morcosmedve

Érdekesség:

51 év után, kb egy hónapja sikerült megfejteni a második kódolt levelet, a Z340-et. Híres dekódolási probléma volt, egy fickónak kb. 15 évébe telt.

Életrajzi ihletettségű, de azért sok helyen nem teljesen történeti hűségű. Vasárnap délutáni családbarát film egy botrányokkal teli korszak szimpatikus figurájáról.

A film címe megtévesztő, valójában a válásról szól.

Vakon nyomom a Vapiti-trippet. Ugyanaz az élményem, mint Dió-nak. Belecsöppenek egy családi-szerelmi drámába, ami végül thrillerbe torkollik. És erről eszembe jut a Napfény. Nem szeretem a citromos kávét.

Még egy folkszong is az eszembe jutott: Sokat ígér, keveset ad, amit ad is, keserűt ad.

Igen, kicsit olyan ez, mintha a gyorskajáldában le akarnak szoktatni a hambiról, miközben nem szoktatnak át semmire. Az ember áll hülyén, és néz, hogy ez így hogyan történik meg. Emögött az elképzelés mögött tényleg komoly befektetői csoport áll? Hogyan?

Monnyuk szerintem a Nolan Batman-je nem azért lett annyira jó, mert igényesebb rendező, vagy képzettebb volt posztmodernből, vagy véletlen (hopp!) sikerült feltámasztania egy lefutott címet.

Eleve nem lebontani akart valamit (ami valami hol máshol is lehetne, mint az ő saját fejében). És neki volt egy valamirevaló, nyavalyás VíZIÓJA, amit magas szakmai színvonolan vászonra tudott vinni. Vízijó! Az. Az hiányzik itten nekem. Menjen statisztának, ha nincs neki, mit rendezget össze-vissza?

A dramaturgot/forgatókönyvest pedig súlyos fegyelmivel meg kell buktatni. Te! Filmet! Soha! Többet! Hátte a sulit se végezted el. Alap dolgokat nem tudsz. Áh...

Szórakoztatónak és érdekesnek találtam ezt a sci-fi horrort, és ha ekként határozom meg a műfaját, minden rendben van vele.

Először kerestem én is a lelki mélységet vagy szellemi magasságokat, mert a film több átverős eszközzel is azt próbálta meg elhitetni velem, hogy vannak ilyen erényei. A legerősebb vénája a "Sztalker-narrativa". Talán nem merészség kijelenteni, hogy felesleges ebben az alkotásban akárcsak megközelitőleg is hasonló egzisztenciális drámát (vagy, neadjisten, modern sci-fi odüsszeiát) keresni. És nem azért, mert hiányoznak hozzá a karakterek. Hiszen az alkotó teremtői potenciálja pont abban áll, hogy képes olyan karaktert létrehozni, amilyent csak akar vagy alkalmasnak talál.

Sajnos ma már egyre kevesebb olyan rendező alkot aktivan, aki a moziközönségét partnernek tekinti a világ, és kifejezetten a saját belső világának a felfedezésében. Alex Garland eddigi munkássága alapján nem tartozik közéjük.

Ettől függetlenül fedeztem fel érdekes momentumokat a filmben:

- Egy ép család sincs benne, legfeljebb nyomokban. A nő házassága már azelőtt romokban hevert, hogy a férje bement az izébe, szóval a távozása nem sokat rontott a helyzeten. Igaz, nem is javitott.
- Nincsenek benne gyerekek. Az alkotók nem közvetitenek felénk semmilyen jövőképet. Pancsikálunk kicsit egy genetikai kádban, aztán villan egyet az irisz, mintha pislákolna bent valami fény, de ez is csak az átverés egyik eleme.

Lényegében az egész hatásvadász koncepció kong az ürességtől, mint egy elhagyatott világitótorony, ami legutoljára még Odüsszeusz idejében töltötte be létfunkcióját, amikor az emberek még keresték a hazavezető utat.

Az első visszaemlékezés-jelenet eligazit, hogy Mildred

saját magának nem tud megbocsátani, mivel önmagát hibáztatja a lánya haláláért. Ez annyira szájbarágós, mint a mekis burger. Innentől már csak az a kérdés, ki segit neki a feloldozásban, miközben a projekciók hálójába gabalyodik. Ki vállalja az igazi részvétet?

Erre ad a film meglepő választ. A zárlat ebből a szempontból nem hagy nyitva nagy kérdéseket: lezárja a történetet kerek egésszé.

A fantasztikum számomra igazán csak egy elképzelt, lehetséges jövőben, vagy valamilyen újmitikius fantasy környezetben tud jól érvényesülni. Ezeknél ösztönösen kevésbé kötöm a valóság referenciáihoz a mesét. A lött dolgokat újranarrálni mindig merészebb vállalkozás. Pölö a Jeruzsálembe áttalicskázott naiv buddhizmus olcsó kubikusa, mint vallásgeneráló erő annyira röhelyes metafora, hogy simán ripityomra hullik a zsáner. És valahol ott vagyok, ami miatt a Star Trek sosem volt az én sorozatom: lepattanok a bikkfatudománykodásról (vagy arról, ami annak tűnik).
Hasonlóan primitív újramitologizálás, hogy a világ piramisai a predátorok által üzemeltetett élien-keltetők. Csak ott rámennek a vadászat archetípusra, agyamban felhorgad minimum Diána, és máris működik a meztelen létélmény.

Amúgy az alapkoncepciót és a dramaturgiát remeknek tartom (az összképet borzasztó rossznak). Ha a mesélőnk valóban mesélni kezdene, és előállna legalább némely hihető, emberszabású, személyes élménnyel, átlépte volna a küszöbszintemet. Ez a típusú mesélés viszont nem a film erőssége, mindenképp valamilyen polémiát próbál rámerőltetni, mint keretrendszert. Így viszont Mester és Margaritán innen, Zabhegyezőn túl sok felfedeznivalót nem kínáltak nekem az alkotók.

A film első fele kifejezetten tetszett. A feszes tempó, a hatásvadász jelenetekkel fűszerezett narratíva, az akció-thrillerbe közvetlenül átemelt bibliai metaforák elegendően hangulatosak és szórakoztatóak. Lényegében ezek az ismertetőjegyek tűnnek el teljesen a második félidőben, hogy még annak a létjogosultságát is megkérdőjelezzem, amit addig láttam.

Erősen hullámzó színvonalú alkotás, ahol B-kategóriás jelenetek és hangulatok keverednek szuperprodukciós jegyekkel. A szenzációs nyitányt rögtön agyonüti anyuci indokolatlan fenyegetőzése. A realisztikus ábrázolás közepette ugye el kellene hinnem, hogy a jól menő és jól fizető, kényelmet garantáló multis állás helyett inkább a kősivatagot választja, ahol még egy nyavalyás pocok sem tűnik fel, hogy enyhülést nyújtson. Az ilyen elvi aggályokat egy családanyánál a valóságban viharos gyorsasággal temeti maga alá az első kisebb kőomlás. "Apukám, téged nem üldöznek, téged akarnak. Fogadd el a melót!" Itt és most még eszembe juthatna a náci Németország példázata, hogy igen, ellent kellene állni a zsarnoknak, de ezt a helyzetet már régen elmosta a globalizmus világgazdasági kényszere. Mész és melózol (de legalábbis keresel egy pénztermelő modult). Ennyi.

Ha már a karakterek motivációs alapjait sokszor ürgeöntéssel se sikerül előcsalogatni, a karakterközpontú ábrázolás helyett vihetné a hátán a filmet a lehengerlő dramaturgia. De a mackósajt cammogású filmes ütemterv sokszor (dög)unalmas, és 5 percenként kérdezem meg magamtól, miért is nézem mindezt.

Mindezt ellenpontozzák a vaderes badass jelenetek és csatapercek, a mellbevágóan egyszerűen eleső katonák és fő karakterek. Ott éreztem, hogy szembesülök a film főtervezőjének eredeti koncepciójával. Na arra tényleg vevő lettem volna!

