Edwest12

  • 1
  • 2
  • ...
  • 4
2024-03-07 12:58:45 Terrifier (2016) / Bohócrém Edwest12 (2) #4

Valószínűleg öregszem, mert bár a horror műfaj rajongójának vallom magam, ez a film egy kicsit soknak bizonyult számomra. Ugyanakkor aki kegyetlen, vérbő, ám könnyed alkotásra vágyik, az bátran tehet vele egy próbát. Maga a sztori papírvékony, de valahogy mégis működik a film. Igazából nem értem, miért csak 2 csillagot adtam, mert nem rémlik annyira rossznak, de biztos megvolt az oka. Amit mindenképp pozitívumként említenék, hogy Art, a bohóc figurájában abszolút benne van, hogy idővel bekerüljön a kultikus, mindenki által ismert karakterek közé. Nem tudom, mi ennek a receptje, hiszen láttunk már gyilkos bohócot, többet is, sima gyilkost is, aki válogatott szerszámokkal ont vért, szóval első ránézésre semmi nem emeli ki ezt a gonoszt a többi közül, aztán mégis, érezhetően van benne potenciál.

2024-03-07 08:36:18 Life of Brian (1979) / Brian élete Edwest12 (5) #51

Így igaz. Valahol olvastam, hogy az külön szempont volt, hogy Jézus megjelenjen, és a személye még véletlenül se legyen karikírozva. Talán épp azért, hogy elkerüljék még a látszatát is annak, hogy Jézust gúnyolják. Aztán ahogy távolodik tőle a kamera, megjelennek a bumburnyákok, és onnan már nincs megállás. :D

Szerintem egy olyan mű, ami - számomra - egyszerűen nem tud veszíteni a humorából. Valljuk be, sok olyan film van, amit újra nézve már nem értjük, mit is ettünk rajta. Engem tán még némi szégyenérzet is meglegyint néha. :) Na, ez nem olyan! A borókabokor csodája, az exleprás, a vásártéren prédikáló "próféták"... és még hosszan sorolhatnám.

előzmény: kistroglodita (#49)

Tök érdekes az elgondolás, de nekem sajnos valahogy nem jött át az egész. Talán ha nem úgy hallok róla először, hogy ez egy szuperhős film, amiben a főhős rosszra használja a hatalmát. Mert a szuperhős film nekem könnyed szórakozást jelent, a műfajt nem lenézve (a mai napig veszek képregényeket, amiket elolvasok és nagy becsben tartok). Talán az vele a baj, hogy számomra a horror nem fér össze a szupererővel rendelkező lényekkel. Ez a film is bármennyire erőlködik, nem spórolva a vérrel és kegyetlenkedéssel, nem tudom komolyan venni. Pedig a színészek jók. Jackson A. Dunnt például úgy nyakon verném! Ebből is látszik, hogy jól játszik. Elizabeth Banks és david Denman is jó alakítást nyújt, bár szerintem egy kicsit több is lett volna a szülők karaktereiben. De korrekt alakítást nyújtottak, tehát ebbe sem tudnék belekötni. A lezárás meg szerintem nagyon klisésre sikerült, bár ha más fordulatot vesz a sztori, akkor meg az lesz klisés. Nehéz jót tenni az egyszeri nézővel, no. :)

Mindent összevetve jó film, ami végig fenn tudta tartani az érdeklődésemet. Izgalmas volt, látványos volt, szóval érdemes megnézni.
Sajnos öt csillagot viszont nem tudok adni, mert én már csak ilyen javíthatatlan könyvrajongó vagyok. Különösen a befejezéssel vannak gondjaim. Nekem nagyon hiányzott a gyermek Alia, aki - talán négy évesen - maga végez a gróffal. Nyilván ennek itt dramaturgiai okai voltak, mivel rövidebb időbe szorították bele a sztorit. Azért kár érte. Nem tetszett Rabban végzete sem, akit eredetileg lefejeznek a fremenek. Persze sokkal hollywoodibb volt így, hogy Gurney áll rajta bosszút a családjáért... de talán épp ez vele a bajom. És az is nagyon hiányzott, hogy Paul beszéljen Csaninak a döntéséről: azoknak a nőknek, akiket Atreidesek szeretnek, csak az ágyas szerepe marad. Így járt Jessica is.

Szabó Dániel: Egy csomó kérdésedre az a válasz, hogy azért van így, mert a Frank Herbert alkotta világban ez így működik. Az, hogy Jessica terhesen ivott a "kék lé"-ből, nagyon fontos, nagy hatású dolog. Itt is megmutatkoztak ennek következményei. Olyan dolgokat kifogásolsz, amik nélkül a Dűne már nem ugyanaz a mű lenne, és a rajongók és kritikusok joggal húznák le. Más filmre vinni valamit, ami addig csak forgatókönyvben létezett egy fiókban, és egészen más, ha olyasmihez nyúlsz, ami egy kb. 60 éves kultikus mű, folytatásokkal (amikben jelentősége van olyasminek is, ami mondjuk egy korábbi epizódban jelentéktelen apróságnak tűnt). Ha leülsz megnézni egy filmet vagy elolvasni egy könyvet, kimondatlanul köttetik egy megállapodás az alkotó és a befogadó közt, hogy ami itt következik, az a mű valóságában így és így működik, és azt elfogadod. Máskülönben a legfantáziadúsabb művek is zavaros ökörségeknek minősülnek.

2024-02-26 14:33:06 Top Gun: Maverick (2022) Edwest12 (4) #24

Azzal kezdem, hogy az első rész nem kötött le. Nagyon nem. Megnéztem, vannak belőle emlékfoszlányok, de ennyi. Ez a film viszont képes volt végig fenntartani a figyelmemet: volt benne izgalom, voltak karakterek. Azt is sikerült viszonylag sutaságmentesen megoldani, hogy elmondják, mi minden történt a két film közt eltelt időben. Valószínűleg a drámai részek is képesek lettek volna mélyebbre menni, ha képes vagyok szeretni az első filmet, értékelni, ahogy "Iceman" és "Maverick" riválisokból barátokká váltak a végére. És akkor talán egy kicsit több is megmoccant volna bennem, látva, hogy Val Kilmer - túlélve a rákot - visszatért az ikonikus szerepében, hogy emléket állítsanak neki és a régi szép időknek. Mindenképp a film előnyeihez sorolom, hogy egy nagyon emberi főhőst kapunk, nem pedig egy héroszt.
Akadnak hölgyismerőseim, akik az első részből is valami röplabda meccsre emlékeznek a legszívesebben. Nekik örömmel üzenem, hogy ebben a filmben is van ilyesmi. Illetve üzenném, ha nem látták volna már, előbb is, mint én - konkrétan ők nézették meg velem. :P

Mikor úgy harmadikos-negyedikes lehettem, rémlik, hogy pár osztálytársam mesélt a ninjákról, meg játszottak is ninjásat, és nagyon hasonlóan prezentálták a dolgokat, mint ahogy ebben a filmben van. Lehet, nekem is akkor kellett volna megnéznem, és akkor jobbra tudnám osztályozni. Megvan benne minden, ami elvarázsolhat egy alsóst, aki most kezd ismerkedni az akciófilmekkel egy engedékenyebb apa mellett. Nem akarok nagyon rosszindulatú lenni, de tényleg rossz ez a film. A kisfiú és az elvileg valamennyi képzésben már részesült bögyös szőke harca közben például kellemetlenül ficeregtem a kanapén, és küzdöttem némi szégyenérzettel, pedig nem is vettem részt a forgatáson... Aztán ott vannak a ninják, akik tök jól fel vannak fegyverezve, csak nem nagyon tudják használni az eszközöket. Konkrétan úgy áll a kezükben a kard, mint valami herceg/hercegnő kezében állna a seprű, pedig ő eddig azt hitte, a szoba az magától olyan tiszta mindig. De legalább udvariasak, mert míg a főszereplő az egyik társukat szabdalja, előzékenyen csak jobbra-balra ugrálnak, ne adj isten, lépkednek a háttérben, várva a sorukra. Ja, és olyan tapintatosak, hogy alig véreznek. Na ne már, hogy szegény főhősnek este még kardot kelljen pucolni, mert ők összemocskolták! Kivéve persze a főgonosz, mert az a köcsög a végén annyi vért ürít, hogy egy kétszáz kilós disznónak is sok lenne. Biztos gyűjtötte, hogy ha majd egyszer valaki lenyomja, legalább okozzon egy kis kellemetlenséget. (Oké, oké, tudom amúgy, hogy az ilyen filmekben mindenkinek több vére szokott lenni! :))
Mindenképp kiemelném a főhős harci tudását, és környezettudatosságát. Mikor kilőnek rá három nyilat, egyet elkap jobb kézzel, egyet ballal, egyet meg szájjal, mert nehogy már simán csak elhajoljon! Akkor talán meg sem találják a bokrok közt, aztán szennyezi a környezetet. Bezzeg az ellenfele nem ilyen gondos: zárfeltörés közben simán maga mögé hajít egy marék szegecset, aztán mikor jön a portás, dob még csapágygolyókat is, hogy az a szegény ember arccal beleguruljon a szögekbe.
Lényeg a lényeg, én szeretni akartam ezt a filmet, de nagyon nem sikerült. Megtekinteni csak annak ajánlatos, aki gyerekként látta, és nagy benne a megbocsátásra való hajlam a hülyeségek iránt. De szerintem inkább próbálja megőrizni egy szép emléknek, és a világért se tegye a lejátszóba!

Kiszámítható, közhelyes, és nincs benne semmi eredeti.

SPOILERES írás következik!!!

Oké, valahol az lenne a meglepő - pláne ilyen címmel -, ha a főhősök nem szeretnének egymásba, ezt aláírom. :D Kezeket fel, ki nem látott még olyan romantikus filmet, amiben a nő kezdetben nem kedveli a férfit, majd egymásba bolondulnak, majd kiderül, hogy a férfinak van egy kínos titka (fogadott, anyagilag tönkretette a nőt vagy arra készül, átműtötték, halálán van, nem mosakodott két hónapja, stb...). Konfliktus, aztán persze kiderül, hogy már rég nem úgy van, mert szerelmes lett, és újra gondolta az életét. A kemény szívű főnökről és/vagy apáról pedig végül kiderül, hogy álruhában maga a Mikulás, vagy valami olyasmi. Eddig bárkit földbegyalult a profitért, de most, hogy a fia szerelmes lett, ellágyul, és mindenképp tenni akar az emberiségért, az árvákért, az őslakosokért vagy épp a bálnákért. Happy end, és főcím.

2024-01-04 13:01:39 Konferensen (2023) / Csapatépítés Edwest12 (3) #3

Maga a film felütése zseniális azokkal a tipikus állami hivatalnok karakterekkel, akikkel már mindenki találkozott, aki megfordult ilyen munkahelyen:
- A törtető fiatalember, aki jó eséllyel hosszú nyelvével és mindenkin átgázoló, nyomuló hozzáállásával a projekt élére került,
- a "nagy öreg", aki olyan, mint egy kopott bőrfotel, ami már akkor az iroda sarkában hevert, mikor az első munkatársak beléptek a céghez
- a középkorú, felszínen mézesmázas, de valójában erőszakos és gerinctelen főnökasszony
- az idősebb nő, aki folyamatosan hímez, és látszik rajta, hogy a munkaidő nagy részében is ezt csinálhatja...
- stb.
Vajon mit tesznek ezek az első ránézésre nem túl életképes karakterek, ha elkezd rájuk vadászni egy gyilkos?
Hol bicsaklik meg mégis ez a film? Talán ott, ahol a különféle hivatalnok-sztereotípiákat a humor oltárán feláldozva és túltolva karikatúrává silányítja az addig is mókás, de még hús-vér szereplőket. Jópofa vérengzés ide vagy oda, egy ponton elkezdtem unatkozni, pedig a tempó cseppet sem lassult, sőt! Szóval a végeredmény felemás, de lehet, csak én nem vagyok kellően ráhangolódva a skandináv humorra.

A film hangulata, stílusa a '80-as évek könnyed családi vígjátékaira emlékeztet. Mondhatni, kicsit idejétmúlt, hiszen mindössze egy évvel készült az Amerikai pite előtt, amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de jobban megfelel az adott korszak elvárásainak, ingerszintjének. Amolyan könnyed kis semmi ez, ami persze karácsonyi, ezért egy kicsit azért meg is bocsátjuk neki, hogy olyan, amilyen. Mert minden igyekezete ellenére lapos a sztori (majdnem azt írtam, hogy "leül a sztori", de ahhoz legalább egy kicsit pörögnie is kellett volna), fárasztóak a poénok, és nem tudják eldönteni, még hány kanyart tegyenek bele, hogy nyomorult srác a Jóistennek se érjen haza olyan egyszerűen. Ugyanakkor persze, egynek elmegy. Ha nem alszol el rajta, majd a végén mondhatod párás szemmel: Ej, az anyja kínja: jön a karácsony!

