DevilTakeU

Hatásos,egyben idegőrlő darab. Négy csillagot nem merek dobni rá,de a hármat meg kevésnek érzem,ez a film valahogy több egy közepesnél (főleg ha azt nézem hogy Amerikában behozott 1.2 milliót,világszinten meg 2.2M-t,Metascore-on pedig 81-en áll,pont mint a közönségkedvenc Nyers,ami mellesleg csak 500 ezer dollárt fialt odaát). Mindenesetre a közönségét megtalálta ez a kis osztrák gyöngyszem,szerintem megérdemelten.

Nagyon tetszett a kissrácok játéka (jó gyerekszínészt találni,pláne horrorfilmbe nem kis kihívás,ám a Schwarz ikrek csont nélkül megugrották a szintet),az anyuka is elég creepy (legalábbis befáslizott fejjel..),tetszett a képi világ,valahogy bejött az egész,na,pedig nem egy jump scare-parádé,és nem is egy agyonpörgetett darab,simán el tudom képzeni hogy egy kevésbé melankólikus pillanatomban 10 perc után kikapcsolom,ám egy esős,hideg decemberi hétvégén remek élmény volt.

Most néztem meg harmadjára. Nehéz bármi okosat,eddig el nem hangzó méltatást találni,ennek a filmnek gyakorlatilag minden pillanata színarany. Az év egyik legjobbja,ez kétségtelen,egyedül Joon-ho-t "sajnálom"...már eddig is magasan volt a léc,de az Élősködőkkel egyenesen a sztratoszférába helyezte az elvárásaimat,ha legközelebb készít egy laza,kisujjból kirázott IMDb 7.7 pontos alkotást,csalódott leszek. :P

Nézzétek minél többen,nagy élmény!

Az Ordeal by Innocence a szokásos BBC-s Sarah Phelps-féle Agatha Christie-átfazonírozás,egész pontosan minisorozatos feldolgozás,a Tíz kicsi katona (zseniális!),és a Vád tanúja (kritikán aluli...) után immáron a harmadik a sorban. Phelps-ről tudni kell,hogy nem egy elvakult Christie-fanatikusról van szó,ellenkezőleg,számára a krimi királynőjének a művei mintegy sorvezetőként szogálnak csupán,a lényeg a megfelelő környezet,az a bizonyos "bármi megtörténhet-bárki megtehette"-atmoszféra megteremtése,minden más mellékes. A Tíz kicsi katonában - mivel egy kifejezetten kötött történetről van szó - nem tudta igazán kiélni grafomán hajlamait,a Vád tanújában már átírt pár dolgot itt-ott (hogy mást ne mondjak,a lezárást),hogy aztán ettől kapott-e vérszemet vagy más az oka,az talán sosem fog kiderülni,de az eredetileg Az alibi címmel megjelent regény alapjaiban lett megváltoztatva,kiforgatva,a feje tetejére állítva,gyakorlatilag semmi sem úgy történik benne,ahogy az meg lett írva anno,garantálom hogy a történetet ismerők számára is lesznek meglepetések.

És ez baromi jó!

A felütés mondhatni a szokásos: vidéki birtok,hatalmas családi (ház) kúria,apuka,anyuka,személyzet,öt adoptált gyerek,rengeteg probléma,feszültség,múltban leledző sérelmek,ígéretek,miegymás - aztán 1954 karácsonyán a családfőként funkcionáló Mrs. Argyll-t meggyilkolják. A tettes az ujjlenyomatok alapján a família fekete báránya,aki még a tárgyalás előtt meghal a börtönben - aztán másfél év múlva felbukkan "az alibi" egy kicsit szétesett fizikus (!) személyében,aki eskü alatt vallja: a gyilkosság időpontjában Jack épp az ő autójában volt,ennélfogva ártatlan. A tettes így hát "odabent" van - és ahogy az Christie-nél lenni szokott: indítéka mindenkinek lehetett. Volna.

