jablonsky

született egyetlen pici jó ötlet (tomside spoilerének első mondata), amiből remek film lehetett volna, ha A.) megmutatja az egészet a főszereplő szemszögéből (mondjuk nehezebb is lett volna megvalósítani), vagy B.) a választott dramaturgia mentén készül egy 10 perc körüli, valóban hatásos rövidfilm. a végeredmény lehet, hogy 2008 környékén esetleg működött a műfaj akkori alacsony színvonalú zajában, így tizenöt év után az égvilágon semmi feszültséget nem hordoz. az (ál)interjúk során egyértelművé válik (mindenféle családi felvételek bemutatása ellenére is), hogy a szülők mennyire vakon voltak/vannak a saját gyerekük/gyerekeikkel szemben, a színészek pedig vannak annyira jók, hogy minimális érzelmi amplitúdóval ki is fejezzék, milyen általános az ennyire felszínes családi kapcsolat. valójában ettől lesz horror, semmi mástól.

fogd meg az Árnyék nélkült és az Egy ágyban az ellenséggelt, gyúrd össze, ahogy épp kézre esik, és forgasd le. így harminc év után már úgyse emlékszik egyikre se senki.

mivel én mindkettőre emlékszem, így volt időm foglalkozni azzal, hogy keresgéljem az egyes szereplők motivációit, az egymáshoz fűződő kapcsolatokat, a különböző rejtélyek és fordulatok, illetve azok megoldásainak értelmét. az sajnos nekem kevés, hogy "reflektál a családon belüli erőszakra", mert ez ebben a filmben maximum díszítő petrezselyem a tányér oldalán, ugyanis a két órányi játékidőben talán ha tíz perc akadt, amiben a főszereplő sanyarú életéről megtudunk valamit, azt is kizárólag az ő elmondása alapján. és pont ennyi ideig tartott az az egy jelenet is, amikor egy hatalmas házból, folyamatos erős tengermorajlás mellett képtelen volt úgy lelépni, hogy ne csapjon zajt.

eközben bőven elég a menekülő nő számára egy urna, valamint pár fotó, hogy biztos legyen benne: az ember, aki elől menekül, meghalt, ebben a feszült helyzetben a testvér véletlenül sem gyanakodik, hogy vajon tényleg a címzettől kapta-e a pocskondiázó emailt, de legalább jól be is vágja a durcát annak ellenére is, hogy pár órával később az megjelenik nála, és láthatóan fogalma sincs az egészről, s hiába találja meg később a ház padlásán az elhunyt férjének a mobiltelefonját, rajta pár kompromittáló képpel, azt se mutatja meg senkinek, inkább egy vadidegen emberrel visszafurikázik a házhoz, ahol a nagy felfedezés után persze megint megtámadják.

az egésznek semmi értelme nincs, hacsak nem szimpla őrültségnek fogjuk fel. gyereket akarok a nőtől, akivel együtt élek, ő titokban fogamzásgátlót szed, amire én rájövök. megpróbál elmenekülni előlem, én pedig elhitetem, hogy meghaltam, ráhagyok egy halom lóvét, közben pedig az általam feltalált láthatatlanná tévő ruhában megpróbálom őt kicsinálni, miközben persze milyen jó volna, ha megszülné nekem a gyermeket. az öcsikés csavar megint nettó baromság, hiszen ha ő áll az egész mögött, akkor miért hagyja életben dúsgazdag bátyját? nyilván ez csak szimpla félrevezetés, ami ráadásul kellően erőltetett is.

ez a történet egyáltalán nem a családon belüli erőszakkal foglalkozik, csak ürügynek használja fel egy elvi technikai vívmányhoz meg néhány hosszúra nyújtott suspense jelenethez. ha el is hiszek mindent, amit a főszereplőnő állít a bántalmazó kapcsolatáról, attól még a film alapján egy embert szándékosan ölt meg, egyet kvázi önvédelemből, egy harmadiknál pedig elég nehéz lesz bizonyítani, hogy nem ő az elkövető. magyarán egy kettős gyilkosról beszélünk, aki amúgy pszichiátriai kezelés alatt áll. ezek alapján pedig ez a film inkább a családon belüli erőszak áldozatainak csúfos megalázása.

semmi értelme a 'horror' és 'thriller' szavaknak a műfaji besorolásnál, ez egy családi/szerelmi dráma. semmi ijesztő vagy hátborzongató nincs benne, de nem is úgy tűnt, hogy egyáltalán lenne ilyen irányú cél. minden részletét (boldognak induló házasság; elvesztett gyerek; a másik hibáztatása; válás; kiégés; új - természetfeletti - lehetőség; békülés; megbocsájtás; új élet) ezerszer láttuk már.