A slágerek ellenére eléggé lapos filmélmény. Judy Tyler jelentett üdítő színfoltot, de ehhez képest alig szerepelt, később meg már egyáltalán nem. A rockkorszak egyik áldozata. :(

Leszámítva az elvis-es szappanopera-betéteket (ezek eléggé kizökkentőek), viszonylag mentes a halivúdi hülyeségektől. Meglepően jó, könnyed polgárháborús western, valószerű történettel és fordulatokkal, tisztességes színészekkel, forgatókönyvvel és dramaturgiával, enyhe nosztalgikus bájjal spékelve a déli farmerek tisztességes mivoltáról (bár így belegondolva még ez is kapott ellenpontozást).

Ez egy örök érvényű mese. Ez egy borzasztó ostoba film.

Ja.

Nem tudom megunni, és minél többször nézem, annál jobban üt.

Saját olvasatom a végén a Lincoln-levélre: Lehet, hogy hamisítvány, de a benne foglalt tartalom mégis olyan, mintha igazi volna, akár Lincoln is írhatta volna. Ők meg a levél szellemében hozták meg a döntéseiket. Mintha a körülöttük lévő mészárszéken túlemelkedve mégiscsak létezne felemelő gondolat, ami kiemel ebből, amiért érdemes élni. Csak nyakig vérben fetrengve mindez eléggé kontrasztos. Ez lehet a tükörképe az amerikai polgárháborúnak.

Meghalt a király! Éljen a kukás!

Mert nekem is eszembe jutott erről a filmről egy metafora:
"Az előzmények romjaiból ma már csak annyi darabkát tudunk kikukázni és piacra dobni, ami a fél fogunkra is alig elég." Legalábbis az alkotók szerint. Ezért valami újba fogtak. Lényeg a piacra dobás, hiszen 60db vacsora több, mint a negyed. Ezzel nem tudok azonosulni. Számomra SW-ot csupán nyomokban tartalmaz. Ami miatt szeretem és érdekesnek találom ezt az univerzumot, abból itt semmit nem kaptam. Bőven van miből válogatni, tehát maradok tisztelettel elégedett kukatúró...

Nem volt rossz.
És nem volt jó sem.

Tele van baromi jó megoldásokkal. Tele van pakolva az MI-vel kapcsolatos kortárs elméletek többségével, fogyasztható, de nem lebutított formában. Szemináriumi dolgozatokat lehetne írni a film által felvetett témákban minimum esztétikából, nyelvészetből, biorobotikából, filozófiából.
És a dramaturgia is zseniális. Mikor
a faszi elkezd kételkedni benne, hogy ő ember-e, aztán később kiderül, hogy csak megjátszotta,
az ütött. És egyik elem sincs a másik rovására eltúlozva. Kivéve a legvégét. Azt tök fölösnek éreztem, mert már semmi lényeges nem változott azután, hogy a nő belép a liftbe.

És végre egy MI film, ami nem az MI-ről szól, hanem rólunk, emberekről!

Mai szemmel nézve könnyen meglátom benne a modern idők batman figurájának alapsémáját. A nappali létet, és a hozzá tartozó attribútumokat (társkapcsolat, család, társadalmi tevékenység) teljesen magába szippantó és azt átstrukturáló éjjeli, önmarcangolással tarkított odüsszeia.
A különbség, hogy Travis számára nem adott ugyanaz az infrastruktúra és a rendszerre való felülről rálátás lehetősége az eltérő szociokulturális háttér miatt, mint Bruce-nak. S ha van elem, ami a batmanségben illúzióromboló, hogy nem tudjuk hitelesen narrálni a csúcs alatti egyik társadalmi osztályból sem az éjjeli önjelölt igazságosztót.
Ebben az alaphelyzetben Travis rákényszerül, hogy identitást és ezzel együtt küldetést válasszon. Csak az nem világos számára sehogysem, hogy Jokerré (elnökjelölt lelövése) vagy Batmanné (prosti megmentése) kellene-e válnia. Szerencse kérdése.

Ebben a szociopata és pszichopata allűrökkel áthatott állapotban csupán a zárlat látszólagos társadalmi visszatagozódása tűnik kicsit hamisnak és következetlennek.

Ezt egyszer már bemutatták volna, aztán csúszott az egész. Onnantól lehetett sejteni, hogy nem az lesz, mint aminek eredetileg megálmodták. Ez így egy jó alapanyag, hogy fantáziálhassunk egy jó sci-firől, ami nem ez.

Szeretem ezt a filmet, mert azt a sejtelmet állítja középpontba, aminek az erejét félálomban szoktuk érezni, és ami néhányunk számára az erős meggyőződésünk legfőbb hajtóereje. 7x inkább ez, mint a sziszifuszi "hiperrealista mélabú"! De ez már döntés kérdése. Nagyon tudok drukkolni a filmbeli megnyerhetetlen csatának. Imádom!

Az életbölcsességekről pedig azt tapasztalom, hogy semennyivel sem mélyebbek vagy összetettebbek a filmben megfogalmazottnál, vagy amit úgy általában a saját életünkről el tudunk mesélni. Ellentétben a bölcselet-elméletekkel: azok sokkal de sokkal de sokkal bonyolultabb agyszülemények. És azok sem hatolnak át Maja fátylán.

Amit kritikaként meg tudok fogalmazni, hogy Wachowskiék még mindig nem tudtak elszakadni az 1984-paradigmától. Ők tudják, miért nem.

Hát ennek a végignézéséhez azért kell elszántság, bár összességében tényleg nem okozott csalódást.

A rendezői és az operatőri munka a kor technikai szintjéhez mérve megdöbbentően "fejlett", a jelenetek kidolgozása, a beállítások megkomponáltsága főleg mai szemmel érdemel részemről tiszteletet. A színészek viselkedése nagyon modern, minimális benne a "színházi teatralitásnak" hívott túljátszás. Épp ezért leginkább a korabeli amerikai szkíneket élveztem a legjobban, szinte élő módon tapintható az akkori miliő, és hát azok az arcok.

A filmtörténelem egy darabja a túltematizáltság, a posztmodern dekonstrukció, és a narratív profizmus előtti naiv állapotban. Köszi nelod, hogy felhívtad rá a figyelmet!

Sokféle IQ van, nem csak formállogikai. Azokat ugyanúgy lehet tesztelni is. Egyikük az érzelmi intelligencia. Ezen a téren sem vagyunk egyformán mélyek, attól ez még nem kérdőjelezi meg senkinek a létjogosultságát. Szabadon lehet bárki nyugodtan sekélyes. :)

Szerintem a megérzés fontos. Ha úgy érzed, ebben a filmben nem találod meg magadat, van még bőven választék máshol.

Ahogy a távoli univerzumban is kénytelenek a megérzéseikre hagyatkozni a legkomolyabb döntéseik során. Az ebből következő emberképre pedig már magam is teljes egészében rá tudok hangolódni.

Angier egyik kulcsmondata, h nem az a személy számít, aki eltűnik a színpadon, hanem aki megjelenik. Ebből szinte egyenesen következik, hogy
az Angier-másolatok esténként mennek a levesbe megfulladni. Ez a mindennapi borzalom áll szemben a Borden-tesók áldozatával, akik a hétköznapi életüket és boldogságukat áldozták a színpadi produkcióért.
Borden valószínűleg ezért nem kíváncsi a végén Angier trükkjére, mert
az egy igazi trükk, nincs mögötte emberi teljesítmény, csak egy gép és a naponkénti mészárlás.

Innentől már lehet vonni a párhuzamokat, akár az alkotói attitűdre nézve is. És egyik út sem dzsembori, bár Nolan azt sugallja, hogy az egyik a saját áldozatává válva meghasonlik végül.

Ha már Vapiti győztes lett, jöjjön egy kis pozitív megerősítés.

Ami engem a leginkább megfogott, az nem a tudományosan megalapozott keretrendszer, hanem az emberi vonatkozások viszonyainak bemutatása ehhez a keretrendszerhez. Korszerű embertudományi szempontból is egy érvényes ember-modellt vázol fel a film. Ahogy az agykutató Pinker sugallja: történetünk nem a megismert tudásmennyiség ésszerű felhasználásának, hanem az ezen folyton túlmutató, és azt folyton meg is újító kreatív felfedező elméknek a lenyomata. Létezésünk egyszerre ésszerű és természetfeletti. Akár a szeretet, vagy a szerelem.

Az a dramaturgia pedig, ahogyan
az első bolygón pár óra leforgása alatt elveszítik a nyomokban még létező addigi életüket,
felülmúlhatatlanul tragikus.

