Jason13

Tapasztalat: 296 film
Kompetencia: 30 film
Súly: 1046
Regisztráció: 2012. július 11. (5 év, 4 hónap)
Kedvencnek jelölték: 6 user

Bemutatkozás

A világom tűz és vér, az otthonom a Kristály-tó. Rendkívül kötődök az anyukámhoz.

Kedvencek

Rendezők: Christopher Nolan, Denis Villeneuve, John Carpenter, Martin Scorsese, Neill Blomkamp, Oliver Stone, Paul Verhoeven, Tony Scott
Színészek: Casey Affleck, Christian Bale, Jake Gyllenhaal, Jean Reno, Kurt Russell, Leonardo DiCaprio, Tom Hardy
Műfajok: akciófilm, horror, thriller, vígjáték
Országok: amerikai, angol, francia, spanyol

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1996
Lakhely: Debrecen

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Justice League
Az Igazság Ligája
3 2017-11-17 3,1
(45)
Gerald's Game
 
3 2017-10-30 3,5
(61)
Jigsaw
Fűrész: Újra játékban
4 2017-10-28 2,4
(36)
The Snowman
Hóember
2 2017-10-14 2,4
(48)
Blade Runner 2049
Szárnyas fejvadász 2049
5 2017-10-06 4,1
(239)
Kingsman: The Golden Circle
Kingsman: Az Aranykör
4 2017-09-30 3,4
(74)
It
Az
4 2017-09-21 3,8
(228)
It Comes at Night
 
3 2017-09-12 3,3
(75)
The Belko Experiment
 
4 2017-08-28 3,2
(33)
Atomic Blonde
Atomszőke
5 2017-08-09 3,3
(99)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Végre befutott a DC nagy csapatfilmje, amely elég sok viszontagságon ment keresztül, míg eljutott a vásznakig. Egyrészt Snyder az utolsó pillanatokban magára hagyta a produkciót egy sajnálatos tragédia miatt, majd jött Joss Whedon, hogy ő felügyelje a végső vágást. Ezt követően azonban elég sok új jelenetet is rögzített, így fel is merült a kérdés: a végeredmény vajon egy katyvasz lesz, melyben két eltérő stílusú rendező kézjegyei keverednek?
Az pedig már csak hab a tortán, hogy jó 50 percet lazán kivágtak a filmből, így egy alig 2 órás verzió jutott el a mozikba.
Mielőtt belemennék abba, hogy mi is a véleményem erről az egészről, leszögezném, én szerettem az eddigi DCEU mozikat, sőt, a sokak által lehordott BvS talán a legnagyobb kedvencem. Így az már kissé rossz előjel volt számomra, hogy az ott látható sötét tónust világosra cserélték és a sztorit is kibélelték jó nagy adag humorral.
Azonban ezek végül teljes mértékben működőképesnek bizonyultak a Ligában. Akadnak azért kellően komor képi-világgal rendelkező részek és a poénok sem nyomják el a drámai jeleneteket. És ha már itt tartok, muszáj megemlítenem, hogy néhány erőltetett és nagyon hatásvadász viccen kívül azért működnek a beszólások és a különböző megmosolyogtató helyzetek.
Az pedig nagyon örvendetes, hogy a karakterek között kiválóan működik a kémia, mindenki megkapja a maga nagyjelenetét és erre rásegít az is, hogy a színészek egy-két kivételtől eltekintve csúcsformában voltak. Ki kell emelnem Ezra Miler-t, Jason Momoa-t és Gal Gadot-ot, akik egyszerűen a film fénypontjai és kb. minden rezdülésük aranyat ér.
De Ben Affleck is kiváló Batman-ként és a BvS után a figura egy új oldalát is megismerhetjük.
Különösebben a mellékszereplőkkel sincs gond, viszont Henry Cavill elég csalódáskeltő volt számomra. És ez nem az ő hibája, a karakterét vitték egy olyan irányba, ami teljesen ellentmond a MoS-nek és a BvS-nek. Értem én, hogy a készítőknek mi volt a céljuk, de így egy huszárvágással megváltoztatták az eddig felépített figurát.