2023-12-08 12:25:01 Tropic Thunder (2008) / Trópusi vihar Edwest12 (5) #98

Ben Stiller azt nyilatkozta, hogy szerinte ma nem biztos, hogy elkészülhetne ez a film. Merthogy ugye nem annyira polkorrekt. Tekintve, hogy ez egy igazi klasszikus, ami számtalan szállóigével, és szórakoztató, újra és újra röhögve felemlegetett jelenettel gazdagította a filmszeretők közösségét, érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy szar irányba megy Hollywood. Mondjuk szerintem ezzel nem találtam fel a spanyolviaszt, csak nem bírtam magamban tartani. :D

Kifejezetten jól sikerült zombis vígjáték. A legnagyobbakhoz számomra nem ér fel sem agyzsibbasztásban sem eredetiségben, de mindenképp a szórakoztató fajtát képviseli.

Sajnos valóban nem jól öregedett a film, és az is lehet, hogy már a leforgatáskor sem volt túl erős. Én is gyerekkoromban láttam először, és akkor nagyon élveztem. Mivel én szeretni akarom ezt a filmet, nem rontom le az osztályzatát. Az azonos évben készült Leviathan viszont sokkal jobb választás, ha mélytengeri szörnyeteges filmre vágyunk. Kevés az akció, keveset látjuk magát a szörnyet is, ami nem feltétlenül tűnne fel, ha nem lenne annyi üresjárat.

Egyrészt elképesztően szórakoztató film, amit újra meg újra szívesen veszek elő. Másrészt az egészet valami elképesztő naivitás járja át, olyan butácska és klisés megoldások és fordulatok vannak benne, hogy az egész elképesztő. Valahogy mégsem tudok igazán haragudni a hülyeségekért, mert szórakoztatóan csinálja, amit csinál.

Elképesztő látványos film! A cápáról is van összesen két snitt, azt rakják be mindenhova, mikor eksön van. Néha tükrözik persze, hogy a néző tudja, ez a fenevad nem csak jobbról, de balról is ki tud emelkedni a vízből - például, hogy a jet-skiző embert bekapja.
Semmiképpen nem akarták, hogy kétségek között hányódjunk, ha már olyan kedvesek voltunk, hogy leültünk ez elé a sz@r elé: a rendező minden negatív szereplőnek kiadta az instrukciót, hogy nézzen sokat csúnyán, ha mosolyog, azt is gonoszul tegye. Így nem kell erőltetnünk az agyunkat, hogy kinek kell szurkolni. Az agysejtjeinket úgyis lefárasztja az a töméntelen hülyeség, amit kapunk.
Ma már nős vagyok, de annak idején bizony jól jött volna pár csajozós tanács a főhőstől, hogy mivel is lehet levenni a nőket a lábukról:
"Mi lenne, ha megcirógatnám egy kicsit?" - aztán a következő képen már együtt tusolnak...
Száz szónak is egy a vége, adtam rá egy kettest, mert a tesókkal sokat röhögtünk rajta, mikor pár rövid részletet megmutattam nekik.

Bevallom, én a művet csak olvastam, de szerintem általánosságban elmondható, hogy ami működik színpadon, az nem feltétlenül működik filmen, és viszont. Más műfaj a kettő.

előzmény: ryood (#14)

2023-09-18 18:33:12 The Last Voyage of the Demeter (2023) Edwest12 (3) #12

Így van, egy véleményen vagyunk. Remélem, nem vetted kritikának a megjegyzésem. Lényege, hogy míg az egyik dologban valóban bevállalósak voltak, a másikban nagyon nem, és ez ártott a dramaturgiának.

előzmény: jackbau33 (#11)

2023-09-18 15:57:38 The Last Voyage of the Demeter (2023) Edwest12 (3) #10

Felemás érzéssel keltem fel a film megnézése után. Egyrészt: egy filmet élvezni kell, nem a hibákat keresni (ezzel saját magamra reflektálok, senki ne vegye magára!). Jó volt ez, jó kis gótikus horrorsztori denevérszerű vámpírral, aki kellően ijesztő is volt. Másrészt sajnos néha azt éreztem, azért ülök a képernyő előtt, mert én meg akarom nézni ezt a filmet, nem pedig azért, mert annyira leköt. A szereplők, a színészi játék számomra is semmilyen volt. Liam Cunningham persze hozta a kötelezőt, de semmi extra. Nem jöttek át igazán az emberi drámák, a félelem, a klausztrofób érzés, hogy itt aztán nincs hova menni. A Jackbau33 és BonnyJohnny által említett bevállalósságot számomra mérsékeli az a tény, hogy aki ismeri a sztorit, az tudja, hogy az utat SENKI nem élte túl a legénységből. Nyilvánvaló volt, hogy a kisfiúnak is vesznie kell. Nem, szerintem nem voltak elég bevállalósak, mert csak akadt egy túlélő. S mindez miért? Hogy egy kétes megítélésű kocsmajelenetet leforgathassanak. Néha a főszereplőnek is meg kell halnia, és jelen esetben is hatásosabb lett volna, jobban fejbe kólintotta volna a nézőt, ha az orvost is elkapja a vámpír. Aztán lehetett volna kocsmajelenet, kicsit átszerkesztve, más szereplővel.

Régebben írtam valahol a filmről, gondoltam, beillesztem ide. Mivel elég részletekbe menően gúnyolódok a dolgokon, jobbnak láttam az egészet spoilerbe tenni... :)
Az 1800-as években játszódó film izgalmasan, és talán közhelyesen kezdődik: egy fiatal nő menekül. Aztán persze egy kis vérfarkas támadás, és mindenki meghal, kivéve egy kisfiút (bevallom, nem tudtam rájönni, hogy van-e rajta kívül túlélő). Ő igen stílusosan kap egy farkasos medált, amit feltehetően generációk óta hordanak a család hímtagjai. Ez a nyaklánc azért fontos, mert később feltűnik egy főszereplő nyakában. Máskülönben nem feltétlenül tudnánk, az első öt-tíz percnek szorosabban véve mi köze a történethez.
Egy jó horrorban fontos, hogy amivel szemben állunk, az félelmetes, szokatlan, ismeretlen legyen. A félelemmel nem is hiányzik, hiszen ki ne félne a farkasemberektől. A gond a másik kettővel van. Olyan természetességgel beszélnek a vérfarkasokról, mint mondjuk a veteményesben dúló őzekről. Csak ők nem a lucernát ritkítják, hanem a falu lakosságát. Senki nem lepődik meg a létezésükön, hanem a helyi fauna részeként vannak nyilvántartva. Igen ám, de ez most egy nagyon-nagyon veszélyes vérfarkas. Állatira az. Még jó, hogy épp a faluban van egy farkasok irtására specializálódott társaság, élükön a már megnőtt kisfiúval a prológusból. És micsoda arcok alkotják! Itt van ugyebár a vezető, aki viharvert és bölcs; mondania sem kell, mennyi vérfarkast pusztított már el, látod a nézéséből. Aztán van egy amolyan spanyolos ficsúr, aki naná, hogy dobókésekkel operál, hiszen a spanyolok ugyebár pengével a kezükben jönnek világra. Aztán ott a vidéki harcedzett tahó, aki a film egy magasröptű pillanatában betesz a szájába egy – feltehetően ezüst – műfogsort, és megharapja a fenevadat, aki közben épp szétmarcangol egy embert. (Hagyok egy kis szünetet, hogy sikerüljön megemészteni.) Végül ott a kötelező bögyös maca egy lángszóróval, fején pilóta szemüveggel. Ja, és van egy, akinek csak fél szeme van. Az ilyen alakok mindig jól mutatnak a filmvásznon.

Muszáj még írnom a magas szintű szakértelmükről. Ásnak egy gödröt, megrakják karókkal, aztán elbújnak a fák között, és várják a szörnyet. Jó, kicsit csúsztattam. Vannak még csapdák, de csapdarendszernek konkrétan nem nevezhetjük a dolgot, mert minden kb. tíz négyzetméteren összpontosul. Kis túlzással letehetnének a földre egy darab húst, és körbeállhatnák rászegezett puskákkal.

Vannak a filmnek teljesen érthetetlen, illetve felesleges mozzanatai, amiket most nem sorolnék el, mert akkor biztos belefutnék a spoilerezésbe. Egy dolgot viszont mindenképpen meg kell említeni: a megölt áldozatok élőhalottá válnak. Ennek a mozzanatnak volt funkciója az "Egy amerikai farkasember..." esetében, ahol számtalan gagre adott módot. Itt csak annyi történik, hogy el kell égetni a halottakat, és van kb. kettő vagy három, akiknél ezt elmulasztják, és le kell őket lőni. Tíz másodperces közjáték. Ha az efféle sallangokat kihagynák, talán a szűkre szabott játékidőből is meg tudnának spórolni néhány percet, amit lehetnek pl. jellemábrázolásra fordítani. Akcióra nem, mert a CGI drága. Mondjuk a film adatlapja szerint 93 perc a játékidő, ami nem is számít szűknek. A horrorok nagy része kb. ennyivel dolgozik, és lám micsoda fantasztikus művek születtek!

Vannak a történetben kisebb-nagyobb fordulatok, a néző félrevezetése, de igazából nem kell szakértőnek lenni, hogy a főbb történések 99%-át előre lássuk.

A vérfarkas maga nincs túl sokat a képernyőn, de ha úgy vesszük, olyan nagyon keveset sem. Nem tartom hibának, ha a szörny nem rohangál a történet nagy részében a vásznon, mert egy idő után megszokottá, unalmassá válna. Arról nem is beszélve, hogy minél többet láthatjuk, annál valószínűbb, hogy észreveszünk valami gagyi dolgot a CGI lényen, vagy egy cipzárt a szörny hátán.

Színészi játékról különösebben nem lehet beszélni, de lássuk be, ez azért messze nem egy Shakespeare dráma, ahol feltűnne, hogy a szereplők nem különösebben erőltetik meg magukat.

Összességében egyszer nézhető film, ami ezen alkalommal akár még élvezhető is, és aminek nincsenek világmegváltó tervei.

Nagyon egyszerű: amit végig bírok nézni, és időnként még szórakoztat is, annak megadom a hármast. Ennél sokkal rosszabb filmek is vannak.

előzmény: Gruden Gergo (#4)

Nem volt rossz, persze jó sem. Sokáig fontolgattam magamban, hogy majd azt írom ide a megtekintés után, hogy egy majdnem cápamentes cápás film. Aztán csak aktivizálták magukat a jószágok, ha túlzásba nem is vitték a dolgot.
Nagyon igyekezett magát nem komolyan venni a film, ami sikerült is neki. Csak sajnos átbillent idétlenbe, így aztán a kultstátuszra is hiába fenné a fogát, mert biztos nem fog összejönni. Az első rész felejthető volt, ez meg talán még annál is felejthetőbb, mert így pár nap után már rengeteget felejtettem (aztán lehet, nem ártana befizetnem egy EEG-re vagy egy koponya CT-re... :P) Tök jó, hogy volt egy mega, de tényleg nagyon mega megalodon, de gyakorlatilag semmit nem kezdtek vele, ahogy a gigantikus tintahalnak sem volt igazán súlya. Nem tudom, mennyit voltak képernyőn ezek a mélytengerből jött jószágok, de érzésre olyan tíz percet kb.; jöttek, ettek, elhaláloztak. Amúgy természetesen tudom, hogy több ideig voltak porondon, csak nem tűnt fel igazán. Kiemelném még a szereplőket, akik nagyon idegesítőek voltak, és a gonosz mellékszereplőket, akik igazán kaphattak volna egy nézőbarátabb halálnemet, mert nagyon elkapkodták a dolgot, pedig amilyen csúnya, gonosz kapzsi emberek voltak, én még néztem volna egy kicsit...

OFF:
Sajnos nekem nem volt társam abban, hogy eljátsszuk az ilyen jellegű filmeket, így én inkább egy ninjás regényt kezdtem el írni ennek a filmnek a hatására. Egy oldalig jutottam, de addigra már igen előrehaladott állapotban volt a cselekmény... :D

ON:
Nem tudtam, hogy ennek jó szinkronja van. A gyermekkor már kicsit rég volt, és azóta mindig felirattal néztem. De akkor legközelebb kipróbálom szinkronnal.

