DevilTakeU

Az Évszázad vihara minden idők egyik legjobb King-adaptációja is lehetne akár,de erről már csak azért sem lehet szó,mert a mester direkt televízióra írta a forgatókönyvet. Maradjunk annyiban: véleményem szerint aki erre rosszat vagy nézhetetlent adott,az fogalmam sincs hogy mit nézett,ennyire jól eltalált,majdnem minden összetevőjében kimagasló alkotás felettébb ritka a TV történelemben (pontosabban 20 évvel ezelőtt még az volt). Sajnos a zseniálistól egy kicsivel elmarad,de kezdem a pozitívumokkal.

Nos,írhatnám hogy a King-veterán Craig R. Baxley három részes minisorozatának hangulata zseniális,de a helyzet az,hogy a sokkal kifejezőbb - és az igazsághoz közelebb álló - megfogalmazás az,hogy döbbenetesen hatásos. Hiába a 4 órás játékidő,egy percnyi üresjárat sincs,King gyönyörűen vezet be bennünket egy álmoskás amerikai kisváros szigetlakóinak az életébe,mindennapjaiba, olyannyira, hogy mintegy háromnegyed óra elteltével már foglalkozás,társadalmi pozíció,és név szerint ismerünk szinte mindenkit - méghozzá a teljes nevükön,ugyanis az itteniek úgy szólítják egymást. Mielőtt elfelejtem: a történet narrációs szerkezetet használ,ami az elején egy remek kis "ezek vagyunk mi" összefoglalót,a végén egy szívszaggató lezárást ad a látottaknak (hogy aztán bónuszként mindezt Selmeczi Rolandtól halljuk,az tényleg felér minimum egy csillagnyi extra osztályzattal,az eredeti magyar szinkron egyébként is üdítően jól sikerült).

A felütés nem finomkodik,nem telik el tíz perc,és máris van egy brutális gyilkosságunk, hozzá egy hátborzongató idegennel (Colm Feore Kevin Spacey legdicsőbb "pszichopata pillanatait" idézi,félelmetesen jó),"aki" az évszázad viharával érkezett,hogy aztán azzal is távozzon el - illetve még valamivel a kisvárosból. Andre Linoge (Feore) gyanúsan sokat (tkp. mindent) tud mindenkiről,amit aztán rendesen ki is használ a maga javára fordítva,a középső etap legjobb jelenetei közé tartozik,ahogy mintegy Leland Gauntként a szó szoros értelmében keveri a kevernivalót,melynek eredménye néhány kifejezetten kemény (ön)gyilkosság. Az egyik pillanatban a kezdés óta természetesen cellában ülő Linoge a jelenlévők legnagyobb döbbenetére éppen elpantomimezik valamit,a másikban ugyanezt a mozdulatsort végzi el egy illető saját magával,csak éppen baltával a kezében,de van hogy pár percnyi suttogás is elég valaki fülébe (helló doktor Lecter!),hogy aztán a gyanútlan áldozat kötélen végezze,persze látszólag önként. Mit mondjak,nem rossz storyline,főleg mivel nem tudjuk a sorozatos hentelésekkel mi a cél,és hogy mikor,ki lesz a következő áldozat. Az egyetlen visszatérő motívum Linoge kapcsán az "Add meg amit akarok,és elmegyek" mondat tollal,festékkel,vérrel való megjelenítése minden tetthelyen. Említettem a cellába zárást: már az a bizonyos 15 perces letartóztatási jelenet karfaszaggatóan feszültre sikeredett,és még csak nem is az a minisorozat csúcspontja - de ezt már derítse ki mindenki saját maga. :)

