The Cortez

Hollywoodi sztárparádéval spékelt, tárgyalótermi politikai dráma. A megtörtént sztorit feldolgozó film hosszas, részletes, archív felvételeket is mutogató és Sorkinhoz híven, természetesen végigpofázós. Egyértelműen az alakítások terén teljesít a legintenzívebben. Az összes színész megkapja a maga pillanatát, kivéve a Gyurcsány Ferencre hasonlító szereplőt. A vége felé haladva egyre sűrűbben hangzanak el erős, érvényes mondatok a rengeteg dialógus + monológ közepette. A netflixes alkotás leggyengébb része az epikusnak szánt lezárás, mivel erőltetten túltolták benne a hatásvadászatot.

Christopher Landon a Boldog halálnapot! sikerén felbuzdulva, elővett egy másik 1000-szer elhasznált vígjátéktémát (a testcserét), és abból csinált slasher-komédiát a Blumhouse-nak.
A film már rögtön az elején egy feminista beböfögéssel indít, de később az efféle megnyilvánulásokat szerencsére mellőzik az alkotók. Az egész alkotás klisés, kiszámítható + teljesen középszerű. Az öreg Vince Vaughn összességében nem olyan nagyon szar, ám tényleg úgy játszik, mint aki nem olvasta el a forgatókönyvet, s így jobb híján a Tökös csajban látott Rob Schneider-féle ripacskodást majmolja. Akad 1-2 jobb jelenet, a poénokon csak nagy ritkán lehet elmosolyodni, a lezárásban pedig kapunk egy erőltetett girl power harcot.
Tehát ettől az egyébként slasher-klasszikusok előtt tisztelgő mozitól sem kell hanyatt vágódni, nem lett megreformálva a horror műfaja, sőt semmi olyan nincs benne, amit már ne láttunk volna máshol korábban.

Sokszor feldolgozott kalandmozi, ezúttal James Mangolddal a háttérben. A CGI-kutya néha egészen élethű, ám a legtöbbször kizökkentően művi. Ezt leszámítva, a látvány teljesen rendben van, elég csak a lavinajelenetre meg a sarki fény megvalósítására gondolni. A sztorivezetés, a színészi játék és az érzelmes, de hangulatos zenei aláfestés szintén működik a filmben.

Vontatott történetvezetésű, elvont romantikus dráma, ami láthatóan a Testről és lélekről testvérfilmje szeretne lenni. A főszereplőnő hihetetlenül enerváltan játszik, de ez a fajta alakítás már régóta a magyar mozik egyik jól ismert betegségének számít. A valóság meg a képzelet határmezsgyéjén billegő alkotás álmosító hangulatát, időnként nyomasztó ambienttel, illetve a horrorfilmekbe is simán beleillő zenei főtémával igyekszik feldobni a rendezőnő. A mű fő érdeme Budapest fényképezése, valamint a hazai egészségügy szarságának bemutatása.

Még Scooby Doo hangja is ő volt :D Na meg persze az egykor szebb napokat látott RiseFm-é. Ők annó egy vicces party teasert is csináltak vele.

https://www.youtube.com/watch?v=IA5tH_DS2GQ

„Az viszont tutttifrutti, hogy romantikus filmben már nem igen tudnám elképzelni ilyen fejjel!:)”

Már ki is öregedett abból a műfajból.

„Csak egy szerkesztő képes a trollság ennyi aspektusát megkülönböztetni :)))”

Csak ha maga a szerkesztő is egy troll :)

Az eleje összevissza csapong, de később ügyesen összeszedi magát a több szálon- és idősíkon futó cselekmény. A beteg jeleneteket tartalmazó, a vallás fanatikus közösségeket kritikával illető film legtöbb szereplőjének van valami bűne vagy züllöttsége. Kinek kisebb, kinek nagyobb mértékű. A legszimpatikusabb, egyben legvagányabb tag a legérdekesebb történetívvel rendelkező Arvin, akit Tom Holland alakít. A színész itt egyébként ad egy kis ízelítőt, hogy mi lett volna, ha a Marvel nem Pókembernek, hanem mondjuk Daredevilnek, esetleg a Megtorló lightosabb verziójának castingolja. Bill Skarsgard szintén zseniális, Pattinsonon sokat lehet röhögni, Elvis unokája pedig már megint kurvát játszik. A stílusos angol + magyar címmel megáldott alkotás az előadások mellett, a forgatókönyvben a legerősebb, aminek szálai tökéletesen összeérnek a végére.

A valós eseményeken alapuló film egy fiatal, büntetett előéletű wannabe csuhás érdekes történetét meséli el, aki egy vígjátékba illő félreértésnek köszönhetően, mégis pap lesz. A srác misézik, gyóntat, jótékonykodik, de mellette iszik, cigizik, drogozik és természetesen baszik. A cselekmény izgalmas fordulatokat tartogat, a főhős pedig folyamatosan fejlődik az álszent egyházközösséggel együtt. A film csúcspontjai azok a részek, amikor a kamu atya az érzelmeit, személyes sérelmeit a beszédeibe építi. A lengyel alkotás egy jókora kritikával illeti az egyházat, valamint a vallási fanatikus embereket, az eleje egy vérmentes, ám erőszakos, a vége meg egy véresen brutális, viszont rohadt látványosan megcsinált jelenetet tartalmaz.

Az eleje tökéletesen hozza a japán mozik unalmát, de aztán szerencsére beindul a sztori, ami előbb rejtélyessé-paranoiddá, majd a végére teljesen feszültté válik. A hangulat időnként egészen erősre sikeredett, legnagyobb részt a nyomasztó zenének köszönhető. Az utóbbi mellett a rendező kisebb horrorisztikus elemekkel, némi erotikával és egy röhejes táncjelenettel próbálta feldobni neo-noir-ját, amelynek egyébként a féltékenység a központi témája. A fényképezés első osztályú, ám a borítóra szerkesztett színvilág, valamiért sehol nem mutatkozik meg a filmben.