The man who laughs

  • 1
  • 2

"Miért kellene minden karaktert a bölcsődétől a kamaszkorán át a végkifejletig végig követni, miközben hatalmas jellemé fejlődik?!?"

Nem kell túlzásokba esni, én sem ezt kérem számon a filmen. Hanem, azt, hogy a karakterek döntései legyen logikusak, érthetőek a saját szemszögükből. Ismerjük, őket annyira, hogy értsük, mit miért tesznek.

Akár tetszik, akár nem a történetek (drámák) nagy része (belső)utazásról szól. Nem feltétlenül kell nagy jelemmé válniuk, de hasson rájuk a cselekmény, a film végére valamiben legyenek mások, mint az elején. Egyik állapotból jussanak el a másikba. Ehhez nem kell feltétlenül nagyon cizelált figuráknak lennie, nem kell őket a bölcsődétől ismernünk, viszont akkor tudunk igazán azonosulni velük, ha értjük őket és akkor lesz a történet katartikusabb, ha a karakterei nem statikusak, akkor lesz a történet több, mint a cselekménye. Melyik az erőteljesebb dráma a Rocky, ahol a hős szembenéz, legyőzi a korlátait és bizonyít magának, vagy a James Bond, ahol a hős megmenti a világot, de csak mert az a dolga és igazán meg sem izzad közben?

Az eredeti Star Warsban volt egy Hero's Journey váz, amire ráhúzták Luke fejlődését (illetve ugye ott Han is változott, önző opurtunistából, hős lett). Ennél többet ettől a filmtől sem vártam el.

Ebben a filmben voltak döntések, amiket nem értettem, mert szerintem nem fakadtak a karakterekből: Miért nem megy velük Guerra? Persze sok mindent látott, kiégett katona, de korábban nem adta jelét, hogy inkább feladná. Miért szeretett egymásba a két főszereplő? Miért teszi túl magát Jyn azon, hogy gyakorlatilag a lázadók ölik meg az apját? Donnie Yen-nek is lehetett volna hangsúlyosabb személyes szála, arról, hogyan keresi és talál rá az erőre (a társa miért ábrándult ki belőle, csak azért mert a Birodalom hatalomra került? A filmben kb csak azért segítenek a lázadóknak, mert ott vannak.)

Amúgy ez azon kevés idei filmek egyike, ahol érdekelne egy bővített/rendezői változat.

előzmény: Nordbright (#109)

2016-12-27 20:32:19 [In Memoriam...] The man who laughs #2070

Nyugodj békében hercegnő. :(

Sajnos, akár mennyire is vártam és szerettem volna, nagyon szeretni, számomra is igen felemás lett a film.

Személy szerint úgy vélem, hogy a Star Wars az elmúlt közel 40 év alatt elég nagy és sok színű univerzummá nőtte ki magát, amelybe rengeteg különböző hangulatú története beleférhet. Így azt, hogy Edwards egy komorabb, sötétebb filmet akart csinálni, alapvetően nem érzem elhibázott ötletnek, főleg mert ugye ez nem is része a szigorúan vett Saga-nak. Itt megint az lehetett a probléma, hogy Edwardsnak volt egy elképzelése, de a stúdió fejesek nem voltak elég tökösek, féltek, hogy túlságosan elrugaszkodnak, az majd nem fog kelleni a népnek: ezért kellett a fölösleges fan service. Mert Vader, C3Po és a többiek tényleg fölöslegesek sajnos. Persze Vader jelenete nagyon cool, de annak a jelenetnek nem szabadott volna cool-nak lennie, annak félelmetesnek kéne lennie és persze az is, de nem eléggé. Azért, mert amikor megtörténik, már kvázi vége a filmnek. Ő az egyetlen ismerős karakter, aki maradt, és mivel az akciónak tudjuk, hogy nincs tétje, már-már drukkolunk neki. Mennyivel hatásosabb lett volna ez a jelenet a végső csata forgatagában, ha a főhősökkel küzd meg Vader, azokkal akiknek szurkolunk, akiket féltünk (én végig reménykedtem, hogy összecsap majd Donnie Yen karakterével)?

De ez csak egy apróság, ahogy az is, hogy Organa vagy Mon Montha szerepe is lehetett volna hangsúlyosabbak, nem értem, ha már úgy is szerepelniük "kell", akkor legalább Organa lehetett volna az, aki meggyőzi a lázadókat. A régiek közül egyedül Tarkinnak van lényegi szerepe, de nem tudom, hogy ez a CGI biztos kellett-e. Talán elegánsabb lett volna, ha csak utalnak rá, mint a IV.-ben a császárra.

Az igazi probléma tényleg az, hogy a karakterek kidolgozatlanok. Egyiknek sincsen szépen megírt, konzekvens karakteríve. Van, aki csak azért vesz részt a fináléban, mert épp ott van. És a legnagyobb baj, hogy éppen Jyn a legérdektelenebb, pedig meg van benne a lehetőség, hogy érdekes legyen. De a fejlődése teljesen vázlatszerű.

Ami pedig igazán zavart, hogy Donnie Yen és Whitaker karaktere tényleg újdonságot hozhatott volna a SW világba, de éppen ők kapták a legkevesebb szerepet. Nem csak ívük nincsen, de utóbbi fájóan kidolgozatlan is. Mennyivel jobb lett volna, ha látjuk az ő és Jyn múltját, át tudtuk volna érezni az újratalálkozásukat és az elválásukat. Az se volt teljesen világos, hogy miért adja fel a harcot, amikor simán mehetett volna a többiekkel, hogy aztán keményebben csapjon vissza a birodalomnak.

Egyedül Ben Mendelsohn karakterét éreztem kerek-egésznek. A többiek sematikusak voltak, akiknek nem volt idejük kibontakozni. (Még talán Mikkelsen és Luna karakterei a kivételek, de előbbi alig kap időt. A Luna és Jones közötti szerelmi száll pedig teljesen légből kapott.)

Pedig a látvány, a világ, az akciók és az atmoszféra remek. (Igaz, akár mennyire is tisztelem Michael Giacchino-t, első hallásra nem annyira tetszett a zene, végig az az érzésem volt, hogy egyszerre próbált John Williamst játszani és eltávolodni tőle).

Így pedig, akár mennyire is ciki ezt bevallani: nekem a Force Awakens jobban tetszett, pedig az tényleg nem igazán rak érdemben hozzá a SW világhoz és a sztorija is hézagosabb (bár ezen a folytatások segíthetnek), de ott mind 3 főszereplő karakternek (Rey, Fin, Kylo) volt egyértelmű, szépen vezetett fejlődési íve. És, bár a nosztalgiára is sokkal jobban rájátszott (Solo halála is inkább amiatt működött), igazán megkedveltem az új karaktereit így a filmhez érzelmileg is jobban tudtam kötődni. A Zsivány egyes azonban nem szolgáét ilyen karakterekkel, leszámítva talán Donnie Yen-t (illletve K2S0-t) , de őt meg elpazarolják.

Viszont hiába felemás a véleményem erről, nem mondok le az antológia filmekről, hiszen itt tényleg bármilyen lehet a következő. Igaz, én már azt szeretném, ha mernének elvonatkoztatni az eredeti trilógiától és ténylegesen is új történeteket, új érdekes karaktereket kapnánk ebből a világból. Jöjjön a Knights of the Old Republic, a Legacy vagy bármi, csak ne a nosztalgia legyen a lényeg.

Emiatt kellett megőrülni? Az év egyik legunalmasabb filmje, pedig a karakterei jók lennének (Leslie Jones nagyon kellemes meglepetés, messze nem olyan idegesítő, mint az előzetesben. Érdekes módon épp McCarthy a legszürkébb figura) csak hiányzik a lendület. Bár vannak jó poénok (melyek általában Hemsworth-höz köthetőek), ha egyszerűen nincsen érdemi sztori, hogy kitöltse a játékidőt. (Ráadásul a poénok sem záporoznak úgy, mint a Kém-ben és a találati arányuk is sokkal kisebb). Az is fura, hogy bármennyire is próbál önálló film lenni, nagyon nem tudd elszakadni az elődtől, a finálé majdnem ugyan az, csak (sokkal) több látvánnyal. (Ami amúgy jól néz ki, ha olyan feel good lett volna az egész film, mint amikor McKinnon harcol a szellemekkel, akkor valószinüleg szerettem volna). A Cameok pedig kifejezetten ötlettelenek voltak, Bill Murray karakteréből simán ki lehetett volna többet hozni. (Ennél az is kreatívabb lett volna, ha az eredeti szereplők lettek volna a filmbéli kamu szellemírtók, akik próbálnak alá ásni a csajoknak, lehet, hogy a "rajongók" még jobban feldühödnek, de a film legalább érdekesebb lettek volna.) Nem bántóan rossz film, és nem is gyalázza meg az eredetit, csak egyszerűen számomra ez baromi érdektelen volt.

Épp most írtam meg a kritikámat, és alapvetően egyetértek. Viszont én untam annyira, hogy ne legyen meg a hármas. Szerintem amúgy összességében inkább kerek egész film, nem érződik az a görcsös univerzum építi, mint mondjuk a BvS-nél (pedig itt jobb örültem volna, ha inkább a világból láttok többet és Redmayne-ből kevesebbet), persze ha úgy nézzük, hogy nincsen jól megírva, és a két sztori vonal is csak tessék-lássék kapcsolódik, akkor tényleg nem kerek-egész.

előzmény: BonnyJohnny (#7)

Pedig szerettem volna én szeretni ezt és nem is nézhetetlenül rossz. Sőt akár a 3-ast is megérdemelhetné, hanem untam volna kifejezetten. Ugyanis ebben a filmben egyszerűen minden fantasztikusan érdektelen: a sztori, a karakterek, a látvány (ez utóbbi a Doctor Strange után nézve különösen semmilyen) és a varázslóvilágot sem bővíti ki annyira, hogy úgy igazán rátudjon csodálkozni az ember.

A jegyzőkönyv szerint egy argentin filmet nézet. Most nem jut eszembe a címe, pedig a rendező mondta is a sajtó vetítésen. De annak filmnek a jogait nem kapták meg a készítők, így leforgattak egy jelegében hasonló (de azért túlzóbb) jelenetet, mint ami anno elmondása szerint annyira felizgatta Kovács Jánost, hogy elkövesse az első gyilkosságot.

előzmény: necksprain (#4)

2016-09-21 15:53:42 [Honlapajánló] The man who laughs #233

Ja igen itt a link: Allianz blogverseny

(Ezt még az előzőbe akartam, de véletlenül szerkesztés helyett, új kommentet küldtem.

2016-09-21 15:52:08 [Honlapajánló] The man who laughs #232

Nem tudom, hogy ki ismeri, de van ez a filmes blogom, a trashneveles.blog.hu, és ha olvastátok (és netalántán tetszett is) akkor örömmel venném, hogy, ha szavaznátok rám az Allianz blogversenyén (http://www.allianzblogverseny.hu/ - a Művészet és kultúra kategóriában keresettek.) (Persze akkor is szavazhattok, ha most hallotok róla először :D)

Előre is köszönöm a szavazatot minden fórumtársnak.

Persze, hogy egy fingós poén. Ám a a legokosabb, legkreatívabb és legsokrétűbb (és legérzelmesebb), amit valaha elsütöttek. Emellett pedig baromi egyedi és humoros film is, és bár a vége nem teljesen egyértelmű, azért bőven nem nevezném tartalmatlannak sem. Lehet, hogy pusztán én látom bele: de szerintem remekül mesél a párkapcsolatok formáiról és a normalitás "túlhájpoltságáról is".

Lehet, hogy semmi újat nem mond, de ez nem is baj, hiszen ilyen imádni való filmet én még nem láttam az idén. Egyszerűen minden baromi megkapó benne: a karakterek (és a színészek), a humor, a zene választás, a néhol Edgar Wrightot idéző vizuális gegek. Nekem eddig az abszolút kedvenc idei filmem.

2016-09-13 09:59:30 Toni Erdmann (2016) The man who laughs (4) #1

Ez tényleg nem volt rossz, mondjuk egy kicsit így is túl hájpoltnak érzem (inkább olyan 3,5/5). Egyszerűen túl hosszú a film, és ezt szerintem nem indokolja semmi (főleg, hogy a végső tanulság is kissé szájbarágós). Ettől függetlenül amúgy -moziban nézve- végig lekötött: vicces, megköhentő, érzelmes. Remek alakításokkal fűszerezve.

Úgy néz ki Reichardt nem nekem való. Már az elöző filmjét is nagyon untam, pedig annak cselekménye is volt. Értem én, hogy küszködő, független nők portréja a nagy amerikai közép kilátástalansága ellen, de az ilyen realista, emberközeli drámákat is lehetne érdekesen, izgalmasan, romantikusan, tragikusan vagy bár hogy ábrázolni. (Lásd: Locke, amiben papíron még kevesebb történik (Tom Hardy vezet), mégis sokkal izgalmasabb, lebilincselőbb film). Itt azonban gyakorlatilag semmi nem történik, de az legalább szép müvészien, hoszan kitartott képekkel. Legalább volak benne szép lovak, meg a világ legaranyosabb kutyája. (Na jó a színészek is teljesen jók voltak, nem rajtuk múlt.)

Sziasztok csináltam egy ilyet (ez az első ilyen jelegű munkám), és jól jönne pár független szem észrevétele, hogy milyen lett (esetleg pár tipp).

Akkor nem csak én nem találtam. Pedig volt bennem egy ilyen perverzió, hogy egyszer megnézek egy Asylum/Syfy filmet (bár kevés ilyet nézzek, mert a legtöbb trash-nek is csak unalmas és ingerszegény) a nagy vásznon - igaz valami óriás cápás-krokodilos-szörnyes trashnek jobban örülnék, mint egy ilyen mockbuster-nek - sebaj, majd legközelebb.

előzmény: bambula (#1)

Na végre nekem is volt lehetőségem megnézni a Függetlenség napja 2, és egyetértek ez jóval elmarad az első résztől. Én már eleve nem annyira vártam a filmet, mert eleve úgy gondoltam, hogy fölösleges folytatni a filmet, és igazam is lett a Feltámadás ugyanis nem több, mint az előzményének a felvizezett, lélektelenebb és sokkal kevésbé hatásos illetve emlékezetes változata.

Valóban az érződik rajta, hogy próbáltak mindenben túllicitálni az előzőn (látvány, humor, karakterek száma), de hiába van mindenből több, minőségből már nem sikerült felülmúlni.

Az új karakterek teljesen szürkék, és nagy részük gyakorlatilag egymással abszolút felcserélhető, mind jellemben, mind dramaturgia funkcióban. (Pl.: miért volt szükség Liam Hemsworth karakterére, ha ott van "Will Smith fia"?).

A "legérdekesebb" (inkább emlékezetesebb) karakter éppen az afrikai hadúr volt, persze belőle is sokkal többet lehetett volna kihozni, de neki legalább voltak markáns (igaz főleg csak külső) jellemzői. (Vicces, hogy a "John Oliver hasonmás" könyvelő, aki egy halál fölösleges szereplő, mégis ha belegondoltok egyedül neki van karakteríve – még ha ez egy igen primitív és sablonos ív is -, ő az akit az események megváltoztatnak valamilyen mértékben és a film végére „A pontból eljut B-be”)

A klasszikus karakterek egy része pedig érezhetően csak a Fanservice miatt került be a filmbe. (Hirsch szála gyakorlatilag egy az egyben kivágható a filmből, úgy, hogy a cselekmény csorbát szenvedne.
Vivica A. Fox– sztriptiztáncosból főorvossá válásnak az útja valószínűleg érdekesebb, mint a film maga – is csak azért szerepel, hogy benne legyen ráadásul a halálának sincs szerintem különösebb funkciója, hiszen szerintem nem igazán add hozzá nagyon Jessie T. Usher karakterének a motivációjához. De ugyanilyen John Storey halála is – rá amúgy nem is emlékeztem már az első filmből. Ez amúgy jellemző Emmerich giccsére, hogy nála minden karakternek hősiesen kell meghalnia, kivéve Will Smith. Nem vállalta el ezt a részt? Akkor találjuk ki a lehető legkevésbé méltó halált neki!