Remélem, Nolan kijátszadozta már magát az esztétikai és narratív univerzumban, és teljes alkotó erejét ebbe az irányba fordítja!

Drága gyermekem, én volnék! Valójában Pucér, csak magyarosítottam.

Hihetetlenül erős az atmoszférája, főleg a második felének. Ilyet csak zseniális rendezéssel lehet filmre varázsolni. Szerintem nem a szatirikus hangvételen volt a fő hangsúly, hanem annak az ábrázolásán, hogy a szánalmasan szar élet önmagában is mennyire diabolikus. Félelmetesen!

Mivel a lego-fetisizmus feneketlenül mély bugyrai nem szippantottak magukba nyamvadt kis életem során, ezért visszatetszéssel kínlódtam végig ezt az agynyomorított, eklektikus pusztulatot, mely sajnos nem teljesedett ki a kívánt és remélt végső megoldásban, mely az egyetlen elfogadható zárlat volna: vagyis a Lego-marketing Birodalom teljes pusztulása az anyagi és a szellemi síkon egyaránt. A hugica végső bejelentkezése ugyan csábítóan közel hozta a megváltás eme pillanatát, mint a folyton győztes legkisebb testvér halvány allegóriája, de sajnos hamis prófétának bizonyult, csak duplóval kívánta felcserélni a szimplót, és továbbra is a nyomorult lego-purgatórium fogjai maradnánk, ahol vacak műanyag darabokra költünk geci nagy vagyonokat, és hiányzik belőlem annak a belátása, mi köze ennek a kreativitáshoz. Szóval a második résztől sem remélek sokat.

Ahhoz túl sok volt benne a léthazugság, hogy univerzális mese lehessen. Inkább hasonlítanám egy rettentően bárgyú tehén bőgéséhez. Bár abból is lehet igaz és mélyenszántó bölcsességeket kibontani, ahogy öregapám tette: például a tehénszar mindig a lapjára esik (és ez bizonyos vonatkozásokban iszonyat poénos), vagy hogy a lego-filmeket mindig jól tervezett marketing célokból forgatják le. Azt meg, hogy az Építők, mint az Államokat alapító szabadkőműves atyák megjelenítői miért dongták körül döglegyekként a frissen gőzölgő tehén lapicsot, megint csak könnyen ki lehetne fejteni, ha volna hozzá gusztusom.

Egy félelmetesen borzongató thriller, korszerű kérdésfelvetésekkel.

Képtelen vagyok olyan nézőpontot találni, amibe bele tudnék helyezkedni.

Végre egy érdekes film!
Semmi sincs benne tökéletesre csiszolva, mégis emberszabású a történet. Lelke van. Elgondolkodtat, és felkavar.

Jó felvezetés után tényleg hamar süllyed a hajó. Azért
Donald Cyberlandet
érdemes volt látni, brutkón nézett ki.

Nálam is az eltévedt rádióüzenetes rész volt a csúcspont. Azt a jelenetet felépíteni nem sokan képesek ma. Ott megállt az idő...

Csak a visszatérés indoka volt gyenge.
A 8k feletti hegymászók érzik ugyanezt a hiábavalóságot. Hogy jobb lenne fent maradni. És hát a partraszállásnál, valljuk be, volt egy enyhe, dramaturgiai okokból bekövetkezett csúsztatás. Ilyen, emberi ürüléktől teljesen mentes partszakasz már csak elméletben van.

Ha ezt a lehetetlent is elfogadhatóan megoldja, nálam is zseniális.

Ez a film nem azt a kérdést feszegeti, jó elnök volt-e Kennedy, vagy utána Nixon sokkal jobb volt-e nála. Ráadásul ha amúgy sem választották volna újra JFK-t, logikus a kérdés, hogy minek kellett megölni, ha egyszer hamarosan úgyis távozik? És egyébként az öccsét is az elnökség kapujában tették el láb alól...
Ha lehámozom a rendező politikai indíttatását, akkor az egyszerű halandók számára, és ez a film egyik szándékolt szempontja (alkotói intenció), azt nehéz megemészteni, hogy egy nyitottnak hazudott társadalomban legális(!) a politikai gyilkosság, most akármilyen szuper amerika- vagy világmegmentők eszelik is ki. Az pedig végképp kétséges, hogy Kennedy annyi kárt okozott volna hazájának és a világnak, hogy azonnali halált érdemelt.

Ha le lehet lőni az elnököt, akkor simán le lehet hallgatni az ellenfeleket is poloskákkal. Ez nem egy politikai hiba volt Nixon részéről, hanem egy politikai szemlélet velejárója és kiteljesedése. Ami ma már bármelyik elnök alatt, párthovatartozástól függetlenül iszonyú károkat okoz a világban. S e fontos dokumentumok (JFK gyilkosság) még a mai napig titkosak. Enyhe túlzásnak érzem azt sugalmazni, hogy a hatalmi utódokról e tények ismerete nélkül objektív véleményt formálhatunk. Amerika hatalmi érdekeit a saját bűnlajstromán kívül nem menti és nem indokolja semmi.

Arról nem is beszélve, hogy az egész, a demokrácia nézőpontjából botrányos eljárás a politikával szembeni szkepticizmus egyik melegágya. A modern, civilizált társadalmi létezés egyik esszenciája ez az eseménysor. Jó volna a lugasok csendes árnyain túl lenni már az egészen. De nem lehet. Egészen mélyen, a hétköznapi szintig belénk ivódtak a következmények. Túl minden eszmén és álmon, egészen egyszerű mintakövető lények vagyunk.

Párhuzam inkább a Solaris-szal van, és nem a Stalkerrel, de ezt nem akarom spoilerben kifejteni. Azt gondolom, hogy ez a film sokkal egysíkúbb emberképet közvetít, mint Tarkovszkij műve (mondjuk bármely műve).

Ezeket a fordulatokat már láttuk, más csomagolásban. Új szempontot nem tudott hozzátenni, bár vártam ilyenre. Azt sem értem, mire volt jó ez a film. Thrillernek, kriminek is igen gyenge. Mint egy mélységek nélküli Trier.

Ez a természetesen könnyed rendezői felfogás igen bejött. Akadálymentesen simulnak bele a banális történetbe az olyan jelenetek, mikor a "náciölő" kettészeli a tagot (szlaccs). És nincs olyan benne, hogy: "Pistike, akkor most megmutatom neked kilassítva közeliben, hogy küldi ki a dum-dum a fél agyvelőt, hogy fel tudd fogni, hogy amit látsz, azt élvezed".
Egyik legjobb duma, mikor a helyi beülős szakácsa faarccal indokol: "Hát én meg készítem a rántottát." Még most is röhögök, ha eszembe jut :)

Nem érzem, hogy ki lehetett volna ebből többet hozni. A hangulata viszont kifejezetten tetszett. Meg néhány jelenet. A dramaturgia felszívódása pedig számomra kifejezetten tetszetős tendencia és trend. Kiváltképpen ilyen esetekben: legalább nem hagy a film hosszú ideig feleslegesen nyomot bennem. Már most is alig emlékszem belőle valamire...

Akár narráció-szkeptikusak vagyunk, akár nem, ráhibázni rá lehet a végső csavarra filmen kívül álló okok miatt, de rájönni, kikövetkeztetni a film alapján nem. A képi és a szöveges elbeszélés együttese direkt így van felépítve.
Talán tényleg fakult a fénye az évek során. Talán csak másféle problémákra vagyunk hangolódva. Talán már kevésbé érdekes számunkra, működik-e a világban egy leleplezhetetlen és megfoghatatlan Soze-erő, ami befolyásolja a tetteinket. Mindenesetre üdítő volt újra látni. 10 perc alatt annyi színészi gesztust fedeztem fel, amit mai filmekben sokszor órák alatt sem. Nekem hiányzik.

"a sodró lendület és a dörgő fegyverek "csak" díszletei a megnyomorított sorsok és otthontalan lelkek drámájának, melyet Mann szinte észrevétlenül gyúr bele az elbeszélésbe és avat annak fő rétegévé"

Ezt érzem én is a film fő erényének. Nem csupán azt a zsáneres krimi narratívát számolja fel, ahol a rabló valaha képes élvezni a rablásból származó javakat, hanem a lélekrajzi ábrázolásával azt is sugallja, hogy ezt nem azért nem teheti, mert előbb-utóbb úgyis elkapják, hanem sajátos belső emberi önellentmondások miatt. Ez következik az életéből. Az "örökké boldogtalan ember drámája" ez a film. Emiatt nem tudom igazán magasztalni.