És akkor ezzel el is kezdeném a negatívumok ismertetését. A sztori alapvetően nem bonyolult, mégis egy hatalmas katyvasz, hiszen az ellenség egy két dimenziós sablon, akinek a képességei is homályba vesznek, emiatt elég sok a következetlenség. Arról nem is beszélve, hogy az utolsó fél órára ez a nagy gonosz önmaga paródiájává válik, ami azért nem éppen örvendetes.
De vissza a történetre: rengeteg benne a logikátlanság és néhol más karakterek esetében is felvetődik a kérdés, hogy mit-miért tesznek vagy éppen mi is zajlik le velük.
Ezt az összevisszaságot gondolom a hiányzó 50 perc okozza, talán nem kellett volna ennyire karcsúra faragni a végeredményt. De a rövid játékidő más téren is alátesz a produkciónak: a közeledő világvége elképesztően súlytalanul van prezentálva.
A mellékszálak sokkal érdekesebbek, mint a nagy összefogásos-mentsünk világot rész. Mégpedig azért, mert a film ezen szakasza piszok felületesen és elnagyoltan van ábrázolva. Néhol talán célszerű lett volna kissé lassabb jeleneteket is beszúrni, hogy legyen időnk átérezni a látottakat és plusz információk se ártottak volna, melyek segítik a cselekmény teljes mértékű megértését.
Ami nekem még nagyon szemet szúrt, hogy ennek a műnek kellett volna lennie az eddigi legnagyobb DC kalandnak, erre bármelyik előző szösszenet simán lenyomja a Ligát. Technikai szinten sincs jól érzékeltetve a világvége, hiszen a helyszínek nagy része rendkívül szegényes és mikor megy az aprítás, sehol a hadsereg vagy bármilyen elhárító szerv. Ennek köszönhetően nekem végig olyan érzésem volt, hogy létezik a szuperhősök csapata, néhány rendőr és aztán maguk a civilek és kész. Ez sokszor ki is zökkentett a filmből, a korábbi darabokban erre azért figyeltek.
Maga a látvány is elég felemásra sikeredett. Néhol elképesztően gagyi a CGI (leginkább a fináléban), és sajnos az akciók is elég átláthatatlanok. Pedig vannak egész ügyes operatőri megoldások, de ahogy elindul a zúzás, nagyon könnyen elveszhetünk az effektparádéban. Ez elég nagy hiba, hiszen így már végleg elveszítette azt a film, hogy nagyívű és epikus legyen.
Danny Elfman zenéje se lett valami nagy durranás. A főtéma még úgy-ahogy egész jó, de a többi tétel meglehetősen átlagos, hiába emelt be részeket a régi klasszikusokból (megidézve ezzel régi önmagát és John Williams-et.) Annak viszont örültem, hogy az Acélember és Wonder Woman emlékezetesebb részei bekerültek a zenébe.
Összesítve a dolgokat, nem nevezném rossz darabnak az Igazság ligáját, hiszen vannak remek pillanatai, a főbb karakterek kiválóan működnek együtt és a színészek is többségében ügyesen teljesítenek.
Viszont a rövid játékidő, az elkapkodott sztori, a rosszul érzékeltetett (leginkább sehogy) világvége hangulat, a pocsék gonosz és a gyenge látvány rendesen alávág a produkciónak.
Az irány azonban nem rossz, hiszen a drámaibb pillanatok a jóval könnyedebb poénokkal megspékelve szórakoztató elegyet alkotnak, de a folytatásban jó lenne odafigyelni arra, hogy ne csak ezek a tényezők legyenek a végletekig csiszolva.