Sem a humor – amit néhol nagyon túltoltak Bret Spiner által, persze ő már az egyben is egy tipikus örült tudós volt, de itt nagyon alpáriba mentek néha. „Hahaha milyen vicces, hogy nincs rajta gatya” – sem a pátoszos beszédek nem működnek annyira, mint az egyben, hiába van több belőlük. (Whitmore elnök beszéde az eredeti fénypontja, hiába merő giccs, de hatásos. Itt semelyik monológ nem tudja megismételni azt a hatást.)
Azt elismerem, hogy a film nem indult rosszul. Az utópikus, alternatív jelen ötlete tetszett, de sajnos ezt a világot sem sikerült kellően kibontani, éppen csak felvázolják és már jön is a 90 perc rombolás. És, bár ez az alapfelvetés logikusan kötődik az előzményhez, egy csomó olyan dolog nem. Mitől örült meg Whitmore elnök, amikor ő sosem lépett telepatikus kapcsolatba a földönkívüliekkel? Abból látszik, hogy mennyire nem átgondolt, tervezett ez a folytatás, hogy egy olyan szálat is folytat, amiről az első részben, egyetlen árva szó sem esett - afrikai furás. (Persze meg lehet magyarázni, hogy nyilván az első film egy egész világot eseményt mesél el, és nyilván nem volt idő minden kontinenst megmutatni. De nem mentegessük Emmerich-et, 96-ban nem is gondolt a furásra.) Arról nem is beszélve, hogy ha az embereknek 20 évük volt felkészülni, úgy, hogy ismerték a földönkívüli technologiát, és az ennyi idő alatt semmit sem fejlődött - ezt konkrétan Hemsworth mondja a filmbe -, akkor hogy hogy ennyire esélytelennek velük? De arról sem volt szó 20 évvel ez előtt, hogy Spiner és John Storey karakterei szeretők lettek volna.

Mindemellett pedig tele van a film azokkal a fárasztó, blockbuster klisékkel - mindig utolsó pillanatban jön a felmentő sereg - amik 20 év után már csak röhejt, nem pedig feszültséget teremtenek. (Arról nem is beszélve, hogy cselekményében, jeleneteiben sok helyen konkrétan másolja az eredetit az egyszerű fan service kedvéért.)

És, akkor persze mindemellett ott lenne a látvány, de igazán ütőset az sem tudd nyújtani. Teljesen generikus, fantáziátlan mind a látvány világ, mind pedig maguk az akció jelenetek koreográfiája.

Igaz a folytatásban - ha tényleg a végén felvázolt vonalon haladnak el - van potenciál, de ezek után mit várhatunk?

2016-07-28 13:01:51 [Tévésorozatok] The man who laughs #2784

Igaz ebben tévedtem, bár egy kicsi mintha abból is került volna a levesbe, de inkább a King-Carpenter-Spielberg vonal a meghatározó.

előzmény: BonnyJohnny (#2783)

2016-07-28 01:12:39 [Tévésorozatok] The man who laughs #2782

Stranger Things s01

Pöpet talán túlhájpolt, de így roppant szórakoztató és jól megcsinált sorozat. A legtöbb ember nyilvánvalóan a nosztalgikus hangulatával fogott meg, ám ez kivételesen jól csinált nosztalgia. A készítő Duffer tesók ugyanis nem konkrét, szájbarágós utalásokkal bombázzák a nézőt (alá Jurassic World), hanem fogták a 80-as évek legjellegzetesebb pop kulturális ikonjait (Stephen King, X-akták, Carpenter, Spielberg stb.) és ezeknek a felhasználásával készítettek egy kvázi 8 órás filmet, ami kis túlzással akár akkor is készülhetett volna, amikor a sorozat játszódik. Itt a nosztalgia nem pusztán egy felszínes eszköz, amivel próbálják a készítők a saját ötlettelenségüket palástolni, hanem szervesen beivódik a sorozat egészébe, és a sztoriba. Ám nem pusztán ezt a 80-as évekbeli hangulatot sikerült remekül megteremteni, hanem a karaktereket is. Mert nem a nosztalgia, hanem ők a sorozat igazi szíve: a baromi szerethető karakterek (akiket remekül is játszanak el, ráadásul éppen a gyerekeke a legemlékezetesebbek!) Bár maga a sztori nem szolgál semmi forradalmi újdonsággal, az is remekül van megírva, illetve a cselekmény tempója is nagyszerű. Elvileg lesz folytatás, bár nem tudom, hogy szükséges ez, hiszen - két apróbb, sejtető cliff-hangertől - leszámítva remekül el lett varva minden szál. (Viszont egy második évad lehetőséget adhat a készítőknek arra is, hogy jobban elszakadjanak a 80-as évek sajátos trope-jaitól, amiben szintén van potenciál. Bár ez nem tudom, hogy mennyire illene a sorozathoz.)



Banshee s01-s04

Ex-bünöző seriffnek adja ki magát a kisvárosban. Nos nyilván ez az alaptörténet igényel egyfajta suspension of disbeliefet, ám ha hajlandóak vagyunk elnézni a sztoriból fakadó túlzásokat, és elnagyolt elemeket, akkor az utóbbi évek legpörgősebb és legtökösebb (ponyva) akció sorozatát kapjuk. Ami bár nem veszi magát teljesen komolyan és minimum annyi szex jelent van benn, mint ahányszor a főcímet látjuk, ám még is túlmegy az egyszerű "bűnös élvezet" kategórián, hála a remekül megírt, hús-vér (és meglepően komolyan vehető drámával bíró) karaktereknek, akiket minimum annyira élvezet nézni, mint a remek akciójeleneteket. Számomra - annak ellenére, hogy az alapsztorit elinduló konfliktust a 2. évadban lezárják - talán a harmadik évad volt a legélvezetesebb, amelynek bár kissé egysíkú, alibi (de igen fenyegető) gonosztevői vannak, mégis ebben sikerült nem pusztán akcióban, de drámában is a legtöbbet nyújtani. Éppen ezért is kár, hogy a záró évad messze nem lett olyan jó, mint az azt megelőző három. Egyfelől mert sokkal komolyabbra/drámaira vették a hangulatot, ami még önmagában nem lett volna baj, ám emellett valamiért visszavettek a lendületből is. A legnagyobb bajnak azonban mégis csak az bizonyult, hogy egyáltalán nem volt záró évad jelegű, ahelyett hogy a pozitív és negatív főhős közti elég érdekes kapcsolatra fókuszált volna, amire szerintem a legtöbb néző számított, az évad tetemes részét egy teljesen felesleges nyomozás, és egy abszolút jelentéktelen/érdektelen újonnan behozott fő gonosz iránti hajsza tette ki. Ez pedig annak tekintetében kifejezetten fura, hogy a készítők tisztában voltak azzal, hogy az évaddal -ami rövidebb is, mint a többi- véget ér a sorozatuk (Olyan az egész, mint, ha csak az utolsó részben eszméltek volna fel, hogy hoppá nincs több évadunk a lezárásra). Ám a csöppet kiábrándító záró etap ellenére is csak ajánlani tudom a sorozatot, hiszen ilyen kompromisszummentes, no-bullshit atitüdel bíró szériával ritkán találkozik az ember. (Elég megnézni minden idők egyik legtökösebb Cold Openjét az első részből, ami nagyszerűen mutatja, hogy mi várható a későbbiekben)

Annyira szerettem volna azt, hogy ez jó legyen, pedig nem is játszottam sokat a játékokkal, de reméltem, hogy a Warcraft képében végre kapunk egy nagy költségvetésű és igényes klasszikus fantasyt (hiszen, ha valaminek, akkor a Warcraftnak, van olyan nagy és kidolgozott univerzuma, amely remek táptalajáúl tudna szolgálni egy eposzi fantasy (film)sorozathoz). Ráadásul egyfelől Duncan Jones rendezte, akinek korábbi filmjeit igen bírtam, illetve további jó előjel volt az is, hogy a Blizzard is aktívan részt vett a készítésben.

És éppen ezek miatt sem értem, hogy miként lehetett ezt a lehetőséget ilyen amatőr módon elpuskázni. Mert persze pénzt bőven öltek a produkcióba, csak éppen úgy néz ki, hogy amit a látványra költöttek azt éppen a forgatókönyvíróktól vették el. Sokan mondják, hogy ez egy jó adaptáció, hiszen sok ismerős karakter-helyszín-tárgy stb. a játékokhoz hűen köszön vissza a képernyőről, és ez igaz is. Ám egy adaptáció nem csak attól jó, hogy hű a forráshoz, hanem attól is, hogy sikeresen adaptálja az alapanyagot az új médiumra (azaz ez esetben filmre). Ebben pedig a Warcraft kudarcot vall. Ennek pedig egyetlen oka van: baromi gyengén lett megírva. Pedig maga az alaptörténet nem lenne túlságosan bonyolult, mégis a film úgy rohan végig mindenen, és annyira kapkodva igyekszik felépíteni a világát, hogy mindezzel pont azt éri el, hogy semmit sem tudd kifejteni. A karakterek laposak és egy-dimenziósak, döntéseik sokszor logikátlanok, amelyekhez legtöbbször csak igen homályos motiváció társul (az egyik fő gonosz motivációja pedig nem csupán homályos, de konkrétan nem is létezik. A film lerendezi annyival, hogy jót akart, de nem jött össze, ezért most már gonosz.) és teljesen ad-hoc jelegűek, az őket körülvevő világnak lényegi elemet nem ismerjük meg (milyen viszonyban vannak a tündék-törpök-emberek, hogy illeszkednek ebbe felállásba a varázslók). Ráadásul a színészek sem igazán tudnak kihozni semmit a szerepeikből - nem tudom eldönteni, hogy Travis Fimmel tényleg ennyire egysíkú színész, vagy csak azért hozta rendre Ragnar Lothbrok mairjait, mert nem kapott más instrukciót.

Szóval hiába a szép látvány, és a szórakoztató - helyenként egészen rajzfilmesen mókásan erőszakos - harcjelenetek (bár pont a legvégső csata a legsemmilyenebb), ha éppen az hiányzik, ami miatt az embert érdekelnék a folytatások: az érdekes, szerethető karakterek (na, meg a következetes sztori.)

Azért nem szenvedtem/unatkoztam rajta (és hála istennek nem is veszi magát annyira komolyan, mint a BvS, igaz pont emiatt meglehetősen súlytalan is az egész), de ez azért nem túl nagy érdem. Tényleg nem értem, ha, egy szuperhős filmhez lehet karakterközpontú, koherens, élvezetes (esetleg egy kicsivel mélyebb vagy kifejezetten vicces, önmagát helyén kezelő) történetet írni, akkor ez miért nem megy klasszikus fantasy-nál vagy videójátékadaptácíónál?

Jó, de azért tegyük hozzá, hogy Rodenberrynek a 60-as években nem is ihatott volna homoszexuális karaktert és Sulu szexualitása sosem volt lényeges az eredeti sorozatban sem (nem is látjuk barátnővel/feleséggel emlékeim szerint). Viszont a diverzitás mindig is alapeleme volt a Rodenberry féle Star Treknek, szóval szerintem nem haragudna ezért annyira. Persze lehetett volna egy új karaktert is kitalálni, aki meleg, de a meglévő rengeteg alapkarakter mellett valószínűleg kevés szerephez jutott volna, így a legtöbben úgy tekintenének rá, mint a "kötelező - token - meleg karakterre, akinek nincs is más jellemzője , és csak azért szerepel, hogy legyen egy meleg karakter a filmben. (Plusz ez így szerintem szép tisztelgés Takei előtt, igazán meglepett, hogy pont az ő tetszését nem nyerte el.)

Na Refn ezzel most rendesen feladta a leckét. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy ez most egy beképzelt művészieskedés, vagy pedig egy fricska a sznoboknak (egy felvállalt exploitation film, amelyet direkt magas művészetnek akart álcázni). Talán az utóbbi. Az viszont biztos, hogy a rendező ezzel a filmmel kimaxolta a Style over Substance formulát (pedig ezt már a Bronsonnal is megpróbálta, ám az így is sokkal izgalmasabb film, szórakoztatóbb)

Amúgy audió-vizuálisan bitang erős, helyenként már-már hipnotikus erejű alkotás. Gyönyörű - helyenként Argento-t idéző - képek, nagyszerű - helyenként Carpenter-t idéző - zene, csak éppen tartalom alig van mögötte.

A film egész cselekménye csak úgy "lóg a levegőben", a főhősnő végig csak sodródik az árral, és tulajdonképpen egészen az utolsó harmadik nem történik semmi igazán jelentős. (A komótos tempóra pedig ráerősít a rengetek montázs szerű/szürreális álom jelenet is.) Ha pedig a cselekmény mögé pillantunk nem igazán van ott több annál a nem túl eredeti gondolatnál, hogy a "modellek felfalják egymást, és akinek ezt nem bírja a gyomra, az elhullik". (Ráadásul ezt a lehető legkevésbé árnyalt módon adja át

Éppen ezért hiába a kifejezetten bravúros forma nem igazán tudom azt mondani rá, hogy ez egy jó film lenne. Viszont valamiért mégsem tudok rá igazán haragudni - persze lehet, hogy ez azért van mert olvastam előtte róla, és kb tudtam, hogy mire számítsak - és nem is untam a filmet (meglepően gyorsan pörgött le a 110 perc, főleg ahhoz képest, hogy alig történik valami a filmben). Persze lehet erre fricskaként is tekinteni, hogy a film pusztán annyira sekélyes, mint a világ, amiről szól, így a forma és a tartalom is egyensúlyba kerül.

Hogy akkor most ez jó film vagy sem azt majd nálam okosabbak megmondják, én egyszerre élveztem is, és tettem fel magamban a kérdést, hogy nem-e egy hatalmas blöff az egész. (A Csak Isten bocsáthat meg-nél jóval egyszerűbb/érthetőbb viszont emellett kevesebb is. Bár ezzel ellentétben azt anno nem teljesen értettem, mégis jobb/érdekesebb/izgalmasabb filmnek tartom, és ezután is valamiért éppen annak - nem pedig ennek - az újrázásához jött meg a kedvem,)

Szerettem volna én is ennyire lelkesedni a filmért, hiszen nem csak a Coen testvérek nagy kedvenceim, de kifejezetten szerettem azokat a filmeket, amelyek bevisznek a kulisszák mögé (a filmkészítésről szólnak, vagy bemutatják Hollywood rejtett oldalát.) Ráadásul a szereplő gárda is meglehetősen impozáns (jól is alakítanak). Ám sajnálatos módon mindezek ellenére én leginkább untam a filmet. Sajnos ebben a filmben igen csak visszafogottan jelenik meg a testvérekre jellemző abszurd/groteszk/fekete humor, és akkor sincsenek olyan igazán térd csapkodva röhögős gegek, mint néhány korábbi filmjükben.

Ez pedig azért is baj, mert a cselekmény vázát adó krimi szál meglehetősen kevés izgalommal szolgál. Ráadásul annak ellenére, hogy a film cselekményének a sztori szerint meglehetősen pörgősnek kéne lennie, én sosem éreztem igazán azt a fejvesztett tempót, amiben a főszereplő Josh Brolinnak elvileg dolgoznia kellett volna. Az egész film sokszor meglehetősen enerváltnak, a tempó pedig túlságosan is kényelmesnek tűnt. (Ennek oka részben a korszak filmtípusait kiforgató paródia betétek is, amelyek időként megszakítják a cselekményt, igaz ezek önmagukban szórakoztatóak, a cselekményhez max annyiban járulnak hozzá, hogy behoznak egy-egy új karaktert. A korhangulat megteremtése azonban remekül sikerült.)

Nézhető film még, de számomra messze a tesók leggyengébb alkotása. Gyenge hármas.

Pedig szerintem ez éppen egy olyan film amelynek nem ártana egy - értő kezekben készült - remake. Hiszen maga az alapötlet és a világ rengeteg potenciált rejt magában, ám a témát szerintem nem sikerült megfelelően kiaknázni, és bár szimpla kalandfilmként azért többnyire így is működik, ahogy azt már lentebb is írták a kivitelezés sem lett abszolút időtálló.

Aki szerintem ebből az alaptörténetből egy igazán ütős filmet hozhatott volna össze az Paul Verhoeven (a 90-es években főleg), kár, hogy ilyen lehetőség sosem volt.

2016-07-01 01:41:11 [In Memoriam...] The man who laughs #1974

Ahogy egy frappáns twitter üzeneteben is olvastam: Carlo Pedersoli meghalt, de Bud Spencer örökké él!

Tegnap volt szerencsém a Corvin tetőn újranézni a Kincs, ami nincs-et és hatalmas élmény volt látni, hogy a szinte zsúfolásig telt helyen mindenki - jórészt- miatt jött el, és mindenki harsányan kacag még úgy is, hogy valószínűsíthetően a többség nem először (nem is másodszor, és nem is utoljára) látta a filmet.

