Bubu

Tapasztalat: 1396 film
Kompetencia: 6 film
Súly: 1546
Regisztráció: 2008. március 26. (12 év)
Kedvencnek jelölték: 11 user

Bemutatkozás

Született feleség vagyok és drámakirálynő. Bolondos kalapos. Könyvmoly. Hugrabugos.
Szeretek filmet nézni, olvasni és fényképezni:
https://www.instagram.com/the_booksnuggler/

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Instant Family
Instant család
4 2020-04-07 3,5
(230)
Star Wars: The Rise of Skywalker
Star Wars: Skywalker kora
2 2020-03-30 2,6
(330)
Abominable
Jetikölyök
4 2020-03-27 3,3
(38)
Frozen 2
Jégvarázs 2.
3 2020-03-25 3,2
(89)
1917
 
4 2020-03-15 3,8
(232)
Little Women
Kisasszonyok
5 2020-03-08 3,9
(142)
Bombshell
Botrány
3 2020-03-07 3,4
(75)
To All the Boys: P.S. I Still Love You
A fiúknak, utóirat: Még mindig szeretlek
3 2020-02-18 2,9
(18)
Gisaengchung
Élősködők
5 2020-02-09 4,4
(491)
Jojo Rabbit
Jojo Nyuszi
3 2020-02-08 4,1
(290)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Köszönöm szépen! Nem csak voltam, vagyok is...

előzmény: Lady Ópium (#22)

Ez az első könyv, ami dupla akkora, mint a korábbiak így nagyon sok mindent ki kellett vágni belőle. A probléma ezzel, hogy a filmek előtt nem fejeződött be a könyvsorozat, így az írók nem feltétlenül tudták, minek a kihagyása okozhat később következetlenségeket vagy problémákat. Ez érződik is a filmen, ami maga sem tudja eldönteni, milyen műfajba tartozik: krimi, thriller, esetleg horror vagy épp fantasy. A szavak, amik leginkább eszembe jutnak erről a filmről, az a kapkodás, túldramatizálás és hangoskodás. Ez a történet könyvben is nagyon akciódús, de közben a karakterek kibontása is ugyanúgy jellemzi. Az új színészek, mint Miranda Richardson, Brendan Gleeson, vagy épp Ralph Fiennes megint csak zseniálisak. David Tennant viszont szerintem abszolút nem illik erre a szerepre, pedig nagyon jó színésznek tartom. Ebben a filmben nem is a játékukkal van bajom, inkább a megírt szerepekkel, amik több esetben sehová sem vezetnek. Már a harmadik résznél érzékelhető, hogy túl drámai egyes jeleneteknél, de ebben a filmben a színészek folyamatosan kiabálnak, hevesen lökdösik vagy épp taszigálják egymást, ami engem nagyon zavar. És itt kezdenek el a különböző interakciók kínossá válni, a beszélgetések pedig távolodni a lényeges, varázsvilágot érintő témáktól, így nem érezni annyira a belső lelki folyamatokat. Ahhoz, hogy lecsillapodjon, vagy akár csak reagáljon egy szereplő, nincs idő, rohanunk végig a filmen. Így a karakterábrázolás sérül, helyenként karikaturisztikussá válik. Vizuálisan a második és a harmadik film között helyezkedik el: visszatértek a színek és egyszerűbb lett a kamerakezelés, és kevésbé szimbolikus, vagy többrétegű, ami a képernyőn zajlik. Nagyon ügyesen különítették el a bajnokokat, az új karakterekhez sokat hozzátesz a jelmez, a hajó és a szekér, a kisebb kellékek is nagyon el lettek találva. Vannak nagyon jó jelenetek, az átvezetés viszont nem mindig szerencsés. Változatos, feszültséggel, hangulattal teli képeket kapunk, amik kevésbé művésziek de még mindig elég sötétek. John Williams után Patrick Doyle vette át a zeneszerzést. Bár más munkáit nagyon szeretem hallgatni, ehhez a filmhez iszonyatosan kaotikus lett a zene, mintha különböző világokból szedett volna össze mindenféle klisés dallamot. Van itt ír zene, thriller-jellegű, Disney hercegnős, induló, és egy kis Harry Potter is, varázslat nélkül. Ez a film számomra nem elég kifinomult, túl agresszív, karaktergyilkosságokkal, direkt félrevezetéssel. A történet ugrál egyik pillanatból a másikba, nem pedig vezet valahová folyamatosan és logikusan. Az akciójelenetek mintha egymás után lennének dobálva, így az idő haladása gyakorlatilag nem létezik. Bizonyos szálak pedig egyik pillanatról a másikra eltűnnek, így értelmüket vesztik karakterek vagy felvezetett cselekményszálak. Lehet, ez lett volna alkalmas pillanat kettébontani a könyvet, bár akkor valószínűleg más nehéz döntést kellett volna meghozniuk a fiatal színészekkel kapcsolatban. Összességében hatalmas csalódás ez a film, számomra a sorozat leggyengébb darabja.

