Bubu

A pszichológusnak bűncselekmény esetében jelentési kötelezettsége van, ha pl egy gyermeket bántalmaznak a szülei. Ha a páciens bevall bűncselekményt, én nem állítanám biztosan, hogy nem érvényes ez ugyanúgy.
Meg lehet különbség pszichológus és pszichiáter között ebben is.

Szerintem nem feltétlenül a romantikus szál miatt rajong annyi nő / lány a filmért, hanem a főhősnő személyisége miatt. Rose karakterével lehet azonosulni: a sok elvárás, megfelelés a szerepének, a nyomás, ami rajta van, a félelem, hogy elveszti önmagát előbb-utóbb. A meg nem értettség érzése, a kilátástalanság.
Komplex karakterek nélkül nehéz szerelmi történetet írni, amire pont az említett Star Wars a jó példa. Azért szeretnek egymásba, mert ezt kívánja a történet, nem azért, mert összeillenek, vagy meglátnak valamit egymásban ( és nem, a homokokról dumálni nem afrodiziákum...).
Mindkettőnél érvényes elem, hogy egy világ választja el őket egymástól, de csak az egyik érződik indokoltnak. Így azt nem érzem kliséhalmaznak, míg a másik óriási bakot lő....

Ezeknek a díjaknak addig lesz presztízse szerintem, amíg a filmeket értékelik. Nem azért kellene díjazni egy filmet, mert polkorrekt, nem azért, mert x bevételt hozott a moziknak. A művészeti értékért kéne.
Ezzel a Netflixes hisztivel pont nem erről szól, és teljesen más üzenetet fog hordozni a kis szobruk.

Szerintem nem behódolás a film végi jelenet. Egy autista az érzelmeit nehezen mutatja ki, de ez nem jelenti azt, hogy nincsenek érzései. Viszont, ha nem szeretné, egyenesen, direkt megmondaná. Mert nem ismeri a hétköznapi ember játszmáit. Abban egyetértek, hogy a másik félnek ez nem-reagálás furcsa lehet, és erre valóban nem reflektált a jelenet.
Az pedig, hogy miért nem arról szól, nem tudom, de az egy másik film lett volna. Nem hiszem, hogy véletlenül lett szerelmi dráma. Szerintem ahhoz, amit szerettél volna, lehet, nem is volt elég ötletük.
Ez így megmarad egy metaforának: amit álmodunk, elképzelünk, az a valóságban máshogy fest, és amint valóra váltottuk, megszűnik álomnak lenni. És állatként egyszerűbb lenne a kommunikáció, mert nem szorítanak a társadalmi szabályok, mehetünk bátrabban az ösztöneink után. Így a konvenciók, beidegződéseink, félelmeink rabjai vagyunk, szemben az álombéli szabadsággal.
Igazad van abban, hogy ez egy teljesen más történet, de nem mindenki szemében pazarlás, vagy kihagyott lehetőség. A sci-fik is valahol arról szólnak, mit jelent embernek lenni, csak ezt az ötletet inkább a dráma felé vitték. Van, aki erre fogékonyabb, van, aki arra. De ez nem akadály, hogy megalkothassa róla mindenki a maga verzióját, miért, és hogyan működik a tudatunk, vagy épp a tudatalattink.

Egy hete egy teljesen más okból kifolyólag utánanéztem a szarvasok szimbolikájának. Röviden összegezve a szarvas az újjászületés, a csillagos ég, a nap jelképe, amit agancsának köszönhet, ami értelmezhető koronaként, szoláris szimbólumként, így fényhozóként is. A hun legendában Hunort és Magort termékeny vidékre vezette. A keresztény mitológiában pedig amikor a sárkányok (=a sátán) előbújtak a földből, egy szarvas taposta szét őket. Ez remekül megmutatja, egy szarvas véget vethetnek egy sötét kornak, kivezethet a fényre.
Erre a filmre értelmezve: a két szarvas az álomban vezeti egymáshoz, a fényhez Máriát és Endrét. Az egyik értelmezése a végének: elvezették őket egymáshoz, már együtt vannak ébren, és ez az új élet együtt szükségtelenné teszi a régit. Küldetésük teljesítve...
Bár szerintem sem vesztett elég vért a halálhoz, de lehetségesnek tartom én is, hogy Mária meghal, csak szerintem akkor, amikor a zene félbeszakad. A hirtelen hívás, egymásra találás pedig az ő utolsó álma, ami elviszi őt az örök fénybe. Így nincs tovább álom, mert nélküle nincs értelme.
Az álmokról: lehet ezeket mítosznak, mesének értelmezni, de vannak valós jelenségek, amelyek megcáfolják ezt. Újraélsztett emberek, akik kívülről látták, hallották, mi történt velük, pl. Vagy ikertestvérek, akik érzik, ha a másikkal történik valami.
Ami ebben a filmben különleges, hogy előbb alakul ki közöttük ez a spirituális kötődés, mint bármi más kapcsolat. És így, vagy úgy, de Mária megtalálja a kiutat a magányból. A meg nem értettségből sajnos nem hiszem. Ahhoz a kommunikációjuknak sokat kell még fejlődni.
A vágóhíd pedig kitűnő metafora arra, hogy sokszor magunk is csak vonulunk szép sorban végig az életen, közben alig látjuk egymást, a napfényt, és nem is vesszük észre, mikor már ott van a guillotine a nyakunk körül. Csak tehetetlenül sodródunk a többiek között, magányosan a tömegben.
És ebben a tömegben, ha valaki ránk mosolyog, nem számít, hogy béna akarja, hogy nem egy Adonisz, csak a kedves mosoly, amitől gyönyörűnek látjuk. Szerencsés az is, akire így mosolyognak, és az is, aki ezt meglátja. Rajtunk múlik, bízunk-e az ösztöneinkben, az álmainkban, akkor is, ha mindenki más csak a furcsaságainkon gúnyolódik. Ahogy rajtunk múlik az is, visszamosolygunk-e, odamegyünk-e.
Néha nem a zsetonon kell aggódni, hanem be kell tenni a kezdő tétet, és be kell szállni a játszmába, akkor is, ha a szabályokat nem ismerjük.
Ezek, és még sok más miatt nagyon különleges film a Testről és lélekről, amit érdemes megnézni. Csak gazdagabbak leszünk tőle...

