The man who laughs

Tapasztalat: 339 film
Kompetencia: 38 film
Súly: 1289
Regisztráció: 2015. július 13. (2 év, 3 hónap)
Kedvencnek jelölték: 8 user

Bemutatkozás

Hiresen rossz ízlésű filmrajongó és sokszor túlságosan megengedő, amatőr filmkritikus a külső űrből.

Hosszabb írásaimmal az alábbi helyeken futhatsz össze:

http://kulton.hu/ http://trashneveles.blog.hu/

Kedvencek

Rendezők: Alfred Hitchcock, John Carpenter, John McTiernan, Sergio Corbucci, Sergio Leone, Terry Gilliam
Korszakok: Ebben sem vagyok válogatós, de a kedvenc talán a 70-es (és nyolcvanas) évek.

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
The Hitman's Bodyguard
Sokkal több mint testőr
3 2017-10-15 3,3
(72)
Friday the 13th: The Final Chapter
Péntek 13. - IV. rész: Az utolsó fejezet
3 2017-10-13 2,8
(112)
Flatliners
Egyenesen át
1 2017-10-05 2,1
(14)
Blade Runner 2049
Szárnyas fejvadász 2049
4 2017-10-05 4,1
(153)
L'ultimo squalo
Az utolsó cápa
4 2017-09-30 ?
(8)
Jaws 3-D
Cápa 3.
2 2017-09-30 1,8
(152)
Cage Dive
Nyílt tengeren: Cápák között
1 2017-09-30 ?
(5)
Faster
Rohanás
2 2017-09-30 3,1
(305)
Brimstone
Megtorlás
2 2017-09-30 3,4
(34)
The Square
A négyzet
3 2017-09-30 4,3
(47)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Nem csak, hogy totálisan egyszerű és kiszámítható a sztori, de ráadásul a középső negyven percet úgy kilehetne vágni, hogy közbe egyáltalán nem sérülne a film főcselekménye. Emellett a karakterek sem túl érdekesek. Dane DeHaan-nak pedig nem is igazán áll jól ez az űr-James Bond szerep. És, mindemellett sem tudok rá haragudni, hiszen annyira színes, kreatív (és ténylegesen) látványos, hogy végig baromi jól szórakoztam. (Mondjuk a végére kissé megéreztem a hosszát). Nem jó film, de szerettem.

Nincs meg benne a Shaun of the Dead vagy a Hot Fuzz zsenije (sőt még a Világvége is tartalmasabb), ám iszonytatóan szórakoztató és stílusos akciókomédia. Nem csak a humor, a (egy síkú, de működő és remekül eljátszott) karakterek és a zene, hanem az akciók miatt is. Az üldözések frenetikusak, hihetőek és mégis baromi kreatívak. A finálé székbeszögezően izgalmas. (De a nyitány is nagyszerű. Erőlködés nélkül veri kenterbe a legújabb, önparódiába torkoló Halálos iramban opuszt.) Ugyan tartalom terén nincsen benne újdonság egy óramű pontósággal van összerakva, ennek és az egyedi hangulatának köszönhetően pedig a sablonos történetelemek sem váltak zavaróvá. Az év (egyik) legszórakoztatóbb filmje.

Nem tudom, hogy miért számítottam valami komolyabbra, de fergeteges ez a film. Harlin karrierjének zenitje: már teljesen komolyan vehetetlen túlzásokba esik, de még bőven kapott rá pénzt, hogy szórakoztatóan, egész látványosan tudja kivitelezni azt. Hatalmas fun volt, bár bevallom éjszaka kezdtük el nézni, mikor már bennünk volt 4-5 sör, szóval sok mindenre már nem is emlékszem belőle, de így legalább az újranézésnél se lesz unalmas. :D

2017-07-22 19:38:57 [Képregény topic] The man who laughs #234

Star Trek/Planet of the Apes: The Primate Directive


Star Trek a majmok bolygóján! Erőltetettnek hangozhat, de mégis egy teljesen működőképes koncepció. Maga a képregény lehetett volna - gondolati síkon - tartalmasabb, illetve karakteresebb rajzok sem ártottak volna, de összességében egy teljesen szórakoztató minisorozat a Star Trek/Planet of the Apes: The Primate Directive, amely egészen remekül mixeli össze a két sorozatot. 7/10

