zéel

Ma már, a zsánerfilm kötelező kánonjában, nehéz elképzelni azt a felfokozott szellemi izgalmat, amit a filmkészítés a hatvanas években jelentett. Herskó János mély nyomot hagyott a tanítványokban: több generációnak tanította meg, hogy az életismeret, a környező világ dokumentarista feldolgozása vezet el a mégoly stilizált játékfilmhez is. Hogy ismerni kell a hétköznapi valóságot ahhoz, hogy nagyobb igazságok kimondására vetemedjen az ember. (Fekete Ibolya)

A vicc az, hogy a műalkotások (bocs) befogadásához valamennyi másodlagos (nevezzük így) kreativitás szükséges. Magától értetődik, hogy az optimális (termékeny, értelmes etc) befogadás (elsajátítás) mintegy a mű másodszori létrehozását kell hogy jelentse. Szóval ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez, azaz, ha képtelen vagy a muzsikus játékához mérhető koncentrációval, fantáziával és ihletettséggel a hangzó anyag alakulására figyelni, akkor mint publikum illetéktelen és fölösleges vagy, vedd úgy, mintha ott se lennél. És persze ugyanez vonatkozik az irodalommal, színházzal etc. való találkozásod helyzetére is.(Jeles András)

Tetszik. Csak így tovább!

6 óra 6 perc, de egyetlen percét sem untam. Sőt!
Sírsz, nevetsz, ünnepelsz és gyászolsz a szereplőkkel hat órán keresztül, ami egyszerre tűnik örökkévalóságnak és egy pillanatnak. (Phil Villarreal, Arizona Daily Star)

...nem szerepel a filmben Shane Tusup, az úszónő korábbi edzője és férje?

Mint egy puzzle. Sőt, több puzzle egy filmben.
Talán nem véletlen, hogy a film/sorozat egyik fontos szereplője egy vágó (Sophie Broussard, a vágó szerepében a szépséges és zseniális Juliette Binoche). Ugyanis ritka bravúros a film vágása, szerkesztése.
Van úgy, hogy csak éppen felvillant egy képest, mint a rejtett reklámokban, éppen csak elülteti a kíváncsiságot az agyad egyik kis zugában, de közben dolgozol, hogy összerakd a kirakós játékot. Érdekfeszítő, izgalmas dráma/krimi. Elsőrangú színészekkel, mindenekelőtt az abszolút főszereplő, Colin Firth parádés alakításával.

P.S.:...ennek a darabnak a szerkesztésbeli előzménye a Pisti a vérzivatarban című groteszkem. Először ott próbáltam felcserélni a klasszikus cselekményvezetést mozaikszerkesztéssel, amely azonban rendkívül átgondolt konstrukciót fed. Ezeket a darabokat, ha mégoly szilánkosoknak látszanak is, vasbetonból szoktam megalapozni. Nem lehet elmozdítani többé, amit egyszer beleépítettem. (Örkény István)

A felkelő nap háza (Animals) franciául (Johnny Hallyday). De erre a 6. epizódig kell várni, és annak is a legvégéig.
De megéri! És nem csak a zene miatt!

Amikor az ember egyszer vásárra vitte a bőrét, és egy filmrendezővel leül tárgyalni, akkor tudnia kell, hogy ha nincs résen, és fokozott reményekkel néz a dolgok elébe, bizony csalódások érik. Nincs itt helye hiú reményeknek, ajánlatos minden illúziót kezdettől elhessegetni. Nem azért, mert a filmrendező szélhámos vagy haramia lenne, hanem azért, mert művész. És ennek a művésznek egy teljesen más műfaj keretein belül önálló művészi egyénisége és ennek megfelelően a kapott anyag tekintetében sajátos látványa van. Tehát naiv és hiú az az író, aki ilyenkor különleges elvárásokkal néz az együttműködés elébe. Már ha a rendező a szerződés aláírása után még egyáltalán tudomást vesz a létezéséről és néha kíváncsi a véleményére. Nem árt tudni, hogy valami egészen más fog történni, mint amire az író számít. És ez nem is baj mindaddig, amíg művészileg megközelítőleg azonos értékű alkotás jön létre. A bajok akkor kezdődnek, amikor a rendező víziója megreked az alapmű környezetében, és vagy szolgai hűséggel és különösebb képzelőerő nélkül egyszerűen átülteti, átkopírozza a filmszalagra a történetet, esetleg azt is kevés érzékkel, vagy a történetet idegen tájakra vezeti. Ez bizony elég gyatra dolog. Ismerünk ilyen unalmas alkotást rengeteget. Az igazi film az, amiből az derül ki, hogy ugyan alig-alig emlékeztet az eredeti, alapjául szolgáló műre, viszont az annyira erős és hiteles volt, hogy mélységesen megihlette a filmrendezőt, hogy munkája nyomán abból egy hasonló mélységű alkotás jött létre. Bodor Ádám: Az értelmezés útvesztői

88 éves korában elhunyt a film alapjául szolgáló regény szerzője, Moldova György. Nyugodjék békében!

Nem vagyok egy sorozatjunkie, nagyon ritkán kattanok rá valamire. A Tokyo Vice viszont annyira behúzott, hogy kifejezetten nehezemre esik állandóan egy hetet várni a következő epizódra...A ’90-es évek Japánjában járunk, és bár amerikai produkcióról van szó, a hitelességre nem lehet panasz: a stáb fele japán, a szereplőknek meg inkább a négyötöde az, és ez áll a dialógok nyelvére is.
Michael Mann (aki a Miami Vice filmet rendezte, meg olyan klasszikusokat, mint a Szemtől szemben, Az utolsó mohikán vagy A bennfentes) igazából főleg a nevét adta a sorozathoz, és mindössze egy részt rendezett, de az alkotói csapat nélküle is pontosan tudta, hogyan lehet egy lendületes, de mély, társadalmi körképet adó, de az emberi drámákra koncentráló, izgalmas krimit létrehozni, aminek a világa rabul ejti a nézőt.
(Gyárfás Dorka)