Sziez

Ha egy film elgondolkodtató, az már 5-ös. És ez elgondolkodtató, mint általában minden Fellini-film.

Lapos, vontatott filmecske, frázisokat pufogtató, koravén, mesterkélt, műfiatalokkal. Az egész annyira mű, hogy még korképnek sem alkalmas.

A neten található áradozások után kissé megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül, akinek nem tetszett ez a film. Akkor se tetszett, amikor a 70-es évek végén a középiskolában kötelezővé tette az ofő a megnézését, és elemeznünk is kellett. Akkor nem tudtam megfogalmazni, miért nem tetszett, de biztos azért sem, mert már elegem volt a sok "Add fel, ha süt is nap"-jellegű magyar "művészfilmből", "úgyse lehet jó vége" végkicsengéssel. Nem a hollywoodi happiendes gagyik hiányoztak, hanem csak hogy ne nyomkodják az ember fejét folyton a porba, ez esetben a vízbe, minden egyes magyar "műalkotásban".
Amikor először láttam ezt a filmet, annyi idős voltam (18 éves), mint a film szereplői (a szerepük szerint), de semmilyen közös pontot nem találtam köztük és köztem, pedig én is jól ismertem a falusi világot. De ilyen koravén, agg filozófusokat is megszégyenítő, folyton bölcselkedő tinédzserekkel én soha nem találkoztam, sem ilyen természetellenes viselkedésűekkel, még kevésbé ilyen echte pestiesen beszélő falusi fiatalokkal. A szereplők épp olyan életszerűtlenek voltak, mint a furcsán tiszta, néptelen falu, a jószágok nélküli porták, a zsúptetős házak, amikből a 60-as években már csak múzeumfaluban lehetett ilyen jó állapotúakat találni, pláne ennyit egy utcában.
Szóval abszolút egyetértek Hannibál Lecterrel, nekem nem jött át az a mély mondanivaló, amit mások kihallottak a filmből, se 18 évesen, se 40 évvel később. Ha csak annyi nem, hogy a Tiszában fürödni veszélyes. Ezen felül unalmas, vontatott, és élvezhetetlen volt. Ebből a szempontból méltó előfutára sok 70-es évekbeli lapos, ugyancsak nézhetetlen magyar művészfilmnek, amik miatt akkoriban elmaradt a nézőközönség a magyar filmekről.
De adok rá egy 3-ast, mert a múzeumfalu viszont szép, és az öreg néni néma mély fájdalma hiteles. Hang és könnyek nélkül is ott van az arcán, hogy most már elvesztett mindenkit, aki ehhez a világhoz köti. Az ő alakja nagyon megrázó. Ki is lóg a filmből.

Érdekes, hogy ez a film milyen megosztó. Vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják. Én az előző csoporthoz tartozok. Szerintem remek film, és biztos vagyok benne, hogy Picassónak is tetszene.
Ami leginkább megfog benne, hogy a néhol burleszkbe hajló humora ellenére sem vágyik gagyi komédiává. Mindent patikamérlegen adagol, a humort is, a drámát is, néhol zseniálisan vegyítve a kettőt, (mint pl. a galambetetéses jelenet). A film igazi értékét számomra mégis az emberi érzések egyedien művészi ábrázolása adja. Pl. amikor kiszínesedik a világ, ahogy Sirkka belép a szobába, és újra komor és színtelen lesz, amikor távozik. Ilyen egyszerű szépséggel ritkán látni a szerelem kifejezését. De a kedvenc jelenetem talán mégis a tengerparti találkozás. Tökéletesen mutatja be, hogy az ember lelke nem öregszik, és a szerelem igenis egy életen át meg tud maradni.

Gerard Philipe bármit játszott, az ember végtelen ideig el tudta volna nézni. Minden szerepben tökéleteset és hiteleset alakított, úgy ebben is. Szerintem, ha Modigliani láthatná ezt a filmet, megköszönné neki ezt méltó alakítást.

A 60-as években hihetetlen népszerű volt a jégtánc, nyilván ezt lovagolták meg az alkotók. Számomra a nagyszerű színészek ellenére a vége-hosszanincs revübetétek miatt a film nézhetetlen. Az egyetlen jelenet, amiért érdemes volt megcsinálni ezt a filmet, a liftes dalbetét Kiss Manyival, Psotával és Mezei Máriával. Nem is maradt más meg a filmből az emberekben, csak ez az egy jelenet, ezt viszont még évtizedek múlva és kérték kívánságműsorokban. Hiába, akik jók, azok jók!

Számomra ez a film kortörténeti érdekesség. Jó látni a korabeli Pestet, és a színészeket ilyen fiatalon.
Cs. Németh Lajos valóban remek színész volt, és még nagyon jó külsejű is, kár, hogy kevés főszerepet kapott. Én csak a Tizedes meg a többiek Grisájaként ismertem, pedig sokkal többre is érdemes volt.

Teljes mértékben egyetértek!

Banális történet rengeteg klisével, mégis nézhető.

Remek film arról, hogyan lehet (vagy nem lehet) feldolgozni a gyötrő bűntudatot. Páger Antal zseniális, valóban úgy játszik, mintha személyesen is érintené a történetben felvetett kérdés. De ő minden filmben képes volt hiteles alakítást nyújtani.