gybE

Ez az a fajta film, ami hogyha Amerikában készült volna (márpedig akár készülhetett volna ott is), akkor a nagy klasszikusok között lenne számon tartva, így viszont csak a horvátok körében számít nagy hazai klasszikusnak (ahogy azt az itteni leírás is mutatja). A nyitójelenetben megkapjuk a híradás (vagy még inkább rendőrségi jelentés) szerű gyors összefoglalását a – valóban megtörtént – balesetnek, az előzményeinek és következményeinek. A film hátralévő része arra szolgál, hogy feltöltse élettel a száraz tényeket, megmutassa az embereket a számadatok mögött, a legkülönfélébb hátterű és különböző életszakaszokban járó utasok sorsának alakulását és összefonódását. Viszont hogy teljes legyen a kör, ennek az elbeszélésnek a gyakran banális történéseit, beszélgetéseit, megjegyzéseit folyamatosan többletjelentéssel tölti meg a járművek gyanútlan utasaira váró baleset ténye. Az eredmény egy nagyon erős hangulatú, a modern hétköznapok keretei között kibontakozó tragédia, ami időnként ugyan súrolja a hatásvadászatot, de összességében méltó emléket állít a baleset – és általában a manapság már egyre mindennaposabb közúti balesetek – áldozatainak. Talán egy megkapóbb címmel több emberhez eljutott volna. Itt megtekinthető.

Az IMDB-re mindig ránézek film előtt vagy után, mert ott minden létező információ össze van gyűjtve, de pontszámnál a Metascore-os négyzetet nézem, mert az jellemzően sokkal reálisabb. A RYM-nak van az általam ismert legjobb user generált all time toplistája (bár szép lassan hígul fel ez is). Mubi-n szintén találni jó listákat. Port.hu-n csak a műsorújságot nézem. A többit nem használom, vagy aktívan kerülöm. Mindent összevetve a KT egy kiemelkedő színvonalú filmes oldal nem csak a magyarok között, hanem világviszonylatban is, haldokló fórum ide vagy oda.

Minél több filmjét látom, úgy érzem egyre inkább, hogy Malick a kezdetektől természetfilmes volt, az embert, mint legkülönlegesebb élőlényt állítva művei fókuszába.
Mégsem távolságtartó, dokumentarista filmeket alkot, mert ezt az átfogó rendezői víziót mindig egy közvetlen, mélyen emberi nézőpontba helyezkedve valósítja meg: A korai két filmjében a világ minden részletére, rezdülésére rácsodálkozó és gyönyörködő gyermeki szemszögbe, a hiátusa utáni filmjeiben pedig a világból már kiábrándult, de azon túl valami természetfölötti teljességet sejtő és fürkésző felnőtt tekintetbe.
Egyébként minden természetességével együtt, ha az ember utánaolvas az ihletet szolgáltató gyilkosságsorozatnak - amit főbb pontjaiban tényleg követ a film - azért látszik, hogy mennyire hollywoodiasítani kellett a történetet, hogy a nézők számára befogadható legyen, és akár még ellenkultúra allegóriaként is működjön. A valóságban nem történt semmilyen lázadás, csak egy sor teljesen értelmetlen gyilkosság. A film legjobb jelenetsora, az első gyilkosság utáni kivonulás a természetbe, és az ott töltött gondtalan, édeni időszak - természetesen Malick kitalációja.