Amit a Batman-problematikáról el lehetett mondani, azt Nolan már elmondta az előző epizódban. A széthúzó önellentmondások végül senkit nem visznek se győzelemre, se boldogságra.

Ilyen értelemben a Felemelkedésben nincs semmi csalás.
Batman elmúlt. Nem is tér már vissza. Úgy érzem, aki ezt várta, kicsit önmagát csapta be. A teljes önfeláldozás, vagy a kispolgári lét végkifejlete. Ennyi tét maradt még a végére.

Nem gondolom, hogy jobban meg lehetett volna oldani az egészet. De a legvégén a kávéházi jelenet:
Mi a frászt keresne Wayne olaszban? Az ő képességeivel. Oké, kirándulnak anyucival, de honnan? Elment programozó matematikusnak egy multihoz? Vagy őrző-védő céget alapított? Áh, nem, kitaláltam. Elment Batman-dublőrnek Hollywoodba.

Az egész tökéletes film illúzióban egy dolog zavart igazán. Mikor Gordon bekopog a főrendőrhöz tökéletesen becsavart, frissen nyírt séróval. Pedig 5 hónapja már minden fodrászüzlet zárva tartott. Egy rendőr a válság idején is legyen fess! Asszem megyek, megnézem a Mad Maxet...

Az oldalborda és Pókember hátországa jobban tetszett, mint a Raimi-szériában, de a többi nem. Az elődnél azt éreztem, hogy megelevenedik egy Pókember képregény (ennek hátrányaival együtt). Itt viszont nem éreztem, hogy ez egy film egy Pókemberről. Pedig ezt kellett volna...

Talán azért a 19-es lyuknál, mert csak 18 lyuk van a golfpályán. Ez kétszer is elhangzik. De hogy ennek mi lehet a jelentősége, nem jöttem rá...

Meglepett ez a film az egyszerűségével, és a kiválóan eltalált pillanataival. Ilyen, mikor a dráma nem hízott disznóként terül el a filmen. Stílus kiváló, dramaturgia kiváló, és a rendezés is nagyszerű, a színészekkel együtt.

Ami miatt nem zseniális, hogy mégsem elég húsbavágó. A koncepció nem engedett más irányokat kibontakozni. Az Amerikai szépséget ellenpontként tudom megragadni.

Mikor üget a csaj szürke zoknájban és dorgóban a kocsija felé egy közel sem édi sortban, az egy emberi pillanat. A mai filmekből az ilyen esendőségeket sajnos már kigyomlálják. És a fejek, azok is tudnak valamit.

A tanulság:
Ha leragadsz egy helyen, előtörnek a szörnyeid, és nem eresztenek.

Másik tanulság:
A túlzásba vitt kapálás árt az egészségnek.

Az apa-lánya kapcsolat egész jól működött, más részek szinte sehogy. Néha a semmiből előkerültek egész ütős jelenetek, mégis a többi adott okot folyamatos csodálkozásra. A problémamegoldó ember végső megoldása szerintem nem volt teljesen indokolatlan. Cravennel lényegében barátságba estek a végére.

És a tanulság:
Ne igyál az uránbánya mellett legelő tehén tejéből. Ezeket a teheneket be is kellene tiltani Amerikában.

A tanulság: válság idején ne lépj ki a munkahelyedről.

A tanulság: nehezen jön össze egy jó dugás.

Nekem egyáltalán nem hiányoztak a jellemek és az ebből fakadó jellemábrázolás sem, egy olyan szituációban, ahol eleve senkinek nincs jelleme. Nem akartam jobban átélni se a kínzott se a kínzó fájdalmát. Szerintem a film egyáltalán nem vet fel morális kérdéseket: megmutatja a helyet, ahol ilyen kérdések már nincsenek. Ehhez flottul passzolt az aluldramatizáltsága.

Jack Bauernek igenis van jelleme. Na az úgy egyébként egy dramatizált képmutatás, ahogy van. Díjnyerő módszer.

Amerikának vagy nincs szüksége diktatúrára, hogy foglyokat kínozzon, vagy látens diktatúra működik benne. Nyilván nem arat osztatlan tetszést, hogy Amerika eredendően vesztes helyzetben van, mert a gondolat kiterjed az egész civilizált világra.

A megvalósítás szerintem se zseniális. Lehetett volna még szikárabb az egész. A szinkronizálás is rontotta a hatást.

Moss ennivalóan rossz volt. Ahogy a Californication mondja:
szerettem volna megutálbaszni.

Ha hibátlanok a fogaid, akkor te egy ufó vagy.

Az meglehet, hogy egyes megoldások klisések, de a szemlélet egyáltalán nem az. A társadalmon kívüliek pont olyan szürkék, hétköznapiak, ha úgy tetszik unalmasak, mint a konformisták. A film felteszi a kérdést, miért akarnának "ezek" túlélni. És a kérdés horizontja egyből kitágul...

Külön tetszik, hogy komolyan veszi a saját címét, ami metaforaként kezd működni, és ez a dramaturgiára is rányomja a bélyegét. Ennek fényében értelmetlen a kérdés, miért menekülnek a farkasok (szürkék) elöl. A fauna többi része a film szempontjából egyszerűen érdektelen.
És ha innen nézem, a karaktereket is kár lett volna túlszínezni. Kit érdekel tíz további unalmas elem az életükből?

Úgy néztem, a magyar mozikban tarolt ez a film.

Más. Tényleg kőkemény az élet, ha egy szórakoztatóipari horror ennyi negatív érzelmet tud generálni. Itt a nyár, a vízicsúszda sosem okoz csalódást a mély gondolatiságban :)

Persze, hogy nincs igazam, de oximoronok gyártása és feltalálása szórakoztató, és néha több értelme van, mint a generáló filmeknek :)

Máskülönben, mindenki véleményét elfogadom, de a megfogalmazását nem biztos. Ez a film amúgy pofán törli az Alien-mítoszt, és sokan ezért csalódnak benne. Scottnak ezúttal ebben merült ki a bátorsága. Az ebben lévő ostobaságok nálam nem csökkentették a film élvezetét, nálad meg jobban. De egyébként akármennyire remek film az Alien, mégiscsak egy bődületes baromság az is, ha jobban belegondolok.

Viszont eszembe jutott A sötétség fejedelme, abban is egy sötét, sátáni anyaggal kutyulnak, és ott aztán volt tudományos meg teológiai értekezés bőven, meg ugyanilyen ufós huncutságok. Egy más kor más gyermekeinek készült. Sokat változott a világ.

Bizonyítani nem kell semmit, ettől érvelni még lehet. Például az Alien-jelenség hogyan nőtt túl a puszta szórakoztatáson. Elképzelésem sincs.

Te el tudod képzelni, hogy kilőttek olyan űrhajót valaha az űrbe, amin nem volt minimum egy rangidős tiszt, azaz katona, akinél volt lőfegyver, felkészülve a legrosszabb esetre? Vagy a képzeletedben az űrprogramot a jólelkű tudósok (ez nem oximoron?) irányítják? De többéves útra induló bányászhajót sem tudok elképzelni komolyabb fegyverek nélkül. Az Alien egy édes, naiv elképzelés a kalózmentes űrszállításról, például. Ettől még a film zseniális. Az, hogy nincs lőfegyver a hajón, egy színtisztán dramaturgiai fogás, hogy ne érjen véget hamar a film. Ahogy te is kisakkoztad ezt a Prometheus esetében.

Te tényleg ott voltál a világ kialakulásánál, vagy hozott onnan valaki egy friss, kézzelfogható galaxist, vagy csak feltételezed, hogy úgy lehetett, mert ez a tudomány jelenlegi állása? Tehát tudod, vagy hiszed? Az agykutatás jelenlegi legfrissebb állása szerint egyébként minden embert egy hit vezérel. Ez a fő "drive", akár van nagypapi az égben, akár nincs.

