The Cortez

Háborúellenes hippifilm, ami annak idején azért szólhatott nagyot, mert női melleket mutogattak benne. Ezen kívül még annyi az érdekessége, hogy itt látható Robert De Niro első, a korábbiakhoz képest valamivel komolyabb szerepe.

Ha utána néznél (kábé fél perc), akkor tudnád, hogy a végér értem. Inkább azon gondolkodjál, hogy most kit fogsz rendszeresen beköpködni :)

Esztétikus, vizualitásban erős dráma, amire azt lehet mondani, hogy Almodóvar eddigi leglátványosabb alkotása. A rendező züllésről, kiégésről és az alkotás folyamatainak bemutatásáról mesél részletes flashback-ekkel, élénk színekkel, tudományos okosságokkal + egy kínosan buzis jelenettel. A személyes, életműösszegző mozi, az elejétől a végéig a stílusosság meg a röhejesség határmezsgyéjén lavírozik.

Feel good, ugyanakkor erőszakos gengszterkomédia, Scorsesével a háttérben. Az alapötlet érdekes, a megvalósítás már kevésbé, a poénok között csak 1-2 működik, mivel a többi rohadtul erőltetett, pont mint a szerelmi szál meg a forgatókönyvbe írt girl power-monológ. A sztori tele van üresjáratokkal, ráadásul a vége felé haladva, a karaktereivel együtt, egyre fárasztóbbá válik. A Nagymenők utalás elsőre viccesnek tűnhet, ám ha jobban belegondolunk, akkor rájövünk, hogy az egész kizárólag egy, a poénok nagy részéhez hasonlóan izzadtságszagú tisztelgés De Niro & Scorsese előtt, de persze az is lehet, hogy a producer önszopkodásáról van szó.

A rendező a stíljegyeit háttérbe szorítva, egy meglehetősen drámai, de rohadtul vontatott sztorit rakott le az asztalra. Komoly hangulatú, nem túl feszes mű, ami jellegének köszönhetően, leginkább a Beszélj hozzá! című agymenéssel rokonítható.

Egy középkorú pali (Adam Scott, Hatalmas kis hazugságok) a szerelmi csalódását követően visszazuhan a Harag szakaszba, keményen cinikussá válik, valamint folyamatosan ribancozza a nőket. Utóbbi tevékenysége miatt sokakat emlékeztethet egy másik fiatalemberre, de fontos megjegyezni, hogy a főszereplő elkeseredettségében, minden nőneműt egy kalap alá vesz. Szélsőségesnek számító nézeteivel leginkább saját full béta öccsét fárasztja, akit egyébként teljesen jogosan, még az újdonsült csajáról is le akar dumálni. Párszor alaposan beégeti magát, ugyanakkor többször simán fel lehet röhögni a poénjain meg a szerencsétlenkedésein. És hogy igaza van-e bármiben, amit a nőkről állít, vagy csak a pofára esésének köszönhetően, megkeseredett hazugságokat hord össze róluk? Ez a fináléban garantáltan kiderül, tehát megéri addig kitartani. Érdekes gondolatokban + ütős oltásokban gazdag mozi, amely a félrebaszás intézményét helyezi a középpontba.

Családi dramedy, ami egy defektes família elcseszett hálaadásnapjáról szól. A szereplők között mindenki degeneráltan, kínosan, abszurd módon viselkedik, kivéve a rokonságon kívülről érkező idegent. A filmben az ekkor még fiatal, itt valamiért hihetetlenül röhejes Robert Downey Jr. is játszik.

Absztrakt, szimbolikus kamaradráma, ami a társadalom működését és annak osztályait mutatja be. A történetben kulcsfontosságú szerepet kap a nyomor-nélkülözés-éhezés, a pazarlás, na meg a mások szó szerinti magasról leszarása. A jellegéből adódóan a Kockára, valamint némileg a Fűrészre hasonlító mozi gyomorforgatásban, erőszakban, illetve gore-ban bővelkedik, de párszor azért fel is lehet röhögni rajta.

Elcsépelt noir romantikával, némi erotikával és a tipikus 90-es hollywoodi filmek hangulatával. Az eleje dögunalmas, egyben szar, de aztán egy egész jó cselekmény kezd el felépülni, ám ennek hamar vége szakad. Al Pacino lehet bármekkora színész, fájóan röhejes volt az alkoholista zsaru szerepében, ráadásul a legtöbb jelenete is kínos volt. Közte meg Barkin között a kémia se nagyon működött, az utsó közös képsoruk, vagyis a lezárás pedig egyenesen hiteltelenre sikeredett.

Pár év a Karácsonyról is készült egy ilyen összeállítás, csak az videó volt.