mimóza

És mi van, ha tényleg? :D

Oké, elismerem, ez már tényleg teljesen felesleges volt részemről. lapozzatok elegánsan! :)

Az elkövetkező 26 órából, ami a Vapiti szavazásának lezárulásáig maradt, ugye Te is rászánsz két és felet
erre a filmre?

Another Year/Még egy év

Igen, ez egy olyan fikció, amiben semmi sem fantázia és semmi sem kitaláció. :(
A történet minden elemét saját szemével látta és tapasztalta meg a rendezőnő, amikor hosszú hónapokig a helyszínen hallgatott meg gyerekeket/fiatalokat menekülttáborokban, lepusztult negyedekben, fiatalkorúak börtönében, nevelőotthonokban. S ami igazán szívszorító, és hozzáteszem, nem is lepődünk meg rajta egy percig sem: a meghallgatott gyerekek nagy részének szájából valóban elhangzott a mondat, a vád a szüleik felé: "Miért hoztak világra engem egyáltalán?" Ők nem tudták, hogy később film készül mindebből, "csak" őszinték voltak.

Az én szememben mindez együtt (plusz, hogy laikus szereplőkkel készült, akiknek sorsa/előélete nagy vonalakban egyezik a filmben megjelenített sorsokkal) felér egy dokumentumfilmmel.

OFF: Szeretnék ajánlani egy hasonlót, a Larysa Kondracki által készített, The Whistleblower című thrillert, ami a délszláv háború utáni hónapokba kalauzol, s ami engem teljesen "levitt a térképről" - ahogy itt mondani szokás. A rendező egy amerikai békefenntartó küzdelmét mondja itt el, amit sok-sok személy szabadságáért vívott; s mivel dokumentumfilmet érthető okokból (a mai napig kockán forog az illető hölgy élete) nem készíthetett, ezért színészekkel játszatta el a történetet, hátha mindezt a világ elég tárva valami változik majd. Az én meglátásom szerint pl. ez is doksi, még ha a szigorú műfaji besorolás szerint persze nem az.

Jan Švankmajer újragondolt, zizzent, de briliáns Alíz-meséjét feltétlenül!

Menekülő üzemmódban kiváló választás... - Micsoda Alíz!

Felőlem élhet a vejed ezer évig, de nem mint a családtagom!

--
Áthelyezve a(z) Régimódi történet topikból.

Csend kívül, de nem belül...

Még meg sem születtem, amikor Szabó Magda megírta a Danaidát, ezt a halk, okos történetet, és még akkor sem, amikor értő-érző módon filmre vitték. De - már felnőttként - rátaláltam, és kicsit az enyém lett, lényem részévé vált. Bármikor olvasom, vagy látom, mindig ad újabb szempontokat, és megdöbbenve-megrebbenve veszem tudomásul, mennyire igazak ezek a szavak, ezek a képek.

Szabó Magda és Törőcsik Mariék teljes összhangban mesélnek tanúiknak oly módon, hogy a lassan bontakozó történetről mégsem érzem sosem azt, hogy elvágna az élettől, a hiábavalóságot vagy a mulandóságot festené elém, sokkal inkább azt, hogy összeköt: múlttal, jelennel, jövővel és reménnyel, a "mégiscsak" akarással, a "korsó víz" értelmével.

Ez a film ajándék, mindig akként tudtam/tudom fogadni.

Miért van az, hogy minden megvan, hogy semmi sem vész el, nem múlik el... sem a gyermekkori játékok, sem az árnyékok, sem a jegenyék?!

Itt a KT-n nyilvánvalóan mindnyájan tudjuk, hogy a szeretésre nem szükséges külön napokat elkülöníteni, így, ha ma estére kicsit/nagyon/teljesen (a megfelelő fokozat behelyettesítendő) elegetek lett a kéretlenül is mindenfelől ömlő rózsaszín mázból, akkor kuporodjatok egy fotelbe, és feledkezzetek bele ebbe az igaziba!!

És a világ helyrebillen...

(Ismeretlen gyöngyszemeink 11. helyezettje.)

Több szempontból igen okos, magával ragadó alkotás, a zenéjét különösen kedveltem, éppúgy, mint WA néhány más filmjében (Alexandre Desplat, of course <3).
A happy end azért nem annyira felhőtlen, persze, hogy a "Kánaánra" még az Atari-vezette kis világban is várni kell (talán hiába), de összességében kerek és elgondolkodtató történetet kaptunk. Félelmesek voltak a Citizen Kane vonatkozó jeleneteivel való összecsengések, éreztem, hogy WA részben előtte szeretne tisztelegni.
Vicces megélés volt részemről Boss kutyus (Bill Murray) magyar hangjaként Kerekes Józsefet hallani, aminek következtében folyton Garfield macskát láttam magam előtt. Ha akartam, ha nem - tudat alatt. :D :D
Ordító (akarom mondani nyávogó) paradoxon. :))))

(Legközelebb eredeti hangon köv.)

Nos, ma már mindenki lenyugodhat: az aranyló kis szobrocskák ott messze kiosztásra kerültek.

Végre-valahára tehát, mivel semmi nem vonja el többé a figyelmünket, koncentrálhatunk a Vapitinkre, ami zöld, kerek tüskéi vannak, és pluttyan, ha vízbe dobja az ember. :)
Az pedig - ugye? - világosabb a Napnál is, hogy ez utóbbi végtelenül értékesebb a díjazottak számára, mint az előbbi.

Mindent bele, nézzétek a filmeket, amiket még nem láttatok, és pluttyantsátok oda a zöld Vapitit a kiválasztott film/színész/színésznő fotójának bal felső sarkába. :)
Persze nem akarok senkit befolyásolni, de top10 filmünk esetében nyilván a legelső, a Kafarnaum plakátjára!

(Amely alkotás egyébként csöndben elérte a 100 értékelést, és immár szerepel a KT 250-es "Legjobb film" listáján, 99. helyezettként... És lesz ez még sokkal több is! Hajrá!)