Itt az a kérdés, hogyha egyetlen esélyed lenne a halál elkerülésére, akármilyen irracionális, megragadnád-e, ha kell, becsapva magad? Már vastagon le fogod szarni az összes tudományos lózungot. Ha most itt a trotty főnökre gondoltál.
De még halál se kell hozzá. Elképzelem, hogy Kolumbusz csak akkor kap zsetont az útjára, ha előbb bizonyítékot hoz. Ezt hívják kockázat-elemzésnek. Viszont ha úgyis meghalsz, de lehet, hogy mégse, akkor nem tökmindegy?

Színtiszta tudományos logikát én még horror és sci-fi filmekben nem találtam. De hiszek benne, hogy létezik :)

Ha a tudósok nem foglalkoznának a teremtéssel, akkor ősrobbanás- és evolúció-elmélet sem volna, a Higgs-bozont sem kergetnék a részecske gyorsítókban. Bár én még nem találkoztam se a Tudóssal, se a Pappal, így megítélni sem tudom, miben térnek el ezek a filmbeliektől, vagy hogy milyen arányban tombol bennük a mintaszerűen szuperpozitivista józan ész... Mindenesetre azt joggal feltételezem, ha teljesen logikusan gondolkodnának, útra sem kelnek.

Hogy a régiek többek lettek a puszta szórakoztatásnál? Kíváncsi vagyok, hogy mire gondolsz.

Ettől én még nem ajnározom ezt a produktumot, megvannak a hibái. Nekem tudott meglepetést okozni minden téren. Az Alien-kritériumokat nem tartom az örökkévalóságig kőbe vésett mércének. Például a hatásos lőfegyver nélküli kapitány és legénység a kegyetlen világűrben: az oximoron. Kizárólag azért, hogy lehessen a csövekben kergetni a dögöt mindhalálig, hősiessen. Az tényleg logikus.

Azt hittem, még ugyanazt a gittet rágod :)

Az legalább annyira ironikus, mint komoly. Azt hiszem, ha tényleg hollywoodi befektető volnék dollármilliókkal, a gyökér egyszerű sztorikat halálbüntetés terhe mellett kényszeríteném ki a filmiparból. Számomra már az is csoda, hogy ilyen történettel mozikba jut ma egy film. A néző mindig vétlen, két-három évtizede is az volt...

Valahol ez a film mégiscsak több akart lenni a puszta szórakoztatásnál. Legalább a szemléletében. De mondom, amíg nem olvastam a lentebb hivatkozott elemzést, eleve nem sok mögöttes tartalmat feltételeztem. Egy újranézést nekem majd megér.

Ezen egyszerűen nincs mit kitalálni. Közvetlen előtte David kérdőmondat formájában elmondja, explicit kinyilvánítja, szájba rágja. Hol ebben a rejtély?

Az viszont igazi rejtély, hogy Hollywoodban még ilyen bonyolultsági fokú sztorikat átengednek a rostán a dollármilliókat befektetők. Az szinte a lehetetlennel határos...

Ez egy elég koherens felfejtése a filmnek, a magyarázat-vadászok szemezgethetnek. Bár akinek nem tetszett enélkül, valószínű ezzel együtt sem fog. Az Űr-Jézusok metaforája egy kicsit túllő a horizonton. Mindenesetre a felvetések fele fel sem tűnt első nézésre, úgyhogy lehet, érdemes lesz még egyszer nekiszaladni.

Tinuszka, ha a kákán is a csomót keresed, illik észrevenni, hogy a csaj utántölt.

David motivációja:
Ő Wayland kiborgja, aki pedig halálán van már, és a tökéletes organizmus DNS-étől remélte a gyógyulást, ezért bízza meg Davidet, hogy derítse fel, mit lehet a génből kihozni (papot hidegre teszi). Az még jó fordulat lett volna, ha Waylandből lesz az első alienkirálynő.
A gombokat meg azért tudta kezelni, mert két évig tanulta az ufók feltételezett nyelvét, míg a többiek átaludták az utat.

Azt hiszem, ismét egy márkanév (vagy legyen franchise) orientált produceri koncepció öli ki a zseniálisak közül ezt a darabot. Eleve két film első felét kapjuk, hogy kétszer lehessen majd moziba menni, ráadásul már ennyiből is kinéz az egész AvP univerzumnak néhány újabb rágcsálni való falat.

Azért tagadhatatlan, hogy akadtak igencsak meglepő fordulatok:
az egész koncepció végülis arra fut ki, hogy az igazi "alienek" nem is az alienek, hanem a velünk teljesen génazonos ufók,
akik ráadásul mintha minket is egyfajta tömegpusztító fegyvernek fejlesztettek volna ki, legalábbis a nyitójelenet így is értelmezhető.

Nem csoda, ha az alien rajongókban erős hiányérzetet hagy ez az új hozzáállás. Ezek után már csak az ember-alien-predator-ufóember totális galaktikus háborújának kirobbanását prognosztizálom. Valahol egy messzi-messzi galaxisban...

Hogy törvényt szegni kifizetődőbb, ez annyira életszagú, hogy ma közhely, és ezt nem a film okozta a világban. Frissen vadkapitalista országunkban ezt erőteljesen át is tudjuk élni.
Ha most azt veszem, hogy ezzel együtt a felkínált életpályák közül a gengszterszakmát állítja-e be követendőnek a film, ez megint csak nem ennyire egyértelmű. Vito még glorifikálódik, de a közvetlen utód Michael már demonizálódik, méghozzá teljeskörűen, pedig atyai felügyelettel viszi tovább a családi bizniszt, vagyis ok-okozati összefüggést sugall. A felemelkedésnek tehát súlyos ára van. Sonny halálakor pedig a Don egyértelműen megrendül, mert a fiát veszíti el: szakmai ártalom folytán. Azért ezeket könnyen lehet mérlegelni filmnézés közben.
Michael mentségére legfeljebb azt lehet mondani, hogy legalább nem aprópénzért adta el a lelkét az ördögnek.

Az ötösömnél pedig számításba veszem azt is, hogy a mai perspektíva még nem állt Coppola rendelkezésére, ahol sok kicsi szorgalmas michaelek éppen sírba teszik az egész világgazdaságot, amitől már mindenki függő helyzetbe került. Akkor még csak sejteni lehetett a modellek kifutási lehetőségeit. Coppola azonban az egyéniség szintjén tartja a nézőpontját, mert az még befogható, nem kezdd el a problémák rendszerszintű, társadalmi kifutásával foglalkozni, ahol a mai michaelek is már egyéniségüket vesztett gazdaságtani robotokként írhatók le. A 70-es években Michael még el tudott kárhozni. Egy boldogabb korban? A mai alapanyagból próbáljon csak valaki egy emberarcú Vitot kiizzadni...

Igen, pont ettől olyan ellentmondásos ez a film, és ez állásfoglalásra késztet (nem merem mondani, hogy jó esetben). A "barátság" viszont nem csupán eufemisztikus. Azt is jelenti, hogy emberként fordulok hozzád, és tőled is ezt várom. A társadalmi rendszerek (igazságszolgáltatás) ugyanis nem emberként, egyéniségként tekintenek rád (kartotékadat vagy). Nem igazságot, hanem jogot szolgáltatnak egy felperesnek, és esetleg szabadlábra helyezik az elkövetőt. Az igazság becsület kérdése is, nem kizárólag szellemi-társadalmi, hanem legalább annyira egyéni-lelki tevékenység. Ezért várja el Vito, hogy a becsületért nem elég pénzt fizetni, mert újra egy embertelen rendszerhez jutsz. Ha emberarcú megoldást vársz, tessék emberként viselkedni! Vito nem bérgyilkos. Neki ez nem csupán egy megélhetési szakma, hanem élethivatás.
Most erre lehet azt mondani, hogy glorifikálja a maffiafőnököt. Itt ráadásul már többről van szó, minthogy a gengszter is ember. Ez egészen konkrétan keresztényi viselkedésprogram. Ezért is valódi tragikus fordulópont, amikor megtudja, hogy Michael lőtte le a törökéket. Nem a saját sorsát szánta a fiának. Baj-e, hogy egy gengszterfőnök emberarcúként tekint a környezetére? Bárcsak...

