ryood

megvan az eredeti dvd, magyar felirattal és szinkronnal, csak pont kölcsönadva..

előzmény: hhgygy (#19)

2017-02-25 19:30:35 Paterson (2016) ryood (5) #5

nagyon ritkán érzem azt, hogy sírnék a szépségtől egy film hatására, de most a paterson-nal ez a helyzet.
FILMKÖLTÉSZET rímek nélkül, és mégis feleslegesnek érzem a szavakat.
igen, pontosan oda hatol ez a film, ahová a szavak már nem érnek el. nincs rá magyarázat, hogy miért, és hogyan, egyszerűen csak ott van..
és mindezt olyan egyszerűen és magától értetődően. sallanfgoktól mentesen.
jim jarmusch pedig a legjobb élő amerikai filmrendező.

én magyar szinkronnal néztem, bevallom..(egyébként kiválóan sikerült!)

és igen, az ember könnyen mondja, hogy így meg úgy cselekedne ilyen vagy olyan helyzetben (az ötödik pecsét..) de inkább nem fogom itt álbátran hangoztatni, hogy mennyire szánni való Cristi, mert simán lehet, hogy még annyira se mernék szembeszegülni a feletteseimmel, mint ahogy ő teszi a film nagy részében.
nekem így is iszonyú szimptaikus karakter ő, és azt hiszem teljes mértékben el tudom fogadni (talán saját jellememből fakadóan) beletörődését..

írj majd mindenképp hosszan is a filmről!

előzmény: somogyireka (#16)

szóval..
ő mondja el a tervet, egészen semleges hangon. mintegy beletörődve abba, hogy szépen bedarálta őt is a rendszer..bár a neve nem hangzik el, nekem mégis az jött itt le, hogy részt vesz az akcióban.

fú, most nagyon újranézném a végét...
akkor lehet ez is többféleképpen interpretálhtó..

vagy lehet keverem a tervvel, amire utalsz te is. de már abból is egyértelmű, hogy cristi részt vesz az akcióban (ő olvassa fel narrátorként, ismerteti a nézővel). végül megadja magát, és asszisztál hozzá..nekem egyértelmű volt ez.

ha pontosan emlékszem, a legutolsó snitt a filmben egy jelentés a tettenérésről, letartóztatásról (amelyben ő is részt vett), amelyet Cristi olvas fel narrációként.

előzmény: somogyireka (#11)

2017-02-25 07:45:17 [Vapiti 2016] ryood #109

de akkor már bottom is legyen...

a rendőr főhőse a filmnek végül részt vett a srác letartóztatásában.
ezt ugye rendhagyó módon ábrázolja a film..

előzmény: somogyireka (#9)

2 és fél évvel ezelőtt részt vettem egy rendhagyó dokumentumfilm elkészítésében kameramanként. a film a Tócsa tábort mutatja be mutatja be. most vasárnap a trafóban lesz egy rendezvény, aminek keretében bemutatják a filmet. gyertek! én is most látom először a filmet..
ez tényleg egy egészen más műfaj, mint amit eddig táborként ismertünk!
Az Átváltozó Egyesület bemutatja: "TÁBOR"

2017-02-20 21:11:37 Simon mágus (1999) ryood (4) #12

van a filmnek valami megmagyarázhatatlan vonzereje...varázserő...
kicsit egyenetlen a film ritmusa, de a vége csodás!

2017-02-20 09:11:41 Kojot (2017) ryood (5) #4

nagyon kellemesen meglepett ez a film!
mivel első(játék)filmes rendezről van szó, semmilyen prekoncepcióm, elképzelésem nem volt, mit is várhatnék. a produktum egészen kiváló lett. végig lekötött, feszült izgalmas, tartalmas, remek alakításokkal, számomra teljesen ismeretlen színészektől (az egyetlen kivétel a csodálatos monori lili egy egészen mellékszerepben). a technikai részéből a vágást emelném ki, ami sokat hozzátett a film működéséhez, hatásához, szuggesztívvé tételéhez. a zene tökéletesebb nem is lehetett volna, benne az amerikai country stílusjegyeivel, néhol kicsit morriconés, de közben meg valahogy mégis olyan magyar (közép európai) is.
ami miatt nálam annyira telibe talált az egyrészt a kiváló casting. eszméletlenül jól eltaláták az egyes karaktereket. ezek a vidéki szakállas figurák, a "döbrögi" és a szűkszavú fia, zseniális!
ahogy tenebra írta korábban a nyersség, a brutalitás, amelyben valóban manifesztálódik az elkeseredett társadalom dühe, feszültsége, ugyanakkor ott van az a mindent átható, tipikusan magyar szervilizmus, behódolás, töketlenség, meghunyászkodás, nem csak a "kisemberek' részéről, de a hivatalos szervek, városvezetők irányából is. szóval van mondanivaló a társadalomról, és nem a legpozitívabb kép jelenik meg előttünk. ennek ismeretében viszont számomra nem igazán következik a producer személye, kálomista gábor..
végezetül annyit, hogy sajnálom, hogy szinte semmi promója nem lett a filmnek, és alig lehet róla tudni. nem várható sok néző (mi hárman ültünk a moziteremben) pedig ráférne sok ilyen film a magyar nézőkre!

