Fatupi

Hőn remélem, hogy a stáblista utáni jelenet csak egy kikacsintás akart lenni, mert ebből csak valami borzalmasan erőltetett dolog sülhet ki.

Eddig a filmbéli sorrendben kezdett el fogyni a Nostromo legénysége... :(

A franciáknaknak ezidőtájt is megvolt a Rémi Gaillardjuk :) Parfait

Olyan érzésem volt, mintha a sztorit direkt úgy akították volna, hogy öreg Schwarzi szereplésének legyen értelme. Egyébként számomra az egész értékelhetetlen, felesleges, ritmustalan és önismétlő, főleg az akciójelenetekre értve. A két főszereplő botrányosan rossz, különösen Jai(llegtelen) Courtney, és ez csak meghatványozódik mikor interakcióba lépnek egymással. Szépen belesimul a mostani hótsemmilyen blockbusterek folyamába.

Az Emoji-film olyan tipikus bokszzsák filmnek tűnik, fölös energiák levezetésére jó lesz

Azt hiszem beállok azok közé, akik szerint az első fele zseniális, és a második fele ellaposodik. A finálé ismét nagyon emlékezetes lett, (tetszett, hogy nem volt levonva semmilyen konklúzió, nem volt moralizálva, hanem csak elénk lett rakva, mint egy darab hús, amit dolgozz fel ízlésed szerint) de ezzel együtt nálam csak az ötödik a Kubrick-életműből, a Narancs - Dicsőség - Strangelove - Ragyogás kvartett mögött.

Még ha vannak is hibái, az Interstellar minden alkalommal elvarázsol, magával ragad.

Éppen pár napja fejeztem be A náci párt felemelkedése című sorozatot, így gondoltam megfejelem egy ezidáig elmaradt klasszikussal, és hát... Egészen más valamiről egy dokumentum sorozatban hallani, mint megvalósulásában látni, még ha minden esetben nem is fedi le a valóságot. De rendkívül erős jelenetekkel operál, mint a krakkói kiürítés közbeni zongorázás vagy Amon Goeth ismerkedése a könyörülettel.
Egyébként számomra csak a végére vált túlzóan szentimentálissá a film, de a nézése közben nem nagyon zavart.

Nem ugyanaz.

Mivel már a trailer sem igért többet, ezért én sem mondhatom, hogy csalódott vagyok, de azért... Mégis, na.

Teljesen kifulladt a széria, csak az ismerős panelekből építkezik, ráadásul a történet egy pillanatra sem lassít, számomra a vége felé (ami amúgy még a legjobb része a filmnek - kár, hogy nincs jól felvezetve) már unalomba fulladt.

A rohanás mellett zavaró volt a főgenya, aki bár nagyon menő nézett ki, még Feketeszakáll szintjét sem érte el, és alig volt olyan tulajdonsága, amit ne láttunk volna korábban más gonoszoktól. Vagy ha mégse, arra már föl se kapta a fejét senki, hisz a sorozat annyira elrugaszkodott a realitástól, hogy az új misztikumoktól a nézőnek a szeme se rebben. Az első és a második részben se dobták be két perc után az elátkozott érmék vagy a Bolygó Hollandi átkát, akkor még a csontvázak/halacskák elérték a kívánt hatásfokot.

Elég hányaveti módon meg sem magyaráztak, hogy Salazar hogy a rákba maradt életben, mikor meg kellett halnia? Milyen átok ült azon a helyen? Valamint az iránytűtől függött, hogy kiszabadulnak a háromszögből? Ez mégis hogyan lehetséges? Emlékeim szerint Jack vált már meg a ketyeréjétől korábban is.

Ezenkívül nekem volt egy komoly logikai baki. Ha Poszeidón szigonyával minden tengeri átkot fel lehet oldozni, akkor Salazarnak és a legénységének nem meghalnia kellett volna tőle? Bár a film erről nem beszél, de értelemszerűen az átok az életbenmaradásuk kellett, hogy legyen, hisz Jacknek köszönhetően robbant fel a hajójuk a barlangban, amitől elégtek vagy vízbe fulladtak. Azt viszont nem tudjuk, hogy hogyan maradtak mégis életben?
A film szerint viszont a szigony az életet jelentette számukra. De akkor miért nem akarták, hogy Jackék megszerezzék? Hátradőlve megvárhatták volna, amíg ők törik magukat. Emellett voltak kisebb dolgok, amiket furcsálltam, de most inkább azt nem írnám le.

Apropó, Jack. Ez nem az igazi Jack Sparrow volt, hiába volt köthető hozzá a poénok nagy része, valahogy mégis szürke maradt számomra az egész filmben. Mintha teljesen lebutították volna, egy szemernyit sem volt szerethető figura. De Gibbs, Barbossa se kaptak elég teret a régiek közül, az utóbbihoz köthető fordulattól pedig nagyon ideges voltam, bár később megbarátkoztam vele valahogy. Az új szerelmespár pedig hol van az eredetihez képest, a románcuk pedig semennyire sincs felvezetve. Mintha a rendezők azt gondolták volna, hogy minek, úgyis tudjuk mi lesz a sorsuk.

David Wenham és a britek pedig teljesen feleslegesen voltak beletuszakolva, arra sem emlékszem, hogy hívták a karakterét. Ugyanígy vagyok a boszorkánnyal is.

A zenéről annyit, hogy nagyon örültem a Világ végén zenei témáinak, a nosztalgia ott nagyon beütött. Zanelli viszont a Zimmer-hagyaték kevergetésén kívül értékelhetőt nem nagyon tett hozzá. Azt nem értettem, hogy Salazar témája miért az átvariált változata Feketeszakáll témájának.

A látvány fantasztikus, messze lehagyja az előző film minimalista látványvilágát. Főleg a vége, amikor megidézte egy kicsit Mózes történetének egy grandiózus részét, de ezt az előzetes úgyis lelőtte. Az igazi tengeri összecsapásokat és a kardcsörtéket is hiányoltam. Bár úgy nehéz, ha Salazar korhadt fadarabja hajókat eszeget. De ott volt a tarsolyban egy Anna királynő bosszúja és egy Fekete Gyöngy is.

Összességében elég felesleges, hangulattalan, unalmas és szerintem logikátlan záróakkordja egy szebb napokat látott kalózeposznak. A trilógiától nagyon messze van, de egy hajszálnyival a negyedik is jobb nála. A vége felhúzza hármasra, de második megtekintésre még változhat az osztályzat.