A másik serpenyőben igen durva bűnök találhatók. Részben ez adja a dramaturgia feszültségpontjait. A levágott lófej kőkeményen ellenpontozza az emberarcú Vitot. Az a vérben tocsogó Corleone-valóság. Szerintem hatásos is. Végső soron lehet azt is mondani, hogy akinek nincs ínyére, hogy nőket verjen, ne vegyen feleségül olyat, aki igényli a verést.
Ezzel együtt az ember alapfelállásban mintakövető. És magam is azt gondolom, hogy a filmben látott viselkedésminták megfelelő értelmezés-értékelés nélkül csont nélkül hullanak a közfelfogás folyamatosan trágyázott talajára. Ha nem ilyen hatásos média-eszközön keresztül történne, én is nyugodt szívvel mondanám, hogy kinek-kinek lelke rajta. Abban nagyon is egyetértünk, hogy ennek a filmnek igenis vannak filmen túli morális következményei, és nem feltétlen felemelőek.

Pontosan ez a kettősség dolgozik bennem is a filmmel kapcsolatban, ami ebből a vitából is kitűnik. Egyszerre fogadom és utasítom el.

A nyitójelenet értelmezése azonban nem ilyen nyilvánvaló, amikor Vito "barátságot" vár el, nem csak azért, mert eufemizmus. Ez a kívánalma ugyanis éppen abból fakad, hogy a bosszúszomjas pacák képmutató módon elhatárolódott a keresztapától, amikor meg baj van, mégis hozzá fordul. Ezzel egyrészt ő maga hitelesíti a keresztapa hivatalát, leköpve eddigi elveit, másrészt Vito arra is felhívja a figyelmet, hogy nála (még) nem minden eladó pénzért, az igazságtétel sem. Tessék szépen nem köpönyeget forgatni folyton, mert az gusztustalan! Vito még az a generáció, akinek vannak elvei.

A Robin Hood kiváló példa, mert ő az első ismert törvényen kívüli igazságosztó (az álarcos szuperhősök előképe is). Ő viszont nem vindikál magának társadalmi legalitást, hanem száműzöttként nem csak törvényen, hanem társadalmon kívül is tengeti erdei mindennapjait. Hozzá képest Vito a társadalmi integráció mintapéldánya, mélyen beleivódva a környezetébe.

A "cosa nostra" kifejezés elhangzik 8.15-nél, csak nem úgy szinkronizálják.

Még a legjobb pillanatokban is képes volt agyfájdalmat okozni.

puttancsospeti több vonatkozásban is neuralgikus problémákra világított rá. Nem is csak ezt a művet, hanem az egész filmműfajt érintő kérdésről van itt szó. Nevezetesen, hogy az esztétikailag kerek alkotás magával a bemutatással hamis módon mégiscsak egy etikailag kifogásolható létszemléletet nemcsak hogy kozmetikáz, hanem egyenesen legalizál a maga sajátos eszközeivel. Vagyis az alkotás imaginárius tere visszacsatolódik a valós, filmtől független térbe. Ez a visszacsatolás pedig az alkotói szándéktól függetlenül végbemegy, hiába próbálja a posztmodern esztétikaszemléletek többsége élesen különválasztani a kettőt. A mozi mint média a társas befolyásolás igen hatékony eszköze.
A filmek pszichológia hatásmechanizmusa pedig még ma sem ronggyá tárgyalt téma. Ebben a műfajban is segít ugyan a műveltségből fakadó disztingválás készsége, de pont a látványészlelés bonyolultsága gördít akadályokat a teljes tudatosítás elé. Ki állítja magáról biztosan, hogy a látványészlelés mintegy 30 agyterületre osztható folyamatát tudatosan éli meg filmnézés közben? És az asszociációs háló még be sem indult.
Hogy A keresztapa torzította-e egy egész nemzedék erkölcsi érzékét? Ezt nem merném állítani. Hogy hatással volt rá, az konkrét társadalmi jelenségek alapján szinte biztos. Óvatosan felmerül bennem: talán nem minden filmnél éri meg vállalni a megnézés kockázatát. A keresztapa viszont több okból is egyszerűen kikerülhetetlen alkotás, akár maffiamegrendelésre született, akár nem. Ez a kocka addigra már el volt vetve.

Végig izgultam, hogy mikor, de egy Robin Hood nélküli Robin Hood film.

Nekem a Brazil, meg az érzelgős angyalról a Berlin felett az ég ugrott be, csak utóbbiban még sorsok álltak a középpontban, itt meg a 120-ik ötéves terv. Kiábrándítóan retardált lett a felső vezetés, egy valamirevaló elme lenyomja őket, mint a bélyeget. Sok izzadtságba telt ezeket felső hatalomnak elpíjárolni a filmben. A nő mellékszál...

A gonosz Vatikán. Nebazmeg...

Pfff...

Kis híján tökéletes. Eddig 2011 legjobbja. Úgy látszik, majmokra lehet még írni hiteles popkorn forgatókönyvet.

Lehet, hogy nem tökéletes, lehet, hogy szoknom kellett a miliőt, de olyan jelenetek vannak benne, hogy ha hosszabb ideig nem nézem meg, hiányzik. pl: "Keress nekem egy dumálós hullát!" És talál.

Ennél jobb korra szabott vámpíros filmet magam elképzelni sem tudok. Nem is rendezett senki jobbat.

A poén... óriási!

Valahol ez egy érthető reakció a Transformers-re. Annál bespídezve normál a sebesség, ennél meg totál belassulva. És ebben a lassú tempóban is van feszültség, más kérdés, hogy merre terelik. Szerintem akad benne hatásos jelenet, és főleg nem az akciók. Valaki említette, hogy irodalmi előzményei is kimutathatók, és nem csak a ponyvában. (Rómeó)
Tudomásul kell venni, hogy kamaszoknál a szerelem témakör az élmények kimeríthetetlen tárháza. A bugyutaság pedig nem létező fogalom.

hát hallottam olyanról is, aki a Mátrixon aludt be

Akkor mégiscsak végig lehet unni színtiszta akciófilmet is. Sőt, bármilyen filmet. Sőt, bármelyiket. Ennyire nem kérheted számon mástól a saját szubjektivitásod...

Egyébiránt Tenebra véleményére hajazok. Szeretek agyalni a filmen, mert érdekes a téma, de a filmet magát nem szeretem. Mert ennyire földhözragadt. Földhözragadt álmok. Giccses egy halivúdi oximoron. Most ha eltekintek attól, hogy semmi poétika sem volt benne, álmaimban akkor se ilyen kommandósokkal vágnék rendet, akik fél órákig kínlódnak (miért, könyörgöm), hanem minimum egy sárkányszörny védené a széfet, és fél pillanat alatt szarrá fújná az egész bagázst. De lehet, még előtte dreamsick-et kapnék a köcsögök mérnökileg tervezett álmaitól, és pikkpakk felébrednék, ahogy a film világából is folyton "felébredtem" újra és újra, annyira kiábrándító.

Chuck Norris sosem húzódik fedezékbe. Ő maga a fedezék...

A film alapötlete nekem is tetszett.

Beletekinteni halottak utolsó perceibe.

A kibontás viszont logikailag tényleg nyakatekert.

Ha eltekintek attól, hogy szétrobbant fejekből hogy nyernek ki memóriát, még mindig szükség lenne az összes áldozat emlékére, hogy működjön a "mátrix", és nyomozni lehessen benne szürke foltok nélkül, máskülönben színtiszta képzelgés marad.

Apropó színtiszta képzelgés. Nekem ez a költőibb koncepció jobban is tetszett volna, mint a valódi világ egyfajta abszurd allegóriája.
Arra gondolok, hogy az igazi elkövető helyett mondjuk teljesen másvalakire keni rá a balhét, ezzel párhuzamosan pedig a csajjal a vécében a g-ponti izgatás egy totál új módját fedezi fel, kétperces folyamatos csúcsponttal és elrobbanással a végén, és mindezt nyolc perc alatt. Ez egy maradandó élmény, és akkor már hátha megérte félbevágva rohadni szét egy vasdobozban.

És ha még eltekintek attól, hogy a végső csavar kedvéért áldoztak fel alapelemek közötti összefüggéseket, akár jónak is mondanám a filmet. És miért ne tekinthetnék el tőle.