A kozmikus kapcsolati hálóból nincs menekvés, mind benne lebegünk. A huszadik században született csillagok sorra hunynak ki, helyükre jönnek létre szellemi fekete lyukakként az influenszerek. A hétköznapi téridő banális valóságát a végtelenségig torzítva magukhoz vonzzák a tehetetlen tömegeket, környezetükben látszólag lassabban telik az idő, a horizontjukba lépve pedig minden esemény a beláthatatlan sötétségbe merülés előtt egy időtlen képet hagy a felületükön, amire érkezhetnek a lájkok meg a kommentek, de hiába mutatják kívülre a tökéletesen lekerekített felszínt, a maguk részéről a belső eseménytelenséget kell élniük, ami igazán nem is nevezhető életnek.
Tény, hogy kijózanítóbb lenne a film, ha kevésbé lenne bárgyú, de már így is kevésbé bárgyú, mint a valóság maga. Nekem a fő problémám – épp ellenkezőleg – inkább az lenne, hogy túl visszafogott a választott témához képest, de a rendező filmjei után már megszoktam a hiányérzetet, és ezen a ponton már biztos vagyok, hogy direkt csinálja, és nagyon jól. Mert mivel mondott többet az előző alkotásaival? A kapcsolatok kiüresedése, a művészetek kiüresedése, a jólét kiüresedése, nem érzek szakadást.

Pont az a legzseniálisabb húzása a filmnek, hogy a környezetváltozás nem hoz magával semminemű szemléletváltást, mert annyira be vannak rögzülve a szerepek, viselkedésminták. A túlélők a várt pánikhangulat vagy aktivizálódás helyett eleinte csak a parton fetrengenek, kimondatlanul várva valami mentőalakulat felbukkanását a horizonton, hiszen ők túl fontos lények ahhoz, hogy ott vesszenek. Korunk fejlett társadalmainak embere már elképzelni sem tudja a saját halálát, nemhogy megérezni a közeledtét, inkább hátat fordít neki, és elmélázik a mesés jövőn. Ezt a képzelgést ugyanaz a haladási kényszer táplálja, ami által hajtva az emberiség egésze (az első világ húzva magával, és egyszerre kihasználva a harmadikat) végül abban a kínos helyzetben találja magát, hogy a természet, amit meghaladni kívántunk, minden eddiginél jelentősebb tényezőként tér vissza az életünkbe. Úgy tűnik, hogy itt már kollektíven rohanunk egy (evolúciós) zsákutcába, de ahelyett, hogy valami más utat keresnénk, vagy legalább lassítanánk, inkább egyre nagyobb elánnal rohanunk előre, mintha azt remélnénk, hogy a végén nem egy sziklafalba csapódunk, hanem csodálatos módon liftajtó nyílik rajta, és a technológia által felé emelkedve minden eddigi nyomorúságunknak és ránk leselkedő veszélynek, egy magasabb szinten folytathatjuk azt az életformát, ami már-már úgy tűnt a vesztünkbe vitt minket. Szép álmok ezek, csak nehogy még előtte koppanjunk.

"összességében színpadi darabként sokkal inkább el tudnám képzelni ezt, mint működő filmként"
Ez nem meglepő, merthogy ez egy színdarab adaptációja. Viszont ez a filmváltozat olyan testközelségbe hozza a darabot, amit a színház nem enged meg, pedig a történet nagyon is megkövetel. Szóval nemcsak hogy van létjogosultsága ebben a formában, hanem konkrétan ebben működik leginkább (szerintem).

A vége zseniális, Östlund nagyon ért az erős lezáráshoz. Ezzel az egy jelenettel gyakorlatilag sikerül ellensúlyoznia, hogy ezt megelőzően a film legtöbb üzenete eléggé a néző szájába volt rágva (vagy inkább hányva).
De az implicitségével együtt azért ez is eléggé érteti magát, nekem legalábbis úgy jött le, hogy a csaj a "Maybe you could be my assistant" mondatával kimondta a saját halálos ítéletét (ez egyben a film legjobb poénja), aztán hátrafordulva még épp van ideje sikítani egyet vagy csak a srácnak van egy megérzése, a következő pillanatban pedig bezárul a "szomorúság háromszöge" ami hármójuk között bontakozott, és egyszerre fel is bomlik.

