Hulla88

Nem értem a pozitív kritikákat.
Béna karakterábrázolás: a terepen is aktív rendőrfőnök majdnem süket és más egészségügyi problémái is vannak, persze egy horrornak nem muszáj ragaszkodnia a valósághoz, de tartsunk már egy szintet, pont az adhat alapot egy horrornak, hogy valóságos helyzetekre jön a félelem faktor, a többi szereplő pedig egyszerűen unalmas és klisés, a színészvezetés és a színészek szarok, a történet belső logikáját ugyan nem lehet kikezdeni, de csak azért, mert nincs neki, valamiféle ezoterikus blődségre próbálják felhúzni a sztorit de annak elemei is ismerősek lehetnek innen-onnan. Lehetséges, hogy ezek miatt nem éreztem át a film hangulatát, ami talán valaki számára elviszi a hátán a filmet, a kritikák által emlegetett félelemérztetet pedig klisék és jumpscarek próbálják elhozni, számomra kevesebb, mint több sikerrel.

Akinek bejöttek a hasonszőrű nagyszabású 20-as,30-as években játszódó, árulással teli zsaru,gengszter,politikai összefonódásokkal terhelt dél-koreai filmek, azok nyugodtan tegyenek vele egy próbát.

Apróbb bakiktól eltekintve szép ívű film és az európai szemnek könnyebb követni az eseményeket, mint az ázsiaiakat, az ismerős témák és az ismerők arcok miatt is.

Nem tipikusan Melvillei (egy regényből készült) alkotás, itt nem fogadalomról, árulásról egymásért való kiállásról van szó, nincs krimi, sem a rendező egyből felismerhető stílusossága, e helyett a film első felében remekül megírt karakterek és párbeszédek által vezérelt ideológiai csatát látunk, hogy aztán a film második fele szétrebbentse az ideológia fátylát és maradjon a pőre lélek pokoljárása. Ha nem tudom, hogy ki rendezte simán Bressont mondtam volna, a Belmondo által megformált pap szinte mágikus karaktere pedig Pasolinit juttatta eszembe. Az operatőri munka zseniális, ezek a színészek ilyen forgatókönyv mellett pedig nem is tévedhetnek. Az egyik kedvencem lett a rendezőtől.

Rendkívül kemény kamaradráma, erős színészi jelenléttel, pergő párbeszédekkel, kellő és pikírt humorral, a mindenkori keményvonalas iszlám és a nők jogai közti tragikummal. Akit érdekel a téma annak kötelező, én mindenesetre lehidaltam tőle.

Kemény film. Nem mondanám giccsesnek az általad említett jeleneteket, az addigi kilátástalan, szürke, fénytelen közegből léptek ki a bukolikus idillbe, ám az egészet körbelengi a fojtogató valahol csak félig boldog zenei aláfestés és az, hogy tudod, hogy a "szabadság, szerelem" kettőse vérpadra van ítélve és bármikor elbukhat. Jobban éreztem a feszültséget, mint sok horrorfilmnél csak itt a névtelen gonosz nem egy szellem,hanem a mindent túlélő kicsinyes hatalom. A bukolikus idillt nem véletlen írtam, szerintem a szarvasos jelenet konkrétan ennek a Radnóti versnek a vizuális átültetése:

"hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, -
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, kűzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda -
és lassan, szomorun bőg a kövér levegőben"

Bőven érezhető minden pillanatban, hogy a rendszer nem változott csak átalakult.

Meghalt Dušan Makavejev. :-(

https://passport.blog.hu/2013/08/14/25_eve_tortent_a_gladbecker-tuszdrama

Az élet is produkál ilyen idegesítő, értelmetlen, banális, klisés helyzeteket. Általában a megtörtént eseményekből készülnek filmek, itt kis változtatásokkal, a filmből készült a megtörtént esemény.

Szintén nehéz helyzetben érzem magam, ám pont a Te hozzászólásod tolt el az ötös felé a sima jó helyett. Az a jó ha nem tisztázza le a helyzetet, mert akkor nagyon egyoldalú beállítása lett volna a történetnek, bár meglátásom szerint így is kissé az volt. Amellett, hogy egy szuverén állam elleni agresszió, aki ráadásul a szomszédunk nem elfogadható, de a helyzet már csak etnikailag is sokkal összetettebb és árnyaltabb, a kulturális és gazdasági összefonódás ami részben az oroszokhoz köti Donyec-t pedig tovább bonyolítja a helyzetet, így az a helyes művészi magatartás ha kikerüli az egyértelmű igazságosztó szerepét.

Ennek ellenére, a holland és a német támogatá és az (egyébként kiváló) ukrán rendező, nyilván inkább Ukrajna érdekei és a nyugati hátszél felől közelíti meg a kérdést, és az epizódok közül egy-kettő túl is lett tolva, adja magát az utolsó sokkoló epizód és az einstandolás, aminek rendszerességét és valóságosságát nehéz ellenőrizni.

