Remek színészek, változatos helyszínek, de a film kínosan lassú tempója sokat ront az összképen. A hidegháború, a kémkedés világa inkább csak háttér a két ellentétes táborból jött ember szerelmi viszonyának a bemutatásához. A sok randevú, beszervezési kísérletek, árulók lebuktatására tett erőfeszítések teszik ki a film kilencven százalékát, igazi akció (egy kis lövöldözés, robbantás) csak a film utolsó perceiben van.
Remek film, nézőbarát darab a maga alig egy órás hosszával. A történet nagyon jó, kiváló színészekkel még a legcsekélyebb szerepekben is. Egyébként lehet rosszat mondani egy olyan filmre, ahol Rajz János és Suka Sándor alakított olyan karaktereket, akiknek alig egy-két mondat, illetve pár másodperc jutott a képernyőn?! Körmendi János zseniális a film főszereplőjeként, ahol kell ott vicces, máshol pedig kellően drámai az alakítása. A vígjáték besorolás nem igazán fedi le a film stílusát, inkább dráma, nagyon komoly témát boncolgat a cserbenhagyásos gázolás kapcsán, és itt ráadásul erőteljesen vívódik főhősünk a lelkiismeretével tette miatt. Egyébként a film vége oldja a drámai hangulatot, mert a szerelmesek egymásra találnak a történtek ellenére.
Furcsa filmecske ez, se nem jó, se nem rossz. Igazából engem végig lekötött, persze nincs másfél óra a játékidő. Nagy neveket ne keressünk a filmben, így a színészi játékról sokat nem érdemes írni. A főszereplő, Bruce bohóc karaktere elég érdekes lett, az őt alakító David L. Lander jól játssza a rá bízott figurát. A vidámparki közeg mókás a sok bárgyú alkalmazott karakterével, maga a vidámpark tulajdonosa is elég bohókás alak. A bonyodalmakat okozó olasz maffiacsalád tiszta paródia, a család feje Marlon Brandót utánozza a Keresztapából (persze a nyomába sem érhet Brandónak), illetve folyamatosan Al Caponét magasztalja, az egyik fia simulékony, törtető üzletember, a másik tipikus bérgyilkos. A történet lényegében onnan indul be, hogy az olasz család átveszi a vidámparkot, ehhez természetesen a tulajdonost elteszik láb alól. Ütődött bohócunknak (aki korábban pénzügyi szakember volt, de már erős személyiségzavarokkal küzd) kell megtalálnia a megfelelő megoldást, hogy a vidámpark ne váljon a maffiózók prédájává. Valójában a film inkább vígjáték, a krimi szál igen gyenge, illetve nem történik benne semmi durvaság, a gyilkosságot nem mutatják.
Nagyon jó film, tele vicces helyzetekkel, remek karakterekkel, akiket nagyszerű színészek alakítanak (például Harvey Korman-Dr. Charles Montague, Ron Carey-Brophy, Howard Morris-Vén Szivar professzor). Mel Brooks nemcsak színésznek, de rendezőnek is nagyon jó. Külön kiemelném a vérfarkasos jelenetet, és a bokszmeccset, frenetikusak. Nagyszerű, ahogy Mel Brooks megidézi Hitchcock számos remekművét (például Psycho, Madarak, Szédülés, Gyilkosság telefonhívásra, Elbűvövle, Boszorkánykonyha) ebben a vígjátékban.
Ez a film az elkészült, de minek kategória nálam. Egyszerűen sótlan, szürke az egész. Hiába akar mondani valamit a franciák nyaralási szokásairól, hiába van sokféle karakter (nyugdíjasok, fiatalok, lányos apuka, házaspárok, agglegények...), mégsem működik. Az meg, hogy egyértelműen Jacques Tati életművét próbálja meg felidézni, az nem sokat javít az összképen. Az a minimalitás, párbeszéd nélküliség, ami jó volt a Hulot úr nyaral-ban, a Hulot úr közlekedik-ben, az ennél a filmnél csak ötlettelenséget, fantáziátlanságot takar.
A sorozat egyik legjobb darabja. Rengeteg vicces szituáció, jó karakterek. Van itt minden: bugyuta rendőr, hősszerelmes férfiú, házsártos feleség, csábító, démoni szépség, eszement tudós, vicces és ötletes szörnyek. Kenneth Williams Dr. Watt-ként lopja a show-t a többiek elől, egyszerűen már a megjelenésével eladja magát, és az arcjátéka, a gesztusai mind nagyon jók. Én csak azt sajnálom, hogy Charles Hawtrey itt csupán egy nyúlfarknyi szerepet kapott (ő volt Dan Dann, aki a wc-t üzemelteti), illetve nekem Sid James nagyon hiányzott ebből a részből.