A casting ismét remekül sikerült,felesleges lenne kiemelni bárkit is,mindenki koppra a helyén van,és talán pont emiatt,de mindenki remekel is. A fényképezés csodálatos,a zene néhol hátborzongató,néhol megnyugtató,összességében a nagyzenekari kíséret remekül aláhúzza a baljós - mit baljós,egyenesen hátborzongató! - hangulatot. Gyakorlatilag egy négyszer negyven perces érzelmi minihullámvasutazásra fizet be a t. néző,dráma,izgalom,romantika,feszültség,szinte minden megtalálható benne - de hogy a megváltás is? Azt nem árulom el,mindenesetre az utolsó öt perc és maga a lezárás,a csattanó egy akkora gyomros,hogy szerintem Christie is elégedetten dörzsölné a tenyerét (hozzátéve,hogy tudnék filmet írni amiből Phelps "kölcsönözte" az ötletet,de már a címe is masszív spoiler lenne).

Remek szórakozás,jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Három napja érlelgetem magamban a látottakat,de mindig ugyanoda lyukadok ki: a semmiből jövő meglepetés első (3 csillag),majd az arra még pont el(be)fogadható arányban rálicitáló második rész (4 csillag) után a Parabellum valami hihetetlen módon félrement. Ezt a hagymázas "a Legfelső Kör felett álló mindenkiura - aki mellesleg a sivatag közepén leledzik,papucsban,3 szem sátorral és egy darab testőrrel - majd ad nekem még egy utolsó utáni azutáni esélyt,de ahhoz meg kell ölnöm valakit (nincs vérdíj-embargó,ennek ellenére mégis sikerül a Continentalba való visszatérést egy szem ALIBI támadással átvészelni),akit persze inkább nem ölök meg,hanem összefogunk" alapsztori (...a mi?) már eleve röhögésre ingerlő,pedig még bele se melegedtem.

Halle Barry MESSZE leggyengébb alakítása (a Wick-kel való találkozásuk után már cirka 1 perccel olyan szinten próbál valódi könnyeket illetve felismerhető érzelmeket produkálni,hogy én kérek elnézést,minden egyes káromkodása hiteltelen,a palackos performanszát pedig hagyjuk,minősíthetetlen),a hangsúlyozottan megerősített páncélban támadók ellen persze pisztolyt visznek magukkal a fegyvertárból a hullajelöltek - na meg Wick,és az eddigi két részben a portán tébláboló Charon,aki természetesen szintén gyilkológép -,a verekedések jelentős része fantáziátlan és ritmustalan (volt néhány udvarias stunt a forgatáson,na) - a kopasz Mark Dacascos pedig szerintem vérciki. Színészkedni sosem tudott,verekedni sem nagyon,hálisten legalább Yayan Ruhian (a Raid: Redemption főgonosza),és Cecep Arif Rahman (nos,khm,a Rajtaütés 2. főgonosza) hozzák az elvártat. A balett-rész gigaklisé (ha oroszok,ukránok,és maffia vagy kémek,akkor balett),a Likvidátor meg már tényleg a hab a tortán,nincs rá jobb szó,fejfogós.

Készül a negyedik rész (deminek),a spinoff (demér'),sőt a tévésorozat is (dejajj),pedig ebben ennyi volt,legalábbis bővítették ugyan az univerzumot amíg lehetett,de én nem látom hogy jelentős minőségromlás ill. a nevetségessé válás nélkül ez tovább vihető. (Ilyenkor jön az,hogy társat kap,mondjuk egy 20 éves lányt kell majd védelmeznie,aki talán a lánya is lehet,sőt az esetleges anyuka is felbukkanhat - de mi van ha ő a felbujtó az üldözésre...szóval lehetne ezt csűrni amolyan csupaszpisztolyosan,az én kérésem annyi,hogy inkább ne. Köszi.)