És bár nagyon elszomorított a halála, inkább hálás vagyok neki azért a rengeteg jókedvért, amit okozott nekünk. Szomorú dolog ez, de olyan szép hosszú és tartalmas élete volt, amelynél többet nem hiszem, hogy bárki is kivána.

előzmény: oscarmániás (#1971)

Hát ezt (és Tenebra véleményét) nem szívesen olvasom reménykedtem, hogy az a kezdeti 2-3 negatív kritika, később inkább kivétel lesz. Továbbra sem világos nekem, hogy miért nem lehet egyszerre jól megírt és nagy költségvetésű klasszikus értelemben vett fantasy filmeket készíteni. :(

előzmény: Olórin (#16)

2016-05-06 19:38:07 Hurok (2016) The man who laughs (4) #7

Mert felháborítja, hogy a koszos csöves beszennyezi az adófizetők és jegyvásárlók számára fent tartott metrót :D

Viccet félre téve:

A film nyitójelenetében ugyan ez a csöves van, akinek éppen ő adja oda a kenyeret, aki aztán azt ugyanígy fogyasztja majd el. Nyilván azért ez maga után rossz szájízt, mert fél, hogy még mindig a hurokban van. Ezért is néz ki oldalra, keresi saját magát. Amúgy szerintem is kicsit ilyen slasher filmes "legyen még a végén egy kisebb csavar, hogy a néző semmiben se lehessen biztos" érzete van, de nem véletlen, hiszen az ilyen filmek általában hasonló kétértelműséggel érnek véget.

Amúgy tetszett a film. Igaz, hogy a hasonló amerikai filmekhez képest tényleg nincsen benne túl. Ám a kivitelezése szerintem, nem csupán hazai, de világszinten is teljesen korrekt. Feszült, jól csavarja az idősíkokat - bár a teljes tisztázáshoz szerintem kell egy második nézés, amit örömmel ejtek majd meg, amikor a rengeteg "időutazós-filmes" utalásra is jobban tudok majd figyelni - a színészek is abszolút jók (bár a dialógusok azért néha nem az igaziak). Zene, vágás, minden a helyén van. Semmivel sem marad el egy olyan amerikai direct-to-DVD darab mögött, mint a Predestination (bár az a tapasztalatlan nézőnek szerintem nagyobbat üt.) Színtiszta, letisztult thriller, ami bárhol készülhetett volna. (Bár sokakat zavarhat, hogy nincsen "magyar hangulata", nem reflektál a társadalmunkra, de szerintem ilyen filmekből (is) kell tőbb, mert ezekkel lehetne vissza nyerni a nyugati könnyed, zsáner darabokhoz szokott nézőt. Legalábbis eddig ezt hittem, sajnos a nézettségi adatok alapján, úgy néz ki nincs igazam.)

Amúgy a jobb oldali üzenet nekem nem tűnt fel. Számomra inkább (figyelembe véve a végső csavart), inkább a drog/függőség/bűn okozta végtelen spirálról szólt, amiből baromi nehéz kilépni, és hiába akarsz neki véget vetni, az úgy is vissza ránt, újra, meg újra.

előzmény: Tenebra (#1)

2016-05-01 12:09:18 [Általános fórum] The man who laughs #6385

138 pont lett. Főleg a különféle színésznős (Julia Roberts filmes) kérdéseket buktam, de volt két nagyon durva figyelmetlenségem is, amik miatt verem a fejem: Az egyik kérdésnél a Vissza a jövőbe 2 plakátja van, de nem olvastam végig és reflexből rányomtam a Vissza a jövőbe válasz lehetőségre. Illetve a Gy.U-s kérdésnél, ott szerepelt a Peter Jackson féle egy gyűrű és ez annyira megvezetett, hogy eszembe sem jutott, hogy volt már korábban egy rajzfilm is (amit amúgy láttam már). De pl.: meglepett, hogy az Amerikai Pite páros kérdés tippre jó lett. A Rémálomnál meg csaltam egy picit, mert a 4. és 5. film címében nem voltam biztos, ezért miután elsőre, jól összepárosítottam őket, gyorsan hátra lestem a DVD polcra és csak utána küldtem el a választ. A nem létező filmeset én is elbuktam, a Szelíd terminátorok miatt. Hogy lehet ilyen címet adni?

2016-04-24 23:20:33 Hardcore Henry (2015) The man who laughs (3) #10

Persze gimmick nélkül is pörgős, adrenalinbomba lenne - meg a humor is ugyanúgy jelen lenne -, az tény, de messze nem lenne (ilyen) emlékezetes. Sőt valószinüleg moziba sem jut el.

Tartalom alatt mit értesz?

Nekem az egészen az érződött, hogy a készítőknek egy szándék lebegett a szemük előtt: Hogy látványban és akcióban mindent kihozzanak az FPS nézetből, és ennek minden más alárendeltek. És éppen ezért igazán nem is tudok haragudni a filmre, hiszen pont azt nyújtja, amit ígér, illetve becsülendő az is, hogy próbál valami újat, mást nyújtani, mint a többi mai akció mozi.

előzmény: Rorschach (#9)

2016-04-24 18:52:43 Hardcore Henry (2015) The man who laughs (3) #8

Nem tudom mit gondoljak róla. A sztori, a karakterek, a dramaturgia szintjén a legolcsóbb Steven Seagal VHS filmet is alulmúlja, viszont az akciók elsőosztályúan vannak megrendezve, remek zeneválasztással, és baromi jól működő -abszurd/morbid - humorral. Igazából nem árul zsákbamacskát, ha tetszett az előzetes, és úgy érezd, hogy hosszabban is elnéznéd, akkor jó. De ha egyáltalán nem érdekel a gimmick, akkor nem érdemes próbálkozni vele, mert mást nem tudd nyújtani.

"hogy betiltanák a piszoárokat"

Na erről még nem halottam, de ezt és az ehhez hasonlókat tartom én is "femnázi" túlkapásnak/értelmetlenségnek és pótcselekvésnek, ami csak arra jó, hogy mindenki nagyon felháborodjon rajta. Sajnos valóban a mai feministák között sokan vannak ilyenek.

"vegyünk be etnikai és osztályjellegű kérdésköröket a dologba"

Ez azonban roppant fontos, és maximálisan egyetértek vele. Sajnos ma - főleg M.O-n - a halmozottan hátrányos helyzet (vagy interszekcionalítás) kevésé létező fogalom. nem rég voltam egy fogyatékossággal kapcsolatos előadáson, amelynek egyik nagy tanulsága volt, hogy a fogyatékosokat a többség homogén csoportnak tekinti, és nem igazán törődnek külön a fogyatékos nők helyzetével/gondjaival. Pedig értelem szerűen csomó esetben nem biztos, hogy ugyanarra, vagy annyira lenne szükségük, mint a férfiaknak. De ez ugyanúgy megjelenik az etnikumuknál is pl.

És éppen ez a baj a feministákkal is sokszor, hogy valóban csak egy fajta - nyugati, fehér - nőre koncentrálnak. (Szóval a nő jogi mozgalmak inkább a nőkre, a fogyatékosok a fogyatékosok egészére koncentrálnak, de a fogyatékos nők problémáéi elsikkadnak a kettő között, és ritkán működnek együtt.)

Ha egy etnikumbeli nő pl.: fellép a saját etnikumán belüli erőszakos férfiak ellen. Akkor a rasszizmus ellenes szervezetek szemében áruló, mert fellép a "saját fajtája ellen", közben meg sokszor a feministák szemében is áruló mert pl.: betartja a hagyományokat - mondjuk burkát hord - és ezzel aláveti magát a férfiaknak.

--
Áthelyezve a Dühöngő topikból.

előzmény: Tenebra (#22009)

És nyilván vannak helyek/helyzetek, ahol a férfiakat éri hátrány/szexizmus, ami ugyanannyira elítélendő.

De az MRA talán még a szélsőséges feministáknál is jobban irritál. Azok jönnek ilyenekkel, hogy blokoljuk a Force Awekenst vagy a Fury Road-ot mert gusztustalan feminista propaganda filmek, és mégis milyen dolog már, hogy nő egy - sokak által várt - film főszereplője. Ezek számomra kb olyanok, mint akik ideológiai alapból nem nézik meg a Saul Fiát, de azért mocskolják, ahol csak tudják.

--
Áthelyezve a Dühöngő topikból.

A Feminizmus - olvasatomban - csupán annyit jelent, hogy a nők és a férfiakat ugyanazok a jogok és lehetőségek illetik meg. (Nyilván vannak különbségek, amelyek a biologiai adottságunkból jönnek.) Nyilván sokat fejlődött a helyzet az a múlt század elejéhez, vagy az 50-es évekhez képest, de a mai napig - igaz sokszor bujtatott formában - de igenis diszkriminálják a nőket. (Főleg a munkaerőpiacon. De gondoljunk csak pl.: a Hollywoodi helyzetre, éppen most olvastam egy cikkbe, hogy a nagy stúdiók által 2020-ig megjelenő közel 300 film közül, csak 6!-ot fog nő rendezni.)

Sőt - ahogy azt kb bármelyik vonatkozó cikk alatt lehet olvasni - pl.: nemi erőszak esetében rengetegen vannak, akik az áldozatot hibáztatják. Minek ment oda, maradt volna a konyhában! felkiáltással.

Szóval amíg ezek a helyzetek fent állnak, addig van a feminizmusnak létjogosultsága.

Nyilván vannak radikális feministák (az úgynevezett "femnácíktól" és más szélsőségesen PC dolgoktól - mint pl.: az amerikai egyetemek safe space mozgalmai - engem is a hideg ver ki) , de hasonlóan az iszlámhoz, a jobboldaliakhoz vagy bármilyen más csoporthoz többség azért nem az. Sajnos általában a szélsőségesebb mindig hangosabbak, ezért kell különösen figyelnünk, hogy ne vegyünk egy kalap alá mindenkit.

Az persze más kérdés, hogy ezt nem feltétlenül egy filmes fórumon kéne kibeszélni. (Mondjuk szerintem egy filmes fórumon nem külső, hanem tehetség alapján kéne osztályozni a színészeket/színésznőket, előbbire ott a Playgirl/Playboy.)

--
Áthelyezve a Dühöngő topikból.

Kövezettek meg, de nekem bejön. A színészek, és a látvány is egyaránt ígéretes (ellenben a Ben Hur remake-l ami úgy néz ki, mint egy B kategóriás TV sorozat). Alapvetően nem tartom ördögtől valónak a remake intézményét, hiszen sülhet az el jól is (A Dolog, Scarface, Ben Hur vagy a 7 mesterlövész), persze való igaz, hogy a legtöbb mai újrafeldolgozás teljesen indokolatlannak érződik. Hiszen éppen nem az időtálló klasszikusokat kéne elővenni, hanem az olyan filmeket, amelyekben ott van a potenciál, de vagy anno nem sikerültek igazán jól, vagy mára már tényleg rettentően elavultak. De, hát a stúdióknak meg jól eladható címek kellenek, ezért nem érdekük egy ismeretlen, B kategóriás filmet újra elővenni. De ennek ellenére is sülhet el jó remake, ha az azért készül mert a rendező/író talál az ismert sztorin egy új fogást, van valami mondanivalója, amivel hozzá tudd tenni az eredetihez. Na ilyet meg tényleg alig látni a mai remakek közt, amelyek többségén tényleg úgy érződik, hogy azért készülnek mert Hollywood kicsit sem mer kockáztatni. (Ami részben érthető, mert ha egy Jurrasic World jelegű abszolút feledhető és középszer film rekordokat dönt, akkor minek elszakadni a múlt sikereitől?)

De pl.: Ott van a Robocop. Az eredeti az egyik legnagyobb kedvencem, és teljesen fölöslegesnek éreztem az újrázást, de kellemesen csalódtam. Persze Verhoeven zsenialitásához nem érhet fel, de egy teljesen korrekt film, ami nem csak szolgaian másolja, de valamennyire tudott vele napjainkra is reflektálni.

Na vissza a 7-eshez. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én az erdetiért sem rajongok annyira. Részben azért mert eleve jobban szerettem az Olasz westernt, ezért nekem ez mindig is túl tiszta, túl naiv volt. (Bár jó rég láttam lehet érdemes lenne újrázni.) Egy kellemes, szórakoztató kalandfilm, de nem több. Ha nem ekkora sztárok vannak benne, és Elmer Berstein nem írja meg hozzá a világ egyik legemlékezetesebb és leg"feel-good"abb western zenéjét - ami jobb, mint a film -, akkor szerintem nem lenne ekkora klasszikus. Egy 60-as évekbeli "blockbuster" (tudom, akkor még nem léteztek), szóval annyira ezt a remaket sem tartom szentségtörésnek. (A Hét Szamuráj azonban tényleg minden idők egyik legjobb filmje, bár én a Yojimbo-t jobban szeretem és annak a remakeje is sokkal jobban sikerült)

2016-04-19 20:21:56 [Filmet keresek] The man who laughs #1967

Lehet Edgar Wright kevésé ismert első filmje is, az 1994-es A Fistful of Fingers. (Tervbe volt, hogy Wright rendezi az idén megjelenő 3. ST filmet, de aztán 2014-ben eldőlt, hogy nem ő lesz)

előzmény: purplerain (#1964)

2016-04-19 20:00:28 [Filmet keresek] The man who laughs #1965

Hát ennyi alapján akár a Junior is lehetne. Hiszen azt az 1994 novemberében mutatták be és Ivan Reitman rendezte. Nos sokáig úgy volt, hogy ő rendezi az új Szellemirtókat, de ugye nem így lett, és ugye nem sokára bemutatják.

Csak ugye ezzel az a probléma, hogy egyfelől kit érdekelne a Junior zenéje, másrészt meg azt már rég megjelentette a Varese Sarabande.

Egyelőre nem találtam más olyan filmet, amire illik a leírás.

előzmény: purplerain (#1964)

Kicsivel gyengébb, mint a 2, különösen mert gonosz jóval sekélyesebb. Helyenként pedig kezd érezhetően önismétlővé válni a széria. Ám ezek ellenére is egy roppant élvezetes (kissé érzelmes és mindeneddigieknél viccesebb ) lezárása a trilógiának. A látvány továbbra is elsőosztályú, a zene is remek, a harcok pedig sokszor köröket vernek egy-egy blockbusterre (igen BvS rád nézek).

Na ezzel abszolút egyet tudok érteni.

Bár 2007 óta nem láttam Transformers filmet, így azok öntudatosságát nem tudom megítélni, de hogy a BvS ennyire egy mindenesebbéből vérző ócskaság lát engem is sokkal jobban dühít.

Nem rég láttam az Egyiptom Isteneit, előtte meg az Utolsó Boszorkányvadászt. Szar filmek, talán ennél is még szarabbak, de ezek buktája mégsem dühít annyira, mert nem érdekelnek.

Ám, amikor a Marvel egy Hangyából képes kihozni egy teljesen jó és szórakoztató filmet (részben épp azért mert nem veszi magát komolyan, és nem akarja elhitetni a nézővel, hogy több, mint ami), akkor különösen bosszantó, hogy a WB/DC a világ két legnagyobb hősével sem képes megugrani - az amúgy annyira nem magas - léccet. Láthatóan fingjuk sincs ezekről a karakterekről, vagy arról, hogy mit kéne velük kezdeni. A komolyságnak pedig csak a látszata van meg. BvS ugyanolyan tartalom nélküli blockbuster, mind bármelyik másik, csak éppen sokkal komolyabban veszi magát náluk és próbálja elhitetni a nézővel, hogy ez most sokkal többről szól, amikor nem. Mindeközben pedig a technikai kivitelezése is alulmúlja a konkurenciát. Biztos van ennél rosszabb film is, de ebből olyan mértékű arrogancia árad, ami miatt képes úgy felidegesíteni, ahogy egy Utolsó Boszorkányvadász szintű - kvázi trash - sosem fog. Ja, és éppen emiatt nem is tud szórakoztatni a film. (Pedig egy komor szuperhős film is lehet szórakoztató: Nolan filmjei, vagy a Holló vagy Dredd vagy a Robotzsaru például azok, ez nem.)

előzmény: BonnyJohnny (#195)

És akkor ott van a csávó a Batman Returnsben, akinek bombát rak a gatyájába, meg a másik akit felgyújt a Batmobil turbójával. :D

előzmény: BonnyJohnny (#146)

Igen üvölt a fájdalomtól, de igazán hosszan tartó, vagy lényegi hatása nincsen a karakter fejlődésére.

előzmény: kwzatz (#141)

Igen, de akkor az is limonádé, hogy "Szerencsére lejárt a munkaidő és teljesen üres a belváros". Mert ugye azt te sem gondolod komolyan, hogy 4 óra után már nincsen ott senki, és semmilyen következménye nem lesz annak, ha elpusztítják a fél várost.