A pozitív véleményeken csodálkozom, nekem ez a film borzalmas volt. Kezdhetném ott, hogy unalmas, kínosan lassú, vontatott a tempó. A színészek játéka rémes, a karakterek rettentően ostobák, idegesítőek. Amire meg a történet kifut, a címben szereplő figura halálának az oka, na az meg gyomorforgató, undorító. A rendőrnők karakterei is bugyuták, csoda, hogy egyáltalán haladni tudnak a nyomozással. Ja és a nagyszerű társadalomkritika az annyi, hogy mindenütt kint lóg a déli zászló, és akkor ezek a déli emberek mind rosszak, együgyűek, és még perverz állatimádók is. Ez a film egy szemét, a vígjáték besorolás értelmezhetetlen, mert ezen nevetni nem lehet, csak sírni, hogy ilyen vackok egyáltalán elkészülhetnek. A Coen testvérek lecsattogtatott lábkörme többet ér ennél a förtelemnél, nem szabad őket egy lapon emlegetni ezzel a filmmel!
Egész jó western. A történet egyszerű: az arany mozgatja a dolgokat, a rosszfiúk ezt akarják megszerezni hőseinktől. Igazából komoly baja senkinek se esik a filmben, a pisztolyoknak kevés szerep jut, inkább az öklöké a döntő szerep. A film erényei: rövid, egész szórakoztató, John Wayne jól hozza a rá bízott karaktert, illetve van pár érdekes mutatvány, és a lovak mellett szerep jut egy automobilnak, sőt egy motoros hajtánynak is (a történet a 20. század elején játszódik).
Nekem hosszú és fárasztó volt ez a film. Kevés benne a jó humor, illetve az érdekes karakter. Tényleg elmarad a Monty Python-filmek ötletességétől, humorától. Talán a film végén a szörnnyel való leszámolás a legérdekesebb, legszórakoztatóbb rész a filmben.
Alapos, tényszerű dokumentumfilm, amely nagyon jól összefoglalja a csendes-óceáni hadszíntér fontosabb eseményeit, a Japán bukásához vezető utat, az atombombák kifejlesztését, bevetését, és a háború végét. Szó esik Pearl Harborról, a Japánhoz vezető fontosabb szigetek amerikaiak általi visszafoglalásáról (Guadalcanal, Tarawa, Iwo Jima, Okinawa). A hangsúly az 1945-ös év történéseire esik: a Bukás-hadművelet megtervezésére, a Fülöp-szigetek visszavételére, az atombombák bevetésére, a Szovjetunió bekapcsolódására a Japán elleni háborúba. Rengeteg archív felvétel látható a dokumentumfilmben, megszólalnak amerikai és japán történészek, hadtörténészek, japán civilek, akik túlélték a háborút, a bombázásokat, az atombombákat, illetve amerikai veteránok, akik részt vettek a különböző Japán elleni hadműveletekben. Jó, hogy mindkét oldalt bevonták a film elkészítésébe, így nem lett olyan egyoldalú a végeredmény, ennek köszönhetően egy tárgyilagos dokumentumfilm készült a témáról.
Nyomasztó hangulatú film. Tele önsorsrontó, unszimpatikus karakterrel, akik egymást húzzák le a sárba. Aki anyagi helyzeténél fogva megtehetné, hogy segítsen másoknak, az is csak a mocsokban fetreng. A történetet átszövi a drog és a bűnözés. A család, a baráti kapcsolatok, a szerelmi viszonyok itt mind romba dőlnek. A film vége pedig szomorú, esély sincs a megváltásra a drogra rákapó főszereplő fiúnak.
Rövid, de informatív dokumentumfilm. Az észak-afrikai hadszíntér fontosabb eseményeit, összecsapásait végigviszi az olaszok 1940-es hadbalépésétől a Német Afrika-hadtest 1943-as fegyverletételéig. A dokumentumfilm teljes egészében archív felvételekből áll, főleg a német, és a brit résztvevőkre koncentrál, az amerikaiakról, olaszokról, szabad franciákról kevesebb szó esik. A narrációt a résztevők (főként brit, német parancsnokok, alacsonyabb rangú tisztek, közkatonák) leveleiből vett idézetek színesítik. A harci cselekmények közül a legnagyobb hangsúlyt Tobruk német ostromának, illetve a második el-alameini csatának szentelték az alkotók. Végül érdemes szólni arról is, hogy mivel részben angol készítésű dokumentumfilmről van szó, ennek megfelelően Rommel sikereit lekicsinylően kezelik, Montgomery tevékenységét minden szempontból magasztalják, de mint tudjuk a történelmet a győztesek írják.
Rövid, de szórakoztató vígjáték. Ha átsiklunk a történet sutaságán, egyszerűségén és a nagyszerű színészek játékára koncentrálunk, akkor biztos, hogy nem érhet csalódás. Mindenki remek ebben a komédiában, de nekem Márkus László katonatisztje, illetve Körmendi János inasa lopja a show-t.