2017-02-20 08:47:49 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9851

anno a csak a széllel kapcsolatban is "csinálta a fesztivált" a drága kormányunk berlinben, hiszen az se festett túl pozitív képet magyarországról, aztán csak az a film lett a magyar oscar jelölt.

előzmény: Vektor (#9850)

2017-02-19 10:34:17 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] ryood #22512

attól függ, ki meséli, és hogyan.
(egyébként az amerikai történetek 95%-ára én sem vagyok vevő)

--
Áthelyezve a(z) Passengers topikból.

előzmény: hhgygy (#22511)

rettentően túlértékelt színésznő.

előzmény: Rituska (#22)

2017-02-18 22:20:59 L'enfant (2005) / A gyermek ryood (4) #5

tényleg nagyon erős az az utolsó pár perc..

előzmény: somogyireka (#3)

2017-02-18 21:20:23 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9848

igazad van, 2011-től kezdődően...
csak valamiért az első filmalapos alkotástól kezdtem...

előzmény: limupei (#9847)

2017-02-18 21:13:17 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9846

2013-mal kezdődően minden évben volt legalább egy, a kategóriás filmfesztiválon elnyert jelnetős magyar díj.
(2014-ben kettőn is) plusz a saul oscar-ja és globe-ja.

2017-02-18 20:18:31 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9843

GRATULÁLOK!!!

nekem is jobban tetszik az a verzió. és továbbra is úgy vagyok vele, hogy nem kell kötelezően egyféle módon értelmezni..elvégre műalkotásról van szó. akármennyire is ezt diktálja a "józan ész".
de ez most már tényleg off részemről.

előzmény: somogyireka (#22)

látod, ami tízből nyolc embernek egyértelmű, valakiknek mégsem az, mert elkerülte a figyelmüket valami, mert másra figyeltek vagy egyszerűen máshogy értették..

a lényeg számomra pontosan az, hogy az a fő, hogy mit mutatunk a külvilág felé.
hazudunk végig, saját magunknak, társunknak egyaránt.
ezen a csavar kevesebbet nem is változtathatna.
a film mondanivalója hajszálpontosan ugyanaz így is, úgy is. idegenekként élünk, de nem egymással, csupán egymás mellett.

előzmény: dézi (#16)

nem emlékszem pontosan a végére, de nem rémlik, hogy ilyesmi elhangzott volna.
persze lehet elhangzott, csak én másképp interpretáltam..
de majd ezért is lesz jó megnézni még egyszer.

az mindig csak előnyös, ha egy alkotásnál tér nyílik több fajta értelmezési módnak, most bebizonyosodott: itt is ez van.
persze a mondanivalón, lényegen ez mit sem változtat.

előzmény: Kalevala (#11)

szimbolikus a befejezés (számomra) a túlzások miatt.
de lényegében ez van valóban: minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.
miért miért is ne így menne?

előzmény: somogyireka (#8)

