Dió

Tapasztalat: 2463 film
Kompetencia: 64 film
Súly: 4063
Regisztráció: 2004. november 7. (13 év, 3 hónap)
Kedvencnek jelölték: 96 user

Kedvencek

Rendezők: Alejandro González Iñárritu, Andrej Zvjagincev, David Fincher, Erik Poppe, Giuseppe Tornatore, Jeff Nichols, Joachim Trier, Michael Haneke, Robert Zemeckis, Susanne Bier

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1983
Lakhely: Krakkó

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Thor: Ragnarok
Thor: Ragnarök
4 2018-02-19 3,8
(275)
Mountain
 
5 2018-02-18 ?
(1)
The Man from Earth: Holocene
 
2 2018-02-18 ?
(9)
The Killing of a Sacred Deer
Egy szent szarvas meggyilkolása
1 2018-02-17 3,6
(190)
The Snowman
Hóember
3 2018-02-17 2,5
(114)
360
 
3 2018-02-16 3,5
(52)
Oh Lucy!
 
5 2018-02-16 ?
(1)
Seven Sisters
Hét nővér
3 2018-02-16 3,3
(115)
The Ritual
 
2 2018-02-11 2,8
(24)
Murder on the Orient Express
Gyilkosság az Orient expresszen
3 2018-02-11 3,2
(170)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2018-02-21 22:43:50 Wakefield (2016) Dió (4) #4

Ezt tényleg nem lehetett volna értelmesen befejezni, de ennek az az oka, hogy középtájt ellustultak az írók, és nem terelték el a sztorit valami olyan síkra, amiből egy értelmes konfliktus vagy egy átélhető dráma kikerekedhetett volna. Ezzel a langyos, kényelmes írással már persze hogy mindkét kimenetel élből bukó:
1) Ha kidobják, akkor ott annyiból csődöt vall a film dramaturgiája, hogy egy ilyen végkifejletnek valamilyen érzést kéne kiváltania a nézőből, ami viszont nem ment volna azután, hogy a végére így elidegenítették tőlem a fő karaktert.
2) Ha visszafogadják, az meg azért csőd, mert akkor viszont a feleségét szeretném megütni egy péklapáttal, amiért ilyen marhaságot csinál:)

Szóval ezért kár, mert nagyon nagy múvi lehetett volna belőle. Sokszor eszembe jut azóta is, hogy milyen érdekes szemszögből mutatta be az elidegenedést - legalábbis próbálta meg, még ha nem is igazán sikerült neki.

előzmény: ChrisAdam (#3)

2018-02-20 19:48:08 The Snowman (2017) / Hóember Dió (3) #31

"Azt most komolyan kifogásoljátok 2018-ban, hogy egy alapvetően nagyközönség számára készült filmben angolul beszélnek?"
Nem azt kifogásolom, hogy egy nagyközönség számára készült filmben angolul beszélnek, hanem hogy úgy akarják velem elhitetni, hogy angol a hivatalos nyelv Norvégiában, hogy közben minden név, boltfelirat, stb. norvégul van körülöttük. Ha ez szerintetek tényleg ugyanaz a kategória, mint hogy "mi ez a szar, hogy Fassbender karakterét nem a valóságból merítették", akkor szerintem ezen teljesen kár is vitába szállni.

Ha nem akarnak norvégul forgatni, az nekem nyolc, de akkor vagy el kellett volna engedni a norvég forgatási helyszíneket (mennyi baromi hasonló helyszín van pl. Kanadában!), vagy akkor már legalább már a fentiekre figyelhettek volna. Arra, hogy fiktív a sztori, arra nyilván felkészül a néző, de hogy így szarjanak a részletekre és a hitelességre, arra nem. Ez így egy hanyag húzás, ami nehezíti a beleélést.

előzmény: GothMan (#18)

2018-02-20 08:00:49 The Snowman (2017) / Hóember Dió (3) #16

Csak közben meg mindenhol norvég feliratok vannak még mindenkinek norvég neve van... bonyolult ez:)

előzmény: BonnyJohnny (#15)

2018-02-19 20:13:49 The Snowman (2017) / Hóember Dió (3) #14

Norvégiában mikor lett hivatalos nyelv az angol?

Well, ha már a nézőközönség elvárásaihoz való igazodásról beszélünk, akkor látod pont én vagyok az ellenpéldája a logikádnak:) (hogy muszáj volt belegyömöszölni ezt a stílust, különben a korábbi, azonos stílusra váró rajongói elfordultak volna tőle). Sőt, engem lehet pont most "veszített el" Lanthimos - én akkora fekete pontot varrtam be neki, hogy legközelebb tényleg kétszer is meggondolom, leülök -e elé. Ráadásul ez egy kétirányú utca: ha egy elsőfilmes rendező először konvencionálisan mesél, majd a második filmjével dob be egy ilyen elbeszélésmódot, az is működhet, HA az adott film koncepciója ezt megindokolja. De ez így nálam nem.