Megrázó és döbbenetes dokumentumfilm az 1945-ben Japánra ledobott két atombomba okozta pusztításról. A több százezer áldozat között szinte csak civilek, gyerekek, asszonyok, idős emberek voltak. A korabeli felvételeken láthatjuk a semmivé vált épületek nyomait, földig rombolt házakat, de a legszörnyűbb az atombetegség emberi testre gyakorolt hatásainak bemutatása volt. Ugyanakkor felemelő volt nézni az orvosok, ápolónők áldozatos, de sokszor reménytelen, illetve veszélyekkel teli munkáját a túlélők ezreinek megmentése érdekében. Igazi hősök voltak ők, csakúgy mint a felvételeket elkészítő japán, és amerikai filmesek, operatőrök, akik a két városban az egészségüket, testi épségüket kockáztatva elkészítették ezeket a felvételeket, és kitartó küzdelmet folytatva megmentették az utókornak ezeket a felvételeket, amelyeket az amerikai hadsereg minden áron el akart zárni a világ elől, nehogy a nyilvánosság szembesüljön az atombomba pokoli pusztító erejével, illetve szörnyű utóhatásaival (30 évig sikerült is elzárniuk a világ elől ezeket a felvételeket). A dokumentumfilm végén előkerül az atomháború témája, ami a jelenlegi atomhatalmak által birtokolt arzenál mennyiségét és fejlettségét tekintve biztosan az emberiség pusztulásával járna. Rettenetes belegondolni, hogy manapság is vannak olyan országok, akik képesek atombombával fenyegetőzni.
Nagyon jó film. Gregory Peck nagyszerűen alakítja az öregedő seriffet, aki egy nála jóval fiatalabb lány kegyeiért egyre mélyebbre süllyed, egyre többször lépi át a törvényesség határát. Megdöbbentő, hogy a lány családja ezzel a bűnös, házasságtörő viszonnyal takargatja törvénysértő, szeszfőző tevékenységét. Ralph Meeker is kiváló alakítást nyújt a lány apjának szerepében, aki elég ravasz, és célratörő ahhoz, hogy terveit megvalósítsa, illetve a seriffet ennek megfelelően manipulálja, még a gyilkosságtól sem riad vissza, amikor a nyomukra bukkanó seriffhelyettessel végez. A film vége igazán hatásos, és szó szerint húsbavágó: kiderül, hogy a lány érzelmei a seriff irányába nem voltak őszinték, csak a család igényeinek megfelelően kacérkodott az idős férfival, és gond nélkül megsebesíti a seriffet egy húskampóval, hogy családjával egérutat tudjanak nyerni. A filmzenét Johnny Cash szerezte, és szerintem remek munkát végzett, dalai nagyon jól illettek a film hangulatához, világához.
Szórakoztató és feszes cselekményű kalandfilm remek színészekkel. Burt Lancaster és Robert Douglas (aki a kétszínű olasz grófot alakítja) nagyon jól hozzák a karakterüket, de a többiekre sem lehet panasz. Ami nálam zavaró volt:az összecsapásoknál alig kerültek elő fegyverek, a filmbeli lázadók ököllel, meg hétköznapi eszközökkel intéztek el mindent, így súlytalanná váltak a harcok. A film magyar címében szereplő íj, mint fegyver alig került elő a történet során, pedig a főhős íjász, vadász, azt hittem, hogy többször fogja használni ellenségei legyőzéséhez ezt a fegyvert, de sajnos nem így volt.
Ez egy értékes, és fontos alkotás, mert olyan kérdéseket, témákat boncolgat, amiket korábban nem lehetett firtatni. A színészek nagyon jól alakítják a rájuk bízott karaktereket. Kiemelném Andorai Pétert (az általa megformált Károly karaktere volt a legérdekesebb a filmben), Éless Bélát, aki az egyik ÁVH-st játszotta igen meggyőzően, illetve Mensáros Lászlót, akinek ez volt sajnos az utolsó filmes szerepe. A film nagyon jól visszaadja az 1950-es évek elejének fojtott, félelemmel teli légkörét, ahol bárkiből a társadalom ellensége lehetett mondvacsinált okok alapján percek alatt, illetve bárki besúgó lehetett, az ember még a saját környezetében, barátaiban sem bízhatott meg száz százalékosan. Nagy kár, hogy nem derül ki a film végén, hogy kié is volt az a bizonyos kék színű ügynöki igazolvány.
Elég sótlan vígjáték 1990-ből, nem igazán ismert színészekkel megpakolva. A poénok java része olyan, amelyiken épp csak elmosolyodik az ember, nem igazán ütősek, de legalább itt még nem az altesti humor volt a fő forrás. A film nagy erénye a gyönyörű táj, a sok hó, ami felénk már nem jellemző az utóbbi években sajnos.