Többek között arra célzok, hogy ha kivágom azt a részt, és végtelenítve egymás után fűzöm önmagát, az életben nem dől el, de a tiédben biztos nem. :)

Egy újabb megközelítés újbóli megtekintés után:

Nem tudni, eldől-e a totem, de nem is lényeges, mert a film, mint kvázi álom véget ér, megint belekerülünk a saját valóságunkba (ízlés szerint lehet 6-ik vagy 7-ik szint, esetleg 0-ik, vagy maga az 1-ső). Ha ez az álom kb 140 perces, akkor a valóságban végig lehet nézni úgy 7 perc alatt. Saccperkábé.

Talán számomra is meglepő, de a CNN élő háborús közvetítései után gyilkológépeknek jellemet írni anakronizmus a számomra. Ettől még egy ilyen mese lehet akár jó is. Például egy-két évtizede még hihetőnek tűnt, hogy egy második világháborús főtiszt filozófiát olvas. Ma meg ki nem szarja le.

Egyébként én nem állítottam, hogy karaktereknek úgy általában jellemet írni anakronizmus, de végülis most, hogy így jobban belegondolok...

Lehet, hogy 25 éve egyéniesített gyilkológépeket ábrázolni még nem volt akkora anakronizmus. Bár erre azt is lehetne mondani, hogy aki nem akar hazudni, ne forgasson filmet.

Ezen a ponton belemerülhetnénk egy lételméleti vitába, engem még érdekelne is, de a film központjában mégsem az egzakt ezredforduló meghatározása áll. Viszont a film alapján a valóság: agystimuláció kérdése, és nem a tényeké.

Másrészt egy legalább annyira valós, mint amennyire virtuális ezredforduló mindenképp 2000 január 1-jéhez kötődik, és Y2K néven ismert. Várták is a világ végét, a tőzsdék összeomlását. Aztán a valós-virtuális problémát kezelték, és elszórtan, kevésbé jelentős területeken okozott csak leállásokat. Na ennek a színtisztán digitális problémának hosszú évekig volt igen erőteljes valóságteremtő ereje. Olykor a filmbéli hangulat is felütötte a fejét.

Ami számomra a legérdekesebb, hogy felvilágosult, 21. századi világunkban egy évtizeddel az esemény után sincs egyértelmű és kizárólagos közmegegyezés az ezredforduló időpontjáról. (A tized- és századfordulókéról sem.) Lehet verni az asztalt, aztán lehet kérdezgetni az embereket. Idiótának titulálni egyik vagy másik álláspont képviselőjét anakronizmusnak tűnik. Erős érvek szólnak mindkettő mellett. Strange days.

Miközben Seth béreli a motelszobát, a kocsirádión megy egy country szám:
"...elvitte a gyerekeket és az összes lóvét..."

"ráhugyozott a szőnyegre és lelőtte a lovam,
egyre szarabbul mennek mostanában a dolgok"

Nagyon nagy.

Na ez már tényleg "dzsender szadista" (ahogy én hívom) belemagyarázásnak tűnik :) Ebben a filmben a 80-as évek férfi testideáljának tesztoszteronja tombol. Női babér itten nem nagyon terem, pláne nem egy trófeagyűjtő bukszáé. Mikor a nők badizni kezdtek, már bocsánat, de nem a női testideál csúcspéldányaivá váltak. Ha Predinket mondjuk Kim Basinger formázta volna... dehát sajna nem. Pedig arra a fenevadra én is kíváncsi lettem volna.

Bosszú-bomba avagy technokrata értékmentés, mindegy, mert a lény rettentően örvend, hogy búcsúsérülést okozhat. Hát nem egy édes kis gecó?

Még a legegyszerűbb tett mögött is szándék, ok lakozik. Számomra úgy tűnik, hogy ez még alkotói szempontból egy szabadabb kor műve, ahol kevésbé fedezem fel az aktuális amerikai kormányzat önigazoló sugallatait, miként gondolkodjunk a világ folyásáról. Az amerikai szuperhős itt nem győz, hanem megmenekül. Mecsoda különbség. Hogy ebből mennyi az eleve megfontolás, és mennyi az improvizáció, a végeredmény szempontjából szinte mindegy. Hogy létrejöttéhez a mai átlagnál magvasabb gondolatok egyáltalán kellettek-e? Jessz, szőr.

Mindig élvezettel nézem végig.

Ne is üsd a vasat, mert szemantikai vitába nem megyek bele :)

Viszont ahol szerintem a cicázós vadász mutatkozik meg: amikor kilopja a bedrótozott táborból a hullát, és amikor lejátsza a fazonnak a társa hangját. Szopatja az agyukat.

Egyébként a Predi sem játszik egyértelműen tisztán. Két méterről fejbe lövi az egyiket, és a bosszú-bombát is ide vehetem. És ezen a vadászterületen igazi ellenfélre is ritkán akad. Tehát nem a párbajt és a kihívást keresi feltétlenül. Tisztában van a felsőbbrendűségével, és örömét leli a vadászatban.

Film egy olyan korból, mikor még nem kliséhegyekből építkeztek, hanem az egyszerű történet mögött gondolatok, és azok újraértelmezése húzódott meg.

A "játék"-os megközelítés szerintem sem ok nélkül való, de talán szerencsésebb a "játszma" kifejezés, ebben az esetben "halálos játszma". Minden vadászat, és minden háború is az emberi történetben játszma. Természetesen ezek a játszmák nem hozhatók egy szintre a gyerekek labdajátékával, de a vadászat játékelméleti megközelítése (játszmázás) nagyon is helytállónak tűnik.

McTiernan is játszik a sztereotípiáinkkal. A földi csúcsragadozó az ember, az emberi csúcsragadozó a gyilkos kommandós alakulat már nem annyira emberi, de hatékonyan működő gépezete. Ezt ellenpontozza több szinten is a Predator megjelenése. Csúcsragadozóból hogyan lesz űzött vad. Ráadásul a végkifejletben a Predator válik prédává, és Dutch lesz a Ragadozó. Ehhez a kommandósnak szüksége van "átváltozásra", egyfajta metamorfózisra, visszaalakulásra, más szemmel kell néznie a helyzetet. Csodás dramaturgiai megoldás a "sárember" megjelenítése. Kultúránként eltérően, de nyelvileg hasonlóan artikulálódott az emberős, Ádám, akit sárból gyúrt a Teremtő.

Szerintem is egyfajta rituális vadászat jelenik meg már az első részben is. Ennek célja nincs kifejtve teljesen, de néhány szabálya világos. Ahol pedig szabályok vannak, ott erkölcs is kell legyen. (Egyébként a 300-ban tök ugyanilyen alapon küldik ki a gyereket a vadonba, mikor kamaszodik, csak ez nem az első részből derül ki.) Emiatt nehezen védhetőnek tartom az egysíkú vadászállatként beállított Predator képzetét. A végkifejlet előtt még erkölcsileg a kommandósok felett áll. Nem megélhetési és nem sportvadász. Született vadász. Létének legmagasabb szintű (és talán egyetlen értelmezhető) megnyilvánulása a vadászat. Az emberiség vadászattörténetében rengeteg az erkölcstelen elfajulás, népek és fajok kiirtása. A Predator nem úgy öl, mint az ember. Legjobban mégis a törzsi kultúrák felfogása köszön benne vissza.

Nem érvényesülnek igazán főszereplők. Ez az irány tetszik, csak a film nem.

És még lehetne fokozni. Egy ilyen film olyanokkal fejeződhetne be, akik az elején még nem is voltak. Túlzás ennyi kapaszkodó bele.

Elsőre nehéz hova tennem. Felvonultatja a hollywoodi eszköztár szépszámú elemét (csak épp nem kezdenek el énekelni egy musical-betétet a harcba öltözött csajok), sokminden hullott a vegyessalátába, ugyanakkor, vagy éppen ezért, mégis megfoghatatlan marad a végére. És nemár, hogy itt tényleg húzódik egy fájdalmasan tragikus szál. Nem maradt el a végéről a tanulság levonása sem...

Ami tetszett, hogy a filmet teljesen eluralta az elszabadult fantázia, nem vergődött a folytonos valóságra vonatkoztatás idült kényszerében. A tálalt fantázia viszont ebben a formájában számomra idegen. Talán konzoljátékként érdemesebb lett volna végigtolni, úgy jobban bevont volna a világába.

Érezni az újító szándékot, de a mesélési módot nem találtam érdekesnek. Ezzel együtt meglep, milyen kevesen szavaztak eddig a filmre.