2017-02-15 22:21:08 [Színház] ryood #142

valamiféle színházi kísérlet, mely mellőzi a teatralitást, mindenféle színpadias gesztust, megnyilvánulást. ez a terror, dömötör andrás legújabb rendezése a katona kamrában. ja, meg persze sokkal több, hiszen az "ártatlan" néző ezúttal egy emberi sors felől dönthet. nem kis felelősség ez.
az ember, akit el kell ítélni vagy felmenteni, egy német vadászpilóta, aki lelőtt egy utasszállító gépet, fedélzetén 164 emberrel. ezzel viszont megelőzte a repülő valószínűsíthető müncheni olimpiai stadionba történő zuhanását, ahol 70000 ember kísérte figyelemmel az angol német meccset. a szemünk előtt zajló tárgyalás során felmerül több tényező, szempont, ami átbillentheti a embert egyik álláspontból a másikba. többféle szemszögből is megvizsgálhatjuk a dolgot, bőven van idő alaposan átgondolni, hogy aztán a végén felelősségteljes döntést hozhassunk, mikor be kell dobni a tárgyalás végén a ládába az "elítélem" avagy "felmentem" feliratú papírt.
a szürke bírósági bútorok bennem furcsán nyomasztó, klausztrofób érzést keltettek, melyhez a színészek precíz, realista játéka párosult.
gyakorlatilag kezdettől fogva a végéig megingathatatlan voltam abban, hogy felmentem az elítéltet, ám saját magamnak is érdekes volt a darab végén, a védőügyvéd beszéde alatt szembesülni azzal a ténnyel, hogy pont az a politikai oldal álláspontja ez, ami mindig is a lehető legtávolabb volt tőlem. de hát mégis csak ezt gondolom helyesnek.
a végeredmény egyértelmű felmentés lett 70:30 arányban.
ami már izgalmasabb, hogy berlinben 250:207, franfurtban pedig 240:230 a végeredmény.
a darab, csak akkor kezdődik el isten igazán, mikor véget ér..
ajánlom mindenkinek, aki valami rendhagyó élményre vágyik, és kipróbálná magát esküdtként egy ilyen fajsúlyos ügyben.

2017-02-14 22:17:47 [Giallo] ryood #42

igen!!

előzmény: dikalosz (#41)

ilyen szellemesen, kreatívan, még egy film sem mesélt a FILM által teremtett illúzió varázserejéről.
szép nagy ötös!

többedik megtekintés után is lenyűgöző, brilliáns alkotás!

már az első részben is eltért egy helyen a történet az anime-től, viszont ez a második rész már egy teljesen másik sztori! nem rossz, de összességében fényévekre van az anime-től így már!
és jön az amerikai remake, amit természetesen nem nézek meg.

2017-02-13 13:57:39 Desu nôto (2006) / A halállista ryood (4) #18

kicsit olyan feeling-je van, mintha rímékelni akarták volna az animét élő szereplőkkel.
szóval fura, de nekem mégis tetszik. persze messze elmarad az anime verziótól.
viszont a mangára kíváncsi lennék!

2017-02-11 23:55:59 Forushande (2016) / Az ügyfél ryood (5) #8

nekem az elly története is nagyon tetszett a rendezőtől!

előzmény: hhgygy (#7)

senki más nem tud ilyen film csinálni nőkről..

hát mik történnek manhattanben.. :)
persze ez mind csak ürügy egy kis párkapcsolati "ügyeskedéshez", depresszió kezeléshez, na de milyen szórakoztató!

2017-02-04 23:21:58 Under Sandet (2015) / Homok alatt ryood (5) #5

nagyon ritka, hogy egy ilyen humánus üzenetet, amilyennel ez a film is rendelkezik, ennyire sallangoktól mentesen, giccs és pátosz nélkül, természetesen tud közvetíteni egy aloktás.

elképesztően jól felépített, "megszerkesztett" film.
az elején valóban lassan indul be, de ez egyáltalán nem zavaró, sőt, az erényére válik ez a fokozatos feszültségfokozás.
ami számomra az igazi mesterhúzás, az a csendessége, vagyis, hogy nincsen aláfestő filmzene. hanekénél, bressonnál is védjegy ez. valahogy bemászik így még jobban az ember bőre alá a film...

2017-01-29 01:38:26 Split (2016) / Széttörve ryood (?) #36

off: egyébként én sem. ezt az előzetest moziban láttam..

előzmény: dikalosz (#35)

hát...az első fele még egész izgalmas, érdekes volt, aztán a másodikra teljesen lefáraddtam valahogy...

2017-01-28 23:51:26 Split (2016) / Széttörve ryood (?) #33

Kár, hogy nem jegyzeteltem közben, hogy legyenek konkrét példáim, annyi szent, hogy a párbeszédek egyes szituációkban valami borzalmasan vannak megírva. Teljességgel szembemennek a realitással. Annyira anti-életszerű a lányok viselkedése, annyira művi az egész, hogy nem tudtam elhinni, bajban vannak. Ahogyan azt sem, hogy félnek.
valami ilyesmit éreztem anno az előzetes közben én is...

2017-01-28 17:17:36 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9736

remek film az ügyfél, de messze a legerősebb a "homok alatt"..

előzmény: Vektor (#9735)

2017-01-28 17:10:45 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9734

azt a jó k...a élet.....

előzmény: Vektor (#9732)

2017-01-28 13:15:20 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] ryood #22482

na ez mindent elmond az oscar-ról, hogy ehelyett az alakítás helyett jennifer lawrence-t díjazta...

