Jereváni Rádió

Ez az a helyzet, amikor annyi a csavar egy filmben, hogy az önkéntelenül átmegy önmaga paródiájába. Az első csavart még hittem, még a másodikat is úgy ahogy. De amikor már jelenetenként (!) jönnek a csavarok, akkor azt mondtam magamnak: ácsi, ez nekem túl sok, így már vicc az egész.

Hibátlan film noir. Bár kétségtelen, hogy Bogart a nagybetűs noir színész, de amíg a Máltai sólyom és a Hosszú álom (különösen az utóbbi) sztorija az utolérhetetlen hangulata mellett is egy kissé zavaros, addig itt egy olyan kőkemény, pengeéles, fordulatos, egyszóval zseniálisan megírt sztorit kapunk, hogy az eredmény letaglózó. (Kissé nevetséges módon felhozva a példát, mint egy Columbo epizódban: tudjuk ki a gyilkos, látjuk is a bűntényt, és a lényeg a lebukáson van.)

A szereplők is nagyon ott voltak a spiccen, a zene, a fényképezés is non plus ultra, a rendezés pedig etalon.

Talán a legjobb film noirt láttam tegnap este, mindenesetre egy szinten van nálam az Aszfaltdzsungel és az Alkony sugárút mellett (természetesen az is Wilder).

100%

Végtelen középszer.

Profi itt minden kivitelezés, de annyira patikamérlegen van minden adagolva, hogy az valami borzalom. Ide kellenek a vicces beszólások, itt érzelmeskedni kell, majd jön egy kőkemény akció, majd az akciót higítjuk vicces beszólásokkal, és így tovább. Szereplőink persze sebezhetetlenek, Scarlett Johanssonnál még Daniel Craig is többet sérült Bondként. Főgonoszunk az amazonhadsereggel körülvéve meg maga a megvalósult Szexmisszió.

Ez megy 2008 (!) óta, hihetetlen. A Marvel a filmgyártás McDonald's-a, csak az a baj, hogy kulturálisan kb megette Hollywoodot (a Disney-vel együtt), tisztelet a kivételnek.

Koronavírus-fertőzés következtében 81 évesen meghalt Vlagyimir Menysov orosz színész, rendező, forgatókönyvíró és producer, az 1980-as Oscar-díjas szovjet film, a Moszkva nem hisz a könnyeknek rendezője.

Kifejezetten szép film. Hajszál híján az ötöstől.

A hölgyek viszik el a pálmát: Ava Gardner és Grace Kelly, mint tűz és víz, tökéletesek voltak a szerepükre, nagyszerűen játszottak. Clark Gable meg Clark Gable, Hollywood Jávor Pálja, rendben volt, hozta, amit hoznia kellett. A sztori kellően fordulatos, a dialógusokra sem lehet panasz, bár a vége nekem irracionális, de legyen az én bajom. Szórakoztató, jó film ez John Fordtól.

Jó film, de valahogy nem olyan átütő, mint amit a rendezőtől megszokhattam. Lancester, Clift, Sinatra, Borgnine persze hozták a kötelezőt, a hölgyek, khm, nekem nem annyira. A Silencio eltrombitálása Clift részéről persze feledhetetlen, mint ahogy a Pearl Harbour-i részek is. Amikor előtte való nap mutatják, hogy Lancester mellett a falon mutatja a naptár december 6-át, vagy amikor aznap Karen elválik Miltontól és a tábla mutatja az irányt Pearl Harbour felé, szívszorító, van az egész miliőnek egy elégikus romantikus hangulata. Szóval erre nem lehet panasz, de mégis, valahogy nem érzem a zsenialitást, úgy mint ahogy a Délidőnél vagy Egy apáca történeténél megszokhattam.

Először adtam rá egy gyenge négyest, aztán aludtam rá egyet. Olyan ez a film, mint a Szenvedélyek viharában, csak más műfajban. Míg amaz a tragikus szerelmi drámában, emez meg a tragikus gengszterdrámában merítkezik meg. Mit merítkezik, fürdik, tocsog, lubickol benne. A baj mindkét filmnél az, hogy csak ez van.

Amikor CSAK dráma van folyamatosan, és a készítők úgy gondolják, hogy mivel a halál a legkomolyabb dolog, ami ebben az életben történhet, a tragikus fordulatok majd elfeledtetik a mélység hiátusát.

Persze, értem én az üzenetet, az erőszak erőszakot szül, beindul a gyilkosságspirál, minden világos, de miért érzem azt, hogy lényegét tekintve valahol mégis csupán a felszínt karcolgatja? Egy Keresztapához, egy Sebhelyesarcúhoz, egy Casino-hoz, de még egy Aki legyőzte Al Capone-hoz képest is. Kiválóak a színészek, a díszletek rendben vannak, az operatőri munka is kiemelkedő, a zenéje nem fogott meg különösebben, de nem zavaró az sem. Nem lehetne rá panasz, mégis panaszkodom. Sajnálom.

Lang tudott ennél jobb film noirt is készíteni (lásd: Vörös utca), mégis ez a filmje is rendben van. Ida Lupino mindenesetre fantasztikus!

A Gázláng után a második legjobb Hitchcock-film, amelyet nem Hitchcock rendezett (a harmadik meg az Amerikai fogócska). Tényleg nagyszerű thriller, a nyitó jelenet döbbenetesen erős még 61 év múltán is, finoman adagolt suspense, rendben lévő csavarok, remek alakítások, mi kell még a boldogsághoz? :)

Ami még a szívemnek kedves, az az például, ahogy Rex Harrison meg Doris Day mikor megérkeznek az otthonukba tetőtől talpig tökéletesen felöltözötten maradnak, semmi cipő meg nyakkendőlevétel, papucs meg melegítőgatya felvétel. Nem. A skatulya skatulya marad, annyira jó nézni!