előzmény: Ugor (#95)

Köszönöm, ezt így értem is, és még tetszik is. Mármint ami a központi gondolatot illeti, hogy "ha egyszer elb.sztál valamit, akkor tessék érte vállalni a felelősséget, különben ez később visszaharap". Ezzel akár még működhetett is volna, csak innentől az lenne a kérdésem, hogy ezt az üzenetet miért nem lehetett egy normális közlésmóddal bíró drámán keresztül átadni:) Mármint mitől lett volna kevesebb a film, ha Farrell egy normális, átélhető karaktert játszik, aki nem "veri ki az apjának" (elnézést), nem csak akkor tud szeretkezni a feleségével, ha az halottnak tetteti magát, stb. A Dogtoothban ez a közlésmód konkrét funkciót töltött be (szerintem legalábbis), de itt mintha csak csak azért lett volna ráhajítva a végtermékre, mert enélkül nem tud filmet csinálni Lanthimos. Márpedig ha nem idegenítették volna el tőlem a végére teljesen az összes karaktert (talán a kissrácot kivéve), nem csak hogy a dráma is működhetett volna, de még ez az üzenet is átjöhetett volna. Helyette, így a végén már inkább abban reménykedtem az orosz rulettes jelenetnél, hogy gellert kap a golyó, és az összesnek szétloccsantja a fejét, kiváltképp a kamaszlánynak és Farrellnek. És nem hiszem, hogy ezt akarta elérni a rendező... vagy ha igen, akkor még annál is betegebb, mint amit hittem, amely esetben még az egyes is jóindulatú osztályzat:)

előzmény: Ugor (#90)

Először is, egy szóval sem mondtam, hogy "morzsányi agyú" lenne bárki is, aki ötösre értékelte. Minden tiszteletem a Tiétek:) (semmi ironizálás vagy szarkazmus) Örülök, hogy ötösre osztályzóként válaszoltál, és egyszerűen csak szeretném megérteni, neked ez mitől ötös. Ha befejezed azt a mondatodat, hogy mire gondoltál azalatt, hogy "egy erkölcsi problémát gombolyított ki", akkor már közelebb leszünk ahhoz, amit a lentebbi felvetésemmel meg remélek érteni. Mert az, hogy valaki jól játszik, vagy hogy szépek a képek, az még nem magyarázza meg azt, hogy a rendező miről akarta, hogy szóljon a film vagy egyáltalán miért készítette el azt. De biztos volt valami, ami után a filmen elgondolkoztatok, nem? Én valami ilyet keresek. Eközben persze félek, hogy ez szőrszálhasogatásnak hathat, és ezt kivédően próbálok keresni olyan filmet a saját toplistámon, amit úgy értékeltem ötösre, hogy nekem sem volt dunsztom sem, hogy most akkor milyen céllal készítette azt el a rendező. Hogy fogalmam sem volt milyen tanulságot, drámát, üzenetet, gondolkodnivalót, vagy bármit lát benne ő maga. Hátha van ilyen. Egyelőre odáig jutottam, hogy párhuzamot vontam a legutóbb ötösre osztályzott Mother között és eközött, ami szintén hasonló forrásokig nyúlt vissza, és ugyanilyen kedélyborzoló stílussal mutatta be az egészet. De ott is volt valami üzenet és gondolkoznivaló, amivel a rendező megindokolta az aberráltságot. Itt továbbra sem látok semmi ilyesmit.

Ha egy szívműtét rosszul sikerül, az soha sem a sebész hibája, mondja Farrell. Az viszont, hogy a Killing of a sacred deer ennyire visszafelé sült el, az teljes egészében Lanthimosé. Pedig az első egy órára ugyanaz a zsenialitás jellemző, ami a rendező korábbi filmjeire is. De hogy akkor miért kellett az egésznek mégis ennyire félremennie...

Micahiro is megpróbálta már lentebb, ha jól láttam, és most én is meg fogom, mert tényleg NAGYON szeretném megérteni (elvégre van itt sok ötösre osztályzó): szerintetek mi volt a rendező célja ennek a filmnek a megalkotásával? Mit akart mondani, vagy akár csak elérni? Egyáltalán mi az egésznek a létjogosultsága?

Ami megint itt van, változatlanul, az az aberrált stílus: saját apját kimaszturbáló kisfiú, hónaljszőr-mélyelemzés párban, túlvilági párbeszédek, halottnak tettetős szex, stb. Ez megvolt a korábbi filmjeiben is, csak ott mindez a központi toposz alátámasztását célzó eszközként szerepelt, és tudatosan, konkrét céllal volt alkalmazva (a Dogtoothnál ugye a mai nevelési módszereknek tartott ferde tükröt, a Lobsternél pedig a párkapcsolat-keresés banális vetületeinek). De itt milyen céllal lett beletuszkolva a filmbe? Mi ennek az aberráltságnak a létjogosultsága? Semmi. Totál hiába keresem. Helyette inkább azt mutatja, hogy Lanthimos szó szerint egy beteg elme, aki nem tud enélkül filmet csinálni. Még az sem zavarja, ha ettől egy átlátszó blöffé válik az egész, ami csak egy kifogás marad arra, hogy felvonultassa az olcsó, ezúttal totál öncélú és mostmár tényleg visszataszító perverzióját.