--
Áthelyezve a(z) In Memoriam... topikból.

előzmény: zéel (#2097)

2017-01-28 10:49:31 Az állampolgár (2016) ryood (5) #6

ja igen, és még annyit, hogy végre (!) egy szerelmi történet, amiben nem két tökéletes külsejű fiatalt figyelhetünk!

2017-01-28 10:45:28 Az állampolgár (2016) ryood (5) #5

a film három (vagyis négy..) főhőse nem is lehetne különbözőbb kulturális hátterű, ám mégis a helyzetekben, amikbe kerülnek, ugyanazok az univerzális emberi mozgatórugók irányítják őket, mint minden homo sapiens-t ezen a bolygón.
persze fontos szerepe van a menekültkérdésnek a filmben (a protagonista is egy afrikából idekerült férfi), mégsem igazán "menekültfilm" vranik roland alkotása. én egy rendkívül hiteles, erős emberi drámának mondanám, ahol a főhősök pont annyira önzőek, mint a legtöbb ember, azért alapvetően a jó indulat vezérli őket, azonosulhatóak, és nem is látja egy idő után már (amennyiben az elején még látta..) az ember a különböző bőrszíneket.
szerencsére a konkrét politizálást is kerüli (azért a magyar nép idegenkedése, xenofóbiája megjelenik, de ennyi kell is, mert hát ilyen ez a közeg itt tényleg..) de így is elkerülhetetlen a szomorú végkifejlet, ilyen vagy olyan módon, de a nem magyar állampolgárok továbbállnak..
nagyon szép, szívbe markoló film.

2017-01-27 09:30:54 Festen (1998) / Születésnap ryood (5) #35

"etikett", képmutatás,..

2017-01-26 16:12:12 Mindenki (2015) / Sing ryood (5) #29

hát..nézőpont kérdése.
a kórus sikeressége szempontjából nézve igaza van.
és tényleg még a legjobb megoldást választja. (mondja is ugye, hogy az élet nem mindig igazságos, szóval az életre készíti fel a lurkókat)
máshonnan nézve viszont meglehetősen kirekesztő erika néni. mondhatni antidemokratikus.
ilyen korú gyerekekkel szemben ez nem biztos, hogy a legjobb eszköz.
én nekem nagyon tetszett a gyerkőcök "igazságszolgáltatása".

amúgy meg nem tudnék igennel vagy nemmel válaszolni arra, hogy igaza van-e erika néninek, igen is, meg nem is..

2017-01-25 18:37:10 Mindenki (2015) / Sing ryood (5) #19

igazán örömteli tény, hogy egyre többet látni a vásznon szamosi zsófiát!
(nem is akármilyen filmekben..)

hát ez olyan sehová, sehogy, de valahogy mégis..

2017-01-21 13:55:47 Inferno (2016) ryood (2) #17

igazad van, azt hiszem...
de végignéztem, tehát nem adhatok rá nézhetetlent...
na jó, ez hülye érvelés, mivel már tőlem is kapott karót olyan film, amit nem lőttem ki a felénél..
hogy előálljak valami némileg elfogadható érvvel: sidse babett knudsen khm..

előzmény: Rituska (#16)

2017-01-21 08:59:03 Inferno (2016) ryood (2) #15

amikor bemondta a csaj, hogy a "zobriszt" öltönyét viseli, hangosan felröhögtem! :))
(ugye korábban rákérdez erre tokás főhősünk, hogy mégis kinek a ruhája ez, és egy "sejtelmes" választ kap..na kb ott jutott eszembe, hogy ez a nő nem az, aki..jajjjjj minek is foglalkozok én ennyit ezzel a filmmel?)

előzmény: ifj. Ó. Posszum (#14)

2017-01-20 21:10:07 Inferno (2016) ryood (2) #13

az a poén amúgy, hogy
a film elején pont a doktornőről gondoltam azt, hogy "na majd biztosan kiderül róla, hogy egész más, mint akinek tűnik.."
hát nem pont ráhibázok?

2017-01-20 20:15:24 Inferno (2016) ryood (2) #12

hát ez teljesen lefárasztott..