A harmadik film az, ahol megszakad a kontinuitása a sorozatnak. Innentől kezdve már nem lehet a látvány, a zene, vagy a díszletek alapján egyértelműen azt mondani, hogy ezek egy sorozathoz tartozó, fejlődő elemek. Minden filmnek más lesz a tónusa, a bevezetett zenei témákat egyszer és mindenkorra elvetik és elkezdenek variálni, így az egységet megbontják. Cserébe itt már a részemről korábban hiányolt kreativitás jellemzi ezt a filmet. Láthatóan más rendező szempontjai érvényesülnek, olyannak, aki a saját elképzeléseit akarta vászonra vinni. De összességében mintha azt üzenné, innentől elvetünk mindent korábbról, ezért túlzottan különbözik és eltér a korábbi részektől. Sajnos már a nyitó kép beáldozta a logikát és a magyarázat helyenként megsínyli a szimbolikus ábrázolást. A legnagyobb problémám a korábban lefektetett szabályok elvetése, az egyes díszletek, jelmezek megváltoztatása, cseréje. Az egyenruhákat teljesen elengedik a film felében, Harry otthon varázsol, Hagrid kunyhója és a Tiltott rengeteg teljesen máshol helyezkedik el és máshogyan is néz ki. A könyv fő témáit, az útkeresést, félelmet, sötétséget és leginkább az időt, amit szimbolikusan is érzékeltetnek végre, nem csak párbeszédekben. Az olyan montázsok, amik bejárják a Roxfortot, érzékeltetik az évszakok múlását, nagyon izgalmas színezetet adtak a filmnek. Az új szereplők közül Michael Gambon, aki számomra elrontja a szinte tökéletes csapatot. Értem, hogy egy energikusabb színészt szerettek volna, különösen a későbbi történések fényében, de sajnos egyáltalán nem érti a karakterét. Nincs meg benne Dumbledore excentrikus bolondozása, a humorérzéke, érzékenysége. Egyszerűen leereszkedőnek, beképzeltnek hat és irritál ez a megformálás. Gary Oldman viszont zseniálisan hozza az őrületet, a gyengédséget és a sajátos humort, ami Siriust jellemzi. Lupin fájdalommal, nosztalgiával, melankóliával teli érzelmi világát pedig nagyszerűen visszaadja David Thewlis. Akiket még kiemelnék, az Emma Thompson és Timothy Spall, mert teljesen eltűntek Sybil Trelawney és Peter Pettigrew szerepében, mintha csak magukra öltöttek volna egy ruhát. A fiatal színészek helyenként túl teátrálisak, de ami ennél is nagyobb problémám, hogy Hermione már egyre több sort kap Rontól és Harrytől, így a karakterek torzulni kezdenek. Magyarázat helyett időnként túl sok az akció, így a Tekergők története nincs eléggé kibontva, ami már későbbi filmekre is kihat. Érthető, hogy a könyvek egyre hosszabbak, így több mindent ki kell vágni, de aki csak a filmet nézi, könnyen talál olyan kérdést, amire nem kap választ. A kamerakezelés dinamikusabb lett: folyamatosan mozog, kitölti a tereket, és mutatja, hogy telik az idő, körbejárja a kastély termeit, mozog a diákokkal. Így sokkal jobban bevonja a nézőt, mert megtelik élettel, amit segítenek az olyan mozgó alkatrészek, mint a portrék, órák, ajtók és a tekergők térképe. Viszont a sötét tónus és a túl erős kontraszt elég előnytelen: a sötét hangulat számomra nem egyenlő a sötét képernyővel. A korábbi zenék fájdalmamra egy téma kivételével teljesen kukába kerültek. Nem teljesen illik szerintem ebbe a világba a jazz jellegű dallam vagy a középkori jellegű hangszerelés. A végeredmény kaotikus és nagyon hangos, harsány az én ízlésemnek. Vannak új kedvenceim is, mint a “Window to the past” vagy a “Double Trouble”, de ezek sajnos soha többet nem köszönnek vissza. Összességében nagyon vegyesek az érzéseim ezzel a filmmel kapcsolatban. Vizuálisan mesél, kiemeli a fő témákat, kreatívabb az elődjeinél, de sajnos elkezdi a dominókat ellökni, ami a későbbi fejezeteknél problémát okoz a történetvezetésben és kínos, kapkodva magyarázó jelenetekben csúcsosodik ki. A karaktereket túl szabadosan kezeli és felbontja a sorozat egységét: innentől minden film más tónust, zenét, hangnemet használ. Kevesebb benne a varázslat a földönjáróbb megközelítése miatt, ami miatt kicsit idegennek érzem.

