offerus

Tapasztalat: 776 film
Kompetencia: 4 film
Súly: 876
Regisztráció: 2016. november 30. (3 év, 9 hónap)
Kedvencnek jelölték: 22 user

Bemutatkozás

"Mindegy mit mondunk magunkról az számít mit mond rólunk a KT"

Profil a rendelkezésre álló adatok alapján:

Saját bevallása szerint férfi, született 1964-ben, lakik Budapesten. 2016 decembere óta rendszeres látogatója az oldalnak. Kb. évi 150-200 filmet osztályoz. Egy bejegyzésben utalt rá, hogy a rendszeres filmnézést 2012 körül kezdte. Ezt a sebességet feltételezve jelenleg kb. 1200-1300 filmnél járhat. A taggá válása előtti filmeket jellemzően nem osztályozza. Érdeklődése sokrétű, bár úgy tűnik, hogy jobban szereti a szerzői filmeket, mint a közönségfilmeket (saját szóhasználatában bekapcsolódós, illetve kikapcsolódós filmek). Eddigi tagsága nagy részében hallgatott, csak osztályzataiból lehetett tudni, hogy létezik (a törzstagságot így is kiérdemelte). 2019 júliusa óta írogat is, értékeli egy-egy filmjét. Ezt mintha kísérletnek szánná. A kommentelés szabályait betartja, de a kereteit igyekszik tágítani. Sejthető, hogy az imdb-n szocializálódott, az oldalra való hivatkozások, a kommentek ott szokásos hosszúsága erre utalnak. Igyekszik a kommentjeit személyessé tenni, de hasznosnak gondolt külső információkat is szeret beilleszteni (ezeknek a forrására korrekten hivatkozik). A korszakokat tekintve horizontja a filmművészet bő évszázados története. Ízlésében még az európai filmek dominálnak, második helyen az amerikai kontinens filmjei, de egyre több keleti film kerül érdeklődése fókuszába. Osztályzatai valamivel engedékenyebbek a KT átlagánál. Inkább kedvet szeret csinálni másoknak a neki tetsző filmekhez, mint elvenni a kedvet a neki nem tetszőktől. Ha hozzászól az oldal működéséhez, azt igyekszik konstruktívan tenni. A filmek forrásait illetően a régi iskolát követi: lemezeket gyűjt (emiatt valószínűleg nem is nagyon engedheti meg, hogy neki nem tetsző filmek kerüljenek a gyűjteményébe, a beszerzés, szállítás, tárolás nem olcsó). Néha így is sikerül mellényúlnia. Offline filmes irodalmat is olvas. Anyanyelvén kívül ért még angolul. Nem szakmabeli, a lelkes amatőrök közé tartozik. Ez meglátszik időnként a filmes szakkifejezések bizonytalan használatában. Alapvetően ártalmatlan.

Jelentés lezárva 2019.10.12.

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1964
Lakhely: Budapest

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Misery
Tortúra
4 2020-09-12 4,3
(649)
Stand by Me
Állj mellém!
4 2020-09-11 4,2
(571)
Tlmočník
A tolmács
4 2020-09-10 ?
(3)
Vesničko má středisková
Az én kis falum
5 2020-09-08 4,4
(281)
Slavnosti sněženek
Hóvirágünnep
5 2020-09-07 4,1
(125)
Leviafan
Leviatán
4 2020-09-06 4,2
(267)
Elena
 
4 2020-09-05 3,9
(50)
Vozvrascsenyije
A visszatérés
5 2020-09-04 4,3
(202)
Három affér
 
4 2020-08-31 ?
(2)
Le plaisir
A gyönyör
4 2020-08-30 4,1
(14)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2020-09-16 00:11:42 La Ronde (1950) / Körbe-körbe offerus (5) #2

„Az élet számomra mozgás”

