Rituska

Az elejétől a végéig könnyeztem. Nem találok szavakat.

Az utóbbi időben rengeteg sorozatgyilkosokról, pszichopatákról - vagy mély, útkereső drámákról- szóló filmet és sorozatot láttam. Mindkét téma felzaklat és megvisel, nem is beszélve a hétköznapokban ezerirányból ömlő mocsokról.
Néha úgy érzem elfáradt a lelkem. (ezért újranézem a Másfélmillió lépés Magyarországon-t)
Egyik este szerencsémre (hála a KT-nek) ráakadtam erre a bűbájos kis filmre, ami azért is különösen szívmelengető nekem, mert imádom a hegedűt, és megnyugtat az egyszerű, modern világ vivmányaitól romlatlan falusi képi világ.

Egyszerre varázsol el, és húz le valami nyomasztó mélységbe, ahol nagyon nem éreztem jól magam. Hiába meseszerű a város, a macskaköves utcák, a tengerpart, az egész filmet belengi egy alattomos fájdalom. Költőien ábrázolja azt a kínt, amit egy kisgyermek érez, akit nem jól szeretnek. Nem éreztem hatásvadásznak, sem szájbarágósnak, mégis egy órára a kislány bőrébe bújtam, és én is világgá akartam menni....
Torun rákerült a bakancslistámra.

A Viszkis és a Volt egyszer egy Szíria.

Szomorúan egyet kell hogy értsek, minden szavaddal. Pedig miattuk vártam az októbert.... Csalódás.

Ezért az érzésért lettem szerelmes a filmekbe.... amikor valami ilyen megfogalmazhatatlanul megérint, és a részemmé válik. Fogalmam sincs hogy lehetne ezt szavakkal leírni, butácskának érzem magam. Nem értem az egészet, az életet, a félelmeket, a tehetetlenséget, és úgy összességben semmit. De nem is keresem a megoldókulcsot, vagy a képletet. Egyszerűen csak figyelek, mint Oblamov a réten a darazsat, a virágokat és a természetet, és gyönyörködöm ebben az egész föld nevű bolygóban, és Univerzumban, úgy ahogyan van.
Bennem is van valahol egy darabka Oblamov, és szeretem Őt, nagyon.
Ez a dráma olyan mély kérdéseket tesz fel, csodálatosan fájdalmas szerelemi történetnek álcázva, hogy ki kell mondjam, filmtörténeti jelentőségű mestermű ez. A színészek, a zene, azok a magával ragadó képek. Hátborzongató. Ehhez nagyon értenek az oroszok. Nem ez az első eset, hogy ilyen szinten magával ragad tőlük valami csoda. Oldalakat tudnék írni róla, de értelme igazán nem lenne. Zseniális.

Hotel Beau Sejour
Teljesen véletlen bukkantam erre a kis ínyencségre. Az alapsztorit elolvasva azt gondoltam, ez nem az én világom lesz, de a nyelv miatt mégis nekikezdtem. Ugyanis ez egy kis belga különlegesség, én pedig hollandul tanulok. De azt kell hogy mondjam, magával ragadott. Sötét hangulatú, misztikus, de mégis lendületes. Itt-ott merész zenékkel, nem gondoltam volna hogy egy sorozatban hallom majd kései diszkókorszakom egyik kedvenc darabját (Delerium - Silence).
A színészek ügyesek, épp megfelelően adagban jön át a belga vidéki hangulat.
A szellemlány sztori kicsit elcsépelt, mégis nagyon ügyes húzásokkal még arra is képesek voltak az alkotók, hogy az előző rész közben sírva fakadtam. ( az évad 10 részes, túl vagyok a közepén)
Kifejezetten izgalmas, egyenlőre fogalmam sincs ki a gyilkos, és egyre kíváncsibb vagyok.
Azt kell hogy mondjam, nem életem sorozata, de kellemes kikapcsolódás, ajánlom mindenkinek.
És az intro sem rossz.... a true decetivet idézi.
https://www.youtube.com/watch?v=7xxUl_1vjAo

Rettenetesen untam. Rég szenvedtem így moziban, mint tegnap. Nem emlékszem mikor láttam utoljára ennyi ásítozó, vergődő embert egy teremben. Talán szakközépiskolában, számvitel órán még a kilencvenes években.
Konkrétan itt-ott majdnem elszenderedtem kicsit.
A látvány és a zene viszont tetszett, némely jelenet (sőt, mondjuk ki az egész film) kétségtelenül vérprofin van megcsinálva. Azt hiszem a legnagyobb baja a végtelenül elnyújtott játékidő.
Hiába jók a színészek, (mert rájuk sem panaszkodhatom) és fenomenális a képi világ.....
A történetet sem nevezhetem butának, sőt.... kifejezetten komoly kérdéseket fejtegetnek.
Valamiért mégsem áll össze az egész. Elvárásaim voltak, ez a baj.
Hiányzott az a fajta egyedi hangulat ami elvarázsolt az első részben.
Csalódás sajnos, pedig nagyon akartam szeretni.

A kilencvenes évek talán legnagyobb amerikai mozija. Nálam is 10/10.
Ezer esztendő után újranézve is elképesztő.
Fantasztikusak a karakterkidolgozások. Hol látunk ilyesmit manapság akciófilmekben....
A hosszával nekem is bajom van, nehezen tudnám eldönteni melyik mellékszálat vágnám ki.
Bájosak a hatalmas mobilok, és a rengeteg telefonfülke..... milyen sokat változott a világ 22 év alatt.

A profit nagysága fordítottan arányos az empátiával. Minnél nagyobb a haszon, annál kisebb a valódi emberség. Nyilván azoknak az elveknek, szabályoknak a végrehajtásához, ami kiemeledő haszonnal jár -főleg nagyüzemben - igazi szemétládák szükségesek. Őket vagy "készen veszik" a multik, vagy agymosás során képzik őket érzelmi halottá. És miközben zajlik ez a folyamat, szépen, lassan elpusztul minden körülöttünk ami értékes, ami természetes, a VALÓDI. Remek a párhuzam a végén, zseniális ahogyan elhagyja az épületet az egyik "áldozat" és sétál a város romjai között. Okos film az egyén totális megalázásáról. A baj csupán annyi, hogy ez nem egy beteg rendező elborult agyszüleménye, ez a valóság.