A szereplők közti kapcsolatok,viszonyok ábrázolása jobb nem is lehetne,a nők közötti összetartás vagy éppen ellenszenv,a férfiak péniszméregetése alá-fölérendeltségi viszonya egyaránt fontosak a végkimenetel (és a lezárás) szempontjából,és milyen lezárás az! Amikor kiderül hogy mi is a tét,nincs ember akinek ne szorulna össze a gyomra,a nézőpontok közötti elkerülhetetlen szembeállás ábrázolása félelmetesen életszerű,az utolsó 15 perc pedig konkrétan felejthetetlen. Ami a szereplőket illeti,Tim Daly a kisvárosi sziget önkéntes rendőrfőnöke szerepében végig remekül,érzékenyen játszik,a feleségét alakító Debrah Farentinoval ritka szép párt alkotnak, szeretetteljes,meghitt,szinte irigylésre méltóan harmonikus a kapcsolatuk (hogy aztán még szívszaggatóbb legyen a befejezés - átok Kingre, grrr!!). A minit rendező Craig R. Baxleyvel egykorú,veterán Jeffrey DeMunn (az X polgártárs Emmy-díjra jelölt Andrei Chikatilo-ja) kiváló,a számtalan videójátékból is ismert Casey Siemaszko a nem kicsit döntésképtelen, teszetosza rendőrhelyettesként szintén szolgál néhány meglepően érzékeny jelenettel, a csupán két évvel korábban debütáló,csodálatos Julianne Nicholson azóta is szárnyal sorozatokban (Gengszterkorzó,Masters of Sex),mozifilmekben (Fekete mise,Én,Tonya) egyaránt, gyakorlatilag még az egymondatos szereplők is emelnek a látottak színvonalán,bár a már említett Feore azért simán lenyúlja a show-t.

A folyamatosan jelenlévő,rendkívül hangulatos (és szintén hatásos) muzsika Gary Chang érdeme akinek a legnagyobb címei talán az Úszó erőd,a Dr. Moreau szigete (de a Nulladik óra filmzenéje körül is bábáskodott),ugyanakkor az operatőri munka masszívan tévéfilmes szint. Pár szó még a trükkökről, maszkokról: sajnos több mint megmosolyogtató megoldásokat láthatunk,ha valamibe bele lehet kötni,az ez (ugyanakkor nekem senki se mondja hogy mondjuk a Langolierek trükkjei mennyivel jobbak ennél,mert nem),ellenben Linoge öreg maszkja,ahogy a sorshúzás vége után sétál ki a templomból villámlások és dörgések közepette,hosszan lobogó fehér hajjal,telitalálat.

Negatívumként a történet bizonyos "fixen lefektetett pontjaiba" tudnék belekötni,de ezt még spoiler kitétellel sem teszem meg,mert tényleg azonnal lelőné a film lényegét,és ki tudja,talán valaki még nem talált rá erre a King gyöngyszemre - amit véleményem szerint vétek lenne kihagyni. A számtalan SK TV-minik között (Rémkoppantók,Végítélet,Az aranykor,AZ 1-2,A Rózsa vére...) az Évszázad vihara minimum dobogós,de megkockáztatom hogy - hangulattól függően - az első kettőben is benne van.

8.5/10

Erre a kommentre megadom az öt csillagot. :P

Yep. A THE Cure-nak is,a Depeche Mode-nak is volt egy igen depresszív,éjsötét korszaka,aztán átmentek a mainstream vonalra (Istenem,csak a Friday I'm in Love-ot tudnám feledni!),ma már egy 40th Anniversary in London koncertet vagy egy One Night in Paris-t (nem,nem a Hiltont) végignézve csupán jóleső nosztalgia fogja el az embert - mondom ezt úgy,hogy van The Cure és DM tetoválásom is, könyvek, koncertjegyek,természetesen az összes album lemezen és CD-n (zömmel dedikálva). A 80-as évek (Roberték esetében már a 70-es évek vége) nagyon más volt,ahogy nagyon más volt a Holló szellemisége is 26 évvel ezelőtt egy 17 évesnek (jelen!),és más most. A címkézést sosem értettem,igaz a 101-es klub tele volt gruftie-val,de én például sosem hordtam a nyakamban zsilettpengét,és szégyenszemre fekete szemfestékem sem volt,mégsem mondanám magam divatrajongónak (sőt,nagyon nem),sokan a külsőségekben teljesednek/teljesedtek ki igazán,pedig a zene iletve a tagok szeretetén kívül semmi más nem számít. Szerintem.

- Kifejezetten harcolt azért hogy ide helyezzék. Ilyet még életemben nem láttam.
- Azt hittem használhatok. Nézze,jobb lenne ha nem úgy kezdenénk hozzá hogy tökönrugdaljuk egymást.
De persze maga a főnök.
- Így van. Hát nézzen körül és figyeljen. Értjük egymást?
- Nézze,eddig se kifutófiú voltam. Öt évig dolgoztam a gyilkosságin...
- De nem itt!
- ...ezzel tisztában vagyok.
- Akkor a következő hét napban ezt legyen szíves tartsa észben,jó?