egy modernkori monty python-film, nagyjából a negyedik percétől kezdve szándékoltan komolytalan megoldásokkal jelezve, hogy márpedig aki ebbe többet gondol, az meg is érdemli. lehet dobálózni a dadaizmussal, meg mindenféle irányzatokkal, de most komolyan: egy film, amiben egy darab gumiabroncs önmagától elkezd gurulni, tényleg ki kell, hogy váltson ilyen gondolatokat? pont itt nem kéne levezetni a más, túlmisztifikált blöffökön keresztül felgyülemlett frusztrációt. ez egy film, amiben egy gumiabroncs elindul ölni. azt viszont zseniálisan teszi.

mennyit változik a világ... szűk húsz évvel ezelőtt shyamalantól a jelek a világ egyik legröhejesebb filmjének lett kikiáltva, ma meg szinte ugyanaz az év egyik legjobbja, és micsoda atmoszféra, és micsoda alakítások, és micsoda zene...

aki még életében nem látott horrorfilmet, annak nyilvánvalóan rendben lesz ez is, de én közvetlenül az első rész megtekintése után nagyjából a film felénél egész egyszerűen annyira mérges lettem erre a blöffre, hogy már akkor ráadtam volna a nézhetetlent. lehet, hogy a nemrégiben megtekintett, amúgy sajnos szintén a kilátásokhoz képest gyengébben muzsikáló "the house of the devil" hatása alatt állok még mindig, de meggyőződésem, hogy ti west nagyságrendekkel erősebb beállításokkal tud feszültséget teremteni, mint a kizárólag a biztosra játszó wan. a "the conjuring" ugyanez pepitában, a horrorok paprikás krumplijai ezek. teljesen ehető, nagyjából szereti is mindenki, de úgy egyébként főzhetnénk valami jobbat is. arról nem is beszélve, hogy ennyire bárgyú módon mellőzni/késleltetni patrick wilson karakterének az első rész végén megismert jelentőségét nettó baromság. rendkívül idegesítő zene, egy pillanatig sem kedvelhető szereplők, értelmetlen és rossz rémisztgetések sora - ja, és ha bárkinek gondja lenne azzal, hogy az első rész még csak le se lett szinkronizálva, hát nyugodtan mondhatom, hogy a második rész szinkronmunkája (főleg az effektezések tekintetében) a legnagyobb horror, ami erre a filmre jellemző lehet.

amityville horror? rosemary egy újabb gyermeke? nem sikerült a két keelingnek eldöntenie, így egy-két jópofa tempóváltást leszámítva csak egy lufi az egész.

nem hogy nem langyos, nem hogy nem gyenge kivitelezés, de egy önmagát kellően ismerő színházi társulat szemszögéből nézve egy idény végi turné gondolata pontosan ugyanígy nézne ki. bereményi száz százalékosan ismerte és tudta az efféle ripacskodást, és hogy törőcsik mari kapja a "legerőtlenebb" karaktert, hát az maga a csúcs. ez a film tökéletesen mutatja be a színészi exhibicionizmust, az önértékelési problémákat, az öltözőben melletted ülő iránti színtiszta gyűlöletet. csodálatos darab.

Lassan húsz év töretlen imádat után változatlanul tartom, hogy a filmtörténelem egyik legkiválóbb vígjátéka ez. Két olyan színész, akik eltérő zsánerben érzik jól magukat, remekül megvannak egymás mellett, sőt. A sztori kifogástalan, a magyar fordításból minden szót megjegyeztem (megjegyzem: Makai Sándor, Perlaki István, Hernádi Judit, de főleg Maros Gábor csodálatos munkát végeztek), Miles Goodman zenéje nem hagy kívánnivalót maga után - az átlagos filmes adatok alapján nehéz elhinni, mégis ez minden idők egyik legkiválóbb, legelegánsabb, legagyafúrtabb vígjátéka.

2012-ben egész egyszerűen szégyen egy minden szempontból ennyíre gyenge filmmel mozikba kerülni. nulla feszültség; teljesen hiteltelen és hihetetlen történet; fox annyira ripacs, hogy körbe lehetne röhögni; perry abszolút mellőz minden karizmát; logikai buktatók dömpingje; a vizuális trükkök még asylum-szinten is vállalhatatlanok - komolyan egy sima robbantást nem lehet undorító CGI-utánzat nélkül megoldani? ha egy totálisan kezdő csapat vizsgafilmjéről lenne szó, még keresgélném esetleg a rutintalanok báját, de rob cohen akkor sem ma kezdte, ha eddigi "művei" sem csillogtak a nívótól. bűnrossz darab.