2017-10-30 09:40:31 Gerald's Game (2017) Jason13 (3) #9

Úgy tűnik, Hollywood idén újra felfedezte magának Stephen King munkásságát. Sok más adaptáció mellett ugyanis befutott a Bilincsben filmes változata is.
Először a Setét Torony adaptációja került moziba, ami végül elég csalódáskeltőre sikeredett és anyagilag se teljesített valami fényesen. De azt követően érkezett a gonosz bohóc, Pennywise filmje, melynek sikerült megfelelnie az elvárásoknak és a kellően pozitív kritikai fogadtatás mellé rengeteg pénzt is hozott a konyhára. És itt még nem ért véget a felsorolás, hiszen a Netflix is előrukkolt két King mozival, a Gerald’s Game-el és az 1922-vel. Én most az előbbivel foglalkoznék egy kicsit.
A magyar keresztségben Bilincsben címen futó regényhez még nem volt szerencsém, de történetével nagyjával tisztában voltam már a mozgóképes verzió megtekintése előtt is.
Adva van egy házaspár, akik elutaznak tóparti nyaralójukhoz, hogy ott eltöltsenek pár napot és közben javítsanak kissé megfáradt kapcsolatukon. Ennek első állomása némi romantikázás, melyet aztán egy erotikus szerepjáték követ, ahol a férj ágyhoz bilincseli feleségét. A nő rövid időn belül nem tetszését fejezi ki ezzel kapcsolatban és emiatt heves vitába kezd a férfival, aki viszont pont ekkor szenved el egy szívrohamot. Ezt követően a nő védtelenül, bilincsbe verve marad az üres nyaralóban.
A sztori nem különösebben bonyolult, de ez nem is elvárás egy olyan horrortól/thrillertől, mely többnyire egy helyszínen játszódik és egy szereplőt tart a középpontban. Viszont az mindenképp fontos, hogy a csapdába került főszereplőt kellő mértékben megismerjük és szimpatizálni tudjunk vele. Ilyen szempontból ügyes a film és arra is képes, hogy izgalmas képsorokat tárjon elénk, melyek során hősnőnk először szabadulni próbál a bilincsektől. Majd később már csak arra törekszik, hogy minél tovább húzza ki ebben a szerencsétlen helyzetben.
De aztán a játékidő felénél megszaporodtak az olyan megoldások, melyek jócskán lehúzták számomra az élményt. Azt még elfogadtam, hogy a nőt egy idő után hallucinációk kezdik gyötörni, hiszen ezekből fény derül a múltjára és közelebb kerülhetünk hozzá érzelmileg.
Azonban egy idő után ezek a képzelgések már nem drámaiak és nem félelmetesek, szimplán csak elképesztően szájbarágósak. És itt jegyezném meg, hogy leírva hiába működhetnek jól a részletes ismertetések, azért egy filmben (főleg ebben a műfajban) nem kéne ennyire hatásvadász módon felfedni az összes lapot.
Hősnőnk múltjával kapcsolatban hamar kiderülnek a legfontosabb dolgok. Viszont követően is jönnek a visszaemlékezések és hallucinációk, melyek ugyan képileg hatásosak, de leginkább csak az időt húzzák. A történet szempontjából nézve már nem szolgálnak érdemleges információval.
Az utolsó 10 perc pedig már csak a jéghegy csúcsa ilyen szempontból. Rendkívül túlhúzott és giccses lett, ahol már a belső monológok is inkább röhejessé válnak, mintsem érzelem dússá.
Ennek ellenére azonban mégsem nevezhető rossznak a Bilincsben. Egyrészt a színészi játék rendkívül erős. Carla Gugino egyszerűen remek, játéka csak a film végén bicsaklik meg kissé, de erről szerintem csak a szájába adott gyenge mondatok tehetnek. Bruce Greenwood szintén megmutatja, hogy nincs híján tehetségnek és ha nincs is annyit a képernyőn, mint Gugino, attól még egyen értékű társává tud válni.
Technikai szempontból se érheti panasz a mozit, hiszen az operatőri munka korrekt. Ugyan a zenei aláfestés nem fogja megrengetni a világot, de a képsorok alatt teljesen jól működnek a dallamok.
Amit még kiemelnék, az a véres jelenetek minősége. Nincs belőlük sok, de az a kevés, ami van, nagyon hatásos. Sőt, az egyik képsornál még fel is szisszentem és majdnem arra vetemedtem, hogy egy kicsit elfordulok. Pedig már sok brutális alkotást láttam, mégis, ez a viszonylag visszafogott szösszenet képes volt arra, hogy pár pillanatra elborzasszon.
Összegezve a dolgokat, az Oculus és a Hush rendezője, Mike Flanagan most se végzett rossz munkát, de nálam a jó kategóriát még így se éri el a Bilincsben. Egyszerűen túl szájbarágós volt számomra, helyenként önismétlésbe csap át és a befejezést is sikerült elnyújtani. Emiatt inkább hajlok az átlagos értékelés felé, viszont az egyhelyszínes thrillerek/horrorok és King kedvelők nyugodtan próbát tehetnek vele.

