The Cortez

Tapasztalat: 234 film
Kompetencia: 31 film
Súly: 1009
Regisztráció: 2016. szeptember 14. (2 év, 4 hónap)
Kedvencnek jelölték: 3 user

Bemutatkozás

Hobbi: Kritika, megfejtősdi, formabontás
Politikai nézet: Antifeminizmus
Családi állapot: MGTOW
Szenvedélybetegség: Filmőrület
Közlésmód: Gonzo

Blog: http://redstyleschool.blog.hu/

Kedvencek

Rendezők: David Lynch, Martin Scorsese, Quentin Tarantino, Roman Polański, Stanley Kubrick, Woody Allen
Korszakok: Minden

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: ?
Lakhely: ?

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Johnny English Strikes Again
Johnny English újra lecsap
3 2019-01-16 2,8
(56)
You Were Never Really Here
Sosem voltál itt
2 2019-01-06 3,4
(232)
Alphaville, une étrange aventure de Lemmy Caution
Alphaville - Lemmy Caution különös kalandja
2 2019-01-02 3,5
(110)
Le manoir
Hulla-jó szilveszter
3 2019-01-02 ?
(8)
Under the Silver Lake
Kaliforniai rémálom
5 2018-12-31 3,7
(68)
Mara
Amikor lehunyod a szemed
2 2018-12-29 2,3
(23)
Black Christmas
Fekete karácsony
3 2018-12-26 3,6
(88)
Die Hard
Drágán add az életed!
3 2018-12-24 4,3
(1311)
I Feel Pretty
Túl szexi lány
3 2018-12-19 2,6
(78)
The Texas Chainsaw Massacre
A texasi láncfűrészes mészárlás
4 2018-12-18 4,0
(351)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Hosszú és vicces jelenetsorok, valamint elcsépelt, a Valóságban elképzelhetetlen helyzetek váltogatják egymást. Mr. Bean még mindig jól tolja, gyakorlatilag ő viszi el a hátán ez az egész filmet, A színészek közül, rajta kívül még Emma Thompson emelhető ki valamennyire.

Taxisofőr + Drive + Taken = Sosem voltál itt.
Sötét, meditatív, fárasztóan vontatott dráma. A főhősről ugyan a sokadik perc után, a történet előrehaladtával csepegtetnek minimális információkat, valamint rövid flasbackekben igyekeznek bemutatni a múltját, de mivel sok részlet homályban marad, így összességében nem sok minden tudunk meg róla. Joaquin Phoenix karakterének egyébként van mélysége, viszont olyan kínos és röhejes a legtöbb pillanata, mint ahogy a kinézete is, hogy valóságos kínszenvedés őt nézni. Stílusosságnak nyoma sincsen (a jobb momentumokat 1-2 rádióban hallható zene jelenti), ellenben a finálé meglepőre sikeredett, a hollywoodi sablonoktól erősen eltérő jellegének köszönhetően.

Godard noirral kevert disztópikus sci-fije akár érdekesen is elsülhetett volna, de természetesen nem így történt (ki gondolta volna?). A hasonló műfajvegyítés és az MI-téma miatt a '82-es Szárnyas fejvadászra, a sztori fontos részei által pedig a 2002-es Equilibrumra hajaz a leginkább. Az Alphaville meditatív, rohadtul vontatott, filozofikus és politikai felhangokat tartalmaz.

Legnagyobb negatívum: a központi számítógép színvonaltalan, álmosító hangja, na meg a fárasztó marhaságai.

Horrorvígjáték, egy kis partyfilmmel keverve. Az alapsztori tipikusan slasheres, mint ahogy a karakterek nagy része (néhány valóban vicceset leszámítva) is igencsak klisésnek mondható, viszont az őrült poénok meg a humoros beszólások nagyot ütnek. A csavar meglepő módon nem kiszámítható, a gyilkos indítéka + háttértörténete pedig kicsit sem nevezhető 7köznapinak.

Őrült hangulatú, kellemesen szürreális, trendi látványvilággal megspékelt, vígjáték + neo-noir hibrid a Valami követ rendezőjétől. Andrew Garfield nagyszerűen játssza a laza, léhűtő karaktert, akinek a fejlődéshez rejtélyeken, furcsa embereken, élénk színeken, irracionális kalandokon, vallási szimbólumokon, ribancokon és viccesen elvont dialógusokon keresztül vezet az útja.
A sztori elborult, kegyetlenül elszállt ötletek tömkelegével van tele, ráadásul az egésznek szerves részét képezik a popkult utalások, ezért kissé hajaz a Ready Player One-ra, csak itt más a zsáner, valamint értelemszerűen sokkal stílusosabb az összkép. David Robert Mitchell nemcsak szórakoztat, hanem hozza az előző mozijából ismert művészi eszköztárát (pl: az igényes fényképezés, az elnyújtott, egyedi nyitójelenet stb) is, na meg keményen kikarikírozza a paranoiás konteó gyártókat is.
Igazi üresjáratmentes filmélmény, ami valamennyire megidézi David Lynch műveit, de nem kell aggódni, ebben az agymenésben erősen vissza van fogva a nyomasztás.

