hugox

2018. december 12-én elhunyt Kósa Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja – közölte a szervezet. Kósa Ferenc 2018. november 21-én töltötte be 81. életévét.

Most újra néztem a fiammal, és még mindig működik! A hangulata, a bennem keltett feszültség, a megdöbbentő, sőt sokkoló képsorok, helyzetek.

Egy életre belém égett a nyitó jelentet, és a szovjet tiszt mantrája:
Akinél puska van, az lő!
Akinél nincs, az követi!
Amikor a puskást lelövik, aki követi őt felveszi a puskát, és lő!
Nem "ha" lelövik, "amikor"! A rohamban az egyetlen géppuskát a visszavonuló bajtársak lelövésére használják. Egyszerűen sokkoló!
Végig fenntartja a feszültséget, amit a végén Szása felakasztásában csúcsosodik.
Igaz, ettől a pontól a két lövész harca gyakorlatilag eldőlt. Én mégsem szidnám a végét. Ahogy a végzet előtt Ed Harris leveszi a sapkát, szintén felejthetetlen jelent.


Amerikai háborús filmek közül kiemelkedő alkotás, még akkor is ha nem bírát ki, hogy egy teljesen felesleges romantikus szálat ne tegyenek a filmbe.

Sok kínos feszengést okozott ez a film, sokszor kedvem lett volna beletekerni, de a végére valamelyest feljavul, csak győzze a néző kivárni. A hamisítatlan izlandi hangulat meg van. A drámai rész kibontására kísérlet sem tesz. A horror elemek gagyik. A story nagy része kiszámítható. Kár érte. A képek némileg kárpótolnak, hiába Izland az Izland. Egyszer nézhető kategória.

Jó film, amiben semmi sem történik véletlenül.
Vajon képesek leszünk-e valaha az első szerelem tisztaságával a külsőségektől elvonatkoztatva a másik ember valódi lényét, értékeit meglátni?! Vagy maraduk a fekete hajú lány által képvisel rideg felszínesség szorításában?

Egy igazi európai felesleges sallangoktól mentes háborús film, egyszerű fiatalokról élükön egy elhivatott hadnaggyal, akik hősiesen felvették a küzdelmet a többszörös túlerőben lévő német hadsereggel. Hiteles, megrázó és tiszteletet ébresztő alkotás. Nincs benne felesleges heroizálás, giccses szerelmi szál. Utána olvastam kicsit: a járművek az egyenruhák, a fegyverek még a németek által ledobott szórólap kinézete is történelmileg hiteles,a mi nálam fontos szempont egy valós eseményt feldolgozó WWII-s filmnél.
Pilou Asbaec jól játssza a hazájáért tenni akaró, de végül elkeseredett, megadásra kényszerülő tisztet.
Mint film a dán katonák iránti tisztelten kívül nem mozgatott meg különösen, erős hármas, viszont a történelmi hitelesség átbillenti mégis a 4-esbe.

Ami számomra különlegessé teszi a filmet, hogy az "első félidőben" párhuzamba állítja a harctéri katona mindennapi kihívását, az otthon maradt három nem éppen probléma mentes gyermekeket nevelő katona feleség szintén harcos hétköznapjait. Én még egyetlen háborús fim esetén sem találkoztam ezzel a nézőponttal! Milyen nyomás nehezkedik az otthon maradt feleségre, míg férje a harctéren tölti szolgálatát? (bár ennek kiábrázolásában még lett volna potenciál )Persze ez sem történik céltalanul.

Mikor Claus hazatrése után a kocsiban beszélgetnek teljesen érhető módon fakad ki az asszony: "Van három élő gyereked, szükségünk van rád!"

És itt térnék rá a film nagy erőssége, hogy mind a férj, mind a feleség szempontjából erősen megalapozza azok döntéseinek, vívódásaik hátterét. Éppen ezért nem tudom lassúsággal, vádolni a filmet, a hosszas bevezetők nem öncélúak, főhőseink mindennapjainak megismerése szükséges, hogy megértsük későbbi reakcióikat:

Claust és csapatát azt követően éri a nagy erejű tálib támadás, miután már egy katonáját elvesztette, illetve a szembesült a baráti civil család kegyetlen lemészárlásával, akiknek előző nap - szigorúan betartva a szabályzatot -, nem engedte, hogy a parancsnokságon, vagy annak közelében éjszakázzanak. Mindezek után érő őket a támadás ahol egy újabb bajtársa kap életveszélyes sebet.
Ekkor Claust már semmi sem érdekli, csak a rábízott katonák életének megmentése, és döntésre kényszerül, elrendeli a légitámadást.
A film második felében ennek a döntésének a következményeit kell viselnie:
Együtt élni a tudattal, hogy közvetve részt vett ártatlan civilek lebombázásában. A film egyik drámai csúcsa, mikor a kislánya megkérdezi:
"Tényleg megölted azokat a gyerekek?" A kérdésre nem érkezik válasz, nincs rá helyes válasz, ahogy helyes és helytelen döntés sem volt az adott helyzetben
A tárgyason mégis meg kell születnie a válasznak, Claus bűnös, vagy ártatlan? Kicsit árnyalva a kérdést (hiszen tudjuk, hogy bűnös): a körülmények ismeretében felelősségre vonható-e vagy sem?
Erősen árnyalja a képet, hogy a felmentésért hazudnia kell, ám ezt elsősorban feleségéért a gyermekeiért teszi.

Az ellenpontot képviselő ügyésznő álláspontja is a maga szemszögéből érthető, a törvény minden körülmények között mindenkire érvényes, kevesen vagyunk akik ennek igazságát megkérdőjeleznénk, mégis Tobias Lindholm tesz róla, hogy mi nézők mégis megtegyük.
Találó film címe: Egy háború. Egy háborúban nincs jó és rossz, csak rossz és még rosszabb, valamint megannyi áldozat, mind fizikai, mind lelki téren. És megannyi etikai és morális kérdés, amelyet a film a felszínrehoz, és amin napokig rágódhat gondolkodhat a néző.

Szerintem a film nagyon jól jeleníti meg az 50-es évek félelem teljes hangulatát, a sztálini elnyomásban élők mindennapjait. Ebben nem látok hiányosságot. A ködös fagyos szürke utcák, a zavarodott félelemmel teli tekintetek, a hivatalos véleménnyel egyet nem értők neveinek jegyzetelése, a gátlástalan kicsiny hatalmát féltő igazgató, éjszaka érkező fekete autó, ajtócsapódás, hogy csak néhányat említsek. A filmben végig érezni, hogy egyszer eljön az elkerülhetetlen. Ezzel szemben a végén a visszatérés számomra csalódás. Bár természetesen nem kizárt, hogy valaki túlélje Szibériát.

Ami a kicsin vívócsapat történetet illeti elképzelhetetlen, hogy le tudják győzni a nagy Szovjetunió legjobb ifi csapatait. Igaz láttunk már példát hasonlóara éneklés fronton a szedet-vedett középiskolai kórussal (Apáca show2), vagy éppen falusi kis gyülekezet énekarával (Hétköznapi mennyország)
Ami megkülönbözteti a Vívó-t ezektől az a történelmi háttér és abból fakadó sötét hangulat, legalább is azon országokban,a hol van történelmi tapasztalt a szovjet elnyomásról.

A főhős nem akar terhes múltja miatt tovább futni a titkosszolgálat elől, feltör belőle a normális élet utáni olthatatlan vágy.
És a kis isten háta mögötti iskolában felvillan a már így is túl sok szenvedést átélt jövő generációjába vetett remény, akik apaként tekintenek rá, akikért felelősséget érez, és akikért érdemes áldozatot hozni, még ha oly magas is az ár...

"S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?"

Igazi lebilincselő skandináv thiller. Nem igazán tudok belekötni, a színész játék, az atmoszféra, minden egyben van. Esetleg a nyomozók előéletéről jó lett vonal tudni egy kicsivel többet, de ez még csak az első része a sorozatnak...

Bár a horror alapvetően nem az én műfajom, már régóta megszerettem volna nézni, és most sor került rá. Annyit mondhatok, hogy aki nem csinálj össze a gatyáját a film végére, az nem tudom miből van.
Ami különösen tetszik,

hogy a film előrehaladtával egyre fokozza a feszültséget anélkül, hogy bármi ijesztőt mutatna, csupán a három/két szereplő reakcióival, az egyre kapkodóbbá váló kamera mozgásokkal, és a rémisztő hangokkal operál.

Viszont színészi teljesítményről nem lehet beszélni.
Ha majd úgy adódik, hogy kint alszom ez erdőben egy sátorban, biztosan be fog villanni ez a film :)