Ma 25 éves a Hetedik,minden idők egyik legmeghatározóbb thrillere.


Fincher remekének az elkészültét számtalan legenda övezi. Ennyi év távlatából már nem kis feladat kigobozni hogy valójában mi történt,hogy történt,a lényeg: ennyi szerencse,félreértés,tévedés (a szerencsét mondtam már?) ritkán övez egy produkciót,de úgy látszik 1995-ben még az égiek is azt akarták hogy Andrew Kevin Walker éjsötét története a gyöngyvászonra kerüljön. Hogy mást ne mondjak,a produceri nyomásra átírt, pozitív(abb) kicsengésű script helyett a hollywoodi stúdiórendszerből az Alien³ fiaskó után egy életre (!) kiábránduló David Fincher kezébe a forgatókönyv eredeti változata került - a többi már történelem.

Úttörőnek lenni sosem könnyű. Számtalan próbálkozó elbukik az élet millió területén,akik aztán örökre a feledésbe merülnek,akiknek azonban sikerül,azokra örökké emlékezni fognak. A Hetedik gyakorlatilag teljes stábjára elmondhatók a fentiek,egy olyan dologba vágták a fejszéjüket,amire addig semmilyen formában nem volt példa,ám az elkötelezettségüket jelzi,hogy mind Pitt,mind Freeman szerződésbe íratták hogy csak az eredeti befejezésssel mehet le a film - de ne szaladjunk ennyire előre. Miután a producer Arnold Kopelson közbenjárására Fincher eltökélte magát, jöhetett a szereplőválogatás. Megmosolyogtatónak tartom hogy Sylvester Stallone is,Denzel Washington is a sztori túlzott erőszakossága és pesszimizmusa miatt dobták a főszerep lehetőségét,hogy aztán évekkel később olyan,a zsánert (akkor már) majmoló darabokban villogjanak mint a D-Tox,vagy a Letaszítva. Pitt azonban örömmel írt alá,tudta jól hogy David Mills karakterével örökre kiradírozhatja magát a szépfiús imázsból,és a további szerepvállalásait elnézve igaza is lett. Morgan Freeman a Remény rabjai után itt szintén csupán a sokadik jelölt volt William "Smiley" Somerset szerepére,ám úgy szól a fáma,hogy egy alig két perces telefonbeszélgetés után Kopelson nyomban repülőre ült,és személyesen vitte el a forgatókönyvet az éppen készülő Wolfgang Petersen mozi,a Vírus helyszínére - arra a Víruséra,melyben Kevin Spacey szintén jelentős szerepet alakított. Hogy kinek az ötlete volt a szerepeltetése,az a mai napig ellentmondásos,azt viszont egyöntetűen állítják hogy a film eleji stáblistából való kihagyás eredetileg az ő ötlete volt. Ez szintén egy szerencsés,remekül bevált döntésnek bizonyult,még ha amúgy pusztán szimpla emberi önzés is állt a háttérben: a Közönséges bűnözők promózása illetve a forgatási helyszín közti ingázás meglehetősen kikészítette Spaceyt,ám azzal hogy eldugták a nyilvánosság elől,gyakorlatilag semmilyen hivatalos eseményen nem kellett részt vennie. Augusztusban aztán robbant a bomba, bemutatták Singer filmjét,a világ megismerte Keyser Soze-t,hogy aztán pár héttel később Jonh Doe-ra is rácsodálkozzon. Külön színezetet ad a stábnak a szerelmespár Pancser és Fafej,azaz Tracy és David kapcsolata, Paltrow és Pitt ugyanis akkor a való életben is egy párt alkottak már egy ideje,és ez le is jön minden közös jelenetükről. Az megint az év kérdése lehetne hogy vajon szándékosan alakult-e (alakították-e?) így,de mondanom sem kell,a látottak után a filmvégi gyomros így még sokkal elviselhetetlenebb.