Komplex krtitikát nem tudnék most írni,ahhoz kellene egy újranézés - na ez az,amire viszont nem vagyok hajlandó. Sem Cera-val,sem MEW-del,sem a meleget alakító Culkin-nal nincs bajom,aranyosak a karakterek,a mellékszereplők (egyedül Brie Larson sótlan megint),eléggé elvont a történet,van minimális romantika is,valódi geek-mennyország lehetne ez a mozi (Mortal Kombat style rlz),de nálam kb. félúton kegyetlenül félrement. A 8 perc híján 2 órás (!) játékidőt rettenet soknak tartom,a zenéjéből konkrétan semmire nem emlékszem. A legjobb megfogalmazás talán az,hogy a SP vs. the World minden furcsasága ellenére egy igazán szerethető kis film,ami nálam sajnos nem érte el kívánt hatást.

FélOFF,hogy a napokban néztem az Eli Roth's Horror History-t,melynek több részébe be van vágva megszólaltatottként Edgar Wright is,becsületszavamra nem trollkodásból,de ettől a kisszéken ülő szakállas,meredt szemű,félhülyén mosolygó,csokornyakkendős (kockás zakó + csíkos nadrág kombó alap),monoton hangon daráló tagtól jobban megijedtem,mint az adott epizódokban taglalt és bevágott rémségektől. :D

Tökéletesen átlagos horror,Aja talán eddigi leggyengébbje (a Szarvakat még nem láttam). A végére már nagyon untam,alig vártam hogy kikecmeregjenek a házból - és aztán hátravolt még húsz perc!! Sajnos sokkal többnek érződött a film másfél óránál,szerintem ez mindent elmond.

Zseniális. :)

Poén a történet,jók a karakterek,a hangulat,az egész úgy ahogy van. Hogy őszinte legyek,én még ennél is sokkal jobban rámentem volna az önreflexióra,illetve kihagyott ziccenek tartom a gore (vér és bél!) szinte teljes hiányát,ha már slasherparódia,igazán folyhatott volna a paradicsomlé hektószámra. A Camaro-s "főcsaj" láttán kerekedett a szemem rendesen - naná hogy három perc múlva kinyírták,óriási húzás. :P Volt pár sírvaröhögős egysoros,illetve helyzetkomikum (a FLASHBACK-nél már konkrétan óbégattam),nem tudom ki mit szívott a forgatás alatt,de minőségi anyag lehetett,az biztos. ;)

A végén az érzelmes anya-lánya jelenet nagyon aranyos volt,azt viszont határozottan tagadom,hogy Nancy/Amanda táncjeleneténél legördült egy könnycsepp...biztos csak a nagy meleg,vagy a pára,khm.

Hatalmas respect a stábnak - magáért a filmért is,és a végén bevágott bakiparádéért is,annyira jó volt pár jelenetet végigröhögni velük együtt,és remek dolog látni ezt a fajta felszabadultságot,örörmöt egy forgatáson,kb. pont így képzeltem az egészet. A sztori egyébkén ÜVÖLT a folytatásért - amit be is lebegtettek -,de nem tudom hogy valaha is lesz-e belőle valami,lassan 5 éves a film,sorozatszínészekkel teletömve,nem tudom le lehet-e egyeztetni a közeljövőben,már ha akarják egyáltalán.

Egy biztos: az én lelkemnek nagyon jól esett. :)

Revidiálnom kellett magam,az értékelés második nézésre lement 2 pontra.

Hogy minden idők egyik leggyengébb King-feldolgozása-e a film,az képezheti vita tárgyát - elsősorban a mennyiség okán -,de hogy az újkori King-éra betlijei között méltó helye van,az kétségtelen. A tévéfilmes operatőri megvalósítás szinte már fáj (az a műerdő,az a működ...),a zenéjére egyáltalán nem emlékszem (volt egyáltalán?),az idővonallal,illetve néhány nyilvánvalóan a fizikai képtelenség kategóriájába tartozó jelenettel pedig foglalkozni sem érdemes. Tényleg csak a legbosszantóbb dolgok: a visszatéréshez a macskát aznap kellett eltemetni amikor megdöglött - a kislányt nyilvánvalóan napokkal később sikerült,mégis megtörtént az,ami; a kisállattemetőt a "visszahozóhelytől" elválasztó rönk-tüske-gáton még a felnőttek is nehezen vergődtek át,vajon Ellie hogy a francba rángatta a túloldalra az ájult anyját hogy eltemesse - aki aztán úgy 5 perccel később feléled,visszaballag,és jól hátbaszúrja a zombilányával viaskodó férjét,mert miért ne?; Jud meglátja Ellie-t a kislány házának ablakában,hazarohan,bezárkózik - de természetesen Ellie már ott van nála..