Max Ophüls-t vissza kellene hozni a köztudatba. Bár valószínűleg sohasem volt ott igazán. Rosszkor volt rossz helyeken. Zsidóként a fasizálódó Németországban, emigránsként Franciaországban, menekültként az USA-ban, majd utolsó, talán leginkább nyugodt éveiben ismét Franciaországban. Maradandó filmjeinek többsége ekkor készült. Igazából mintha egy helyre és korszakba vágyott volna: a századforduló körüli Bécsbe, amit több filmjében is megidézett. Amikor legtöbben a világégéssel és következményeivel foglalkoztak, amikor a filmes világban a neorealizmus hódított, ő barokkos pompájú stúdiófilmeket készített az örök témáról: nőkről és férfiakról. A történések gyakran női nézőpontból való bemutatása is szokatlan volt a korabeli közönségnek. Életében sem kritikai, sem közönségsikerek nem kényeztették el. Állítólag utolsó, nagyköltségvetésű filmje, a Lola Montès bukása is hozzájárult korai halálához. A szakmabeliek közül néhányan azért felfigyeltek rá. Pl. Kubrick, aki maga is perfekcionista volt, csodálattal adózott virtuozitásának, Truffaut pedig a szerzői filmes mintaképét látta benne. Egyik stílusjegye a hosszú kamerabeállítás volt. Erről ma inkább lassú folyású filmek jutnak eszünkbe, míg „Ophüls kamerája szüntelenül mozog, kocsizik, emelkedik, forog, repül a díszletekben, akárcsak álmában repül az ember, a gravitációt és a térbeli korlátokat legyőzve” (Kézdi-Kovács Zsolt). Rafinált tereken keresztül követte szereplőit a különleges díszletvilágban, közben tükörképekkel, árnyakkal játszott. Állítólag a producerek utálták érte: filmjei ellenálltak az utólagos beavatkozásnak. Leginkább (mozgó)kép-zsonglőrnek nevezném. Ellentmondásnak tűnhet, de képsorai számomra André Kertész tökéletes komponálású fotóit idézik fel. A stílus persze nem minden. Esendő hőseire, akik sokszor nők – bukott, elhagyott, kihasznált, megcsalt vagy éppen megcsaló – együttérzéssel, néha enyhe cinizmussal tekint. Filmjei többnyire nem is annyira a szerelemről szólnak, mint inkább a vágyról, a játékról nő és férfi között. A Körbe-körbe tíz epizódban mutat be tíz tipikus játékhelyzetet, amelyek végén az egyik szereplő tovább lép egy új kapcsolatba. Közben forog a ringlispíl – az örök korforgás jelképe, szól a valcer. A váltásokat a ceremóniamester (Anton Walbrook kitűnő alakítása) konferálja fel. A film elején hangzik el tőle: „Rajongok a múltért. Sokkal nyugalmasabb, mint a jelen és sokkal megbízhatóbb, mint a jövő.” Akár Max Ophüls krédója is lehetne.

Ha sikerült az érdeklődést felkelteni a mester iránt, első filmnek ezt ajánlom.

Jelenleg megtekinthető itt (szépen felújított kép, angol felirat). Utána jöhet a többi…

2020-09-15 13:47:55 [Általános fórum] offerus #8729

Gépen 21/30, telefonon nem próbáltam :)

előzmény: Danesz99 (#8710)

2020-09-05 18:47:25 [Filmet keresek] offerus #2804

Egy komolyabb,

Egy vidámabb,

És egy számomra örök klasszikus.

előzmény: elzablues (#2786)

2020-09-02 13:45:06 [In Memoriam...] offerus #2697

Értékelései megbízható támpontot jelentettek számomra, ott volt/van a kedvenceim között. Jó ideje már, hogy észrevettem, hogy értékelései egyik napról a másikra elmaradtak. Nem mertem rákérdezni. Isten veled Berto.

Nekünk maradóknak pedig talán érdemes elgondolkodni, hogy szeretnénk-e jelölni valahogy a távozókat, egy kerettel, egy megjegyzéssel, esetleg egy dátummal. Mert az idő előrehaladtával egyre többen lesznek/leszünk.

előzmény: napola (#2689)

„Páran talán felköltöztek a filmvászonra.”

Mint például Szent Johanna (Dreyer, 1928), illetve Jeanne D'Arc pere (Bresson, 1962). Ugyanannak a történetnek két teljesen különböző filmes megközelítésű, de egyaránt kitűnő feldolgozása.