Andrew Kevin Walker forgatókönyve már önmagában megér egy misét - Fincher mintegy hálája jeléül "bele is írta" őt a Harcosok klubjába,az ott látható három detektív neve ugye Andrew,Kevin,és Walker -,ám a rendező szintén komolyan gondolta a nézőkkel való játszadozást. A hetes szám nem csak a hét főbűnre utal,hét nap eseményeinek a leforgását látjuk,az első helyszínelés házszámai szintén hetessel kezdődnek, Tracy arca is pontosan 7 másodperccel a végzetes lövések előtt villan fel egy pillanatra,és az is egy érdekes képi metafora,hogy a korábban a nyomozás alatt folyamatosan sötétben,szakadó esőben játszódó történet John Doe felbukkanásával kivilágosodik,megkapjuk a magunk napsütését (a kocsiban ülve szinte "belehajtunk" a fénybe,azaz felcsillan a remény),hogy aztán mindez már a lemenő nap fényében érjen véget,és mire David megint a rendőrautóban ül,már ismét éjsötét (azaz kilátástalan) legyen minden.

Bár a soundtrack Howard Shore érdeme,a film során felcsendül Bowie,a Gravity Kills,sőt Charlie Parker és Marvin Gaye is,a zenét a legtöbben a mai napig a Nine Inch Nails Closer című dalával azonosítják. Nem is csoda,minden idők egyik legfelkavaróbb főcíme gyakorlatilag egy új stílust teremtett,se szeri se száma az utánzóinak,az alatta hallható zörejfeszt pedig nem hogy aláhúzza a látottakat,hanem egyenesen a retinánkba égeti. A fényképezés Darius Khondji zsenijét dicséri,egyenesen szényenletesnek tartom hogy az akkor már a Delicatessen és az Elveszett gyerekek városa után minimum félistenként számon tartott iráni mester ezért a munkájáért sem kapott Oscar-nominációt,a Hetedik ilyen szempontból egyébként is mostohagyereknek tekinthető,az egy szem Richard Francis-Bruce a tanítani való vágásért lett jelölve (a Remény rabjai után másodszor),ennyi. Khondji végül a Chicagói Filmkritikusok Szövetsége díjával vigasztalódhatott.

A filmnek számtalan emlékezetesnél emlékezetesebb jelenete van,hamarabb rágnám le a lábam minthogy egyetlen kedvencet válasszak közülük. Ha csupán a három fő karakterre koncentrálunk,már akkor is a rém humoros vacsorameghívás,majd a trió első találkozása a lakásban a kezdeti feszengés utáni metrós performansszal (az a röhögés!),Tracy és Somerset meghatóan őszinte,már-már meghitt beszélgetése,a lelkes kölyökkutya habitusú Mills minden jelenete,amikor szegényt leoltja a rendőrkapitány (R. Lee "ez nem is az én asztalom!" Ermey remek),a szinte andalító,az addig látottakkal szándékosan éles kontrasztban álló könyvtárjelenet (A seggünkön jön ki a kultúra!),a "garbage man" rész,annak a jelentősége,végül a kifutása,Pitt szerencsétlen kéztörése,amit aztán szimplán bedolgoztak a scriptbe,az ajtóberúgás zseniálisan életszerű megkomponálása mind-mind felejthetetlenek, és akkor az utolsó fél óráról még nem is beszéltem. Nem is fogok. Aki látta,tudja. Aki nem látta,az meg még nem látott semmit.

- Ha most lelövöd,ő nyert.
Bumm bumm bumm.


10/10

Nem is csodálom,nagyot alakított az első részben,biztos vagyok benne hogy mindenki örült volna egy nagy,közös családi jelenetnek,a fiúk,az asszonyok-lányok,és a don. Köszi az infót,el tudom képzelni hogy valami hasonló történt,Brando a 70-es évektől egyre jobban szétcsúszott,híresen balhés színész (és ember) lett.

Az első rész majd' 500 hozzászólásához képest a folytatásnál valahogy jóval csendesebb a nép. :) A bemutatásának 30. évfordulóját a napokban ünneplő Nagymenők hatására többek között elővettem Coppola trilógiáját is,az első és második rész tényleg filmes alapvetés,sajnos a harmadik már csupán egy gyengébb,terjengősebb utánérzés,bár szintén vannak erős pillanatai,feleslegesnek semmiképpen sem mondanám.

