PPGlam

A bővített verzió után le kellett rontani kettesre. Iszonyatos túlütés az egész.

A könyvhöz képest azért szépen bekenték tejszínhabbal a végét, de még így sem volt olyan rossz. Az meg már csak külön poén, hogy nem volt elég pénz a Nirvanás storyline jogdíjaira :)

Hatalmas hülyeség, de valamiért sodró, érdekes és szórakoztató.

Kisebb durranás, mint amekkorára számítottam, emellett minden további nélkül beállok a "páratlan filmes vállalkozásért" tapsolók sorába - valóban lenyűgöző a mozi ezen aspektusa, de sajnos önmagában ez nem elég. Az előttem szóló somogyirekához hasonlóan én is sokszor felszínesnek, kétszerkettőre egyszerűsítettnek és jellegtelennek találtam a jeleneteket. Ethan Hawke mondjuk nagyon jó, az ő jelenetei teljesen rendben voltak; a srác viszont valami teljesen természetellenes érdektelenséggel megy végig az egész filmen, tulajdonképpen semmi nem zökkenti ki a "whatever" arckifejezésből, ami nem segít a szimpátia felkeltésében.

Összességében értem én, hogy mit akar, és szeretném is, hogy úgy istenigazából tetszen, de a formabontó eszköz (a 12 éves forgatás, etc) úgy látszik, nem mindig társul formabontó (vagy egyáltalán érdekes) tartalommal.

Szubjektíve az első rész határozottan jobb. A második egyrészt az iszonytató hosszához képest nem eléggé izgalmas; érdekes és jelentőségteljes részeket zavar le nagyon gyorsan, hogy később legyen idő tök fölösleges akciójelenetekre (amik szépek-szépek, de hosszúak és szintén unalmasak). A legrosszabb talán mégis az, hogy Bilbó E/1-es szemszöge - ami a könyvet annyira meséssé és érdekessé teszi - kb teljesen elveszik a (fölöslegesen) hősködő törpök és tündék csetepatéi közepette. Beornt nagyon sajnálom; a kedvenc karakterem a könyvben, itt viszont nagyon-nagyon nem sikerült.

Az a hatalmas előnye és varázsa ezeknek a filmeknek (és ezzel a harmadik kilenc éves periódus után immár teljesen egyedülállóak), hogy tényleg haladnak valahová, és tényleges fejlődést, változást mutatnak (akár egy longitudinális szerelmi-szociológiai felmérés:). A Sunrise felhőtlen, kamaszos romantikája után a Sunset-ben a még mindig romantikus sorsszerűség mellett már egy csomó tök komoly életprobléma felmerült (nem működő házasság/kapcsolatok, gyerek, felelősség, elvágyódás, hiányérzet, "kifutok az időből" pánik, stb...), a Midnight-ban mindez tovább eszkalálódik, és így végre - abszolút zseniális módon - reális(abb) képet kapunk egy majd 10 éve együtt lévő párról, mint bármilyen más (általam ismert) filmben. Itt már több a dráma, mint a románc, és ez nekem nagyon tetszik :) Kötelező darab, és a súlya ellenére az előző két részhez hasonlóan teljesen feltölti az embert életenergiával és lendülettel.

Tökéletesen ízléstelen borzadály. Sajnálom, mert az első Underworld (10 éve, basszus) még mindig nagy kedvencem, onnantól aztán részről-részre ment lefelé. Már a harmadik is nagyon rossz volt (meg konkrétan nem láttam belőle semmit, annyira sötét volt végig), de ez a negyedik egyszerűen katasztrófa. Egyetlen faktor miatt nem nézhetetlen, az pedig Backinsale.

Hivatalos hír: a világegyetem legelviselhetetlenebb hangjával az istenek Mos Defet áldották meg. Komolyan majdnem kikapcsoltam párszor emiatt a filmet, hihetetlen! Ezen "apró" részletet leszámítva viszont teljesen jó kis film.

Elképesztően kiszámítható, unalmas, egy nagy csehovi puska az egész, ami nagyban azért is érezhettem, mert valóban teljesen egyértelműen amerikai közönségnek készült (legalábbis abszolút egyetértek azokkal, akik ezt vélték benne felfedezni). Nekem tökéletesen idegen maradt végig.

Hmm, hát patetikus, "nagytermészetű" zenét semmiképp nem hiányolok. Katartikusat, az emberben valamit megmozdítót, erőteljeset annál inkább. Ezen kívül ha egy rendező egy sorsdöntő és tragikus pillanatban teljes csenddel támad, az valóban nagyon hatásos. Ha azonban a film összes ilyen pontján ezt csinálja, na az aztán az igazán kínos.