Ez a film a cselekménynek megfelelően vizuálisan is sötétebb, de nagyjából ugyanaz mondható el rá, mint az elődjére, kisebb fejlődéssel itt-ott. Itt még inkább problémának érzem a kreativitás hiányát és pontról pontra hű forgatókönyvet, mert itt lett volna a lehetőség, hogy kijavítsák a könyv hibáit, a logikai bukfenceket és túl kényelmes megoldásokat a történetben, mint például, hogy a végén mindenre Fawkes a válasz, vagy a baziliszkuszt nem hallja senki. De lényegében az első film alapjait bővítették csak ki és nem tettek hozzá sokat a könyvhöz. Az új szereplők közül kiemelném Mark Williams-t, aki kedves, bohókás és nagyon jó komikus időzítése van, Shirley Hendersont, aki felejthetetlen és hideglelős Hisztis Mirtill-ként és Jason Isaacs-et, aki egyszerűen uralja a jeleneteit és tökéletesen érti Lucius Malfoyt. Kenneth Branagh számomra mindig is egy teátrális ripacs volt, de ez a szerep kivételesen jól áll neki, Gilderoy Lockhartot nem lehet túljátszani (bár választhattak volna fiatalabb színészt). Christian Coulson nekem kicsit semleges, mint fiatal Voldemort, sokkal jobban tetszenek a későbbi megformálói a szerepnek. Őt is beleértve kicsit még merevek és teátrálisak a gyerekszínészek, de ez előzőnél már sokkal oldottabb, természetesebb a játékuk. A kamerakezelés már kreatívabb, dinamikusabb: jobban bemutatja a kastélyt, kevesebb vágás is elég volt, így nem éreztem annyira darabosnak. Viszont gyönyörűek a képek, a színekkel elkezdtek több érzelmet mutatni. Nagyon kevés itt is a CGI, viszont ahol van, ott láthatóan javult az előző filmhez képest. Az új helyszínek mint például az Odú, nagyon innovatívan keltek életre, nagyon otthonos lett, ellentétben a titkok kamrájával, ami hideg és félelmetes. Az olyan kellékek, mint a repülő autó, a fúriafűz nagyon kreatívan lettek megalkotva, látszik, hogy beleadtak mindent. A zene hatásos maradt, különösen szeretem az új elemeit, amiket Fawkes vagy Lockhart hozott bele a világba. Muzikálisan megőrizte a film a varázslatot, de már egyértelműen vannak baljóslatú elemei. A második részt nézve úgy érzem, jobban halad előre a történet, mert már nem kell annyit magyarázni, alapozni, így a hangsúly inkább a fejlődésre és a történetre került.

