offerus

Tapasztalat: 585 film
Kompetencia: 2 film
Súly: 635
Regisztráció: 2016. november 30. (2 év, 9 hónap)
Kedvencnek jelölték: 6 user

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1964
Lakhely: Budapest

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Zire darakhatan zeyton
Az olajfák alatt
5 2019-09-21 4,1
(28)
Zendegi va digar hich
És az élet megy tovább
5 2019-09-17 4,3
(16)
Parde
Closed Curtain
3 2019-09-15 ?
(2)
Őszi almanach
 
3 2019-09-14 4,0
(72)
Shizukanaru ketto
Néma párbaj
4 2019-09-13 4,5
(24)
Umberto D.
A sorompók lezárulnak
5 2019-09-12 4,5
(129)
Festen
Születésnap
3 2019-09-10 4,4
(511)
L'Atalante
Atalanta
5 2019-09-08 4,2
(47)
Dare mo shiranai
Anyátlanok
5 2019-09-06 4,2
(86)
Aruitemo aruitemo
Still Walking
5 2019-09-01 4,2
(14)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2019-09-22 22:45:20 [In Memoriam...] offerus #2494

„De reméljük, hogy repülni fogunk még”

Ha egy filmes nagyság elmegy, igyekszem egy alkotásának megtekintésével emlékezni rá. Ma csak egy rövidfilmre volt időm, ezúton ajánlom figyelmetekbe: Cigányok

„A cél az út maga” (3)

Koker a filmkészítés idején már nem létezik (ma már hiába is keresnénk a térképen). Egykori lakói közül néhányan még élnek, de a falu nem élte túl a földrengés pusztítását. A holt lelkek megszólítására csak a visszhang felel. Az olajfák azonban ellenálltak a pusztításnak. A stáb a közeli sátortáborból indul reggelente a romos forgatási helyszínre, hogy a rövid jelenetet felvegye. A jelenetet amúgy a trilógia második filmjében már láthattuk, ebben a filmben a filmkészítés nehézségein (és szépségein) van a hangsúly, közben a háttérben kibontakozik a két, maga módján makacs fiatal találkozása. A lány a filmbéli szövegén kívül nem hajlandó a fiúhoz szólni, még ha az a maga egyszerűségében a legszebb leánykérést is adja elő. Kiarostami nem lenne hű magához, ha biztosan tudnánk, hogy mi lett a találkozásuk sorsa a fiú hiába ered a lány után az olajligeten át, a lány által kimondott kulcsmondatot már nem halljuk a film végén.

A film jelenleg megtekinthető itt (angol felirat)

„A cél az út maga” (2)

A Koker trilógia második filmjében a rendező (Kiarostami alteregoja) elszántan ered az első film főszereplőinek nyomába. Útját a pusztulás drámai (de nem dramatizált) képei kísérik. És az újrakezdett élet sokszor meghökkentő képei pl. a hegytetőre antennát szerelő technikus ügyködése, hogy a foci vb következő meccsét nézni tudják. De megrendítő pl. az a jelenet is, amikor a fiúk nyomában loholó rendező nem veszi fel a terhet cipelő stoppost, majd miután ócska járgánya nem bírja az emelkedőt, lassan visszacsúszik és megáll, a stoppos segít megtolni az autót. A fiúkat persze nem sikerül utolérni, de a záróképen látható, ahogy a hegyen menetelnek felfelé.

A film jelenleg megtekinthető itt (angol felirat)

„A cél az út maga” (1)

Újra nézve egyre jelentősebbnek gondolom a Koker trilógiát. Amelynek darabjai bár önállóan is megállják a helyüket, együtt azonban olyan összefüggő alkotást képviselnek, amelyben minden benne van, amit Kiarostami el akar mondani a gyerekekről, az öregekről, a veszteségről, a szolidaritásról, a szerelemről, a filmkészítésről és a tájról, amely mindezeknek a keretét adja. (Ha létezne a filmkészítésben ez a kategória, akkor költői realizmusnak nevezném, amit csinál.)

Bár a filmek tele vannak drámai helyzetekkel (a földrengés után közvetlenül készült második film nem is igazán nevezhető játékfilmnek), végig kíséri őket egyfajta játékosság, visszautalások (szereplők, helyszínek, történések) a legváratlanabb pillanatokban. Mindhárom filmben megjelennek a társadalmi előírásoknak, elvárásoknak, vagy éppen a természeti korlátoknak, csapásoknak ellenálló, kitartással bíró szereplők.

