whitekiss

Ezt a dolgot videójátéknak gondolhatták, aztán valamiért film lett belőle. Egyedi.
Korábbi élményeim szerint a világ fordítva működött, mert inkább egy jó játékból lett egy általában rossz film.
Itt most a leginkább rossz filmből lehetne jó játékot csinálni.
Amúgy a vége felé már elég szenvedős ennyi akcióorgiát befogadni, de próbálkozni kell/lehet.
Nálam mégis megérte a 4 pontot, mert persze videójátéknak pontoztam.

Tetszik amit írsz, pont olyan filmet szerettem volna én is most nézni az Északival. Jó neked, hogy az élmény megvolt, mert nálam felborult, beütött pl. a fogszabályozós valkűr meg a többi illúzióromboló elem, amikről a többiek is írtak. Koherencia helyett inkább a zavar érzése jelent meg.
A vallás, mítosz, hiedelem és mágikus világ nálam a Valhalla Risingban jelent meg hasonlóan mint ahogy CrazyBoy leírta. Így a konklúzió annyi, hogy aki még nem látta az nézze meg mind a két filmet. Mind a kettő jó kihívás és nincs bennük sok kompromisszum.

Jesszus! Bruce Willis idáig mélyrepül?! De a főgonosz a kedvencem, ő az igazi teljesen amatőr. És ezt gondolják folytatni... Elsőként és egy masszív 1-es osztályzattal jelentkezem. Az első igazán betonkemény 1-es osztályzatom. Esetleg mentő körülmények ? Nincsenek - viszont van zavaros kripto / IT bullshit, badass CIA / US military sztori, béna akció. De legalább adna valami jó kis ZS kategóriás benyomásokat, de nem. ZS a négyzeten vagy az n-edik hatványon esetleg zs-edik hatványon. Nagyon ajánlom a film elkerülését de ezzel inkább persze reklámozom. Csak saját felelősségre... Ha valaki 2-est ad pl. a biológia szempontok miatt vonzó hősnő miatt, azt elismerem. Más enyhítő körülményt még nem találtam. Erre pénzt...Bruce aki ezer éves CIA ügynök nem veszi észre, hogy a 13 ezer éve üldözött ellenfele épp golyóálló mellényben van, ja és nem fejbe lövi 1 méterről

Solaris: az idegen óceán a tudósokat szembesíti a bűntudattal, fájdalommal eltemetett emlékeikkel. Az a nagy helyzet, hogy nemcsak neked hanem nekünk és az állomáson levőknek sincs sok fogódzója az ügyben, viszont ők a materializált emlékeik miatt igencsak traumatizálódnak. Kb. kinyírja őket a saját tudatalattijuk.
Miközben ezt szemléljük esetleg eszünkbe juthat, hogy mi várna mondjuk ránk ott...
Ha a válasz a semmi, akkor felesleges tovább nézni a filmet vagy bármin agyalni, akkor az van, hogy baj van, mert vélhetően épp hazudtunk magunknak. De ez egyéni szocprobléma, mert persze az állomáson úgyis kiderülne az eltitkolt igazság.
Nekem ez így elég rendesen mély és bónuszként a frász tör ki, hogy ott van egy idegen életforma, amivel nem tudok zöld ágra vergődni, mert fel sem tudom fogni annyira idegen és fel sem tudom fogni mit miért csinál csak éppen kezdek beőrülni kínzó emlékeim megjelenésétől. Jót akar, rosszat, bármit is ? Egyáltalán léteznek olyan fogalmai mint nekem ?
A hosszabb film pedig kíváló lehetőséget ad arra, hogy belehelyezkedjek ebbe az állapotba.
Ezzel szeretnénk reflektálni "a de igazán senki nem tudja megértetni, mit kéne felfedezni bennük" felvetésedre.
Mondjuk magadat tudod esetleg felfedezni a segítségükkel. Izé... ez lenne a művészet lényege.

