josibaba

Micsoda film! Csillagos ötös!
Mennyire hiányzott már ez a hang, ez a csendes, lassú, mégis az első pillanattól beszippantó filmes varázslat. Az egyik legcsodálatosabb film a szeretetről, amit láttam. Ahogy Mimóza is írta: halk és szelíd. Figyelem, jelenlét, elfogadás, a másik megbecsülése - mindez csupa apró, hétköznapi, őszinte gesztuson keresztül. Ez minden.

Ritkán látni ilyen friss, üde, lendületes kosztümös filmet. Szerethető karakterek és alakítások, a legkisebb epizódszereplőig bezárólag. Gyöngyszem a maga műfajában.

Elkalandoztunk a filmtől, és nem tudom, itt és most szabad-e ebbe a kérdésbe mélyebben belemenni... Én úgy gondolom, felnőtt emberként szabadon eldönthetem, mi a számomra a legfontosabb az életben. Mint ahogy azt is, hogy milyen párkapcsolatban szeretnék élni. Szerintem a fontos a döntés. Ahhoz tarthatom magam, arra építhetek. Akármi mellett teszem le a voksomat, a mérlegnek mindig két serpenyője lesz, mindegyik verzióban lesznek fájó hiányok, nehéz pillanatok, magány, válság. Tőlem függ, a választásomtól, melyik útra teszem fel az életemet. Én a tartós elköteleződésben hiszek, azt szeretném minél teljesebben megélni, a szépségeivel és nehézségeivel együtt.

Az "... évtizedekig tartó, izzó szerelemben élő férfi-női történetek"-ben szerencsére nem hiszek, évtizedekig tartó, kríziseket és egyéb nehézségeket is túlélő, erős, mély és tartós szeretetkapcsolatokban annál inkább. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok ilyet ismerek. És úgy tapasztalom, mindegyiknek az alapja az egymás iránti erős tisztelet és bizalom: éppen az a két alapérték, amiket ezek a részigazságokra építő sztereotípiák és előítéletek (a férfiak mind erőszakos, önző gazemberek, metoo, bezzeg az azonos neműek vonzalma mennyivel tisztább, stb.) szép csendben, alattomban alámosnak... És azért fáj ez annyira, mert pontosan azt érzem, amit te: nagy bajban vannak a párkapcsolatok és a mély kapcsolatra vágyók, éppen ezért kellenének azok a nagy, katartikus alkotások és üzenetek, hogy egy párkapcsolatban (is) érdemes tisztességesnek lenni, megbízni egymásban, mert mindannyian erre vágyunk, és mert mindannyian képesek lennénk rá, ha nagyon akarnánk. Ebben lehetne megerősíteni minket... a művészet eszközeivel.

Gyönyörű képek, remeklő, szuggesztív színészek és játék, bőr alá kúszó, visszafogottságában és lassúságában is feszültséget keltő hangulat és miliő, egyszerre leheletfinom és szenvedélyes kibomlása egy tiltott szerelemnek - számomra ez minden, amit ez a film nyújtott - ami azért nem kevés. Szép mozi.
Mégis azon morfondíroztam az utolsó kockák után, hogy vajon elvitte-e volna ugyanez a cselekmény és mondanivaló a filmet a hátán, ha egy férfi és egy nő közötti szerelemről szólt volna a történet?
A másik dolog, ami zavart, hogy nem tolakodóan ábrázolva, de finomat sejtetve a filmben megjelenő, vagy említett férfiak mind érzéketlenek, sivárak, csak bajt hoznak a nőkre, majd cserben hagyják őket – úgy érzem, a kortárs filmművészet és irodalom egyik main stream, kötelező üzenete ez, éket verni, bizalmatlanságot és távolságot kelteni férfi és nő között – ez nagyon fáj. Fáj, mert igazságtalannak, tendenciózusnak és elfogultnak érzem, és fáj, mert minden módon szembe megy a mindenkit - férfit és nőt egyaránt - megillető emberi méltóság tiszteletével, és ez romboló, mert szép lassan általános társadalmi vélekedéssé és előítéletté válhat...
Amúgy pedig nagyon hiányoznak a kortárs szép szerelmes filmek, igaz, erre csak a legnagyobb alkotók képesek...

Négyes és ötös között billegett a film nálam, végül Richard Farnsworth játéka miatt felkerekítettem. Tökéletesen állt neki ez a szerep, élt is a lehetőséggel.

És ha már osztályfőnöki órát emlegettem, érdemes a Szilágyi Áronról készült filmmel együtt megnézni... Na így lenne miről beszélgetni, világlátást formálni, értékrendet tisztázni... KINCSESBÁNYA!!! Remélem, pedagógusok is vannak a KT közösségében. :-))

Mennyi mindenről szól ez a film... Az első pillanattól bevonzott ebbe az első pillanatban számomra félelmetes világba, dráma a javából, rengeteg gondolattal, kérdésekkel, üzenettel. Osztályfőnöki órára való!

Remekbe szabott, üde vígjáték. Ha létezik örömzenélés, akkor ez egy örömfilmezés lehetett a színészeknek, ami érződik is a játékukon. Az ízig-vérig skandináv karakterek mellett is volt egy kis Belmondo-életérzésem, miközben néztem a filmet. Jól esett ez a kis bolondozás, tavaszi fáradtság ellen is hatásos volt, ajánlom a műfaj kedvelőinek...

Íme, egy újabb csoda, amit a KT-nek köszönhetek. Gyönyörű film. Egészen finoman nyúl az anyaság legfájdalmasabb valóságaihoz. A legjobban az tetszett benne, hogy úgy éreztem, a kamera mögött ugyanazok az angyalok álltak, akik a Berlin felett az ég elején láthatatlanul beleolvasnak az emberek gondolataiba, érzéseibe, és együttérző szeretettel ölelik át őket... Ítélkezés, moralizálás sehol a filmben, egyszerűen belevont ezeknek a keserves sorsoknak az egyszerre reménytelen, mégis csupa remény világába. A hibás döntések elkerülhetetlen következményeit nem szépítette, de végig életben tartotta bennem a reményt, hogy ezek az asszonyok megérdemelnék, hogy teljesüljön a legeslegmélyebb vágyuk. A mi vágyaink.
Számos képsor mart bele a lelkembe, az a bizonyos autós jelenet még most is megríkat, ha felidézem....
Amatőr filmrajongó lévén nem bonyolódnék a képi világ vagy a rendezés elemzésébe, de lenyűgözött a látvány, a képek hangulata, ritmusa, hol balladai, hol misztikus, hol bohém, keserédes humora...
Csillagos ötös!