Nagyon jó szatíra az emberi ostobaságról, hiszékenységről. A film alapanyagát a híres itáliai filozófus, író, diplomata Machiavelli azonos című színműve adta. A film érdekesen jeleníti meg a 16. század elejének Firenzéjét, tele érdekes figurákkal. A kosztümök, ruhák, épületek, berendezések igényesen korhűek. A színészek mind nagyon jók, jól játsszák karakterüket. A történet egy bájos hölgy kegyeinek megszerzése körül forog, amiért főhősünk (akit a Sandokan sorozatból ismert Philippe Leroy alakít nagyszerűen) bármit képes megtenni, bármilyen eszközt képes bevetni, és természetesen siker koronázza a törekvéseit. Ki kell emelni a színészek közül a mindig remek Totót, az általa játszott szerzetes a legjobb karakter a filmben. Volt a filmben két momentum, ami a könnyed hangvételű műben meglepett: az egyik egy akasztott férfi, aminek megjelenítése igen naturalistára sikerült, a másik pedig őskeresztények csontvázainak, maradványainak elég vérfagyasztó bemutatása.
Színvonalas szatíra az 1980-as évek elejének magyar társadalmáról. Értékhordozó mű ez, mert tényleg egyszerre szórakoztat, és bírál, rengeteg visszás helyzetet mutat be, karikíroz ki. A szereposztás parádés, a legapróbb szerepekben is remek színészek brillíroznak. A film csúcsa nálam is a Kállai Ferenc-Sinkovits Imre páros jelenete a krimi olvasás nehézségeiről, mondhatnánk, hogy a spoilerezés ártalmairól.
Egyszer meg lehet nézni, de valahogy nem ad olyan élményt, ami miatt jó film lehetne. A színészek nagyon jók, de a történet néhol unalmas, máshol meg logikátlan. Robert Forster viszont kiváló alakítást nyújt, a karaktere is elég összetett, és már tudom, hogy a Coen testvérek honnan merítették Anton Chigurh pénzérmés játékait.
Érzelmileg erősebb, mint Nolan Dunkirkje. Több olyan jelenet is van, ami nagyon megindító. A film elején a reklámplakát napsütötte, vidám, nyaraló emberekkel teli tengerpartja és a háború sújtotta, levert, menekülő, tanácstalan katonákkal, elhagyott járművekkel, fegyverekkel, halottakkal teli tengerpart képe megadja a film komor hangulatát. Nagyon tetszett az angolok és a franciák közötti nézeteltérések, súrlódások gúnyos bemutatása. Jól jelenítette meg a film a francia haderő katonáinak különböző viselkedési formáit is: van, aki minden helyzetben feltalálja magát, pénzt tud keresni mások nyomorából is, van, aki a helyzet reménytelensége ellenére sem adja fel a harcot, fegyverrel küzd tovább, van, aki megszabadul fegyverétől, nem akar tovább gyilkolni, harcolni, van, aki egyszerűen csak élni szeretne, ameddig csak lehetséges, van, aki pedig csak sodródik az árral, próbál valahova csapódni. A legbrutálisabb: a magukból kivetkőző, fosztogató, a saját népük tagjaival erőszakoskodó katonák ábrázolása. Az ellenség, a németek itt is többnyire arctalanok, kivéve két jelenetben: a lelőtt repülőgépből kiugró ejtőernyős, akit a tengerparton összezsúfolódott, korábban a repülőből bombázott, géppuskázott katonák könyörtelenül agyonlőnek, illetve az apácának öltözött két diverzáns, akiket szintén agyonlőnek a franciák, igaz itt már tűzharc során. Belmondo hatásosan formálta meg Maillat karakterét, de rajta kívül a többi színészre sem lehet panasz, mindenki jól játszott. A film kellő erővel mutatta be a második világháború ezen eseményeinek borzalmait, a felesleges pusztítást, civilek és katonák ezreinek értelmetlen halálát.
Szerintem jó film. Nem volt unalmas egy percig sem. Gary Cooper nagyon jól alakította a megalkuvásra képtelen építészt. Szerencsére a szerelmi szál nem szorította teljesen háttérbe a drámai részeket. A film vége érdekesen lett megoldva: az egyik kulcsfigura halála nyitott utat a happy endhez.
Szép és értékes alkotás egy rég letűnt világról. Egy darabka történelem, egy darabka néprajz. Rövid, de tartalmas dokumentumfilm!
Jó film, tulajdonképpen egyszerű gengsztertörténet. Kevés helyszínnel, kevés karakterrel dolgozik, de végig fenn tudja tartani a feszültséget, nem válik unalmassá egy percre sem, kisebb csavarokra is futja az erejéből. A színészek jól hozzák a rájuk bízott karaktereket (Mark Rylance kiváltképp erős minimalista játékával), a jelmezek, a berendezések jól visszaadják az 1950-es évek Amerikájának hangulatát.
Tisztességes és érdekes dokumentumfilm. Sok izgalmas adalékkal szolgál Herman Melville klasszikus regényének hátteréhez. Olyan valós bálnatámadásokat, bálnavadászokat, tudósokat mutat be, akiket és amiket Melville ismerhetett, felhasználhatott a regényéhez.
