mimóza

Nemrég kértem tőletek ajánlásokat, mit nézzek apró mérföldkövemnél, az 500-nál. Az egyik így szólt, bocs, de szó szerint idézem: "Én nagyon örülnék neki, ha az tetszene, amit én ajánlottam. Mert pont olyant találtam ki, amit éppen úgy képzelek el, mint ami a te lelkednek való. :o))" Ilyen felvezetés után persze, hogy kíváncsian vártam, mit is takarhat ez a darab. Jelentem: talált, süllyedt!

Ha már itt előttem a mákos babnál tartottatok, én is lapozok párat a virtuális "film-szakácskönyvben": képi hangulata számomra éppen olyan elbűvölő volt, mint Hajdu Szabolcs Tamara c. filmje, nagyon lökött, amolyan "szeressem, vagy a fejemet fogjam" stílusú; a táj, valamint a "kivonulok, mert semmi sem kell, ami tőletek van" c. attitűd Chris McCandlesst hozta elém az Into the Wildból; a különc, egymásba kapaszkodó, defektes, de hatalmas szívű-szeretetre vágyó gyerekpárost pedig az Engedj be! c. svéd horrordráma két kis hőséhez társítottam magamban (totál összeillenek).
Azon tűnődtem közben, hogy a WA által megálmodott kis világ olyannyira komplex hangulati elegyet borít a nézőre, aminél különösen igaz, hogy a tudatalattink igazából nélkülünk dönti el, hogy beengedi-e, sátrat ver-e benne, vagy sem, mert idegen marad. Olyan szinten apellál az emlékeinkre, sebeinkre, rég eltemetett töredékeinkre, titkainkra és/vagy gyökereinkre, ami szinte megfoghatatlan. Kevés filmre emlékszem, ami erre volt képes, és ennyire képes rá.

Köszönöm!

Ui.: A hangszereket pedig juszt is megszámolom!

Emlékezetes, újra meg újra meg újra. Igazán beilleszthetnétek úgy hetente A nap filmje rovatba. Vagy havonta. De talán igazságtalan lenne a többivel szemben? Sebaj. Úgysem csak a nap filmje... az évé, vagy inkább, az évszázadé. Drámai vígjáték, víg dráma. Annyira mi vagyunk. Anarchista, forradalmi, szívhez szóló, szürreális mű; realista melodráma-bohózat formában. Egy géniusz sokarcú mesterdarabja 85 percben. "A kisember fullánkja."

Nem ma léptem le a falvédőről, és számtalan döntést kellett már meghoznom életemben, de bizton kijelenthetem, hogy az életem egyik legklasszabb döntése volt, hogy idejöttem. Az adatbázis hatalmas; hihetetlenül szuper, ritka, értékes filmeket kaptam már; az elemzéseket és véleményeket olvasva tágul az ismereteim köre; bármikor kerülök "filmes helyzetbe" a hétköznapokban, csak egy kattintás ide, és máris van infóm az adott kérdésről; a közösség pedig befogadó, támogató, biztonságot adó, kulturált, különleges, minden mástól különbözik, és semmiképpen sem sekélyes vagy "main stream".
A telómon nemrégen tönkrement az érintőképernyő.
Melyik részén? Azon a sávon, ahol a Kritikus Tömeg ikonjára kell bökni. :)
Máshová kellett húznom, hogy működjön. (Még) működik. :D

Soroljam még? Remélem kedvet kapsz maradni...

Ha megfelel, japán hanggal, angol felirattal itt: https://vioozgo.org/movies/23062-branded-to-kill-koroshi-no-rakuin-1967.html

próba volt

Nos, az ötszázadik. Jöttem és láttam.
Én nem kapkodtam a levegőt... a végére már egyáltalán nem is kaptam.

A főszereplő fiúról nagymamám története jutott eszembe, aki sokszor elmondta, hogyan látták el élelemmel a hetekig házuk előtt posztoló orosz kiskatonát a háború alatt... Nem ártott az senkinek, olyan fiatal volt... állandó félelem volt a szemében, csak haza akart menni... Mindeközben a nagyapám a fronton ellenük harcolt, de sosem volt képes megölni senkit... Csodák sorozata folytán haza is jött a hosszú fogságból... Így van ez... Talán érthető, miért van pacifista genetikám...

Értelmetlenségek értelmetlensége minden háború, bárhol, bármikor zajlik...

A történelmet pedig csak a túlélők tudják elmesélni...

Hahó! Ma a nap filmje a megelőzhetetlen ELŐZÉS!
Ennek apropóján ütött az óra, hogy megnézd először, másodjára, avagy sokadjára! :)

Ez a "majdnem ötszázadik" film valószínűleg úgy marad meg az emlékezetemben, mint a viharvert, piros masnis, fehér doboz története. Aki látta, tudja, miért, aki nem, pótolja feltétlenül. Óriási!

Számomra a férfiak barátsága mindig titok marad, ott nők csak kíváncsi (és kéretlen?) kívülállók lehetnek. Ez a film is ezt erősítette benem: a lányok szinte csak statisztaszerepben, "díszletként" jelentek meg. Max és Lion, a két nevető madárijesztő barátságához hasonlót csak Bruno és Roberto (Előzés), Manu és Roland (Kalandorok), valamint Lennie és George (Egerek és emberek) esetében láttam. Igazi élmény ez minden titokzatosságával, örömével, bajával, mélységével együtt.

Köszönöm az ajánlást!

Már zárva, és a múlté. Köszönöm a Filmeket!

Most van egy pici időrésem, hogy összegezzek. 19 filmajánlást kaptam tőletek, ezekből hármat ismerek, a többit vagy egyáltalán nem, vagy nagyon régen láttam. 500-516-ig tehát meglesz a listám. Nagyon szépen köszönöm nektek! (Kivéve oscarmaniásnak, de csak, mert ő így kérte. :D) Azt tudom adni cserébe, hogy mindegyikről írni fogok visszajelzést és véleményt. (Bizony, A szamuráj útjáról is.)
Sok mosolyt, szép napot!