mimóza

2024-03-21 11:34:20 Hytti nro 6 (2021) / Hatos fülke mimóza (5) #3

Köszönöm a helyesbítést, és azt is, hogy kevesebb, mint 72 óra alatt el is készítettél hozzá egy magyar feliratot. Hiába, aki profi, az profi. :)

A filmhez: azóta sem tudok továbblépni. Egy hete láttam, és továbbra sem szakadnak el a gondolataim tőle... képtelen vagyok egy következő filmre váltani. Vasárnap 6 órakor, 6-os számú kórterem, Hatos fülke... úgy tűnik, furcsa módon kapcsolódnak majd egymáshoz a fejemben ezek a kiváló alkotások.

Innen spoilerárnyék mögé rejtem a szavaimat:

Ha belegondolok, súlyos, szörnyű valóságot mutat be a film a széthullott Szovjetunióról, az ott élő szegény sorsú embermilliókról. Ljoháról nem hangzik el a tény, de a látottakból és hallottakból rájövünk, hogy a Szovjetunió összeomlása idején, vagy még korábban, árván maradt. Az árvaházak sosem a jó körülményekről voltak híresek a Szovjetunióban (és sehol máshol a keleti blokkban), de az összeomlás után sem változott semmi.

Mindnyájan láttunk árvaházakról készült dokumentumfilmeket, akár Romániából, akár más országokból, amelyektől összeszorult a szívünk: elhagyatott, elhanyagolt, szellemileg is leépülő kisgyermekeket, akiknek az alapvető fizikai és lelki-érzelmi szükségleteit sem elégíti ki senki. Igen, mindez a 20. század vége felé. A Szovjetunióban ehhez hozzájárulhatott az is, hogy - tömegével - alkoholfüggő szüleik voltak ezeknek a gyerekeknek.

Az idős hölgy, akit Ljoha és Laura meglátogattak (aki több volt, mint anya), valószínűleg az árvaházban dolgozott, és sokat tett Ljoháért, talán egyedül tőle tapasztalt meg igazi gondoskodást és szeretetet. A férfi árvasága miatt küzd az elutasítottság érzésével. És ez az oka annak is, hogy nem írja le a címét a lánynak. Valószínűleg nincs is neki.

A film először szinte "ösztönylénynek" mutatja be őt, de lassan, apró jelekből kezdjük látni, hogy sokkal több ő annál, mint ami a felszínen van.

A film fő témája pedig, úgy gondolom: a hazugság. A hazugságok, amelyeket a kormány a statisztikákon keresztül mond (ahogy az idős hölgy is rámutat). Laura moszkvai élete is hazugság. Valójában nincs szerelmi kapcsolata, ezek a művelt emberek csak színjátékot játszanak egymás előtt. Laura lassanként ébred erre rá a hosszú, észak felé tartó út során: fontos fordulópont, amikor ellopják a kameráját a sok hamis emlékkel együtt. Ljoha pedig titkolja a múltját.

Különös a lezárás is: amikor elérik az egész utazás célját (a sziklarajzokat), ez végül a legkevésbé érdekes dolog, ami történik, mert bár a múlt számít, az itt és most kialakított kapcsolatok sokkal többet számítanak, mert jövőképet (reményt?) adnak.

előzmény: hhgygy (#2)

2024-03-14 17:49:30 Hytti nro 6 (2021) / Hatos fülke mimóza (5) #1

„A meneküléshez nem azt kell biztosan tudni, hogy hová menekül az ember, hanem azt, hogy honnan.”

Ejha!
Azt hiszem, ez a film méltán megérdemli a "méltatlanul ismeretlen" jelzőt!
NEM Hollywood. ;) Néhány szereplő, egy vasúti kupé, az ablak mögött elsuhanó tájak, a végtelen tajga, hó-hó-hó, egy kamera, víz nincs, vodka sok, kevés beszéd, sok kérdés, ősi sziklarajzok.
A Moszkva-Murmanszk vasúti vonal hossza 1 489,84 km, ma a menetidő 36 óra 18 perc. [A '80-as években, amikor a cselekmény játszódik, nyilván több napba telt az út, hiszen több városban is vesztegelt éjjelente a vonat.]
Minden néző döntse el, egy ekkora időrés elég-e egy valódi kapcsolódáshoz, hadd ne mondjam a megváltáshoz.
Mert szerintem igen, de mint fentebb jeleztem, itt semmi sem cukormázas.
Cannes-ban nagydíjat érdemelt, én is imádtam, nézzétek meg!

(Elég rámenősen kampányolok mostanában, de ha úgy látom, megéri, megteszem. Itt eléggé megéri.)

Aki nagyon szeretné megnézni, és megfelel számára az angol felirat, tudok küldeni egy forrást. :) (Szinkronosan megtalálható ugyan, de hogy is mondjam... az igazi az, ha eredeti ír [gael] nyelven nézed/hallgatod.)

2024-03-12 16:53:05 [Vapiti 2023] mimóza #69

Nos, a csendes filmek (Past Lives, Perfect Days) nem és nem értek Oscart. Taroltak a grandiózus alkotások.
Vapitit még nyerhet egy szívvel teli, Csendes film. 9 nap van hátra, és 45-en vagytok, akiknél kívánságlistán van Cáit története. Fények le, film indul...
Ugyanígy szurkolok Román Katalinnak és Paul Mescalnak is.

25 gyönyörű nő, 5 szauna, 7 év forgatás...
Olyan csodát látunk itt, ahol mindenki önmagát adta, hiszen belső indításból jelentkezett a forgatásra; ahol megvártak minden szót, minden pillanatot, amikor szóvá botlik a Lélek; ahol valóban figyeltek egymásra; ahol végül nem mindenki szólalt meg, de a másik meghallgatása ugyanolyan fontos volt. Itt nincsenek szerepek, egyetlen szót sem beszéltek meg előre, nincs előírt szöveg, előre kigyakorolt mozdulat vagy rezdülés. Amit hallunk, a nők egészen mélyről felfakadó, spontán kimondott, valós megélései. Semmi sem mesterkélt, itt minden hang a már megtalált, valódi hang, és álarc nélkül kimondott valóság. Gyermekkoruk dalai, felmenőik öröksége, évszázadok könnye és mosolya egybekavarogva.
Vízből vagyunk, és amikor nagy baj ér, megfagy bennünk a víz, nem tud folyni. A szauna forrósága és az érzések intenzitása fel tudja olvasztani a fagyott vizeket - vallotta Anna Hints egyik nagymamája.

2024-03-09 16:24:01 Failan (2001) mimóza (5) #9

Nos, a megrendítően gyönyörű Failan ma a nap filmje. Ugye, ezúttal jössz megnézni?

Tisztelgés Ozu előtt - 60 évvel legutolsó filmje után, azonos nevű főszereplővel.
Fényességesen szép ez a nagyon rövid idő - 17 nap - alatt, óriási szeretettel forgatott film!

Valaki - talán egy tékozló fiú - aznap reggel biztosan meglátta a fák levelei között megcsillanó napfényt. És ráébredt, hogy valójában ez az igazi énje: minden apróságban (?!) észrevenni a szépet. És feltámad az életkedve. (Talán az már kivesztett lelkéből a kilátástalanság sötétjében, amit a magasból - karrier, nagy gazdagság - után a mélybe vivő spirál okozott.) Szerintem jelenleg már nem vezekel: amit látunk, a belső békességre talált énje. "A kemény munkádért" - mondja Hirayamának a gyorséttermes minden alkalommal. A kemény munkát ő már elvégezte: saját lelkében. Olvastam, Wim Wenders odaadta a Hirayama előéletéről szóló forgatókönyvet főszereplőjének, hogy annak tudatában készüljön, és bújjon a karakter bőrébe.
Cseles volt, a néző meg legyen szíves, alkossa meg a saját verzióját! Úgyis a jelen a fontos. Az pedig megnyugtató a napi egyensúlyban. A kazetta-könyv-fotógyűjtemény valahonnan ismerős. ;)

Vasárnap éjjel szurkolni fogok ennek a filmnek. Wim Wenders amúgy is megérett már a nagy díjra. Megdolgozott érte.
- Ja, a legnagyobb díjat meg jövő ilyenkor - itt, a KT-n. -

Ui.: Valaki még észrevette a végefőcím utolsó kockáját?
Komorebi: japán szó, amely a szélben libegő falevelek között megcsillanó napfény és árnyék együttesét jelenti, ami egyszeri és megismételhetetlen, csak abban a pillanatban látható.

2024-03-05 10:42:17 Poor Things (2023) / Szegény párák mimóza (4) #23

Egy film, aminek a 7 perces végefőcíme is egy mesés műalkotás. Egyébként meg álmodóknak való két és fél óra, mint amilyen én vagyok: elmerültem, elröpültem, sodródtam és vándoroltam Bellával együtt. Igazi utazás volt, különleges látvány, csodavilág, néha katartikus pillanatokkal,... már, amikor nem csuktam be a szemem a tudjátokmiknél. Egyébként pillantsatok rá Alisdair Gray regenyíró saját illusztrációira és rögtön még közelebb jön Lanthimos filmje. Bizonyára olvasnivalóim között is hamarosan szerepelni fog a Poor Things. Majd írok a könyvsarokban, ha elolvastam.

Mark Ruffalo 55 évesen úgy vágott bele e szerepébe, hogy lesz-ami-lesz, egyik lába úgyis a banánhéjon, másik a sírban.
Akár az életünk, nem?

2024-02-29 11:06:12 Past Lives (2023) / Előző életek mimóza (5) #15

Persze, nem akarok én itt filozófiát építeni, semmi ezotériára, mágiára utalni, egyszerűen csak annyi a mondandóm lényege, hogy vagyunk, akik többet érzünk, látunk, hallunk bele jelenetekbe, apróságokba, mozdulatokba, vagy épp csendbe, mozdulatlanságba, mint, akiket inkább az ész, a logika vezérel. (És ez nagyon sokszor igazán bonyolulttá tesz mindent.) Legyen szó akár filmkockákról, vagy saját életünk pillanatairól. De jól van ez így.

előzmény: Emberke (#14)

2024-02-28 22:14:24 Past Lives (2023) / Előző életek mimóza (5) #13

Olvasva az utóbbi hozzászólásaitokat, azon tűnődöm, milyen boldogok is a racionális emberek, akik számára az álom, a képzelet, a megérzések sokasága nem valóság... Ennélfogva nem bonyolítja ezernyi futó érzés, intuitív megélés, megborító képzet a mindennapjaikat és a gondolatvilágukat. Néha picit irigylem őket! És ezt a legnagyobb komolysággal írom, le is szögezem ide. E filmen kívül még egy másikhoz is odaírhatnám ugyanezt : FMITE (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) Aki látta mindkettőt, pontosan érti, miért.