Az első filmben a kisfiú, aki szülői, nagyszülői tiltás, eltérítés ellenére nekivág az ismeretlennek, hogy megtalálja az iskolai kicsapással fenyegetett barátjának házát és ettől még a leszálló este sem tartja vissza. Számára a gondviselés az öreg asztalos képében jelenik meg, aki egy álomszerű jelenetsorban elvezeti a keresett házhoz. De itt jön a Kiarostamira jellemző csavar A házba már nem lép be, inkább hazamegy és elkészíti barátja házifeladatát is. Másnap az iskolában az utolsó pillanatban adja át a füzetet – a két füzet még össze is keveredik egy pillanatra – benne az öregembertől kapott virággal. Ebből is tudjuk, hogy nem álmot láttunk…

A film jelenleg megtekinthető itt (magyar felirat)

Lemezgyűjtőknek örömhír lehet, hogy a trilógiát a Criterion kiadta idén augusztusban.

2019-09-16 23:20:35 Őszi almanach (1984) offerus (3) #9

Ehhez a filmhez még kell megoldókulcs. Lehet, hogy a színekben, megvilágításokban van. Kicsit emlékeztet a Psyché hipnotikus világára. A bevezetőben megidézett ördög mindenesetre végig jelen van és mindenkit összeugraszt mindenkivel. A zárt körben mozgó ellenségeknek, vetélytársaknak végül a leggyengébbet sikerül a körön kívülre löknie. A történet eddig tart, a többi ahogy lesz, úgy lesz. De hát itt sem a történet a leginkább lényeges, hanem hogy mi játszódik le a szereplők között, amikor szemtől szembe kerülnek ebben a különös díszletben (mindenkire sor kerül). Ez pedig lényegében egy verbális és fizikai erőszakdömping, amelyen kívül másra a szereplők úgy tűnik, nem nagyon képesek már. A profi színészek improvizált szövegei gyakran életidegenek, hiányzanak a korábbi filmek amatőr szereplőinek életszerű dialógusai, de hiányoznak a későbbi filmek Krasznahorkai féle elemelkedett szövegei (vagy szövegtelenségei). Nekem leginkább ez a hiány maradt meg a film után.

