offerus

Tapasztalat: 679 film
Kompetencia: 0 film
Súly: 679
Regisztráció: 2016. november 30. (3 év, 2 hónap)
Kedvencnek jelölték: 15 user

Bemutatkozás

"Mindegy mit mondunk magunkról az számít mit mond rólunk a KT"

Profil a rendelkezésre álló adatok alapján:

Saját bevallása szerint férfi, született 1964-ben, lakik Budapesten. 2016 decembere óta rendszeres látogatója az oldalnak. Kb. évi 150-200 filmet osztályoz. Egy bejegyzésben utalt rá, hogy a rendszeres filmnézést 2012 körül kezdte. Ezt a sebességet feltételezve jelenleg kb. 1200-1300 filmnél járhat. A taggá válása előtti filmeket jellemzően nem osztályozza. Érdeklődése sokrétű, bár úgy tűnik, hogy jobban szereti a szerzői filmeket, mint a közönségfilmeket (saját szóhasználatában bekapcsolódós, illetve kikapcsolódós filmek). Eddigi tagsága nagy részében hallgatott, csak osztályzataiból lehetett tudni, hogy létezik (a törzstagságot így is kiérdemelte). 2019 júliusa óta írogat is, értékeli egy-egy filmjét. Ezt mintha kísérletnek szánná. A kommentelés szabályait betartja, de a kereteit igyekszik tágítani. Sejthető, hogy az imdb-n szocializálódott, az oldalra való hivatkozások, a kommentek ott szokásos hosszúsága erre utalnak. Igyekszik a kommentjeit személyessé tenni, de hasznosnak gondolt külső információkat is szeret beilleszteni (ezeknek a forrására korrekten hivatkozik). A korszakokat tekintve horizontja a filmművészet bő évszázados története. Ízlésében még az európai filmek dominálnak, második helyen az amerikai kontinens filmjei, de egyre több keleti film kerül érdeklődése fókuszába. Osztályzatai valamivel engedékenyebbek a KT átlagánál. Inkább kedvet szeret csinálni másoknak a neki tetsző filmekhez, mint elvenni a kedvet a neki nem tetszőktől. Ha hozzászól az oldal működéséhez, azt igyekszik konstruktívan tenni. A filmek forrásait illetően a régi iskolát követi: lemezeket gyűjt (emiatt valószínűleg nem is nagyon engedheti meg, hogy neki nem tetsző filmek kerüljenek a gyűjteményébe, a beszerzés, szállítás, tárolás nem olcsó). Néha így is sikerül mellényúlnia. Offline filmes irodalmat is olvas. Anyanyelvén kívül ért még angolul. Nem szakmabeli, a lelkes amatőrök közé tartozik. Ez meglátszik időnként a filmes szakkifejezések bizonytalan használatában. Alapvetően ártalmatlan.

Jelentés lezárva 2019.10.12.

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1964
Lakhely: Budapest

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Kis Uykusu
Téli álom
5 2020-02-27 4,1
(54)
Bir zamanlar Anadolu'da
Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában
5 2020-02-25 3,7
(34)
Üç maymun
Három Majom
5 2020-02-22 3,8
(44)
The Night of the Hunter
A vadász éjszakája
3 2020-02-20 3,9
(150)
3 Women
Három nő
4 2020-02-19 4,0
(46)
Iklimler
Éghaljlatok
5 2020-02-18 4,0
(20)
Strangers When We Meet
 
4 2020-02-18 ?
(5)
Uzak
Messze
5 2020-02-16 4,1
(35)
Mayis Sikintisi
Májusi eső
4 2020-02-13 ?
(2)
Koza
Gubó
4 2020-02-10 ?
(6)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2020-02-21 13:06:16 Gisaengchung (2019) / Élősködők offerus (?) #80

A dél-koreai konzervatív politikusoknak se tetszik. Ott sokáig divat volt, hogy az elnökök több ezres listát vezettek az "állam iránt tiszteletlen" művészekről. Van erről egy jó cikk a tegnapi HVG-ben, működő linket sajnos nem találtam hozzá.

előzmény: zéel (#77)

2020-02-20 21:22:08 [Filmet keresek] offerus #2634

Hát Mike Leigh-től nekem már csak a Minden vagy semmi maradt, de azt jó szívvel ajánlom. Jó évtizede volt ML-nek. (És csak a dráma beosorolás az igaz, a vígjáték nem, ahogy többen is megjegyezték).

előzmény: elzablues (#2615)

„az igazat mondd, ne csak a valódit”

Emlékszem, annak idején legalább egy magyarórát végig vitatkoztunk ennek a József Attila idézetnek a jelentéséről. Elég a tényeket a maguk ’valóságában’ bemutatni, vagy érdemes elvonatkoztatni és további eszközöket használni, hogy az üzenet a zsigeri hatásokon túl is átmenjen? Ha az alkotó belenyúl a folyamatba (film esetében szereplőválasztással, megrendezett jelenetekkel, vágásokkal, zenével stb.), nagyobb esélye van, hogy nem csak a zsigeri hatás jön át, hanem egy komplex, a kívülállónak befogadhatóbb üzenet.

