arrogancia

A sok negatív kommentet olvasva úgy érzem, hogy muszáj megvédenem ezt a mesét, ami szerintem a kategóriájában az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb darabja. A pszichológia, a transzgenerációs traumák iránt érdeklődőknek szerintem egyáltalán nem felszínes élményt nyújt, nagyon is összetett, több szinten értelmezhető, mély történet.

Szemléletesen megjeleníti, hogy az idilli család homlokzatának nagy erőfeszítést igénylő fenntartása milyen kártékony és a titkok felszínre hozása milyen gyógyító erejű. Akármennyire is hangzik közhelyesnek, még mindig nincs erről elég szó a közbeszédben, sőt a társadalom nyilván azt támogatja, hogy mindent söpörjünk a szőnyeg alá, funkcionáljunk problémamentesen, bármi áron. Bruno alakján keresztül megjelenik a mentális betegségek stigmatizációja, a család kitagadja, rejtegeti őt, mert nem tipikus a képessége. Luisa (az erős nővér) dala konkrétan a parentifikáció himnusza lehetne, a család terheit cipeli a hátán, ami nem az ő feladata lenne. Saját értékét attól teszi függővé, hogy mennyire tudja kiszolgálni mások igényeit, lehetőleg úgy, hogy a megterhelés legkisebb jele se látszódjon rajta. Isabela (a szép nővér) szintén elveszíti magát a folyamatosan elvárt tökéletesség és rendezettség fenntartásában, amíg Mirabel fel nem szabadítja. Mirabel képessége és feladata nem kisebb, mint kitartással és bátorsággal felszínre hozni a titkokat, élettel tölteni meg a hűvös és hibátlan felszínt - miközben az önértékelése folyamatosan meg van taposva, mert nem elég “különleges” a család elvárásainak. A szálak egészen a “bábmester” nagymamáig vezetnek, akinek szigora mögött mély fájdalom és veszteség van, amiről nem lehet beszélni. Szerintem ez a jelenség gyakoribb, mint gondolnánk és egyértelműen a gyerekek isszák meg a levét. Minden szülő, nagyszülő csak annyira lehet empatikus, amennyire ő maga feldolgozta saját traumáit, nem lehet megértő ott, ahol a tagadás következtében saját történeteinek láthatatlan bilincseit hordozza. Frappánsan dolgozza fel ezt a témát néhány percben a moziban az Encanto előtt vetített Far from the Tree (2021) animációs rövidfilm is.

Nyilván kell hozzá egy lelki alkat, de számomra nagy élmény volt ez az animáció. Annak ellenére, hogy a rengeteg betétdal nekem sem stílusom, egész jól belesimult az élménybe és akadt köztük fülbemászó, értékes szövegű (eredeti nyelven jobb). Szerintem a látvány és az izgalmas cselekmény miatt a gyerekek számára szórakoztató, a szülőknek pedig elgondolkodtató, ha igazán figyelnek.