A fő probléma ezzel a kisfilmmel, hogy az embert csak úgy a semmiből, kapásból a mai (jellegzetesen amerikai) formájában bedobja a dolgok közepére. Tehát pont abba a szemléleti hibába esik, ami a megjelenített pusztító tevékenység egyik fő katalizátora: elfelejti, hogy az emberek is állatok, akik együtt változtak a környezetükkel az evolúció folyamán, és hogy az az éles kontraszt, ami a modern emberi világ és a természet között tapasztalható, egy aránylag friss fejlemény. Sokan még ma is viszolyognak az ember állati voltának gondolatától, valószínűleg mert ezzel a szemükben leértékelődne az ember. Bennem inkább az állattársaink felértékelődését idézi elő, az ember marad ott, ahol van, hiszen tagadhatatlan, hogy szellemileg látványosan a többi állat felé kerekedtünk. A film által képviselt demagóg önostorozás helyett, inkább Herzog értelmezése felé hajlok, miszerint a természet egy pokoli közeg, a kollektív öldöklés harmóniája, ahol minden élő organizmus folyamatos és közvetlen veszélynek van kitéve. Ez az a világ, amiből az őseink fejvesztve menekültek, amint tudatára ébredtek a kiszolgáltatottságuknak, szóval nem csoda, hogy aztán kicsit (nagyon) elszaladt velünk a ló. Persze manapság könnyű kimenni a természetbe, kényelmes túrafelszerelésben, gyönyörködni az élővilágban, és elmerengeni az emberi megalománián, meg miegymáson, tudván tudva, hogy este vár minket a jól fűtött, biztonságos otthonunk, vízzel, elektromossággal, étellel, itallal. De érdemes észben tartani, hogy se az ősembernek, se akár a pár évszázaddal ezelőtt élt embereknek, de még csak a ma élő népesség többségének sem adatott meg ez a luxus, így az sem, hogy különösebben reflektáljanak a tevékenységükre és annak következményeire. Mert ironikus módon, ezek az aggodalmas gondolatok a kiszolgáltságnak csak olyan fokán merülnek fel, aminél pont ezt a kényelmet biztosító folyamatok már visszafordíthatatlan pusztítást okoztak. Ettől persze még érdemes megtenni, ami tőlünk telik, de ennek az alapja sosem lehet az embergyűlölet (ami magában hordozza az öngyűlöletet), márpedig a film ilyen irányból közelít a témához, de legalább a figyelemfelhívó jellege miatt megér egy kettest.

Nem volt ez annyira éles váltás a korai Jancsó-filmekhez képest, mint amire a leírásokból számítottam. Úgy tűnik őt is megragadta az a "történelem vége" hangulat, mint sokakat akkoriban, hogy a huszadik század – a nagyszabású, gyakran tragikus eseményei után – a végére kifulladt. A korábbi filmjeiben a történelem színpadára helyezett szereplők szembesültek a viszonylagos jelentéktelenségükkel. De itt már nincsenek történelmi jelentőségű események, szóval ez a kisszerűség és súlytalanság kiterjed az egész közegre. Ezáltal a benne játszható szerepek is kiüresednek, az emberek váltogathatják a pozíciójukat, egymást cserélhetik, akár meg is halhatnak (és még fel is támadhatnak), különösebb változás nem történik, mert minden köznapivá és banálissá lett.
Némileg rövidebb játékidővel számomra jobban működött volna (ami szintén nem új, több régebbi filmjénél is ezt éreztem).

Néhány érdekes tény, amit megtudhatunk a filmből:

- Gyurcsány idején minden belső tér Ikea kiállítóterem volt.
- A belvárosi kocsmák vendégei hangos eszmecsere helyett introspektálva hallgatták a tévét.
- Az Országház WC-jében van egy átjáró a Twin Peaks vörös szobájába.
- Az összes rendőr felesége félrekxr és retardált a gyerekük, egyetlen örömük az életben kutyasétáltató emberek fejének véresre verése.
- És végül, de nem utolsósorban, a sorok között olvasni tudó néző számára – a rendkívül frappáns cigaretta-analógián keresztül – világossá válhat, hogy a gyurcsányizmus tüdőrákot okoz.