A különbség, hogy előbbi kevésbé veszi komolyan magát. (És persze, hogy nem reális, de miért kéne egy szuperhőstörténetnek annak lennie?) A BvS-re tényleg a komolykodó a legjobb szó.

Ultron és Vison beszélgetésében több gondolat és emberség van, mint a két Snyder filmben összesen.

előzmény: kwzatz (#138)

Épp ez az, hogy a filmben nem látjuk, hogy "az számára kudarc és feldolgozhatatlan".

előzmény: kwzatz (#136)

Én Zodot még elnézem neki. Azt nem értem, hogy miért kellett szétverni a faja utolsó génállományait tartalmazó hajót? Onnan, hogy elpusztította Zodot és a terraformáló készüléket, mi veszélyt jelentett volna az?

Miért nem vitte el magával és helyezte valahol - pl.: itt belelehett volna hozni, hogy megépíti a Magányosság Erödjét - biztonságban?

Persze sokan jönnek azzal, hogy ez a karakterfejlődés része, ezzel dönti el végleg, hogy a földhöz akar tartozni, de ennek akkor lenne értelme, ha a BvS-ben nem megint ez lenne a dillemája, hogy hova tartozik.

Amúgy meg számomra Superman olyan, aki elfogadná, hogy a földhöz tartozik, de közben keresné a módot, hogy újrateremtse Kriptont valahol máshol és így megmentse annak lakóit. Épp ebben kéne, hogy különbözzön Zodtól, nem pedig abban, hogy a másik oldalra állt. (Hiszen Zod is saját faja érdekében irtotta volna ki az emberiséget. Most Superman az emberek kedvéért írtja ki a Kriptoniakat.) (Az amúgy elképesztően unalmas és gyenge '51-es filmnek pont az a lényege, hogy Superman megtalálja a módot, hogy két faj békében élhessen együtt.)

De régen láttam a filmet, szóval lehet, hogy elsiklottam valami kulcsfontóságú fölött, ami indokolja a hajó elpusztítását.


Az öléssel kapcsolatban egyetértek Olórinnal. A kánon számít ebből a szempontból. És, attól, hogy egyik történetben öl, még nem felhatalmazás az ölésre. (Főleg, hogy sokan olyan kánonon kívüli történeteket hoznak fel, mint a DKR)

Az, hogy Richard Lester félreértelmezte a karaktert, még nem felhatalmazás Singernek, hogy ő is ezt tegye. (Amúgy a Superman II-ben Donner eredeti elképzelései szerint a film végén bilincsben viszik el Zodot és társait). Igaz, hogy Burton sem volt mindig hű a karakterhez, de az a film sokkal kevésbé reális, emiatt pedig az erőszak is sokkal rajzfilmesebb. De, ami a lényeg maga a karakter (és azok egymás közötti viszonya is sokkal jobban van megírva, mint itt). Lehet, hogy nem képregény hű Batman adaptációk, de mint filmek jobbak, ezért a néző is jobban elfogadja őket, mint alternatív Batman felfogásokat. (Mint a multiverzum Earth-Burtonjét)

Az, hogy általában nem öl egy karakter nem jelenti azt, hogy nem is ölhet. Superman is ölhet, de akkor annak a karakterre nézve kell lennie valamilyen jelentőségnek/következménynek.

A Warner fejesei sokadjára bizonyítják, hogy hiába vannak náluk a világ legnagyobb hősei fingjuk sincsen róla, hogy mit kéne kezdeni velük. Ezután már annak is örülni tudnék, ha Zack Snyder helyett Joel Schumacher vinni tovább a franchiset. (Ő legalább anno elismerte, hogy elcseszte a filmet, ellenben Zack "Majd én megmondom miért lehetnek a hősők tömeggyilkosok" Snyderrel).

Ez a film rossz, mert túl sokat akar, ami miatt nem jut semmire idő. Be kéne vezetni egy rakás új karaktert, meg kéne alapozni egy franchiset és közben le kéne zárni az előző film szálait.

Érdekes módon alig van benne akció is, és az sem olyan kiemelkedő. (Egyedül amikor Batman harcol a raktárban, az erősen emlékezetet az Animated Seriesre, vagy az Arkham játékokra, szóval teljesen Batmanes volt (persze kivéve, hogy hidegvérrel megöl valakit.) Cserébe viszont a karaktereket sem sikerül rendes bevezetni:

Wonder Womanről semmit nem tudunk meg (viszont az ő belépője és zenéje tényleg kiváló, az egyetlen olyan eleme a filmnek, amikor azt mondtam, hogy "Na ez tényleg badass"). A többi hős cameo pedig kifejezetten ügyetlenül van elszórva a filmbe. Az ő zenéje amúgy annaira jó, hogy olyan mintha nem is ehhez a filmhez írták volna.

Affleck jó lenne, de Batman karaktere annyira ellentmondásos, hogy hiába jó színészileg, nem akarok egy olyan karaktert nézni a következőkben, aki csak azért nem öli meg Supermant, mert ugyanúgy hívják az anyját, mint az övét.

Supermanben semmi Super nincs. A film nagy részében gondterhelten néz maga elé (Clark Kentként pedig pont ugyanolyan, mint jelmezben, a két karakter között semmi különbség nincs), és leginkább csak akkor hősködik, ha Lois bajban van. (Sőt az első kudarca után - nem veszi észre a bombát - inkább hagyná is az egészet a francba.) Ráadásul az emberek hozálása sem egyértelmű. Szobrot építenek neki, de aztán a kormány elítéli. A robbantás után mindenki gyűlöli, később hősként emlékeznek rá. Van egy montázs, amikor csinál kb.: 3 önzetlen höstetet, de Cavil arca illetve Snyder barnás képi világa miatt ezekben sem sikerül meggyőznie, hogy Superman a remény szimbóluma. Pl.: amikor az árvíz súlytotta övezetben megjelenik, nem úgy néz ki mint egy hős, hanem mint egy bosszúálló isten. (Persze gondolom Snyder szerint az ilyen megjelenés coolabb, mint egy felemelő zenével megtámogatott, mosolygó, kedves Superman. Bár a MoS zenéje tetszett, a BvS aláfestése számomra pont olyan szürke volt, mint a képi világa, ez is hozzájárult ahhoz, hogy még a érzelmi csúcspontoknak szánt jeleneteknél sem éreztem semmit.) Azt meg nem is értettem, hogy Superman azt mondja Loisnak, hogy egész életében Apja tanításainak akart megfelelni, és segíteni. Amikor Pa Kenttől ebben a filmben is csupán annyira telik, hogy: "Figyelj fiam, csinálhatsz te bármi jót, valakinek úgy is ártani fogsz vele, szóval nem biztos, hogy megéri"

Az, hogy a emberiség hősökhöz való hozzáállása baromira nem egyértelmű (de nem is rétegelt, hanem egyszerűen zavaros) elmondható Batman helyzetéről is, akire egyszer rálőnek a rendőrök, máskor meg elmondják, hogy a "rendőrség segíti". Most melyik? Ha meg mindenki elítéli, akkor mire van a Bat signal?)

Az egyetlen jó karakter Alfred, Irons remekül hozza. Egyszerre mentora és harcostársa Batmannek, és a száraz humorával ő felel a film egy-két poénjáért is.

Luthorral nekem nem is az volt a bajom, hogy komikusabb/Joker szerű akart lenni, hiszen én már a Hackman féle Luthort is bírtam, csakhogy vele ellentétben Eisenberg - akit amúgy kedvelek színészileg - játéka messze nem olyan szórakoztató, hogy eladjon nekem egy ilyen kidolgozatlan, zavaros motivációjú és tervű karaktert.

Ráadásul köszönhetően annak, hogy Snyder szerint akkor drámai egy film, ha végig este/sötétben játszódik, de nappal is muszáj felhősnek lennie, annyira szürke és egyszínű a film, hogy semmi igazán markáns hangulata nincs. (Félreértés ne essék sötét tónusú filmnek is lehet erős hangulata, de ahhoz kell valami más is egy barnás szűrőn túl, mint pl.: a Holló, Darkman, Batman/Batman Returns vagy akár a TDK esetében is láthattuk.)

Unalmas látvány, gyenge karakterek, zavaros motivációk, feltűnően sok logikátlanság (amik éppen azért tűnnek fel, mert a nincsen más olyan aspektusa a filmnek, ami elvonná róluk a figyelmet), sótlan zene: Ha ez a DC mozi univerzum jövője, akkor én asszem maradok a Marvelnél (DC-ből meg a TV sorozatoknál)

2016-03-01 11:17:44 [Megérdemelte-e az Oscart...] The man who laughs #9280

Én nagyjából egyetértek a díjazottakkal, de azért egy "ideális világban" (azaz ha rajtam múlna :D) máshogy nézne ki a végeredmény.

Aminek nagyon örülök az természetesen a Saul fia győzelme, ami nem csupán örvendetes, de látva a másik négy jelöltet is, abszolút megérdemelt díj. Továbbá nagy öröm volt, hogy Morriconét is díjazták végül (szintén megérdemelten), talán az ő köszönő beszéde volt az átadó legmeghatóbb része. Továbbá örülök a Mad Max összes díjának, illetve az Ex Machina meglepetésszerű győzelmének is (drukkoltam neki a forgatókönyvíró kategóriában is, de az nyilván esélytelen volt). Az Inside Out győzelme papírforma volt, de ennek is örülök, bevallom nekem jobban tetszett, mint az Anomalisa.

Mellékszereplők körül én is Sly-nak drukkoltam, szerintem meg is érdemelte volna (nem, mint életműdíj, hanem mint elismerés a tavalyi év egyik legjobb alakításának), de Rylancel is kitudok békülni, hiszen messze az ő alakítása a Kémek hídja legemlékezetesebb (vagy egyetlen?) eleme.

Ami azonban nagyon nem tetszett az Sam Smith győzelme, sosem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom, de a Szürke ötven árnyalata jobban megérdemelte volna a díjat, mint az aktuális Bond film, hiszen a Writings on the Wallnál kevés rosszabb Bond téma van.

A Revenant és DiCaprio díjainak sem örülök. A rendezőit szerintem simán Miller érdemelte meg, és míg DiCapriot remek színésznek tartom, úgy vélem most nem volt megérdemelt a győzelme. Ne azért nyerjen már valaki színészi Oscart mert el van maszkírozva/nőnek öltözik/beleharap a nyers májba, hanem azért mert érzelmileg komplex és hiteles karaktereket játszik el. Leginkább Cranstonnak drukkoltam, de Fassbender is milliószor jobban rászolgált idén erre a díjra, mint DiCaprio. De legalább most már véget érnek az unalmas és fárasztó Leonardo meme-k.

Dokumentumfilmekből csak kettőt láttam, a Csend Képét és a Cartel Landet, biztos jó film ez az Amy - a készítők korábbi filmje Sennáról az -, de ha már a filmeknél gyakran a témája miatt díjaznak valamit, akkor a doksiknál miért a "limonádék" nyernek?

Úgy voltam vele, hogy számomra a legjobb eredmény az lenne, ha a Room - annak örülök, hogy Larson nyert, bár pont ebben a kategoriában nem láttam a többit - kapná a legjobb filmet és Miller a rendezőit, de mivel tudtam, hogy ebből az elsőre semmi esély sincs azzal is kielégszem ha a Big Short vagy a Spotlight nyer. Utóbbi be is jött, és bár maga a film tetszett, azért van egy olyan érzésem, hogy inkább a témája miatt díjazták. Mert bár összességében remek (ami a színészeket, forgatókönyvet illeti talán hibátlan) film, igazából semmi kirívó, vagy igazán különleges eleme nincs. A Big Short témája szintén fontos és aktuális, de az még formabontóbb is, talán emiatt jobban megérdemelné. (Bár ez utóbbira én is csak 4-es adtam, mert a dokumentumfilmes kameramunka kevésé tetszett, és ellenben a Spotlighttal ebben nagyon könnyű - nem a jó értelemben - elveszni.) De legalább nem a Revenant nyert.

Kezdetben én is hármast akartam rá adni, mert igazából nem nézhetetlen. Egy hangyafasznyival jobb, mint a Jupiter felemelkedése vagy az Utolsó boszorkányvadász, hiszen azok egy-két helyen fel idegesítettek, ez meg csak hihetelen közhelyes/sablonos volt.

Aztán ahogy néztem egyre jobban untam, és arra gondolat, hogy ennél még az is jobb lett volna, ha olyan baromság mint a Jupiter, mert akkor legalább éreznék valamit a film nézése alatt, de így csak rohadt érdektelen volt az egész.

Rég láttam ennyire érdektelen filmet, még a kategóriájában is. Érthetetlen számomra, hogy ezt Proyas miért vállalta be. Pedig nem voltak nagy igényeim, nem Harag útja vagy új majmok Bolygója, csupán egy John Carter vagy Solomon Kane színvonalát vártam, de azt se ütötte meg. (Ahhoz meg annyira nem rossz, buta vagy egyedi, hogy olyan letaglózó bűnös élvezet legyen, mint a Flash Gordon)

Hát sajnos ez számomra inkább volt csalódás, mint sem. Hiszen az elképesztő fényképezés, és a remek zene által keltett hangulat elsőosztályú, túl sok az üresjárat. A történetéhez képest indokolatlanul hosszú a film, és ellenben pl.: az Aljas Nyolcassal, sokszor érződik is ez a hossz. Az álomjelenteket például teljesen fölöslegesnek tűntek, nem érzetem úgy, hogy általuk bármi plusz réteget kapna a történet vagy a karakterei. Apropó karakterek: az sem segít a filmen, hogy DiCaprio figurája a film messze legérdektelenebb karaktere. A Hardy/Poulter páros története, kapcsolata szerintem sokkal érdekesebb, de a Gleeson által játszott kapitányt (vagy akár az Indián sidekick figuráját) is sokkal színesebb, érdekesebb karakternek tartottam, akiknek a története is jobban érdekelt, mint a főszereplő szenvedése. DiCaprio remek színész, ám úgy vélem nem ezért kéne Oscart kapnia (ellenben Hardytól nem sajnálnám, bár inkább drukkolok Sly-nak), és ez lehet, hogy csak az én hibám, de a film alatt nem tudtam kivonni magam a "kapjon már Caprio Oscart" hype-ból. Nem egyszer volt olyan érzésem, mint, ha a színész kinézne az Oscar bizottságra és azt kérdezné: Most már eleget szenvedtem? (Persze lehet, hogy a színészt amúgy tökre nem érdekli az egész, csak a nézők vetítik rá ezt a vágyukat). A kevés akciójelenet azonban mind elképesztően profin volt megcsinálva. Összességében nem rossz film, de feszesebb vágással és rétegeltebb/érdekesebb főszereplő karakterrel igazán jó is lehetett volna.

Alapvetően nekem is tetszett a film, de én nem tudnám elképzelni a háborús környezet nélkül.

Szerintem pont arról szólt, hogy mennyire abszurd a háború, és, hogy nem csak az olyan látványos dolgokban teszi tönkre az ember éltét, ha elesik a fronton, vagy lebombázzák a lakóhelyét, hanem az egészen hétköznapi folyamatokat (elmenni A pontból B pontra, szerezni egy olyan triviális eszközt, mint egy kötél) is teljesen ellehetetleníti. Ja meg persze a bürokrácia is szar.

Persze igazán újat, vagy katartikusat nem mond a témában, hanem csak egy másik, kevésbé látott oldaláról - a front, vagy a szenvedő civilek helyett a háttérben segítőkre fókuszálva - közelíti meg a témát, illetve melodráma helyett inkább a feketehumorhoz nyúl (ezért sem tudd olyan megrázó lenni, és igazán maradandó hatást kiváltani a nézőben - hatásvadászatot talán csak a lerombolt ház bejárásánál éreztem)

A humor, a színészek és hangulat (néhol egészen szép a fényképezés, és nekem a témától szokatlan rockos filmzene is bejött).