Épp most kerestem a lányomnak olasz nyelvű filmeket, mert kérte nyelvtanuláshoz, így tökéletes volt az időzítés, hogy írtál erről az Olmi filmről. Oda is adtam neki. Köszönöööm!

előzmény: josibaba (#1)

2024-02-22 19:38:54 [Vapiti 2023] mimóza #64

Csendesen örülök! *_*

előzmény: ChrisAdam (#57)

2024-02-22 09:05:39 [Vapiti 2023] mimóza #56

Szívesen... majd folytatom az ámokfutást érte, ha kell. Csak nehogy kontraproduktív legyek. :))

2024-02-21 21:36:40 [Vapiti 2023] mimóza #53

Arany
An Cailín Ciúin / A csendes lány
Aftersun / Volt egyszer egy nyár
Elfogy a levegő / Without Air

Női ezüst
Catherine Clinch [An Cailín Ciúin / A csendes lány]
Román Katalin [Hat hét / Six Weeks]
Krasznahorkai Ágnes [Elfogy a levegő / Without Air]

Férfi ezüst
Grégoire Colin [Avec amour et acharnement / Szerelemmel, szenvedéllyel]
Bergendi Barnabás [The First Two / Az első kettő]
Keanu Reeves [John Wick: Chapter 4 / John Wick: 4. felvonás]

**
Nagyon sajnálom a Hulló leveleket, vérzett érte a szívem, de az Elfogy a levegő kiütötte végül... Viszont bízom benne, hogy a top10-be nélkülem is bekerül. Azt a plusz 10-15 filmet is nagyon siratom, amelyek még a listámon voltak, de végül nem tudtam megnézni időben. A hölgyek közül nehéz volt választani, sok kiváló alakítást láthattunk tőlük, erősek voltak az idei "mezőnyben". Viszont boldogan válogattam be két tizenéves lánykát is, akik zsigerből élték a szerepüket. A férfiaknál abszolút szubjektív a megítélésem: Grégoire Colin iránt általános és teljes az elfogultságom; Bergendi Barnabást a szerethető és feledhetetlen álometűdből elkerülhetetlenül jelölnöm kell; Keanu Reeves mint John Wick pedig nem is állhatna tőlem távolabb, mégis - egészen tudathasadásos módon - muszáj elismernem, amit művelt. :)

Izgalmas második fordulót mindenkinek!

2024-02-19 19:44:58 Elfogy a levegő (2023) / Without Air mimóza (5) #30

Visszaolvastam, igen. Furcsa ez... Nyitott befejezés számomra. Ana és az osztálytársak nem adják jelét komolyabb összeomlásnak, ami természetszerűleg egy ilyen tragédiát követett volna. [Adela Stantól tudjuk, hogy Viktor fiktív karakter a filmben, olyan értelemben, hogy a botrányt kirobbantó apa gyermekével nem történtek ilyen végzetes dolgok.]
Ha azonban úgy vezetem le, hogy a filmbeli Viktor kioltotta önnön életét, az erősen Holt költők társasága utánérzést ad számomra, amolyan Neil Perry-féle fordulatot. Ez a déjà vu érzés egyébként is bennem volt az első percektől kezdve. A végén szinte vártam valami "Ó, kapitány, kapitányom!" jelenetet, és kicsit visszafogottabb, európai módon meg is kaptam a versbejátszás percében - mintegy tisztelgésként Ana előtt.
Nem akartak túljátszott melodrámát. Jól tették. Nem illett volna a film realista jellegéhez.

"A filmnek több verziója volt, az egyikben a fiú temetésén találkozik az apja, aki az egész botrányt kirobbantotta, és Ana. De ez túl szájbarágós és melodramatikus lett volna, így ez a metaforikus zárás szerintem helyes döntés volt az alkotók részéről... Én is nagyon válságos helyzetbe kerültem, hiszen a szüleimmel is szembe kellett fordulnom, mert nem értették a döntésemet, a házasságom is megromlott emiatt, és valóban le kellett zárnom a dolgokat. Elhagytam az iskolát, és minden szinten vakon kellett újból nekivágnom a világnak. Ilyenkor az ember számot vet a múltjával, és nekiindul a hegynek. Ebből a szempontból a film vége parafrázis arra az útelágazásra, ahol én találtam magam." (Adela Stan)

("Slusszpoén": Adela Stan férje nem külföldön dolgozott, hanem egy másik, tordai iskola igazgatója volt az események idején. Ez külön, izgalmas szálat adott volna a film forgatókönyvének, ha így írják meg...)

2024-02-19 18:12:10 Elfogy a levegő (2023) / Without Air mimóza (5) #28

Ettől a filmtől én is sírva fakadtam. Azt terveztem, mivel végre van egy kis időm, "ledarálok" néhány alkotást, amelyeket még szeretnék a Vapiti első fordulójában látni. NEM, ez nem fog menni.
Az Elfogy a levegő után a szó szoros értelmében elfogyott a levegőm, és nem tudok semmit nézni. Sem olvasni. Sem hallgatni. Sem beszélni.
A harmadik jelöltem ez lesz a Vapitire, és a női ezüst is eldőlt.
Okos-fontos film, és majd olvassátok el Adela Stan saját szavait, a tordai tanárnőét, akinek a történetét filmre vitték Moldovai Katalinék. Ő nem volt ilyen csendes-szelíd, mint Ana karaktere a filmben, durvább dolgok is megesetek vele, és történetéről azt vallja, hogy tulajdonképpen végtelenített történet lett. Azóta is újabb színdarabok és írások születnek belőle. Bizonyára sokaknak erőt adva a küzdelmekhez.
Ha kitartásra és bátorságra lesz szükségem, biztosan elő fogom hívni Ana, a csendes hős jeleneteit. [Márpedig arra mindig szükség van. És egyre inkább.]

Egy kérdés még, ami motoszkál bennem: ti hogyan értelmeztétek, Viktorral mit történt? Utoljára egy tetőn állt.

Nagyon örülök, hogy újabb rajongókat kapott ez az alkotás! 2 híján 150 szavazat, és még mindig 4,3-as átlag! Jók vagytok! Még 9 nap a Vapiti első fordulójából! Ugye jössz megnézni ezt a szép ír filmet?

2024-02-07 17:21:52 [Vapiti 2023] mimóza #33

Igen, tudom, azért mertem. ;)

2024-02-07 16:38:15 [Vapiti 2023] mimóza #31

Néhányan már megosztottátok itt a Vapiti jelöléseiteket, és örömmel látom, hogy A csendes lány c. ír film több listán szerepel. Bízom benne, hogy be tudjuk juttatni a top 10-be, hiszen nagyon jó az átlaga. Szívből szeretném azok figyelmébe ajánlani, akik még nem látták. Ha a várólistátokon van, kérlek, nézzétek meg még a Vapiti első körének lezárulása előtt! Ez a film a címéhez méltóan halk és szelíd; a tisztaság igazi, pontosan megfogalmazott, áttetsző dimenziója és definíciója. Ám erős is, és nem olyasmi, amit másnap már elfelejtesz. Egy ékkő.
Szomorúan emlékszem egyik korábbi Vapiti szavazásunknál a Kafarnaum c. film esetére... Sokan csak később nézték meg, és nagyon sajnálták, hogy nem hamarabb. Elismerték, hogy ott lett volna a helye a Vapiti jelöltek között.
A csendes lánnyal ez ne így legyen...
Nem, nem tagadom, ez kampány a részemről. :)

2024-02-01 15:10:23 A torinói ló (2011) / The Turin Horse mimóza (5) #113

Még sohasem láttam A torinói ló c. filmet. Múlt héten, egyik éjjel nekiveselkedtem. És feltámadt a szél. Lassan elmozdított a lelkemben valamit, és roppant erővel takarítani kezdett. A gondosan bereteszelt ablakot is kivágta, azon keresztül vitte messzire a poros emlékeket, álmokat, reményeket, meggyőződéseket, ideákat, fájdalmat és közönyt, csalódást és kapaszkodást. Mivel nagyon kezdtem dideregni, a 60. percnél kikapcsoltam a filmet.
Azóta úgy maradtam: üresen, vacogva.
Engedtessék meg, hogy Andrássy Réka szép versével fejezzem ki, mit tett velem ez a viharos-szürke filmetűd.

Viszi

Fúj a szél,
viszi a házat.
Viszi a tegnapot,
viszi a mámat.
Viszi a tetőt,
és viszi a falakat,
viszi az elárvult,
magányos szavakat.
Viszi a sírást,
és viszi a nevetést.
Viszi a szívemben
reszkető szeretést.
Viszi az asztalt
és viszi az ágyamat.
Viszi a lobbanó,
hevülő vágyamat.
Viszi a borúmat,
viszi a derűmet,
viszi a nehezen
megszerzett erőmet.
Viszi a keretbe
feszített képet,
és viszi a lyukat
mit helyeden érzek.
Viszi a lepedőt,
viszi a szennyest,
viszi a lelkemben
kékellő fenyvest.
Viszi az ünnepek
összegyűlt szemetét,
viszi a tarkómról
tenyered melegét.

Viszi a hóna alatt,
lobog az uszálya.
Ledobja valahol,
futhatok utána.

2024-01-26 11:58:13 Eeva (2022) mimóza (5) #1

Lehet, túl gyakran osztogatok ötösöket, ezen azért úgy eltöprengtem az utóbbi időben, de ha egyszer ilyen jó filmeket ajánlotok...?! Ez a kis animáció is zseniális, laikusként azt mondom, a megvalósítás is nagyon ott van, de (!!!) a sorjázó, abszurd jelenetek mindenképp olyanok, hogy a fal adja másikat. Gyászfolyamatról reálisan és mégsem, fakopáncsokkal. Nézd meg!

2024-01-24 17:48:07 Pachyderme (2022) mimóza (5) #1

A kimondhatatlanról ódon mesekönyvek szűrt színeivel, finom szimbólumokkal mesélni, tabukról rántani leplet - Stéphanie Clément úgy tűnik, eltalálta a hangot meg a lelkünk mélyét. Nem nagyon akarsz belegondolni, de indaként kúszik a lelkedbe. Nehéz ügy. Szurkolni fogok ennek a rövidfilmnek az idei díjátadón, bár a másik három jelöltet még nem láttam.
Itt ** egyelőre csak franciául

2024-01-24 14:43:39 Letter to a Pig (2022) mimóza (4) #1

Az egyik, idei Oscar-jelölt rövidfilm.
Kollektív emlékezetünkről, ránk hagyományozott traumákról, felismerésről, gyógyulásról, a fényről.
Vizuálisan és gondolatilag igen erős alkotás.
Ha angol vagy magyar felirattal is látom majd, és a beszélt szöveget megértem, felmehet ötösre is.