KRITIKA

Mert Magyarországon még nem mutatták be.

előzmény: gringo (#2)

2017-06-10 22:23:30 Alien: Covenant (2017) The man who laughs (2) #171

Az a helyzet, hogy függetlenül attól, hogy a Covenant mennyire gyalázza meg az Alien mítoszát (általában ezért utálják sokan ezt) ez egy hihetetlenül érdektelen film. Nem tudom, hogy igaz-e, hogy Scott gáncsolta el Blomkamp tervezett folytatását, vagy hogy Scott mennyire módosította rajongói nyomásra eredeti Prometheus folytatásának történetét, de ez nem is számít. Ami számít az az, hogy a Covenant a sorozat legfantáziátlanabb része. Vizuálisan szép és a klasszikus sci-fi zenéket idéző aláfestése is jó, de maga a film dögunalmas. Itt-ott megjelenek benne érdekesebb témák (a hívő ember kontra istenkomplexusos androidból simán ki lehetett volna valami nagyon jót is hozni, de a film nem, hogy nem kezd ezzel semmit, de a potenciált sem veszi észre"). Ám ezekkel még annyit sem kezd, mint a Prometheus. A legtöbb karakternek nem, hogy céljai vagy karakteríve, de jellemzője sincs igazán. (A főszereplő csaj elképesztően sótlan). Scott kukázta a Prometheus filozofikusabb hangvételét, az ott felvetett témákat és inkább csinált egy sokadik Alien remake-et. A probléma ezzel elsősorban nem az, hogy a biztonsági játékra és fanservice-re utazott, hanem, hogy így sem igazán működik a film. Az egészben alig van több feszültség, mint az Alien Conataminationban. A CGI, folyamatosan látható Alien szinte minden rejtélyességétől megfosztja a lényt. A "karatézó" neomorph(?) pedig már a trashez közelít. (Ráadásul nem is olyan erős a CGI, ami tovább csökkenti a félelmet.) A gore tényleg ütős, de izgalom nélkül nem sokat ér. Fassbender persze remek, de sajnos az ő karaktere is baromi egysíkú. Egyszerűen semmi, de semmi érdekes, emlékezetes nincs ebben a filmben, sem a tartalmat, sem a karaktereket, sem pedig az izgalmat tekintve.

És, akkor mindezek után "végre" megkapjuk a "várva-várt" Alien origin sztorit, ami épp olyan unalmas, mint a film. A Xenomorph eleve az „ismeretlen, földöntúli, megmagyarázhatatlan” rém mintapéldánya. Mint, ha csak H.P. Lovecraft találná ki. Ezért is olyan félelmetes. Megmagyarázni olyan, mint az „Erőt” tudományos alapra helyezni. Miért kell mindenből kiölni a misztikumot? Vannak dolgok, amik sokkal jobban működnek, ha teret hagyunk a fantáziának. De, ettől függetlenül is az A:C a létező legsablonosabb és semmitmondóbb megoldást vette elő: egy istenkomplexusos robot csinálja őket, mert csak. (Az pedig a Prometheus kedvelőinek szembeköpése, hogy Scott úgy lezárja annak a szálát, hogy az ottani tényleg érdekes/fontos kérdésekhez ne is lehessen visszatérni. Persze ez – állítólag- a „rajongók” hibája is, akiknek elég annyi, hogy xenomorph, meg Darth Vader meg klasszikus zene, és ha ezek meg vannak, akkor lehet tapsolni, meg örülni.) Én vagyok az utolsó, aki kiakad egy filmben a fizikai vagy a (kitalált biológiai) szabályok megszegésén, de az most engem is zavart, hogy milyen gyorsan megnőttek a lények.

Eljött az a pont, hogy el kell ismernünk, az Alien (Predator és Prometheus nélkül) egy roppant korlátolt franchise: sötét, nyomasztó kozmikus horrorként (slasherként) működik, amit minél kevésbé gondolnak túl, annál hatásosabb lehet.

