zéel

Az első perc zseniális.

A Valanban tulajdonképpen mellékes a gyilkosság, az „angyalcsinálás” témája, a film jóval érdekesebben beszél a kelet-európai rendszerváltások elvesztett tömegeiről és a völgyből kimászás lehetetlenségéről, a morális lealjasodásról és a méltóság látszólagos megőrzése mellett a tudat felbomlásáról, a vallási ideológiával elfedett erkölcsi leépülésről. Az 1989-ben egy fiatal lány eltűnésével kezdődő és a 2011-ben egy csontváz előkerülésével újragondolt elmúlt húsz-harminc év a rendszerváltás utáni idők thrillerbe oltott allegóriája. (Stőhr Lóránt, ÉS, 2020/3)
Hát...ennyi! A lényeg!

Igen, humánus, szép történet. Ráadásul ma is időszerű, fontos témák. Mindez együtt ritka nagy bravúr.
Itt most még meg lehet nézni. Eredeti, olasz nyelven, magyar felirattal.

Megjegyzem még, hogy a film mostani tartalom-ismertetőjét nem érdemes elolvasni a film előtt, ugyanis meglehetősen spoileres.

https://www.mmalexikon.hu/kategoria/film
gondolom, bővülni fog

Zseniális film. És nem fogott rajta az idő. Sajnos.

"Mit számít, hogy valaki gazember, ha kapcsolatai vannak? Ami számít, az a hűség a párthoz." Úgy látszik, hogy már Mussolini idejében is a házmester tudta a tuttit.
Bizony, bátor és nagy film ez még ma is. És, sajnálatosan, aktuális. Több témában is.
Ráadásul a két zseniális színész, Marcello Mastroianni és Sophia Loren szokatlan szerepben és csúcsszuper formában. Persze nem árt ehhez egy zseniális rendező sem.

Az Egy különleges nap c. kitűnő Ettore Scola film most olvasható ismertetője erősen spoileres. Az alábbit javaslom helyette:
1938. május 8-án "nagy nap" virradt az olasz fővárosra: Hitler látogatást tesz Mussolininál és fogadására megjelenik III. Victor Emanuele király, a Duce, és a többszázezres ünneplő tömeg. Kiürülnek a házak, mindenki a nagy eseményre siet. Két ember marad csak otthon egy belvárosi épületben: Antonietta (Sophia Loren) és Gabriele (Marcello Mastroianni).

A poénok mostanra beértek. Igaz, egyre kevésbé viccesek.

A rendező, Novák Erik olyan fajsúlyos jelenségeket tematizál ebben, az elejétől a végéig belső nézetes, kézi kamerával felvett filmben, mint az életközépi krízis, a kiégés, az alkoholizmus vagy a depresszió. A narratíva gerincét a főszereplő nőügyei adják, a jórészt rögtönzött párbeszédekből álló jelenetek során feltárul a rendező által alakított képzőművész antihős toxikus személyisége (mindez úgy, hogy végig csak a hangját halljuk), miközben Péterfy Bori, Farkas Franciska, Parti Nóra és Fátyol Hermina is remekelnek a vásznon. A poligám kapcsolatok kibogozhatatlan hálójából kisiklott életek, komplexusok és mellbevágó momentumok rajzolódnak ki, az elidegenítő formanyelv (sok svenk, a kamerába néző szereplők) ellenére a film az első jelenettől kezdve beszippant és gondolkodásra, sőt szembenézésre késztet: ahhoz, hogy megtaláljuk az úgynevezett „igazit” és egyenesbe jöjjön az életünk, először saját magunkat kell valahogyan rendbe tenni…(kulter.hu)

Az embert két egymásnak ellentmondó vágy mozgatja: egyszerre akar biztonságot és szabadságot. (Mondjuk, ez utóbbiban ma már nem vagyok biztos. Na, mindegy. Mellékszál.) Párkapcsolatban is. Ez akkor működhet, ha összeillő a pár, ha szimmetrikus a kapcsolat. (Vagy akkor sem.)
Jó, hogy ez a film elkészült. Csoda, hogy elkészülhetett.

Lábjegyzet: Váratlanul hazamenni nem ér!

Így van! Azzal a kis kiegészítéssel, hogy kiemelt jelentőséget tulajdonítok a filmekről megjelent értő, érdekes írásoknak. (Sőt! KT hozzászólásoknak is, ha ilyen.)
Most is, nagy örömömre, ahogy alább írtam, találtam egy (!) ilyen filmkritikát. Egy háttér-információ-gazdag elemzést. Amelyik azt is észreveszi, hogy ez a remek film szól is valamiről. És hogy nem csak a képi világot, a színészek játékát stb. lehet vizsgálgatni egy filmnél, hanem a gondolatiságát is.
Az meg külön öröm, ha ilyen frappáns megjegyzéseket olvashatok itt is: "Rá tetszett tapintani a lényegre!" :)