De rég volt már Tatyjána és az ő kendője!
Visszaolvastam magamat, azokat a sorokat, amelyeket még ismerkedésünk elején írtam: "...és mit tegyek, ha szeretni akarom Kaurismäkit, de úgy érzem, képtelen vagyok erre, mert mintha másik bolygó lenne?
... Bánt, hogy sehogyan sem tudok kapcsolódni hozzá."

2 évvel és 5 filmmel később a Kuolleet lehdet már meghitt, otthonos tér számomra. Távol vagyok egykori, idegenkedő önmagamtól, hiszen visszatekintve látom a belső utamat, amit megtettem, és amin épp járok. Még hallgatagabb lettem, még több fájdalommal, még több bukással, ám még több, megpróbált reménnyel, elfogadással, megbocsátással. ... s egyre kevesebb "megváltói" attitűddel. A felelősségi köröm egyre szűkül, és sokszor vagyok úgy egyedül, mint a filmbeli Ansa. Éreztem, mi zajlik benne, nem kellett megszólalnia. Azt is elfogadtam volna, ha csendben hagyja kihűlni a szívét Holappa iránt, és a tányér/evőeszközök kidobása után soha többé nem is érdeklődik iránta, de azt is elfogadtam, amikor úgy döntött, hogy küzd érte.
Hol van már a régi önmagam, amikor forró szívvel írtam a Férfiszenvedély vagy A halál kocsisa topikjában, mennyire csodás, amikor ki tudjuk szeretni állhatatos odaadással a másikból a rosszat! Ma is hiszem, persze, a csöndes szeretet/szerelem erejét, de egyre inkább elfogadom - a még megmaradt józan eszem megtartása végett el kell fogadnom -, azt a verziót is, hogy bizony, a másik nem fog változni. Sőt, másfelé indul, maga/mások ellen fordul, makacsul megy tovább.... egyszerűen más formát választ az életéhez. Nekem napi kérdés, hogy megbékéljek az ilyesfajta tényekkel, és éppen ezért nagyon szerettem most ezt a filmet. Ha az utolsó jeleneteket átteszem a filmből az életembe, akár önvallomás is lehetne. Hogy folytatódik? Nem tudom. De ebben a "nem tudásban" is béke van most.

Stilizált minimál - avagy poézis Aki Kaurismäki stílusban.
Csöndes film a Hulló levelek, de egy kis univerzum simul bele a maga színeivel, hangulataival, mondanivalójával, elgondolkodtató pillanataival. Már nem bántott a kevés szó, sőt, az a 20 mondat is soknak tűnt most nekem, amit kimondtak. A szemük sugarában ott volt a szívük.

József Attila - kínból született - gyöngyszem verséből jutott eszembe a film közben ez a néhány sor:

"Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki..."


Köszönöm, Ansa és Holappa!

2024-01-13 14:01:28 Whiplash (2014) mimóza (4) #122

Furcsának hathat egy orgonaművészt behozni a jazz köré szőtt történet topikjába, de engedjétek meg, hogy mégis ezt tegyem. Egy több évvel ezelőtti interjúban hallottam Varnus Xavér válaszát a kérdésre, hogy miért vált el (akkori) feleségétől: "Nos, akit különleges tehetséggel áldott vagy vert meg az ég, az az otthonában nem egy kimondottan nyájas jelenség."
(És nem csak az otthonában, de ezt már csak én teszem hozzá.)
Ennyit szerettem volna hozzáfűzni az alábbi diskurzusokhoz, amelyeket egyébként öröm volt végigolvasni.

Még egy gondolat: ha maradéktalanul ráteszed valamire az életedet, akkor a külvilágnak el kell döntenie, hogyan viszonyul hozzád. És az mindig dönt. Magadra maradsz. Szigetként élsz tovább, bármennyien vesznek is körül. Nekem ezt üzente a film, és az utolsó tíz perc.

(Lábjegyzet: a vejemtől kapott, második film. És nem tudom leosztályozni. :( Egyelőre. Majd beérik bennem. )

2023. szilveszterén a fiam után a vejemmel is komoly eszmecserébe keveredtem a filmes ízlésem miatt. :) Nem igazán tudtam számára elfogadható magyarázatot tálalni, illetve transzparensen bizonyítani, hogy miért dán, svéd, szovjet-orosz, román, japán, stb. filmeket nézek legszívesebben, az amerikai filmeket pedig hát... csak utánuk. A fiam "anya csak a múlt századi, fekete-fehér filmeket bírja" - éles megjegyzését követően felvázoltam számadatokkal, hogy a 2020-2023-ban készült amerikai filmek közül 86-ot ÖTÖSSEL értékeltem. (Na, itt azért leesett az álluk, hogy honnan tudom ilyen pontosan, és jééé, tényleg? --- Mi mindenre jó a KT naplózás!! ---)
Hogy a lényegre térjek: abban egyeztünk meg, hogy továbbra is "jó anyós" szeretnék maradni, tehát a vejemtől kapok egy tízes listát az Ő legkedvesebb filmjeiből, és ígérem, hogy végignézem és véleményezem őket. Cserébe én is adok neki egy saját 10-es listát. :) (...nem, nem követelem, hogy nézze is meg, de titokban úgy örülnék neki...)

Ezennel elkezdtem ígéretem teljesítését.
Listájának abszolút első helyezettje a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje).
Mivel Iñárritu már ismert volt előttem 3 filmje alapján, nem is vágtam bele félve, mert többé-kevésbé mindent szerettem tőle, amit láttam.

Ez a film viszont egészen elképesztő! A kiváló rendezés és a színészek sziporkázó alakítása mellett Lubezki operatőri bravúrját emelném ki. (Őt is ismertem Az élet fája és a Daltól dalig munkái alapán, és persze, hogy naggyon nagy előnnyel indult nálam miatta is a Birdman.) Az 1 óra 59 perces filmben csupán néhány vágás van, egyébként minden jelenet egybefolyik, akár a csermelyek és patakok a tóba. Imádtam a folyosókat (The Shining szőnyeg rulez!!!!), azt, hogy sosem tudhatja a tátott szájú néző, hogy a következő fordulónál ki vár rá, és milyen párbeszédnek, történésnek lesz tanúja; nagyszerű volt a szintezés, hogy mi történik a legfelső erkélyen (tetőn), az öltözőkben, a színpadon...A történet és a karakterek közötti feszültségépítés nagyon elvitt, és sok megfigyelendő apró részlet kötötte le a figyelmemet. Eredeti nyelven néztem, de sokszor olyan őrült tempóban beszéltek, hogy egyáltalán nem fogtam fel akár egész mondatokat sem, ezért - Uram, bocsá'! - meg fogom nézni magyar felirattal vagy szinkronosan is. Akkor majd lehet, hogy hatost ér majd az ötös helyett. Felfogtam, hogy a színészek gyakran öniróniát is belevisznek játékukba, vagy utalásokat saját karrierjük mélyrepülésére vagy épp szárnyalására, gyengeségeikre, bukásaikra. A négy főszereplő mind játszott egykor képregényhőst, csak sajna, itt jön a hiányosságom, hogy én őket semmi ilyen filmben nem láttam. Ha ismerném egész filmográfiájukat, nyilván még kerekebb lenne az élmény.

Azt hiszem, jó anyós maradok, ezen a filmen nem fogunk összeveszni. :) :)

Lássuk a következőt, a második helyezett filmet: Whiplash

Ui.: És egy kedves fórumtárs itt hirtelen végzett egy gyors statisztikát is, amit nagyon köszönök: "... ha az összes megtekintett filmed országát nézzük, akkor messze az amerikai filmek vannak az első helyen (34%). ... Még egy adat, ami azt támasztja alá, hogy ’modern nő’ vagy: az összes általad osztályozott film 54%-a a 21. században készült, pedig az évszázadnak még csak a 23%-a telt el."

Összegzésképp: Nem is ismerem magam! A számok mást mutatnak, mint amit bizonygatok magamról... Lehetséges magyarázatnak azt tartom, hogy szelektív az emlékezetem, és kizárom (lehasítom?) a memóriám nagy tömbjéből azt, ami nem volt kis gyöngy a számomra...!?

A Kőországi lakodalom azon ritka filmcsemegék közé tartozik a KT-n, amely eddig CSAK zseniális értékelést kapott nézőitől. Ma újra nézem. Nemrégiben felkerült ide egy lista, 101 hidden gems: the greatest films you’ve never seen, amely sokunk képzeletét megmozgatta, és kalandos elhatározásra késztetett, hogy ami csak elérhető a listán szereplő filmek közül, azokat, bizony, megnézzük. Nos, a Kőországi lakodalom is megtalálható ebben az impozáns összeállításban. Csak mondom. *_*
Sokkal, sokkal több nézőt érdemelne. Földbe döngöl, ugyanakkor magasba is emel. Képeit pedig sohasem feleded. Ha megnézed, megérted, miért állítom ezt. Rajta!

2024-01-01 17:56:27 [Általános fórum] mimóza #10194

2023-at egy könnyed, de zseniális kamarakomédiával zártam: Már megint ugyanaz a vacsora (Dinner for One - 1963); 2024-et pedig egy gyomorszájon vágó kamaradrámával nyitottam: Egy zuhanás anatómiája - 2023. Az az érzésem, idén sem fogom kímélni magam...

Az "Érdekességek" szerint a Dinner for One az egyik leggyakrabban ismételt TV komédia, a Guinness rekordokba is bekerült.
Én nem tudom, melyik bolygóról jöttem, de sosem láttam.
Az egyik közkérdésre adott válaszában említette ma valaki, ezért kerestem rá. Nos, egy idő után azért sejthető a "kamarakomédia" poénja, ám azért jól eltalált darab.

A tegnap elhunyt kiváló filmrendező, Otar Joszeliani emlékére és tiszteletére néztem-hallgattam meg ezt a dokumentumfilmet. Grúz népi dallamok, liturgikus énekek csendülnek fel, miközben falvak népét, mezei jeleneteket, egyszerű, minden hivalkodástól és álarctól mentes életképeket látunk... ahogy az megy évszázadok óta...a föld egyes részein a mai napig, s ahogy mennie kellene, sokkal több helyen, hogy (még) élhető legyen a bolygónk. Mondhatjuk, letűnt világ, de számukra nagyon nem az... a kaukázusi népek bizonyára hasonlóan élnek ma is, és ugyanezeket a dalokat éneklik, keresve a Fentet, a Békét, az Erőt. Kis európai fülem meg a nyugati zene akkordjait, harmóniáit, a magyar népdalok dallamait, vagy részleteit kutatja, de nem, nem nyugaton vagyunk és nem Európában. Más és egzotikus itt minden, de mégis nagyon otthonos a lelkemnek. Kétszer hallgattam végig ezt a 20 percet. Annyira rétegzene, hogy valószínűleg nem nagy tömeg fogja ezt itt a KT-n megéljenezni, de nem baj. Van egy kedves barátnőm, akinek a lánya itt, Magyarországon énekel egy trióban, specialitásuk a grúz (georgiai) dalok feldolgozása. Rajongok értük. Mindezek miatt és még sok minden más miatt Joszeliani rövidfilmje az én lelkemben termékeny talajra talált, számomra egy kincs lesz. Köszönöm, hála neki!
(És végig erőfeszítésembe került, hogy ne emlegessem közben Tarkovszkij mestert. Tessék... nem sikerült. Mégis megtettem.)