A Prometheust utoljára moziba láttam (nemsokára újrázom), akkoriban tetszett. Igaz tele van hülye karakterekkel (bár nem értem miért kéne MINDEN karakternek, MINDIG logikusan, racionálisan döntenie? Fáraszt ez az "én a kanapéból jól megmondom, hogy mit kéne a felkészületlen karakternek erős stresszhelyzetben reagálnia" hozzáállás.) és történeti lyukakkal (amikre már sosem kapunk választ), ám volt egy nagyon erős hangulata és érződött rajta, hogy itt most egy új filmet, történetet akartak nekünk bemutatni (ha nem az Aliennel marketingelik szerintem sokkal elismertebb, kultikusabb film lenne.) Voltak karakterei, tartalma és hangulata. Az A:C-ből nekem mindegyik hiányzott, és ezekért nem kárpótolt a több xenomorph.

Ezt a filmet előbb fogom elfelejteni, mint az új Artúr királyt. (Épp ezért sem tudod olyannyira felidegesíteni, mint sokakat.)

Én is azok táborát erősítem, akik szerint jobb, mint a Péntek 13. Persze lehet, hogy ebben több a hatásvadász módon megmosolyogtató jelenet, de Bava filmje szerintem minden szempontból élvezetesebb, mint Vorheese mama táborozása. Szebb, fordulatosabb, groteszkebb. (Eleve a Péntek 13 szerintem csak a folytatások és szinte csak Jason karaktere miatt lett kultfilm) A vége meg, nos hát arra szavak nincsenek. Nem, hogy megszólalni, de felállni is nehéz utána: rég lát az ember valamit, ami egyszerre sokkoló és ugyanannyira röhejes. Minden idők talán legnihilstább záró képei ezek. Zseniális!

2017-05-22 21:34:56 [Tévésorozatok] The man who laughs #2964

Bates Motel

A Pyscho egy önmagában vett kerek egész film, amelynek nincs szüksége sem előzményre, sem folytatásra. Azonban, ha ettől sikerül elvonatkoztatnunk, akkor a Bates Motel személyében megtalálhatjuk az elmúlt évek legszórakoztatóbb ponyva-crime sorozatát. A markáns hangulatának és a két szenzációs főszereplőjének (Freddie Highmore és Vera Farmiga) köszönhetően a sorozat önállóan is teljes értékű alkotás. Ahelyett, hogy szárazan felvezetné a Hitchcock film eseményeit, inkább megteremti a maga - Twin Peaks jelegű - világát. Jól lehet, hogy a sok szál miatt az első évadok kissé fókuszálatlanok (főleg, ha valaki csak a Bates családra kíváncsi), ám a sorozat előrehaladtával (és Norman remekül felépített megörülésével) egyre izgalmasabbá válik.  Az 5. évad második felére pedig szépen bele is futunk a Psycho eseményeibe, ám az alkotók tökéletesen tisztában voltak vele, hogy nincs értelme szó szerint újrázni a klasszikust, és remek érzékkel épp annyit változtattak rajta, hogy a Bates Motel úgy váljon önálló lábakon álló sorozattá, hogy közben érezhetően kellő tisztelettel viselkedik az eredeti előtt. A film lezárása talán nem is illett volna a sorozathoz, hiszen - ellenben a vérfagyasztó Anthony Perkinssel - Norman  itt egy sokkal emberibb, esendőbb, tragikusabb figura. Bár a sorozat - leszámítva, hogy néha tán túl sok szálal zsonglörködik, amelyek azért többnyire szépen összeérnek - nincsen rosszul megírva, azért mégis csak egy - a szór nemesebbik értelmében vett - ponyva, amelyet főleg a kiváló színészek (főleg a két főszereplő, de mindenki más is) és a magával ragadó atmoszférája emel egy magasabb szintre. Nyilván az önmaga jogán nem válna a Hitchcock műhöz hasonló klasszikussá, ám  nem is "erőszakolja meg azt", egy tiszteletteljes, de kicsit más jelegű feldolgozás ez, ami talán egyben az egyik legjobb film alapján készült sorozat. (A végére ahhoz is megjött a kedvem, hogy valamikor újrázzam majd.)

