nejmed

Nem véletlenül emlegette zéel Wes Andersont, ha vizuálisan nem is, de bizonyos jelenetek abszurditásában abszolút hozza azt a világot. Egyébként egy nagyon jó kis dráma, novellákra hajazó felépítéssel, kis abszurd humorral, szép fényképezéssel, jó gondolatokkal. Nagyon kellemes meglepetés volt.

Az a véleményem, hogy a Rowling által felépített világ eléggé kulissza-szerű, amely a varázslóiskola falain belülről nézve még teljesnek tűnik, de mihelyt kiszakadunk ebből össze-vissza csuklanak és dőlnek le az összetákolt díszletek. Ezek a baromi nagy sötét foltok kézzel tapinthatóak a Fantastic Beast filmekben, amiket bármennyire is szeretnék szeretni, egyszerűen nem megy sajnos.

Én ugyan nem várok egy hetet, hogy leülepedjen! :D Egy szóval: Csapnivaló! A filmre jellemző kétsoros párbeszédek sem voltak rendesen megírva! Nem tudom, hogy ez azért van-e, Nemes László is tudja, hogy egy átlag magyar színészre még mindig nem lehet rábízni egy sornál többet, de mindegy, ezt hagyjuk most. :3

Ami még zavaros volt számomra, hogy mire volt jó annyira ragaszkodni a koncepció tisztaságához a kamerakezelésben? Néha fél percek is elteltek úgy, hogy tiszta homályos volt a kép, mire végre bejött valaki az élességi tartományba. De mindegy, ezen túlteszem magam, de annyira nem éreztem, hogy nekem, nézőnek készült a film, ennek szól a karó. Nem tudom, de ez az iskolapadban elsajátított, tervezőasztalon tökéletesre csiszolt művészet nem működik. Majd biztos bekerül az esztétika tankönyvekbe, és élvezkednek rá a bölcsészek, de filmnek csapnivalóan rossz volt.

Ez a nap is eljött. :3

Semmi, de semmi elvárással nem rendelkeztem, mikor beültem a filmre, talán annyival csak, hogy a túszdrámák nem a kedvenceim. Ennek ellenére nemcsak hogy nem unatkoztam a két óra alatt, de meglehetősen lekötött. Tetszett az a megközelítés, hogy a feszültség forrása máshol volt, mint a hol a zsáner megkövetelte volna ti. általában a túszejtőkkel nem azonosul a néző, úgy vannak bemutatva, mint gonosz. Itt meg ilyen zavaros eszméktől hajtott szánalmas nyomorultak, akik attól rettegnek, hogy mi van, ha tényleg meg kell ölniük a túszokat.
Kiemelendő a színészi játék is, kivétel nélkül, de főként a főszereplők: Daniel Brühl és Rosamund Pike.

Minden pocsék és talmi volt ebben - nem is értem miért néztem végig - onnantól, hogy milyen bénán nézett ki, odáig hogy mennyire nem volt megirva senki karaktere. Értelem meg aztán pláne semmi.

Én vinnyogva röhögtem a Bajakonúr poénon, de amúgy inkább szomorú volt az egész. Fárasztó-kínos, kivételesen a színészek kiválóak voltak, de ez a koncept vagy szüzsé volt harmatgyenge.

Az a vehemencia is figyelemre méltó, ahogy a nem-birkák kinyilvánítják nemtetszésüket a PR jelenséggel kapcsolatban. Bárki mással kapcsolatban egy oldalbezárással, vállrándítással elintéződik a nem tetsző médiatartalom, kritika stb ignorálása. Érdekes.

Off
Szerintem egy és ugyanaz, én nem tudok finom distinkciót vonni a kettő között, talán csak annyit, hogy az egyiknél globálisan stílusát tekintve él az iróniával, mint retorikai eszközzel, a másik meg a hozzászólást minősíti a szellemesen csipkelődő humoráért, amivel az iróniát azonosítjuk. Vagy úgy jó, mintha azt írta volna, hogy A hozzászólás dícséret volt. Ugyancsak értelmes, de mást jelent ez esetben a párja: A hozzászólás dicséretes volt. Persze neked nem muszáj ezt így használnod, ha neked nem felel meg, de szerintem kisebbségben vagy. No offens.

Filmes kontent audió formában: Pátria Rádió mai Filmsarkában Havran Kati beszélgetett velem animációs filmekről. Enjoy ';)