2017-01-18 11:25:42 Arrival (2016) / Érkezés ryood (2) #69

szokták mondani, hogy az igazán jelentős (paradigma-váltó), nagy filmek mindig megosztják a közönséget.
viszont az, hogy egy film ennyire nagy-e, majd csak három-négy évtizeddel később derül ki..

előzmény: dora87 (#64)

2017-01-17 00:20:40 Arrival (2016) / Érkezés ryood (2) #53

a film első felé iszonyú vontatott, unalmas volt.
aztán a végére kikerekedett belőle valami egészen zavaros katyvasz, és sikerült kellőképp nyálassá is válnia.
amolyan álintellektuális, áltranszcendens blöff.
igazi kínszenvedés volt ez nekem.
remélem hamar elfelejtem..
(amy adams meg elképesztően semmilyen. nem kicsit túlértékelt színésznő.)

2017-01-15 03:22:05 Apocalypse Now (1979) / Apokalipszis most ryood (5) #107

nem.

előzmény: kajaktej (#106)

2017-01-13 09:26:28 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] ryood #22451

_

--
Áthelyezve a(z) Split topikból.

előzmény: dikalosz (#6)

2017-01-13 09:24:42 Split (2016) / Széttörve ryood (?) #8

hát, ha egy vígjáték lenne...:)

előzmény: dikalosz (#6)

2017-01-12 19:43:56 Split (2016) / Széttörve ryood (?) #5

moziban láttam ennek a filmnek az előzetesét.
nagyon vissza kellett fognom magam, hogy ne röhögjek hangosan..

2017-01-11 18:51:41 Sztalker (1979) / Stalker ryood (5) #77

meditatív film, hipnotikus hatású, kiüresíti az embert..ezért előfordulhat az ilyesmi az emberrel - ha megnézni - amit te is leírtál..

előzmény: duri (#76)

2017-01-11 17:04:21 Az állampolgár (2016) ryood (5) #3

már a trailer is imponált nekem, de most még inkább megjött a kedvem a filmhez!

előzmény: Tenebra (#2)

2017-01-10 18:51:26 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9641

csendben jegyzem meg itt a nagy oscar őrület előszobájában, hogy februárban a berlinálén szerepel a versenyprogramban enyedi ildikó legújabb filmje: testről és lélekről

2017-01-09 15:13:38 La La Land (2016) / Kaliforniai álom ryood (?) #31

már az előzetest is nehezemre esett végignézni.
kínszenvedés volt.

előzmény: Ugor (#28)

2017-01-07 20:07:36 Az állampolgár (2016) ryood (5) #1

ígéretes: Az állampolgár - Előzetes

„Hogy mi történik akkor, amikor valaki túljut a menekült tábor őrületén, és kikerül az életbe, hogyan tud gyökeret ereszteni, hogyan tud újra családot alapítani, megtanulni egy olyan nyelvet, mint a magyar, nekifutni az életnek ötvenévesen. Ezért is választottam menekülteket a szerepre, nem pedig színészeket. Az érdekel, hogy mi történik bennük, nem a sztereotípiák.” -Vranik Roland, rendező.

2017-01-05 20:31:57 [Hamarosan a mozikban!] ryood #6130

viszonylag sokat járok moziba.
meg tudom számolni egy kezemen, hányszor néztem nem magyar nyelvű filmet magyra szinkronnal (art moziban).
és ez így jópár év során.

persze értem, mit írsz, de az a mondat, hogy nem lesz magyarországon lehetőség eredeti nyelven nézni filmeket pesti mozikban, egyszerűen nem igaz.

előzmény: Vektor (#6129)

2017-01-04 22:09:47 [Hamarosan a mozikban!] ryood #6128

nem csak multiplex mozik vannak szerencsére.

előzmény: Vektor (#6126)

2017-01-04 22:08:57 [Hamarosan a mozikban!] ryood #6127

január 19-től a mozikban a tavalyi cannesi fesztivál zsűri nagy díjas filmje xavier dolan rendezésében
Ez csak a világ vége

2017-01-03 17:02:43 [Vapiti 2016] ryood #24

Arany

Az ügyfél (Asghar Farhadi)
Érettségi (Cristian Mungiu)
A martfűi rém (Sopsits Árpád)

Női ezüst

Trine Dyrholm (A kommuna)
Sandra Hüller (Toni Erdmann)
Tuva Novotny (Egy háború)

Férfi ezüst

Thuróczy Szabolcs (Tiszta szívvel)
Shahab Hosseini (Az ügyfél)
Hajdu Szabolcs (Ernelláék Farkaséknál)

akkor vigyem magammal majd budapestre a dvd-t?
megvan eredetiben.

