Hulla88

Meghalt Dušan Makavejev. :-(

https://passport.blog.hu/2013/08/14/25_eve_tortent_a_gladbecker-tuszdrama

Az élet is produkál ilyen idegesítő, értelmetlen, banális, klisés helyzeteket. Általában a megtörtént eseményekből készülnek filmek, itt kis változtatásokkal, a filmből készült a megtörtént esemény.

Szintén nehéz helyzetben érzem magam, ám pont a Te hozzászólásod tolt el az ötös felé a sima jó helyett. Az a jó ha nem tisztázza le a helyzetet, mert akkor nagyon egyoldalú beállítása lett volna a történetnek, bár meglátásom szerint így is kissé az volt. Amellett, hogy egy szuverén állam elleni agresszió, aki ráadásul a szomszédunk nem elfogadható, de a helyzet már csak etnikailag is sokkal összetettebb és árnyaltabb, a kulturális és gazdasági összefonódás ami részben az oroszokhoz köti Donyec-t pedig tovább bonyolítja a helyzetet, így az a helyes művészi magatartás ha kikerüli az egyértelmű igazságosztó szerepét.

Ennek ellenére, a holland és a német támogatá és az (egyébként kiváló) ukrán rendező, nyilván inkább Ukrajna érdekei és a nyugati hátszél felől közelíti meg a kérdést, és az epizódok közül egy-kettő túl is lett tolva, adja magát az utolsó sokkoló epizód és az einstandolás, aminek rendszerességét és valóságosságát nehéz ellenőrizni.

A kedvenc jeleneteim ezzel szemben, egyrészt pont azok, amik nem brutalitásukkal vagy jogsértésükkel, akar meghökkenteni, hanem a köznapi donyecki életet és a szovjet érát idéző retorikát idézi meg (tavaly hosszabb túrát tettem Ukrajnában, ezek a dolgok valósak, az apróságokról, mint utak állapota, szovjet éra építészete és a többi, szintén pontos képet ad a film). A "fasiszták" támadnak de, mi "elvtársak" megvédjük a "szent anyaföldet". Ez az általánosító retorika jobban üt, mint bármilyen zabrálás, mert egy tömeggyilkos rendszert emel piedesztálra, méghozzá hosszú évtizedek távlatából, amelynek ma tényleg nem kéne, hogy jogalapja legyen.

Tenebra cikkével ellentétben, az ukrán katona vegzálását én nem csak a tömegpszichózis javára írom, hanem a jogos sérelmek megtorlására, egy jogtalan helyzetben. Mindkét oldalon komoly veszteségeket hozott a háború, és az öregek akik támadják a katonát, szeretteiket vesztik el, gyerekek halnak meg, ártatlanul, mindkét oldal fegyvereitől, a katonák zabrálásra pedig akár arra is engedhet következtetni, hogy nem kapnak elég felszerelést az oroszoktól. Egy másik jelenetben, pedig az oroszul beszélő katonák, bizonygatják, hogy a szomszédos településekről származnak, csak épp nem jut eszükbe a neve. Pont ezek az árnyalatok és ellentmondások teszik naggyá és igazán Közép-Kelet Európaivá ezt a filmet.

Amúgy tényleg bizarr, tipikusan kelet-európai egyszerre furcsa ám valahol mégis kedves humora van a filmnek, az operatőri munka pedig kiváló, valahogy a Dombokon túlra emlékeztetett, mint kiderült nem véletlen, mert Oleg Mutu román operatőrrel forgatta Loznyica a filmet.

Nekem pont, a film első fele tetszett, amely jó kamerakezeléssel és karakterépítéssel egy erős tartalmú szociálisan érzékeny filmet vetít előre, amelyből még bármi lehet. Na, ezt az erős kezdést temeti maga alá a film második fele, sehova sem futó karakterekkel, értelmezhetetlen szektázással, full felesleges rémalakkal, a gonoszak közötti nevetséges kapcsolatokkal és párbeszédekkel, amelyek nem groteszkké vagy feszültté teszik a légkört, hanem érdektelenné. Kár érte, mert ebből lehetett volna egy The Invitation féle fasza mozi, ahol a családi sérelmek helyére a társadalmi különbségek kerültek volna előtérbe.