Hitchcock egyszer azt mondta,a film a való életet mutatja be,az unalmas részek nélkül. Ez akkor igaz,ha tökéletesen elvarázsol a történet,az amit látunk,de amikor már a tizedik percben olyanokon gondolkodik az ember,hogy a férjét vigasztalni akaró Rachel a teraszra kilépve vajon mi a fenéért nem csukja be maga után az ajtót,vagy hogy egy erdő közepén,nyáron hogy a fenébe lehet nyitott ablaknál aludni (anyád!a szúnyogok..),ott nagy baj van. A Rachel testvére-szál erőltetése szintén bakövés,amilyen remek (és hatásos!) volt az eredeti filmben,itt annyira volt zavaró,elnagyolt,és érdektelen.

King-rajongóként a polcon a helye,de nem hiszem hogy valaha is újra előveszem.

Ez a film simán az egyik leggyengébb Agatha Christie feldolgozás amit valaha láttam. Az 1958-ban kiadott regény,Az alibi tökéletes félreértelmezése,gyakorlatilag minden középszerű benne,és akkor még megengedő voltam - ám ami igazán tönkrevágja az a rendkívül rosszul megválasztott zene. Szinte folyamatosan harsány jazz szól,végérvényesen elrontva a hangulatot,ilyet még soha életemben nem tapasztaltam - audiofilek kerüljék messziről! (Mindent elmond erről hogy egy olyan ismerősöm adta kölcsön,aki évekkel ezelőtt látta utoljára,de még ennyi év távlatából is emlékezett - és figyelmeztetett is! - erre a maradandó élményére. Zenész,hittem neki - nem tévedett! :P)

A neves színészgárda ellenére jó szívvel senkinek nem tudom ajánlani,nagyon gyenge alkotás.

Az újkori Agatha Christie-feldolgozások - leegyszerűsítve - két kategóriába sorolhatók: vannak a szolgai másolatok,illetve vannak az írónő műveit csupán sorvezetőként,mintegy ihletadóként felhasználó alkotások. Utóbbi kategóriába tartozik többek között a francia illetőségű Agatha Christie apró gyilkosságai című krimikomédia,vadiúj szereplőkkel,megbolondított dramaturgiával,illetve ilyen a Sarah Phelps-féle vonal is - ő a BBC megbízásából mintegy showrunnerként,viszonylag tetemes költségvetésből,elismert színészekkel évenként hoz tető alá egy-egy Christie-történeteket,átírva,olyan aktuálpolitikai mellékzöngékkel fűszerezve mint a migránsválság,vagy épp a brexit.

A 2017-ben készült A ferde ház nagy örömömre az első kategóriába tartozik ugyan,ám bizonyos értelemben véve olyan mint az a bizonyos állatorvosi ló. A regényt annak ellenére sem tartom kiemelkedőnek,hogy Christie egy késői interjúban "élete két legjobb műve" közé sorolta,ám maga a történet remek,sőt méltatlanul alulértékelt.Számtalanszor rácsodálkozhattunk már az írónő fantáziájára - főleg ami a bűntények elkövetőit illeti -,számos esetben tabukat döntögetett,évszázados társadalmi beidegződéseket húzott át egyetlen tollvonással. Nála ugyanúgy lehetett egy elismert ügyvéd,egy biztonságot jelentő nyomozó,egy féltékeny feleség a tettes,mint akár maga a történet narrátora,ám véleményem szerint - ha a legismertebb
klasszikusait figyelmen kívül hagyom - a krimi királynője itt húzta a legnagyobbat.

