robertjordan

Az igazi nagy csavar a film végén nem a cselekményben rejlik, hanem magában a műfajban. Kiderül ugyanis, hogy A visszaút nem egy sportfilm, hanem egy örökérvényű történet gyászról és feldolgozásról. Emlékezetes marad. Affleck pedig nagy színész és pont. Ekkora alakítás nem tud csak úgy becsúszni.

Nagyon őszinte, életszagú, (kicsit szomorú) történet, Riz Ahmed frenetikus alakításával. Nekem most lépett elő generációja legjobbjai közé.

Valószínűleg rossz napja volt Tomnak, így kicsit túltolta. De amúgy igaza volt.

Feszes minisorozat David Tennant félelmetesen jó alakításával.

A befejezés frusztráló, érzek körülötte némi ötlettelenséget, de azért nem teszi semmissé a film érdemeit. Kell hozzá gyomor, de az üzenet miatt elviselhető annak is, aki nem rajong a zsánerért.

Ezt a művet ugyanazok a kérdések ihlették, amelyek életre hívták Az őrület határánt vagy Az élet fáját: Van-e értelme a szenvedésnek? Miért van jelen a gonosz a világban? Ki mondja meg, hogy mi jó és mi rossz?
És amelyek végül egyetlen őskérdésé redukálódnak Malick művészetében (és úgy hiszem életünkben is) : Mi értelme létezésünknek?

A filmet nézve úgy éreztem, hogy ennél közelebb nem juthatunk a végső dolgok forrásához és a fenti kérdések megválaszolásához. Ez minden, amit ember tehet.Dosztojevszkij eddig jutott. Pilinszky eddig jutott. Bach és Mozart eddig jutott. Caravaggio eddig jutott. Ez a legtöbb, amit Isten láttatni enged.

Kínos. Kellemetlen. Ezek a szavak jutottak eszembe.
Azokat sajnálom leginkább, akik erre az egészre vallást alapítottak.

Elgondolkodtató, komor hangvételű film. Jól példázza, hogy a moralitás miként torzul a hatalom erőterében.

Régen láttam ennyire szomorú filmet.

Ezt mindenkinek látni kell. Számomra az év meglepetése.