Fatupi

Én nem értem mi történt az emberiséggel, de a sokadik olyan hozzászólásba botlok, miszerint nyomába sem ér az első résznek (???)

Ez a film nyerheti meg legközelebb a Pekingi Filmfesztivál rangos Síró majom-díját.

Épp az imént fejeztem be a Fathert, és teljesen a hatása alatt vagyok. Nem láttam Chadwick Boseman filmjét, ezért kérdezem, hogy tényleg neki kell idén kapnia? Mert Hopkins valami frenetikusan jó...

Ugye minden pornó valami kis alibi történettel kezdődik, mivel a nagy durranást valahogy elő kell készíteni, de a műre senki sem erről a részéről fog emlékezni.

Összességében pozitív a mérleg, de a cselekmény váza ugyanaz, ennélfogva azér' sokkal jobb semmiképp sem lehetett a film (de jóval letisztultabb és par dolog most esett le, hogy miért úgy volt). Egy nagyon kibővített verziója az eredetinek (persze kiírtva belőle Whedon kezenyomát), hálistennek mégsem éreztem a 4 órát, le tudott kötni, guilty pleasure-ként élveztem is, ahogy Snyder többi filmjét.
Lehetne Cyborg cutnak is hívni, mert ő és Flash leginkább a film nyertesei, különösképp előzőhöz sokat tett hozzá a film, de persze Zack Snyder az Zack Snyder, jól megírt karaktereket és jellemfejlődést ne várjon az ember (Aquaman volt a legszürkébb). Rühelltem Whedon giccses stílusát, ahogy a Liga tagjaiból seperc alatt, teljesen hiteltelenül nagybetűs tschaládot rittyentett, ahogy Wonder Woman szerelmetes pillantásokkal vizslatta a földön hancúrozó Superman & Cyborg duót. Ugyanakkor nagyon merev és gépies lett a film azáltal, hogy Snyder minden könnyedebb momentumot kigyomlált a filmből, még ha egynéhány nem is működött - pl WW és Batman közös pillanatait szerettem az eredetiben. Több humánum, több interakció, kevesebb zúzda.
Steppenwolfra kár is szót pazarolni, egy előzőnél jobban kinéző CGI-monstrum (unpopular opinion: Darkseid kinézete viszont vérfagyasztó), habár hasonlókat egy óvodás szokott zsírkrétával rajzolni, mikor próbálja megijeszteni a csoporttársait a világ legijesztőbb szörnyével. A végső leszámolás ellenben sokkal jobban tetszett, igazi csapatmunka volt, ami nem csak Superman megjelenésének köszönhetően lett hazai. A vizionárius rendező a végén azért beintett mindenkinek, egy "nesztek, ezt nem kapjátok meg sosem"-felkiáltással. E kapcsán az az érzésem, hogy szánt szándékkal gerjeszti tovább a feszkót, tele is van már az internet az új hashtagekkel.

+ képarány - idegesítő
++ WW jeleneteinél felcsendülő zene - idegesítőbb
(Elfmant baszogatták? Ilyen szar score-t még nem hallottam, az olykor egy az egyben Zimmertől átvett témáktól eltekintve)
+++ Steppenwolf szinkronja - legidegesítőbb, mintha egy szkafanderből beszélne végig, érdemes eredeti nyelven nézni

Én akkor látom értelmét egy újabb lázadós sorozatnak, hogyha követik azt az irányt, amit Cassian reprezentált a RO-ban, tehát a jó és rossz közötti határ elmosódását. Ha a lázadókat nem idealizált jófiúkként mutatja be, hanem mint terroristákat, akik szentül hiszik, hogy a nagyobb jó érdekében cselekednek, és hajlandóak mocsokba dugni a kezüket érte. Én ezt a vonalat szerettem a filmben.
Mellesleg a Disney által ránk zúdított Star Wars-sorozatözönből engem a Bad Batch érdekel leginkább, mindig is az érdekelt, hogy a RotS eseményei után a Köztársaság hogyan lényegül át galaktikus diktatúrává, hogyan változik ettől az élet, a "kisember" mit érzékel belőle.

Csontig hatoló dráma, talán utoljára az Utoya volt rám ilyen hatással. Egy szír család kálváriájának egy napján keresztül ad betekintést a polgárháború mindennapjainak eseményeibe. Szinte tapintható a feszültség, permanens fegyverropogás, robbanások, a baj bármikor és bárhonnan érkezhet. A film keretes szerkezettel operál, és a végére válik világossá, mit jelent a lakás viszonylagos biztonsága a külvilág vadnyugati háborgásában. Ám ez ellen még a szilárd falak sem jelentenek biztos menedéket.
Ökölbe szorul a kezem, mikor arra gondolok, egyes dögevők kajánul lakmároznak a szegény, háborús övezetből érkezők tragikus helyzetéből.

Voltak ázsiaiak és indiaiak is a nemesek, illetve a parasztok között. Személy szerint engem még a SW-ben sem zavart különösebben a különböző rasszok arányának patikamérlegen való kiszámítása a teljesen idegen körítés révén, de ez a film egy 17. századi francia mesének az újrafeldolgozása, európai környezettel, rangokkal, kastélyokkal, kosztümökkel stb. Szerintem senki panaszkodhatott volna joggal a diverzitás hiányára. Ez így kicsit anakronisztikus.
Nem igazán tudom miért, talán csak más hangulatban néztem, de sokkal jobban élveztem, mint a hasonszőrű élőszereplős Disney-rebootokat. Itt működött, amit hozzátoldottak a történethez, a gonosz mostoha jelleme is életszerűbb lett, de a mesebeli bája sem csorbult a történetnek. Cate Blanchett lubickolt a negatív szerepben, pazar ötlet volt őt becastingolni.

Bevallom, kicsit meglágyította a szívem, hogyan hízeleg a film a fővárosunknak.
Maga a film teljesen súlytalan élmény.

Most, hogy megint lesokkolt a 66-os parancs szívesen megnézném a Sitheket moziban