Nekem nem tetszett. A kosztümök nevetségesek, azokkal a túlzottan széles karimájú kalapokkal kezdve, az amerikai katonák egyenruháiról nem is beszélve. Történés alig van, unalmas az egész, inkább egy gyenge krimi ez, mint tisztességes western. 1850-ben játszódik a történet, erre felemlegetik Sheridan tábornok 1869-es ominózus mondását a jó indiánokról, na ezt azért nem kellett volna. A maga korában biztos nagyon izgalmas lehetett azoknak a magyaroknak, akik moziban, meg a televízióban láthatták, de az egy más világ volt... Azért az olaszok sokkal jobban értettek a western műfajhoz, ők aztán rengeteg emlékezetes, ma is élvezhető darabot raktak le az asztalra.
Látványosabb, naturalistább, akciódúsabb a korábbi filmverzióknál. Az események időpontját és még sok mást is megváltoztattak a regényhez, illetve a korábbi feldolgozásokhoz képest, és pont ez az erőssége szerintem, hogy mertek újítani. Az időpont megváltoztatása pedig zseniális húzás, mert Paul sorsának alakulása így még erőteljesebb, katartikusabb lett.
Paul halála itt a legdrámaibb, legfelkavaróbb, legértelmetlenebb, mind a regényhez, mind a korábbi filmes feldolgozásokhoz képest. 1918. november 11-én nem sokkal 11 óra előtt esik el, egy utolsó, teljesen felesleges és értelmetlen német roham során. Halálának módját is megváltoztatták, ami szintén erőteljesebbre sikerült a korábbi verziókhoz képest. Ebben a verzióban a gyorsabb, golyó okozta halál helyett lassabb halált hal Paul egy francia közlegény bajonettje által.
Nagyszerű film, bár az itt megjelenített dráma műfaji besorolással nem tudok teljesen egyetérteni, ennél a filmnél helyesebb az imdb adatlapján megadott krimi, vígjáték műfaj, a valósághoz azonban a szatíra műfaj áll a legközelebb ennél a műnél. Két teljesen eltérő karakter küzdelme jelenik meg a filmben, ehhez járul még egy nagy adag társadalomkritika az 1970-es évek elejének Olaszországáról, olyan problémák ábrázolásával, mint például a prostitúció, a környezetszennyezés, a korrupció, a fasizmus továbbélése bizonyos társadalmi rétegeknél. Ugo Tognazzi játssza a tisztességes, megvesztegethetetlen, munkájának élő hivatalnokot, vele szemben áll Vittorio Gassman velejéig korrupt, a célját minden áron elérő, pénzzel mindent megvásárló üzletembere. Ez a két zseniális színész mindent kihozott a rájuk bízott karakterekből, nélkülük nem lett volna olyan erős a film. Külön élmény volt a film végén megjelenített fiktív olasz futball győzelem az angolokkal szemben a Világkupán (egy kis fricska a 2. világháborúban többek között az angolokkal szemben alulmaradt olaszok részéről). Szinte már szürreális, ahogyan Ugo Tognazzi karaktere a tomboló-romboló szurkolók tömegében sétál, és ellenfelét képzeli a különböző szurkolótípusok helyébe, ennek hatására meghozva egy komoly döntést, amely ellenlábasa sorsát kedvezőtlenül befolyásolja. Így a végén főhősünk megítélése sem olyan pozitív már, mint az elején, mert félredobja az igazságért addig folytatott következetes harcát, és egy kicsinyes húzással eldönti ellensége sorsát, a saját szakállára befolyásolja a dolgokat, mert más kiutat nem lát a mindenkit megvesztegető, semmibe vevő üzletember legyőzésére, ezzel feláldozva saját tisztességét is.
Kellemesen lökött, erősen szabadszájú spanyol vígjáték, tele olyan momentummal, karakterrel, amelyek a mai píszí világ szűrőjén már nem mennének át. Szórakoztató kis film, egy percig sem unalmas. Ráadásként kisebb szerepekben feltűnik Roddy McDowall és Anthony Perkins (aki itt is egy igencsak őrült karaktert alakít). Érdemes egy próbát tenni ezzel az átlagember hihetetlen kalandokba keveredik típusú komédiával!
Erőltetett, se íze, se bűze az egész. Rémesen idegesítő szereplők, a főszereplő testvérpár annyira érdektelen, túltolva azzal a sok nyavajgással. Az amerikai fiatalok évtizedről-évtizedre irritálóbbak, butábbak, alig változott valamit az életformájuk. Nálam a merésznek szánt fordulatok is inkább idegesítőek, mint célravezetőek. A legjobb az, amikor a gyilkos hosszasan hadonászik a pisztollyal, jártatja a száját, ahelyett, hogy használná a fegyverét (akaratlanul is felötlik Tuco Ramírez klasszikus mondása: "Ha lőni akarsz, lőj, ne a szádat jártasd!"). Hogy hol van ez a rész az 1-2. részhez képest? Nekem nagyon messze. Túl öreg vagyok én már ehhez. Nálam az se sokat segített a filmen, hogy kellően véres, meg, hogy visszahozták a régi szereplőket. Wes Craven emléke előtt az lett volna a tisztelgés, ha békén hagyják ezt a szériát, de úgy lesz már ez is, mint a Fűrész-széria, húzzuk-nyúzzuk a végtelenségig, sokszorosan aprópénzesítjük, óvodásítjuk az egészet.
