hugox

Nem volt ez rossz film, már már kellemes megleptés. Bár a történet egyszerű, kiszámítható, a színészektől sem látni semmi felejthetetlent, de folyamatosan szállítja a vicces gegeket, hol jobban, hogy kicsit gyengébben, de végig leköti a figyelmet, jó értelemben humoros.
Olyan mit egy közepesen jó rozéfröccs egy könnyű nyári estén. Nem életed legmeghatározóbb pillanata, de azért kár kihagyni.
A hozzászólásokban kibontakozó témához: a magam részérő semmi gondom Vica ringó cicijével. ;)

Húsvétkor megnéztem ezt a filmet, és ide látogatva meglepett a sok negatív komment.
Sokkal jobb ez a film, mint amit az értékelések mutatnak róla. A számomra etalon Zeffirelli féle változathoz azért nem ér fel, de rossznak egyáltalán nem mondható.
Fontosnak tartom elmondani, hogy a Jézus életéről készült filmeket egy önálló speciális műfajként érdemes értlmezni, hiszen a forgatókönyv már megíródott az írói szabadságról gyakorlatilag nem beszélhetünk csupán a nézőponttal és a hangsúlyokkal lehet játszani. Így érdemes szemlélni ezt a filmet is.
Lehet valaki számára éppen ezért unalmas, mert nagy meglepetés a történetben nem várható. A kijelentés mit tudjuk lezárult. Azt is látni kell, hogy ahhez a témához csak is kellő alázattal lehet hozzányúlni, hiszen sokak számára életük legfontosabb, és az egész emberiség számára is a legmeghatározóbb személlyévl foglalkozik, és ez ebben a filmeb meg van. A Jézusról szóló filmek célja, hogy általuk közelebb kerüljünk a főhőshöz - mármint annak aki engedi - majd ennek fényében átértékeljük hozzá való viszonyolásunkat. Kimondom: megtétrésre hívnak! Ha valaki ezt engedi, annak életét előbbre viszi, aki elutasítja, annak elhiszem, hogy unalmas és egy kín szenvedés végig nézni.
Még 1 gondolat és befejezem.
Minden egyes Jézus életével foglalkozó feldolgozásnak meg van a maga színe, koncepciója. A teljesség igénye nélkül: Zeffirellié a történeti hűség, a témához illő monumentalitás, a Vizuális biblia sorozat ami versről versre a Biblia szövegét mondja fel, a történet szövést is e köré építette, Mel Gibson a szent púder nélküli nyers valóságot ábrázolta.
Az Isten fia a felnőtt Jézusra és megváltás művére helyezte a hangsúlyt. Bár Jézus 3 évig tanított és tett csodákat ezekből szemelvényeket kapunk a játékidő 1/3-nál már el is jutottunk virágvasárnapig, hogy a továbbiakban életének legfőbb céljára a megváltásra koncentrálhassunk. A film azt a szemléletet követi, miszerint az evangélium hosszú bevezetéssel ellátott megváltás történet, és ezt a film ezt kiválóan érzékelteti.

Azok a rövid tőmondatok, amik végig kísérik a filmet, most is lúdbőrözik tőlük a hátam.

2018. december 12-én elhunyt Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja – közölte a szervezet. Kósa Ferenc 2018. november 21-én töltötte be 81. életévét.

Most újra néztem a fiammal, és még mindig működik! A hangulata, a bennem keltett feszültség, a megdöbbentő, sőt sokkoló képsorok, helyzetek.

Egy életre belém égett a nyitó jelentet, és a szovjet tiszt mantrája:
Akinél puska van, az lő!
Akinél nincs, az követi!
Amikor a puskást lelövik, aki követi őt felveszi a puskát, és lő!
Nem "ha" lelövik, "amikor"! A rohamban az egyetlen géppuskát a visszavonuló bajtársak lelövésére használják. Egyszerűen sokkoló!
Végig fenntartja a feszültséget, amit a végén Szása felakasztásában csúcsosodik.
Igaz, ettől a pontól a két lövész harca gyakorlatilag eldőlt. Én mégsem szidnám a végét. Ahogy a végzet előtt Ed Harris leveszi a sapkát, szintén felejthetetlen jelent.


Amerikai háborús filmek közül kiemelkedő alkotás, még akkor is ha nem bírát ki, hogy egy teljesen felesleges romantikus szálat ne tegyenek a filmbe.

Sok kínos feszengést okozott ez a film, sokszor kedvem lett volna beletekerni, de a végére valamelyest feljavul, csak győzze a néző kivárni. A hamisítatlan izlandi hangulat meg van. A drámai rész kibontására kísérlet sem tesz. A horror elemek gagyik. A story nagy része kiszámítható. Kár érte. A képek némileg kárpótolnak, hiába Izland az Izland. Egyszer nézhető kategória.

Jó film, amiben semmi sem történik véletlenül.
Vajon képesek leszünk-e valaha az első szerelem tisztaságával a külsőségektől elvonatkoztatva a másik ember valódi lényét, értékeit meglátni?! Vagy maraduk a fekete hajú lány által képvisel rideg felszínesség szorításában?