A nap filmjét pedig igyekszem mielőbb pótolni.

előzmény: Ugor (#8)

Apák filmje (nem csak apáknak)

Egy sorozatrendező és egy sorozatszínész összehozták Törökország egyik legnézettebb játékfilmjét. Na azért rajtuk kívül is kellett hozzá egy és más. Én „azonosítottam” még további 8-10 kitűnő karakterszínészt, fordulatos, feszes cselekményt, jó fényképezést, a megfelelő időpontban a megfelelő zenét, a sok drámaiság mellett némi finom humort, de mindenekelőtt a gyermeki lélek mély ismeretét. Ide nem csak a ténylegesen gyermekkorú szereplők, hanem a gyermekkorban ragadt értelmi fogyatékos főszereplő is értendő. És innentől kezdve nehéz szavakba foglalni, amit látunk.

A hivatásos kritikusok valamiért hallgatnak. Nem baj, itt vagyunk mi. Terjedjen ez a film szóbeszéd útján.

Egyébként pedig „Lingo lingo - şişeler”

Jelenleg megnézhető itt.

Mesterségük a halál

A gyilkosok ritkán szólalnak meg kamera előtt. Valószínűleg tartanak a felelősségre vonástól, a bosszútól, netalán a szégyenérzetük okán. De nem ebben a filmben és előzményében, Az ölés aktusában. Itt büszkén mesélnek „hőstetteikről”, a tömeggyilkosságok részleteiről, arról, hogy hogyan „fejlesztették” tovább az ölés technikáit, arról, hogy mennyivel szadistábbak voltak az őket inspiráló filmeknél (háborús, gengszterfilmek), miközben látható jómódban élnek, látjuk őket családi körben, magabiztosan sétálnak az utcán, a mai tv-ben hősként ünneplik őket, mai vezető politikusok mellett parádéznak (vagy azok mellettük). Relax and Rolex. Mindez kb. fél évszázaddal a történtek után. Ez az, ami az európai kultúra felől nézve (de talán bármilyen kultúra felől nézve) felfoghatatlan. Tömeggyilkosság, népirtás, félkatonai szervezetek által elkövetett rémtettek nem először fordultak elő a történelemben. Háborúk, forradalmak, katonai puccsok sajnos gyakori kísérői. De az átrendeződés után a rendszer konszolidálódni szokott, esetleg egy újabb rendszer jön, az elkövetők egy részét talán még felelősségre is vonják, de leginkább elhallgatják, ami történt. Jobb a békesség. Különben sem tenne jót a rendszer imázsának.

A világnak ebben a tőlünk távoli zugában viszont nem ez történt. Oppenheimer ennek az abszurd helyzetnek eredt a nyomába, és két szokatlan megközelítésű filmet készített belőle. Az ölés aktusában az elkövetők még egymás között, illetve a velük szimpatizálók között vannak. Az ötlet, hogy különböző filmstílusokban játsszák újra a történteket, bizarr, de zseniális is (vö: A helyszíni szemle). A gonosz banalitását nem tudom, hogy filmen lehetne-e ennél jobban megmutatni. A filmes újrajátszás ötlete valószínűleg nem véletlen. Az elkövetők nagy kedvelői voltak a korabeli amerikai filmeknek – mielőtt a halálosztagok vezetőivé léptek volna elő, mozijegy nepperként tengették napjaikat. Az állítólagos kommunistákról – akiket később halomra gyilkoltak - is kb. annyi konkrétumot tudtak mondani, hogy az ő idejük alatt az amerikai filmeket betiltották, ezért a jegybevételeik drasztikusan csökkentek. A kommunisták mellett a másik célcsoport az általában jómódúnak számító kínai kereskedők voltak. A kínaiak feje fölül a vész azóta sem múlt el, még ha ma már nem is az életükkel fizetnek, elég lerakni a védelmi pénzt. Oppenheimer elmondta, hogy a piacokon felvett jelenet nem megjátszott, a ténylegesen beszedett védelmi pénzeket később a film költségvetéséből titokban fizette vissza az érintetteknek. Utánpótlás van bőven: a fiatalokból szervezett félkatonai Pemuda Pancasila szervezetnek állítólag 3 millió tagja van. Azt pedig tudjuk saját történelmünkből is, hogy védtelen emberek kiirtásához (az angol megfelelője – extermination – az egyik leggyakrabban elhangzó szó a filmben) milyen kevés, mindenre elszánt fegyveres is elég. Vajon milyen jövő elé néz ez az ország?

Én ezektől a filmektől félek, nem a horroroktól.