Nincs azzal semmi baj, ha egy filmnek nem célja a történelmi hűség. Ha ismerném a japán történelmet, talán jobban zavarna a dolog. Én még gyerekként láttam először (illegálban, mert a szüleim azért próbáltak figyelni, hogy ne nézzek olyat, ami nem nekem való), és ezért nem zavartak az olyan dolgok, hogy a hét (nevezzük így) szamuráj közül az egyik egy shaolin pap, a másik meg tűzszerész, és leginkább csak robbantgat. Látványos, pörgős akciókat kapunk nindzsákkal, szamurájokkal, önfeláldozással és drámával. Művészileg vannak ennél jobb szamurájfilmek nyilván, de nekem ez akkor is örök kedvencem marad.
Azért azt megjegyezném az előttem szólónak, hogy a filmbéli shogunnak van még egy gyereke, és azért akarja az idősebbet megöletni, mert a fiatalabb jobban hasonlít rá, és neki akarja átadni a hatalmát.
A film végén elhangzó Faith of Love című dal nekem is nagy kedvencem, néha meg is szoktam hallgatni. A dalválasztás is azt támasztja alá, hogy itt nem egy történelmi film gyártása volt a cél, hanem egy kultmovieé, az meg össze is jött szerintem.

Annak idején, mikor a per javában folyt, csak hellyel-közzel informálódtam. Igazából egyszerűen nem tudtam kikerülni az áradó információkat, amiket olyan zaftos címekkel ellátott szenzációcikkekben toltak az arcomba nap mint nap, hogy nem tudtam nem kattintani, és átfutni gyorsan az aktuális tudnivalókat. Ezt a háromrészes dokusorozatot sem néztem teljes odafigyeléssel, így a véleményem nem is feltétlenül a legmegalapozottabb. :)
Úgy érzem, jól ragadták meg, mit is jelenthetett ez a per Amerikában. Voltak a "tények", azaz maguk a tárgyalások - tanúvallomásokkal, bizonyítékokkal -, meg volt a körülötte való felhajtás, a számomra maximálisan unszimpatikus noname tartalomgyártókkal, akik abból szereztek pénzt, hogy videókban kommentálták az eseményeket, de néha jóformán csak fintorogtak a bejátszott videókon.
Én pártatlannak éreztem a hangvételt, számomra az jött át, hogy Johnny Depp megnyerte a pert, mert nagyobb sztár és népszerűbb, de ez nem azt jelenti, hogy nála van az igazság, és ő csak egy vétlen áldozat. Én a párocska egyik tagjával sem töltenék el egy napot: sem az alkesz/drogos dühöngővel, sem az amúgy módfelett dekoratív színésznővel, akinek egy pszichiátrián lenne a helye szerintem, és biztos nem mernék elaludni a jelenlétében. A harmadik rész végén el is hangzik valaki szájából, hogy ez a két ember valószínűleg össze-vissza verte egymást az együtt töltött idő alatt.
Felvetődött egy igen fontos kérdést is, melynek megválaszolására nyilván nem vállalkoztak, nem is tehették: vajon milyen hatással van, és lesz ennek a pernek a végkimenetele a családon belüli erőszak megítélésére, a hasonló perek végkimenetelére? Vajon mit üzent a dolgok ilyetén való lezárása a bántalmazások elszenvedői számára?

2023-08-01 14:04:00 Barbie (2023) Edwest12 (2) #30

Köszönöm szépen! :)

előzmény: somogyireka (#29)

2023-08-01 10:32:33 Barbie (2023) Edwest12 (2) #28

Sajnos nem tudtam végignézni. Talán ismeritek azt az érzést, mikor annyira elmerültök egy filmben, hogy megszűnik a külvilág, hogy megszűnnek a biológiai szükségletek, a kukoricát is csak azért majszolod, mert benne van a kezedben a mozdulat, ahogy emeled a popcornt a szádhoz újra és újra. Na, itt én ezt nem éreztem. Annyira nem kötött le, hogy a mosdóhasználat és a film nagyjelenete (vélhetően végkifejlete) közül az előbbit választottam. Szóval, ha a végén váltották meg a világot, és kentek oda a nézőknek egy olyan hatalmas gondolatiságot, hogy hű, meg ha, akkor arról én sajnos lemaradtam.
Hiszem, hogy egy film nem csak attól lesz jó, hogy ledarálják a sztorit az orrunk előtt szépen, aztán mehetünk haza az élménnyel. Ez a film ékes példája annak, hogy nem árt, ha alaposan megszerkesztik, minek hol a helye, mennyi kell belőle, stb. A Barbie-k (és Kenek) világának bemutatása olyan hosszúra és idegesítőre nyúlt, hogy onnan már nehéz lett volna felállni. Addigra a filmhez való hozzáállásomat olyan szinten sikerült lejtmenetbe rakni, hogy a feleségem azóta is röhög az akkori arckifejezésemen, ahogy ott ültem kényszeredetten.
Értem én, hogy ez egy stilizált, eltúlzott, lecsupaszított világ, de sajnos azt nem vették számításba, hogy olyannyira komolytalanná tették az egészet, hogy a rózsaszínű szirupba rejtett üzenet már nem képes átjönni. Hogy egy klasszikus idézzek: „Sose’ szabad fullba tolni a kretént!”. Biztos vagyok benne, America Ferrera monológjától sok nőnek szorult ökölbe a keze, hiszen egyenjogúság ide vagy oda, a világban még mindig bőven van mit tenni ez ügyben. Férfiként ebbe nem is mennék bele ennél mélyebben.
Szembe van állítva egymással két világ: a Barbie-k országában a nőké a vezető szerep. Ők az orvosok, a bírák, stb. Az elnök is az ő soraikból kerül ki. Ugyanakkor pedig üres és felszínes és – már elnézést, de – mindenféle mélyebb értéket nélkülöző ez a világ. Klasszul szembe lehetett volna ezt állítani a „valós világgal”, ám ebből is csak egy karikatúrát kapunk férfisoviniszta, picsogó, üres, ripacskodó férfiakkal.
Azzal kezdtem, hogy nem néztem végig a filmet. Őszinte leszek: nem hiszek abban, hogy ilyen köntösbe bújtatva, ilyen szereplők szájába adva tudtak volna nekem olyan tanítást, bölcsességet, üzenetet megfogalmazni jelen film képkockáin, amit komolyan tudjak venni. Egyszerűen, mert magamnak sem vallanám be, ha egy ilyen cukormázas izétől én gazdagodni tudnék lélekben.

Nagyszerű thriller, ami végig képes volt fenntartani a feszültséget, akkor is, amikor már azt hinnéd, megoldódott a rejtély, és csak a finálé van hátra. Számomra nagy értéke a filmnek az is, hogy mellékszerepekben is olyan színészek jelennek meg, mint Benicio Del Toro, Helen Mirren, Mickey Rourke vagy Harry Dean Stanton. Jack Nicholson pedig zseniális, mint mindig.

2023-06-11 20:39:30 Arnold (2023) Edwest12 (4) #2

Szórakoztató volt ez a három óra, és Schwarzenegger kifejezetten jófejnek tűnik ezek alapján. A teljességhez és alapossághoz persze ez a három óra igen kevés, de én azért kiemelném, hogy olyan részek is bekerültek, amiket akárki nem viselt volna el egy róla szóló dokumentumfilmben. Ilyen, hogy megdobták tojással, vagy az, hogy gyereke lett tőle a házvezetőnőjének.

2023-05-25 08:26:59 Mummies (2023) / Múmiák Edwest12 (4) #1

Egynek elment. Nem tagadom, hogy szoktam meséket nézni önszorgalomból is, de erre valószínűleg nem nyúltam volna rá, ha nem gyerekkel megyek moziba, és kell valamit választani. Kerek egész volt, különösebben nagy hülyeségek nélkül. Átlagos mese a szokásos fordulatokkal, poénokkal, semmi extra, de nem is vágja le az agyad a biztosítékot közben.

2023-05-23 18:39:13 The Witches (2020) / Boszorkányok Edwest12 (3) #18

Teljesen értelmetlen volt megcsinálni ezt a filmet. Ha mégis volt valami haszna, hogy bizonyítja, a maszkok még mindig magasan rávernek a CGI-ra. Az 1990-es (azaz 30 évvel ezelőtti) eredeti sokkal jobb, ijesztőbb, szórakoztatóbb. Itt a boszorkányok inkább voltak gusztustalanok, mint ijesztők. Öncélú a kukacevés, teljesen érdektelen és logikátlan, hogy a főboszinak van 2 db lábujja. Miért? Ha valaki feljebb jut a ranglétrán, nő neki? Ez persze szőrszálhasogatás, de az ilyen olcsó és hatásvadász megoldások nekem elveszik a kedvemet. Hogy jót is írjak, Octavia Spencer tök jó színész. Anne Hathaway sem rossz, de itt egyszerűen nem illett a képbe nekem.

Röviden és tömören: hülyeség. És úgy hülyeség, hogy nem kellett volna ilyen szinten annak lenni. A probléma már az alapfelállással elkezdődik: van 6-8 pénzes fizetővendég, aki emberre akar vadászni a dzsungelben. Na, most erre az embermennyiségre guberálnak egy, azaz egy potenciális áldozatot, aki persze nagyon tud verekedni, de alapvetően simán lepuffantható. Még szerencse, hogy nem hagyja magát, és inkább ő kezdi megritkítani a vadászokat! Képzeljük csak el, mi lenne, ha az első öt percben kifekteti valamelyikük...
Igazából tud az nagyon működőképes lenni, ha van néhány klisés kemény karakter, mint a spanyol, aki cipel magával egy szablyát, vagy a sokat látott vadász, aki természetesen pont a jó helyen keresi az erdőben bujkáló hőst. És persze, hogy a szegény ember Kate Beckinsale-je, a csapat egyetlen női tagja egyben a legkeményebb papír az egész bagázsban. Az a baj, hogy mindenki béna, a cselekmény is béna, és a párbeszédek is bénák. A szereplők nem egyebek kétlábonjáró sakkbábúknál, akik felmondják a nekik írt szöveget, egydimenziós karakterüknek megfelelően megcsinálják az instruált cselekményeket, de az egészben nincs semmi plussz. Semmi nem működik ebben a filmben.

+1 szavazat a Paszulyra! :) Úgy sokkal jobb volt.

előzmény: elmouse (#3)

2023-05-02 09:50:55 A nemzet aranyai (2023) Edwest12 (5) #1

Nagy élmény volt újranézni a nagy pillanatokat, hallgatni a visszaemlékezéseket. Jó volt látni, hogy az egykori ellenfelek is mekkora tisztelettel beszéltek a magyar csapatról. Dacára, micsoda verekedéseket rendeztek a medencében a mieinkkel, a nyilatkozó Dejan Szavics (szerb) is kifejezetten szimpatikus volt.
Féltem, hogy Benedek Tibor miatt majd egy hatásvadász, a nézők könnyeit szándékosan facsargatni akaró 2 és fél órában lesz részem, de nem így volt: sokat nevettem, éreztem, ahogy vonásaim megkeményednek egy-egy kemény lövést visszanézve, és persze volt, hogy kicsit "viszketett a szemem sarka", de nem volt hatásvadász. Persze az egészet valahogy belengte Benedek Tibi személye, hogy mennyire fontos mozgatórugója volt az egész csapatnak, de finoman megtalálták az egyensúlyt. Remélem, kiadják fizikai adathordozón is, esetleg megspékelve kimaradt jelenetekkel, interjúrészletekkel, vagy bármi extrával. Nem fogom megvárni, míg leakciózzák! :)

Lassan indult be, kezdetben nem is értettem, mi is volt a terv, mikor ezt leforgatták. Azon töprengtem: ez talán valami olyan kultmozi, ami csak nekem nem jön át, de valójában q-va jó? És mi van szegény Liam Neeson-nel? Hogy vállalhatta ezt el? És Laura Dern? Aki olyan rendezőkkel dolgozott, mint Spielberg vagy David Lynch, az hogy vállalhatta ezt be?
Idővel azért már tudtam egy kicsit élvezni, ezért feljött a film három csillagra a tervezett kettőről.
Az eredetit nem láttam (a korábbi kommentekből tudom, hogy ez egy remake), biztos jó lehetett. Az alapszitu jó, de az elején tényleg hézagos a sztori, inkább rövid epizódokból áll, és nem tudtam elképzelni, hogyan fog ez összeállni egy kétórás filmmé. Ha ilyen ütemben haladnak, hogyan fogják tudni kihúzni a cselekményt ennyi ideig?
Az indiánok amúgy mókás fickók voltak, én nekik drukkoltam.

