hogy a külvilág nem értené meg, ellene lenne, így titkolni kell. Ezt el lehet érni fenyegetéssel, színjátékkal, sokmindennel. Hidd el, mind hatásos és egy gyerek is nagyon jól tud titkot tartani, önmaga elől különösen.
Lehet, hogy a gyerek azt hiszi, ő beleegyezett ebbe, sőt akarta ezt a "kapcsolatot", hisz tisztelte, szerette ezt az embert. De nem véletlen, hogy a kiskorúak, fiatalkorúak ügyeinél más elbírálás van.
Azok az évek pedig, amik belső tagadással, szégyennel, hallgatással telnek, mind azt segíti, hogy csak közvetett bizonyítékai legyenek, főleg, ha a felnőttel együtt élt és annak van ideje, alkalma eltüntetni minden nyomot.
Ha érdekel valakit ennek a lélektani folyamata, ez a videó segíthet megérteni az egyes elemeket: https://www.youtube.com/watch?v=_aWjKDih1G8
Oprah Winfrey (aki maga is nemi erőszak áldozata volt kilenc évesen) meginterjúvolta a Leaving Neverland rendezőjét, két főszereplőjét egy olyan közönség előtt, akik mind gyermekkori molesztálás áldozatai. A közönség egy-egy tagja is megszólalt, egy teljesebb képet adva arról, hogyan is működik ez...
Nem mondom, hogy biztosan lehet-e tudni mindent Michael Jacksonról, de a gyermekmolesztálásról ez a video elég pontos képet mutat. De azt mindenki tudja, Michael Jacksonnak nem volt gyermekkora, és ezt kereste egész életében, és elhiszem, magányos ember lehetett. Az ő fejében lehet, hogy rendben volt kisfiúkkal együtt aludni, gyerekekkel barátkozni, egy vidámparkban élni. De egy egészséges felnőttől ez minimum furcsa.

Onnantól, hogy az az azonosulási pont, hogy "olyan vagyok, mint bárki más", majd bemutat egy kertvárosi fiút, akinek minden rokona gyönyörű, kocsit kap a születésnapjára, a barátait furikázza minden reggel a Starbuckson át, az iskolában szeretik, tisztelik, nem tudtam komolyan venni a filmet. Az pedig, hogy hát simán elmondhatná, hogy meleg, mert ugyanúgy szeretnék, romantizálja többezer embertársának a problémáját, akiket megvernek, megaláznak, kiközösítenek, átnevelő táborba küldenek és akár meg is ölik őket pusztán a nemi identitásuk miatt, egyenesen dühítő volt.
Amúgy meg egy meleg srác szájából elég visszásan hangzik az "úgy festesz, mint egy transzvesztita", nevetséges, hogy rágooglizik, hogy kell öltözködnie egy meleg srácnak. Az, hogy egy régi barátjának kínosan magyarázza, hogy amúgy szépnek talál egy fekete lányt, nem az a gond vele... A miért nem a meleg az alapbeállítás? kérdésre nem is térnék ki. Nem hiszem, hogy bárki is azt kívánná az LMBTQ közösségből, hogy valaki mindenképp meg legyen különböztetve a szexuális irányultsága miatt. Bemutatni, hogy milyen lenne, ha a heteróknak kéne magyarázkodni nem az egyenlőségről és a meg nem különböztetésről szól, csak a céltáblát teszi másra. Szerintem, aki a bőrén érzi, milyen bújkálni pusztán azért, aki vagy, nem kívánná ezt másnak. A lényeg pont az lenne, hogy senkinek se kelljen...
Miért csinál melegekről olyan egy filmet / könyvet, akinek láthatóan gőze sincs erről és semmi empátia vagy valóságérzet nincs benne?
És ha valaki elkezd zsarolni, hogy trollkodd szét a barátaid életét, persze, hogy összebarátkozol vele, és trollkodsz. Majd állsz döbbenten, mikor nem akarnak veled barátkozni többet... És persze egy nagy látványos vallomás segít, hogy neked szurkoljon ezek után mindenki az óriáskerék alatt ahol végre összejöhetsz nagyközönség előtt azzal a (természetesen) csinos sráccal, akit igazán még csak nem is ismersz, csak véletlenül ő is meleg...Mert a címkéken kívül persze más nem is számít...
Ez a giccs többet árt, mint használ.... A magyar címre pedig szavak sincsenek, borzalom...

"Kaját kellene szerezni, sőt, igazából évek múltán már termelni kellene, az pedig látás nélkül nem megy." Bennem is ez merült fel, főleg a végén, hogy ott vannak bezárva egy telepen, és egyre többen lesznek. A következő generációnak meg nem jut... Szerintem ez egy hasonlat a mai állapotokra: túl sokan vagyunk túl kis helyen, és egy idő után a környezetünk nem bír majd el minket... Így a gyermekeinket teljesen máshogy neveljük: "Törj előre, magadat mentsd!" és a gyerekek vállán nagyon sok minden van, gyakorlatilag nincs gyerekkoruk, mindent túl korán kell megtanulniuk. De érdekes, hogy a Hang nélkülben és itt is bizonyos képességek hiánya válik hátrányból előnnyé. A vakok tudnak esetleg majd termelést, alkotást elkezdeni. Kérdés, mit kezdenek majd a mentális betegekkel, akikre nem hat ez a valami.
A Hang nélkül-lel az összehasonlítás jogos szerintem: mindkét film a túlélés, gyerekvállalás / nevelés nehézségeit mutatja be extrém körülmények között, az apa(figura) feláldozza magát, és a megoldás a vakság / halláskárosodás, tehát egy hiányosságból lesz előny. De mint film, a Madarak a dobozban kevésbé tudott a filmen kívül egy extra élmény lenni, mert egy ilyen vizuális műfajban a hallással sokkal egyszerűbb játszani, mint a vaksággal. Különben rádiójáték lett volna.

Pedig azt kell mondjam, a film jobb a színészek, és a szép képek miatt... De ez még nem menti fel a történetet. Pl az az ováció az Anna Frank Múzeumban minősíthetetlen...