Paulnak sok neve van, az "المهدي" (al-Mahdi, "the Guided One", Isten által vezetett) az egyik, talán jobban el kéne a filmnek magyarázni, hogy a Bene Gesserit korábban milyen próféciát terjesztett el róla, miért várják a fremenek a megváltót.
Idézet a könyvből: "Pault valahogy felkavarták a rá vonatkozó utalások. Mahdi! Lisan al-Gaib! Ha lehunyta a szemét, a fülébe csengett a tömeg kiáltozása ... És eszébe jutott mit mondott az öregasszony: a Kwisatz Haderach...".
A Muad'Dib nevet majd a 2. részben kapja (reméljük), bár a sivatagi egeret már mutatták most az első részben. Az egér jól sikerült, rövid a jelenete, viszont több fontosabb szereplőnek sem sokkal hosszabb...
Engem is valahogy felkavart ez a film: kb. 2 oldalnyi idétlenül összerakott párbeszédet, jelenetet, következetlenséget gyűjtöttem ki, amik lerontják az egyébként klassz látványt. De legalább újra olvasom a könyvet és megint megérint Frank Herbert zsenialitása.

Nekem úgy tűnik - kicsit kiélezve -, hogy a film forgatókönyvírói a Dune nevű még DOS alatt futó számítógépes játékkal játszhattak a legtöbbet, de igazán nem szerettek sokat olvasni. Kialakuló élményeiket viszont továbbadták a látványvilágért felelős csapatnak. Így a látványosoknak jut minden elismerésem. Vége is a pontosztásnak. A film a két szék között a földre esik, mert (1) nem szólítja meg megfelelően azokat akik olvasták a könyvet - idegesítő katyvaszt csinál Frank Herbert gondolataiból (2) a könyvet nem olvasók meg nem kapják meg normálisan az alaphoz szükséges információkat, így ők is csak katyvaszt főzhetnek belőle. Az alapsztori és a világ atmoszférája persze annyira erős, hogy még az összes belerontás ellenére is megtartja a gerincét, így élvezhető marad mind a két csoportnak. De ez így nálam valami hihetetlen rossz szájízt hagy, ami lecsapódik az értékelésemben.

Főhősünk a lovagi erények próbáival szembesül(ne), ha egyáltalán összerakná, hogy ezek az ő próbái.
De mivel nem járt be a lovagképzőre, mert a kocsmában meg a bordélyban múlatta az időt így elhasal az összesen.
A próbák mind varázslatok, a kedves mama (Morgan le Fay) gondoskodó konstrukciói.
Barátunk elbukik a jóakarat próbáján, mert csak valamiért cserébe akar segíteni a szellemnek (Szent Winifred).
Segít, ezért megkapja cserébe az információt, hogy a zöld lovag egy olyan valaki, akit ismer + bónuszként
visszakapja a fejszét (ez is a mágia része). Itt már rájöhetne, hogy vigyáznia kéne mit cselekszik (de nem, boldogan elrohan a fejszével, hogy utána legyen mivel elbaltázni a következő próbát).
Az óriások vélhetően a gombás hallucináció részei, egyébként elég random szereplők.
A begombázás a torkosság és a mértékletesség erényeinek ellentmondása lehet (bár akkor Gawain nagyjából éhezik).
A bekötött szemű nő vélhetően a kedves mama álcázva, aki a kastélyban fenntartja a varázslatot és közelről figyeli fiának a buja természetét, amikor hmmm... az úrnővé varázsolt barátnőjével "megpecsételi" a zöld övet.
Újabb bukta - súlyos vétség a szüzesség/tisztaság lovagi erénye ellen.

Clarice azzal egyértelműen lenyűgözi Lectert, hogy megfejti a feladványait. Pont intellektuális síkon méltó partnere Lecternek. Az intellektusa, az önfegyelme, bizonyítási vágya miatt Clarice folyamatosan mutatja fel az eredményeket, bizonyít a főnökének és Lecternek is, de saját maga árnyékát is átlépi - lásd pl. boncolási jelenetben, amikor leküzdi az undorát. A végén a félelmét küzdi le. Egyszóval a figyelemre nem érdemes csúnya kis "báb" a végére lenyűgöző pillangóvá alakul, aki méltó ellenfele lehet Lecternek is. Nagyjából kimaxolja amit be lehet "tolni". Törtetőnek én inkább olyan figurát neveznék, aki másokat kihasználva mások kárára jut előre.