Papiron tök jól hangzik ez a Jodrowsky Mad Max, de sajna egyik aspektusában sem igazán jó. Ahhoz, hogy posztapokaliptikus atmoszférájú neowesternként működjön nem elég szikár, és túlságosan is érződik rajta az alacsony költségvetés. Persze én lennék az utolsó, aki a ráfordított pénzösszeg arányában ítélném meg egy film értékeit, de sajnos Homero Olivettő túlságosan kezdő rendező ahhoz, hogy elrejtése a pedig kifejezetten olcsónak ható, és roppant vérszegény akciókat tudott csak kihozni. És, bár vannak a filmben hangulatos részek, annyira sajnos nem egyedi, hogy ez feledtesse velünk a tényt, hogy egy kvázi amatőr filmet láttunk. Mind ezt sajnos a mögöttes tartalom sem menti meg, mert bár a lezárás - anti-vallásos - fricskája lehetne érdekes, de a szereplők idáig vezető spirituális útja nem elég kidolgozott. Ahelyett, hogy egy rendező egyéni víziója, mondanivalója köszönne vissza a vászonról, A szent, a gonosz és a motoros inkább kelti azt a hangulatot, hogy a készítőnek tetszett az El Topo és a Mad Max, így fogta és ötvözte őket, csak ahhoz már nem volt elég tehetséges, hogy előbbihez hasonló, meghökkentő és elgondolkodtató tartalommal ruházza fel az utóbbi örült, kiábrándult világát és veszettül látványos akcióit. A mix érdekes, de a kivételezés sajnos olyan szegényes, hogy a koncepció és a hangulat önmagában már nem tudják megmenteni.

"Miért kellene minden karaktert a bölcsődétől a kamaszkorán át a végkifejletig végig követni, miközben hatalmas jellemé fejlődik?!?"

Nem kell túlzásokba esni, én sem ezt kérem számon a filmen. Hanem, azt, hogy a karakterek döntései legyen logikusak, érthetőek a saját szemszögükből. Ismerjük, őket annyira, hogy értsük, mit miért tesznek.

Akár tetszik, akár nem a történetek (drámák) nagy része (belső)utazásról szól. Nem feltétlenül kell nagy jelemmé válniuk, de hasson rájuk a cselekmény, a film végére valamiben legyenek mások, mint az elején. Egyik állapotból jussanak el a másikba. Ehhez nem kell feltétlenül nagyon cizelált figuráknak lennie, nem kell őket a bölcsődétől ismernünk, viszont akkor tudunk igazán azonosulni velük, ha értjük őket és akkor lesz a történet katartikusabb, ha a karakterei nem statikusak, akkor lesz a történet több, mint a cselekménye. Melyik az erőteljesebb dráma a Rocky, ahol a hős szembenéz, legyőzi a korlátait és bizonyít magának, vagy a James Bond, ahol a hős megmenti a világot, de csak mert az a dolga és igazán meg sem izzad közben?

Az eredeti Star Warsban volt egy Hero's Journey váz, amire ráhúzták Luke fejlődését (illetve ugye ott Han is változott, önző opurtunistából, hős lett). Ennél többet ettől a filmtől sem vártam el.

Ebben a filmben voltak döntések, amiket nem értettem, mert szerintem nem fakadtak a karakterekből: Miért nem megy velük Guerra? Persze sok mindent látott, kiégett katona, de korábban nem adta jelét, hogy inkább feladná. Miért szeretett egymásba a két főszereplő? Miért teszi túl magát Jyn azon, hogy gyakorlatilag a lázadók ölik meg az apját? Donnie Yen-nek is lehetett volna hangsúlyosabb személyes szála, arról, hogyan keresi és talál rá az erőre (a társa miért ábrándult ki belőle, csak azért mert a Birodalom hatalomra került? A filmben kb csak azért segítenek a lázadóknak, mert ott vannak.)

Amúgy ez azon kevés idei filmek egyike, ahol érdekelne egy bővített/rendezői változat.

előzmény: Nordbright (#86)

Összes komment...