Tisztességesen összerakott dokumentumfilm a legendás zenészről, rengeteg dalbetéttel, koncertrészlettel. Johnny Cash életét végigkíséri születésétől haláláig, a hangsúly a zenei karrieren van, de azért jut idő a magánéletének, a különböző személyes válságok bemutatásának is. Érdekes volt az Elvisszel való kapcsolat, rivalizálás bemutatása az 50-es években, a németországi katonai szolgálat is helyet kapott, első gitárját is itt vásárolta Johnny Cash. Kitér a film az alkoholfüggőségére, gyógyszerproblémáira is. A házasságairól is részletesen beszámol a dokumentumfilm. Az amerikai őslakosokhoz fűződő viszonyáról, értük tett erőfeszítéseiről is megemlékezik a mű. Az 1980-as évekig van jobban kibontva az életút, karrier, az utolsó évtizedeken már csak gyorsan átrohan a film. Amit hiányoltam, az Johnny Cash néhány filmszerepének (pl. Pisztolypárbaj, Columbo: Hattyúdal) megemlítése, röviden szólhattak volna erről a tevékenységéről is.
Edwest12 minden mondatával egyetértek, sokat nem tudok hozzátenni, mert mindent leírt, ami az én fejemben járt a film megtekintése után. Se nem vicces, se nem ijesztő, béna effektek, kiábrándító alakítások, a szereplőkről semmit se tudunk meg, a vicces fickóról se sok derül ki, ja és még unalmas is a film. Christopher Lee gondolom úgy volt ezzel a filmmel, mint Michael Caine a Cápa néggyel: nem lehet minden film és alakítás díjnyertes, de akkor legalább fogjon vastagon a toll a csekken. Ez a fércmű amolyan Leprechaun utánzat akart lenni, már az se volt valami nagy szám, de ennél a vacaknál még az is sokkal szórakoztatóbb.
előzmény: Edwest12 (#1)
Nagyon jó kalandfilm, de gyanítom, hogy nálunk kevesen ismerik. Nem túl hosszú, feszes tempójú, akciódús film a Meztelen préda. A 19. század második felében járunk Dél-Afrikában, olyan területen, ahol még a gyarmatosítás nem teljesedett ki. A konfliktus egy helyi törzs és egy fehérek által vezetett elefántvadászatra induló kis csapat között zajlik, a törzs területére behatoló csoport vezetője figyelmen kívül hagyja azt az alapvető szokást, hogy akinek a területén áthaladunk, annak adni kell cserébe néhány apró ajándékot. A vadászatra induló csapat arrogáns, tudatlan vezetője (Gert van den Bergh nagyszerű alakításában, aki az 1964-es Zulu című filmből ismerős lehet sokaknak) miatt az egész társaság halálos veszélybe sodródik. A helyiek hamar támadásba lendülnek, túlerejüket néhány puskával próbálják feltartóztatni, mindhiába. Azok akik túlélték az összecsapást a törzs harcosaival, nem sok jóra számíthatnak, kegyetlenebbnél kegyetlenebb módszerekkel végeznek velük. Az egyetlen túlélő a csapat útikalauza (akit Cornel Wilde - született Weisz Kornél Lajos - formál meg nagyon hatásosan, illetve a filmet is ő rendezte), akinek versenyt kell futnia az életéért, csekélyke előnyt kap, majd a törzs legkiválóbb harcosai indulnak utána, és ezzel egy halálos macska-egér játék veszi kezdetét. Hősünknek rengeteg veszéllyel kell szembenéznie menekülése során, a helyi állatvilág legfélelmetesebb élőlényeit kell kicseleznie (oroszlánok, elefántok, mérges kígyók, skorpiók...), dacolnia kell az éhséggel, szomjúsággal, fáradtsággal, és üldözőivel időről időre össze kell mérnie erejét. A film egyetlen szimpatikus karaktere a Cornel Wilde által alakított útikalauz, aki több nyelvet beszél, ismeri a helyi dialektusokat, a különböző törzsek szokásait, az élővilágot, nem akar pusztítani, gyilkolni, mindaddig, amíg el nem indul számára a vesszőfutás az életéért, innentől már nem kegyelmez sem állatnak, sem embernek, ha a túléléséről van szó. Az elefántvadász karakterek buták, felsőbbrendűnek, okosabbnak hiszik magukat a helyieknél, a törzs tagjai indokolatlanul vérszomjasak, kegyetlenek, tűzzel-vassal irtják nemcsak a fehéreket, de a más törzsből való feketéket is, a harcosaik vezetője gátlástalan, önfejű alak, aki a saját embereit sem kíméli, ha a céljai eléréséről van szó, a törzs főnöke kövér, önelégült, ostoba alak, aki csak utasításokat osztogat, mást nem is tud, a törzs női tagjai erőszakosak, akár csak a férfiak. A leggyomorforgatóbb karakterek a film végén megjelenő rabszolgavadászok, akik szintén feketék, arab vezérekkel, lőfegyverekkel jól felszerelve, egy egész falut tesznek a földdel egyenlővé, jó pár lakost lemészárolva, a többséget rabszolgának elhajtva. A főhőst üldöző törzs tagjainak bátorsága is csak addig tart, amíg védtelen embereket kell leölni, amikor jól felfegyverzett rabszolgavadászokba botlanak, akkor inkább menekülőre fogják. Egyébként gyanítható, hogy ez a film merített Samuel Fuller 1957-es westernjéből, a Nyílfutásból (Run of the arrow), illetve, hogy a Chato földje 1972-es western alkotói pedig a Meztelen prédából vehettek ötleteket. Akit érdekel a 19. század és Afrika történelme, az mindenképpen tegyen egy próbát a filmmel!