Maradva a középső filmnél,nagyon sajnálom hogy Brando-t nem tette bele Coppola,pedig az utolsó harmadban kapunk egy nagyon szép családi visszaemlékezést,azért viszont külön hála az első magyar változat felelőseinek,amiért az első részben hallott,kiváló Márton Andrást (James Caan - Sonny) ha csak pár mondat erejéig is,de visszahívták. Bár nem szeretnék egyesével senkit sem kiemelni,a fájdalmasan fiatalon elhunyt John Cazale érzékeny játéka mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Élek a gyanúperrel hogy az egy évvel későbbi Kánikulai délután rendezője,Sidney Lumet nem véletlenül rakta össze ismét Pacino-val,a "babánkoktélos" közös jelentük csodálatos,ahogy Fredo kifakadása a "kisöccsére",majd a kényszerű száműzetése utáni visszafogadása is a mamma temetésén,és akkor még a horgászleckéket nem is említettem. Bevallom már nagyon régen láttam a trilógiát,ezért szó szerint megijedtem a 200 percnyi játékidőtől,de egyetlen pillanatra sem unatkoztam,a Keresztapa II. tényleg minden idők egyik,ha nem A legnagyszerűbb folytatása,mind a 6 Oscar-díja megérdemelt,köztük a Legjobb filmnek járó is, ráadásul mindezt egy olyan mezőnyben,amint még leírni is hidegrázós: Kínai negyed,Pokoli torony, Magánbeszélgetés,Gyilkosság az Orient expresszen,Alice már nem lakik itt,A nagy Gatsby,csak hogy a legjelentősebbeket említsem.

A műfajban számomra mindig is Scorsese remeke lesz az alfa és omega,talán a frissessége,a lendülete,a karakterei,a zseniális soundtrack és még ki tudja mi minden miatt,de a Keresztapa első és második része kétségtelenül a következő a sorban,egy kortalan,időtálló klasszikus,amit néha baromi jó elővenni.

9/10

Köszi a választ,de sajnos már arra sem emlékszem amit kérdeztem,január nem most volt. :) Érik egy újranézés,megpróbálok majd jobban figyelni.

"Van egy olyan érzésem kevés régi filmet néztél még eddig...."

Elképzelni nem tudom hogy ezt miből szűrted le. :) Szerintem elég sok régi filmet láttam,és fogok is még pótolni, ha nem Méliès kora a kiindulási alap,akkor az érdeklődési körömnek megfelelően bőven szinten vagyok,mondjuk kb. úgy 1940-től. (Nagyon kevés klasszikus van ami kimaradt,ami meg igen,annak oka van. A legnagyobb hiányosságom Bergman,Fellini,illetve Chaplin,de hozzá valahogy már nincs meg a türelmem.) Az öreg szó nem véletlenül van idézőjelben (pontosabban dőlt betűkkel),bár 26 év azért még a filmek világában sem kevés,de nyilván a Máltai sólyom 79 évéhez nem mérhető.

A Guns-ügy már privátban megoldódott,köszi,bár kereskedelmi oldal ide vagy oda,a Sympathy az akkor már totál széteső banda hattyúdala volt,konkrétan az utolsó közösen felvett dalaik egyike. (A Knockin'... meg a Mint a villám betétdala volt,ha már feldolgozások & filmzenék.)

Bevallom,már az idejét sem tudom annak hogy mikor néztem meg utoljára,úgyhogy most totál ledöbbentem,ez bizony még mindig egy baromi jó film. A főszereplők remekül játszanak,Pitt és Cruise hol gyönyörűek,hol félelmetesek,de kivétel nélkül mindegyiküknek van legalább egy nagyjelenete ami tanítani való,ez legfőképpen a 12 éves Dunst esetében nagy szó,aki gond nélkül felnőtt a többiekhez,ki is érdemelt egy Golden Globe jelölést. Nem is emlékeztem rá hogy ennyire erős a történet,és hogy ilyen szépen,egyenesen sallangmentesen halad előre,Rice mindenképpen jól tette hogy magára vállalta a regénye filmre írását,egy pillanatig nem unatkoztam,mondhatni minden a helyén volt. Nagyon sokat felejtettem már belőle,úgyhogy párszor kipattant a szemem rendesen,persze azért a gore nincs túltolva,de Claudia bosszúja vagy Louis a kaszával felejthetetlenek.