Ha így nézzük, a játékfilm és a dokumentumfilm tulajdonképpen két szélső pólus. Az egyik végpont: a szereplők profi színészek, a történet kitalált, a díszletek mesterségesek stb. A másik végpont, amikor rejtett kamera veszi az eseményeket ott és ahogy azok megtörténtek. Minden más köztes megoldás. Már a látható kamera és a kérdező személye is befolyásolhatja az alkotást, bármennyire is szeretné ezt elkerülni. A fúziós, hibrid stb. megoldások gyorsan terjednek, nem csak a film világán belül. (Erről nyilván jó kis filmelméleti vitát lehetne lefolytatni, bár ezt szerintem nem itt és nem most kellene elkezdeni.)

A lényeg egyfelől talán nem is a választott eszközcsoport, hanem a megvalósítás minősége. E tekintetben a Kafarnaum több ponton is jól teljesít. Pl. az alapos előkészítő, felderítő munka a rendezőnő részéről, ami jól átjön a képeken, illetve a különlegesen jó zene, amelyekre mimóza is utalt, vagy a kivételes tehetségű főszereplő és a környezethez, helyzethez képest meglepő viselkedésmódok, amelyekre én is utaltam korábban.

Másfelől az is számít, hogy milyen várakozással ülsz be a filmre. Padlóra szerintem csak akkor lehet esni, ha kifejezetten klasszikus dokumentumfilmet (vagy klasszikus játékfilmet) vársz. De ha eltekintesz ezektől, akkor kivételes élményben is lehet részed. Hogy sokan így élték meg, arra utalhat a film bekerülése az imdb top 250 (jelenleg 110. hely), illetve a KT top 250 (jelenleg 92. hely) listákra. Érdemes azon is elgondolkodni, hogy milyen sokféle helyen (a fesztiválok, akadémiák jellegét, földrajzi megoszlását tekintve) nyert díjakat, illetve kapott jelöléséket (ld. imdb). A mi szerény hozzájárulásunk még hátravan.

(Azt kicsit sajnálom, hogy az idei Vapitire az Oscar díjátadó után kerül sor. Amennyire láttam, az elmúlt években ez legtöbbször fordítva volt).

előzmény: lizardking (#22)

2020-02-19 10:12:29 Strangers When We Meet (1960) offerus (4) #1

„…és olyan odaadással tud csókolni, mint Kim Novak” – olvasható a Final Cut: Hölgyeim és uraim ’női szekciója’ leírásának a végén. Már ez is lehetne egy apropó a megnézésre, de jelen esetben Kirk Douglas személye volt számomra a döntő. Most, hogy a legenda elment, döbbentem rá, hogy még egy filmjét sem láttam. Talán nem ezzel az elfeledett filmjével kellett volna rá emlékezni, de valahogy ez került elém.

Átlagos kisvárosi történet az amerikai (felső-)középosztályról, kevesebb drámaisággal, mint amit a történet megérdemelne. A hűtlenség témáját viszont jól járja körül, több szempontból is megvilágítva: a férfi elkövető, a női elkövető, a férfi házastársa (a nőé - a magyar származású Ernie Kovacs játssza - itt valamiért nem avatódik be), az anya, aki drukkol a lányának az „igazi szerelem” megtapasztalásáért, a mindentudó (és a helyzetet kihasználó) szomszéd, a racionalitást képviselő üzleti partner szemszögéből.

Meglepetésre nem a főszereplők voltak a legjobbak a filmben. Douglas szerintem kicsit túl-, Novak kicsit alul játszotta a szerepét. Némi színt (a Technicoloron kívül) Walther Matthau a cinikusságával és Barbara Rush (a megbántott feleség drámája) visz a filmbe. A végén győz a racionalitás. Némi tapasztalat és könnyek után mindenki visszakerül a helyére. Még a feledést biztosító Hawaii kiküldetésről sem feledkezett meg az író/forgatókönyvíró. Kerek ez a világ. Túlságosan is. 3/4.