Ez az a film, ami engem egyértelműen magával rántott a varázsvilágba, kitűnően megalapozza a sorozatot. Látszik a rengeteg befektetett munka a díszleten, jelmezeken, helyszíneken, amik hűen adják vissza a könyvben leírt csodálatos világot. Ebben nagy szerepe volt Chris Colombus személyének, aki addigra ismert volt gyermek-, és ifjúsági filmjeiről, így nagyon is értő kézbe került az első két film. A karakterek és kapcsolatok megalapozásán, a gyerekszínészek instruálásán látszik, hogy olyan ember irányította őket, aki érti ezt a világot és a gyerekek, kamaszok lelkét. A színészek szerintem nagy gonddal lettek kiválogatva, sokan a már ismert nevek közül életük alakítását nyújtják a sorozatban végig. Alan Rickman, Maggie Smith, Richard Griffiths, John Hurt, David Bradley, Robbie Coltrain, John Cleese például mind legendák, akik a nevükhöz méltón játszanak az első filmtől az utolsóig. Richard Harris pedig számomra maga Dumbledore. A gyerekszínészek, különösen a főszereplő trió ebben a filmben még kicsit láthatóan meg vannak szeppenve, de érdekes figyelemmel kísérni, ahogy felnőnek nem csak emberként, de színészként is. Daniel Radcliffe ártatlan, kíváncsi, bájos és melankolikus játéka elhiteti, hogy ő maga Harry. Emma Watson kicsit görcsös, helyenként kevésbé természetes, mint a fiúk, de ez a karaktert szolgálja, aki itt még szintén egy szorongó, a saját helyét kereső kislány. Rupert Grint a leginkább karakteres hármójuk közül, bár általában ő kap teret ehhez: egyszerre tud lenni komikus, komoly és egy igazi rosszcsont. A forgatókönyvben viszont nem érzek különösebb kreativitást, elég szolgalelkű adaptáció még az első rész. Nem használja ki azt, hogy ez egy teljesen más platform, nem elég fejlett a film vizuális nyelve. Mivel a könyv elég rövid, könnyen tudta követni a cselekményt és emellett egy értelmes játékidőt is tartani. Félreértés ne essék, a film nagyon jól elkapta a történet hangulatát, szellemiségét, de nem igényelt kreatív történetvezetést, hiszen ehhez ott volt a könyv. A CGI hiánya az, ami nagyon is ötletessé teszi a filmet: a mechanikus szerkezetek és trükkös felvételek növelik a természetesség-, és valóságérzetet, amit a stúdióban tett túra is megerősített bennem. Viszont amikor használtak számítógépes vizuális effekteket, például a kviddics meccs jeleneteinél, azok nagyon kezdetlegesek, mai szemmel nézve szinte nevetségesek. A kamerakezelés az én ízlésemnek túl merev, szinte látom magam előtt az állványokat. Szépek a nagytotálok, de nem mozog a kamera, inkább csak közeledik-távolodik. De nem operál újító megoldásokkal, sokkal inkább kívülről veszi fel a történetet, nem von be úgy, mint mondjuk a harmadik film. Ennek teátrális, kissé merev hatása van, kevésbé természetes: mintha egyik gondosan megtervezett színpadról ugranánk a másikba. Nincs szimbolikus jelentés, nem zajlik az élet a háttérben és nem érezni, hogy önálló életre kelne a roxforti kastély. A könyv egyik mondanivalója, hogy nézz a dolgok elsődleges jelentése mögé és akkor megtalálod a varázslatot: ez vizuálisan nagy kihívást jelenthetett volna, de inkább a biztonsági játékot választották. Nagyon szeretem ezt a filmet a történet, karakterbemutatás és a különleges atmoszféra miatt, de ezek a könyvben is ugyanúgy megvannak, a képeivel mégsem mesél olyan erősen ez a film. Természetesen nagyon szépek a képek, bizonyos hangulatokat, mint izoláltság, kisebbségérzés, félelem, vidámság, nyugalom nagyon jól visszaadnak egyes jelenetek, vannak nagy pillanatok, de ezekben nagyobb szerepet játszik a díszlet, a zene és a színjáték is, mint a kamerakezelés. Akit mindenképp ki szeretnék emelni, az John Williams, akinek sikerült elérnie, hogy a zene úgy van jelen a filmben, mint egy önálló szereplő. Egyszerre varázslatos, vészjósló és ártatlan, de van benne valami sötét, sejtelmes hangulat. Az én ízlésemnek olykor túlzottan harsány és úgy érzem, mintha túlzottan rá hagyatkoztak volna bizonyos jelentekben. Ettől függetlenül ez a film nagy fába vágta a fejszét, és egy ígéretes kezdet lett, ami arra tökéletesen alkalmas, hogy felkeltse a kíváncsiságot és még többet akarjunk ebből a világból.

