The Cortez

Egy kevésbé ismert, méltatlanul lepontozott, a szexfüggőséget keményen bemutató erotikus dráma. A sztori érdekes, sőt egészen izgalmasnak mondható, a színészek szintén jók, viszont a dokumentarista, többször amatőrfilmes hatást eredményező megvalósítás, igencsak szarra sikeredett. A szexjelenetek leginkább őrültek és perverzek, de akadnak köztük paródiába illően túltoltak is. A vége felé fordulatossá válik a történet, a lezárásra pedig egy durva, egyben lehangoló végkifejletet kapunk.

Enervált, depresszív független alkotás. A történet lassan hömpölyög előre, ám a játékidő közepe tájékán, valamivel azért érdekesebbé és feszültebbé válik. A film leginkább a melóhelyi kihasználásról szól, később egy MeToo-szálat is behoz a cselekménybe, de szerencsére ízlésesen teszi. A dráma legnagyobb erőssége a hosszú snittes fényképezés.

„Finom érzelmi tölteten alapul a film, nem akar se többet mutatni, de még sejtetni sem,(részemről: sajnos.)
A helyzet adta, sokszor talán félreérthető szituációkat, de vad szex, nyalifali, egyéb intimebb szituáció sehol nem volt.”

VS

„Szendék, aggszűzek, álszentek, erősen konzervatív, nyafogó hello kitty-k inkább kerüljék a filmet.”

A fentiek fényében miért is kell elkerülniük?

A magyar skandináv thriller. A nyomozó első fél órája is próbálkozott ezzel a stílussal, ám itt az egész film olyan, mintha egy Q-ügyosztály epizód lenne.
A sztori felkavaró, a képi világ és az atmoszféra sötét, nyomasztó, melyekhez tökéletesen passzol a lepusztult, téli helyszín + a komor zene, a főszereplő kellően kiégett, a társadalom morálisan züllött, a színészi játék pedig ténylegesen erős. Merészen reflektál aktuális problémákra, megdöbbentő fordulatokkal operál, ráadásul egy percre sem érződik olcsó, erőltetett koppintásnak, mivel az észak-európai stíljegyek mellett, magyar sajátosságok szintúgy befigyelnek.
Első nagyjátékfilmhez képest a rendezés hihetetlenül profi: a cselekményvezetés feszes, a hangulat már az elején beszippantja az embert, nézeti magát az alkotás, a jelenetek meg 2-t leszámítva (a totál felesleges szexbetétet, illetve a szarul fényképezett-vágott rendőrségi lövöldözést), erőteljesen vannak megkomponálva.

Kezdetben viccesnek tűnik, de nem sokkal később egy idegesítő, zavaros marhaság kerekedik belőle, amiben Trokán Nóra csúnyán leégeti magát. A vicces cím és a végén hallható, 1000 mirrorsra keresztelt dal számítanak a kisfilm értékelhető részeinek.

Őrült krimivígjáték, ami főként a fekete humorra és a helyzetkomikumokra épít, de a nyitójelenetben abszurd poénokat is felvonultat. A sok vér, a morbid részek, a meglepő fordulatok, a hirtelen kirobbanó erőszak meg a nagyszerű, fejezetekre bontott sztori miatt, némi tarantinós hatás érződik a filmen, amely színdarabként ugyanilyen kiválóan tudna működni.

Dokumentarista, disztópikus alkotás. Varázsa a hosszú snittes, kézi kamerás fényképezési stílusában, a természetes fényekkel megspékelt, földhözragadt képi világában meg a mozgalmasabb jelenetek (melyek közül a legkiemelkedőbb az egyedi autósüldözés) alatt látható, videójáték feelingben rejlik. Cselekményvezetésben már nem jeleskedik annyira a film: hiába az érdekes alapsztori, leginkább a vége felé válik izgalmassá és feszültté a történet. A sötét, depresszív hangulatot, szarul sikerült poénkodással próbálta feldobni a rendező.

Nem éppen vidám történet, mivel Judy Garland életének utsó évét meséli el – gyerekkori flasback-ekekkel megszakítva –, így hangsúlyos szerepet kap züllöttsége, az alkohol- és gyógyszerfüggősége, valamint családi problémája. Zellweger nem egyszer túljátssza a karaktert, a fiatal Judyt alakító csaj pedig gyengén tolja, annak ellenére, hogy az ő esetében tökéletesen eltalálták a hasonlóságot. A hollywoodi trendeknek megfelelően, biztos, ami biztos, beleerőltettek egy kis buzipropagandát a forgatókönyvbe. Emellett a folyamatos Ózra való utalgatás is rohadtul fárasztó ám. Mindannyian tudjuk, hogy az a film egy fontos állomás volt a művésznő karrierjében, tehát nem kellett volna fél óránként emlékeztetni minket rá. A mozi mélypontja mégis a hatásvadász, nyálas, giccses, továbbá mindezek hatására természetesen kínos lezárás.

Nyomasztó, depresszív, a függőségről és a züllöttségről szóló független művészfilm, teletűzdelve színvonalas fényképezéssel, faszályos beállításokkal, illetve kreatív, az idő múlását stílusosan érzékeltető vágásokkal. A kezdő montázsból kiderül, a főszereplő csaj már fiatalkorúként is egy szar természetű, lázadó picsa volt, így hát nem csoda, hogy később rácsúszott a hernyóra, tönkretéve ezzel sajátja + családja életét. Az alkotás jól bemutatja a heroinmámort, az addikció kialakulását meg a visszaeséseket, a befejezés pedig katartikusra sikeredett.

Egy egészen egyedi koncepció a rendezőtől, aki itt a kezdeti stílusához kanyarodik vissza. A sztori érdekes, a fényképezés ultraigényes, a vizuális trükkök pedig látványosak. A kreativitás már a címen is érződik, mivel egy szójátékot takar. Az arab főszereplő pali meg a groteszk kinézetű, lóbaszó magasságú őrangyal története egyszerre abszurd, meseszerű és érzelmes. A film különleges egyvelege a fantasy, a romantika, valamint a komédia műfajának.