Rituska

Tegnap éjjel hosszas kínlódás után bukkantam a Spirálra. Van az a szörnyű állapot, amikor belekezd az ember egy csomó filmbe, de valahogy egyik sem viszi magával, elég frusztráló. (Nálam ilyenkor van az, hogy elkezdek valami régi sorozatot nézni Jó barátok, Agymenők stb. de szerencsére ez nem következett be)
Annyi sok összetevője van annak, hogy mitől varázsol el egy film, de azt hiszem nálam nagyon hangsúlyos az atmoszféra. Lehet-e atmoszférát mesterségesen teremteni? Szerintem egy pontig a rendezőn múlik, de sokszor láttam már olyat, hogy adott minden (jó színészek, varázslatos zene, stb) de mégsem sikerül a dolog, szóval kell hogy legyen benne valami "isteni, földöntúli mágia is.
A Spirál atmoszférája egyszerre nyomasztó, nyugtalanító, de gyönyörű és magával ragadó is. Pont olyan, mint maga az élet. Ezernyi titok, ki nem mondott szó szennyezi az univerzumot, kicsiben a saját életünket.
Miért ment el? Hol lehet? Mi történhetett vele? Miért nem mondta el? Sok-sok megválaszolatlan kérdés, ami nem csak képletesen mérgezi a tavat. A színészek szerintem szinte lubickolnak ebben a "zavaros vízben", kiváló alakítást nyújt mindenki. Bennem is van valami "hiányérzet", de talán pont ez a lényeg, ami miatt nincs paradicsomi hangulat, nincs happy end, nincs válasz. Csak elfojtások, és a tó mélyére rejtett titkok. Menekülés.
Nem éreztem azt, hogy ez egy megoldás jellegű üzenet lenne, inkább valamiféle szomorú látlelet. Mondom ezt azért talán, mert sajnos én is hajlamos vagyok elfutni. Engem elbűvölt ez a dráma, annak ellenére, hogy helyes választ, térképet nem kaptam. De nem is biztos, hogy tudnék vele mit kezdeni.

Csak ülök némán, és bambulok a képernyőre, hogy mit is lehetne erről a - minden tekintetben - zseniális drámáról írni. Kezdjük ott, hogy borzasztóan fájdalmas volt nézni, alig vártam, hogy vége legyen. Az atmoszféra, a hangulat hihetetlenül nyomasztó. Tudom, ez ellentmondásos, de vagyok néha így művészeti alkotásokkal, egyszerre gyűlölöm és imádom is.
Micsoda nagy kaland lehet ez, a semmi közepén, az Isten háta mögött élni huzamosabb ideig, ahol nincs más csak a szél, a tenger, a hideg, néhány jegesmedve, a társad, valamint - és szerintem ez a "legsúlyosabb" útitárs: önmagad. Vajon milyen álmokat, emlékeket, traumákat vittek oda magukkal ezek (szabad megjegyeznem, gyönyörű szép) orosz férfiak?
Eleinte nagyon idegesített Pavel tesze-toszasága, hogy miért nem mondja el, öleli meg és sírnak egymás vállán. Majd szépen lassan vitt magával a film, és megértettem azt a hatalmas félelmet, ami a lelkét nyomja. Már nem "én" néztem a filmet, beszippantott az orosz hideg, a keménység. Nagyon távoli számomra az a kommunikáció kezdeményezés, hogy "beszélnünk kell", majd csőre töltök egy vadászfegyvert. Más világ, más kultúra, tele hatalmas jégtömbnyi hideggel, aminek a belsejében olyan melegség lakozik, hogy egy öleléssel, egy igazi öleléssel átdefiniál mindent.

Igazi kis gyöngyszemre bukkantam így szombat délután (nem kis meglepetésemre a netflixen találtam).
Merész, egyedi, különleges, tele gyönyörű és kiváló színészekkel és ami a lényeg: pont olyan nagyon francia, mint amennyire kell. Zavarba ejtő, provokatív még 2022ben is, nem csoda, hogy egyes országokban nem engedték forgalomba hozni akkoriban. Meghökkentő, csodaszép jelenetek sorozata. A zenéjéről pedig most nem kezdek el áradozni, mert az már olyan lenne, mintha valaki fizetne azért, hogy ajnározzam ezt a filmet. Maradjunk annyiban, hogy imádtam az egészet úgy, ahogy van. Csemegék után kutatóknak különösen ajánlom.

Ternyák Zoltán járt abban a két világ közötti sötét lyukban (ami előfordulhat, hogy a pokol előszobája, nem tudom), ahonnan kevesek jönnek vissza. Ott már nincs se Én, se Te, se Mi csak a savas fájdalom, a szer, a tested és a lelked vergődő maradványai. Nem tudom milyen mélyre ment, de ott volt, és visszajött és belépett ebbe a szerepbe, amit nem is annyira eljátszott, inkább megmutatott. De ez nem feltétlenül a drogokról szól, mert anélkül is beléphetsz abba a lyukba. Nem kell hozzá heroin, vagy pia, elég hozzá az ember. Ezt az összevisszaságot, ezt az ördögi cirkuszt olyan művészien mutatja be Dettre, hogy azt szinte fáj nézni. Az egyik legerősebb atmoszférájú magyar mozi.

Egy óra telt el úgy a filmből, hogy néztem a nagy „semmit”, ami valahol nagyon érdekes és magával ragadó volt, mert nem egy halászlé vagy sült oldalas elkészítéséről szóló gasztrodoku volt, hanem valami fura eddig még sohasem hallott-látott japán édességé. De ez önmagában nyilván még kevés lenne..... viszont egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy rabul ejt, elvarázsol ez a csoda. Vártam valamiféle nagy katarzist, fordulatot, de nem jött. Mert nem kell, hogy jöjjön. Mert maga a cseresznyefa virágzás a csoda, a madarak éneke, az egyszerűség, az élet. Nem kell mindig a „vulkánkitörés”. Gyönyörű film, észrevétlenül, gyengéden tanít. Varázslatos.

Szerintem is. Ilyen az, amikor valaki lubickol a szerepében, öröm volt nézi, zseniális színész. Nem csoda, hogy gyorsan hozzá is vágtak egy Emmy díjat. Én egyhuzamban végignéztem az egészet annyira megfogott, ebben nyakig benne van a filmzene, amit imádtam.

Gyomorforgató kordokumentum. Mostanában picit elmerültem a Dunaszerdahelyi maffia mocskában, és elég gyakran hallottam Meciar nevét, ezért néztem meg azt filmet. Ahhoz, hogy ilyen ocsmány bűnszervezetek létrejöjjenek kell egy ilyen háttér, mint ami Szlovákiában megvolt. Azt gondolom, hogy Ő és a későbbi vezetés is felelős azért, hogy ilyen parazita bandák nőtték ki magukat a semmiből, és hosszú évekig tartották rettegésben az embereket. Ez mindent elmond a vezetői képességeiről, hiába danolászik és sütöget "aranyos bácsi tekintettel" kolbászt a puccos kérójában.

Gratulálok, sok boldogságot és vidámságot a Picivel :)

--
Áthelyezve a(z) Általános fórum topikból.

Gratulálok, sok boldogságot és vidámságot a Picivel :)

Happppy Birthday :) legyen ragyogó szép napod.