Bubu

Jogos. Lehet, azért is szeretem, mert ebben a mesében nem féltek annyira a sötéttől és nem lett totál rózsaszín a vége.

"Amúgy én azt vártam, hogy a végén..."
A mese Charles Dickens Twist Olivérjének feldolgozása, gondolom, inkább közelebb vitték a végét a könyvhöz.

Én sem értek maradéktalanul egyet vele, ezért is írtam, hogy a kijelentés csak részben állja meg a helyét.
Rengeteg más műfaj van, ahol torzítás, egyszerűsítés megy, mint ahogy nagyon sok műfaj virágzik. Azzal sem értek egyet, hogy régen minden szép és bonyolult volt ma pedig egyszerű és silány. A marketing pedig nálam pont fordított hatást ér el, ahogy szerintem sokaknál: minél inkább folyik valami a csapból, annál inkább idegesít, ha nem jó a minősége. Személy szerint leginkább instrumentális filmzenét, csendesebb zenét hallgatok, amit akkor keresek ki, ha megtetszik, mikor először hallom. Ráadásul minden zenémért még fizettem is... Nem használtam soha zene streaminget, nem hallgatok rádiót, így sokminden ki is esik számomra a mainstream zenékből. Szerintem amúgy ez a videó is inkább a mainstreamről szól, mint a modern zenéről.
Leginkább arra reagáltam, hogy nem minden rossz, ami nyugati zene és az érvelésre, miszerint nem vállalnak kockázatot.

És ha befut egy zenész "megengedik neki", hogy a sokadik albumába valami sajátot csempésszen, ahogy a producerek is adnak egy kis pénzt egy eredeti ötletre, ha az adott rendező / színész leforgat nekik három blockbustert sikerrel...

Vagy akár könyvekkel kapcsolatban. A menedzserek világában a "bevált formula", a sablon keresése és sokszorosítása zajlik. Szerencsére vannak kivételek, de a mainstream erre épül.

Nem vitaként, csak ellenérvként ezt a videót ajánlom az angolul tudóknak, miért állja meg részben az állítás is a helyét, hogy régen jobb volt a zene:
https://www.youtube.com/watch?v=oVME_l4IwII

Mint könyvadaptáció, borzalmas. Egy közel zseniális könyvből egy felületes szenvelgés lett, ami úgy lett túlnyújtva, hogy közben a történetről alig mond valamit és helyenként logikátlan is. Bizonyos karakterek, cselekményszálak elhalványodnak a modernizálással, mert teljesen mást jelentenek a 20. elején, mint a 19. század végén.
Mint önálló film, már jobb a helyzet. Gyönyörű a zene, a képi világ. Ezek és Ethan Hawke képesek érzelmi síkra vinni a filmet, benyomást tenni a nézőre. Gwyneth Paltrow-nak semmi karizmája és sajnos a forgatókönyv sem adott neki semmit, azon kívül, hogy legyen szexi és tegyen mindent lassítva. Hogy ez mennyire sikerült neki, az már személyes ízlés kérdése. Robert de Niro és Anne Bancroft sajnos nem kapott túl sok játékidőt.
Ez a film leginkább egy kusza kollázs, képek, benyomások furcsa keveréke, amit nézni kellemes, de a történet közben elveszett.

Olvastam a könyvet, láttam a sorozatot. Utóbbi szerintem maga a tragédia... Kifelejtették, hogy King mitől igazán ijesztő és lebutították. Ha már kaptak rá időt, legalább ne egyszerűsítették volna le ennyire. Szerintem...

Sokkal jobb, mint az első rész, több értelem, mondanivaló jellemzi és emberibb karakterek. A színészek kitettek magukért, a látvány is sokkal inkább egyben van. De vontatott, túlnyújtott.
Szerencsémre ez nem volt supercalifragilisticexpialidocious...

A Csernobil túl közelről ütött túl nagyot. Én 1983-ban születtem, mikor megépült a reaktor, a kistestvérem viszont 1986. júliusában. Volt egy kisebb pánik is a születésekor. Így érthetően a bőröm alá mászott a sorozat. A legelső jelenettől egyfajta nosztalgiát éreztem az épületek, berendezések, ruhák és leginkább a hozzáállás miatt. Keserű, émelyítő nosztalgiát a szoci demagógia felidézésekor, pedig akkor még gyerek voltam.
Fogalmam sincs, az idősebb generáció hogyan reagálja ezt le anélkül, hogy elborzadna, hogyan is kellett élniük akkoriban. Egy olyan vezetés alatt, ami paranoiát, ignoranciát, tagadást épített az emberekbe, akik mindezek ellenére szembe kellett nézzenek a halandóságukkal. Egyedül. Ennek a megjelenítésében zseniális a sorozat.
Tudom, vannak pontatlanságok, pl a szembeszegülés számomra túl nagy mértéke, de dramaturgiailag szükségesek ezek, hogy létrejöjjön a párbeszéd, ami az egyik lényege a sorozatnak: a különbség a gondolatok és a tettek között...
Elhiszem, hogy világszerte, főleg tőlünk nyugatra kiakasztó, ami történt. Nem csak a robbanás, hanem a konszenzus nélküliség, a kényszerű tudatlanság, amivel emberek ezreit vonultatnak a biztos halálba bányászni, seperni, ölni. Emellé teszik gyermekkorom díszleteit, és nekem végem is volt.
Nézzétek meg, ha bírjátok gyomorral, ép ésszel!