2023-03-13 14:56:50 Shark Bait (2022) / Harapás Edwest12 (3) #2

Meglep, hogy ennyire le lett húzva ez a film (jelenleg 1,8-on áll), mivel szerintem egyáltalán nem ennyire rossz a helyzet. Azzal egyet tudok érteni, hogy egyik szereplőért sem hullajtottam könnyeket, mert kis gyökér volt az összes. Az is biztos, hogy semmi olyat nem tartalmaz, amit ne láttunk volna máshol. Amúgy viszont nálam működött. Volt cápa, megevett embereket, volt vér is. Oké, a látvány tényleg fapados volt, de láttunk már rosszabbat. Én kb. a Cápák éjszakája szintjére lőném be ezt a filmet így nagy hirtelen.

2023-03-12 07:39:48 Spookies (1986) Edwest12 (1) #1

Hatalmas csalódás! Évek óta szerettem volna megnézni, és mikor végre sikerült rátalálnom, egy idő után már nem bírtam tovább. Nagy szerelmese vagyok a '80-as évek horrorfilmjeinek, illetve a korszak jellegzetes maszkmesteri munkáinak. Az évtized stimmel, és valóban jó kis trükkök vannak, de ezzel ki is merült a film minden értéke számomra. Zavaros, követhetetlen, bugyuta... és még sorolhatnám.
Úgy emlékszem, Damina Dávid egyik videójából tudtam meg, hogy mi a csapnivaló végeredmény oka. Szívesen linkelném, de sajnos most nem találtam meg. Ha valaki megtalálja, tanulságos lehet szerintem. A dolog hátterében a film producere áll, aki egy ponton úgy érezte, jobban tudná csinálni, és lett az egészből valami katyvasz. Az ilyen és ehhez hasonló elbaltázásokért azért vagyok különösen mérges, mert tönkretették az egyszerit és megismételhetetlent.

Másodszori megtekintésre már megadtam az öt csillagot. Első alkalommal hajtott (volna) előre a kíváncsiság, és ezért elég nehezen viseltem az élet nagy kérdésein való lamentálást. A Mise éjfélkor azonban nem egyszerűen egy horrorsorozat, annál több akar lenni, és ez sikerül is neki. Tipikusan azon múlik, hogy milyen elvárással ülsz le a TV elé. Nem győzöm dicsérni a színészeket, a nagyszerű ötleteket, emlékezetes jeleneteket. Ezúttal átjött! :)

2023-01-26 12:17:45 The Reef: Stalked (2022) Edwest12 (3) #1

A film Imdb-s átlaga alapján sokkal rosszabbra számítottam. Ez nem azt jelenti, hogy ne lettek volna benne felesleges dolgok. A kádban fuldokló tesó képét pl. szerintem kár volt ennyiszer bevágni. Maga a cápa megjelenítése jó volt, bár szerintem elég megúszósra sikeredett. Hülyeséget írni nem szeretnék, de nekem úgy tűnt, hogy egy (vagy több) valódi cápáról is használtak fel vágóképeket. Kicsit több horror elemet el tudtam volna viselni, számomra vérszegény volt a film - a szó mindkét értelmében véve. Ahogy az lenni szokott, sok-sok hülye döntést hoztak a szereplők. A nők is, meg a cápa is, szóval az erőviszonyok kiegyenlítettek voltak. :D Talán ha a drámai vonal helyett a horrorra koncentráltak volna, akkor jobb mozi lesz a végeredmény. Így ez egy közepes, egyszer nézős film lett.

Erős túlzás lenne úgy fogalmazni, hogy a kis Nicolas kalandjain nőttem fel. Gyerekkoromban megvolt két könyv, amiket szerettem, de úgy hiszem, ezeket az írásokat sokkal jobban értik a felnőttek. Én is felnőttként szerettem igazán bele a Sempé és Goscinny által életrehívott kiskrapek kalandjaiba. :) Mégis olyan volt ma leülni a moziban a film elé, mintha egy régi-régi baráttal találkoztam volna újra. Rajtunk kívül csupáncsak egyetlen másik család volt a mai vetítésen, azzal a különbséggel, hogy nekik kislányuk volt, míg nekünk kisfiunk. :)
Ez a film nem a gyerekeknek szól, hanem nekünk, felnőtteknek, akik szeretjük a kis Nicolas történeteket. Mi viszont nagyon jól szórakoztunk, még úgy is, hogy betéve tudtuk, melyik jelenetsorban mi lesz a csattanó. A szerzőpáros élete pedig egyáltalán nem volt zavaró, nem lógott ki a képsorokból - és nem csak azért, mert Sempé stílusában rajzolták meg. Annyira voltak ezek a részek hangsúlyosak, amennyire kellett; nem volt túltolva, nem akartak az alkotók mindent is elmondani róluk. Ebből a kevésből is nagyon sokat tudtunk meg, s bár egy vidám kis rajzfilmet vártunk, nem volt bántó, hogy megdörzsölgetve a viszkető szemünk sarkát, talán néha találtunk ott egy-egy könnycseppet is. Szívmelengető kis film, amire nem lennék hajlandó öt csillagnál kevesebbet adni.

Azt hittem, egy Vasmacska kölykei utánérzés lesz, de aztán kiderült, hogy még az sem. És asszem mást nem is akarok mondani.

Nem adok nézhetetlent, mert végülis megnéztem (volt olyan film, amibe beletört a bicskám). Igaz, csendben elnyomorásztam a telefonom, míg ment a háttérben.
A filmről magáról annyit tudok mondani: emberek mozgófilmen cselekményeket jelenítettek meg... Egyszerűen minimális lelke sincs ennek a filmnek. Ha nem tudom, hogy szerelmi történet, fel sem tűnt volna, annyira nem tudták ezt a vonalat megjeleníteni a színészek. Freddie Prinze Jr. nem egy oscardíjas színész, de a romantikus filmekben megállta a helyét, szóval én inkább arra gyanakszom, hogy a forgatókönyv volt igen hézagos. Semmi egyediség, semmi amitől emlékezni tudnál később, hogy láttad. Na jó, a húszas éveit messze maga mögött hagyó Freddie-re majd fogunk emlékezni, aki ugyanazzal a zavarral az arcán nyomja végig a műsoridőt, mint pl. az A csaj nem jár egyedülben, csak ez a zavar most nem egy csajszikának szól, hanem a forgatókönyvnek.

2022-11-19 22:30:55 Hellraiser (2022) / Kísértetház Edwest12 (3) #8

Alapvetően nem rossz film, és talán még jobban élveztem volna, ha a főhősnő szimpatikusabb. Sajnos az ilyesmi számomra komolyan visszaveti a film élvezeti értékét. Nevezzük nevén a dolgot, a többi szereplő is inkább irritált, szóval izgulni senkiért nem tudtam. De talán hagyjuk is ezt a részét a filmnek, mivel erősen szubjektív.
Azt gondolom, nagyon nehéz egy kultikus filmet remake-elni. Egy néma maszkos gyilkos bőrébe bárki belebújhat, ha megvan hozzá a fizikuma, de Pinhead-et egyszerűen nehéz elképzelni nem Doug Bradley alakításában. Nekem kifejezetten tetszett az a megoldás, ahogy kicsit elejét véve az összehasonlítgatásnak ezúttal egy női Pinhead-et kapunk. Jamie Clayton játékával szerintem nem is volt gond. Kapunk cenobitákat megújult köntösben, akikkel alapvetően szintén nem volt gond. Vér is van, gore is van, valami mégis hiányzott nekem a filmből, ezért csak hármas.

Nyilván nem egy művészfilm, nem is ez volt a cél, de a maga szintjén nagyon szórakoztató, kedves történet. A színészek jók, és látszik a végeredményen, hogy élvezték is a forgatást. Aminek át kellett jönnie, az átjött, és nem éreztem, hogy túl szájbarágósan és erőszakosan próbálnának valami nagy életbölcsességet letolni a torkunkon. Nem szirupos a sztori: adott két fiatal, akik egymásban vélik megtalálni életük nagy szerelmét, és ezért elég elhamarkodottnak tűnően össze akarnak házasodni. Illetve adott két szülő, akik valaha nagyon szerették egymást, és ezt a szívük mélyén akkor sem felejtették el, ha a felszínen minden erejükkel életük nagy tévedésének akarják beállítani az együtt eltöltött öt évet.

A Jeepers Creepers e negyedik felvonásának lehetősége volt arra, hogy enyhítse a rajongókban a 3. rész által okozott fájdalmat. Minden szériába be- becsúszik egy-egy gyengébb darab, itt most akkor a 3. rész volt az, de lehet tovább menni... Hát nem így lett.
Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy a korábbi színészek közül itt sem fog senki visszatérni, hiába várjuk a Ray Wise vagy Gina Willis által alakított karaktereket. Ettől függetlenül én hittem abban, hogy lehet ez jó. Ehhez nem lett volna szükség másra, mint hogy egy épkézláb forgatókönyvet rittyentsen valaki, ami mentes a hülyeségektől. Tényleg nem kell ám hozzá sok, csak hogy ne akarjanak eltérni a jól bevált recepttől. Ezért nem ártana, ha a folytatásokat olyan emberek jegyeznék, akik szeretik a horrorfilmeket, és esetleg van fogalmuk arról, mik azok a dolgok, amiket nem szabad elkövetni. Nem jó lépés egy félelmetes lényt lecsupaszítani, bagatellizálni azáltal, hogy valami gagyi urban legendet csinálunk belőle. Például a célbadobós, ahol a Creeper "dobócsillagjának" replikáit is lehet használni elég nagy tévút. Akárcsak a Creeper köré épült szekta. Mi is az értelme pontosan? Mit nyernek ezzel a szekta tagjai? A Creeper őket ette volna meg először, ha körbeugrálják.
Az egész filmet nem értettem, és a hiba nem gondolom, hogy az én gépezetemben van. Összehánytak pár dolgot, de semmi nem vezet sehova. Mit akartak a csecsemővel? Mitől feketedett be a csaj szeme a kocsiban? Értem én, hogy valaki szerint jó ötlet volt a hollók és a Creeper összekötése, de ezzel kapcsolatban felmerül bennem egy kérdés: mi van? Az már az egyéni szocproblémám, hogy nem tetszik az új dagadt orrú Creeper, akinek kívül is fogai vannak, pl. az állán.
Szóval ez egy rossz, amatőr film, amiben a színészek még úgy is bántóan tehetségtelenek, hogy alapvetően a műfajban nem várok el Oscar-díjas alakításokat.

Nem indult ez rosszul. Csak aztán a cselekmény előrehaladtával sikerült leépíteni azokat a szereplőket is, akik korábban szimpatikusak voltak. Próbálták helyreütni a főszereplő csaj renoméját, de már kevés sikerrel.
A kezdetben sem annyira komolyanvehető, eltúlzott szituáció idővel átment kellemetlenbe. Olyan, mintha egy, a sulis spirálfüzetébe forgatókönyvet körmölő kiscsaj írta volna a cselekményt. Nem csak a szereplők, de az egész koncepció kiforratlan, felületes. A témából akár normális, értékelhető filmet is lehetett volna forgatni, csak nem így. A lezárás pedig semmilyen, elnagyolt, "fontos" kérdéseket a levegőben hagyó. Nem tudjuk meg, mi lesz a barátnővel, mi lesz az igazgatónővel vagy a főgenyó sulis futballkapitánnyal (Úristen: most jövök rá, hogy a sulis futballkapitány a sztoriban a férfisoviniszta macsó! Ekkora klisét!)
Már nekem kínos, hogy minden Netflixes filmnél megemlítem, de itt már megint az volt az érzésem, hogy a készítők a végén még gyorsan "ábrázoltak" valamit, amitől nagyon LMBTQ-k lettek: nevezetesen egy fő- meg egy mellékszereplő csaj gyors csókváltását. Azon kívül, hogy ez is benne legyen, és ki lehessen pipálva, semmi funkciója.

2022-09-22 20:28:47 Do Revenge (2022) / Bosszúra készen Edwest12 (3) #2

Általános tanulság: addig csavargasd a sztorit, ameddig még tele nem lesz az egyszeri néző töke az egésszel!

Szeretem magam olyan embernek hinni, aki ha leül egy film elé - pláne, ha nem valami művészfilmről van szó, csak valami netflixes könnyed semmiségről -, akkor érti, hogy úgy nagy vonalakban mi is van tulajdonképpen. Jelen film elől kellemetlen érzésekkel keltem fel. Tulajdonképpen nem volt egy épkézláb karakter, akire azt mondhatnám, hogy szimpatizálok vele. Itt mindenki sáros lett egy ponton túl. Persze igen: lejött az 20 forintos tanulság is, amit eredetileg annak szántak a készítők.

2022-09-05 10:52:12 Prey (2022) / Préda Edwest12 (4) #49

A predator folyamatosan figyeli a lehetséges áldozatait, és annak megfelelően öl meg valakit/valamit, hogy mennyire ítéli veszélyesnek. A medvét például azért támadja meg, mert ő tűnik a legveszélyesebbnek (konkrétan épp a csajt próbálja kipiszkálni valahonnan, ha jól emlékszem). A fegyverre meg nagyon ugrik, akinél van, azt kinyiffantja; ott nem mérlegel, hogy ki a "csúcsragadozó".

