wim

Bár az első kockák alapján már látni lehetett, mire számítsak, adtam neki egy esélyt. Kb. másfél epizódig bírtam, de sajnálom a ráfordított időt. Kiábrándító, érdektelen, steril közhelygyűjtemény.

"mennyire jól állna a Relikviának a Hereditary cím " - nagyon jó meglátás. :) Még azt tenném hozzá, hogy ez a film sokkal inkább megérdemelte volna a figyelmet, mint az Örökség.

Más is megjegyezte, hogy érthetetlen a szöveg, úgyhogy én eleve felirattal kezdtem nézni (nem először, magyar film esetében), de egy idő után rájöttem, hogy felesleges, anélkül is értem a szereplőket. Ha nem is könnyen, de azért ment.
Kicsit zavart, hogy ez az idősotthon inkább egy bohókás nyugdíjasklubra emlékeztetett. Itt-ott megvillant a büdös hazai valóság is, de nem vágott minket gyomorszájon a leépülés látványa.
Egyszóval nem akar sokkolni, bár a problémákat így is megmutatja, úgyhogy nem éreztem hazugnak, csak kicsit meseszerűnek. Kedves sztori, két magányos ember egymásra találásának meséje; végül is szerettem, de valószínűleg Szacsvay László tette igazán szerethetővé, ezért volt, hogy nálam a gyengeségei ellenére is több pontot kapott.

Igazi Miyazaki-féle felnövéstörténet háborús háttérrel, varázsvilággal, kellőképpen spirituális, de sajnos zsúfolt, túlbonyolított, sőt olykor túlmagyarázott. A látvány gyönyörű, mint mindig, a papagájok zseniálisak voltak, de -hogy a fiamat idézzem, akivel együtt néztük - "nem ez lesz a kedvenc Miyazaki-filmem."

Wenders "japán filmje", mondják, és technikailag valóban az (szereplők, helyszín), sőt mondandóját tekintve is, de attól még nyugati. A tempója, a lélegzetvétele, hogy egyes snitteket a kelleténél előbb elvág, épp mielőtt belefeledkezhetnék... (Bár ez lehet az én hibám is, hogy túl sokáig akartam bámulni a faleveleket vagy a reggeli készülődést.) Vagy ott van az úgynevezett eseménytelensége, ami szintén nem igaz, hiszen teljesen hagyományos felépítésű, kerek történet.
Egyszóval az alapján, amiket előzetesen olvastam róla, kicsit csalódtam, pontosabban mást vártam, inkább olyan epizodikus, patersonos sztorit. De hát miért is kellene egy nyugati rendezőnek "keleti" filmet készítenie? Így is szerettem, jólesett. (Nem "japán", de attól még "zen".)

A zenéket viszont elég direktnek találtam (Sunny Afternoon, Perfect Day stb) - fölösleges ilyen vastagon, a szöveggel is aláhúzni, miket kellene éreznem. Lehet, hogy egyszer más hangulatban újranézve ezt is el tudom majd fogadni, de most inkább bosszantott.

mimózának köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet az utolsó kockákra; bevallom, lemaradtam róla. Ha faleveleket bámulhattam volna, kivárom, de a stáblistát nem bírtam végignézni. :)

Szerintem az anya (vélt) jelenléte is hathatott megnyugtatólag, úgy emlékszem, a falon át a lány hallotta a beszélgetésüket - így nem kellett azt éreznie, hogy kettesben van egy pszichopatával.
Bennem legalábbis oldotta valamelyest a feszültséget, erre határozottan emlékszem, anno mikor először láttam a filmet. Persze, akkor még nem tudtam, hogy mi a helyzet valójában.

Itt megtekinthető: https://www.youtube.com/watch?v=a2Y-x-SHTPI&t=677s

Eléggé összecsengenek a gondolataim Rékáéval, legalábbis a két évvel ezelőtti feljegyzéseim szerint. „Agyonhájpolt”, „tarrbéláskodó” művészkedés, közhelyekből összerakva. Akkoriban négy-öt hasonló témájú filmet pörgettem le egymás után, és igazából egyik sem tetszett, talán ez még a jobbak közé tartozott. Végül is nem volt rossz a koncepció (az egésznek az értelmetlenségét domborítja ki, az áldozatok szemszögéből - az elkövetőkről nem tudunk meg szinte semmit, minden csak úgy megtörténik, értelmetlenül) - csak béna a kivitelezés. Eddig még Az osztályt találtam a legjobbnak a témában, de második nézésre már az is kicsit didaktikusnak tűnt. A Villeneuve-filmet nem ismerem, kíváncsi vagyok rá.

Köszönöm, de nem is ez a film. Mivel nem az én emlékem, elég nehéz markáns jellemzést adni, úgyhogy el is engedem. Talán egyszer majd véletlenül előkerül.

Köszi, nem ez a film az. Annyit sikerült még megtudnom, hogy középkori a sztori, csak két testvér szerepel benne, és talán tatárok rabolják el őket (vagy csak egyiküket).