Egyetértek, hogy kiemelkedő, megrendítő alkotás Az üvegpalota, de nem hasonlítanám a Captain Fantastic-hoz. Az egy zseniálisan jó apa filmje, aki a gyerekei érdekeit képes önmaga fölé helyezni, és a film -bár fiktív- egy nagyon erős kritikája a modern társadalomnak.
Ez a film viszont egy önéletrajzi ihletésű könyv adaptációja. Nagyon is valós, ijesztő mértékben. Pont szembemegy azzal, hogy akinek gyerekei vannak, automatikusan jó szülő lenne, de közben mégis emberinek képes bemutatni minden érintettet. Személy szerint hiányolom az ilyen jellegű alkotásokat, amik megmutatják, lelkileg mennyire ki tudja készíteni a szülő a gyerekeit, az elhanyagolás, bántalmazás folyamatát, és a felnőttkorra tett hatását. Ahogyan itt is kiderül az apáról, miért lett ilyen, de ez felmentés az alól, amit ő tesz a sajátjaival? Nagyon jó a film abban, hogy hitelesen bemutasson egy komplex kérdéskört, és a szereplők mélységet kapnak, több életszakaszban is.
Brie Larson úgy tűnik "gyomros-filmekben" utazik, és istenien csinálja, Woody Harrelson pedig az én szememben ezért a filmért lett idén jelölve. Talán Naomi Watts volt az, aki nem kapott akkora teret, de abban a kis időben is nagyon erős jelenléttel bír.

Felépítenek egy teljes falut egy, a történet szempontjából felesleges jelenetért. Ez is mutatja, hogy a film hasznos erőforrások durva pazarlása. Fájdalmasabb úgy nézni, hogy látszik, minden egyben volt egy jó filmhez, ami egyszerűen rossz lett. Ez a sok munka így kárba vész. A képi világ (leszámítva a túltolt CGI-t, a rengeteg szűrőt), a zene, a jelmezek, színészek mind nagyon jók. DE:
Ha visszavesznek a CGIből, helyette inkább áldoznak egy forgatókönyvre, ami nem mond ellent a saját világával (tünde-törp románc, ezzel Legolas karaktere, golyóstrollok a fényben fürödve, a kilenc nem látja Bilbót, mikor rajta a gyűrű, az évszakok rapszódikus váltakozása + Bilbó kiesve a fókuszból.. stb), és nem egy óriási lassított felvétel az egész, sokkal élvezhetőbb lenne. A plusz összekötő részek, és a könyv tartalma jól meg lett valósítva, de a második rész nagyrészt így is fölösleges. Ha mindenképp három részt akartak, másfél-másfél órából jobb, élvezhetőbb történetet hozhattak volna ki. Ez így maga a tragédia.

Nem is vettem kötözködésnek, vagy vitának. Máshogy látjuk, megbeszéljük. Erre van az oldal :)
Örülök, ha valakinek tetszett, különösen, ha meg tudja fogalmazni, miért, és el lehet gondolkodni egymás érvein...

Jane Austen Értelem és érzelem c. művében is van egy Willoughby. Aki bár őszintén szereti az egyik főhősnőt, korábbi piszkos múltja miatt nem veszi el. Az anyagi jólétet, biztonságot választja inkább. A lány majdnem belehal.
Lefordítva erre a Willoughby-ra: Bár teljesen megérti Mildredet, kedveli is, nem oldja meg az ügyet. A saját életének végére koncentrál, a családjára. Egyedül hagyja őt, és ő átadja magát a kétségbeesésnek.
De ez csak az én verzióm erre...

Épp ez az, hogy ami más mesénél eszembe se jutna, itt igen. Mert nem tudtam beleélni magam. Mert ha tárgyiasítanak egy lényt, ne várják, hogy a néző majd szőke hercegnek lássa. Erre jó példa a Szörnyeteg, akinek látjuk, vannak érzelmei, gondolatai azon túl is, hogy a tojás finom, azonosulni tudunk vele, és Belle-el is. Megértjük, hogy ők megtalálták a közös hangot, megértik a másik érzéseit, és nem csak szükségük van egymásra. Egy jó mese ezt el tudja hitetni a nézővel.
Kezdhették volna pl. azzal, hogy nevet ad neki Elisa, és nem mindig csak "ő" vagy "az" lesz. Így a néző fejében sem lesz több.
ChrisAdam, köszönöm! Jobban örültem volna, ha azt írhatom le, milyen nagyszerű film...
U.i.: Amúgy az Amazonas édesvíz, szóval miért is kellett egy tonna só a kádba?