Elsőre négyest adtam neki. Biztos tetszett a látványvilág. Viszont pár héttel a megtekintés után erősen kell gondolkoznom, hogy egyáltalán miről szólt az egész. Szóval lejjebb húztam. Mindenképp kiemelném a klasszikus szereplők közül Jeff Goldblum-ot, aki szerintem nagyszerű öniróniával hozta a szerepét; látszott, hogy nem csak a pénzért csinálja.
Sajnálatos, hogy a széria ilyen popcorn mozivá silányult. Az első, de még a második részt is újra és újra élvezettel tudom nézni, de sajnos utána már nem voltak képesek megragadni a dolog lényegét. Hiába a mindig eggyel nagyobb, csúnyább, veszélyesebb ragadozó, nem ettől lesz jó egy film.

A Netflixnél divat, hogy olyan romantikus filmeket gyártsanak, ahol a néző szíve szerint felképelné a szereplőket, és drukkol a szakításért. Újra sikerült. Ja, és voltak a filmben kötelező meleg szereplők, szóval pipa!

Azt kell mondjam, sajnos csalódás volt. Ez is egy olyan alkotás, ami nagyon sokat akart markolni, de végül igen keveset fogott. A szerkezet töredezett, a fontoskodó narráció újra és újra megszakítja. Dokumentarista jelleget kívántak kölcsönözni a filmnek, de ha ilyen igényei voltak az alkotóknak, talán jobban jártak volna, ha egyenesen egy dokumentumfilmet forgatnak. Teljesen felesleges volt jóformán minden gengsztert nevesíteni (a bűnügyekben teljesen vétlen autószerelőt meg pláne), mert ezzel azt érték el, hogy nincsenek főszereplők, a nézőnek fogalma sincs a sok kalapos, betört orrú, rossz arcú maffiózóról, hogy most akkor ki hol áll, mit csinált, stb. Ha valakit érdekel a téma, majd utánanéz - egy hollywoodi filmnél autentikusabb forrásból.
Azt nem lehet mondani, hogy ne lenne elég akció a filmben, hiszen jó sok dobtáras géppisztolyt ürítenek ki a szemben álló felek. Csak az egész teljesen erejét veszti azáltal, hogy fogalmam sem volt, mikor ki harap fűbe, és ennek mi a jelentősége. Nagy kár, mert ha alaposabban átgondolják, bőven lehetett volna belőle igazi klasszikus. Így már értem, miért nem tudtam beszerezni évekig, hiába próbáltam. :(

A könyvet nem olvastam, de a feleségem igen, és állítása szerint alaposan átírták a sztorit, ami nem vált a film előnyére. Az ilyen dráma+szerelmi történet+vígjáték műfaj megjelölésű filmektől nem várok különösebb mélységet, mégis maradt bennem hiányérzet. Szerintem nagyon felületes volt, nem voltak a dolgok még a minimálisan elégséges szinten sem kifejtve. Ebből adódóan a szereplők sem voltak megalapozottak, nemigen volt terük megmutatni, kik is ők valójában. A két srác, akik közt a főszereplő csajnak hezitálni kellene, egyaránt unszimpatikusak, más-más okból. A rózsaszínhajú lány nem értettem, mit keres egyáltalán a sztoriban, a leszbikus párról meg csak annyit mondanék: köszi netflix! Megint odatettétek a kötelezőt. Pipa! Tényleg nem vagyok homofób, de azért valahol fárasztó, hogy unos untalan mindenhova kötelezően beteszik a meleg vonalat legalább említés szintjén. Nézhető volt, aki szereti a műfajt, ezt is elnézegetheti egyszer, de sajnos nem hiszem, hogy lesz olyan, aki találna a sztoriban valami olyat, ami miatt újra akarná majd nézni, ne adj' Isten: kedvencének fogja választani.

Túl jó volt az alapanyag ahhoz, hogy igazán le lehessen húzni, pedig megérdemelné. Hogy kinek mi fér bele változtatások terén, az egyénenként változik, de azért szerintem van az a szint, amit nem szabad meglépni, művészi szabadság ide vagy oda. Kenneth Branagh biztos nagyon szeretne valami maradandót letenni az asztalra, de Poirot az attól Poirot, hogy olyan, amilyennek Agatha Christie megalkotta. Egy pici, pökhendi belga, akinek amúgy vág az esze, mint a borotva. Nem egyszer adja jelét, hogy neki is vannak érzelmei, de az teljesen karakteridegen, hogy a világhírű detektív, aki számtalan ártatlant látott már kinyújtóztatva, a film során nem egyszer a könnyeivel küszködjön. Fantasztikus színészi játék! Tényleg, bakker: a színész képes rá, hogy varázsütésre könnybe lábadjon a szeme! Ilyet még sose láttunk! (Irónia!!!) Az meg, hogy a film végén megmutatja a főhőst az ikonikus bajusza nélkül, már tényleg gáz. Kevésbé ortodox filmrajongók persze kérdezhetnék, hogy miért akkora bűn ez. Azért!
Vannak dolgok, amiket nem kell kimondani. Hogy a két középkorú nő közt valójában milyen kapcsolat van, az szerintem a könyvben és a korábbi feldolgozásban is eléggé kiveri az ember szemét. Tök felesleges ezt még hangsúlyozni.
Mindezektől függetlenül nem rossz film. Én alapvetően szeretem az ilyen sztárokkal megtűzdelt produkciókat, de azért felmerül bennem a kérdés néha, hogy nem vonja-e el a figyelmet a cselekményről. Bírom pl. Gal Gadot kisugárzását, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy jó színésznő. Emma Mackey viszont egyértelműen jól alakít szerintem, bízom benne, hogy idővel komolyabb filmekben is megcsillogtathatja majd a tehetségét.

2022-05-05 13:54:27 Doctor Sleep (2019) / Álom doktor Edwest12 (4) #31

Vannak történetek, amiket ha egyszer lezártak, és jól zártak le, akkor nem érdemes új fejezetet nyitni. Igen, el lehet töprengeni rajta, vajon Danny Torrance hogyan éli tovább az életét, milyen lesz, ha felnő. Ahogy persze érdekes lehet, hogy mi van a többi emberrel, aki képes "ragyogni". Én nem olvastam a Ragyogást, így persze nem tudhatom, mennyire volt benne a folytatás lehetősége. Kingnek volt még mondanivalója, hát megírta. Szerintem kár volt. Mégpedig azért, mert a Ragyogást nem lehet folytatni, annak ott és úgy vége van. Nekem vesszőparipám, hogy bizonyos filmekkel amúgy nem lenne semmi baj, ha nem valami folytatásaként próbálnák eladni, hanem magában. Ennek a filmnek is megadtam a négy csillagot, mert amúgy nem rossz. Az Álom doktorral nem csak az a bajom, hogy felesleges(nek tartom), hanem mert bagatelizálja és túlmagyarázza mindazt, ami a Ragyogásban jól működött.
Hibának tartom, hogy nem figyeltek az "a kevesebb néha több" elvére. Felesleges, és valahol hibás döntés volt egy egész energiavámpír szektát behozni a történetbe: persze, más és más képességekkel rendelkeznek, de igazából nem jött ki, hogy mindenkinek lenne valami kimondott funkciója a csapatból. Innentől pedig meg lehet kérdezni, miért lett ennyi tag, ahelyett, hogy táplálékként végezték volna. És amúgy az is szükségtelen volt, hogy mindenki fűbe harapjon. Simán elszéledhettek volna a vezetőik pusztulása után. Így most behoztak több olyan nagy hatalommal, emberfeletti képességgel bíró egyedet, akik aztán hullottak, mint a legyek.

Bullock és Tatum közt én sem éreztem a kémiát. Sőt, nekem kellemetlen volt, ahogy nyilvánvaló volt, mire fogják kifuttatni kettejük kapcsolatát, holott 16 év van a két színész közt. Radcliffe valóban jó volt, és ami jó jel lehet számára, az az, hogy őt látva nem az mocorgott a fejemben, hogy "Jé, ott a Harry Potter!". Lassan, de biztosan kitör ebből a skatulyából, ami jó, és amúgy tényleg jó színész szerintem.
Maga a film, kb. azt adta, amit vártam tőle: könnyed szórakozást, egy-egy jobban eltalált poént, és kb. ennyit. Amit mindenképp kiemelnék, mint pozitívumot, hogy nem primkó, altesti humorral próbálták megvenni a nézőket.

2022-03-14 21:01:30 Encanto (2021) Edwest12 (3) #2

Kicsit túltolták a dalok mennyiségét sajnos, ráadásul nem is sikerült egyetlen maradandó dalt sem alkotni a meséhez.
Jópofa történet, de sajnos a nem is rövid játékidő ellenére nem sikerült igazán elmélyíteni a karaktereket, és maga történetvezetés is elég hézagos. Nincsenek igazán megmagyarázva a dolgok, ami a gyerekek számára talán nem olyan zavaró, de tekintettel lehetnének a felnőttekre is, akik ott ülnek a gyerekeik mellett a nézőtéren. Sajnos ez most inkább egyszer nézősre sikerült.

2022-03-08 07:19:05 The Requin (2022) Edwest12 (2) #3

Valahol nagy átverésnek érzem, hogy egy nagy, csúnya cápával hirdetik a filmet, hiszen nagyon sokat kell várni rá, hogy egyáltalán megjelenjen. És akkor felvetődik a kérdés, vajon mitől lehet cápás horrornak - jelen esetben thrillernek - nevezni egy filmet. És ha ez nem az, akkor mi? Ha kivesszük belőle ezt a részt, van-e létjogosultsága a filmnek? Az a ciki, hogy szerintem nincs sok. Színészi játékról tényleg nem nagyon lehet beszélni. Kifejezetten idegesítő, hogy legalább háromszor eljátsszák, hogy a férj már meghalt, aztán valahogy mindig kiderül, hogy csak aludt. Kész megkönnyebbülés, mikor végre szétkapják, bár még így is be tudtak tenni egy jelenetet, mikor azt hiszed, hogy talán visszatért, de szerencsére nem. Mikor meg a homokon ténfereg szegény nő a ködben, visszafojtott lélegzettel vártam, hogy kilép a ködből Jézus, kézen fogja, és viszi a Paradicsomba. Tényleg elméláztam, hogy mindezt a csaj partra vetve, vagy egy cápa gyomrában álmodja...

2022-03-06 13:28:45 Great White (2021) / A nagy fehér Edwest12 (3) #6

Köszi, erről a filmről még nem is hallottam. Na, majd megnézem! ;) Bár a jelenlegi 2 db "nézhetetlen" értékelést látva már nem is érzem magam annyira eltökéltnek. :D

előzmény: Joeker81 (#5)

Sajnos nagyon untam. Lehet, ha jobban emlékszem az első részre, akkor egy kicsit jobb benyomást tesz rám, de már azt is annyira unalmasnak találtam, hogy alig maradt meg belőle valami. Képregényrajongóként kevés szuperhős film jött be igazán, mivel zavarnak azok az átírások, csúsztatások, amik persze szükségszerűen megtörténnek egy filmre vitel esetén. De azért ott is vannak jobb, élvezhetőbb darabok, amik sikeresen ragadnak meg valamit. Jó a forgatókönyv, és/vagy van legalább egy olyan színész benne, aki elviszi a hátán a produkciót. Sajnos ez nem volt olyan.

2022-03-01 12:36:33 Jaws (1975) / A cápa Edwest12 (5) #126

Gyanítom, nem fog velem mindenki egyetérteni, de dacára, hogy az eredeti a mai napig a legjobb a témában, én el bírnék viselni egy Cápa remaket. Olyat, ami nem csak meg akarja ismételni az eredetit jobb technikai feltételekkel, hanem kezdenének is valamit az alapanyaggal. (Példának hozhatnám fel a Holtak hajnalát, aminek újragondolásából egész klassz film kerekedett.) Mert születnek ugyan cápás filmek időről időre, de valahogy kevés tudja megütni a mércét.