Összeségében azonban egyetértek nem kiemelkedő, de roppant kellemes film. Igazi kis gyöngyszem, kicsit sajnálom is, hogy épp most az Oscar filmek dömpingjében mutatták be. (Igaz kétlem, hogy máskor sokkal több nézőt vonzott volna idehaza, pedig szerintem tipikusan olyan film, amit kevesekhez jutt el, de nekik tetszik).

előzmény: Tenebra (#1)

Egyszerűen imádom. A létező legjobb gyógyír a másnaposságra :D, amúgy pedig már csupán a Hasselhoff/Rock finálé miatt megérdemli az 5-t.

A Hateful Eight Tarantino eddigi karrierjének leghosszabb filmje. Ez tény, azon azonban már lehet vitázni, hogy ez a történet indokolta volna ezt a hosszúságot. Szerintem nem, emiatt pedig nem csak a leghosszabb, de a – film elsőt felét tekintve – a leglassabb filmje is. Szerkezetileg leginkább a Kutyaszorítobanhoz áll közel, ám az Aljas Nyolcas története szerintem sokkal egyszerűbb annál, és nem csak ezt a hosszt, de a fejezetekre bontott felépítést sem igazán indokolta volna. Mindezek ellenére azonban baromira tetszett. A külső felvételek – még a 70 mm-es vetítő hiányában is –elképesztő szépek, hasonlóan kiváló Morricone zenéje is. A kettő együtt az elmúlt év egyik legmarkánsabb és emlékezetesebb hangulatát kölcsönzi a filmnek. Kicsit úgy éreztem, hogy a rendező úr, most kissé a háttérbe húzódott – lévén, hogy jóval kevesebb a filmes utalás, és a politikai állásfoglalása sincs annyira hangsúlyozva, mint a Django vagy a Briganty-k esetében - és inkább hagyta a színészeket érvényesülni – persze miután nagyszerű karaktereket írt a számukra. Ők pedig kivétel nélkül brillíroznak. (Még Tim Roth is remek, annak ellenére, hogy nehéz elvonatkoztatni attól, hogy a karaktere – eleinte – szinte pontról pontra megegyezik King Shultz figurájával. Goggins pedig ezután remélem, hogy több mozi filmes szerepet kap, mert kb. ellopja a showt. (Azért Jacksont vagy Russelt sem kell félteni). Mindennek köszönhetően pedig a viszonylag lassabb kezdés ellenére sem fullad unalomba a film. A negyedik fejezettől kezdve - egészen a szinte végig kiszámíthatatlan fináléig - valósággal „száguld” a cselekmény (már ha egy kvázi kamaradarabnál beszélhettünk száguldásról). A finálé pedig végig kiszámíthatatlan marad. Ráadásul a film – helyenként kifejezetten abszurd – humora is kiváló. Lehet, hogy nem Tarantino legjobbja, de attól még nagyon, nagyon jó.

2016-02-01 23:24:37 [Tévésorozatok] The man who laughs #2632

DC's Legends of Tomorrow

Nos két rész után, eddig megvagyok vele elégedve. Igaz, sokszor egészen komolyan vehetetlen, sőt gagyi. Kicsit olyan az egész, mint ha a 90-es évekből a Sliders mellől maradt volna itt, viszont éppen valami ilyesmit vártam. Egy 100%-ig ponyva kaland sorozatot, amely mellőz minden fölösleges szappan opera jelegű drámát. (Bár a Flash is kifejezetten jól indult, ebben az évadban egy re több a szappanopera jelegű műkonfliktus - Komolyan érdekelt valakit Iris anyja? Wally West hisztizése is erőltettet, ahogy pedig lezárták a Barry - Patty románcot az botrány). Bár azért itt-ott itt is előbukkannak a szappanopera jelegű konfliktusok, viszont egyelőre úgy tűnik, hogy sokkal kevésbé lesz ezen a hangsúly (meg a több karakter miatt kevesebb idő is jut rá). Persze itt is Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ne lehetne egyszerre drámai és jó szuperhősös sorozatot csinálni, hiszen tavaly a Netflix duplán bizonyította, hogy igen is lehet olyan képregény szériát csinálni, ahol a dráma életszagú, nem pedig erőltettet szappanopera klisékből áll össze. Erre azonban jelenleg a CW csatorna úgy néz ki kevésbé képes, ez esetben pedig úgy vélem, hogy ne erőltessük, ami nem megy. Persze a szappanopera jellegű dráma elhagyásával, sem lesz automatikusan jó sorozat a LoT, inkább csak Guilty Pleasure, annak viszont remek. Amúgy a fegyverkialításos akció kenterbe vert bármit amit az utóbbi időben az Arrowban vagy a Flashban láttunk volna. (Amúgy jelenleg szerintem éppen az anno az Arrow/Flash párosnál sokkal gyengébben induló Agents of Shield a legszórakoztatóbb - B kategóriás - Szuperhős széria, mert ott fölösleges időhúzó „monster of the week” epizódok és drámainak szánt műkonfliktusok nélkül tudnak teljes egészében az átívelő szára koncentrálni, és a karakterek személyes drámái is sokkal életszerűbben vannak megírva + nem szenved olyan identitás válságban, mint a Gotham).

2016-01-05 20:12:47 [Vapiti 2015] The man who laughs #51

Az arany Vapiti jelöltek egyértelmüek voltak számomra: Mad Max, Birdman és a Hétköznapi vámpírok (régen láttam ilyen vicces filmet).

Ám a szinészek már koránt sem, hiszen nem egy olyan kedvenc alakításom volt idén, amelyekre nem szavazhatam, mert nem mutatták be nálunk (pl.: Ian McKellen - Mr. Holmes, Idris Elba - Beasts of No Nation, Alica Vikander - Ex Machina). Végül erre jutottam:

Férfi: Steve Carrel (Fox Catcher), Matt Damon (Mentőexpedicíó), Micheal Keaton (Birdman) - Tom Hardy (Legenda) vagy Fassbender (Macbeth) lenne a negyedik, ha lehetne, de nem lehet.

Hölgyek: Emily Blunt (Sicario), Jessica Chastain (Biborhegy), Marion Cottilard (Macbeth) - Itt Charlize Theron (Mad Max) volt a vigaszdíjas.

Akit érdekel a részletesebb évértékelésem, azt itt olvashatja el: http://filmespolc.kulton.hu/2016/01/05/ez-volt-2015-evertekelo-es-a-15-legjobb-film/

Azért nem vészesen rossz, csak az év legnagyobb csalodása (persze láttam idén gyengébb filmet is, de azokat nem vártam elötte ennyire), kár, hogy az év utolsó mozijára/filmnézésére nem vali pozitivabb kicsengésű darab jutott. Hiába néz ki impozánsan, hiába a rengeteg kifejezetten szép kép, és a kellemes zene a film túl sokat markol. Lehetett volna ebből szikár túlélősztori, tanmese az ember és a természet viszonyáról, anti-kapitalista kiáltvány vagy egyszerüen csak két férfi rivalizálásnak a története. Ám egyik témát sem tudja kielégítően végig vinni, aminek a legfőbb oka a karakterek. A Rush egy marha egyszerű film volt, ám hála a két föszereplőnek és a sokrétű, izgalmas karaktereiknek (na meg persze az audió-vizuális körítésnek) mégis 2013 egyik legjobb filmje lett. Az In the Heart of the Sea középpontjában is két erős férfi karakter szembeállása (származás vs rátermetség) állna (a szinészek nem is rosszak), de annyira klisések és egysdimenziósak a karakterek, hogy az minden drámát kiöl a filmből. És ez igaz a történet többi résszére: gyorsan elhdart közhelyek. Szép de lelketlen (és tartalmatlan) film lett ez, ráaádsául az Eversettel ellentétben a látvány sem olyan lenyögőző és monumentális (a 3D mintha nem is lenne), hogy az teljesen eltudja vinni a hátán a filmet (illetve az nem is akar ennyire drámai lenni). Nagyon sajnálom, mert a Rush után nagyon bíztam benne.

Őszintén megvallva a rövid történet leírás alapján, egy cinikus, feketehumorú (de végül persze magható) karácsonyi vígjátékra számítottam, valami olyasmire, mint a Scrooged (vagy akár a Tapló télapó). Erre egy szimpla revü/varieté műsort kaptam, amelyben 50 percen keresztül híres és kevésbé híres emberek énekelnek. A végére pedig már minimális átívelő történetszál sincsen a dalok között, és viccesnek sem túl vicces. Viszont 2-est már csak azért sem adok neki, mert vannak benne jó dalok és igazságtalan is lenne azért lehúznom a filmet, mert nem voltam előre tisztában a műfajával (valószínű, hogy ha tudom, hogy mi ez és/vagy nem is Murray köré építik fel - akit jó nézni bármiben - akkor meg sem nézem). Szóval csak annak tudom ajánlani, akit érdekel, hogy Rashida Jones a szerelemről, Miley Cirus meg a karácsonyról énekel, miközben Clooney Martinit kever.

2015-12-16 00:29:50 [Old Time rock'n'roll] The man who laughs #20

Persze a nagyrésszük tényleg fesleges, és én sem hiszek a filmek utólagos buzerálásban.

Mondjuk egy idei interjú alapján Lucas sem :D

"He went back once, to add the GCI Jabba The Hut Scenes and clean up some of the special effects – both of which were pretty controversial for fans of the franchise. But he’s never had the desire to go back after that. He’d rather move on and “mess around” with new film, he said" forrás: http://www.mtv.com/news/2136880/george-lucas-stephen-colbert-tribeca/ http://www.polygon.com/2015/4/18/8448685/stephen-colbert-george-lucas-tribeca-talk

Most én emlékszem rosszul, vagy azért a DVD, illetve a Blue-Ray kiadásokon is voltak újabb és újabb változtatások? Mondjuk Lucas sosem a koherens nyilatkozatairól volt híres (ahány interjú, annyi változat van arról, hogy akkor eredetileg hány filmet képzelt el)


Egy változtatás azonban kifejezetten tetszik, a Halálcsillag felrobantása. Szerintem sokkal jobban néz ki a 97-es Szupernova robbanás, mint az eredeti fapados. https://www.youtube.com/watch?v=exZEGox-omA - az utolsó bevágott jelent, az valami hülyeség - (Annak ellenére, hogy az ég világon semmi bajom a hagyományos efektekkel/trükökkel, a Star Warsban meg ezek többsége a mai napig megállja a helyét. Nem véletlen volt úttörő.

2015-12-15 23:14:10 [Old Time rock'n'roll] The man who laughs #16

Jó mondjuk a CGI Jabbát meg azt a böszem képkitakarosat én sem szerettem, de a mai napig csak a 97-es VHS verzíót láttam, így megszoktam őket. Ebből látszik amúgy, hogy bárki-bármit mond, még ha zavaróak is ezek a változtatások, lényegében nem befolyásolják a filmet :).

A héten, ha Péntek este elött van még időm, akkor mindenkééppen újranézem a filmeket, most-már DVD-ről (tudom ez még rosszabb, ebben már fesejlik Christensen szelleme is, de hát vagy két éve megvettem és azóta sem volt időm újrázni (annyi film van amit nem láttam, de érdekel, hogy mostanában ritka alkalom, hogy újranézek valamit, de igyekszek változtatni ezen).

Viszont BR-en direkt nem vettem meg még, arra várok, hogy a Disney kiadja az erdeti, változtatás nélküli verzíókat full HD-ban, majd azt megveszem és akkor életemben elösször megnézem a Star Wars című filmet :)

előzmény: BonnyJohnny (#14)

2015-12-15 22:08:01 [Old Time rock'n'roll] The man who laughs #13

Az egyik legkorábbi filmélményem, hogy a szüleimmel nézem a Birodalom Visszavág Special Edition-jét, a fonyódi autósmoziban. A Phantom Menace előtti őrületre már kevéssé emlékszem, de arra igen, hogy a Klónokat eszméletlenül vártam. A Star Wars végig kísérte a gyerekkoromat: figurák, képregények (az egyetlen képregény, amit rendszeresen vettem: 2007-től az összes magyar szám meg van, meg néhány azelőttről/külföldről is), videojátékok, matricás album, a Duel of Fates eljátszása a suli szünetben. Bár - szerencsére - nem rongyolódott össze, de a klasszikus trilógia azért rengetegszer került a VHS magnóba (meg aztán még az 1-2 is).

Persze gyerekfejjel az előzményeket is hasonlóan szerettem, aztán ahogy nőttem egyre jobban láttam a hibáikat. Néhány éve hirtelen felindulásból újranéztem az Ep. 1-et. Kár volt, mert szembesültem vele, hogy bizony nem Jar Jar a film legnagyobb hibája. Szabályosan fogtam a fejem a bárgyú, életszerűtlen dilaogusoktól. Viszont hála a pozitívumainak (ami gyakorlatilag a fogatverseny, zene, Darth Maul (illetve a végső párbaj) a mai napig van bennem egy nosztalgia érzet, ami miatt nem tudom annyira utálni a filmet. A második rész - hála a kibírhatatlan Christensennek, és Lucas párbeszédeinek - már nem ilyen szerencsés, semmi kedvem újra nézni (mondjuk igazából az elsőt sem). A harmadikkal már ki vagyok békülve, de sajnos az 1-2 hibái azért valamelyest erre is rányomják a bélyegüket.

Viszont, ha a klasszikus trilógiáról (mivel én 97-ben ismertem meg, megszoktam a változásokat), videojátékokról (Kotor, Jedi Academy, Republic Commando), képregényekről (Dark Empire), regényekről (Thrawn ), sorozatokról (az első Clone Wars pl.: nagy kedvencem) a mai napig képes elvarázsolni és izgalomba hozni. ez a világ. Bár Lucast inkább tartom jó üzletembernek mint igazán tehetséges rendezőnek, örök életemben hálás leszek neki, amiért lefektette az alapokat. . Számomra a Star Wars erdeti részei - illetve a nem egy remek kiegészítő regény/képregény/játék/animációs sorozat - az eszképista sci-fi (space-fantasy, űropera vagy mi a szösz) csúcsteljesítménye, ami minden korosztály számára ugyanolyan kellemes élményt képes nyújtani. A nagybetűs mese, amiben bármikor szívesen veszek el. Eddig nem sikerült ráunnom, és valószínűleg ez már így is marad(Ezen sorokat is aközben írom, hogy a héten vett Boba Fettes poharamból iszok) Minden esetre én már izgatott vagyok a VII. résszel kapcsolatban, és az egyetlen komolyabb félelmem az az, hogy túlságosan is rímelni fog a klasszikus trilógiára és nem lesz benne semmi újdonság. Viszont amilyen vajszívű vagyok én a filmekkel, ha csak ennyi lesz a hibája azt valószínűleg meg tudom majd bocsátani neki.


Visszatérve az ewokokra, ahogy azt a spinoff filmjeikről szóló blog bejegyzésembe írtam: Ellenben Jar Jar-ral az a baj, hogy léteznek, hiszen egy gyerekfilmben tök jól működhetnének, hanem az, hogy véglegesen komolyan vehetetlenné tették a rohamosztagosokat. És a saját - SW-tól meglepően független - filmjeikben/Tv sorozatukban működnek is, igaz ezek messze nem annyira élvezetesek már idősebb fejjel, de a maguk kategóriájában egészen korrektek (semmiképpen sem Holiday Special szint, mint ahogy azt néhányan beállítják). Jar Jar-ral viszont olyan mérhetetlenül hülye és idegesítő, hogy nincs az a környezet, amiben működni tudna, mint normális karakter.



Inkább csak érdekes, mintsem igazán jó film. Amolyan karácsonyi Taxisofőr, csak persze mind rendezésileg, mind vágásilag, mind pedig zeneileg is jóval gyengébb. A főszereplő azonban szenzációs, és néhol a film is meglepően hangulatos tud lenni.

Bővebb irásomat a linkek között találja az érdeklödő. ;)

Ami engem illett az 1-es ponttal teljesen egyet tudok érteni, és azt is elismerem, hogy a Marvel filmek visszatérő hibája, a gyenge fő gonosz (érdekes a sorozataik azonban pont itt erősek).

A karakterekben amúgy lenne potenciál csak jobban ki-kéne bontani egy-egy aspektusokat. Pl.: Az Ultron korában sokkal nagyobb hangsúlyt kellett volna szerintem Tony drámájára helyezni (ő hozza létre a gonoszt), aminek a feloldása elég banális lett szerintem (azzal vezekel, hogy önfejüleg létrehozza a megmentőt, amikor pont az önfejűsége, egója volt a probléma forása is). Az Amerika kapitány 2. amúgy szerintem ebből a szempontból nem olyan rossz, és egészen jól kijön benne a régi idlli USÁ-t képviselő kapitány, hogyan szembesül a mai valósággal.

