mimóza

Legyen tiéd a halhatatlanság, én csak ezt az egy napot kérem tőled...

2000 év bölcsessége talán/biztos nincs bennem, lévén egyszerű halandó, de azt tudom, hogy itt valami elemi erejű igazinak lehettem tanúja; s azt is tudom, hogy ha láttam a másikban/másikkal a lehető legrosszabbat történni, de valami rejtélyes okból képes vagyok kezelni, és a bármi ellenére mindvégig - a "vég" szó itt nem is releváns!, tehát: végtelenül maradni, akkor az nem csak kémia, de varázslat is, akár a nyíló virág illata s a vulkán ereje együttvéve, és mindig újabb újjászületés...

A magyar címet itt most ragyogóan eltalálták, ja, és még valami: a bölcs, öreg gazda neve nem véletlenül Angelo.

Van a közönséges, és van a szent.
A Jungfrukällan az utóbbi csoportba tartozik.
Ha egyszer is láttad, már senki nem veheti el tőled.
Mert van, ami nem veszhet el semmilyen körülmények között.
Ugyanis elkülönített, érinthetetlen, elpusztíthatatlan.
A remekmű felteszi a kérdéseket, s válaszol is.
Megpillantod a hullámot? Tisztít.

Okos és álomszép ez a film... minden gyengédségével, csalárdságával, tettetett keménységével, költői vágyával, pusztító robbanásával együtt is azt kell, hogy mondjam: realista. A várakozás realista zsoltára.
Lehet, ostobán hangzik, de egy kósza klasszikus ugrott be közben: "Dzsemet eszünk tegnap és holnap, de sohasem ma." ;)

Kedves Fórumtagok! Aki már nagyon-nagyon várta, itt rögvest megnézheti, pár perce online is elérhető Réka filmje! :)
Itt megtekinthető.

Jó kis film ez, semmi felesleges sallang: 30 perc, és lepereg közben egy fél év az élet(ünk)ből.
Már az indító párbeszéd magával visz, tudjátok, a réten zajló. Réges-rég nem volt kedvem még mosolyogni sem, de a reuma kérdéskörénél már nagyon nevettem.
Egyébként is, azt gondolom, a film erősségét a dialógusok, a jellemrajzok és néhány különösen jól sikerült színész(nő)i alakítás adja.
Akit utálnom kellett a sztori szempontjából, azt kegyetlenül sikerült is utálni. Felmerült itt a kérdés alant, hogy női szemmel elég tolakodó és elég tapló-e a hetyke legény. Na, ja. AZ. Olyan fajta üresfejű, taszító alak, az az "úthenger-típus", akitől egy pillanat alatt kiráz a hideg, és ha kell, hát futok is. Le a térképről.

Egyszóval, ami a karaktereket illeti, itt csalfán cserben hagyott az a csuda empátiám - tudjátok, "Mindent meg kell simogatni/A hiénákat, a békákat is" (JA) - úgyhogy kedvemre húzhattam az orromat.

Mivel azonban nem jellemeket osztályozunk itt, hanem filmeket, s ez a rövidke alkotás eléri, amit akart, frappáns és velős, gyönyörű a táj - ugyan hol forgathatták? - , úgyhogy tőlem egy erős négyest kap. :)

Előfordulhat időnként, hogy a legegyszerűbb szó a lehető legtöbbet jelenti. „Élj!”
Ez a film gyönyörűen mesél, elvisz, ahová kell; olyan, akár A varázshegy, nem véletlen a sok áthallás.
Hálás vagyok, hogy láthattam.

„Higgyenek ők is, és nevessenek saját szen­vedélyeiken! Hiszen amit ők szen­vedélynek neveznek, valójában nem lelki energia, hanem csak a lélek és a külvilág közötti súrlódás. De a legfőbb, hogy higgye­nek önmagukban. És legyenek gyámol­tala­nok, akár a gyermekek, mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember megszületik, gyen­ge és rugal­mas, mikor haldoklik, erős és kemény. Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas, mikor száraz és me­rev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugal­masság és a gyengeség a lét frisses­ségét fejezik ki. Ezért nem győzhet, ami megszilárdult.”

Összefoglaló, reflexió, gondolatébresztő? Mindegy, hogy nevezem. Részemről, mint befogadó részéről, Sztalker imája az, ami enged a függöny mögé látni, ha ezen a Filmcsodán gondolkodom. Meg úgy a Mindenről.