2023-12-18 13:27:42 Elhallgatott gyalázat (2013) mimóza (5) #15

Úgy látom, egyedüli nőként szólalok meg itt...
Ez a film ugyanolyan mélyen megrendített, mint Polcz Alaine: Asszony a fronton c. könyve, amelyben a visszaemlékezések olyen élőek, hogy az olvasásuk után napokig nem voltam magamnál.
E film is ugyanezt teszi. Laikus vagyok, nem tudom elemeire szedve elemezni, mennyire jó, mint dokumentumfilm, de elég alaposnak éreztem, a "két oldal" ütköztetése hatásos volt. Ami egyik oldalról (a veteránok részéről) "ugyannmár, hát, Istenem, volt ilyen", "vicces szórakozás a kacér lányokkal" kategória, az áldozatok oldaláról egyéni és generációs traumákat okozó, állati kegyetlenség, aminek az emlékeit és szégyenét sokan, nagyon sokan, nem bírták ki élve/ép elmével. Személyesre lebontva: a társasházi történet rázott meg leginkább. Szovjet fegyverektől kényszerítve öt lányt adott át a társasház lakóközössége a katonáknak, s ezek a lányok kvázi megváltók lettek - minden ott élőnek megmentették az életét, ám amikor tortúrájuk után meggyötörve, félholtan hazavánszorogtak, a lakók cédaként dobták őket utcára. Itt megállíthatatlanul zokogtam.
Emberiség... menthető vagy???

Még személyesebbre lebontva: nekem egy nagymamám volt, aki őszintén és sokat mesélt, bármit, amire csak kíváncsi voltam. Így tudom, hogy az ő tanyájuk mellé olyan szovjet kiskatona "jutott", aki szinte csak kamasz volt, éhezett, fázott, és csak egy vágya volt, hogy bár hazamehetne. Nem bántott volna soha senkit. De a másik nagymamámról, dédanyáimról, ükanyáimról, viszont semmit sem tudok... Vagy, mert nem beszéltek, vagy mert nem is ismertem őket. Sokszor elgondolkodtam, de most, a film kapcsán főleg: talán volt ott sok titok, amit a génjeimben hoztam tőlük, s ezek a tudat alatti, régi traumák kulcsok lehetnének önnmagam megfejtéséhez: sok hibás viszonyuláshoz, látszólag alaptalan félelemhez, indokolatlan szorongáshoz.
A filmben hallott történetek és nagy számok alapján ez sajnos igen valószínű, és nem csak az én életemben, hanem megszámlálhatatlan nőtársam életében.

Ha az őszinte nagymamám a háború alatt nem ilyen "szerencsés", hanem épp ellenkezőleg, talán egész életemre férfigyűlölő lennék.

Még egy gondolat: ez a film azért is nagyon bátor és rendkívül fontos, mert a benne megszólaló asszonyok mintegy megfogják számtalan, néma sorstársuk kezét; traumafeldolgozássá is formálják a szenvedést, megnyitják az őszinteség, az áldozattá válás bevallásának, a nők ellen elkövetett háborús bűnök kimondásának ajtaját.

2023-12-15 16:33:55 [Általános fórum] mimóza #10156

Nagyszerű volt hallgatni titeket! Köszönjük!

előzmény: ChrisAdam (#10153)

2023-12-15 12:08:38 Lila (2014) mimóza (5) #10

Nagyon örülök, hogy tetszett, és így ismét címlapra került egy kicsit a Lila, ami - bevallottan - az egyik mániám. Így ünnepek előtt - szerintem - az egyik legszebb filmes ajándék. Szeretettel mindenkinek, aki még nem látta volna! Ízelítőül Sandy Lavallart Morning Jokes c. csodamuzsikája.

2023-12-14 21:10:10 [Általános fórum] mimóza #10151

38 Szép lányok, ne sírjatok! (Mészáros Márta) 
44 Kőországi lakodalom (Mircea Verou, Dan Pita) 
58 Családi tűzfészek (Tarr Béla) 
68 Topos (Antouanetta Angelidi)
71 Véletlen (Krzysztof Kieslowski) 
85 Egy feledhetetlen nyár (Lucian Pintilie)

Ezeket az alkotásokat láttam eddig a listáról - amely egyébként egy hihetetlen kincsestár! -, és mindet ajánlom szívből! Megragadom az alkalmat, hogy kérjek, óhajtsak: bár minden KT fórumozó nézne Lucian Pintilie filmet!

A listán szereplő, elérhető filmek megtekintését pedig - önmagam számára - kihívásnak tekintem 2024-re.

előzmény: dikalosz (#10136)

Helyesbítés! A méhkas szelleme - Rendezte: Victor Erice, nem pedig Carlos Saura. Bocsánat! Utóbbitól is ott volt egyébként 1973-ban az Anna és a farkasok. Az sem semmi film. :)

előzmény: mimóza (#3)

A felsorolásból Bergman Úrvacsorájának adtam volna az arany Vapitit, ám az egészen pontosan 50 évvel ezelőtt elkészült/bemutatott filmek közül brutál nehezen tudtam volna dönteni A méhkas szelleme (Carlos Saura) és a Ne nézz vissza! (Nicolas Roeg) között. :) Egyik kapott volna aranyat, a másik férfi/női ezüstöt.

2023-12-13 18:42:07 Topos (1985) mimóza (4) #1

"Zárt eget akarok!"

Antouanetta Angelidi alkotása egy extrém ASMR, kísérleti film formában... bizarr, nehezen megközelíthető és szinte áthatolhatatlan, ám elismerést érdemel. Egyáltalán nem leszel tőle jókedvű, nem fogsz popcornt ropogtatni közben, ez nem az a film. Nem is vár megfejtésre, nem kér semmit, csak árad, kérlelhetetlenül. Rám végig olyan hatással voltak a rémisztő, kietlen terekben játszódó, belső utazás képei/hangjai, mint a villa karistolása a tányér alján. De miért menekülnék attól, ami kellemetlen? Az utolsó néhány percre sikerült behúznia, akkor viszont már nagyon. Az első és második halál megjelenítésétől rázott a hideg.

"Senki sem tűnik el nyom nélkül, csak elrejtik vagy elrejtőzik."

(Apró támpont: ha láttad az örmény Parajanov filmjét, a Gránátalma színét, és tetszett, akkor képes leszel ezt is végignézni.)

2023-12-13 11:07:37 Zerkalo (1975) / Tükör mimóza (5) #30

Ingmar Bergman a Zerkalo c. alkotásról, és általánosságban Tarkovszkij művészetéről: "A film, ha nem dokumentum, akkor álom, álom. Ezért Tarkovszkij a legnagyobb mind közül. Számára az álmok magától értetődőek. Ő nem magyaráz semmit, és egyébként is, mit kellene magyaráznom neki? Ő egy látnok, akinek sikerült a látomásait a legmunkaigényesebb és egyben legképlékenyebb művészeti ágba átültetnie. Egész életemben azon az ajtón kopogtattam, amely abba a térbe vezet, ahol ő olyan magától értetődő természetességgel mozog. Csak egyszer-kétszer sikerült átcsusszannom rajta."

2023-11-27 20:30:14 [JÁTÉK] mimóza #54480

4-1: Leviatán (2015)?

2023-11-23 23:19:35 Roman Holiday (1953) / Római vakáció mimóza (5) #31

Nem vagyok egészen normális, habár ezzel nem mondtam újat, mindenki tudja, aki kicsit is ismer. Amikor már hetek óta nem alszom csak pár órát éjszakánként, napi sok-sok órát dolgozom, hogy végre leadjam a munkáimat, helyt álljak minden szerepemben, "énidő" nulla, és ekkor... midőn már tényleg a finisben vagyok, és felujjonghatnék, hogy kitettem a pontot a művem végére... szóval ekkor... csak úgy, a semmiből, beugrik egy hang, amit meg kell keresnem, és kicsit hallgatnom kell. Mert muszáj. Csak két percet. Az eredeti hangot, Csakis az eredetit. Igen, ott a film elején. Amikor találkoznak. Amikor a lány a betonpárkányon szendereg. Néhány pillanat, és már el is feledkezem az időről, kilépek belőle, és engedem, hogy átjárjon a varázslat. Mire feleszmélek, már megint sírtam és nevettem egyszerre, habár lehet, vagy harmincötödjére. És tudjátok mit...? Annyi finom momentumot rejtettek el ebben a filmben, hogy még most is találtam újat benne! Éspedig? Amikor Joe azt füllenti Annának, hogy kereskedik, pontosítva: fertőtlenítőszereket árul, talán benne sem volt ez a forgatókönyvben (?), és G. Peck az édesapja tiszteletére hozta be e fordulatot, aki patikus volt.
Nem tervezett filmnézésem - filmbe-feledkezésem - után ismét megállapítom: ennél kedvesebb és felüdítőbb film kevés van az én lelkem polcán. Amikor végignézem, instant hinni kezdek újra az életben, az alázatban és a szépségben.

Rövid, de tartalmas dokumentumfilm a színészóriásról, aki nem emlékezhetett vissza gyermekkorából boldog családi ebédekre, mert nem voltak boldog családi ebédjeik, ezért már a kezdet kezdetén - a színpadon -, mindent uraló, elemi igénye volt, hogy kapcsolódjon a nézőkhöz, szemkontaktust teremtsen velük, szóljon hozzájuk, átküldje nekik mindazt, amit a karaktere megél, amit közölni szeretne; zsigerből akarta a kapcsolatot, elmondani, átadni a történetét a befogadóknak. Ez vezérelte - e filmbeli vallomása szerint - egész életén keresztül, és bármelyik filmjét nézzük is, szívből el kell ismernünk, hogy CÉLJÁT VALÓRA VÁLTOTTA. Az örökkévalóságnak játszott, minden idegszálával és rezdülésével, a szemében csillogó intellektussal és élettel, minden kor minden nézőjének.