Egyik legjobb minisorozat, amit láttam, sokadszorra is. Tetszett az alkotók történetvezetése, épp annyit tudunk a végére is, amennyire szükségünk van. Szenzációs alapötlet, érdekfeszítő nyomozás a Tárgyak után, remek karakterek, jól eltalált főhős, kiváló dramaturgia. Az utóbbi kulcskérdés: minek megtudni olyan részleteket, amik nem lényegesek? A többit a fantáziánkra bízza. Ha nem tudnak ebben a világban hasonlóan színvonalas mesét mondani, akkor inkább ne is tegyék.

Egyébként némileg csodálkozom két dolog miatt is több véleményen, ami eredhet a filmes műveltségem hiányosságaiból is. Meg kell adni, hogy a folytatások messze nem lettek olyan egységesre csiszolva, mint az előzmény, ez szinte lehetetlen is lenne. Ugyanakkor a gondolatiságot teljesen hiányolni például a merovingi-jelenetek fényében furcsának hat, ahol a cyberpunk világban egy számítógépes program a dúsgazdag milliárdosok miliőjében francia akcentussal elmélkedik azon, hogy a nyelven káromkodni olyan, mintha selyempapírral törölné a seggét, majd kulinárisan felizgat egy barbit, hogy az passzióból leszopja őt az ultramodern vécében. A tökéletesen elgépiesedett világ (vagy ha úgy tetszik, futurizmus, modern világ imádat, fejlődés-fanatizmus) dekadenciáját és értelmetlenségét ilyen frappánsan bemutatva még nem láttam sehol.

A Kulcsember utáni hajsza fél órájának kiválóan koreografált akcióhalmazát (szellem-ikrestül) pedig se előtte, se azóta nem tudta senki filmen felülmúlni nálam. Hogy ezt lehet-e akkor korszakalkotónak hívni? Az én olvasatomban mindenképp.

Szerencsére ez sincs részletesen kifejtve a filmben.

Neo becsatlakozás nélkül hálózatra kerül, mert ő a helyi szupermen, és megteheti. Minden gép hálózaton van, amik nincsenek a Mátrixban, azok is. Szerintem így kapcsolja le őket. Mivel ez nem egy bejáratott eljárás, a világok között ragad a tudata, ami se nem a Mátrix, se nem a gépek hálózata, se nem a hétköznapi tudatállapot.

Egy csomó lényeges dolog nincs teljesen elmagyarázva 3 részen keresztül sem. Szerintem részben ettől működik a film. Például mi történik azoknak a tudatával később, akiket megszáll egy ügynök, és életben maradnak? Nem találják furcsának az élményt? Lehetne sorolni.
A jó hacker megoldja, hogy lehallgatott telefonon is tudjon csevegni. Cypher megoldja a találkozást. Valahogy. Tökmindegy, mert nincs elmesélve. Neo meg az elején duracell, fosnak is tőle, és levédik a helyzetet. A poloska abszolút logikus megoldás.

Az már izgalmasabb kérdés, h az intelligens gépek, és benne a Mátrix üzemeltetőinek céljai eleve nem mindig fedik egymást. Sőt, köztük is vannak lázadók. Az egész anomália végül irányíthatatlanul túlnő a Mátrixon, ilyen értelemben a gépek világa is antropomorf. A tökéletes gépek hibáznak, nem is egyszer.

Az egyik legnagyobb logikai bukta szerintem, hogy a többször elpusztított Zion után honnan a francból van többszáz éves hajójuk. Dehát lehet, hogy erre is akad ésszerű magyarázat. Az el nem mesélt "térbe" belefér.

A keresztény és mitikus párhuzamokat pedig minimum a nyelvi-közlési kényszer szüli. Ha van jövendőmondó, azt hívni kell valahogy, a jövendölést is. Ha van, aki megmenti a világot, arra is akad kifejezés. Alkotói oldalról nyilván lehetetlen eltekinteni az antropológiai-kulturális közegtől, amiben az egész mű született. Azon persze lehet elmélkedni, hogyha egy önálló személy az emberi közösség egészét nyilvánvaló és veszélyes függőségben találja, vajon felmerül-e benne a gondolat egyáltalán, hogy ezt a függőséget akár élete kockáztatásával is megszüntesse. Vagy mekkora a létjogosultsága és az érvénye egy ilyen történet elmesélésének. Ettől még nem erőltet ránk a film vallási hevületet.

Viszont az érdekes (és anyagilag is megtérülő) történetmesélés bizonyos területei fogalmilag, filozófiailag, vallásilag és történetileg már foglaltak. Ettől rettentő nehéz, ha nem lehetetlen eltekinteni. Megközelítésben és képi megfogalmazásban viszont elvileg mindig lehet újat mondani. Cypher dilemmája például ebben a környezetben egyszerre ésszerű és realista, ugyanakkor klisés, hétköznapi, romantikus, kicsinyes és nevetséges. Életünk cypher-i szinten zajlik. Neo csak a mesékben létezik.

Fishburne karaktere dramaturgiailag végülis indokolt, tőle tudjuk meg, hogy mi újság a kikötözött originál predator-ral, és hogy többféle van belőlük. Másképp adatbázisokat kellett volna találni, vagy "beszélgetni" a szörnyekkel, vagy nyakatekert módon kikövetkeztetni.

Nincs nagy baj a filmmel, de azért jóindulatú ez a 4-es, és főleg a nosztalgia-hangulata készteti. Egyébként ha már szóba került: a valódi kommandósok és felderítők (legköményebb alakulat) még Brody-nál is nyeszlettebbek és alacsonyabbak, vagy max Brody-típusúak. Amerikában arra kell az izomzat, hogy a közkatona bírja cipelni az 50-60 kilónyi hájtek túlélő stuffot, meg hogy tudja mutogatni a zuhanyzóban. A filmes klisék már csak ilyenek.

A legnagyobb bajom nekem is a hitelességgel akad. Hogy álommanók helyett miért éppen szuperügynök kommandósok őrzik a legfontosabb titkainkat (nyilván ez most a divat), és a tudatalattiból még véletlen sem türemkednek elő rettenetes projektált szörnyek, csak csupa jól szituált nyárspolgárok (vagy ez ugyanaz?), miközben fél amerikát pszicho-kezelik, ésatöbbi. Az meg, hogy anyucival 50 évig nonstop legóztak a virtuális homokozóban testi kontakt nélkül, és nem fojtotta bele egyszercsak hirtelen a tengerbe, teljesen ellentmond az emberi létezésnek, avagy tök unalmas a nő, akkor meg pláne kár a felhajtásért...

És amit már mások is emlegettek: DiCaprio karaktere totál giccses és érdektelen. Álmodik vagy ébren van, nem jelentős tényező. A mégannyira, néhol tényleg lenyűgözően csavaros történetszövés pedig szerintem is buktás a már említett helyeken.

Egy kimaradt, és érdemleges filmes párhuzam Cronenbreg eXisteNz-e. Na ott van szürrealitás és káros modern agyműködés rétegzett síkokkal és akciókkal bolondítva.

A másik érdekes kérdés, hogy miért a felhőkarcolós civilizáció toposza működik valóságfenntartó erőként itt és a Mátrix-ban is, mikor ennél emberidegenebbet nem szült még a valóság?

Nemrég láttam egy népszerű és klasszikusnak számító operát, mindegy is, melyiket. Mit mondjak? A dalszövegek és a párbeszédek csapnivalóan egyszerűek, szinte primitívek, papírra vetésre sem méltók. A színészi játék már-már nulla, sokszor csak statikusan állnak egyhelyben, és nem történik semmi. Ráadásul ahol én ültem, még a mimikát sem lehetett rendesen élvezni, a megvilágítás sokszor viaszbábu arcot kölcsönzött a karaktereknek, bármelyik CGI élőbb érzetet ad. A tömegjelenetek a puszta parádézáson kívül semmit nem adtak hozzá a mondanivalóhoz. Ami nem mellesleg már a maga romantikus korában is giccsbe hajlott sőt zuhant. A kritika persze másnap ódákat zengett a díszletről, dehát ez meg ugye csak a színtiszta és puszta látvány. A zene és az áriák persze szépek voltak, de mindezek után meg nem tudnám mondani, miért is tetszett.