Bocsánat, nem okoskodásként, csak ezt épp' tudom: a film Oliver Sacks neurológus-pszichológus hasonló című, saját valódi, esettanulmányait tartalmazó könyve alapján készült (Ébredések, 1973).

Az öv, amit viselek, az édesapámé, a blúz, amit körülölel, az anyámé, a cipőt a nagybátyámtól kaptam...
Ahogy a szoknya is a széltől lebben, úgy én sem csak magamtól lettem olyanná, amilyen vagyok.

Tegnap, miután megnéztem, még csak egy erős négyest szándékoztam adni a filmre, de ma reggelre már úgy gondolom, ötöst kap. Első blikkre volt bennem jócskán neheztelés, hogy nem a hozzá illő, szeretett koreai arcokat látom Park Chan-wook alkotásában, de mára ez halványult. A képek lenyűgözőek, a szimbolizmus, a lelki folyamatok ábrázolása lehengerlő. A főbb karakterek alakulása, indítékaik, céljaik, vágyaik finoman bomlanak ki a múlt képeinek többszörös bevillanása során, a keretes szerkezet nagyon ütős.
Mia átlényegül a szerepében, igazán. Nézzétek csak, ennek a festménynek a kópiáját kapta inspirációnak Park mestertől, amikor a szerepről beszélgettek: http://preraphaelitepaintings.blogspot.com/2009/05/john-everett-millais-bridesmaid.html
Habár ő fekete és nem szőke hajú, simán átvette és tovább tudta adni (mintázni?) a sugárzást, "a látó" szellemiséget, ami a képről átjön. (Csak érdekesség: Millais festményén a kosszorúslány a menyegzői asztalnál ül, és egy ősi babona értelmében épp egy süteménydarabkát húz át 9-szer a gyűrűjén, hogy megjelenjen előtte vízióban a jövendőbelije képe.)
A film megkapóan vezeti végig a folyamatot, aminek során a kislányból nő lesz; figyel és tanul, alakul és szenved; küzd, hogy minek adja meg magát, és minek ne; megmentse-e anyját, aki átoknak tartja őt, és minden pillantásával, szavával meg akarja semmisíteni; sodródjon-e, mikor és milyen döntéseket hozzon meg; engedjen-e csábításnak, s ha igen, mikor és melyiknek; megérezze és megtapasztalja, mi az igaz érzés/szerelem, és mi a hamisítvány... Hol végződik az, amivé felmenői tették genetikájukkal, életpéldájukkal, hozzá - és egymáshoz - való viszonyulásukkal; és hol kezdődik az, amivé tudatosan válhat a későbbiekben.

Bátor ábrázolás, kicsit sem félénk történet az ártatlanság elvesztéséről.
Tisztelet mindazoknak, akik elkészítették.

(Nekem ez jött át... a "sötét szálról", arról, hogy a film thrillerként milyen, már írtatok, s még fognak is, gondolom, akik otthon vannak a területen.)
És még egy: remélem, egyszer látható lesz a vágatlan verzió is.

Hajjajj... az érzés igazán páratlan, amikor az emberek fecsegnek körülötted, és te udvariasan hallgatod őket; mosolyogva bizonygatod, hogy rendben vagy, aztán a következő pillanatban elbőgöd magad; próbálod elmagyarázni 9 értetlenül grimaszoló asztaltársadnak, hogy ne aggódjanak, minden porcikád rendben van attól, hogy vegetáriánusként élsz; igyekszel nem észrevenni, hogy leszólnak a hátad mögött, mondván, hogy olyan vagy, "mint egy növény"; az összes barátod lelkesen próbál "segíteni", persze, mindegyik a tőle telhető legötletesebben, ám neked menekülni támad "kedved" (vágyad? kényszered?) tömegből, hajóról, hintából...

E pár szóval még semmit sem mondtam erről a zseniális filmről.
Ha introvertált vagy, totál át fogsz érezni minden rezdülést, ha nem, akkor kiváló alkalom, hogy bepillants a "bevehetetlen különcök" lelkivilágába.
Csak látszólag ijesztő ám. :)

(Jó hír: NEM, nem mindenkinek "kell" bíbelődnie ezekkel a nehéz esetekkel. Sőt.)