Azzal amúgy egyetértek, hogy nem feltétlenül kell minden filmnek egy szuper-mega-bombasztikus eventnek lennie, ami a történetét illeti. Bevallom - és lehet a köveket dobálni - de én idén jobban szórakoztam a kisszerű Hangyán, mint a monumentális és a rengeteg szálat összetartani kívánó (folytassa az eddigieket, de legyen saját sztorija és még ágyazzon meg minimum két filmnek) Ultronon (azért azt is bírtam, de a Hulk vs Iron Man nálam sem ütött akkorát). Viszont azért nyugodtan próbálkozhatnak csavarosabb sztorival, nyilván az ideális valahol a kettő között van (másik pólus nyilván a Mad Max egyszerűsége, ami amúgy nekem is az egyik kedvenc filmem idénről).

De amúgy igen, több olyan szikár, kemény, praktikus effektekkel megcsinált és "férfias" akcíó filmet a mozikba, mint a Md Max :)

előzmény: Tenebra (#29)

2015-12-03 18:38:25 [JÁTÉK] The man who laughs #31123

2: Ki kopog az ajtómon? (1967 - Martin Scorsese)

6: Vizet az elefántnak (2011 - Francis Lawrence)

2015-12-03 18:27:37 [Tévésorozatok] The man who laughs #2613

Man in the High Castle is elő van már készítve a darára :D De előtte behozom a lemaradásom az Ash vs. the Evil Dead-del, aminek az első része hatalmas nagy fun volt. Nagyon remélem, hogy nem lőttek el minden puskaport, és ha elmúlik a nosztalgia és az újdonság ereje, akkor is tartja majd a szintet. Egyelőre nagyon bizakodó vagyok.

Mondjuk az tényleg igaz a Jessica Jones-ra, hogy vizuálisan/rendezésileg tényleg elég átlagos, és például a verekedések is meglehetősen fapadosak, sajnos nincsen egyetlen egy olyan emlékezetes, jól megkoreografált akció jelenet, mint például a Daredevil második részében lévő vágatlan jelenet.

És akkor az idei évben a Marvel TV fronton is leverte a DC-t. Hiszen míg Marvelék egymás után szállítottak két ilyen remek szériát, addig az Arrow nem sokat javult tavaly óta (azért valamivel jobb lett, mert kevesebb a szappan és erősebb, átgondoltabb az átívelő száll, mondjuk a visszaemlékezések még mindig feleslegesek) és bár a Flash sokszor még mindig szórakoztató a gyenge effektek mellé kezdi egyre jobban átvenni az Arrow szappanoperás műbalhéit, és ugye a sok érdektelen filler rész sem segít neki. (Szerintem ebben a ponyvásabb, országos csatornás szuperhős sorozattémájában az Agents of S.H.I.E.L.D már túlnött a másik kettő)

Ja és a Flashre külön haragszom: behozza minden idők leginkább over-the-top gonoszát King Sharkot, erre ahelyett hogy rászánna egy részt, nézhetjük Iris halálunalmas és érdektelen családi drámáját az anyjával, akiről eddig szó sem volt )jó persze tudom, hogy nemlett volna pénz hogy egy egész részben így megjelenjen, de akkor is)

2015-12-03 09:37:03 [Tévésorozatok] The man who laughs #2611

Beszállok én is a Jessica Jones-t éltetőek táborába. Nem tudom, hogy ez vagy a Daredevil volt-e a jobb, de mindkettő határozottan tetszett.

Ami miatt azonban a Jones egy újszerűbb élmény volt az az, hogy végre nem egy tipikus szuperhős eredettörténet dramaturgiát láttunk, sőt - attól eltekintve, hogy van benne egy szupererős nő, illetve egy sebezhetetlen és egy gondolat irányító faszi - nem is igazán nevezném klasszikus értelemben vett szuperhős sztorinak, hiszen gyökeresen más, mint az eddigi Marvel filmek. A világmegmentés helyett a hangsúly sokkal inkább a karaktereken, és azok személyes tragédiáin és drámáján van. Ez pedig főleg abból fakad, hogy az MCU történetében talán most először kaptunk egy olyan mérhetetlenül egoista és önző főgonoszt, mint Kilgrave. Aki az eddigi képregényfilmek (egyik) messze legérdekesebb ellenfele is pont azért, mert a képességéből fakadóan bármit megtehetne (az Avengerst kb 2 mondattal elintézhetné), de ő mást sem szeretne csak Jessica-t. (Így a sorozatnak is a legfőbb témája gyakorlatilag a kiszolgáltatottság /nemi erőszak/). Ellenben a többi gonosszal semmi magasztos célja nincsen, nem akarja sem elfoglalni, sem pedig megváltani a világot. És éppen ezért ilyen jó és friss a Jessica Jones, mert a többi szuperhős sorozattal ellentétben ennek történetnek nem a hősöket körülvevő világ szempontjából van jelentősége (sőt az MCU-n belül ez egy viszonylag jelentéktelen konfliktus), hanem a hősök életére gyakorolt hatása miatt. Így a sorozatra és a hangulatra is inkább használnám a neo-noir, mint a képregényfilm jelzőt (persze vitathatatlan, hogy ez utóbbi is igaz, csak a laikusok szemében szerintem téves asszociációkat kelt a szériával kapcsolatban

Na meg persze a szereplőgárda is nagyszerű. Tennant különösen hátborzongató, viszont Krysten Ritter is simán megállja mellette helyét és a két szinész jobban egyensúlyban van, mint a Daredevilben, ahol D'Onofrio minden tekintetben a főhős felé tornyosult. Aki pedig az eddigi Marvel filmekből a kendőzetlen brutalitást hiányolta az - ahogyan a Daredevilben is már - az most is megkaphatja az adagját.

Tipikusan az a sorozat amit példaként tudok ajánlani azoknak is, akik már belefáradtak a képregényfilm dömpingben (nem is kell hozzá semmi előzetes ismeret, hiszen összesen maximum kb.: 3-4 mondatnyi utalás van benne az eddigi Marvel produkciókra), hiszen ez az eddigi (egyik) "legfelnőttebb" szuperhős alapú film(sorozat).
A főcímért meg egy külön plusz pont jár.

Nyilván kezd kifuladni, és már rég nincs meg az újdonság varázsa, de szerintem ezen filmek többsége még így is szórakoztató, a "kommersz nyári filmek" közül abszolút a felsőbb kategoriát képviselik. Amúgy engem a Galaxis 2 melett pont a kevésbé ismert hősők önálló részei érdekelnek, különösen a Doktor Strange. Abban látom a leheteőséget, hogy valami újat, frisset tudd hozzáadni ehhez az univerzumhoz, és remélhetőleg nem csupán egy szokványos eredettörténet lesz (persze nagy illuzióm nincsennek, hogy valami korszakalkotóan kreatív cuccott kapjunk, mert jól tudom, hogy azért illeszkednie kell a Marvel filmek eddigi menetében). Hasonlóak miatt leszek kiváncsi a Black Panther mozira is. (Illetve eleve hiányolom a mozikból a klasszikussabb értelemben vett fantasykat, és a Strange pedig - ellenben a többi Marvel mozival - maga is egy varázslat centrikusabb film lesz).

Persze azért kiváncsi vagyok a Polgárháborúra is, hiszen az alaptörténetben hatalmas potenciál van (még ha ezt Mark Millarnak nem is sikerült teljesen kiaknáznia), és a Winter Soldier is az egyik kedvenc Marvel mozim, viszont az elözetese számomra csupán korrekt volt (nem volt rossz, abszolút hozta az elvárt szinvonalat, de valahogy nem nyujtott számomra annál többet. Kiváncsi vagyok rá, de nem rágom a körmöm a megjelenésig).

A Marvel dömping szempontjából azonban kétségtelenül az Infinity War lesz a legérdekesebb.

Mindig is szerettem moziba járni, és ez mára sem változott, sőt. Régen sok filmről lemaradtam mert nem akartam letölteni őket, viszont nem jutottam el moziba sem (vagy DVD-n sem tudtam beszerezni), aminek a fő oka az volt, hogy kevés olyan ismerősőm van aki hajlandó lenne rendszeresen költeni erre (a filmekért sem rajongannak annyira mint én). Azonban az elmúlt két évben rájöttem, hogy igazából miért ne járhatnék egyedül is moziba, így idén szerintem több filmet láttam már eddig moziban, mint a korábbi évekbe. Persze a film utáni megbeszélés élménye hiányzik, de általában úgy is olyan filmekre megyek egyedül, amikre meg nem találnék a barátaim közt társaságot. (Amúgy a sajtóvetitéseknek köszönhetem, hogy ráálltam az egyedüli mozizásra, mert megszoktam, hogy azokon úgy is egyedül vagyok)

Amúgy a Cinema City-t én is meglehetősen drágának tartom, ezért is szoktam mostanában átszokni a kisebb art mozikra, mert ott eleve kevesebben is vannak (így más popcorn rágcsálása nem tudja megzavarni az én popcorn rágcsálásomat).

2015-12-01 12:45:28 Beasts of No Nation (2015) The man who laughs (5) #4

Gyorsan javítottam is ezt a hibámat :D, Eleve ez volt a szándékom, csak amikor a kommentet írtam olyan lassú volt a net, hogy az értékelést már nem tudta elküldeni.

előzmény: ChrisAdam (#3)

2015-11-30 18:17:28 Beasts of No Nation (2015) The man who laughs (5) #2

Teljes mértékben egyetértek. Letaglózó remekmű. Nem csak azért mert giccs és pátosz nélkül mutat be egy számunkra elképzelhetetlen világot, de mindezt technikai kivitelezése is igen magas. A gyerek színészek elképesztően hitelesek, Idris Elba pedig az év egyik legjobb alakítását nyújtja. A fényképezés is gyönyörű.

Számomra eddig az év filmje.

előzmény: ChrisAdam (#1)

Hát sajnos ez a film vagy harminc évet késett. A két kolosszusnak (különösen Arnie szórakoztató) köszönhetően azért valamennyire élvezhető, és a sztori sem kifejezetten rossz (inkább csak baromi sablonos, és középszerű). Ám az egész filmet körbe lengi egy olcsó, már-már TV filmes atmoszféra (legyen szó a diszletekről, akcíóról, írtó közhelyes és egydimenziós karakterekről), aminek köszönhetően a Szupercella hangulatában inkább egy kortárs Steven Segal/Steve Austin filmhez, nem pedig a Kommandóhoz, vagy a Cliffhangerhez áll közelebb.

Megkésett, fáradt próbálkozás, amin a nosztalgia és főhősei karizmája javítanak valamennyit. Ennek hála a film sem bántóan rossz, csak felejthető, de nagyon.

Az pedig a Daredevil sorozatot látva különösen sajnálatos, hogy Vincent D'Onofrio-nak Hollywoodban csak ilyen sablonos, közhelyes szemétláda szerepet tudnak írni (ahogy azt tették idén a szintén csupán nosztalgiára támaszkodó Jurassic Worldben).

Már vagy egy hónapja láttam, de még mindig vaccilálok a 3-as és 4-es között. Viszont alapvetően tetszett, persze nem valami félelmetes és a trükökk mai szemmel nem túl erősek (különösen ha összevetjük a szintén ez évben készült Egy Amerikai Farkasember Londonban-nal). Viszont Joe Dante (aki az egyik titkos favoritom) rendezése elvitte nekem a filmet, hiszen egyértelmüen nem olyan jó film, mint a Szörnyecskék, de már itt megjelenik a filmben az a humor és játékosság, ami aztán azt is klasszikussá tette. A hangulat is egészen remek, a végső csattanó is müködik. Nekem a szinészekkel sem volt nagy bajom, és bár a sztori nincs mindenhol 100%-san kidolgozva még így is szerintem (éppenhogy) a jobb Farkasemberes filmek táborát erösíti.

Nyilván nem olyan jó, mint Terence Fisher klasszikusai, és mai szemmel már horrorként sem működik (sokaknak fájó lehet, hogy a zombik elég kevésszer fenyegetik hőseinket és a leghorrorisztikusabb jelenet egy álom jelenet), viszont ezek ellenére is a kedvenc Hammer filmjeim között van. Hiszen az atmoszféra most is nagyszerű, a sztori meglehetősen precízen van felépítve (így pedig, mint thriller vagy természetfeletti krimi abszolút működik) és a színészek is nagyszerűek. André Morell majdnem olyan jó, mint Peter Cushing szokott lenni és a főgonosz szerepében tündöklő John Carson is kifejezetten emlékezetes.

Összességében a stúdió egyetlen kitérése a zombi filmek világába a legjobb pre-Romero zombi film, és határozottan jobban sikerült a Hammer egyetlen farkasember filmjénél, ami bár jóval ambiciózusabb emiatt kevésbé is áll össze.

Imádom (és a folytatásait is, mert bár a film tökre müködik önmagában is, nagyon örülök, hogy elkészültek mert nem kevésbé jók). Alan Silvestri legendás zenéje, az elképesztően szimpatikus szereplő gárda, a feszes és humoros cselekmény, a leglazább időgép mind mind csak apró okai annak, hogy miért is ez az egyik(?) legjobb ifjudági kalandfilm, ami valaha készült. Hatalmas élmény volt újra nézni a moziban.

Csak azt nem értem, hogy George-nak miért nem lett gyanus, hogy a fia pontosan úgy néz ki, mint az a csávó a gimből, akibe szerelmes volt a felesége (és még ugyanazt a nevete is adták neki).

Mondjuk én is arra számítottam, hogy a kormány még "mocskosabb" eszközöket vett be, de szerintem így volt jó az arány. Mert ha túldémonizálják a jó fiúkat is, akkor az könyenn eröltetteé, hiteltelené válik. Ezt pedig még éppen eltudom képzelni, hogy a CIA tényleg csinál ilyeneket.

De mondjuk az 5-s értékelés inkább egy 4,5 nálam. (Csak nekem kevés az ötös skála?)

előzmény: budaik (#27)

Nem volt ez rossz, a retro hangulat, a látványvilág, a zene és az, hogy végre egy pozitívabb jövőképet mutattak be kifejezetten tetszett. A színészek is szimpatikusak voltak, Raffey Cassidy kifejezetten jó, ő még sokra viheti.

Viszont ahogy azt már korábban is leírták a cselekményvezetéssel akadtak problémák. Sajnos a meglehetősen hosszú expozíció miatt, pont a főkonfliktus megoldásának kifejtésére nem jutt elég idő, így kicsit hiány érzetet hagy magában a film. Bár a hosszú bevezetést nem tartottam unalmasnak, mert voltak benne remek akciók és poénok (bár számomra nem mindegyik ült), sajnos a sztoriban maradtak homályos foltok.

Az, hogy az üzenet meglehetősen felszínes várható volt, ez különösebben nem zavart, de abszolút megértem, ha valaki szerint giccses.

Bizonyos szempontból a Chappie-hez tudnám hasonlítani: Hiszen mindkét filmen érezhető volt, hogy valami olyat akartak csinálni, ami manapság nem megszokott a blockbusterek között és, bár a kivitelezés egyiküknek sem sikerült hibátlanul, a végeredmény lett annyira egyedi, hogy abszolút nem bánom, hogy megnéztem őket. (De például a gyűjteményembe már valószínűleg nem kerülnek bele).

Nyilván olyan ikonikus sosem lesz mint Oddjob és Jaws. És való igaz, hogy keveset szerepelt, jó lett volna ha többet van a képernyőn. Mondjuk Jawsról se tudtunk meg semmit a Kém, aki szeret engemben (a Moonrakeres szerelmi szálat meg jobb elfelejteni).

De én már annak is örültem, hogy eleve beleraktak egy ilyen karaktert, még ha ez is csak olyan félig-meddig müködött, mint a film maga.

előzmény: BonnyJohnny (#54)

Az egyik kedvencem az idei évből: Minimalizmussa ellenére is elképesztően erős hangulata van (Deakins hozza a szokásoso kiváló formáját + a zene valami elemei erejű feszültséggel tölti meg a jeleneteket), kiváló szinészek és izgalmas cselekmény. Remekül építi a rejtélyt és a végső csavart, miközben illuzíók nélkül mutatja be a drog elleni háború kvázi haszontalanságát , és hogy mint minden háborúnak ennek is az átlagember a legnagyobb vesztese (a kezdetben fölöslegsnek tünő rendröi száll végül remekül kapcsolodtt a történetbe).

