Olórin

Nagyon hosszú idő után néztem újra, és hát kicsit nehéz osztályozni. Alapértékén nyilván bődületesen szar film, komolyan vett Alien-moziként egyenesen elhelyezhetetlen, ugyanakkor olyan fura, bizarr, torz, viccesen értelmetlen, pofátlan és elszállt faszság, hogy nehéz rá igazán haragudni - és én is úgy vagyok vele, hogy még mindig inkább ez a perverz-hibbant blama, mint a komolykodó (és a mítoszdekonstrukciót is komolyan végző), kimért-kiszámított, színtelen-szagtalan Prometheus-vonal.

Nyilván örökké :) ha abból indulunk ki, hogy
1. minden probléma, amit a megelőző két órában láttunk, varázsütésre megoldódott/megoldható bármikor
2. a befejezés tökéletesen pozitív, és azt üzeni, minden rendben lesz
Értem, hogy az lenne a reális, amit te sugallsz, vagyis hogy visszacsúsznak, és szarrá megy minden, de a film ezt minimálisan sem kommunikálja, mi több, ennek maximálisan az ellenkezőjét kommunikálja.

Nem.
Mármint igen, felelőtlenség stb., ahogy írod, csak annak pont nem happy end a vége. Szóval az út stimmel, csak az eredmény hazug.
Ugyanolyan nyomorultak vagytok, mint voltatok
Már hogy lennének ugyanolyan nyomorultak?? Mindenkinek varázsütésre megoldódott az élete, elillant minden baja. A családok újra összeállnak, a feleségek visszatértek, még a magányos zenetanár is talált magának valakit.

Amellett, hogy filmnyelvileg-színészileg csúcsminőségű és katartikus... tényleg csak én érzem erősen problémásnak az üzenetét?
Mert kb. azt mondja, hogy ha kisiklott az életed, semmi gáz, nagyon durván baszd szét magad piával jó fél évig folyamatosan, aztán varázsütésre minden nemhogy rendbe jön, de egyenesen sokkal jobb lesz, mint korábban - legalábbis 75%-os eséllyel (gálánsan nem számolva bele pl. a diákot, akit piálással segítenek át az érettségin), de a maradék 25%-on meg mindenki elég gyorsan túlteszi magát, a felelősség, hogy közös viselkedésükkel a kvartett egyik tagjának halálát okozták, még csak fel se merül. A végén pedig mindezt további piálással ünneplik meg (közvetlen a temetés után...) - azzal amúgy nem értek egyet, hogy a befejezés felveti a visszaesés veszélyét, mert max a záróképet mint "mélybe ugrást" lehetne így értelmezni, de a zene, a képek, a hangulat, az egész filmnyelv azt üvölti az utolsó percekben, hogy teljes a happy end. WTF.
Ezen számomra még az sem segít, hogy a film valójában nem az alkoholról szól, hanem a mid-life krízisről, az élet kiüresedéséről és az ellene való harcról... de így? Nagyon nincs ez nekem egyben.

Csak a látványhoz tennék hozzá annyit, hogy borzalmas - mármint ez a homályos, szűk fókuszú képi világ teljesen érthetetlen, zavaró és ocsmány. Egy kamaradrámához illene, de mi a tökömért kellett így lőni egy bazi drága akció-horror blockbustert? Ez valami olyan "művészi önkifejezés" lehet Snydernél, mint a Justice League 4:3-as képaránya.

Elnyújtott, szanaszéteső, a fontos részleteket érthetetlenül szűkmarkúan mérő doksi (a feléig alig esik szó bármi jelentősről), aminek fókuszálatlan trehányságán csak ront témája súlyossága. Erről egyszerűen nem lett volna szabad ilyen filmet csinálni. A 444 cikke ("Utána minden állat szomorú", ez volt a film kiindulási alapja is) ezerszer informatívabb és megrázóbb.

Hosszú évek után újra elővettem a Drótot (tegnap fejeztem be a negyedik évadot), és már komolyan nem emlékeztem rá, hogy Marlo ennyire jó karakter... az egész film- és sorozattörténet egyik legvisszataszítóbb és így legjobb pszichopatája. Az ilyen figurákat általában felvértezik humorral, eleganciával, karizmával, vagány egysorosokkal vagy valami extravagáns dologgal, ami fogyaszthatóbbá/menőbbé/emlékezetesebbé teszi őket, Marlo viszont - hűen a Drót szellemiségéhez - egy humortalan, stílustalan, pragmatikus, érzelemmentes, slampos, szűkszavú emberhulladék, akivel minimális kapcsolódási pontot se lehet találni, és így valami félelmetesen hiteles. Tökéletes leképezése a sorozatban ábrázolt rideg, embertelen, bürokratikus drog-rendszernek (ami alatt nem csak a dílerek és drogbárók világát értem, hanem a törvényhozási és igazságszolgáltatási ágat is).

Most akkor az az érved, hogy a kisebbségek "felesleges erőltetése" nem tesz jót senkinek (amit lentebb állítottál), nem javult a kisebbségi alkotók helyzete, vagy az, hogy akiknek jót tesz, akiknek javult a helyzete, azok szinte mind tehetségtelenek (amit most állítasz)? Mert a kettő nagyon-nagyon nem ugyanaz, szinte úgy tűnik, mintha zsigerből változtatnád az egymásnak totál ellentmondó álláspontjaidat, csak hogy továbbra is a kisebbségek szerepeltetése ellen ágálhass. ("Normális versenyhelyzet" gondolom az volt, amikor hosszú évtizedeken át fehér hetero férfiak csináltak filmeket fehér hetero férfiakkal, és nagyjából mindenki másnak kuss volt a neve.)
Felesleges amúgy válaszolnod. Felesleges az egész vita. Megint.

--
Áthelyezve a(z) I Care a Lot topikból.

Szerinted komolyan nem javult a 2010-es években a fekete alkotók (kamera előtt és mögött) helyzete??? Ha tényeket kérdőjelezel meg, nehéz érdemi vitát folytatni.

wim: ezt a primitív leegyszerűsítést te végzed, nem a film.

--
Áthelyezve a(z) I Care a Lot topikból.

Régen ugye azért sírtak sokan, hogy miért kell minden filmbe valami token vicces néger mellékszereplő (80-90-es évek, fújolás a "pozitív diszkriminációra") - ami amúgy valóban nem volt egy elegáns megoldás. De vajon enélkül javult volna ennyit a fekete alkotók helyzete Hollywoodban? Valahol el kellett kezdeni... Szerintem egészen konkrétan kimutatható ezeknek a dolgoknak a társadalmi haszna (is). Azon túl, hogy talán egy művészi alkotásnak (ill. úgy általában a művészeti közeg egészének) sosem árt, ha több szempont, élettapasztalat stb. érvényesül benne - nem egyetlen (pl. a fehér hetero férfiaké).

--
Áthelyezve a(z) I Care a Lot topikból.