A vígjáték igen félrevezető kategória erre a filmre, a szatíra már inkább fedi a valóságot. Igen durva dolgok történnek a filmben, nem bánnak kesztyűs kézzel némelyik karakterrel. A walesi közeg emeli a film élvezhetőségét. Erkölcsileg nehéz lenne azonosulni bármelyik karakterrel (talán az "Ikrek" apja a legnormálisabb), ennyi bárgyú, tapló, drogos karaktert ritkán lehet látni egy filmen belül, vannak itt örömlányok, léhűtők, korrupt rendőrök, egyszerű melósok, mindenkin átgázoló pénzeszsákok. Az "Ikreket" alakító Rhys Ifans és Llyr Ifans nélkül nem sokat érne a film, félelmetesek, nagyon jól hozzák a karakterüket, már a megjelenésük se semmi, van egy sajátos jelenlétük a vásznon.
Ez az a típusú film, aminek elnézzük a hibáit, mert cserébe nagyon szórakoztató, feszes tempójú, és akciódús (olyan szinten nincs üresjárat, hogy szinte az egész film lövöldözések és robbanások özöne). Színészi játékról itt felesleges beszélni (Benito Stefanellit ki kell emelnem, nagyon jól hozza a neki kiosztott figurát), azért kapunk pár érdekesebb karaktert (persze a film nem kíméli a főhősöket sem, az elpusztított ellenségeknek meg se szeri, se száma).
Tényleg csak dícsérni lehet. Remek történet, kellően humoros, izgalmas a rövid játékidő ellenére. A színészek pedig nagyon jól játszanak, Jogász és Bunkó karaktere nagyon el lett találva.
Egyetértek a cselekmény kapcsán. A leginkább furcsa az, hogy 1870-ben már korántsem biztos, hogy a japán császár szamurájokat küldött volna egy nagykövete védelmére. Az indiánok jelmezei nem igazán tűnnek valami profinak, inkább néznek ki hippiknek, mint indiánoknak.
előzmény: Jill (#1)
A film egyik érdeme mindenképp, hogy bemutatja az indiánok egymás közti harcait is. A sziúk és a pawnee indiánok ősi ellenségek voltak, sokszor támadtak egymásra. A filmben a pawnee-k többször gyilkolnak fehéreket, ez mindenképp furcsa, hiszen ők a fehérek szövetségesei voltak, illetve, hogy lőfegyver nélkül támadnak a sziúk táborára, pedig ekkor már voltak lőfegyvereik, az érthető, hogy nem akartak zajt csapni, de azért, hogy se egy puska, esetleg pisztoly nem akadt egyiknél sem.
A film az 1864. november 29-én Sand Creek-nél lezajlott mészárlást eleveníti fel. A filmben a támadást vezető tisztet John M. Chivington ezredesről mintázták. Custert annyiból említeném, hogy 1868. november 27-én a Washita folyónál az ő vezetése alatt támadtak a katonák a cheyennekre, így 1876-ban Little Big Hornnál bőven volt okuk a cheyenneknek a törlesztésre.
Bosszantó, ahogy a kajovákat ábrázolják. Néhány ember lemészárol több tucat harcost. Ilyen ostoba módon nem áldozták volna fel magukat a valóságban egy hozzátartozójuk miatt sem, pláne, hogy egy nem túl népes indián törzsnél különösen drága dolog az emberélet, pláne egy harcosé, ahhoz hogy ilyen ostoba módon puskavégre kapják őket, mégcsak nem is a katonák vagy egy ellenséges törzs elleni harcban. Egy jó törzsfőnök nem küldte volna vágóhídra az összes harcosát, talált volna kevesebb veszteséggel járó módot pár farmer jobb belátásra térítéséhez. A kajovák jó harcosok voltak, eleget háborúztak a fehérekkel is, ezért furcsa, hogy a filmben ekkora baklövést követnek el. Mindegy, tudomásul kell venni, hogy ez egy film, egyébként egy jó film.