"Csak olyan dolgokat csinálok, amiket igazán élvezek. Szeretek színészkedni. Amikor a stúdióba megyek, énekelek a kocsiban. Szeretem a munkámat, a feleségemet, a gyerekeimet és a barátaimat. És azt gondolom: Szerencsés ember vagy, Gregory Peck, őrültül szerencsés ember!"

2023-11-21 15:26:42 [Filmet keresek] mimóza #3209

Esetleg a Marketa Lazarová (1967)? Rég láttam ugyan, de testvérpárra, sok harcra, középkorra emlékszem belőle. :) Plusz természetesen Magda Vásáryovára.

előzmény: wim (#3208)

2023-11-21 11:29:33 [JÁTÉK] mimóza #54394

Nekem pedig medve/oroszlántámadásnak, akárhányszor hallgatom.

előzmény: bambula (#54393)

Nagyon halkan szólalok meg, mert nem értek e műfajhoz, de... esetleg...a
Harrison Ford és Peter Mayhew; Geena Davis és Susan Sarandon; Robert De Niro és Charles Grodin páros ér itt?
Jóvanna, tudom, hogy rendhagyóak.

2023-11-20 12:26:17 [JÁTÉK] mimóza #54375

3-1: A házban (Dans la maison, 2012)?

2023-11-15 15:24:34 Szabadíts meg a gonosztól (1979) mimóza (4) #11

Javíthatatlan és menthetetlen idealistaként nemcsak arra vártam, hogy a kabátját visszakapja a türelmes Kmeczik úr, hanem arra is, hogy kiderül: mégiscsak létezik a belső ruhatár.
Tough. }··~
De nincs belső ruhatár. Nincs belső zug. Senkinek. Mindenki megpróbál rátalálni, de itt már nincs belső tere reménynek, álomnak, szerelemnek, jövőnek, bizalomnak, becsületnek.
Csak a fegyverek beszélnek. Brutális, eszeveszett világ. Ha kilépsz az utcára, elvisznek, lelőnek, kiterítenek a sárba. Tekintet nélkül arra, hogy becsületes voltál-e, vagy sem a halálod előtti utolsó pillanatig.

1944.
****
2023.
Én továbbra is csak a kabátomra várok.
Mutassa meg valaki a belső ruhatárat!

.... és a valóság körberöhög.

2023-11-14 12:13:13 The Pawnbroker (1964) / A zálogos mimóza (5) #8

Brutál erős, óriási, zseniális!
Nem is tudom, honnan szedjem össze magam.
Nézzétek meg, mind!

Kedves adminok! La vie devant toi Ennek a filmnek a leírásánál lehetne törölni a vígjáték besorolást? Megnéztem. Nagyon nem az. Köszönöm szépen!

2023-11-09 22:30:32 [JÁTÉK] mimóza #54203

Szerintem meg tortatálon elolvadt csokimáz/csokifagyi, plusz összeesett tejszínhab-díszítés. :)

előzmény: manuva (#54201)

Én is a napokban néztem a Teljes napfogyatkozást, előkészülve az Elfogy a levegőre.
Hasonlóan lesújtó véleményem volt róla. Olyannyira idegesített, hogy szavaim sem voltak rá.

Már nagyon máshol járok, akkor azonnal kellett volna jegyzetelnem. De igazából arra emlékszem, hogy úgy összességében éreztem anakronisztikusnak az egész alkotást. Pedig "nem túl sok", másfél évszázad választ el a két költőtől bennünket, de annyira mainak láttam a karaktereket... mindenkit. Nem is beszélve például a vasútállomás feliratáról, ami nagyon mai volt (kék színű tábla, modern betűkkel, ránézésre műanyagból), de ez csak egy apró példa, hogy én nem éreztem a kor miliőjét benne, vagy nem mindenhol. (A kávéház felirata is Helvetica betűtípussal, ami szintén nem 19. századi... De ez nálam szakmai ártalom, hogy mindenhol betűket látok/olvasok/figyelek.) Caprio szerintem túltolta a bóhockodást.. Lehet, a szinkron is rátett egy lapáttal, és még távolabb lökött a filmtől... a magyar szövegben túl sok modern szleng szerepelt. Szerintem az lesz, hogy miután láttam az Elfogy a levegőt, újra megnézem ezt, és akkor már eredeti hangon. Aztán visszatérek ide.

előzmény: somogyireka (#9)

Nem vagyok rosszban a művészfilmekkel - a nemfilmeket is szeretem - sőt, igyekszem nagyon nyitottan elfogadóan és kíváncsian szemlélni őket, és engedni, hogy hassanak, elmeséljék, amit szeretnének. Az sem gond, ha semmiféle koncepciót nem látok, hiszen ha valami érzést, valami szépet, valami csúfat, valami újat, valami régit, valami egyetemeset, humánust (nem humánust, mindegy), el tudok vinni a batyumban, akkor már úgy érzem, megérte.

De e film után kicsit felhúzva maradt a szemöldököm, és ráncolom a homlokomat, mert nem tudom, mit láttam. :(((
Valaki...? Valami támpontot?

Tetszettek a vizuális megoldások, a lassítások, a párhuzamos, sokszor egymáson futó képek és narrálás, adták magukat a szereplők (Isabelle Huppert miatt jöttem!!!), de egyszerűen semmi sem állt össze a fejemben/lelkemben.
Nehezen raktam össze, hogy ki kicsoda, épp csak nevük van a karaktereknek, de sem előtörténetük, sem jelenük, sem jövőjük, sem jellemrajzuk, sem egymáshoz való viszonyaik, sem bármiféle ív nem rajzolódott ki előttem. Férfiak és nők beszéltek, írtak valamiket valamiről, valakikről valakiknek, mentek, költöztek, akartak költözni, nem költöztek valahová valamiért. Valaki csalódott, valaki dühös volt, valaki perverz dolgokat csinált, másvalaki ütött.
És az a folyton felcsendülő muzsika, amit úgy tűnik, csak egyesek hallanak?

Talán annyi az üzenet, hogy minden férfi egy önző barom?
Nem hiszem... Más, több, tágabb, értelmesebb dolgok vannak itt.
Társadalom, művészet - maga a művész - politika, mindezek viszonya, talán?
Van itt valami szál, valami rejtelem, valami narratíva, ami nagyon szépen kirajzolódik, csak éppen én vagyok csekély értelmű ehhez?

IMDb, kritikák, stb., elolvasva... olyan szépen áradoznak sokan erről a filmről, és én olyan irigy vagyok rájuk!
Valaki, bárki segít nekem??
Nem szeretnék h**e maradni...

Nem osztályozok, amíg meg nem világosodom.

Tovább kutattam, idézek egy elemzésből: "A dehumanizáció akkor következik be, amikor egy személy nem képes az életét saját akarata szerint alakítani. Ekkor az egyén az érzékek rabszolgájává válik, nem pedig urává. Lehet, hogy az ember nem képes megváltoztatni azt a területet, ahol találja magát - de ha elég messzire hátrál, hogy megkülönböztesse a fától az erdőt, akkor legalább új észleléseket találhat, amelyeket át lehet alakítani a valósággá." (IMDb,
Chris_Docker, 12 October 2012)

Ezt elég értelmesnek találom, itt lehet a filmhez a kulcs...?

A családunkban volt egy nagymama, aki mindig a seprűt támasztotta az ajtóhoz, ezzel jelezve, hogy épp senki sincs otthon. :D

Bocs, mehet OFF-ba, de ezt nem tudtam kihagyni!

előzmény: HZ (#55)

2023-11-08 13:27:49 Les rendez-vous d'Anna (1978) mimóza (4) #4

Egy Chantal Akerman filmtől valószínűleg sosem leszünk vidámak. [[Habár... van vígjátéka, de azt ő maga is tévedésnek minősítette.]] Nagyon mélyre megy a lelkünkbe, az enyémbe legalábbis biztosan. Együtt tudok lenni Annával; fáj, szívettépően fájdalmas a magánya, pedig annyi de annyi ajtó nyílik ki előtte! De ő csak halad... a kimért lépteivel a végtelen folyosókon, lépcsőkön, járdákon, pályaudvarokon, és minden lépéssel kevésbé hisz abban, hogy valahol még van otthona ezen a világon. Egyszer odaadta a kezét valakinek, aki ezt a kezet fogva bizonygatta, mennyire szereti. Azóta is, sokaknak engedi, hogy csak ontsák neki a történeteiket, nyomják rá az elvárásaikat. De rá, a lényére, az ő fájdalmára, az ő álmaira (ha még vannak), ki kíváncsi? A válasz ordítóan egyszerű. Egyre többször választja el tőlünk, nézőktől is ezt a gyönyörű nőt ajtóüveg, ablaküveg, falak... kívül maradunk az éttermen, a házon, a telefonfülkén, ahol ő épp van, nem tudjuk, mi történik ott benn vele, de sajnos feltételezhetjük, hogy semmi. Egy ember sem, egy pillanat sem hoz fordulatot, csak marad a csend, vagy az üzenetrögzítő monoton hangja. Anna kívül marad saját életén... a hotelportástól kérdezi, mit miért üzen az édesanyja, a szerettei. Az idegen pedig rezzenéstelen hangon válaszolja: nem tudom.
Bőröndje sincs... egyetlen kicsi kézitáskával utazik. De nincs is szüksége semmire. Már nem ehhez a világhoz tartozik.

Ajánlásra néztem meg ezt az alkotást, gondoltam is az első fél órában, hogy most az egyszer ez teljesen félrement... mármint az ajánlás. **Bocsánat, kedves j, ha olvasod!** Sehogy sem tudtam ráhangolódni, és már azon voltam, hogy kikapcsolom a filmet, de aztán a két szereplő ugye, már nem csak bosszantotta és kerülgette egymást, hanem elkezdtek beszélgetni. Mert hát... a pofonegyszerű üzenet úgy hangzik, hogy semleges megfigyelői állásból soha az életben nem lesz falbontás, közeledés és megismerés. Beszélgetni kell. Két jelenetet imádtam: amikor éjjel Grant, a féltékeny barát, elhúzta a sínekre a lakókocsit, Isak pedig elbaktatott a lovacskával, és visszahúzta. Óriási! Itt ki az, aki nem könnyezett egy kicsit? A másik pedig nyilván a vége, a legutolsó jelenet a két csészével.
Természetesen sok poént nem értettem, mert nem vagyok sem svéd, sem norvég, de nem zavar, mert érezni szeretek, nem pedig érteni. Itt pedig azt nagyon lehet.