A ferde házban a görög származású angol Leonides család három nemzedéke lakik. A milliomos Aristide, a családfő Szmirnából költözött Angliába. A történet idején második feleségével, Brendával él, aki ötven évvel fiatalabb nála. Miután az öreget saját szemcseppjével megmérgezik, unokája, Sophia felkeresi Charles Hayward-ot,a feltörekvő magánnyomozót - akivel 18 hónappal korábban még Egyiptomban álnéven randevúzgatott,ám aztán szó nélkül faképnél hagyott -,hogy segítsen az ügy felderítésében,szerinte ugyanis gyilkosság történt. Természetesen ahogyan azt megszokhattuk,a család minden tagjának volt indoka és lehetősége a tett elkövetésére, ráadásul - micsoda váratlan fordulat! -egyiküknek sincs alibije. :)

A fenti kettősség folyamatosan "tetten érhető," mint írtam a történet remek,maga a film viszont sajnos helyenként kifejezetten unalmas,terjengős,aránytalanul sok idő megy el bizonyos dolgokra feleslegesen (Sophia és Charles évődős kairói flashbackjei - félreértés ne essék,jó hogy van,csak sok),ugyanakkor meglepően kevés jut más,sokkal fontosabb történésekre - kis túlzással 95 percnyi felvezetést követ 20 percnyi lezárás. És ha már szóba került: lezárás tényleg van ugyan (jut eszembe: meg rengeteg női láb is!),ám befejezés nincs. Nem tudom ez milyen rendezői koncepció lehetett,de hacsak nem a túlhúzott játékidő kavart be,azért 3 percet szánhattak volna egy tisztes búcsúra a karakterektől.

A jellemek ábrázolása rendben van - az a hat perces vacsorajelenet remek! -,a fényképezésbe nem lehet belekötni,ahogy az autentikus környezet,a díszlet is pazar,a kevés zenét leszámítva szinte minden a helyén - Gillian Anderson borzasztóan előnytelen fekete parókájától,illetve Amanda Abbington fekete hajától és rúzsától eltekintve. Hogy ezekre mi szükség volt nem tudom,de ha egy (pontosabban két!) ilyen hölgy várna haza esténként munka után,azt hiszem inkább maradnék túlórázni. :P Szerencsére őket kiválóan ellensúlyozza Stefanie Martini (aki azontúl hogy topeyecandy,csodásan,nemcsak érzékenyen de egyben érzékien is játszik),Christina Hendricks (nna,ő MELLesleg várhatna esténként!),a tizenöt éves Honor Kneafsey-nek is vannak remek pillanatai,ám a hab a tortán egyértelműen Glenn Close mint Lady Edith. Már a belépője is szenzációs: bevallom nem kis látvány volt pár éve Helen Mirren a RED című filmben ahogy egy mesterlövészpuska felett csicsereg,de Glenn Close a vadászszerkójában egy duplacsövűvel - igazi badass!

Tűnődtem egy darabig hogy mit is írjak erről a 7(!) Oscar-díjra jelölt csodáról,de mindig ugyanoda lyukadok ki: az alakítását egyszerűen látni kell. Visszafogottságban is tökéletes,minden mosolya,rezdülése tanítani való,tényleg a legnagyobbak között a helye. (Nálam bekerült a mindenkori top 5 AC-filmes karakterek közé - pedig választék akad bőven!)

A ferde ház összességében - a gyenge rendezői kéz és a lusta vágóolló dacára - korrekt darab,egy esős vasárnap délutáni filmnek már-már ideális,krimirajongók,Agatha Christie-fanok pedig mindenképpen tegyenek vele próbát,egyszer mindenképpen érdemes végigülni. Én sajnos nem tudok 3-nál több pontot adni rá,de ez inkább egy négyes alá...soha rosszabbat.