Akriszta

Hála a Magyar Nemzeti Filmarchívumnak egy digitálisan felújított kiadás landolt a polcomon. 83 perc, kicsit féltem a hosszúságától, mert manapság Magyarországon a természetfilmek kb 50-55 percig tartanak (Vad Magyarország, Vad Szigetköz, Vad Kunság, Gemenc - Az árterek világa, stb.), ebből kifolyólag tartottam attól, hogy egy 1953-as alkotás ekkora játékidővel unalomba fog fulladni, tévedtem. Nem régiben néztem Jamie Uys Sivatagi Show-ját, ami eléggé tetszett, de ez a film simán háttérbe szorította, persze ez nagyban köszönhető annak az én esetemben, hogy Magyarországon játszódik, ami engem mindig jobban érdekel, mint bármelyik másik földrész, legyen az ezer vagy tízezer kilométerre.
A zene, a fényképezés, a narráció minden helyén van, ráadásul olyan egyedi dolgokat láthatunk benne, amihez még nem volt szerencsém a betanított Szirti sas akciói lenyűgöztek, a róka és a foxi harca a rókalyukban, mintha csak Fekete István regényébe csöppentem volna, ilyen felvételeket nem láttam még ezelőtt
És ami legjobban fáj és kiveszni látszik a világból, azt pont az erdész testesíti meg, aki tényleg ismerte a természetet, tisztelte és becsülte azt és minden energiáját és szaktudását bevetve oltalmazta, és saját érdekei alapján nem cselekedett, mintha Derszu vagy Matula szellemisége öltött volna testet. Az ember és a természet közötti intim kapcsolat haldoklása ami leginkább nyugtalanságra ad okot.