Megtekinthető itt (angol automatikusan létrehozott felirat)

2020-02-18 09:37:50 Uzak (2002) / Messze offerus (5) #3

Utánanéztem, a Cannes-i bemutató 2003.5.17-én volt (imdb). Emin Toprak 2002.12.2.-án hunyt el (imdb, wikipédia). A wikipédia oldalán az olvasható, hogy az Ankarai filmfesztiválról hazafelé menet történt a baleset. A filmet a halála előtt két másik fesztiválon is bemutatták (Antalya 2002 október, Ankara 2002 november) és Antalya-ban megkapta a legjobb mellékszereplő díját (imdb). Lehet, hogy az autót ebből vette.

Egy rövid képes megemlékezés található róla NBC saját honlapján.

előzmény: ryood (#2)

2020-02-17 22:34:54 Uzak (2002) / Messze offerus (5) #1

Távolság helyek és emberek között (A Kasaba-Isztambul tengely)

Az elmúlt időszakban lóugrásban megnéztem Ceylan első 4 filmjét: Uzak (2002), Kasaba (1997), Koza (1995), Mayis Sikintisi (1999), majd megint Uzak. Itt a KT-n a három korábbi filmet Kasaba trilógiaként emlegetik, máshol a három későbbi filmet Provincial trilogy-ként, de igazából mind a négy film összefügg. Egy ígéretes életmű első darabjai. Itt még a fotósként induló Ceylan nem csak rendezője és producere a filmeknek, de ő is fényképezi (ez a későbbi filmjeinél már nincs így). Fotós tudását átviszi a filmjeibe. Az ember nézi a gyönyörű képkompozícióit és Anatóliába vágyik. Vagy a Boszporusz partjára. A szereplők egy része rokon, családtag. Jelentős részük ismétlődően szerepel a filmekben. A ház, a lakás, az autó saját. A kis költségvetés azonban nem amatőr filmeket eredményezett, hanem többrétegű, filozófikus, néhol költői alkotásokat. Bár ahogy közeledünk időben és térben is a vidékről a nagyváros felé, a költőiség egyre inkább átadja a helyét a szikár realitásoknak. A helyszín az első három filmben „Kasaba”, ami nem egy létező településre utal, hanem egy eldugott kistelepülésre valahol Anatóliában („a mythical small town of no importance”), a negyedik filmben pedig Isztambul.

A Koza, amely rövid- és némafilm (a természet hangjai és a zene kivételével) inkább előtanulmánya a mesterien felépített Kasaba-nak, amely egy nap történetét a négy évszakba ágyazva meséli el, alapvetően a gyerekek szemszögéből. A Mayis Sikintisi a Kasaba készítésének fiktív története, film a filmben. Visszatérő eleme a filmeknek a természet és az ember kapcsolata (és hogy mennyire másként élik ezt meg az idősek és a fiatalok), a generációs különbségek, a modern világ, amely visszavonhatatlanul eljutott a legkisebb faluba is, inkább rombolva, mint teremtve az életlehetőségeket. Szintén visszatérő elem az elvágyódás ebből a világból, amit itt elsősorban az élhetetlen fiatal felnőtt, Saffet képvisel, az első filmben még csak morogva-panaszkodva, a másodikban már az unalmas állását is feladva. De még nem tudja rászánni magát, hogy kilépjen ebből a világból (nem véletlen, hogy a filmet Ceylan Csehovnak ajánlotta).


Uzak - Férfiak nők nélkül

A történet folytatódik csak itt a főszereplő párost nem Muzaffernek és Saffetnak hívják, hanem Mahmudnak és Yusufnak. A film elején Yusuf végre elindul a téli Anatóliából szerencsét próbálni. Nagybátyja fogadja be a lakásába (’úgy egy hétre’), amíg munkát nem talál. De ez Isztambulban sem könnyű. Sőt Yusuf számára, akinek se képzettsége, se komoly ambíciója nincs, egyenesen lehetetlen. Csak ténfereg a kikötőben, a városban, illetve Mahmud lakásában. Mahmud a feltörekvő középosztályhoz tartozik, értelmiségi körökben mozog, de már a kiégés jeleit mutatja. Együtt még elindulnak egy fotózásra vidékre (Yusuf, mint Mahmud asszisztense), de az út kudarcba fullad.