Egy igazi európai felesleges sallangoktól mentes háborús film, egyszerű fiatalokról élükön egy elhivatott hadnaggyal, akik hősiesen felvették a küzdelmet a többszörös túlerőben lévő német hadsereggel. Hiteles, megrázó és tiszteletet ébresztő alkotás. Nincs benne felesleges heroizálás, giccses szerelmi szál. Utána olvastam kicsit: a járművek az egyenruhák, a fegyverek még a németek által ledobott szórólap kinézete is történelmileg hiteles,a mi nálam fontos szempont egy valós eseményt feldolgozó WWII-s filmnél.
Pilou Asbaec jól játssza a hazájáért tenni akaró, de végül elkeseredett, megadásra kényszerülő tisztet.
Mint film a dán katonák iránti tisztelten kívül nem mozgatott meg különösen, erős hármas, viszont a történelmi hitelesség átbillenti mégis a 4-esbe.

Ami számomra különlegessé teszi a filmet, hogy az "első félidőben" párhuzamba állítja a harctéri katona mindennapi kihívását, az otthon maradt három nem éppen probléma mentes gyermekeket nevelő katona feleség szintén harcos hétköznapjait. Én még egyetlen háborús fim esetén sem találkoztam ezzel a nézőponttal! Milyen nyomás nehezkedik az otthon maradt feleségre, míg férje a harctéren tölti szolgálatát? (bár ennek kiábrázolásában még lett volna potenciál )Persze ez sem történik céltalanul.

Mikor Claus hazatrése után a kocsiban beszélgetnek teljesen érhető módon fakad ki az asszony: "Van három élő gyereked, szükségünk van rád!"

És itt térnék rá a film nagy erőssége, hogy mind a férj, mind a feleség szempontjából erősen megalapozza azok döntéseinek, vívódásaik hátterét. Éppen ezért nem tudom lassúsággal, vádolni a filmet, a hosszas bevezetők nem öncélúak, főhőseink mindennapjainak megismerése szükséges, hogy megértsük későbbi reakcióikat:

Claust és csapatát azt követően éri a nagy erejű tálib támadás, miután már egy katonáját elvesztette, illetve a szembesült a baráti civil család kegyetlen lemészárlásával, akiknek előző nap - szigorúan betartva a szabályzatot -, nem engedte, hogy a parancsnokságon, vagy annak közelében éjszakázzanak. Mindezek után érő őket a támadás ahol egy újabb bajtársa kap életveszélyes sebet.
Ekkor Claust már semmi sem érdekli, csak a rábízott katonák életének megmentése, és döntésre kényszerül, elrendeli a légitámadást.
A film második felében ennek a döntésének a következményeit kell viselnie:
Együtt élni a tudattal, hogy közvetve részt vett ártatlan civilek lebombázásában. A film egyik drámai csúcsa, mikor a kislánya megkérdezi:
"Tényleg megölted azokat a gyerekek?" A kérdésre nem érkezik válasz, nincs rá helyes válasz, ahogy helyes és helytelen döntés sem volt az adott helyzetben
A tárgyason mégis meg kell születnie a válasznak, Claus bűnös, vagy ártatlan? Kicsit árnyalva a kérdést (hiszen tudjuk, hogy bűnös): a körülmények ismeretében felelősségre vonható-e vagy sem?
Erősen árnyalja a képet, hogy a felmentésért hazudnia kell, ám ezt elsősorban feleségéért a gyermekeiért teszi.

Az ellenpontot képviselő ügyésznő álláspontja is a maga szemszögéből érthető, a törvény minden körülmények között mindenkire érvényes, kevesen vagyunk akik ennek igazságát megkérdőjeleznénk, mégis Tobias Lindholm tesz róla, hogy mi nézők mégis megtegyük.
Találó film címe: Egy háború. Egy háborúban nincs jó és rossz, csak rossz és még rosszabb, valamint megannyi áldozat, mind fizikai, mind lelki téren. És megannyi etikai és morális kérdés, amelyet a film a felszínrehoz, és amin napokig rágódhat gondolkodhat a néző.

Szerintem a film nagyon jól jeleníti meg az 50-es évek félelem teljes hangulatát, a sztálini elnyomásban élők mindennapjait. Ebben nem látok hiányosságot. A ködös fagyos szürke utcák, a zavarodott félelemmel teli tekintetek, a hivatalos véleménnyel egyet nem értők neveinek jegyzetelése, a gátlástalan kicsiny hatalmát féltő igazgató, éjszaka érkező fekete autó, ajtócsapódás, hogy csak néhányat említsek. A filmben végig érezni, hogy egyszer eljön az elkerülhetetlen. Ezzel szemben a végén a visszatérés számomra csalódás. Bár természetesen nem kizárt, hogy valaki túlélje Szibériát.

Ami a kicsin vívócsapat történetet illeti elképzelhetetlen, hogy le tudják győzni a nagy Szovjetunió legjobb ifi csapatait. Igaz láttunk már példát hasonlóara éneklés fronton a szedet-vedett középiskolai kórussal (Apáca show2), vagy éppen falusi kis gyülekezet énekarával (Hétköznapi mennyország)
Ami megkülönbözteti a Vívó-t ezektől az a történelmi háttér és abból fakadó sötét hangulat, legalább is azon országokban,a hol van történelmi tapasztalt a szovjet elnyomásról.

A főhős nem akar terhes múltja miatt tovább futni a titkosszolgálat elől, feltör belőle a normális élet utáni olthatatlan vágy.
És a kis isten háta mögötti iskolában felvillan a már így is túl sok szenvedést átélt jövő generációjába vetett remény, akik apaként tekintenek rá, akikért felelősséget érez, és akikért érdemes áldozatot hozni, még ha oly magas is az ár...