Emily Blunt karakterét én sem nevezném naivnak. Különösen dicsérendő, hogy annak ellenére, hogy a főhős legtöbbször inkább csak sodrodik az árral és nem mindig érti, hogy mi történik körülötte, mégis egy kompetens, azonosulható és normálisan megalkotott karakter. (Nám ártott volna ha a Wachowski tesók látják ezt a filmet, mert nekik a Jupiternél pontosan sikerült ennek a karakternek az ellentétét megcsinálni: egy életreképtelen héj, akire nincs is hatással az amin keresztül megy).

Igazából nem tudok mondani semmit, ami nem tetszett a filmben.

Nem vagyok egy nagy Shaun, a bárány rajongó, viszont a Wallace&Gromitot (meg úgy általában a gyurma filmeket) kifejezetten szeretem így végül úgy döntöttem, hogy ezzel is teszek egy próbát és abszolút nem bántam meg.

Hiszen a Shaun a maga kategóriájában egy remek film. Egy roppant kreatív, látványos (legalábbis én mindig elképedek azon, hogy hogyan képesek ilyen folyamatos és aprólékos animációt csinálni) és humoros film. Persze érezhetően főleg a fiatalabbaknak szól, hiszen a sztori főleg ismert elemekből építkezik és a poénok is főleg a klasszikus fizikai humorból épülnek fel (slap-stick). Viszont van tök jó kiszólás néhány kortárs jelenségre (celebség, közösségi média) és egy-két megmosolyogtató popkulturális utalás is akadt, de a hangsúly nem ezen van.

Viszont a humor még idősebb fejjel is működik, és a film simán van annyira pörgős és vicces, hogy ne zavarjon a klisés sztori. Egy ilyen filmtől pedig nem is kell több: 85 percnyi felhőtlen szórakozás.

Az év egyik meglepetése volt számomra, ugyanis a bemutató előtt keveset tudtam róla. Zseniális, ahogy fogott egy viszonylag sablonos és lerágott alapsztorit (család elköltözik, ami megviseli a tizenéves, kamaszodó főhőst) és ezt sikerült egy olyan dimenzióból – és olyan rétegelten - bemutatnia, ahogy azt még senkinek.

Elképesztően kreatív a film, ami lehet, hogy nem olyan örülten pörgős, látványos és humoros, mint a tavalyi Lego film (pop kulturális utalásból sincs annyi), de egy – animációs filmhez képest – különösen mély és érzelmes film.

Persze emellett vicces, és izgalmas tele remek karakterekkel és szép látvány világgal, de a legnagyobb erénye az a pszihologiai dimenziója, ami kifejezetten rétegelt ahhoz, hogy az idősebbek is ugyanúgy tudják élvezni, mint a fiatalabbak. Sőt állítom, hogy igazán érettebb fejjel lehet megérteni és kellően értékelni a filmet.

Igazi Pixar klasszikus, ami elszórakoztatja a kicsit és elgondolkodtatja (miközben elszórakoztatja) a nagyot. Tuti befutó az idei Oscar-on. Ám nem csupán az idei év legjobb animációs filmje, de ott van a helye a legjobb filmek között is.


Az biztos, hogy ennél jobban nem idegesített fel film idén.

Mert - hasonlóan a klasszikus fantasy-hez - nem nagyon van a mozikban Star Warshoz mérhető űropera, ráadásul az új (azaz nem könyv/képregény/játék feldolgozás) világokat is ritkán látni manapság a nagy vásznon. Erre itt van a Jupiter felemelkedése, ami pont ezt ígéri: Egy eposzi űrkalandot, egy korábban még nem látott világban. Ráadásul az egész baromi látványosnak tünt, és a látványvilág is valamelyest egyedi lett (ez még tetszett is nekem, mert én kifejezetten szeretem az ilyen színesebb - Flash Gordon jelegű - kissé camp sci-fiket).

És, hogy még a pozitívumoknál maradjak: Giaccino zenéje is remek.

Szóval nem kellett volna sok ahhoz, hogy ebből egy jó film legyen: Én abszolút megelégedtem volna egy Flash Gordon/John Carter jelegű kő egyszerű, sőt mondhatni bárgyú de azért működő sztorival. Ehelyett azonban megkaptuk az év legfölöslegesebben túlírt, de teljesen érdektelen történetét minden idők legrosszabb központi karakterével.

Hihetetlen, hogy miként sikerült egy alapvetően érdekes alaptörténetet, ilyen súlytalanul, érdektelenül végig vinni, de úgy hogy közben annyira próbálják csűrni csavarni a cselekményt, hogy a néző egyre kevésbé értse (hogy végül aztán a teljes érdeklődését el is veszítse). Mellék szereplők jönnek, hogy aztán ugyanolyan hirtelenséggel tűnjenek is el a sztoriból.

Mindennek pedig ott van a közepében Mila Kunis, aki kábé annyira kompetens és cselekvőképes főhős, mint Peaches hercegnő a Márió játékokban. Megy helyekre, hogy aztán onnan majd a rókafűlü, repülő farkasember szerelme (semmi kémia nincs köztük) megmentse, majd ez újra és újra egészen a fináléig. Mindez alatt pedig jelentős karakter fejlödésen megy át: elkezdi értékelni a WC pucolói szakmáját. Mondjuk Kunis annyiból alkalmas a néző azonosulására, hogy ugyanúgy nem ért semmit a körülötte történő dolgokból, mint mi.

A többi színésszel (Sean Bean, Channing Tatum) amúgy nem lenne gond, csak éppen elfelejtettek nekik karaktereket írni, ezért
csupán pókerarccal kóvályognak a vásznon. kivéve Eddie Redmayne mint minden idők legrosszabb fő gonosza. Olyan, mint egy durcás kisfiú, aki azért hisztizik mert nem ehet csokit reggelire (a végén konkrétan sírva fakad azért, mert a főszereplő nem azt csinálja, amit ő szeretne).

Szarul megírt cselekmény, nulla karakterek, akkor legalább felépítenének egy jó világot, ám hiába dobáltak össze dolgokat a tesók a Flash Gordontól, a Brazilon át a Mátrixig mindenből a végeredmény egy teljesen inkonzisztens világ, amiből hiányzik bármiféle összetartó erő.

Az akciók azért jól néznek ki.

2015-11-16 16:16:15 [Megérdemelte-e az Oscart...] The man who laughs #8318

Deakinsnél jobban senki nem érdemelné meg jobban az Oscart. A Sicario-val ismét remek munkát végzet, de a The Revenant látványa előzetese alapján sokkal egyedibbnek, formabontóbbnak (csak természetes fények) és emlékezetesebbnek tűnik.

A Trumbo (és főleg a címszereplő Bryan Cranston) meg akkor el fog tűnni a süllyesztőben? Nekem olyan érzésem van, hogy olyan lesz ez, mint anno a Hitchcock azaz van egy potenciálisan Oscar barát téma, egy remek színésszel előadva, és bár a filmet sem húzzák le végül mégis radar alatt marad. Csak mert én nagyon szurkolok, hogy Cranston végre kapja meg a mozis áttörését.

előzmény: Kavics (#8317)

Lehet filozofálgatni azon, hogy akkor most miért is bukott meg a film. Hogy inkább a rendező vagy a producerek voltak a ludasok, de a végeredmény szempontjából ez nem igazán számít: Ugyanis a film minden kétséget kizáróan rossz lett. Bár szerintem több fikát kap, mint érdemelne - hiszen voltak ennél idén rosszabbak is -, de védeni se nagyon lehet.

Esetleg azzal, hogy láthatóan a rendező próbálkozott azzal, hogy ne egy sablon szuperhős film legyen, csak mivel a producerek meg inkább azt akartak, csak minél kevesebb pénzből, így aztán semmi nem lett a filmből.

Ha túl tesszük magunkat az olyan képregényes over-the-top felütésen, mint hogy egy gyerek a garázsában összerak valami olyat, amire egy komoly erőforrásokkal rendelkező kormányszerv nem képes, akkor még nem is indulna rosszul a film.

Azonban a film háromnegyede expozicíó, amivel csupán az a baj, hogy a karaktereket egyáltalán nem mutatja be mélyebben, mint egy tetszőleges Marvel film, csak ellenben azokkal ebben még izgalom, vagy látványos csaták sincsenek.

És pont ez a baj ezzel a filmmel, hogy hiába próbált sok minden lenni: komoly sci-fi, cronenbergi testhorror, látványos szuperhős mozi végül egyik sem lett belőle. Sci-finek túl elnagyolt, testhorrornak nem elég nyomasztó, szuperhős mozinak pedig lassú és unalmas (egyetlen egy 10 perces akcíó van a filmben, ráadásul a gonosz motivációja - aki szintén 10 percet szerepel - is alig van kidolgozva). Továbbá szerintem ez az egész dark&gritty hangulat rohadtul nem illik az F4-hez, vagy akkor legalább tényleg legyen annyira sötét mint egy cronenberg mozi, ne csak abban merüljön ki a film komorsága, hogy nem használtak lámpát a forgatáson.

Így pedig ha nem is az év legrosszabb - a színészek például nem rosszak - mindenképp az év legérdektelenebb filmje.

2015-11-16 15:52:41 [Megérdemelte-e az Oscart...] The man who laughs #8316

A Martian nekem eléggé tetszett, de túlságosan könnyednek, súlytalannak és "kommersznek" érzem ahhoz hogy Legjobb film díj közelébe jusson (jó példa a tavalyi Interstellar, amit nem is jelöltek pedig jóval érzelmesebb/drámaibb darab, a sokkal látványosabb Gravity-t pedig hiába jelölték, nyerni nem tudott ebben a kategóriában).

Persze Scottnak - inkább visszamenőlegesen - járna az Oscar.

Egyelőre nálam a Sicario volt a legjobb film, amit eddig láttam idén. Az ilyen esélytelen lenne? (Lehet, hogy csak elkerülte a figyelmem, de mint ha nem láttam volna itt emlegetni)

2015-11-16 15:06:18 Pixels (2015) / Pixel The man who laughs (1) #29

Nincs itt semmi látnivaló, Adam Sandler fogta a gamer szubkulturát és témát, majd pedig lerántotta a saját szintjére.

Más megvalósítással lehetett volna ebből egy új Szellemirtók vagy Szörnycsapat is, helyette azonban kaptunk egy tipikus Sandler filmet, amit csupán a valamennyire kreatív és tényleg jól sikerült látvány elemek - és Peter Dinklage - emelik ki a többi közül.

Ugyanazok az infantilis poénok, ugyanannyira sztereotip (minden gamer karakter loser, még ha elnök akkor is) és a szerelmi száll is pont olyan, mint bármelyik másik Sandler romkom-ban. Ráadásul a sztorit sem sikerült a saját világán belül konzisztensen és logikusan végig vinni. Még Sandleren is baromira látszik, hogy igazából már ő is unja az egészet, akkor pedig mit vár a nézőtől?

Mivel nagy James Bond rajongó vagyok nagyon szerettem volna szeretni ezt a filmet, és bár összességében nem tartom olyan rossznak mint sokak, azért kénytelen vagyok elismerni, hogy rengeteg sebből vérzik. A Casino Royal-nál és a Skyfallnál (a QoS-ból túl kevésre emlékszem ahhoz, hogy összehasonlítsam) határozottan rosszabb, de az összes Bond film között inkább a középmezőnybe raknám.

A főcímdal borzalmas, csak úgy mint a teljesen inkonzisztensen viselkedő Bond lány (semmi kémia nincs közte és Bond között), a Craig korszak filmjeit összekötni kívánó fordulaton is nagyon érződik, hogy most találták ki, és, hogy ez nem egy tudatos történet száll építése. Ami pedig Blofeld és Bond kapcsolatát illeti abban még lett volna potenciál is, azonban az írók semmit nem kezdenek vele azon kívül, hogy egy mondatban elmondják, hogy ez van. Jut eszembe Blofeld: abszolút jó lett volna a szerepbe, kár hogy Waltz alig szerepel.

A film legnagyobb hibája azonban mégis az, hogy a sztorijához képest egész egyszerűen túl hosszú. Semmi sem indokolja, hogy ez legyen leghosszabb Bond opusz. Hiába lenne benne egy Amerika Kapitány - A Tél Katonáját idéző mellék száll a titkosszolgálatok mai helyzetéről, ez sem fut ki sehova, ha kihagynánk a filmből nem vesztenénk semmit, főleg, hogy az említett Marvel filmben klasszisokkal jobban megoldották ezt.

Ami viszont mégis felvitte nekem hármasra a filmet: Azok a remek akciók (A Mad Max és a Kingsman után nekem idén ebben voltak a legélvezetesebb akcíó szekvenciák, gondolok itt a cold openre, a repülős illetve autós üldözésre) és a klasszikus - főleg Connery - filmekre tett megannyi utalás (Élni és Halni hagyni koponyája, Goldfinger kocsija, Blofeld macskája) illetve a szintén a régi Bond filmeket idéző "speciális képességű" verőlegény (Dave Bautista simán van olyan remek ellenfél, mint Jaws) meg igazából a film első fele abszolút jól működik, kár hogy amint a sztori kerül előtérbe rögtön láthatóvá válnak a film hibái is.

Egyszer bőven nézhető, de baromi feledhető Bond kaland.

A többséggel értek egyet, nem rossz, de messze van a kiemelkedőtől is.

A látvány, a díszletek, a zene és a hangulat úgy általában szenzációs. A színészekkel sincsen igazán gond. Sőt Jessica Chaistan az év egyik legerőteljesebb és félelmetesebb alakítását nyújtja (közvetlen ezután néztem a Mentőexpedíciót, és kezdetben el sem hittem, hogy abban is ő van) messze lejátssza a főszereplő Mia Wasikowska-t (sajnos az ő játéka, már csak a naiv karakteréből adódóan is elégé szürke).

Erős atmoszféra, alapvetően jó színészek akkor mi a gond? A probléma a filmmel, hogy a háttérben húzódó dráma túlságosan kiszámítható, és messze nem olyan erőteljes, mint lenni szeretne. (Nyilván ha csupán ijesztgetni/borzongatni akarna a film akkor ez nem is lenne probléma, viszont Del Toro ezt érezhetően többnek szánta, mint egy szimpla Hammer hommage. Viszont a Cushing névért jár egy külön pacsi). Ráadásul valahogy a jump-scarek sem működtek, amiket nem is értem, hogy miért erőltetett a rendező, hiszen eddig nem volt szokása.

Már csak azért is feltűnő ez, mert Del Toro-tól már láttunk hasonló témában (szellemtörténet, ahol a szellemek a múlt árnyai, és az igazi szörny az ember) sokkal kiválóbb filmet (Ördöggerinc).

Azért nincs olyan messze a négyestől sem.

Azt kaptam amit vártam: Egy könnyed, szórakoztató, átlagnál tudományosabb sci-fi kaland filmet, egy meglehetősen szimpatikus Matt Damon-nal.

Nyilván nem egy Alien vagy Blade Runner és nincs is olyan markáns hangulata, mint ezeknek, de a maga kategóriájában teljesen profi mű, igazából csupán azt lehetne, de mivel a film alkotói jól láthatóan nem is akartak elmenni ebbe az irányba ezért ezt személy szerint nem éreztem problémának. Illetve a mellékszereplők sem túl kidolgozottak, viszont a hangsúly érezhetően nem is rajtuk (meg úgy általában a karakterdráma helyett a probléma megoldáson) van.

Az ötöst azért túlzásnak érzem, de valószínűleg lesz belőle újranézés és a könyv elolvasásához is kifejezetten meghozta a kedvem.

2015-11-12 17:26:09 Spy (2015) / A kém The man who laughs (3) #20

Az előzetes (illetve az alapján, hogy nem vagyok egy McCarthy rajongó) nem nagyon vártam a filmet. Arra számítottam, hogy ez egy Pláza Ásza női kiadás lesz, szóval, hogy abból fog fakadni a humor többsége, hogy egy kövér nőt beraknak egy klasszikusan férfi klissék szerint működő filmben és ott majd jól bénázik, meg elront mindent, de a szerencsének hála nyerni fog.

Nos a film nem ilyen lett, ugyanis McCarthy kisasszony a szerepe szerint egy teljesen kompetens ügynők és a poénok sem ragadnak le azon a szinten, hogy dagi. Ebből a szempontból kellemes meglepetés volt, viszont azért nem ütött nálam sem akkorát, mint a külföldi kritikusoknál.