A film lényegében a két férfi remekül érzékeltetett, apró feszültségekkel teli együttlétéről, illetve ennek működésképtelenségéről szól. Kultúrák, karakterek, szokások különbsége – ezek mesteri ábrázolása teszi igazán jó filmmé az Uzak-ot. A főszereplőknek egy közös vonása azonban mégis van: a nőkkel való bánni tudás képtelensége. Itt a nők legfeljebb átvonulnak a színen, megmutatják magukat, de általában kiderül, hogy másokkal vannak, megközelít(het)etlenek maradnak. Yusuf számára azért is - Ebert szellemes megjegyzését idézve – mert akinek pénze nincs, annak terhe kettős: a tisztességes nőket nem tudja magához vonzani, a rosszakat pedig megfizetni. Mahmud esete kicsit más, ő nős volt, de felesége otthagyta és az új párjával éppen Kanadába készül. Ebben a filmben senki sincs otthon. Szomorú, de jellemző jelenet, amikor a repülőtéren a távozó felesége után leskelődik. Neki ugyan van pénze, de az így megszerezhető kapcsolatban nincs sok köszönet. Szintén jellemző jelenet, amikor a tv-ben művészfilmet néz (Tarkovszkij Sztalkeréből, később a Tükörből látható néhány részlet) – leginkább azért, hogy Yusufot mielőbbi távozásra bírja, majd amikor ez megtörténik, pornó kazettára cseréli a filmet.

Egy jelenet van, ahol a bugris Yusuf emberileg Mahmud fölé kerekedik. Amikor a sokáig üldözött egeret megfogja a csapda a lakásban, Mahmud hagyná az állatot hosszú szenvedés árán elpusztulni, Yusuf azonban néhány gyors ütéssel biztosítja a könyörületes halált. A kóbor macskák már lesben állnak. Ennyi maradt a természetből.

A film végén Yusuf búcsú nélkül hagyja magára Mahmudot. A végképp magára maradt férfi a Boszporusz partán üldögél egy padon. Szintén Ebert-et idézve nem lenne meglepő, ha valahol egy másik padon Yusufot látnánk. Vesztesek itt mind.

Ők ketten megosztva kapták meg a legjobb színésznek járó díjat Cannes-ban. A sors tragédiája, hogy Emin Toprak (Yusuf) ezt már nem vehette át. Néhány héttel korábban autóbalesetben elhunyt.

Nekünk, nézőknek, akik belelesünk ezekbe az életekbe, viszont jó dolgunk van: néhány hónapja megjelent Ceylan filmjeinek igényes, gyűjteményes kiadása.

2020-02-14 10:22:36 [Magyar filmek] offerus #409

„Nagyon várom a bemutatót!”

Akkor be is jelölhetnéd a megnézendők között :)

A hír óta kíváncsian várom, hogy alakul az érdeklődés a film körül. Bár ezt a filmes rendezvényt/díjat eddig nem ismertem, az azért ritka, hogy egy magyar film egyszerre ennyi díjat kapjon, főleg külföldön. Talán Szabó Magda is húzónév lehet. Az ő műveinek filmes feldolgozása egyelőre hiányos és egyenetlen is. A legismertebb minden bizonnyal az Abigél, ami ifjúsági regény/film (és ami alig maradt le a KT top 250-ről). Szerintem jól sikerült még a Régimódi történet (r. Bereményi Géza) és a Danaida (r. Zsurzs Éva) is, mindkettő parádés szereposztással. Az Ajtó feldolgozása már kevésbé lett jó. A nagy regények filmre vitele pedig még hátravan. A digitális kultúra kedvelőinek jó hír viszont, hogy hangoskönyv formában már megjelentek, mégpedig kitűnő tolmácsolásban. Többek között: Freskó (Molnár Piroska), Az őz (Für Anikó), Disznótor (Molnár Piroska), Für Elise (Bánsági Ildikó).

előzmény: zéel (#408)

2020-01-31 20:08:19 Pilátus (2019) offerus (?) #1

A legjobb film díjával együtt összesen öt elismerést kapott a Pilátus című magyar tévéfilm a Milánói Filmdíjak átadóján (MIFF Awards). Dombrovszky Linda a legjobb rendező, Hámori Ildikó a legjobb színésznő, Hartung Dávid a legjobb operatőr és Mezei Áron a legjobb vágó díját nyerte el.

Köszönöm! Már felfigyeltem a hangjátékra (több helyről is megtalált), ott van a meghallgatnivalók között.

előzmény: zéel (#7)

„Miben különbözik a majom az embertől? Az embernek van igazolványa.”