2022-03-01 12:33:02 Great White (2021) / A nagy fehér Edwest12 (3) #4

Cápásfilmbuzi vagyok, ezért nem felesleges. :D De amúgy meg szerintem tökéletesen egyetértünk.

előzmény: Joeker81 (#3)

2022-02-21 13:25:55 Scream (2022) / Sikoly Edwest12 (4) #9

Elgondolkodtam az 5 csillagon, na de azt azért mégse! Ebből is látszik, mennyire híján vagyunk mi, rajongók egy jó kis klasszikus hangvételű slasher-nek.
Adott ez a 2022-es folytatás, ami kiparodizálja azt az 1996-os Sikolyt, ami maga is parodizálta a műfajt (mindemellett pedig műfajilag is nem, hogy megállta a helyét, de meg is újította a slashert). Végig az volt az érzésem, mintha az öreg rókák sem vennék komolyan az egészet. Folyamatosak a kikacsintások, az első részt megidéző beállítások és párbeszédek. Kedvenc beszólásom az volt, mikor valamelyik szereplő a nyolcadik Döfés filmet nézve azt mondja: "Az ötödik résszel véget ért a sorozat", és hát mi épp az ötödik részt nézzük. Nem kell különösebben vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, az üzenet nekünk szól.
Tetszett, hogy nem finomkodtak a gyilkosságokkal, kellően brutálisan oldották meg őket.
Azzal sajnos egyet kell értsek, hogy a vérfrissítés vérszegényre sikeredett, hiszen az új szereplők valahogy nagyon gyengék lettek, nulla karakterrel. De ne legyünk szigorúak, azért az első részben olyan nevek ténferegtek a fontosabb szerepekben, mint Drew Barrymoore, Rose McGowan vagy Matthew Lillard... talán őket láttam a legtöbb jónak mondható filmben.
Bevallom, Skeet Ulrich szerepeltetése nekem nem jött be, leszámítva egy jelenetet, ami kifejezetten jóra sikeredett. A gyilkosok indítéka is hagyott kívánnivalót maga után, de mit lehet tenni: így az ötödik részig már mindenki mostohatesója, nagynénije, nagybácsija és szomszédja elő lett citálva, akárcsak a lelkes pszichopata filmbuzik, szóval nem lett volna könnyű újat mondani.
Biztos lesznek fanyalgók, de szerintem egy jó kis film lett, kifejezetten élveztem!

Elég hosszan lehetne taglalni, miért is rossz ez a film. Például, mert nincs benne egyetlen eredeti ötlet sem. Mert a színészek csapnivalóak, még azok is, akiknek amúgy valószínűleg van tehetsége. Vajon a Netflixnél ki adott engedélyt egy ennyire amatőr munkára? Apróságok, de még férfiként is feltűnik, hogy a fodrászként és sminkesként eladni kívánt két mellékszereplő csaj azt sem tudja, hogy kell megfogni az eszközöket. Amúgy ezt a kettőt úgy, ahogy van, kivágtam volna a stúdióból, mert ripacskodáson és természetellenes p***áskodáson kívül semmit nem csináltak.
Amúgy én tényleg támogatom a melegek jogait, de már engem kezd zavarni, ahogy a Netflix mindenhova, de tényleg mindenhova bepasszíroz valami ilyen mozzanatot. Ha máshogy nem lehet, akkor a záróképsorba két egymással lassúzó meleg lakájt, vagy jelen esetben egy magányos lakájt, aki bevallja, hogy annak idején a karrierért eldobta a szerelmet. És hát naná, hogy az eldobott szerelmet egy másik legényben találta meg annak idején. Nem teszem spoilerbe az infót, mert teljesen lényegtelen, és minden funkciót nélkülöző infó. Aztán egyszer csak vége van, persze happy end, és a készítők már arra sem veszik a fáradságot, hogy legalább a főcím előtt pár mondatban megemlítenék, mi lett a sorsa a többi szereplőnek. Nyilvánvalóan annyi volt a szerepük, hogy ők is ott legyenek, mondjanak dolgokat a vásznon, mert ha csak a fő szálra koncentrálnak, akkor tokkal, vonóval megvan az egész 15 perc alatt.

Mivel nagyjából a 3. részig tartottam jónak a szériát, így annyira nem viselt meg az ún. minőségromlás. Bizonyos szempontból ezt a filmet még jobban is bírom tolerálni, mint a régi részeket, mert nem próbálkozott azzal, hogy a korábbi részeket megerőszakolva... Bocsánat! Szóval nem próbálta valami hatalmas, brutális, elgondolkodtató csavarral a végén megindokolni a létezését, cáfolva, hogy mindez nem csak a pénzről szól, hanem akad még mondanivaló. Szóval szerintem nem volt ez rossz, egy egyszerű közepes alkotás, kiszámítható fordulattal a végén. Meglep, hogy Samuel L. Jackson a nevét adta ehhez a filmhez, de - gondolom - ő is pénzből él. Talán kamuztak neki valamit, hogy miért nagy jelentőségű egy széria kilencedik része.

Gondoltam, hogy valami ilyesmi az ok. Köszi a választ, így teljesen érthető! A jövőben odafigyelek erre a dologra.

előzmény: Ugor (#14112)

Sziasztok!

Pár napja feltöltöttem egy filmet, nevezetesen a 2022. szeptemberére ígért Salem's Lot-ot. Viszont azóta sem jelent meg a filmek közt.

https://www.imdb.com/title/tt10245072/

Van ennek valami oka? Úgy értem: pl. sokkal a premier előtt még nem szoktatok filmet kitenni, mert addig sok minden változhat, vagy ilyesmi.

2022-01-12 22:13:20 Samurai (1965) / Samurai Assassin Edwest12 (?) #4

Nem, ott még nem! :) Köszi az ötletet!

előzmény: Xuja (#3)

2022-01-12 14:16:51 Samurai (1965) / Samurai Assassin Edwest12 (?) #2

OFF: Nagyon rég meg szeretném nézni ezt a filmet, de sehol sem lehet megtalálni. Ha valakinek van ötlete, ne tartsa magában! :)
Bocs az OFF-ért! A kétségbeesés vitt bűnbe. :)

Mindenképpen egy jó sorozatnak tartom a Mise éjfélkort, ezt muszáj már az elején leszögeznem. Igazából egy dolog volt, ami kifejezetten zavart, ez pedig a túlzásba vitt moralizálás, elmélkedés. Az író(k)nak biztos nagyon nagy gondolataik voltak, amik kikívánkoztak belőlük, de sajnos elvétették a mértéket, és ezért a néző sokszor érzi azt, hogy unatkozik, hogy vontatott a cselekmény, mert minduntalan megszakítja valamelyik szereplő elmélkedése. Meglehet persze, hogy éppen ez az, ami más néző számára kiemeli a sorozatot az egyszerű horrortörténet kategóriájából.
A sorozatban szereplő vámpír ha nem is egyedi, de mindenképpen a jobb ábrázolások közé tartozik. Kellően ijesztő, állatias, végszomjas, azt meg kifejezetten jó ötletnek tartom, hogy a szárnyai miatt angyalnak hitték. A maszkmesterek egy kicsit jobb munkát is végezhettek volna, mert azért itt-ott kilógott a lóláb szerintem, de ezt meg lehetett bocsájtani. Jók voltak a szereplők, senkinél nem éreztem azt a gyakori hibát, hogy egysíkú lenne a karaktere. Kifejezetten tetszett az a finomság, ahogy Bev Keane végzetében bemutatták, mennyire ateista is volt valójában. Egy jóféle, akár újranézésre is alkalmas minisorozat szerintem.

2021-10-21 20:54:31 Dune: Part One (2021) / Dűne Edwest12 (4) #18

A filmet még nem láttam, de a könyvek ismeretében azt kell mondjam, az energialövedékek ellen nem véd. Már ha "energialövedék" alatt a lézert értitek. Attól konkrétan felrobban a pajzs, de olyan detonációval, ami azt is szétkapja, aki rálőtt.

2021-10-21 14:22:35 Friendzone (2021) / Barátzóna Edwest12 (3) #1

Nem tudom azt mondani, hogy ez a film rossz. Van benne pár jó poén, meg úgy az egésszel elvagy. Úgy értem, egyszer. Mert nem tartom valószínűnek, hogy még egyszer kíváncsi legyek rá. Több baj is van vele. Például, hogy elolvasod a címét, és már tudod is a sztorit nagy vonalakban. Nincsenek nagy meglepetések, érdekes csavarok; megy az egész úgy, ahogy az a tömeggyártott romantikus filmeknél szokott. Elég nagy probléma még az is, hogy nincs egy szereplő, akivel azonosulni, vagy legalább szimpatizálni tudsz. Nekem legalábbis egyik szereplőt sem sikerült megszeretnem.
...És igazából nem is nagyon tudok többet mondani az egészről. A főszereplő csaj szép, a málészájú (brazil) Ronaldo imitátort meg nem az én tisztem fel- vagy lepontozni. :)

Amolyan '90-es évekbeli slasher hangulata van a filmnek, vagy legalábbis érezhetően azok ihlették. Vannak benne jó ötletek, a gyilkosságokra sem lehet panasz szerintem, de sajnos akkor is egyszer nézős darabra sikerült. Nincs benne semmi olyan plusz, ami miatt az ember úgy érezné, újra szeretné majd nézni. Talán leginkább az hiányzik belőle, hogy tisztességesen fel legyen rajzolva az a közeg, amiben a cselekmény látszódik. Nincsenek miértek, az ábrázolt barátságok, családi kapcsolatok csak úgy oda vannak hányva, mintegy találomra. Nem, nem kell, hogy mindennek értelme legyen, pl. hogy az antiszoci srác a sherif testvére, de talán ez különbözteti meg a jót vagy kiválót a középszerűtől, a semmilyentől vagy a rossztól: hogy különösebb magyarázkodás nélkül is úgy érzed, minden a helyén van.
A kezdés jó, ígéretes, és bár cseppet sem egyedi, hogy valaki elkezdi irtani a suli szararcait, a végeredményt látva nem ártott volna, ha megmaradnak ezen a vonalon, ahelyett, hogy megpróbálkoznak valami egyedi motivációt ráerőltetni a gyilkosra. Mert sajnos az nagyon sántított, sok logikátlanságot vont maga után. Én örülök, hogy a Netflix ilyet is gyárt, de nagyon érződik a végterméken, hogy a minőség mellett a mennyiség a hangsúlyosabb.

2021-09-16 18:13:00 Schumacher (2021) Edwest12 (3) #1

Nehéz meghatározni, kinek is szól igazán, ebben a formában ez a film. Méghozzá azért, mert kevés. Élvezettel néztem minden képkockát, de annyi minden hiányzott. Azt gondolom, elsődleges cél Schumacher, az ember bemutatása lehet, és persze a köznapi ember nagyon élvezi, ha bekukkanthat a színfalak mögé, de számunkra ő akkor is elsősorban egy F1-es versenyző volt, és mint ilyet, nem lehet elég jól bemutatni, ha csak nagyon nagy vonalakban, zanzásítva mutatjuk be, mit is művelt ő a pályán. És akkor visszatérve arra, hogy ki is a film célközönsége: aki nem látta őt versenyezni, annak ez kevés ahhoz, hogy megértse, mitől is volt olyan nagyszerű versenyző. Nekünk meg, akik láttuk és ha kellett, hajnalban keltünk, hogy láthassuk a startot, hogy szurkolhassunk neki, nekünk ez végképp kevés.
Mindenképp előnye a filmnek, hogy nem, vagy csak kicsit próbálta elkenni azokat a bizonyos vitatható eseteket Damon Hill, majd Villeneuve kilökéséről. Előbbinek külön tisztelet jár azért, hogy egy félmosollyal arra céloz, fordított esetben... talán ő sem tett volna másképp, s ezzel képes felülemelkedni egy olyan sérelmen, melynek köszönhetően ma "csak" egyszeres világbajnokként hivatkozhatunk rá. Nekem hiányzott Barrichello, Massa, Alonso és még jópár régi harcostárs vagy épp rivális. Nyilván nem lehetett mindenkit összetrombitálni, és talán nem is nagyon tudtak volna mást, újat mondani. Michael Schumacher megérdemelt volna egy olyan minisorozatot, mint Michael Jordan. Megjegyzem, akkoriban ők ketten voltak a két legjobban fizetett sportoló. Igazi legendák a maguk területén.

2021-08-08 19:27:35 Follow Me (2020) / #kövessbe Edwest12 (2) #2

Idegesítő film idegesítő szereplőkkel és idegesítő párbeszédekkel. Attól még, hogy a social média tömegfogyasztásra szánt tartalmait jellemzően nem a magas kultúra jellemzi, még meg lehetne írni tisztességesen azt a forgatókönyvet. Ahogy néztem, végig a Motel filmek jártak a fejemben. Csak azok valamivel jobbak, bár szintén nem tartoznak a kedvenceim közé. A lezárás meg... már immunis vagyok az ilyen nagy WTF pillanatokra. Ahogy Cortez is írta, valahol lehetett sejteni, hogy ez lesz. Az már a személyes problémám, hogy rettenetesen utálom az olyan filmeket, amik a végén áthúzzák az egészet, ami addig történt.