Hiszen a film leginkább csupán szkeccsek sorozata, és messze nem mindegyik szkecs müködik. Azonban Feig olyan intenzitással dobálja nekünk a poén bombákat, hogy így is, hogy csak minden 2-ik, 3-ik talál be (és azért nem egy volt amin csak néztem, hogy ez most mi: pl.: amikor az egyik jelenetben egy ranodm háttér statiszta egyszer csak benyögi, hogy "beszartam") végül egy egész szórakoztató film lesz belőle. Persze leginkább Statham miatt, aki zseniálisan parodizálja a saját karrierjét.

Egy unalmas vasárnap estén elvoltam vele, de nem valószínű, hogy újranézem és az év vígjátékának sem mondanám, még úgy se hogy idén nem is nagyon néztem klasszikus értelemben vett vígjátékot.

Azon kevés James Bond film egyike, amit utoljára VHS-en láttam, szóval ideje volt újrázni. Általában a gyengébb darabok közé sorolják ezért is halogattam az újra nézését, de végül is nem volt ez olyan rossz. Persze messze van a legjobbaktól is. Roger Moore eleve a legkevésbé kedvenc Bond-om, különösen az ő filmjeit jellemző humor miatt, azonban az első filmjében még viszonylag jól sikerült eltalálni az arányokat. Pörgős, mozgalmas Bond kaland igaz a vodoo/blaxplotation téma elsőre furcsa, de mivel én szeretem ezeket engem nem zavartak. Yaphet Koto is korrekt főgonosz. A humor az esetek többségében még működött is (Bond beszólásai, viszont ami nagyon nem kellett volna azok a "humoros" mellék karakterek, mint Bond női társa és az az átkozott seriff, aki kb.: a 007-es filmek Jar Jar-ja (ráadásul a folytatásba is visszahozzák). Moore-t az évek során valamennyire azért megkedveltem, és igazából az a fajta Bond amit játszik az (fiatalon) remekül áll neki, csak ugye én inkább a komolyabb-komorabb Connery-Dalton-Craig vonalat preferálom. Amúgy tisztes középszer a film, egyszer bőven nézhető kellemes kaland film. Csak az a seriff ne lenne...

A Haláli Hullák Hajnala után nehéz újat mutatni a zombi-komédia műfajában. A legtöbb általában próbál be hozni valami nagyon különleges gimmicekt, amitől aztán egyedi lesz, de ezen kívül nem sok más kreatív dologra futja tőlük. Ilyen a Cooties is, a gimmick pedig, hogy ezúttal az iskola gyerekei lesznek zombik, akiket a tanároknak kell megfékezni. Viszont meglehetősen jó (fekete) humorral, és hangulatos rendezéssel viszik végre az alkotók ezt a koncepciót.(Féltem, hogy nem merik meglépni azt hogy látványosan megöljék a gyerek zombikat, de végül nem szaroztak)

Ami pedig sokat dob rajta az a szereplőgárda. Elijah Wood mellett rengeteg ismertebb sorozatos arc tűnik fel, akik szórakoztatóan hozzák a sablon karaktereiket. (Mert az alapötleten kívül nincs benne sok eredetiség)

Egyszeri kikapcsolodásra kellemes, összeségében viszont bőven feledhető alkotás.

2015-11-12 12:26:05 The Babadook (2014) The man who laughs (5) #31

Úgy látom a korábbi hozzászólások és az átlag pontszám alapján most kisebbségben leszek.

Számomra ugyanis az elmúlt évek legjobb horrorfilmje. Félelmetesen nyomasztó és feszült az egész, ráadásul nem csupán olcsó jump scarekkel operálva teszi ezt. Egyaránt remekül működik, ha észrevesszük benne a metaforát, hogy minek is a szimbóluma Mr. Babadook, meg akkor is ha csupán elemi erejű félelemre vágyunk. Jó mondjuk a kisfiú az - főleg az elején - tényleg idegesítő volt, de mást tényleg nem tudok felhozni a film ellen.

Szomorú, hogy az ilyen egyedi és erős cuccokat még véletlenül sem adják ki nálunk, csak a tipikus szellemháza/jump-scarees/found footage horrorokat.

Ez egy nagyon pöpec film volt, annak ellenére, hogy a három rövid történet egyikének sincsen különösebb mélysége, pusztán egy cél vezérli őket: hogy rettegjen a néző. És nyilvánvaló, hogy mai szemmel már messze nem olyan félelmetes film, de ez nem von le semmit az egyéb érdemeiből. Hiszen mindegyik történet remekül van eljátszva, fényképezve és rendezve.

Bevallom az első telefonhívásos proto-gialloként is felfogható sztori nekem inkább csak a korrekt szintett ütötte meg, na de ami azután következett! Teljes felelőségtudtaomban kimerem jelenteni, hogy a középső Wurdelak című rész a gótikus horror csúcsa, olyan elképesztően erős atmoszférája van, hogy az hihetetlen. A lezáró "Vízcsepp" bár szerintem már nem volt ilyen erős, az is egy igazán hatásos szellemtörténet.

A filmet lezáró poén is igen humoros volt. Egyfajta kiszólás a nézőknek - akik 63-ban valószínűleg a már majdnem letépték a karfát félelmükben -, hogy nyugi ez csak egy film.

2015-10-31 19:16:58 [Általános fórum] The man who laughs #5967

Ha (kis)város-80s'tinik-szörny vonal kell, akkor egyértelmüen The Monster Squad, igaz ez nyilván (főleg felnőtt fejjel) abszolút nem horror (meg a hősei sem tinik, hanem inkább gyerekek), inkább olyasmi kaland film, mint a Szellemírtók, vagy méginkább a Kincsvadászok és a Jumaji.

A Deliriát én is nagyon jószívvel tudom ajánlani.

előzmény: ChrisAdam (#5966)

2015-10-31 16:25:27 The Monster Squad (1987) The man who laughs (?) #2

Hát ez marha jó volt. Roppant szórakoztató cucc, csak azt sajnálom egy nagyon kicsit, hogy nem 10 évvel korábban láttam, akkor lett volna az igazi. Nem is értem, hogy ez miért nem jelent meg nálunk.

Mint a legtöbb klasszikus TROMA film, ez is olyan, hogy valaki vagy imádja vagy 5 perc után kikapcsolja. Nálam értelemszerüen az elöbbi esett játszik, imádtam minden gusztustalan és sértő pillanatát. Akiértékeli a TROMa humort ezen is betegre röhögi majd magát. Lehet, hogy inkább mégis megadom neki az 5-t.

Nekem jobban tetszett, mint a Faun Labirintusa. Ezzel ellentétben azt néhol enyhén hatásvadásznak éreztem (persze látványban sokkal impozánsabb, de a maga keretei közt az Ördöggerinc sem panaszkodhat etéren). Nagyszerűen megírt és eljátszott karakterek miatt messze túl nő az átlagos szellemházas filmek színvonalán. Hannibal lecter kollégával értek egyet: ez egy mestermű.

Furcsa, nem túl félelmetes, de határozottan szórakoztató és meglehetősen egyedi kannibál film. Donald Pleasance élete egyik legélvezetesebb alakítását nyújtja. Amikor pedig végre előtérbe kerül a horror, az igazán hatásos.

Valószínűleg a legrosszabb film, amit idén a mozikban láttam. Harmatgyenge utánérzése a Hegylakónak, a Men in Blacknek és más ennél jobb filmeknek. Azért nem nézhetetlen, mert néha jót röhögtem rajta, bár kétlem, hogy ez lett volna a készítők szándéka.

2015-10-18 12:24:32 Legend (2015) / Legenda The man who laughs (3) #6

Legenda (Legend r.:Brian Helgeland - 2015)


Korrekt és szórakoztató, de inkább átlagos, mint jó gengsztereposz. Kivéve Tom Hardy-t, aki már-már zseniális a Kray fivérek szerepében. Két teljesen eltérő habitusú embert sikerül ugyanolyan intenzitással megformálnia. Ezen felül még a hangulat is rendben van, viszont ezen túl semmi olyat nem tud felmutatni a film, amit ne láttunk már ennél jobb gengszter filmekben. A legnagyobb hibája - ami ennél a műfajnál nem ritka -, hogy ez a sztori egyszerűen túl sok egy két órás filmnek, így nagyon vázlatosnak érződik. Tom Hardy-nak hála nagyon jól megismerjük a fivéreket, de arról már alig tudunk meg valamit, hogy miért is lettek Legendák. Ugyanis a forgatókönyv író nem tudta eldönteni, hogy mire fokuszáljon a film: a testvérek magánéletére, a felemelkedésükre, vagy arra amikor már a csúcson voltak. Mindent próbál egyenlő mértékben bemutatni, de pont emiatt egyikből sem láttunk eleget. Még a fő szállnak szánt romantikus kapcsolat is elég felszínes, de a gengszter ügyletekről még ennyit sem tudunk meg. Rengeteg lényeges pontot (pl.: rivalizálás a másik bandával, Reggie börtönben töltött időszaka) egy-két jelenettel elintéznek.

Azért nem egy kifejezetten rossz film, és köszönhetően Hardy-nak ( a többi színész is jó, bár nagyrészt háttérbe vannak szorítva), a 60-as éveket jól megidéző atmoszférának sikerült végig elszórakoztatnia, viszont nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy egy jobb/fokuszált forgatókönyvvel és rutinosabb rendezővel ebből akár egy új klasszikus is lehetet volna.

6,5

2015-10-17 20:04:43 Everest (2015) The man who laughs (3) #23

Összeségében egyetértek az eddigi hozzászólásokkal. Ez egy vérprofin megcsinált katasztrófafilm ("szenvedéspornó"), de hiába írta az élet a történetet, ha a karakterek nem túl izgalmasak/érdekesek (bár ez talán annak is a hibája, hogy sokan vannak, és ezért a legtöbbükre - pl.: Gyllenhaal- alig marad idő). Mivel pedig - akkármennyire is szomorú, és tragikus - a saját maguk hibájából halltak meg (hiszen legtöbbjük jelentősen túlválalta magát, vagy rossz döntést hozott), így a film nem tud igazán katartikus lenni. Persze a halálok megrázóak (de csak annyira mint bármilyen ember halála), de a mozi után már nem is nagyon fogunk emlékezni a figurákra. Szerencsére a film nem is probálja hősként eladni őket (bár a vége enyhén hatásvadász), hiszen turistaként felmenni oda, ahol sokan voltak már nem egy hősi tett (Persze megmászni az Everestet minden tekintetben hatalmas teljesítmény, de nincs benne semmi magasztos - ahogyan a film karaktereinek 99%-a nem tudott rendes választ adni arra, hogy miért is csinálják. Bár gondolom, akik ezt csinálják, azok többségét egy megmagyarázhatatlan belső hajlam vesszi rá erre. A rendezés hibátlan, de a tragédián (és az áldozatok) kivül nem teljesen értem, hogy miért is vitték filmre ezt a történetet. VISZONT a látvány az egyszerüen lenyugöző, igazi nagybetüs moziélmény. Pontosan erre találták ki az IMAX 3D-t. A fényképezés egész egyszerüen szemkápráztató volt. Kétségtelen, hogy a hegy, és a képek sokkal tovább fognak az emlékimben élni, mint a karakterek. (A feszültségkeltés is - amely a film vége felé nagyon erős - is inkább a pazar technikai kivitelezés, mintsem az emlékezetes hősők miatt müködik. Ennek ellenére viszon a szinészgárdára sem lehet panass, mindenki remekel abban a kis időben, ami jutott neki. Sokkal inkább müködik dokumentumfilmként, mint sem drámaként, hiszen az eseményeket a lehető leghúebben és reálisabban mutatta be kerülve az ilyen filmek "kötelező" hatásvadász elemeit. A halálok is pont azért tudnak megrázóak lenni, mert abszolút hitelesek. Egy rossz lépés és meghalsz.

Szóval alapvetően olyan lett a film, mint vártam, de a látvány és a profi kivitelezés miatt abszolút megérte megnézni, azonban itthon nem valószinű, hogy újrázom majd.

Kifejezetten szórakoztató, pörgős és vicces kung fu film. Gordon Liu nagyszerű ebben a tőle szokatlanabb, komikusabb szerepben. A humor is főleg neki köszönhetően működik legtöbbször (ugyanis a címszereplőt alakító, Wong Yue hajlamos ripacskodóan túljátszani a szerepét, de még bőven elviselhető). A filmet az Chia-Liang Liu a rendezte, akihez a kiváló Részeges karatemester 2 is köthető, így nem meglepő, hogy a poénok is leginkább a Jackie Chan filmek fizikai humorát idézik, szóval azoknak is tudom ajánlani a filmet, akik inkább az ő kung-fu filmjeit szeretik, nem pedig a klasszikus/komolyabb Shaw Brothers produkciókat.

Az egyetlen dolog, ami zavart a filmben, az a vége volt. Gyakorlatilag úgy zárták le a filmet, mintha hirtelen elfogyott volna a nyersanyag. Alapvetően nincs bajom a cliffhangerrel, ott ahol az indokolt (pl.: Eredet), de itt nemcsak, hogy fölösleges, de a sztori legfőbb kérdései is nyitva maradnak. Gyakorlatilag egyik történet szál/karakter sem kap normális befejezést. És, bár ez durva és zavaró hiba volt, az előtte lévő 90 perc volt olyan szórakoztató, hogy felkerekítse négyesre a pontozásomat.

Kissé lassú, de baromi hangulatos felnőtt mese film remek szinészekkel, szemkápráztatóan szép fényképezéssel és roppant kellemes zenével. Néhol szürreráilis, néhol horrorisztikus, legtöbbször pedig kifejezetten tragikus. Az idei év egyik legegyedibb és legérdekesebb filmje.

4,5/5 Bővebb kritika: http://kulton.hu/blog/2015/09/22/tale-of-tales-kritika/

2015-09-02 18:24:36 [Könyvajánló] The man who laughs #294

Mary Shelley - Frankenstein

Lehet dobálni a köveket, de hiába az (anno) zseniálisnak számító alapötlet, illetve az abból kinövő társadalmi/morális témák (lehet-e büntetlenül istent játszani?, milyen káros lehet az emberi előítélet, nem bújhatunk el a teteinktől), ha maga a cselekmény mai szemmel számomra túlságosan is lassú, és melodramatikus volt. Hiszen a könyv legnagyobb hányadában a doktor és teremtménye felváltva kesereg azon, hogy melyiküknek rosszabb. Azért pont volt elég izgalmas, érdekesebb rész, ahhoz, hogy végigakarjam olvasni. De mai olvasóként sokkal jobban tisztelem a mű jelentőségét, mint magát az írást.

Filmben (legyen szó James Whale Universal klasszikusairól, vagy a Hammer sorozatról) sokkal jobban tetszett. (Amúgy emlékeim szerint a filmfeldolgozások, és a regény cselekménye között meglepően nagy az eltérés, szinte csak az alapötlet - Frankenstein létrehozza a teremtményét - egyezik meg)


Alfred Bester - Tigris! Tigris! (The Stars My Destination)

Ez viszont elképesztően jó volt. Eleve az egész világ - ahol a teleportácíó mindennapossá vált, és átformálta az egész társadalmat, gazdaságot + csillagközi háborút robbantot ki -, amit Bester felépít roppant érdekes és egyedi. Ebbe a világban játszódik Gully Foley bosszútörténete (egyfajta Monte Cristó grófja variáns), aki mindenidők egyik legmocskosabb és brutálisabb antihőse. Remek karakter, és nagyon jól van végígvíve a jellemfejlődése. (Viszont a többi karakter is hasonlóan érdekes, még azok is, akiknek egészen apró szerep jutott). A cselekmény nagyon pörgös, és a csúcspontokon is remek csavarok vannak. (+ ugye a világ, amiben játszódik már önmagában baromi érdekes). Remekül fonófik egybe Folly személyes bosszúja, a nagyobb eseményekkel. A vége pedig nem csak meglepő, de egészen filozofikus is. Első oldaltól, az utolsóig imádtam. Cyberpunk elemekkel dúsított sci-fi noir , ami azonnal a kedvencemmé vált.

Mellesleg - értő kezekben - baromi jó filmet is lehetne belőle.

Hitchcock, avagy egy mesterien szerkesztett suspense thriller, egy elmebeteg zaklatóval (Robert Walker), és egy önhibáján kívül gyanúba keveredő főhőssel (Farley Granger). Mindkét színész remek, a feszültség szépen növekszik a játékidő során. Nem ez a kedvenc filmem a mestertől, de nem is igazán tudom kritikával illetni. A finálé különösen izgalmas.

  • 1
  • 2