A korabeli épületek, berendezések,kosztümök látványa kellemesen bizsergető érzés volt,ahogy Goldenthal muzsikája is adta a hangulatot rendesen,teljesen megérdemelten kapott Oscar-jelölést,de nem is ragozom,gótikus horror sose legyen rosszabb. Bár az Álmosvölgy legendája egy paraszthajszállal megelőzi a toplistámon,de öreg filmen ilyen jól már nagyon rég nem szórakoztam,simán négyes fölé-ötös alá,ahogy tetszik.

8.5/10

A stáblista alatti nóta nagy húzás,egyet nem értek csak,hogy a Rolling Stones dalát miért a Guns 'n' Roses adja elő. Semmi bajom velük,a T2 miatt akkoriban eléggé ment a szekere a srácoknak,de azért na,a Stones az a Stones. Vagy kereskedelmi,vagy anyagi (jogi?) okokat tudok elképzelni,más magyarázatom nincs rá. Furcsa,meglepődtem rajta.

Ha agyonütnek se tudnám megmondani hogy mi,talán a "Guy Ritchie esszencia" vagy passz,de valami nagyon hiányzik ebből a filmből. Nem tudok rá jobb szót,egyszerűen száraz. Egyáltalán nem rossz,csak olyan...nem tudom,érdektelen,meh. Elkezdődik,történik benne pár dolog,majd egyszer csak vége. Izgulni nincs miért,nincs kiért,humor nyomokban se,túltolt jelenetből viszont annál több (a kínai tag persze hogy a sínekre esik rá,naná hogy keresztbe,és természetesen pont jön a vonat),a csajokból álló autószerelő brigád vérciki,az meg tényleg a legnyomibb írói húzás,hogy McConaughey állítólagos húdeüberkemény jellemét egy olyan jelenetből ismerjük meg,amiről kiderül,hogy az amúgy telitalálat Grant csak kitalálta azt történetmesélés közben,hogy "legyen egy kis izgalom is." (Ráadásul ezt Ritchie eljátszotta a kínai Száraz Sam-mel is.) Nekem McConaughy határozottan nem tudta eladni a karaktert,no offense,de Baltás Harry-nek a bajusza félelmetesebb volt (a nézése meg...huhh,kiráz a hideg ha az eszembe jut).

Ha már Grant,én mindig is kedveltem,örülök hogy mostanra kifejezetten beérett,nagyot megy így ötven felett (Florence,Paddington 2,Felhőatlasz,U.N.C.L.E),le a kalappal. Még Hunnam az,akire úgy-ahogy szívesen emlékszem vissza,mindenki más fiaskó,a már említett McConaughey is,Farrell is,Michelle Dockery-t pedig ki kellett gugliznom,életemben nem hallottam még a Mickey feleségét alakító (sorozat)színésznőről, én speciel nem látom az okát a szerepeltetésének,nem jön be sem mint nő,sem mint színésznő. A Spíler után ismét van Strong,ezúttal Mark helyett Jeremy. Ránéztem a filmográfiájára,és meglepve láttam,hogy őt már láttam. Eddig legalább hat filmben. Nem hagyott mély nyomot,ahogyan most sem.

Tulajdonképpen egyetlenegy ütős jelenetet nem tudok felidézni a filmből a mobilkergetésen kívül,de ott sem az események,sokkal inkább az aláfestő zene adta a hangulatot. A Blöffben elkövetett stílustörés (Mickey anyjának a meggyilkolása a cigánytelep felgyújtásával) itt is tetten érhető,egyszerűen nem értem hogy miért kellett a kínai éttermes-nagyfőnököt befenyítős jelent közbe be-bevágni az udvarra kisétáló, majd összeeső drogos lány halálát,valamint a szülőket,ahogyan rátalálnak,egyszerűen nem fut ki sehová a jelenet,azt meg szájbarágás nélkül is megérti mindenki,hogy a heroin,amivel Lord George kereskedik,rossz. Az ezután folytatódó Grant-jópofáskodás ezek után nekem különösen visszás volt,kellett pár perc a visszarázódáshoz.

Ha Ritchie és gengszterfilmek,az Úriemberek a Revolvernél mindenképpen jobban tetszett,szívem szerint mondanám hogy a Spílernél is,de annak valahogy több maradandó pillanata volt,a Blöff mindenképpen erősebb,a korona meg egyértelműen marad a Ravasz...-é.

Ja,és a cocainzultálás mekkora nyúlás már a Black Mirror-ból,tényleg kellett ez? Vagy csak egyfajta tiszteletadás akart lenni?


6/10