Most, hogy visszaolvasom, a sok, fehér spoilerdobozkával igen hülyén néz ki a szövegem, de ezt nagyszerűen orvosolhatod: nézd meg a filmet! :)

2023-11-05 20:45:21 [JÁTÉK] mimóza #54125

5. A rádió aranykora?

2023-11-03 16:12:35 [JÁTÉK] mimóza #54050

6. Mű, szerző nélkül (2018)

2023-11-02 10:55:02 The Lighthouse (2010) mimóza (4) #2

Bizony, főleg, hogy nemrég láttam a Fény az óceán felett c. alkotást, így most ezeknek a rajzolt karaktereknek - akaratlanul bár, de - arcuk is volt a lelkem filmjében. :)

Szép ez, nagyon szép!

**Csak azért nem ötös, mert hasonló témában a Tsumiki no ie [Kis kockák háza] brutál magasra tette a mércét nálam.

előzmény: oscarmániás (#1)

2023-11-01 10:33:32 [JÁTÉK] mimóza #54025

4. A titokzatos lakó (1927)?
4. Letört bimbók (1919)?

2023-10-30 20:04:31 [JÁTÉK] mimóza #53974

7. A zongoratanárnő (2001)?

2023-10-29 21:12:34 [JÁTÉK] mimóza #53960

A reménytelenek és vesztesek teljes nyugalmával jöttem képeket nézegetni, de az átlőtt kenyér képe azért olyannyira ikonikus, hogy elég bátran írtam be.

előzmény: BonnyJohnny (#53959)

2023-10-29 20:44:11 [JÁTÉK] mimóza #53957

3. Szamárköhögés?

2023-10-25 21:10:33 [JÁTÉK] mimóza #53872

4. Gilda (1946)?

2023-10-25 20:06:33 [JÁTÉK] mimóza #53856

10. R.M.N. ?

2023-10-25 18:56:20 [Általános fórum] mimóza #10113

Boldog 15. születésnapot! Jó volt olvasni a kezdetekre való visszaemlékezésedet! Derültem bizonyos fordulatokon, és örülök, hogy kitartottál/kitartasz jóban-rosszban itt! Még nagyobb örömmel konstatáltam (nem is olyan régen), hogy a Jófej lista is rendeződött időközben. Chris gondolatait továbbfűzve azért engedjék meg a kedves fórumtársak, hogy megemlítsek néhány konkrét számot is, ami ott olvasható: szülinaposunk 15 év alatt 34116 film adatlapját hozta létre, plusz - egyebek mellett - 194441 szereplőt, 89129 képet, 128252 kulcsszót, 230 cikket, 117 idézetet töltött fel ide. Ezek, bizony, elképesztő számok! A kérlelésekről, érvelésekről, az indulatok csitításáról, mások bátorításáról nem is beszélve.
**
És sosem mondod, hogy nem érdemes. Neked, és természetesen a többi lelkes munkatársnak is mindent köszönünk! "Együtt vagyunk önállóak."

előzmény: Ugor (#10108)

2023-10-24 21:45:10 [JÁTÉK] mimóza #53846

5. Ópium - egy elmebeteg nő naplója?

2023-10-23 19:44:32 [JÁTÉK] mimóza #53797

Édes volt ez a forduló, sok-sok boldogságot a kisbabával!
(Plusz megtanultam örökre, hogy van olyan film is, hogy Három keresztapa :D)

előzmény: BonnyJohnny (#53787)

2023-10-22 19:36:07 [Általános fórum] mimóza #10097

Amióta tagja lettem a KT fórumának, olyanná vált számomra, mint a második nappalim. Sosem tudom, hogy épp ki toppan be, kivel lehet egy jót beszélgetni. Tele meglepetéssel és csodajó filmekkel. Nem álom ez, valóság... Maradjon mindig ilyen! Boldog szülinapot nekünk! *_*

Végigolvastam e filmhez írt minden véleményt, rendkívül élveztem az eszmecseréket! Próbálok nem ismételni, picit szubjektív lenni. Bocsánat, ha hosszú lesz.
**
15 éves voltam, amikor elkészült ez a film, 17, amikor hazánkban is bemutatták. Tehát, csaknem 33 évig hagytam - igen szigorúan - figyelmen kívül. (Ez már "krisztusi kor".) Hallottam hírét, a rossz hírét, a heves ellenállást kiváltó koncepció rossz hírét, és eleve eldöntöttem róla, hogy köszönöm, nem... mondván, olyan rövid az életem, csak a legjobb alkotásokra van idő, "szemétre" nincs.
Aztán jöttek hálás fordulópontok, amelyek alakították a gondolatvilágomat, sőt, perdítettek is rajta néhányat... egyszer kaptam egy bizonyos munkát, le kellett fordítanom magyarra Walter Wangerin vaskos regényét, a Pál apostolról szólót. Időnként az írói fantázia, egyes részletek kiszínezése, furcsa - önkényes? - összekapcsolása miatt annyira dühös lettem, hogy vissza akartam adni a munkát. De végül átküzdöttem magam a szövegen, és mire készen lettem, megszerettem minden betűjét. Ekkor született meg egy új elvem: szépirodalmi művet soha, semmiképp nem értékelek a Tízparancsolat alapján. Aztán jött az életemben egy következő fejezet, a Kritikus Tömeg tagja lettem. Bevallom, filmes kalandozásaim során voltak hajmeresztő és hidegrázós élményeim is a szépek mellett, néha meg is bántam, hogy időt fecséreltem egy-egy filmre, de itt is alkalmazni kezdtem az elvet: filmművészeti alkotást sem értékelek a Tízparancsolat alapján. Ekkor kezdtem az ötöseim beszínezését is... (Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy miért fekete, fehér, sárga vagy vörös egy ötösöm.)
Ennyi bevezető után fast forward a tegnap estéhez. Egy filmklub beszélgetés alkalmával hallottam erről a filmről pozitív véleményt olyan személytől, akinek adok a szavára, és akitől rossz filmajánlót még sosem kaptam. Ez szöget ütött a fejembe, és múlt éjjel megnéztem a filmet. Azóta is pörög bennem, rengeteg kérdésen gondolkodom, és volt pár "Ejha!" pillanat is a jelenetek sorában. Úgy érzem, a rendező (és nyilván a regényíró is, aki életfeladatának tekintette az emberi kultúrák megismerését), sokféle emberhez akart szólni. Különféle rendű-rangú, életkorú, hitrendszerű emberekhez. Vegyük csak pl. a zenét: inkább az arab világ dallamai, szövegei, hangszerei csendülnek fel, mintsem autentikus héber muzsikák. Ettől kezdve igyekeztem felülemelkedni én magam is a prekoncepcióimon. A prológusból világos, hogy a regény írója a műben a saját spirituális küzdelmét jeleníti meg, test és lélek feszültségében. Ez végig értelmet ad az egyébként fura, "elszállt" jeleneteknek is.
Amikor Jézus karakterének szájából huszadjára is hallottam a bizonytalan "Nem tudom"-ot, akkor a hívő énem legszívesebben sutba vágta volna az egész cuccot, de csendre intettem magam, hogy csak figyeljek alaposan, mit is szeretnének itt átjuttatni nekem az alkotók. Azok a jelenetek, amelyekben Jézus karaktere lehajol a szánalmas, képmutató "szentek" által megalázottakhoz; felvállalja saját emberi természetének szenvedéstől való visszariadását; ellenben feltámasztja Lázárt (a pillanat, amikor a két kéz összeér: "Teremtés"); valamint a Via Dolorosa útja, "arcunkat eltakartuk előle"; az én lelkemnek a film csúcspontjait jelentették.
Számomra ez a film a "Mégis!" filmje. Az utolsó kísértés sem légből kapott olyan értelemben, hogy az evangéliumi beszámoló szerint is elhangzott ez a kísértő hang: "Ha valóban Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!" Hogy mi zajlott ekkor Jézus fejében, nyilván egyfajta írói fantázia mutatja meg nekünk. Akárhogy is volt, Ő MÉGIS ott maradt. És ez győzelem. A megváltó áldozat, a szeretet győzelme.
Hogy e film elkészültének mennyire értelme volt, maga az utóélete is bizonyítja. Tudjuk a tényeket, hogy keresztény csoportok vérig menő harcot folytattak ellene, pénzt és hatalmat nem kímélve/latba vetve akarták felvásárolni az összes kópiát, elkobozni, betiltani, sőt, mozikat gyújtottak fel, amely bűntettek emberélete(ke)t is követeltek. Nos, addig, amíg magukat kereszténynek valló emberek - "eszméikhez" ragaszkodva - (jajjjj!) égetni akarnak, ölnek, gyűlölik embertársukat, semmit, de SEMMIT nem értettek meg a "Mégis-Jézus" példájából. :(

2023-10-19 09:42:27 [JÁTÉK] mimóza #53719

Virtuális süti neked a találatért! Én meg megyek inkább a lelátóra szurkolni. Ha a Failant, mint all time favoritomat nem találtam ki, akkor már semmit sem fogok.

előzmény: m4n w1thout fe4r (#53710)

2023-10-16 22:25:30 [JÁTÉK] mimóza #53675

3. A misszió (1986)?
3. A szarvasvadász?

2023-10-16 20:25:59 [JÁTÉK] mimóza #53662

1. CODA (2021)?

2023-10-16 12:48:45 Il passare del tempo (2023) mimóza (5) #5

Szeretem, szeretem minden pillanatát, gyönyörűek, ötletesek a felvételek, rajongás a helyszínekért és a zenékért! [A gondolás feje! :D Az nagyon bejött! Külön karakter!]
Történet? Szívesen vélem úgy, hogy úgyis minden néző elkerülhetetlenül hozzáérzi, hozzáképzeli, hozzáéli a saját történetét. ... ráadásul, ha lassabban lélegzünk, tovább tart! ;)
... és végre-végre egy film az adatbázisban, amiről örömmel megsúghatom, hogy ismeretségben vagyok úgy a főszereplőkkel, mint a rendezővel!

Tarr Béla bácsi filmjei között úgysem tudnék rangsorolni, tehát azokat jelöltem, illetve szeretném megemlíteni az Ida c. filmet és a Csadoros vérszívót, ami sokkal többet rejt, mint a címe (mellesleg az egyik kedvenc szereplőmről emlékezetes).

Megrendítő alkotás, örülök, hogy láthattam.
Mindig megvisel, ha kutatva a filmek hátterét és szereplőik utóéletét azt fedezem fel, hogy az élet tovább írja a forgatókönyvet. Az egyik ilyen emlékezetes pillanat számomra a Visszatérés című, szintén orosz film volt.
S most ez...
A Zsilint játszó, ifjabb Szergej Bodrov mindössze 6 évvel e film forgatása után egy másik film készítése okán újra a Kaukázusba ment, de sosem tért vissza - egy lavinaomlást követően eltűntnek nyilvánították. Örökre a hegyek foglya maradt. Ez nagyon hidegrázós!