"valós eseményeket takar"
Ez egy könyvadaptáció, nem igaz történet...
Kérlek, amikor leírod egy film utolsó perceinek cselekményeit is, használd a spoiler jelzést...

előzmény: Lady Ópium (#39)

2020-03-27 17:15:47 Abominable (2019) / Jetikölyök Bubu (4) #4

Nekem ő nem annyira Merida volt, mint inkább a Hihetetlen családból a bébiszitter felnőttként ;)

előzmény: bambula (#2)

Három hete műtötték a lábam, ami miatt tíz hónapja vagyok kényszerszabadságon... Várom a gyógytornát, ami remélem nem marad el. Utána lehet, megint megműtenek. Amíg láb-adozom, olvasok, blogolok és filmezem, mellette elszórakoztat a kutya, macska. Most már ember is itthonról dolgozik, elvagyunk...

2020-03-17 16:39:43 1917 (2019) Bubu (4) #59

Igen, lövedék érte. Kintről eltalálta a lövészt, de nem ölte meg. Mikor odaér, mindketten egymásra lőnek. A lövész addigra kitámasztva ott ül és várja. Szerintem ő a második golyóba belehal, de még tud lőni egyet. Attól lerepült a srác sisakja és hátratántorodott, leesett a lépcsőn. Ott tört be a feje a tarkóján. Onnantól nincs rajta sisak...

előzmény: tomside (#57)

2020-02-14 03:39:20 The Favourite (2018) / A kedvenc Bubu (4) #27

Tavaly láttam a filmet, így nem biztos, hogy jól emlékszem. Szerintem a halszem optika direkt kényelmetlen érzést sugall: a kis terek egy egérlyuknak néznek ki, a nagyok pedig még nagyobbnak. Az emberek ott vannak ezekben a hatalmas terekben, luxusban, mégis magányosan, boldogtalanul, eltorzítva a hatalomvágytól. Hol túl közel kerülnek hozzá, hol túl távol - hol hatalmasnak érzik magukat, hol Picknek. Sok helyiségben fekete-fehér vagy kockás a padló, és a három nő is majdnem végig fekete-fehér ruhában van, még a nyulak is fekete-fehérek. Mint egy torz sakktábla, ahol mindenki helyezkedik előre (felfelé), hogy aztán a jutalma tulajdonképpen másfajta szolgaság legyen, mint legalul volt. Én is nehezen döntöttem el, mit is gondoljak róla, mert zseniálisan mutatja be a hatalmi vákuumot, de végtelenül frusztráló film. Vizuálisan nagyon érdekes, de engem nagyon feszélyezett.

előzmény: Doc (#26)

Összes komment...