Éri néha az a vád a Netflixet, hogy futószalagon gyártják a produkciókat, és ez meglátszik a végeredményen is. Talán e film esetében éreztem először, hogy ennek van valóságalapja. A sztori egyszerűen annyira klisés, hogy egy egyedi pillanatot sem voltam képes felfedezni benne. Annyira kiszámítható minden, hogy az már fájdalmas. Persze van ilyen. Mindig azt szoktam mondani/írni, hogy nem kell minden filmnek megváltani a világot, elég, ha az ember csak jól elszórakozik rajta másfél-két órát, anélkül, hogy különösebben megeröltetné az agyát. De akkor legalább a szereplők lettek volna szimpatikusak, akiknek szurkolni tudsz, de nem! Konkrétan kedvem lett volna bemázolni egyet a srácnak a történet egy adott pontján. Aztán néha még megcibálni egy kicsit később is. Nem tudom, olvasta-e valaki itt Parti Nagy Lajostól a Sárbogárdi Jolánt. Nekem a vége felé konkrétan folyamatosan az járt a fejemben. Úgy képzelem, ha valaki alkotna egy forgatókönyvíró programot, akkor az kb. ilyen minőséget dobna ki.

Na, ez szuper! Kösz, hogy szóltál! lehúztam ezt a filmet, de azért nem hagynám ki a folytatást. :)

előzmény: deniro2 (#4)

Nem volt éppen rossz, de jó sem. Az egész filmet átszövi valami, talán humorosnak szánt színpadiasság, ami nem tesz jót a végeredménynek. Úgy tudom, a film a tervezett sorozat első darabja, de valahol azt olvastam, hogy a további részek korábban fognak játszódni. Ez érződik is, minthogy tipikusan olyanra sikerült, mint egy folytatás, ahol persze felvázolják a sztorit, de már nem erőltetik túl a dolgot; ha kíváncsi vagy, akkor nézd meg az első részt! - ami ugye jelen esetben még el sem készült. A film végén az előzetes ígéretes, jobbat ígér, mint ez a mostani felvonás, de azért láttunk már olyan trailert, ami jobb volt, mint maga a film. Az 1 óra 47 perces játékidőhöz képest a szereplők és azok kapcsolatrendszere nagyon kidolgozatlan, és - ahogy céloztam is rá - maga a történet is hiányos. Vannak persze jó kis véres jelenetek, de úgy érzem, nem sikerült igazán megragadni a '90-es évek tinihorrorjainak hangulatát.

Hogy a Jóbarátok az általam ismert legjobb sitcom, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy bármikor képes vagyok megnézni egy random epizódot belőle, ha ráakadok a csatornák közt kapcsolgatva. Nem is volt kérdés, hogy amint tudom, megnézem ezt a dokumentumfilmet (?). Nehéz meghatározni, hogy mi is valójában, mert jobban megnézve egy marék semmi nyakonöntve egy csomó nosztalgiával. És nem, nem azért írom ezt, mert mindenhol kiemelték, hogy Matthew Perry többnyire csak depizett a sarokban, holott elvileg ő volt a stábból a legvidámabb fickó a régi szép időkben (még a drogproblémái kezdete előtt).
Az a legnagyobb baj, hogy érzésem szerint nem volt egy határozott koncepció, hogy mit is akarnak kezdeni ezzel a dologgal, hogy ennyi év után sikerül összeterelni a hat főszereplőt. Kicsit belekaptak ebbe, kicsit belekaptak abba: egy kis megérkezés, sztorizgatás... Aztán legyen egy kvízjáték, de ezt is jól megvágják, ahelyett, hogy hagynák valahova kifutni a dolgot. Néha bezavarnak valakit a díszletbe, mint a szerencsétlen alsószomszédot, aki ácsorog pár másodpercet köntösben, aztán balra el, a kijáratnál biztos a kezébe nyomnak valami kis gázsit (Kösz, hogy eljöttél! Csá!). Megöregedtek, hogy a fenébe ne tették volna, és amilyen a showbiznisz, naná, hogy fel lett varrva néhány ránc, befliccent egy kis botox kezelés. Lisa Kudrowra és Matt LeBlanc-ra volt a legjobb ránézni. Nem szívesen mondom ezt, de Aniston és Cox viselkedése nekem nagyon megjátszottnak tűnt, persze biztos vagyok benne, hogy ők hatan tényleg szeretik egymást a való életben. Számomra a legőszintébb jelenet az volt, mikor Matthew Perry elmondta, hogy ha valahol találkoztak, akkor onnatól mindig csakis egymással foglalkoztak. Egy olyan sorozatról beszélünk, amit illett végignevetni, és sokszor sikerült is az embernek. Persze, hogy nem vállalkoztak valami depresszív mélyinterjúra az ötletgazdák. De ennél azért lehetett volna mélyebb, átgondoltabb, lehetett volna valami célja az egésznek. Tényleg nagy dolog, hogy a produkció összejött, de olyan sok felesleges dolgot lehetett volna kigyomlálni, és azt az időt kitölteni azokkal az emberekkel, akik valóban érdeklik a nézőket. Maggie Wheelerért persze örök hála, ő volt a sztárvendégek közül a legüdébb színfolt. Persze nem akarok nagyon negatív lenni, egyszerűen csak csalódott vagyok az elszalasztott, vissza nem térő lehetőség miatt, hogy valami olyat hozhattak volna létre, ami sokkal kevésbé megosztó a rajongók körében.

Vannak filmek, amikbe lépten nyomon beleütközik az ember, ha szereti a filmeket. Ilyen ez a film is: elemezgetik, érdekességeket írnak róla, divat Meryl Streep egyik legjobb alakítását kötni hozzá. Én meg elkönyveltem, hogy ez egy amolyan nőies film ruhákról,... és kb. ennyi is volt róla a véleményem látatlanba. Ma viszont megnéztem, és azt kell mondjam, minden percét élveztem. Lehetetlen nem azzal kezdeni, hogy milyen hihetetlenül jók a színészek. Meryl Streepről, Emily Bluntról és Stanley Tucciról csak szuperlativuszokban tudok beszélni. Utóbbit fel is veszem a kedvenc színészeim közé, mert elképesztő egy pali. Anne Hathaway is jó, szó se róla, de - és ezzel nem akarom őt megbántani - ő azért inkább a romantikus filmek talaján mutat jól. Nincs ezzel semmi baj, Jack Nicholsont meg például hősszerelmesként érezném nem odaillőnek. :) Amit mindenképp megjegyeznék a szinkronnal kapcsolatban, hogy ha egy epizódszereplőnek van vagy öt mondata, akkor érdemes olyasvalakit megkérni, aki nem csak simán felolvassa a szöveget egy lapról. Csak mert az egyik nő még valahol a film elején annyira borzasztó volt, hogy rossz volt hallgatni.

2021-06-10 08:48:28 Great White (2021) / A nagy fehér Edwest12 (3) #2

Mint a cápás filmek nagy rajongója, semmiképp nem érthetek egyet azzal, hogy ez a film "felesleges" lenne, hiszen azért alapvetően elszórakoztatott erre a másfél órára. Hogy "semmitmondó"...? Hát, ezzel már sokkal nehezebb vitatkozni. Egyszerűen hiányzik belőle minden, amitől emlékezetessé tudna válni. Nincsenek kellően véres jelenetek, nincsenek igazi, megfelelően kibontakoztatott emberi drámák. A szereplők egymáshoz való viszonya is olyan, mint ha a forgatás előtt az orruk alá dugták volna egy-egy cetlin a főbb szempontokat, aztán hadd szóljon. Nagy rajongója vagyok a horror műfajnak, amiben - lássuk be - szinte törvényszerű, hogy a szereplők néha egész logikátlan tettekre ragadtatják magukat. De azért az még nálam is képes volt kiverni a biztosítékot, mikor a tőlük pár méterre lebegő elejtett evezőért bemásznak a vízbe, ahelyett, hogy odaeveznének érte a megmaradt evezővel. Mindezt úgy, hogy tudják, ott ólálkodik egy 5-6 méteres cápa... Szóval sajnos ez az alkotás nem fog bekúszni a legjobb cápás filmek listájára, ugyanakkor annyira azért nem is rossz, mint ahogy azt a jelenlegi 3,9-es Imdb-s átlaga sugallja.

Nem igazán szeretem az ilyen jellegű horrorfilmeket. Annak érdekében, hogy egymással semmilyen kapcsolatban nem álló nyúlfarknyi történeteket, apró kis ötleteket valahogy egymás mellé tudjanak pakolni, mindig van egy kerettörténet, ami persze erőltetett, izzadtságszagú, még akkor is, ha egyébként tisztességes iparosmunka. Talán nem a film hibája ez a három csillag, amit tőlem kap, egyszerűen csak nem az én ízlésem szerint valók az ilyen antológiák. (Van persze egy-egy üdítő kivétel.)
Amúgy maguk a sztorik ötletesek, szórakoztatóak, de a film nem képes kiemelkedni az "egynek elmegy" kategóriából.

Sajnos a befejezésen tényleg érződik, hogy nem volt igazán jó ötlet a lezárásra. Viszont a film 1984-es, így ami ma klisé, az akkor még nem volt annyira elkoptatva.

előzmény: Doc (#52)

Én olvastam, de sajnos/szerencsére ezeket az Agatha Christie könyveket idővel részben elfelejtem, így újra lehet olvasni. :)

előzmény: csabaga (#18)

Egy rossz szó nem érheti a színészi játékot: igazi legendák játsszák a szerepeket, akik nem csak a hírnevükkel kívánják a filmet emlékezetessé tenni. Maga a történet Agatha Christie egyik legjobbja, nem csoda, hogy erre esett a választás, hogy újra feldolgozzák. Ugyanakkor a megvalósítással már vannak problémáim. Annyira a nagy durranásra, a leleplezésre hegyezik ki az egészet, hogy bizonyos dolgok felett egyszerűen elsiklanak, nem törődnek vele. Egész pontosan arra gondolok, hogy nem oldódik meg sem a gyöngysor ügye egyértelműen, sem pedig az, hogy ki próbálta a párra dobni a hatalmas követ a romoknál. Nem tagadom, Poirot megformálásával is volt gondom, aki valóban megmosolyogtató alak a könyvekben is, de nem így. Nem egy bohókás bácsika pödrött bajusszal, hanem egy igen beképzelt, magát véresen komolyan vevő úriember. Az összkép ugyanakkor jó, így ment a négy csillag.

Épp okoskodni akartam, hogy "hát, ebben azért nem sok horror volt", aztán most nézem, hogy senki nem is állította, hogy ez horror. :)
Kifejezetten ötletes, szórakoztató kalandfilm. A szörnyek is kifejezetten jól voltak megalkotva. Külön tetszett, hogy attól még, hogy hatalmas mutánsokká váltak, még nem lett minden állat gonosz, vérszomjas emberevő. Nem moralizál, nem tolja túl a drámát, tényleg csak szórakoztatni akar, és azt olyan sikerrel teszi, hogy simán többszörnézős darab.

2021-03-21 19:28:09 Psycho Goreman (2020) Edwest12 (5) #1

A maga nemében zseniális horrorvígjáték, de néha olyan zseniálisan idegesítő, hogy igazából nem akartam megadni az öt csillagot. Aztán máshogy döntöttem, mert minden percében annyira élvezetesen űz gúnyt a szörnyes-gyilkolászós horrorfilmekből - beleértve saját magát is, hogy nem tudom nem értékelni. Istenem, az a hülye labdajáték! :'D Talán a Hétköznapi vámpírokhoz tudnám hasonlítani. Akinek bejött annak humora és stílusa, az szerintem ezzel is tehet egy próbát. Persze csak ha jó a gyomra, mivel a vígjátéki elemek mellett bőven kapunk horrort is, ahogy a címben is utalnak rá: jó kis gore jelenetekkel van megtűzdelve, s mindezt CGI nélkül!

Alakítások szempontjából ez a film értékelhetetlen. Mentségére szóljon a színészeknek, hogy erről nem ők tehetnek, mert nem volt mit eljátszani. A film leginkább történésekből áll, értsd, nincs összefüggő cselekmény. Mikor szegény Ron Perlman megjelenik az időskori Mauglinak maszkírozva a film második felében, akkor is csak derengett, hogy mintha őt már láttam volna a kezdő percekben is. Lehet persze, hogy ez rólam állít ki bizonyítványt: kétségtelen, hogy annyira nem kötött le. A szörnyek jól vannak megcsinálva, a látványra nem lehet rossz szavunk, és Milla Jovovich is legalább olyan elszánt arccal ver szörnyet/pókot/harcostársat, mint a Kaptár sorozat bármely részében. Bevallom, engem a cliffhanger nem zavart, sőt, kifejezetten tetszett. Talán mert abból még akár jó dolgok is kisülhetnének, ha máshol nem is, hát a fejemben.
Kettest én akkor adok, ha valami felbosszant, itt ilyen nem volt. Chips mellé egyszer elment.