előzmény: somogyireka (#7)

sokat kér a film a nézőtől ezt belátom, de ha hajlandóak vagyunk egy kicsikét megerőltetni magunkat, akkor óriási élményben lehet részünk, ami semmihez sem hasonlítható.
nagyon ritka az ennyire különleges alkotás.
igazi nemfilm film.
csillagos ötös.

régen könnyebbültem meg ennyire egy film végén.. :-)

előzmény: Ugor (#3)

áááááááááááááááááááááá

2016-12-30 22:55:59 Ah-ga-ssi (2016) / A szobalány ryood (4) #27

engem főleg az zavart, hogy a korról, amiben játszódik, vajmi keveset mond el.

már iszonyú régen láttam, de egyértelműen a nagymenőket juttatta eszembe.

nagyon kellemes kis meglepetés így az év végén olaszországból a 'teljesen idegenek'.
egy baráti társaság (3 pár és egy férfi, akinek még senki se látta a barátnőjét) összejön egy este. beszélgetnek, vacsoráznak, vidámak.
kitalálják, hogy mindenki szépen középre teszi az asztalon a telefonját, és az összes bejövő hívást, ki kell hangosítani (erről nem szólni a hívónak) és mindenki előtt beszélni, a bejövő üzeneteket, küldeményeket megmutatni.
ezek az alapok, amikre megannyi humoros jelenet, poén épül, és egy csomó kínos szituáció, miközben kiderül, hogy mennyire nem is ismerik egymást, micsoda ttitkai vannak egymás előtt.
és akkor mi volna a megoldás? mert megoldandó ügy akad jócskán. egyre drámaibb a légkör. szóval ezek után sikerül egy csavaros megoldással előrukkolni a filmnek. szimbolikus befejezés, ami elég szarkasztikus tükörkép az emberekről, rőlunk, magunkról..
ennél jobb választás nem lehet így két ünnep között a moziban.

2016-12-28 13:04:26 [Tévésorozatok] ryood #2888

a forbrydelsené. remek sorozat az is, főleg az első évadja.

előzmény: Rituska (#2887)

2016-12-28 11:10:19 [Tévésorozatok] ryood #2884

nálam mondjuk a broen az első, de ajánlom figyemedbe a a szintén dán borgen-t, a svéd akta manniskor-t, esetleg az izlandi trapped-et. (mondanám még a gomorra-t is, de az azért nagyon más...mondjuk igen erős...)
a borgen egy tökéletes politikai dráma, ami nagyon őszintén mesél (nem csak) politikusok magánéletéről, hogy hogyan változik meg minden egy csapásra, ha miniszterelnök lesz egy nőből..
az akta manniskor humanoid robotok és emberek társadalmát, együttélését viszgálja, nagyon izgalmas.
a trapped egy nagyon hangulatos kis izlandi bűnügyi dráma sok fordulattal..
a gomorra pedig dokurealista stílusban mesél nápolyi bűnőzőkről...

előzmény: Rituska (#2882)

2016-12-26 23:38:54 [Tévésorozatok] ryood #2879

lentebb linkeltem egy podcast beszélgetést krigler gáborral (hbo creative director) érdemes meghallgatni.
elmondja azt is, hogy a harmadik mindenképpen záró évad lesz, ha lesz.

előzmény: ChrisAdam (#2878)

2016-12-26 23:17:10 [Tévésorozatok] ryood #2877

szerintem jobb lenne, ha véget érne itt az aranyélet (nem fog).

lehetett volna valami erősebb, drámaibb kontent, de így is egy nagyon stílusos, kifejezetten szépen életre és képre keltett film, aminek jólesett nézni minden pillanatát.
az pedig igazán szép gesztus, hogy a végén az elsétáló idős pár az igazi olli maki és felesége.
nagyon erős négyes.

2016-12-26 13:42:12 [Színház] ryood #140

nyírség, tisza, tiszapart. családi örökség, civakodó testvérek, új vevő. mindenki olyan bájosan szánni való. aztán mihály az éjszakában nagy magányában harmadik típusú találkozásban részesül. menekülő ufókkal ismerkedik meg, akik szülőbolygójukra kívánnak visszatérni hosszú idő után. és hát mi más lenne a kiváló üzemanyag, mint a szesz? (ja igen, elfogyott az üzemanyag..) irány skócia, egy kis viszkiért. de álczáni kell az ufóknak magukat, így hát cigánylányokká válnak. és aztán sok-sok kaland vár még rájuk magyarországon, ausztriában egyaránt..
ennyi talán elég, hogy megjöjjön az ember kedve pintér béla árva csillag című darbjához.
remélhetúleg játsszák újra hamar.
ez a fickó valami hihetetlen, amit csinál. ír, rendez, és színész is a darabjaiban. shakespeare-hez tudnám hasonlítani. bizony hozzá! nem, hogy rossz vagy közepes előadást nem láttam tőlük, de mindegyik, amihez szerencsém volt fantasztikus volt.
(na jó, a titkaink az összes közül kiemelkedik azért...)

kb ugyanolyan kis semmike, mint a családi vakáció.

