Sziez

Számomra olyan, mintha filmművészeti főiskolások vizsgamunkáját néztem volna pszichothriller témában. Belepakoltak ahány klisét csak tudtak az elődöktől, és azokat még egész jól hozták is. A problémám a filmmel a film végi csavar. Azzal ugyanis, hogy kiderül, a fiú mégis él, teljesen logikátlanná válik a film sztorija. Akkor minek kellett a baba szülőknek, miért rejtegetve nevelték fel a fiukat, ahelyett, hogy egy jónevű pszichiátrián megfelelő kezelést biztosítottak volna neki, (már ha egyáltalán tényleg ő gyilkolt), hisz anyagilag megtehették volna. Minek rejtőzött a fiú, miután felnőtt, hisz ki ismerhette volna fel? Miért a babán keresztül kommunikál és hogyan? Nem volt a babában se lehallgató se kamera. Stb. stb.) Persze, ha azt vesszük, hogy egyetlen hónap alatt forgatták le az egészet néhány színésszel, úgy nem is olyan rossz. De hát a filmélményhez ez nem járul hozzá, így marad a két a csillag.

Nekem nem laposodott el, én szerettem ezt a filmecskét. Szórakoztató formában veti fel a kérdést, hogy miért is ne élhetnénk ott és úgy, ahogy szeretnénk.

Én is sokkal többet vártam a színészleosztás és az első 10 perc után. Egy sziporkázó, odamondogatós vígjátékban reménykedtem, de csak néhány alsóhangos Rém rendes család poén jött át, majd miután azok is megszűntek, a film rém lapossá vált. Onnan már csak ásítozva vártam a szokásos klisés, teljesen kiszámítható és teljesen irreális végkifejlet kibontakozását. Nagyjából félóra alatt le lehet volna zavarni a sztorit, de az üres időkben legalább szép tájakban lehetett gyönyörködni.
Közben egyfolytában a Shirley Valentine című film ugrott be, de az valahogy valószerűbbnek tűnt és mindenképp szórakoztatóbb volt.

Ez a film a maga idejében, nálunk a 70-es évek elején, nagyon is ismert volt és népszerű. Ment a mozikban, majd később leadták a tévében is. Mindenki ismerte és elismerte.
Nálam is van némi párhuzam a Soldier Blue-val, legalábbis a film szerkezetét tekintve, és az ütős befejezés szempontjából is. Az mindenképpen felejthetetlenné teszi a filmet.

Ja, és a főcímzenét ugyanúgy Buffy Saint Mary énekli.

Érdekes, én úgy emlékszem erre a filmre, mint egy látványos, nagy hatású háborús filmre, igaz, van már vagy 40 éve, hogy láttam a moziban. De engem annak idején megérintett, és megmaradt az emlékezetemben, pedig akkoriban el voltunk halmozva háborús filmekkel.

Zseniális film. Ezzel lopta be magát a szívembe ez a rendezőnő. És tényleg tökéletes kép a panelvilágról és egy korszakról.

Engem rendkívül szórakoztatott, de már csak Reviczky szinkronjáért is megérdemli az ötöst.

Nézhető film, lassú tempójú, kicsit elvont. Rövid ideig ment a mozikban a 80-as években, nem volt rá különösebb érdeklődés. Nekem arról emlékezetes, hogy úgy érkezett a kópia moziba, hogy az első tekercs első és második 300 métere (musztere) fel volt cserélve, de ez meglepő módon senkinek se tűnt fel, pedig már 30 pergetés volt a filmben, azaz annyi előadásban lement. :-)
(Bocsi, véletlenül kétszer küldtem el a kommentet)

Nézhető film, lassú tempójú, kicsit elvont. Rövid ideig ment a mozikban a 80-as években, nem volt rá különösebb érdeklődés.

Én nagyra becsülöm Truffau-t, de szerintem ez a film meglehetősen túl van zenélve. Ettől egy kicsit avittnak tűnik. Amúgy érdekes.