Rémesen gyenge, klisés, paramentes horror, a gonosz szellem szerepében az ugyanilyen műfajú filmekből ismert Javier Botettel. Az alapötlet kiváló (csak sajnos a 2016-os Dead Awake-t koppintja), mivel az eleve félelmetes alvásparalízis ihlette, de a kivitelezés az valami kínkeservesen rossz. Az alkotás a történet, az álomdémon meg a horpasztástól rettegő szereplők miatt, igencsak hasonlít a Rémálom az Elm utcábanra, amiből nem is nagyon csinálnak titkot az alkotók, hiszen menőzve utalgatnak rá. Az elcseszett megvalósítástól már csak a karakterek és a színészi alakítások rosszabbak.

Korai slasher, amiből rengeteget nyúlt Carpenter Halloweenja. A fényképezés igényes: kiválóak a hosszú snittek, melyek közül a gyilkos szemszögéből felvett, elnyújtott nyitójelenet a legzseniálisabb. A hangulat kezdetben nyomasztó, de aztán megjelenik a Supermen-mozikból ismert Margot Kidder, hogy néhány szereplőtársával együtt, végigpoénkodja az egész filmet. Érdekes látni, hogy még a napjainkban készült slasherekben is ugyanolyan karakterek láthatóak, illetve, hogy hasonlóan gyenge a színészi játék, mint ebben az ősrégi alkotásban.
Hentelés helyett inkább feszültségkeltésben erős karácsonyi horror, egy kínosan kiszámítható csavarral megspékelve.

Történet- és karakterközpontú, túszejtős, karácsonyi akcióklasszikus. Az action inkább a fináléban indul be igazán, ahol több izgalmas, látványos jelenetet láthatunk. A hitelesség kedvéért az alkotók a vérrel sem spóroltak, de egyébként közel sem mentes a film a zsánerre jellemző túlzásoktól (az egyik ilyen a mindent túlélő, elpusztíthatatlan főhős). Bruce Willis faszán hozza a zsaru szerepét, mint ahogy Alan Rickman is a főellenségét.

Klisés mondanivalóval rendelkező, fárasztó romkom. Amy Schumer rakás szar a szerepre, mivel közel nem olyan kövér, mint amilyennek a történet előadja, viszont a korábbi produkciói után, felüdülés volt végre pár fokkal normálisabb szerepben látni. A sztori végkifejlete kiszámítható, mint ahogy a fináléban hallható, gigantikusnak szánt monológ is. Valóban vicces poénok csak elvétve akadnak benne.

Az első slashernek tartott horror. Ma már nem érződik annyira durvának, viszont 74'-ben érthető módon kiakadtak rajta az emberek, mivel akkoriban még nem voltak hozzászokva ehhez a fajta aberráltsághoz, másrészt olyan agymenésből se láthattak sokat, amelyben retardáltak a gyilkosok.
Tobe Hooper mindenféle rángatózó kézi kamerát mellőző áldokumentumfilmje egyszerre művészi, gyomorforgató és vicces. Nehéz eldönteni, hogy a horror mellett a vígjáték zsánerbe is belecsúszik-e, ugyanis sok poénos szöveg hangzik el benne, vannak vicces jelenetek, amiket ráadásul el is nyújtanak, valamint jó pár karakternek röhejes a kinézete meg a viselkedése. Az alkotás korához híven nem PC, tehát a legtöbb nevetséges rész a leghumorosabbnak számító, mozgássérült taghoz kötődik. A történet elején a főszereplők irreálisan reagálnak a húzós helyzetekre, így némileg hiteltelenné teszik a cselekményt.
Akadnak kurva erős, stílusosan megrendezett képsorok. Ilyen például a túltolt, őrült, de végig feszült üldözés, a zseniális, egyben abszurd és groteszk vacsora, illetve a szintén elvetemült lezárás. Érdekesség, hogy a sztoriban fontos hangsúlyt kap a rádió hírműsora, melyben kivétel nélkül csak a szart mondják, szóval valamiféle médiakritikát is megfogalmaz a film.

Összes komment...