2016-12-23 21:58:15 Vacation (1983) / Családi vakáció ryood (2) #3

bárgyú kis idételenség. sajnos egyáltalán nem vicces.

2016-12-23 19:23:40 Le trou (1960) / Az odú ryood (5) #7

az a gond, hogy kb három éve láttam a filmet, és már nem emlékszem igazán...újra kellene néznem, hogy most erre érdemben tudjak reagálni..

előzmény: dikalosz (#6)

2016-12-21 23:00:30 [Tévésorozatok] ryood #2871

tényleg, jó, hogy említed a mira szálat is. nagyon erőltetettnek és röhejesnek hatott az is. nehéz itt már bármit is komolyan venni..
hirtelen az x-akták jut eszembe. ahol a négyes-ötös évadnál elkezdtek kifejezetten önironikus, könnyedebb hangvételű epizódokat csinálni. és az a helyzet, hogy nagyon jól működött. olyannyira, hogy nekem sokkal jobban tetszenek, mint a "komoly" részek. persze már csak a nosztalgia miatt azokat is szeretem, meg van pár remek hangulatú epizód köztük.
szóval, ha valamiféle paródia lenne aranyélet módra, az valami ilyesmi lehetne, mint az emlegetett nosztalgiázósjelenet. csak sajnos ezt meg teljesen komolyan gondolták..
hát nem tudom, mi jöhet még ezek után a záró részben..

előzmény: ChrisAdam (#2869)

2016-12-21 09:53:06 [Tévésorozatok] ryood #2868

én eddig viszonylag elnéző voltam az arynélet második évadjának sutaságai, túlzásai, irrealitásai kapcsán, de ez a hetes rész nálam is kiverte a biztosítékot. tényleg, ki tudja ezt picit is komolyan venni? hogy
hollós attilával (na jó, erre már nem is térek ki, hogy vele milyen a viszonyuk...) és márkkal gál feri meggyilkolási szándékával ellátogat gál rezidenciájára, ott találják egy nyakkendőn lógva, de persze az utolsó pillanatban még megmentik a dúsgazdag féllábú embert. hogy aztán a következő jelenetben már derűsen nosztalgiázzanak, és tervezzenek közös projekteket.
ennyire hülyének nézik a sorozat nézőit? ezt hogy engedhette a hbo adásba menni?
vagy ez már valami átvezetés a záró évadhoz (ami elkerülehetetlenül lesz, ugyanis magasabb a nézettsége, mint az első évadnak, amit nem is értek..) ami valami önironikus szatíra lesz?
próbálom poénra venni, csak nehéz, az igen kíválóan sikerült első évadot követően.

2016-12-20 17:47:31 Julieta (2016) ryood (4) #2

nálam is négyes. szépen összeáll a végére.

2016-12-13 10:58:12 A torinói ló (2011) / The Turin Horse ryood (5) #95

természetesen nem az alvásra utaltam..

előzmény: kaamir (#94)

2016-12-12 21:45:04 A torinói ló (2011) / The Turin Horse ryood (5) #93

ezután a film után nem szabadna felkapcsolni a villanyt!

2016-12-12 12:04:00 [Megérdemelte-e az Oscart...] ryood #9499

a szobalány biztos nem nyer, ugyanis a koreai jelölt, kim jee-woon filmje, a "the age of shadows" (amit már nagyon várok amúgy) .
szerintem esélyes az ötbe kerülsére, de szerintem nem fog nyerni a homok alatt (dán jelölt) mindenesetre én egyértelműen ennek a kiváló alkotásnak drukkolok.
talán esélyes lehet a julieta is, almodovar filmje, a toni erdmann kevésbé (ami nem is baj, annyira nem jó film)

animációs kaegóriában nem lehetne, hogy végre ne valami amerikai 3d nyerjen, hanem mondjuk a gyönyörű vörös teknős?

most nézek újra tarr filmeket, sok-sok év után. és valahogy sikerült most ennek magába szippantania..
közel a zseniálishoz...
holnap jön a torinói ló is!
az iprosmunka számomra valami olyasmi, hogy legyártanak mondjuk egy filmet, ami teljesen professzionális minden elemében, mondhatni steril, közben nincs mögötte semmi, nincs benne mélység, valódi tartalom.