Maga a film fantasztikus, valóban beírom a anti-war top tízbe. Miután az Éjfélre kitisztul-t, a Kukuskát és a Norjmaa-t láttam, úgy gondoltam, azokat nem lehet felülmúlni. De lehet.
Mesteri módon vegyíti és váltogatja a rendező a tragikus, a drámai és a kedves, sőt, komikus ízű jeleneteket, valóban tudsz sírni, félni, meghatódni, s néha nevetni is. A szereplőket imádtam, mindegyikük nagyon karakteres volt, a kedvencem Abdul lett, végig éreztem, hogy ő lesz az egyik pozitív hős, és tessék...! [Néhány párbeszédet még majd beírok az idézetek közé.]

Soha többé háborút! Sehol! Semmilyet!

Milyen szép, új logónk/fejlécünk lett! Nagyon tetszik!

2023-10-13 14:50:17 [JÁTÉK] mimóza #53619

Máris belekezdek! Én még nem láttam - legalábbis nem emlékszem rá.
Egy kiváló filmmel most gazdagabbak lettünk!
**

BonnyJohnny...
Nagyszerű, hogy rengeteg ázsiai filmbe tekertem bele; volt, amiben megtévesztésig hasonló jelenetek sorjáztak, de persze Kazahsztán, Dagesztán még véletlenül sem jutott eszembe!
*Jóvan, mimó, ülj le, egyes!* :D
Pedig kendők és szoknyák is voltak, nem panaszkodhatom...

előzmény: Jereváni Rádió (#53617)

2023-10-12 13:30:28 [Általános fórum] mimóza #10079

Kedves adminok!

https://kritikustomeg.org/film/8189/ai-no-borei-a-szenvedelyek-birodalma-1978

Ennél a filmnél rossz a tartalomleírás (másik filmhez tartozik).
Ki lehetne esetleg cserélni valami ilyenre?

1895-ben, egy kis japán faluban a riksás férfi, Gisaburo (Takahiro Tamura) felesége, Seki (Kazuko Yoshiyuki) viszonyt kezd egy huszonhat évvel fiatalabb férfival, Toyojival (Tatsuya Fuji). Toyoji féltékeny lesz Gisaburora, és Sekivel együtt összeesküvést sző, hogy megöli őt. Holttestét egy erdei kútba dobják, Seki pedig azt mondja a helyieknek, hogy Gisaburo Tokióba költözött dolgozni. Három évvel később a helyiek pletykálnak Gisaburo sorsáról, Sekit pedig jelenések gyötrik... A helyzet elviselhetetlenné válik Seki és Toyoji számára, amikor egy rendőr érkezik a faluba, hogy kivizsgálja Gisaburo eltűnését...

Köszönöm!

Mennyivel kevesebben látták ezt a filmet, mint két évvel korábbi "párját", pedig az én szememben egészen más dimenziót jelent! Őszintén, az Érzékek birodalmát, bármennyire is kedvenc itt, sajnos, olyan mérhetetlenül untam, hogy kénytelen voltam 1-est adni rá. (Ha elalszol egy filmen és csak sokadik nekifutásra sikerül végignézni, s aztán napok - sőt, órák! - múlva már szinte semmire sem emlékszel belőle, azt ugye szabad nézhetetlennek minősíteni?)

Nos, meglehet, nem is szabad ezt a filmet a másik párjának kikiáltanom. Talán egyedül a témájában az, ahogyan az előttem szóló fórumtárs is említette. Itt kerek történet van, aminek szép az íve, a szereplők személyisége, jelleme kellően árnyalt, a színészi játékok kifejezőek, a szimbolika (tűz, kút, köd, levelek) és a kamera által mutatott különleges perspektíva pedig valószínűleg örökre maradandó a nézők számára.
Méltatlanul ismeretlen film, engem egészen beszippantott, és majdnem ötös lett. Műfajában picit horror is, bár nem a kísértet-szál miatt.

2023-10-09 20:43:44 [JÁTÉK] mimóza #53534

3. Szerelemre hangolva (2000)?

2023-10-09 20:41:09 [JÁTÉK] mimóza #53532

1. Az óra körbejár (1946)?

2023-10-09 10:55:32 [JÁTÉK] mimóza #53520

2. Madárijesztő?

2023-10-09 08:30:53 [JÁTÉK] mimóza #53518

9. Vérző olaj?

2023-09-28 23:01:48 Barbie (2023) mimóza (?) #126

A gyerekeim már felnőttek, de Villám McQueen óta szilárdan vallják, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése! :D
(Ezer bocsánat, ezt a magas labdát nem tudtam nem lecsapni!)

előzmény: Mikkey (#125)

2023-09-25 17:08:06 Past Lives (2023) / Előző életek mimóza (5) #5

Ha a Makulátlan elme örök ragyogása zseniális volt anno számomra, akkor erre a filmre nem tudok megfelelő jelzőt alkalmazni, ami kifejezné, mennyire érintett meg (vállalva, hogy "egyszeri néző" vagyok).

2023-09-23 12:53:37 [Általános fórum] mimóza #9992

Én úgy gondolom, régi, kedves fórumtagjainknak, Ichinek és Bertonak a nyomdokaiban fogok haladni, akik szó szerint az utolsó leheletükig kitartottak itt, mert a családjuknak érezték a KT-t.

előzmény: Yuriko-chan (#9989)

2023-09-21 17:48:13 Morning (2023) mimóza (5) #1

Arvo Pärt 88

A csodás és egyetlen Arvo Pärt tiszteletére néztem meg ezt a rövidfilmet.
A Für Alina c. zongoraművet 1976-ban álmodta zongorára a zeneszerző, ehhez , illetve variációjához komponálták 2022-ben ezt a filmet.
A 11 perces alkotás nagyon szép - annak ellenére, hogy van egy súlyos témája, amire rájöhetünk közben. Ám valahogy mégsem gombóccal a torkunkban állunk fel a végső pillanatok után, hanem reménnyel, hogy mindenből lehet gyógyulás. Az öt csillagom nyilván és legfőképp a táncnak és a zenének szól. <3

2023-09-21 14:19:52 [Általános fórum] mimóza #9975

Megérdeklődöm, és visszajelzek, ha kapok választ! :)

előzmény: Yuriko-chan (#9974)

2023-09-20 17:11:06 Noruwei no mori (2010) / Norvég erdő mimóza (5) #7

Valami egészen földöntúli szépség van ebben a finom, áttetsző, nagyon szomorú történetben.
Nem, a japán fiatalok nem gyújtják fel a szoba faburkolatát [mint John Lennonék a dalban]. Inkább önmagukat, belülről.
[A fényképezésről - úgy vélem - mindent elmond, hogy az IMDb adatlapon 475 pillanatkép van a filmből.]
Slow cinema kedvelőknek szívből ajánlom!

Nem ragozom tovább, az "Idézetek" fül alatt írtam pár mondatot még.

Bár nem tudtam, hogy szeptember 19-én van a születésnapja, de "vele töltöttem" két órát tegnap.
Jeremy Irons ma 75 éves.
OFF Elveszek a szemében, szeretem a hangját hallgatni.
ON Ez a film azonban képtelen volt közel jönni hozzám... a párhuzamos cselekmény nem ütött nagyot, pedig vártam tőle, hogy padlóra küldjön... Nem túl meglepő üzenet (végkicsengés), hogy - nagy általánosságban - képzeletben bátrabbak, őszintébbek és szenvedélyesebbek az emberek vagyunk, míg a valóság koordinátarendszerében gyáván, úgymond illendően, apró pontként létezünk.

A színészi játékot Ironstól és Streeptől is picit kevésnek éreztem, tőlük tűz kellett volna, nagy tűz.
Kvalitásukból következett volna, de ... hogy is szoktátok mondani itt... mindketten csak "a kötelezőt hozták".

Összességében nem közepes film ez, de a négyest aláhúznám. A hangulat tetszett, a viktoriánus kor "az enyém", a tengerparti jeleneteket pedig biztosan viszem magammal a batyuban.

Ui.: A harmadik subplotot csak hozzáképzeltem.

2023-09-15 08:28:44 Cosa voglio di più (2010) / Szeretők mimóza (3) #2

"Intimitás" (Mark Rylance, Kerry Fox) és "Zuhanás a szerelembe" (Robert De Niro, Meryl Streep) utánérzésem volt mindvégig, nem tehetek róla... zsigerből ugrottak be arcok, érzések, jelenetek, és mindaz, ami a másik két filmben hihető és természetes volt számomra. (Ahogy utólag olvastam, az Intimitást, mint ihlető forrást, mintát(?) be is vallotta a rendező.)
Mindezzel nem is lenne még akkora gond, de mit tegyek, ha nem győztek meg a szereplők? Alba még valamennyire igen - ahogyan az előttem szóló említette is őt -, de a férfi főhős ennél sótlanabb és unalmasabb már nehezen lehetett volna. Olyan nagyon mesterkéltnek és vontatottnak éreztem a film nagy részét... "Előadjuk a jeleneteket, aztán jól van az úgy..." - címszóval. Tehát, ha kínosan unatkoztam közben, akkor egy hármas, ugye, még elég kegyelmes?

Amikor könyv ajánl egy filmet. :)

Két napja olvastam itt, a Könyvajánló rovatban egy regényről, amely olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy be is szerzem. A szerzője, Jacqueline Harpman, egy igazi polihisztor volt, aki éppúgy otthon volt a pszichoanalízisben, mint az asztrofizikában.
24 évesen ment feleségül Emile Degelin, flamand filmrendezőhöz, akivel együttműködött íróként és rendezőként néhány film elkészítésében. Az 1960-as, Si le vent ta fait peur egy ilyen film.
Nem egy Bergman mélység és minőség, de nagyon erős, igen elgondolkodtató a szövegkönyv, és a kopár, kietlen, már-már holdbéli tájra emlékeztető tengerpart nagyszerű hátteret biztosít a történethez, a lelki folyamatok képi megjelenítéséhez. Férfi narrációval készült, tehát Pierre szemszögéből, lelkéből szólalnak meg a gondolatok, és némelyiket nehéz lesz elfelejteni. De lehet, nem is akarom.

2023-09-13 10:39:26 Proof (1991) / Bizonyíték mimóza (5) #4

Szívszorító, okos dráma két kiváló színésszel a főszerepekben, sok emlékezetes, maradandó jelenettel és gondolattal. Elfogadjuk-e, hogy bizalom nélkül magunkat zárjuk rácsok mögé, hiszen senki sem tökéletes, és szabadabbak leszünk, ha sokszor, [nagyon sokszor], szeretettel adunk tiszta lapot egymásnak?
Ki előbb, ki utóbb, ki soha...
Ki pedig azt kell, hogy tanulgassa [szinte reménytelenül], miként legyen bizalmatlan, mert fogalma sincs, milyen az...
... de ez már a film azon része, amely bennem pereg tovább.