2019-09-15 19:41:08 Napszállta (2018) / Sunset offerus (5) #147

Nem jutott még nyugvópontra ennek a filmnek az értékelése, úgy érzem. Az eddigi értékelések a közepes-gyenge körül szóródnak (nemcsak a KT-n), mindenképpen megosztó filmnek számít. Kérdés, hogy szükség van-e még itt egy 147. kommentre, főleg Tenebra kettővel ezelőtti kiegyensúlyozott véleménye után. Megpróbálom őt (és másokat is) nem ismételni. Először moziban láttam a filmet, munka után ültem be rá, pedig ilyenkor kerülni szoktam a hosszú filmeket, kifárasztanak. Arra viszont jól emlékszem, hogy ezt a filmet végig feszült figyelemmel követtem, éreztem, hogy több van benne, mint ami elsőre ’kinyerhető’. A rejtjelező technikák (a sok közeli kép, a háttérben elmosódó szavak, a történések rejtvényszerű megjelenítése) lehet, hogy nehezítik a néző dolgát, de végre valamit nem készen kapunk! Miután megjelent dvd-n is, megajándékoztam magam egy második megnézéssel. Fejhallgatót használtam, ez pl. kifejezetten jótékony hatással volt a háttérhangok megértése szempontjából. A közeli képek, a főszereplő követése is tudatos választás, ilyen szempontból valóban a Saul párja a film, de máshol is láthattunk már ilyet (nekem most pl. a Dardenne fivérek néhány filmje ugrik be). Csak míg a Saulban egy megszállott férfit nézhettünk, addig itt egy megszállott nőt, ami azért nehezebb látvány. És amíg a megszállottság tárgya a Saulban kézzelfogható volt tisztességes temetést adni a fiúnak, addig itt sokkal kevésbé az: a titkok szövetének a felfejtése. A rejtjelezettség minden eszköze alá van rendelve a film fő céljának, a mélyben készülődő, de még láthatatlan történelmi katasztrófa megsejtetésének. Ilyen módon az eszközök tökéletesen illenek a célhoz. A Saul esetében a történet befejezett, mindenki által jól ismert. Itt viszont a kezdetek kezdetéről van szó, amikor még csak a kivételesen érzékenyek és kitartóak jöhetnek rá arra, hogy valójában már semmi sincs rendben. A Napszállta a pokol lassú kialakulását mutatja be, ez nehezebb, de izgalmasabb is. A kalapszalon itt valójában fedőtevékenység, elsősorban már nem kalapokat, hanem kalaposlányokat szállít. Az uralkodó osztály romlottságát pl. a szexuális perverziókon a grófnő szadista férje, az uralkodó fetisizmusa keresztül mutatja meg. A terrorista akciók is jelzik a mélyben rejlő elégedetlenséget (idekívánkozik BonnyJohnny Az Algíri csatához tett kitűnő észrevétele a terrorizmus hagyományos értelméről: „a kisebbség erőszakos előkészítő szakasza, a többség békésebb megmozdulása előtt.” A film látványosan mutatja meg például, hogy a megfelelő időben és helyen kimondott szó el tudja indítani az események lavináját. Az összegyűlt férfiak előtt elég kimondani a Leiter nevet. Beszédes név (leiter = vezető) A színészi játék - vagy ahogy többen jelezték, annak hiánya – is alá van rendelve a koncepciónak. Szerintem Jakab Juli nagyjából a következő instrukciókat kaphatta a film előtt: ne mosolyogjál; ha valamire kérnek, vagy utasítanak, tedd az ellenkezőjét; tartsál ki a végsőkig. Ezeknek tökéletesen meg is felelt. És ezek nem igazán nőies vonások, főleg abban a korban. De szükségesek voltak ahhoz, hogy a küldetését végig tudja csinálni. Kitartásának eredményeképpen titkok tudója lesz és a hatalmasságok elé kerül. Ilyen értelemben még modern női történetként is fel lehet fogni a filmet, nem adja fel a küzdelmet, hogy végére járjon az őt személyesen is érintő titoknak és amikor bekövetkezik, amiről ő már tudja, hogy be fog következni, egyet tehet: beáll a segítők közé.

Összességében szerintem nehezebb feladatot oldott meg Nemes László (igen, hívjuk így, ha már a stáblistán is így szerepel), mint a Saul fiában, úgy, hogy közben hű maradt az általa felvázolt elképzelésekhez (a vele készült interjút, aki akarja, elolvashatja a Filmvilág archívumában, a 2018 szeptemberi számban, nem teszem be 18. cikknek). A nagyvonalú költségvetést is kitűnően használta fel. Le a kalappal.

Nem tudom, hogy a Ferrari családnév mennyire elterjedt az olaszoknál. Számomra Umberto Domenico Ferrari az emberi méltóság bajnoka. Azt hiszem a film nézése kapcsán sokunknak eszébe jut, hogy milyen lesz az öregkorunk. Sokan félünk legalább néha egy kicsit, hogy szegényen, elhagyatottan fogunk megöregedni. És csak reménykedhetünk, hogy Umberto helyében mi is így viselkednénk az utolsó pillanatig csendesen tűrve, de méltóságunkat megőrizve még ha a feladás gondolata meg is kísért.

Elsősorban a közöny, a megszokás, a kisstílű anyagi érdekek dominálják Ferrari úr környezetét, a történéseket. Közösségi összefogás nincs, ezt jól mutatja a lagymatagon sztrájkoló nyugdíjasok tüntetése, akiket könnyen szétzavarnak a film elején. Aki próbálkozik, egyénileg teszi, eladni, amit sikerül még ha áron alul is, kipréselni a másikból, amit lehet, trükköket bevetni az átmeneti enyhet jelentő kórházi ellátás, vagy az ingyen konyha igénybevétele során. A dicstelen véget csak a befogott kutyák sorsa sejteti a sintértelepen.

Az egyetlen segítő az emberek között az áldott állapotban lévő Mária, aki nem ismeri gyermekének apját és akire Umbertohoz hasonlóan a kiűzetés vár. Engem ez a bibliai történetre emlékeztet.