Ami azért kár, mert ilyen alapokra (gondolok itt a zseniális első egy órára) egy baromi erős filmet lehetett volna felhúzni, ha ad valami értelmet a végének. Például felfűzhetett volna rá valami tanulságot vagy akár csak szimpla gondolkoznivalót – de az ugye nincs. Ellökhette volna a központi karaktert valami morális döntés meghozatala irányába… ami ott ment ki az ablakon, amikor Farrell az iskolaigazgatót kérdezi meg (még ha árnyaltan is), hogy szerinte melyik gyerekét ölje meg. Vagy ami a legkézenfekvőbb lett volna a végére: drámát vinni bele. De mégis ki iránt kéne sajnálatot éreznem, ha egyszer mindegyikük ennyire unszimpatikus és aberrált (Kidman csak végigvegetálja a filmet, Farrell ugye egy senkiházi holdkóros... a lányukat pedig, aki még azután is felnéz erre a pöcsre, hogy az megbénította őt, pedig már hagyjuk is). Lehet, hogy nem az aberráltságot kellett volna ezúttal elbeszélésmódként használni, és akkor legalább ez működött volna? Mert így sajnos ez egy öngól. Gyakorlatilag, ami furcsaság minden korábbi filmjét felfelé lökte Lanthimosnak, az itt ezek után lehúzza azt, és így állapodik meg végül egy díszes egyesen. Amit annyiból restellek, hogy legutóbb pl. a Jupiter holdját is sikerült felkerekíteni egy kettesre csak a technikai zsenialitás miatt, mert ha egyszer az nagyon ott van, akkor nagyon ott van. De ezúttal egy akkora öncélú blöff az egész, hogy nem megy. Egy céltalan tabudöntögetés és kedélyborzolás; az a fajta, ami felteszi a kérdést, de nem válaszolja meg, mert nem tudja, hogyan. Egyszerűen nem képes felnőni a film saját magához.

Persze ha valamiről lemaradtam, és ennek a bugyogó szarorgiának volt valami célja, akkor nagyon kíváncsian várnám az ötösre osztályzók véleményét, mert lehet, hogy bennem van a hiba.

2018-02-18 15:08:00 Mountain (2017) Dió (5) #1

Azon gondolkoztam a végén, hogy láttam -e már ezt a témát (az ember és a természet kapcsolata) ilyen látványosan vászonra víve, és abban kellett megállapodnom magammal, hogy bizony még soha. Nem szoktam dokufilmeket osztályozni, sőt nézni sem, de emellett nem lehet elmenni. Ha szereted a dokumentumfilmeket és/vagy a hegyeket, ez egyszerűen kötelező.

2018-02-16 16:14:13 Oh Lucy! (2017) Dió (5) #1

A semmiből jött be ez a Lost in translation 2-nek is beillő japán-amerikai dráma, ami egy egyszerű ám megkapó történet a hétköznapokból való kitörésről. A főszereplő Lucy egy szürke senkiként kezdi, majd egy angol tanárt megismerve (Josh Hartnettet életemben nem láttam még így játszani!) hirtelen "új identitást" kap, elkezd élni és kihasználni a légből kapott szabadságát, és bár a végén mégis belebukik az egészbe, a karaktere valami olyan gyönyörűségesen tökéletes ívet ír le, hogy ilyet már régen láttam. Köszönhetően mindez a keretes szerkezetnek, ami a film utolsó öt másodpercében nekem konkrétan egy egész osztályzatot lendített fel a végeredményen az addigi négyesről. Hiába van Lucy ismét ugyanott, ahonnan elindult, nem eresztik az emlékek, tehát valamilyen formában újból neki fog eredni. Közben a múlt árnyaként a háttérben feltűnik a kiindulópontot jelképező metró, ami az elején megölte a gyereket, de mégis, ahogy az közelít, jön az utolsó "let's hug", amibe egyszerűen annyi optimizmus szorul, hogy ennél egyértelműbb nem is lehetne az üzenet: ne add fel, ha nem vagy megelégedve a szaros kis életeddel, mert előbb utóbb össze fog jönni! Mindezt nagyon finom humorral adagolja, két merőben ellentétes kultúra találkozására fűzve fel az egészet (a laza amerikaiak versus a formális japánok - ennél jobb párosítást elképzelni sem tudok), végül bebizonyítva, hogy annyira mégsem vagyunk különbözőek. A Lucy sokat markol és sokat is fog - egy kicsit erősebb képi stílussal és zenével még a Lost in translationt is beelőzné. Ettől függetlenül mindenkinek kötelező, aki arra is ötöst adott!

Összes komment...