2015. november 13. Ez a dátum örökre beleégett Párizs minden lakójának az emlékezetébe, de bizonyára szerte a világon még milliók emlékezetébe.
Franciaország történelmében - békeidőben - ekkor történt a legtöbb áldozatot követelő bűncselekmény-sorozat. 130 ártatlan ember halt meg aznap este a több helyszínen elkövetett, brutális mészárlás során. Alice Winnocour filmrendező bátyja ott volt akkor a Bataclanban - túlélte az eseményeket. Mondhatjuk hát, hogy Alice közvetlen forrás alapján készíthette el filmjét 7 évvel később. Ez átragyog azon, amilyen biztos kézzel rendezte meg ezt az alkotást, instruálta a szereplőit... ha nem ismernénk fel Grégoire Colint, Benoît Magimelt, vagy a gyönyörű Virginie Efirát, nem is eszmélnénk rá, hogy nem dokumentumfilmet nézünk... hiszen olyannyira beletette magát minden egyes szereplő, hogy ott élünk a lelkükben. A trauma kettétör minket, de a törésvonal mentén "új érzékszerv" születik. Ez igazi ajándék: jelzéseket ad, hogy meg tudjuk védeni magunkat, hogy gyógyulni, fejlődni, növekedni tudjunk. Ez a "trauma diamond" - ahogyan el is hangzik a filmben. A folyamatot érző módon, zseniálisan bemutatják itt: miként omlik össze egy pillanat alatt a jelenlévők világa, hogyan eszmélnek rá a túlélők, mekkora kincs az életük; hogy már semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban, és különleges kapcsolódást tapasztalnak meg sorstársaikkal: bizonyos értelemben egy új családdá válnak. "Köszönöm, hogy fogtad a kezem!" - lehet ennél fontosabb üzenet ebben a széteső világban?

2023-09-05 00:36:28 Futatsume no mado (2014) / Víztükör mimóza (5) #2

Nos, ha Naomi Kawase Siratóerdőjénél nem is vállaltam koronázást, itt, a Víztükörnél határozottan igen. Aki csak egyet is látott már a japán rendezőnő filmjei közül, tudja, hogy mire számíthat: a végtelen óceán és az ősi erdők mesélik történeteiket... Az ember pedig fel-felbukkan: világra jön, játszik, felnő, szeret, szenved, hazamegy... És azt hiszi, hogy "bölcs" lesz a folyamat során, pedig dehogy... ha szerencséje van, és lelkét kitárva figyel, néha megpillanthatja azt, ami valóban számít.
Ez a film "csak" ennyiről szól.
Vigyázat, igazán a következő napokban "töltődik le" a szívedbe(n)!

2023-09-01 18:09:13 Les pires (2022) / A legrosszabbak mimóza (5) #2

Az ajánlás kötelez, tehát megtekintettem a filmet, amely Cannes-ban győzött az elmúlt évben. Azt kell mondanom, félelmetesen erős, nem is tudom, ha leültetnének, és bármit ígérnének érte (akár jutalmat, akár büntetést), meg tudnám-e nézni még egyszer. Ugyanúgy padlóra vágott, mint annak idején a Kontroll nélkül (Nora Fingscheidt), vagy a Szeretet nélkül (Andrej Zvjagincev).
Meglehetősen békés embernek tartanak úgy általában, ám ha felnőttek miatt szenvednek gyerekek, az mindig végtelenül/éktelenül felháborít, és tudok sárkányként dühöngeni és kiállni értük.

Részlet a filmből:

- Kisbabaként persze, hogy sírtam, de azóta nem!
- És miért nem?
- Mert semmi se fáj!


Na, itt szakadt meg először a szívem, aztán még többször, bizonyos jeleneteknél.

Szól ez a film a kilátástalanságról, a bizonytalanságról, a bántalmazások számos formájáról, a hírnévről, magáról a filmiparról, de majd nálam bölcsebbek és tájékozottabbak kifejtik ezeket a jelentésrétegeket.

Én továbbra is csak a kis gyöngyszem amatőr főszereplőket emelném ki, egytől egyig fantasztikusak, s bár nem tudhatom biztosra, valóban saját életükbe engedtek-e bepillantást, de mindenképp övék a szívem.

Ez a film pontosan olyan egyszerű, gyönyörű és üde, mint a címe.
Közben sokszor eszembe jutott Tarkovszkij "Tükör" c. csodája. A szépség, a tisztaság, visszavágyódás a gyerekkorba, a lélek szabadsága, amikor még hittünk a jóban, és abban is, hogy jók lehetünk. Minden nép lelkében ősi motívumok őrződnek, s ez erősen lüktetett itt, a a tajvani hegyek között, e patak partján is. Elmerülsz az emberek szemében (hol tükröződik ég-víz-fű), és valami megszületik (újra) benned. "Ezt akarom... ezt szeretném visszakapni valahogy!"

Előzetes itt, valamint premier előtti vetítés és közönségtalálkozó a pécsi Apollóban szeptember 21-én, 18:00 órai kezdettel, a debreceni Apollóban szeptember 26-án, 18:00 kezdettel.
Bp.: Cirko-Gejzír szept. 22.
Cinema City Mammut szept. 23.

Trelkovsky a szobában, vagy a szoba Trelkovsky lelkében?

Két napot küszködtem ezzel a filmmel, jelesül azért, mert a végét egyszerűen nem voltam képes megnézni. Végül csak megembereltem magam, hogy beleugorjak. Kétségtelen, hogy ez a klausztrofóbiás-paranoiás belső pokol ábrázolás úgy zseniális, ahogy van; viszont azzal, hogy utánaolvastam az irodalmi forrást képező, Roland Topor regénynek, majd beleástam magam az író életrajzába, valamint a saját maga által készített, szürreális illusztrációkat, rajzokat, metszeteket nézegettem, nem jutottam közelebb a rejtély megoldásához, hogy kinek a lelkébe mélyedünk itt el... Trelkovsky-éban, Rolandéban, vagy Polańskiéban? Esetleg ez utóbbi kettőt egybe kell önteni, és akkor közelebb leszünk a dekódoláshoz? Mindkettejüknek jócskán volt trauma-csomagja, kezdve az árvasággal és gyermekként a holokauszt túlélésével (menekülés, rejtőzködés, rettegés, álnevek, hazugságok, kényszer hatására más identitás), ami már önmagában is több mint elég a súlyos sebzettséghez. Játszik még a mély kapcsolódások nehezítettsége (vagy konkrétan az arra való képtelenség); probléma a női nemmel (félelem a kontrolljuktól, attól, hogy ők "erősebbek", "uralkodni akarnak", bekebelezik/megszüntetik a férfinemet - talán erre utal az eredeti francia regény címében [Le Locataire chimérique] a "kiméra" szó); ugyanakkor a szakíthatatlan, ősi ragaszkodás hozzájuk, függés tőlük (ők az "élet adói"). Mindezt pedig betetőzi az önmarcangolásra, önvádra való hajlam, a folytonos önvizsgálat, a "ki vagyok én?" kínzó kérdése - a szobában 9 tükör van!

Amíg Roland Toporról nem olvastam semmit, addig azon a szálon gondolkodtam, hogy Polański itt bizonyos mértékben terápiaként próbálja a felesége meggyilkolását feldolgozni, utólag képletesen bosszút állni a "betolakodókon", akik Sharon halálát okozták, illetve megjelenik az önvád, hogy "miért ő és a gyermekünk, miért nem én?", "miért maradtam én életben, nekik kellett volna sértetlenül tovább élniük".

Hangsúlyozom, ez mind csak gyönge próbálkozás az értelmezésre.

Addig is, ott vannak a saját tükreim, jó sok, amelyekbe hasznos, ha belenézek.

József Attila sorai is eszembe jutottak közben:

"Rab vagy, amíg a szíved lázad -
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ."

(Eszmélet)

***
Ui.: Ha élek addig, sorra veszek minden filmet, amelynek Sven Nykvist volt az operatőre. Amit művelt, az varázslat!

Ez a film nálam már egy 5 másodperces jelenetével is bekerült a kedvencek közé.
Talán nem brutálisan megbotránkoztató spoiler, ha leírom konkrétan, mert a lényegi meseszövést nem különösebben befolyásolja. :)
Itt láttam először filmben (bizony, keleti alkotásokból sem emlékszem), hogyan eteti egy anyuka a karon ülő, pici gyermekét evőpálcikákkal. Felbecsülhetetlen pillanatok!
Tudom, sok milliónyi ember számára ez teljesen természetes, számomra viszont lehetetlen bűvészmutatványnak tűnik, és most csodálkoztam rá először. :D

(A filmről részletesen később.)

Nehéz, nagyon nehéz végignézni ezt a filmet. Miután átolvastam a 27 éve történtekről szóló leírásokat, a szerzetesek naplórészleteit, a túlélővel készült interjút, végignéztem a fotókat ezekről a gyönyörű lelkű emberekről, akkor jött igazán közel az Atlasz-hegységben lezajlott dráma.
A kérdések alapján, amelyeket a film érint, szívem szerint besorolnám az alkotást az Ötödik pecsét és a Némaság mellé.
Amikor odaszánod életed idejét/erődet/lelked szenvedélyét egy ügynek/személynek/látásnak/... [tetszés szerint kiegészítendő], előbb-utóbb eljön a pillanat, hogy szembesülnöd kell a kérdéssel: mekkora áldozatot vagyok képes/kész/hajlandó meghozni érte? Hat-e a döntésem [negatívan] mások életének alakulására, s ha igen, szabad-e tovább mennem az elhatározott úton? Mi a megalkuvás, és mi nem az? Meddig hallgathatok a lelkiismeretemre, mennyire megbízható egyáltalán a belső hang?
Számomra megrázó és - bizonyos ponton - önmagammal szembesítő is volt a szerzetesek belső harca, főleg Christophe atyáé, aki a naplójegyzetei alapján is a legközelebb áll hozzám. [Fáradhatatlan író, szívében gitáros, minden időben költő; mindvégig a szegények és elnyomottak segítője.] Azt írták róla, az ő élete olyan volt, mint egyetlen, hosszú szerelmes vers. Utolsó szavai is ezt példázzák a naplójában.
Tessék, már megint olyan izé... szentimentális lettem.
Mindegy, aki érti/érzi, az értse/érezze.
**
Maga a film alapjában véve lassú, csöndes, elmélkedős, a harcos részek plasztikusak, de értő kezekkel és érző lélekkel formáltak.
**
... a helyi, muszlim lakosok és a rendházban élő szerzetesek évtizedeken át tartó, békés együttműködése pedig ott, az algériai Tibhirine-ben varázsos, gyönyörű. (1938-1996) Így is lehet. És csak így lenne szabad. SZABAD.