Nem is neorealista filmnek nevezném ezt az alkotást, hanem humanista filmnek. Bár sokat elmond a humánumról, hogy végül az embert egy állat szeretete tartja életben.

Off: Zúgnak a harangok az első képkockákon. A filmet a rendező az apjának ajánlja. Az én apám hetente többször elmondja, hogy ki fog ugrani az ablakon. Pedig mindent megkap, amit mások meg tudnak adni neki, csak az egészségét nem tudja visszaadni senki. Csak reménykedni tudok, hogy lesz ereje nem megtenni.

2019-09-10 15:30:06 Festen (1998) / Születésnap offerus (3) #40

Minden bűzlik Dániában? A filmbéli családban legalábbis úgy tűnik. Normális kapcsolatra, kommunikációra képtelen emberek gyűlnek össze. Bűnös, áldozatok, cinkosok, félrenézők, menekülők, lázadók. Egy ’tisztes’ középosztálybeli család. Nincsenek szerethető karakterek. Talán az „alvilágban” dolgozó és a szerepéből néha kilépő séf a kivétel. Vajon eredendően ilyenek, vagy csak az eredendő bűn a kettős pedofília hatására váltak azzá? Az előtörténetet nem látjuk, csak a – dicstelen – véget. Persze mondhatjuk, hogy ez egy programfilm, nem csak a stiláris eszközök (dogma) használata miatt, hanem a szándékoltan sokkoló történet miatt is. Az az érzésem, hogy ez a film inkább akart provokálni, mint egy tragédiát bemutatni. Nekem ez a néhol már-már komédiába hajló, szándékosan túlzásokba eső, túlzsúfolt film nem jött be annyira. Alig másfél évtizeddel később, a dogmát hátrahagyva mennyivel jobb filmet csinált Vinterberg némileg rokon témában, fordított felütéssel (mindenki egy ellen), a Vadászatot.

2019-09-09 13:45:02 L'Atalante (1934) / Atalanta offerus (5) #3

Bájos. Frivol. Burleszkszerű. Egzotikus. Korát megelőző és ma is nézhető. A torzóban maradt életmű egyetlen nagyjátékfilmje (Vigo néhány héttel a film bemutatója után 29 évesen meghalt).

Nem az a romantikus film, amihez a korabeli nézők hozzászoktak. (Nagymamám ugyanabban az évben ment férjhez, terjedelmes emlékiratai és a bőséges fényképanyag után, valamennyire ismerős ez a világ.)

Mást akar a férfi, mást a nő még ha fiatal házasok (hajósok) is, és ide nem csak Karinthy válasza kívánkozik. A férfi megállapodott, a nő még élni szeretne, a házassággal mintha az unalmas/sivár otthonból menekülne. Alapvetően nem története van a filmnek, vagy ha van is, nagyon egyszerű, hanem érzelmeket mutat meg. Apróságokat, hangulatokat, nem is gondolná az ember, hogy egy teherhajóban micsoda élet folyik. Egyszerű embereket látunk, akik hajlamosak a hirtelen felindulásokra, de gyorsan le is csendesednek. És ami a fő, kitartanak egymás mellett. Igazi karakter itt mindenki, a fiatal pár mellett a bűvész, a csábító, a kuka hajósinas, de mindenekelőtt a vén tengeri medve (off: dobbant egyet a szívem, amikor Yokohamát említette elsőként csavargásai helyszínéül).

Érdemes az operatőrről is megemlékezni. Az ő hozzájárulása a filmhez a rendezőével vetekszik. Boris Kaufmannak hosszú élet adatott (többek között ő fényképezte a 12 dühös embert is).

Végezetül macskás filmnek sem utolsó…

Az oldalon meglévő filmhez szeretnék leírást javasolni:

Mizuki férje, Yusuke három éve belefulladt a tengerbe. Amikor férje egyszer csak megjelenik otthon, az asszony mintha nem is lenne annyira meglepődve. Sőt megkérdezi, miért maradt távol ilyen sokáig. Majd beleegyezik abba, hogy Yusuke-val utazásra induljon a tengerhez.

A Youtube trailer linkje helyesen: https://www.youtube.com/watch?v=WJYAUKN9ikw

Köszönöm.

Összes komment...