dr. caligari

Nekem nem a terápiás részekkel volt elsősorban bajom, hanem a rendező jelenlétével. Értem, érintett ő is valamennyire, de nekem nem tűnt őszintének, inkább egy utólag felépített sértettségnek - és messze eltörpül Sipos többi tettéhez képest, mégis sokkal hangsúlyosabban viszi végig a filmen ezt a szálat.
Úgy érzem, hogy a film több magas labdát sem üt le, egyrészt igenis oda kellett volna mennie Siposhoz, konfrontatívan, főleg, hogy a végén magának is beismerte, hogy abban a találkozásukkor ismét manipulálta őt Sipos. Másrészt a terápia során kiderül, hogy van ott köztük egy (vagy két?) csávó, akik a mai napig szorosabb kapcsolatban van Sipossal, és ugyan röviden, fél mondatban, de védi is. Erre a konfliktusra rengeteget lehetett volna építeni, mert ez az ember továbbra is a tanár bűvkörében él.

A cikket olvastam anno, és követtem is, hogy milyen hullámokat vet, ezt a filmet is vártam emiatt. Sajnos csalódás volt.

a főszereplő sokkal érdekesebb, mint maga a rövidfilm (ami sajnos elég hosszú), a musical pedig nehéz műfaj, nem is működik itt

egyébként kiváló kérdés lenne, hogy hova folyt el ez a pénz, mert a vásznon negyedannyi - ha - látszott belőle

nálad is tele van a fiók paprikával?

csak engem érdekel, hogy ki nyeri a versenyt a végén?

Gerencsér Tamás rendező úr tegnaptól az Index videórovatát erősíti.

Bármi lehet, de szerintem ez egy felesleges túlgondolása a dolognak, illetve
akkor hány évet kéne invertálva eltöltenie, hogy visszatérjen a gyerekkoráig? És azért ő mondogatta, hogy a világ fontosabb mint Kat (eszerint az anyja - jó, erre persze lehet mondani a bármely helyzetben használható "ennek így kellett lennie" dumát.

Ja, és szerintem van humora a filmnek, legalábbis én sokszor nevettem (lehet hogy rajta és nem vele), egy-egy jelenet erejéig próbálják elvinni a Protagonistot ilyen James Bondos viccelődés felé, de Washington miatt ezek a beszólások inkább deadpan felé hajlanak.

Megnéztem, és kicsit fáj a hype, főleg ami az elképesztő bonyolultságáról szól - nem (meg)érthetetlen, figyelni kell, de ha nem csak popcornt enni megy az ember a moziba, akkor ez alap. Egyszeri nézés után azt mondom, hogy értem.

Akció - vérprofi, átgondolt, 5*, volt olyan jelenet, ahol a szereplőkkel együtt önkéntelenül tartottam vissza a levegőt (ez mondjuk szokásom, ezért bírtam alig végignézni a 47 méter mélyent anno).

Dráma - na itt van bajom, semmi szikra nincs a Protagonist és Kat (Debicki) között. És itt nem egy romantikus összepillantásra gondolok miközben szól az orkesztra a háttérben, hanem egy pillanatnyi érzelemre az arcokon. Emiatt igazából teljesen hiteltelen lesz egy sor motivációs szál, és ez nagyon zavaró a filmben.

Inverzió - kitalál egy csomó mindent (ezeket Pattinson el is mondja, pl. hő), aztán a nagy része egy jelenet erejéig érdekli, azon kívül pedig a hátrafelé futással játszik csak (viszont azt előszeretettel). És hát ne hülyéskedjünk, ez az inverziós idő-hajtogatás nem olyan k*va bonyolult (pl. akinek nem esik le már először, hogy Debicki saját magát látja beugrani a vízbe, vagy az első Freeport jelenetnél hogy Pattinson a Protagonistról veszi le a maszkot, azért hagyja futni, az vagy túl sokat várt egy blockbustertől, vagy meg sem próbál gondolkozni a filmeken - rosszabb esetben ez az első film amit látott).

Ami szerintem izgalmasabbá tette volna a filmet (nem akció szintjén), ha legalább egy igazi csavar, árulás lett volna, pl. Pattinson vagy Debicki szerepében, de nem, ők végig jófiúk/lányok.

A Budapesti Távmozi műsorán!