A kedvenc jeleneteim ezzel szemben, egyrészt pont azok, amik nem brutalitásukkal vagy jogsértésükkel, akar meghökkenteni, hanem a köznapi donyecki életet és a szovjet érát idéző retorikát idézi meg (tavaly hosszabb túrát tettem Ukrajnában, ezek a dolgok valósak, az apróságokról, mint utak állapota, szovjet éra építészete és a többi, szintén pontos képet ad a film). A "fasiszták" támadnak de, mi "elvtársak" megvédjük a "szent anyaföldet". Ez az általánosító retorika jobban üt, mint bármilyen zabrálás, mert egy tömeggyilkos rendszert emel piedesztálra, méghozzá hosszú évtizedek távlatából, amelynek ma tényleg nem kéne, hogy jogalapja legyen.

Tenebra cikkével ellentétben, az ukrán katona vegzálását én nem csak a tömegpszichózis javára írom, hanem a jogos sérelmek megtorlására, egy jogtalan helyzetben. Mindkét oldalon komoly veszteségeket hozott a háború, és az öregek akik támadják a katonát, szeretteiket vesztik el, gyerekek halnak meg, ártatlanul, mindkét oldal fegyvereitől, a katonák zabrálásra pedig akár arra is engedhet következtetni, hogy nem kapnak elég felszerelést az oroszoktól. Egy másik jelenetben, pedig az oroszul beszélő katonák, bizonygatják, hogy a szomszédos településekről származnak, csak épp nem jut eszükbe a neve. Pont ezek az árnyalatok és ellentmondások teszik naggyá és igazán Közép-Kelet Európaivá ezt a filmet.

Amúgy tényleg bizarr, tipikusan kelet-európai egyszerre furcsa ám valahol mégis kedves humora van a filmnek, az operatőri munka pedig kiváló, valahogy a Dombokon túlra emlékeztetett, mint kiderült nem véletlen, mert Oleg Mutu román operatőrrel forgatta Loznyica a filmet.

Nekem pont, a film első fele tetszett, amely jó kamerakezeléssel és karakterépítéssel egy erős tartalmú szociálisan érzékeny filmet vetít előre, amelyből még bármi lehet. Na, ezt az erős kezdést temeti maga alá a film második fele, sehova sem futó karakterekkel, értelmezhetetlen szektázással, full felesleges rémalakkal, a gonoszak közötti nevetséges kapcsolatokkal és párbeszédekkel, amelyek nem groteszkké vagy feszültté teszik a légkört, hanem érdektelenné. Kár érte, mert ebből lehetett volna egy The Invitation féle fasza mozi, ahol a családi sérelmek helyére a társadalmi különbségek kerültek volna előtérbe.

Számomra az eddigi legjobb Audiard és az egyik legjobb menekültfilm. kapásból a kiindulóhelyzet, hogy nem "bevett" országból érkező menekülteket helyezel az európai közegbe, hanem sri lankaiakat, az egyik "befogadó" nem is tudja hova tenni az országot.
Másodrészt: az árnyalt közeg, a káosz elől de terhes múlttal és hazugságban menekülő család, amely nem egy européer fehér közegbe érkezik, hanem egy kvázi új polgárháborús területre: a nagyrészt (nagyon nagyrészt) bevándorlók lakta önkormányzati épületsorba, ahol szintén farkastörvények uralkodnak. (Hogy az alapból itt élő akár többgenerációs bevándorlók tehetnek-e helyzetükről szerencsére a film nem foglalkozik, így több idő marad Dheepanékra)
Harmadrészt: A film első fele bemutatja azt, amit kevés menekültfilm, miszerint, hogyan alkalmazkodik egymáshoz és a már említett környezethez egy idegen kultúrában egy család, akit a közös nyelven és származáson kívül más nem köt össze. Az apró jelenetek (amikor "apukához" átjön aludni a "lánya" és átveszi tőle a párnát) nagyon közel hozzák az összes szereplőt.
Negyedrészt: Az említett zsánerfilmbe csapás, számomra arról szól, hogy Dheepan , eddig nem nézett szembe a múltjával amikor a "feleség" mondja neki, hogy "ez a te véred" mikor sok vér keveredik ott, szintén szimbolikus értelmű, ahogy az is, hogy az a tapasztalat tartja életben és védi meg nőjét Európa közepén, amit egy kicsiny sziget véres polgárháborújában tanult.
Ötödrészt: A vége valami oltári mód elvan baszva, remegteti is rendesen az ötös lécét. Nem értem továbbá, hogy minek kellett behozni a sri lankai tábornokot (sehova sem vezető mellékszál), plusz az elefántos álomképeket, amiknek csak akkor lett volna értelme, ha az utolsó öt perc boldog világa helyett, csóri elefánttal történik valami, lezárva azt a szimbólumrendszert. Egyébként Audiard azt akarta a végével mondani, hogy az angoloknak jobban sikerül az integráció, mint a franciáknak?
A színészek egyébként remekek, a Dheepan szerepét játszó mókus pedig tényleg harcolt a polgárháborúban.