A második film, A csend képe merészebb vállalkozás. Itt Oppenheimer összeereszti az egyik egykori áldozat hozzátartozóját az egykori hóhérokkal. Adi Rukun személye – akinek a bátyját gyilkolták meg brutálisan – kitűnő választás. Higgadtsága, a szembenézésre való képessége, kitartása imponáló. Az ember érzi rajta, hogy igazából csak arra vár, hogy ennyi idő után hangozzék el végre egy bocsánatkérés. Akiktől kellene, nem kapja meg. Sőt meg is fenyegetik: jobb, ha hallgat és nem „politizál”, mert ami megtörtént, megint megtörténhet. A film jól érzékelteti, hogy milyen félelemben élni, évtizedek után is. Úgy, hogy pontosan lehet tudni, kik voltak a gyilkosok. Nem véletlen, hogy a film közreműködői jelentős számban név nélkül jelennek meg a stáblistán. A rendező elmondta, hogy a stáb fel volt készülve rá, hogy az érintetteket szükség esetén ismeretlen helyre költöztesse, akár az országból is kimenekítse.

Oppenheimer a filmek elkészülte után már nem térhetett vissza Indonéziába. A filmeket kimagasló nemzetközi sikerük mellett Indonéziában is több tízmillióan töltötték le. Valami elindult. Talán ezek a filmek is azok közé tartoznak majd, amelyek nem csak bemutatják a múltat, de befolyásolni tudják a jövőt is. A filmek önállóan is megállják a helyüket, de a teljes képet az egymás utáni megtekintésük adja. Nem tudok rájuk mást adni, mint két nagy fekete ötöst.

Jelenleg megtekinthetők itt (angol felirat): Az ölés aktusa (a rövidebb változat), A csend képe

2020-08-06 10:35:34 [JÁTÉK] offerus #42505

A hetedik pecsét?

Nápolyt látni és - újjászületni?

Szokatlan volt a nagy háborús drámák (Róma, nyílt város; Paisà; Németország, nulla évben) után ezt a lassan csordogáló melodrámát nézni. Egy megromlott házasság képei a világ talán legszebb díszletei között. A megöröklött villa teraszáról Nápoly, a Vezúv, Pompei, Sorrento, Capri szigete látható. És ezt akarják minél kevesebb időt itt töltve eladni. Legalábbis a férfi. Az asszony melankólikusabb, még maradna, érzi, hogy már nem szeretik. De sokat tenni a kapcsolat megmentéséért már ő sem tud vagy akar. Az Utazás hét nap története. A nő a helyi szépségeket egyedül fedezi fel, míg férje a világon mindenhol elérhető egyszerűbb élvezeteknek hódol. Eljutnak a válás kimondásáig.

Azután San Gennaro ünnepén megtörténik a váratlan fordulat. Nem egyszerűen happy end, hanem a csoda. Mondjuk egy ilyen házasság megmentéséhez valóban csodára van szükség… Vajon ez a befejezés levon a film értékéből? Mint valószínűtlen, szentimentális fordulat? Vagy éppen felemeli? Mint az adott helyzetben, környezetben egyetlen adekvát lehetőség? És miért tekintették a Cahiers du Cinéma-ban akkor még inkább csak írogató fiatalok (Truffaut, Rohmer, Rivette) a modern film megteremtőjének ezt az alkotást? Amelynek megjelenésével „minden film hirtelen tíz évet öregedett”. Nem vagyok biztos a válaszokban. Azt azonban érzem, hogy ennek a rendkívül tehetséges rendezőnek az akkori élete benne van ebben a filmben. Benne van az európai, az olasz és a férfi büszkesége, aki elhódította Amerikától és a férjétől az ünnepelt színésznőt, Ingrid Bergmant, aki büszke a hazájára, annak kulturális örökségére. És talán benne van ennek a kapcsolatnak a megsejtett jövője is.

Jelenleg megtekinthető itt (angol felirat).

2020-07-23 09:39:32 La vérité (2019) / Az igazság offerus (4) #5

Nekem is az volt a kérdésem, hogy jó, de mit keres itt a japán? Vajon ő is a nemzetközi porondon fogja folytatni? Ha így lenne, kezdetnek ígéretes. Bár hozzám azért közelebb állnak a japán történetei.

Érdekes volt összeereszteni a francia film két nagyasszonyát. Én kedvelem Binoche-t, de itt azért inkább csak másodhegedűs volt. Tetszett, hogy legtöbbször smink nélkül voltak.

előzmény: Ugor (#4)

Összes komment...