előzmény: somogyireka (#16)

azért iparosmunkánál jóval több ez a film!

előzmény: somogyireka (#14)

2016-12-11 15:33:30 [Színház] ryood #133

március 20-21-22 a trafó honlapján is lehet már rá jegyet venni. :)
igen, talán a jéghez áll legközelebb..
persze az előbb lemaradt a kép, amire utaltam

előzmény: Tenebra (#132)

2016-12-11 10:55:45 [Színház] ryood #131

képzeljétek el, hogy ez a színpad, díszletestül körbeforog előttetek (itt már az "after" látható) dark ambient zenére, a lehető leglassabb tempóban..hát az a helyzet, hogy engem már egy ilyennel meg lehet venni, mint nézőt. persze, ami ezen kívül van az is döbbenetes mundruczó kornél legújabb előadásában, a látszatéletben. van itt még néhány további technikai, formai káprázat, illúzió, és egy brutális, hipnotikus helyzetjelentés állapotokról a mai magyar társadalomban, ami azért a humort sem mellőzi.
van olyan színi kritikus, aki szerint pl. a video nem fér bele a színházba, én meg úgy vagyok vele, hogy örülök, hogy vannak olyan művészek, alkotók, akik tágabban értelmezik a színház fogalmát.
az ember szeme láttára teljesen körbeforduló színpad persze már önmagában felejthetetlen élményt nyújt. ahogy kiszóródik, földre hullik minden, lebeg a mikrosütő, a kenyérpirító a levegőben, a súlytalanság állapotába kalauzol.

2016-12-10 12:39:46 El aura (2005) / Aura ryood (5) #8

négyévente nézem újra ezt a gyöngyszemet, már nem tudom, hányadszorra látom, de mindig ad valami újat...erre nagyon kevés film képes nálam..

2016-12-09 09:21:58 Forushande (2016) / Az ügyfél ryood (5) #4

zseniálisan felépített film, ami mellőz mindenféle hatásvadászatot, mégis egészen "ránehezedik" az emberre a film végére. átélhető, életszagú történet nagyon emeri alapkérdésekről, azonosulható árnyalt szereplők, kiváló alakítások. a befejezés pedig döbbenetes!
az év egyik legjobbja.

2016-12-09 08:26:29 Forushande (2016) / Az ügyfél ryood (5) #3

és valóban..

előzmény: Ágó (#2)

másodszor láttam a filmet. sok év után szedtem elő újra, talán már egy évtized is eltelt az első megtekintés óta. mit is mondhatnék? nehéz megszólalni most..a filmművészetben évtizedenként, ha egy ilyen alkotás készül..

2016-12-06 22:47:57 Kárhozat (1988) / Damnation ryood (5) #41

kevés olyan film van, amikor azt érzem "bármi törtéhet", mert csak az számít, ahogy történik.
és egyszerűen öröm nézni minden egyes kockáját, hallgatni a billiárdgolyók egymásnak csapódását a háttérben, átélni pillanatait.
az özönvíz kezdete hihetetlenül katarktikus élmény!

2016-12-06 08:15:44 [Tévésorozatok] ryood #2841

arról nem is beszélve, hogy
egy államtitkár konkrétan bűnöző. persze nem különösképp meglepő ez, de jó, hogy ilyen nyíltan ki is mondják.
szerintem is remek rész volt, egyetértek azokkal, amiket írsz, viszont én jankát továbbra se tudom kedvelni..semennyire se..
nekem az első évadban is renátó volt a legnagyobb élmény, és nemrég láthattam színházban is, a platonovban. ott is érdemes megnzni!

van itt egy érdekes podcast beszélgetés krigler gáborral, elárul sok kulisszatitkot az aranyéletről is többek között, és a valószíínűsíthető harmadik évadról, ami az utolsó lesz.

előzmény: ChrisAdam (#2840)

2016-12-04 20:42:01 Cséplő Gyuri (1978) ryood (4) #4

kár, hogy manapság a "szabad magyarországon" senki sem akar ilyen jellegű filmet csinálni

2016-12-04 10:20:02 A martfűi rém (2016) / Strangled ryood (5) #9

ITT van egy hosszabb, kifejtősebb beszélgetés a rendezővel, sopsits árpáddal. akit érdekel a film háttere, annak feltétlenül ajánlom a megtekintését! alinda műsora.