Olórin

A filmet még nem láttam, de a könyv kb. ugyanez. Jó látni, hogy az ún. young adult irodalom egyre sűrűbben foglalkozik aktuális társadalmi témákkal is, és nem csak a "dögös tini fiúk/lányok a jövőt uraló diktátorok ellen" vonalat viszi.

Igen, az eredetivel érdemes kezdeni, aztán ezt teljesen ki KELL hagyni, és akkor jöhet a sorozat:)

Mirát szerintem már a második évadban elkúrták, amikor szende, naiv, félénk lányból nagyhirtelen csábító pózban konyhapultra mászó, családos apa fejét elcsavaró femme fatale-lá vált.

Összességében azért durván messzire jutott ez a sorozat az első évad hétköznapi ügyeskedéseitől, mutyizásaitól, kisstílűségeitől és a diszfunkcionális család ábrázolásától (mármint a lehető legrosszabb értelemben jutott durván messzire).

Nincs stáblista utáni jelenet, egyszerűen csak a legvégén hallatszik Michael légzése.

Mindenképp nézd végig, mert az utolsó két részre még sokkal szarabb lesz!

"Ha nem nézzük azt"
De hiszen ez a lényege, nem mondhatod, hogy ne nézzük a lényegét:)
A rövid idő meg relatív. 7 év telt el, 9/11 után meg már öt évvel voltak filmek.

Nem láttam még Greengrass filmjét, de itt azért nem kapunk választ, azért nem ismerjük meg az elkövetőt (az egyébként egy utóbbi években egyre gyakrabban előkerülő, sokat vitatott és fontos kérdés, hogy meg kell-e ismerni, hangoztatni kell-e a nevét stb., hisz az ilyenek sokszor a médiavisszhang miatt teszik, amit tesznek, szóval nem kéne bátorítani őket), mert ugyanígy nem tudtak semmit az áldozatok sem ott és akkor, márpedig ez a film róluk szól, arról, hogy mit éltek át ott és akkor.

"gyakran a rendező sem tudja"
Ki állítja, hogy a rendező sem tudja? Te, a néző, mert az adott filmet nem szereted/nem érted? És ha te nem érted, akkor nyilván a rendező sem értette? Van fogalmad róla, mennyire brutálisan-durván szubjektív mindaz, amire a nagy okosság álcájában rákérdezel?

Nem ez lenne az első baromság, amit Janisch összehord.

Mintha keveredne, hogy akkor most a filmnyelv értéséről vagy egy-egy film (üzenetének) megértésről van szó.

Előbbit szerintem nem kell tanulni, annyira ömlik a vizuális történetmesélési forma mindenhonnan, hogy az ember már gyerekként, spontán kitapasztalja (reklámokból, rajzfilmekből), hogyan működik a film nyelve, mit jelent egy vágás, egy áttűnés, egy leblende, bizonyos beállítások stb. Persze ennél a hétköznapi befogadói szintnél lehet jóval mélyebbre is menni, de az meg már egy egészen más kérdés.

Egy-egy adott film megértésének meg ezen túlmenően egész más feltételei is vannak/lehetnek, élettapasztalat, kulturális/történelmi/stilisztikai/stb. háttértudás, empátia, műveltség, intelligencia...