Engem nem viselt meg az a tény, hogy a filmnek semmi köze a Halálos kitérő többi részéhez, talán mert azok nem is álltak olyan közel a szívemhez. Kétségtelen, hogy a cím félrevezető, és talán jobb lett volna, ha adnak neki egy teljesen új, önálló címet. Persze, így talán többen nézik meg, de ez azért vissza is üthet: ha nem felel meg az elvárásoknak, akkor esetleg szigorúbban ítélik meg azok, akik leülnek elé.
Igazából egy középszerű film, amolyan semmi extra. Nagyon rezgett a léc, de ahogy végül megoldják a befejezést, az nálam felhúzta az értékelést.

2021-02-18 11:23:14 The Hunt (2020) / Vadászat Edwest12 (4) #14

Szerintem Don a 11. áldozat. Legalábbis én úgy értelmeztem, hogy ő valójában nem a vadászok közé tartozott... Az a baj, hogy a falon függő utolsó két fotót nem mutatják - talán nem véletlenül.

Kifejezetten tetszett! Rég nem láttam ennyire szórakoztató filmet. Tetszett a bátor sztorivezetés, hogy nem finomkodtak a szereplőkkel. Ugyanakkor egy kicsit gyorsnak, elsietettnek éreztem az eseményeket. Olyan érzés volt, mintha épp csak elkezdődött volna a film, aztán máris csak a két csaj maradt. Kicsit hosszabban is elkergetőzhettek volna a szereplők. Senki nem panaszkodott volna érte. ha ez nem lenne, akkor olyan ötöst kapna, hogy csak úgy zörög.
Tetszett, hogy gyakorlatilag senki nem ment pocsékba ártatlanul, hiszen mindkét oldalon olyan emberek álltak, akik ha lemészárlást nem is, de egy alapos seggberúgást megérdemeltek volna. Kivételt képez a főhősnő, és persze a malac, aki dicstelenül ért rút véget.
Tényleg klassz kis társadalomkritika lett, ami nem kíméli sem az elitet, sem a proli réteget.

előzmény: Ubul (#12)

2021-02-14 17:35:16 Killer Crocodile (1989) Edwest12 (3) #2

Spielberg Cápája halhatatlan alapmű, amihez hiába próbálnak felnőni 45 éve. Voltak, akik csupán ihletet merítettek belőle, voltak, akik utánozni próbálták. Legszemérmetlenebbek az olaszok voltak Az utolsó cápa (L'ultimo squalo avagy The Last Shark) című filmjükben. Azt viszont nem gondoltam, hogy az olaszok ilyen kis telhetetlenek. Bár a Killer Crocodile-ban - ahogy a cím is mutatja - cápa helyett krokodil van, azért a koppintás ténye így is kiveri a szemünket. Méghozzá annyira, hogy az már néhol nekem kínos. Itt van mindjárt a zene. Pár hangot megváltoztattak, hátha így nem tűnik fel, de azért jól kivehető John Williams zenéje. És hát konkrét fordulatok, jelenetek, motívumok is rendre visszaköszönnek. Tuti, ami biztos, a végén van egy kis tiszteletadás Ahab kapitánynak is a Moby Dickből, csak ami nála amolyan kényszerűség volt, az itt sima hülyeség. Az olyan dolgokkal meg igazán nem lehet mit kezdeni, mikor a leroggyant stégen lógó kislányt úgy próbálják megmenteni, hogy egyik felnőtt gondosan felcsimpaszkodik mellé a deszkára, hátha ekkora súly alatt már leszakad az egész építmény. Vagy ha az nem jön össze, legalább nő az esély, hogy két emberből egy csak bezuhan a krokodil torkába... A krokodil bábú elég gagyi, de legalább nem néz úgy ki, mintha a föld felett öt centivel járna, ahogy a CGI krokodilok szoktak a hasonló művekben. Nincs szívem két csillagot adni, mert azt a még ennél is gyengébb filmeknek tartogatom, és végül is egész jól elszórakoztam, míg néztem.

2021-02-13 18:27:27 Wer (2013) / A vérfarkas Edwest12 (2) #5

Az ún. véres jelenetekről annyira üvölt a CGI, hogy azt elmondani nem lehet. Valóban becsülendő, hogy valami újat akarnak mutatni vérfarkas témakörben. Ha innen nézzük, akkor megérdemli a film az elismerést, amiért egy "hihetőbb" farkasembert alkottak benne. Csak sajnos én nagyon untam, a szereplők is unalmasak és unszimpatikusak voltak. Biztos, hogy nem nézném újra.

2021-02-09 18:26:41 True Crime (1999) / Az igazság napja Edwest12 (3) #4

Nagy rajongója vagyok Clint Eastwood művészetének, de ezt a filmet elég súlytalannak éreztem. Na, nem a téma miatt, hanem ahogyan ki lett fejtve, pontosabban ahogy nem lett igazán kifejtve. Isaiah Washington jól játszik, és belegondolva kifejezetten szórakoztató Eastwood öniróniája is az idős szoknyapecér fazon szerepében, aki még mindig a huszonéves pipiket hajtaná - de már annyira nem jön neki össze. Viszont a megoldás nagyon légből kapott, és aránytalanul gyorsan lett lezárva a történet.

2021-02-06 22:35:18 Aladdin (2019) Edwest12 (4) #8

Gyerekkorom nagy kedvence, amit csak elrontani lehet. Itt szerencsére ez nem történt meg, persze a rajzfilmhez nyilván nem nőhet fel. Egyrészt, abban - CGI ide vagy oda - azért több a lehetőség. Másrészt Robin Williams zseniális dzsinnjét nehéz lenne felülmúlni. A Disney élőszereplős remake-ek közül eddig ezt szerettem legjobban.

2021-01-24 21:22:01 [Tévésorozatok] Edwest12 #3911

Úgy látom, nem írt még itt senki a Végítélet (The Stand) című Stephen King sorozatról. Mi a véleményetek róla?
Bevallom, számomra egy kicsit lassan és szétesősen indult. A könyvet nem olvastam, a klasszikus minisorozatot meg nagyon szeretem, így nálam eleve hátrányból indult, és a mi napig nem volt képes igazán megszerettetni magát velem. Pedig vannak nagyon jó dolgok benne, ez tagadhatatlan. A betegség például állati jól (állati gusztustalanul) van ábrázolva, és van pár, a klasszikus castingnál jobban eltalált karakter is. Ilyen például Tom Cullen (Brad William Henke), aki valószínűleg nem csak nekem vált egyik kedvencemmé. Az Owen Teague által játszott Harold Lauder kedvenc nyilván nem lesz, de szintén jól el van találva. És még sorolhatnám a színészeket sokáig, de igazából alapvetően mindenki rendben van, így nem hiszem, hogy túl sok szót volna érdemes erre a dologra pazarolni. Azt gondolom, egy kicsit több horrorisztikus elem bőven beleférne a sztoriba. Még van persze három rész, remélhetőleg Randal Flagg barátunk leveti végre konszolidált külsejét, mert egyelőre maximum szutykos volt, az meg nem elég hozzá, hogy sátáninak tartsuk. Nézem a sorozatot, nem túl lelkesen. Kitartásom sokkal inkább szól a klasszikus verzió által megszeretett történetnek, mint e feldolgozás érdemeinek. Sajnos minden igyekezete ellenére ez a sorozat unalmas. Egyszerűen hiányzik belőle valami, ami miatt az ember igazán várni tudná az új részt.

2021-01-24 20:55:21 Hunter Hunter (2020) Edwest12 (4) #2

Nagyon jól felépített film, végig fenn tudja tartani a néző érdeklődését. Nem igazán tudod, mire is számíts, hova fut ki a sztori legalábbis számomra végig benne volt a pakliban mind a sorozatgyilkosos, mind pedig - és most lehet nevetni - a vérfarkasos sztori. A befejezésre pedig én sem nagyon tudok mást mondani, mint hogy ütött.

Ha valahogy hozzájutok, biztosan megnézem ezt a filmet, mivel ezen kívül az összeset láttam már - gondoltam eddig. De akkor nem fogom megnézni. :) Kösz a tanácsot! :)

előzmény: GothMan (#1)

Ha ez volt a feljavított verzió, milyen volt a régi? Nagyon zavaros volt. Ha jól meg van csinálva, akkor rövidebb felvezetés is képes kielégítő lenni, itt meg a film 2/3-a felvezetés, és mégsem ismerjük meg igazán a szereplőket. Mindenki elmondja pár mondatban a kálváriáját, de hiába, mert ettől még tartalmatlanok lesznek ők is, meg úgy az egész film.

2020-11-06 08:18:46 Holidate (2020) / Alkalmi randevú Edwest12 (3) #1

Míg néztem, alapvetően jól szórakoztam. Tipikusan az egynek elmegy kategória, amiről egy hónap múlva csak arra emlékszel, hogy láttad, de a fejedben egybemosódik a többi hasonlóan futószalagon gyártott romantikus vígjátékkal, aminek egyetlen valamilyen szinten eredeti momentuma az alapötlet. Bár tulajdonképpen annyiról van szó, hogy pl. a Lagzirandival ellentétben itt a felek nem egyetlen ünnepi eseményen jelennek meg együtt, illetve nem pénzért, hanem haverságból. Amúgy meg minden fordulat kiszámítható. Oké, ez a műfaj alapból nem a csavaros befejezésekről szól. Jó eséllyel alaposan megbukna, ha a néző nem azt kapná, amit vár. :) Az olyan oda nem illő momentumokról inkább ne beszéljünk, mint a srác lerobbantott ujja vagy a lány befosatása... Nem igazán értem, ezek mire voltak jók. Talán én nem vagyok kellőképp nyitott szexuálisan, de biztos, hogy az első légyottot nem akkorra időzíteném, miután a lányt sikeresen kimosdattam a sz*rból. Nagyjából ennyi, amit el lehet mondani a filmről.

Amennyire emlékszem, igen. Az látványosabb és véresebb volt, arról nem beszélve, hogy bármilyen vékony is volt a sztori (igazából olyan sokat ez a téma nem igényel), több eredetiség volt benne. Engem nem szokott zavarni, ha valamin érződik a koppintás ténye, ha amúgy szórakoztató az a valami. Itt egy kicsit sok volt a nyúlás.

előzmény: Ubul (#2)

Tulajdonképpen nem lett volna ez rossz film, ha legalább megpróbálnak valami egyediséget vinni az egészbe, de sajnos ahhoz vagy kedvük, vagy tehetségük nem volt a készítőknek, szóval maradt ez az innen-onnan összelopkodott kliséhalmaz. Az alapokat Neil Marshall A barlangja adja, csak itt nem földalatti vak humanoidok, hanem egy nagy krokodil van. De még bizonyos konfliktusok is onnan vannak átlopva. Nekem egy jelenet a Cápát is megidézte, de lehet, addigra már én váltam túl gyanakvóvá, és mindenben a koppintást kerestem. Ahogy az lenni szokott, vannak óriási hülyeségek, mint hogy vajon az út miért torkollik egyenesen a tóba, és hogy vajon egy nem is olyan veszettül gyorsan száguldó dzsip hogy ugrat be a tó közepéig, ahonnan majd jó hosszú ideig kell kikászálódni. Mindenképp pozitív, hogy a krokodilt nem akarják mindenáron mutogatni. Ez mindenképp jó, mert bőven kitölti így is a szerepét. Voltak tetszetős jelenetek is, illetve most csak egy jut az eszembe, ami tényleg tetszett. Mindezektől függetlenül egy nézhető, élvezhető film, amit a krokodilos filmek kedvelői majd megemlíthetnek egymásnak, ha már végigértek az igényesebb munkákon, hogy ja, meg van még ez is.

Én csak próbálom meglátni a jót is. :) Azt gondolom, Sutherland-ben megvan az a humorosság, ami a karakterhez kell(ett volna), de azt úgy már egyszer előadták, azért most egy kicsit más volt a karakter. Hogy ez a rendező vagy a színész akaratából alakult így, azt nem lehet tudni. Azt is elismerem, hogy nekem eszembe sem jutott volna ezért az alakításért Oscarra jelölni Knightley kisasszonyt (azóta már asszonyt), de számomra akadtak azért olyan jelenetek, amiket szerintem jól ragadott meg. Azt biztos, hogy nincs olyan széles színészi eszközkészlete. Férfiból vagyok, szóval én több mindent megbocsátok pl. neki, csak mert róla jobban el tudom hinni, hogy belebolondul egy Darcy, ahogy Rosamund Pike-ot is szebb Jane-nek tartom, mint a sorozatbélit.

előzmény: elzablues (#26)

  • 1
  • 2
  • ...
  • 4