Számomra az eddigi legjobb Audiard és az egyik legjobb menekültfilm. kapásból a kiindulóhelyzet, hogy nem "bevett" országból érkező menekülteket helyezel az európai közegbe, hanem sri lankaiakat, az egyik "befogadó" nem is tudja hova tenni az országot.
Másodrészt: az árnyalt közeg, a káosz elől de terhes múlttal és hazugságban menekülő család, amely nem egy européer fehér közegbe érkezik, hanem egy kvázi új polgárháborús területre: a nagyrészt (nagyon nagyrészt) bevándorlók lakta önkormányzati épületsorba, ahol szintén farkastörvények uralkodnak. (Hogy az alapból itt élő akár többgenerációs bevándorlók tehetnek-e helyzetükről szerencsére a film nem foglalkozik, így több idő marad Dheepanékra)
Harmadrészt: A film első fele bemutatja azt, amit kevés menekültfilm, miszerint, hogyan alkalmazkodik egymáshoz és a már említett környezethez egy idegen kultúrában egy család, akit a közös nyelven és származáson kívül más nem köt össze. Az apró jelenetek (amikor "apukához" átjön aludni a "lánya" és átveszi tőle a párnát) nagyon közel hozzák az összes szereplőt.
Negyedrészt: Az említett zsánerfilmbe csapás, számomra arról szól, hogy Dheepan , eddig nem nézett szembe a múltjával amikor a "feleség" mondja neki, hogy "ez a te véred" mikor sok vér keveredik ott, szintén szimbolikus értelmű, ahogy az is, hogy az a tapasztalat tartja életben és védi meg nőjét Európa közepén, amit egy kicsiny sziget véres polgárháborújában tanult.
Ötödrészt: A vége valami oltári mód elvan baszva, remegteti is rendesen az ötös lécét. Nem értem továbbá, hogy minek kellett behozni a sri lankai tábornokot (sehova sem vezető mellékszál), plusz az elefántos álomképeket, amiknek csak akkor lett volna értelme, ha az utolsó öt perc boldog világa helyett, csóri elefánttal történik valami, lezárva azt a szimbólumrendszert. Egyébként Audiard azt akarta a végével mondani, hogy az angoloknak jobban sikerül az integráció, mint a franciáknak?
A színészek egyébként remekek, a Dheepan szerepét játszó mókus pedig tényleg harcolt a polgárháborúban.

Thriller, szocio és kamaradráma. A bonyolult vallási és társadalmi helyzetet, a hatalmat és a rá adott választ, de még az apró egyéni drámákat is megragadó film, remek alakításokkal. Elképesztően erős 97 perc, rég adtam ekkora ötöst, azért meg plusz elismerés, hogy az egyiptomi filmművészet milyen gyorsan reflektál az aktualitásokra.

A film zárása ma már közhelyszámba megy, akármekkorát ütött ez negyven éve, nekem olcsó és túl evidens magyarázat volt, így rezeg a léc a film értékelésénél. De.

A színészi játék, a kiváló zene, és a történetben meglévő búvópatakok számomra olyanná teszik a filmet, mintha a Ragyogást Pasolini rendezte volna meg egy kis Psychoval vegyítve, ajánlott kategória.

A számodra csálé vég, nálam pont fordítva esett le.

Számomra azt jelképezi, hogy egy embert mennyire határoz meg a múltja (származás,neveltetés, gyerekkori traumák és az abból fakadó tettek, amik nyilván nem mentik fel de megmagyarázhatják egy személyiség torzulásait.) A fickónak a tabula rasával volt lehetősége elveszteni a múltját és új életében meghozni az első és végső döntését. Ha jól emlékszem a nő is elveszti a memóriáját, nem? (Majd egy éve láttam) Ezek szerint neki szeretnie kellene egy testvért, akihez a kinézetén kívül nem köti más? Ellenben az új élete közös sorssá fonódott a testvére gyilkosával a természetfeletti esemény miatt, ez határozza meg jobban a film belső logikája szerint.

Az egyébként nem rosszul felépített sci-fi, krimi nekem csak a körítés volt ehhez, hogy számba vegyem, mit érnék a múltam, tapasztalataim és a többi nélkül. Minden egyenetlensége ellenére nálam közel járt az ötöshöz.

Kiváló látlelet a 60-as évek NDK-jából, egy megdöbbentően jól megírt és jól eljátszott női karakterrel, ami a kelet-német hétköznapokat és a rendszer lehetőségeit egy kisember számára kellő humorral és mélységgel mutatja be.A szerető és a feleség találkozása valami elképesztően jól lett vászonra víve.
Az egész filmen átívelnek a női főszereplő belső monológjai és kommentárjai pedig csak emelik az amúgy is erős történet szintjét, bemutatva (az amúgy gyönyörű) nő jellemfejlődését és felnőtté válását. A szinkron szintén bitang erős, amiatt kár lenne kihagyni ezt a kis ismeretlent.

Emiatt már megéri megnézni a filmet (ami persze dobozba került elkészülte után) viszont ami igazán időtállóvá emeli az a főleg diktatúrákban és autoriter vagy arra hajazó rendszerekben megjelenő törtető mameluk megjelenítése a bíró (aki persze lehetne más értelmiségi is) szerepében, aki félelemmel vegyes számításában túltesz a hatalom által elvártakon. Az amúgy is gyenge középosztály, amely a változás szelét hozhatná így ragad önös érdekekből és megfelelési kényszerből a hatalom fő kiszolgálói részéve. Ismerős történet, na.

Egyik oldalról nézve remek hangulattal és zenével, okkult szimbólumokkal operáló magával ragadó horror, amibe még egy kis body horror is belefér, másik oldalról nézve pongyola forgatókönyv, rémes párbeszédek, rossz színészi játék. Kár az angol nyelvért is, olaszul jobban működött volna a film.