Remek film, nagyszerű színészekkel. Chief Dan George tényleg kiváló alakítást nyújt a bölcs cheyenne törzsfő szerepében. A pawnee indiánok itt is eléggé nagatív színben tűnnek fel(akárcsak a Farkasokkal táncolóban).
Az első fél óra tényleg jó lenne, de ami utána következik, azt nem kellett volna. Érthetetlen, hogy egy szó szerint ferde szerelmi kapcsolat bemutatása miatt ennyire értékes film lenne ez. Kiábrándító. Nagyon túlértékelt film.
Beteg film. A Michael Caine által eljátszott karakter undorító, visszataszító alak. De Palmának ennél csak jobb filmjei vannak, a Mester bizonyos nagy művét meg nem is szabadna egy lapon emlegetni ezzel a vacakkal.
Gyenge hármas. Csakis a nagyszerű színészek, kosztümök, tömegjelenetek miatt. Egyébként sajnos csak egy propagandafilm, néhol nagyon kínos, fület bántó marxista dialógusokkal.
Gyanítom, hogy John Wayne megítélésében nem a színészi képességeit nézik egyesek, hanem a politikai hovatartozását.
Egyébként egyetértek az alább leírtakkal, a film nem kiemelkedő, de azért nézhető, szerethető darab.
Henry Fonda alakítása pazar, de John Wayni is jól játszik. Ugyan kicsit hosszúra nyúlik a film, kevés mozgalmas jelenettel, de azért a végén csak eljön a harc ideje az apacsokkal, ami elkerülhetetlen.
Az eredetinél nem jobb, de majdnem megközelíti azt a színvonalat. Itt Max Cady karaktere mindenkit maga mögé utasít, rajta van a hangsúly. Robert de Niro zsenialitásának köszönhetően remekül működik ez a dolog. Külön öröm volt a régi verzió fontosabb szereplőit egy-egy kisebb szerepben újra látni.
A magyar szinkront itt érdemes megemlíteni, mert nagyon jól sikerült darab,a magyar hangok kiválasztása a legkisebb szerepeknél is igényesen, profin lett megoldva. Cserhalmi György külön kiemelendő Robert de Niro magyar hangjaként,remek munkát végzett.
Szerintem szórakoztató film.A sorozatot én is szerettem. Örülnék ha dvd-n is kapható lenne nálunk az 1966-os film. A Pingvint egyébként az a Burgess Meredith játszotta, akit a legtöbben a Szomszéd nője filmekből ismernek az öreg Gustafson-ként.
Nagyon jó film, sokkal jobb, mint a Hannibal és a Vörös Sárkány.
Külföldön létezik dvd kiadás ehhez a remek filmhez. Az extrák közt szerepel az alternatív befejezés,(amit külön az észak-afrikai piac miatt forgattak le,ahol kiemelten nagy népszerűségnek örvendett a spegettiwestern),ami teljesen különbözik a filmbe végül bekerült befejezéstől.
A seriff bevágtat a városba egy rakás fegyveressel, akiket erősítés gyanánt hoz, és lelövöldözik Tigerot és bandáját.
Nem olyan rossz film ez... Éppen az a különlegessége,hogy formabontó western. Spagetti westernnek tényleg nem mondanám én sem, néhány kritikában írták,hogy az európai közönség igényeihez próbál igazodni Terence Young, de ettől még tényleg nagyon messze van az olasz westernektől. A három főszereplő zseniális,emelik a film színvonalát.
Ezer sebből vérző alkotás ez, de nekem nincs szívem közepesnél rosszabbat adni rá. Engem könnyen meg lehet venni ezzel a hamiskás indián mitológiával. A színészek csapnivalók, a történet faék egyszerűségű, de legalább a film nem túl hosszú, így nem válik unalmassá. A démon fejszerkezete elég vicces, ami jó benne, hogy az íj a fő fegyvere, néha kést, és persze tomahawkot is használ áldozatai leterítéséhez. Démonunk 8 emberrel végez, ebből két esetben nem láthatjuk a végeredményt, csak utalnak rá. A film több ponton erősen hajaz az 1978-as Indián démon című filmre: a legfontosabb hasonlóság, hogy főhősünk is kap egy indián segítőt, aki annak a varázslónak a leszármazottja, aki a démont elszabadította, és amúgy civilben jól menő befektetési tanácsadó, és aki ellentétben az Indián démonban szereplő segítő karakterrel, meghal a végső összecsapás során. Nekem ez a film az igazi bűnös élvezet kategória volt az 1980-as évek végéről, megspékelve annak az időszaknak az utánozhatatlan hangulatával, légkörével!