Egy darabig azon gondolkodtam, hogy hol játszódik ez a film. A magas hegyek, a gyors sodrású patak, a beach feelinget sugalló strand, a Sirályhoz címzett kocsma, a szerteágazó vágányok és a nagy vonatforgalom, a libák az öreg nénikével, a közvetlen közelben lévő stadion – valahogy nem állt össze a kép. Aztán rájöttem, hogy konstruált helyszínről van szó, Pintilie így akarja az egész országot ábrázolni. Mint ahogy a szereplők alapján is elmondható: tablókép ez. Ahol többnyire csak vesztesek vannak. Leginkább persze a felnőtt életüket éppen elkezdő fiatalok, akiknek egy gyerekes csíny örökre megváltoztatja az életét. Mert a rendszer rajtuk akar példát statuálni. Pintilie filmje ezúttal is irodalmi alapanyagra épül, utóbbi pedig megtörtént esetet dolgoz fel. Úgy látszik, a közös vonások mellett minden diktatúrának megvannak a sajátos jellemzői, eszközei. Itt az események újból eljátszatása, nyilvánosság elé tárása, ami valójában a résztvevők megalázásával jár. (Hasonló, megtörtént esetről számol be Pintilie, ahol egy meleg férfi úgy kerülte el az akkor és ott ezért járó börtönbüntetést, hogy vállalta, hogy a nyomozók előtt közösül a feleségével.)

Maga a rendező így beszélt erről egy interjúban: „Egy vidéki filmklub azt a megbízást kapta, hogy készítsen egy nevelő-oktató filmet úgy, hogy újra játszat egy ittasságból fakadó verekedést az eredeti résztvevőkkel. A cél tulajdonképpen nem a nevelő film leforgatása, hanem a fiúk megalázása, teljes és önkéntes fizikai-érzelmi azonosulásának kikényszerítése. Néhány ember a valóság reprodukálására törekszik, anélkül, hogy tudná, hogy a valóság egy eleven, titokzatos dolog, melyet nem lehet ilyen könnyedén semmibe venni, vagy kijátszani a szabályait. Ezek az emberek csúfot űznek a valóságból, lenézik, és óriási hozzá-nemértéssel rekonstruálni akarják, újra alkotni, akár egy laboratóriumban. Ez a megtámadott valóság pedig egy idő után robban, és így a tragikus végkifejlet teljesen normálisnak tekinthető.”

Az alább gengszterként aposztrofált ügyész (én a hírhedt titkosrendőrség tisztjét véltem belelátni a figurájába) a hatalom képviselője, ő irányítja az eseményeket. Minden rajta múlik, a többiek a pisszenésére is figyelnek, az ő utasítására várnak, ha kell, neki hálálkodnak. De mint kiderül, ő is csak egy fáradt ember, válófélben van, kölcsönre van szüksége, a napsütést sem bírja. A többiek viszont csak végrehajtók: a fiúkat őrmester módjára egzecíroztató rendőr, a filmrendező helyett inkább technikusnak tekinthető fotós; vagy csendes, tehetetlen szemlélői a cselekménynek: a tanár, aki ugyan pontosan látja, hogy mire megy ki a játék, de beleszólása nincs, az értelmiségnek itt nem osztottak lapot – nem véletlen, hogy a szereplők közül ő az egyetlen valódi alkoholista. Talányosabb a fürdőruhás kamaszlány figurája, aki megfigyelőként majdnem végig jelen van. A film végén pedig ízelítőt kapunk a stadionból kiáramló biomasszából.

Sűrű film ez. A gyors vágások, a zavaró hangok, az abszurdba hajló elemek a feszültség fenntartását szolgálják. Nem csak az egykori diktatúra, de az ember természetéről is sokat elmond, hogy a fiúk lényegében önként vetik alá magukat a tortúrának, pedig akár meg is szökhetnének. Helyzetük fonákságát ugyan időnként felismerik (lásd a nyitó idézet), de azután tovább menetelnek a végzetük felé – a többiek közömbösségétől kísérve.

Pintilie ugyan sokat tett a direkt utalások elkerülésére, de úgy látszik, nem eleget. Az akkor még csak keményedő diktatúra, amely engedte elkészíteni, sőt bemutatni is ezt a filmet, felismerve annak valódi üzenetét, hamar be is tiltotta. Negyven évvel később román kritikusok egy csoportja minden idők legjobb román filmjének választotta.

Összes komment...