“Van ez a játék…”
A Fűrész-széria első része 2004-ben mutatkozz be és hatalmas sikert aratott. Azóta James Wan már rutinos horrorrendezővé vált (a folytatásokat nem ő dirigálta) , a sorozat pedig 2010-ig kitermelt 6 darab folytatást. Meg kell hagyni, az összkép elég ingadozó minőséget képvisel, hiszen az első három részen kívül a többi már nem sikerült különösebben erősre, de én még ezekben is találtam bőven annyi pozitívumot, hogy szórakozni tudjak rajtuk.
Most 2017-t írunk és 7 év pihenő után begurult a folytatás, mely az előzetes alapján egész ígéretesnek tűnt. Az pedig már csak hab azon a bizonyos tortán, hogy a rendezői székben a Spierig testvérek foglaltak helyet, akik már bizonyították a tehetségüket a kellően érdekes alapötlettel rendelkező Daybreakers-el és a kiválóra sikeredett Időhurokkal.
És hogy egy kicsit előre ugorjak, az Újra játékban se lett rossz, hiába hordta le több kritikus is.
A történet 10 évvel John Kramer (a Kirakós gyilkos) halála után veszi fel a fonalat. A rendőrség megsebesít egy férfit, aki szerint egy új halálos játék veszi kezdetét, mely mögött a már legendássá vált gyilkos áll. A nyomozók eleinte még szkeptikusok, de miután egyre több hulla kerül elő és a nyomok is Kramer-re mutatnak, megváltozik a helyzet. Vajon a legendás csapdakészítő mégis életben van még? Vagy valaki más folytatja a munkásságát?
Meg kell hagyni, a sztori nem valami eredeti, a már jól bejáratott alapokra épül. Azaz elkezdődik a nyomozás a gyilkos után, ezzel párhuzamosan pedig zajlik a játék, melynek résztvevői szép fokozatosan jönnek rá, mivel érdemelték ki azt, hogy halálos csapdák áldozataivá váljanak.
Így akik azt várták, hogy a forgatókönyvírók majd most teljesen más irányból fogják megközelíteni a történetet, csalódhatnak. Azonban akik szerették az eddigi epizódok struktúráját, nem csalódhatnak nagyot. Aztán itt van a fordulat is, mely nem reformálja meg a műfajt és az első részt sem taszítja le a trónról, de még így is elég ütősre sikerült. És az az út is kellően izgalmas, mely során elérünk odáig.
A cselekmény már az első jelenettől kezdve pörög és szinte időt se hagy arra, hogy a néző kifújja magát. Ha épp nem a brutális mészárlások zajlanak, akkor a nyomozás során derülnek ki újabb és újabb információk, így unatkozni nem igazán lehet a játékidő alatt.
A Fűrész-folytatásokban már nagy szerepet játszottak a kreatív csapdák és a vérbő halálnemek. Ilyen téren se teljesít rosszul az Újra játékban. Ugyan nem olyan elborult módokon távoznak az áldozatok a túlvilágra, mint a legutóbbi epizódokban és a hangulat is közönség barátabb. Ám még így is működnek a gyomorforgató képsorok.
Zenei fronton nagy változás nem történt, ismét Charlie Clouser komponálta a zenét, aki szinte semmi újítással nem rukkolt elő. Szinte egy az egyben ugyanazok a dallamok csendülnek fel, mint az előzményekben, ez azonban még itt is működik. A főtéma egyszerűen olyan erős még mindig, hogy kár is lenne megbolygatni.
De akkor következzenek a negatívumok. A színészi játék sajnos meglehetősen gyenge, de a karakterek se valami erősek. A szereplők egész egyszerűen csak ripacsok, de a figurák is meglehetősen két dimenziósra sikeredtek, így nem is csoda, hogy az alakítások gyenge minőséget képviselnek.
Ami még zavaró lehet, az a logikai bakik sűrű előfordulása. Igaz, amíg tart a film, könnyen el lehet siklani felettük, de aztán ha a befejezés után kissé alaposabban átgondoljuk az eseményeket, már találkozhatunk néhány zavaró dologgal.
Összegezve a dolgokat, az Újra játékban egy kifejezetten szórakoztató, kellően véres és izgalmas Fűrész-folytatás lett, ami végül egy kellemes fordulatot is tartalmaz. Nem ez lesz az idei év csúcsa horror tekintetben, de számomra nem okozott csalódást. Szerintem azoknak sem fog, akik alapból kedvelik a szériát.

2017-10-14 14:20:28 The Snowman (2017) / Hóember Jason13 (2) #9

Ez a Hóember bizony hamar elolvadt.
Az ember azt hinné, hogy egy ilyen neves gárda nem véthet nagy hibát, azonban Tomas Alfredson és társai hatalmas kapufát lőttek.
A film alapjául szolgáló regényt még nem olvastam, viszont az alapsztori és az előzetes kellően felkeltette az érdeklődésem és a negatív visszajelzések ellenére is jegyet váltottam erre a thriller-katasztrófára.
A legnagyobb probléma maga a cselekmény, ami egy nagy katyvasz. A fő történetszál még úgy ahogy rendben van, de a mellékágak teljesen feleslegesek, nem futnak ki sehova és még arra sem jók, hogy eltereljék a figyelmünket. A gyilkos kiléte ugyanis elég hamar kimatekozható és aki már látott legalább egy hasonló darabot, a többi fordulatot is gyorsan megfejtheti.
A jelenetek is elég érdekesen követik egymást, sokszor úgy éreztem, hogy fontos képsorok végezték a vágószoba padlóján. Ez leginkább a játékidő második felében lesz idegesítő, ahol már felpörögnek az események, viszont az addig felvezetett mellékkarakterek és a nyomozás szempontjából először fontosnak tűnő elemek tűnnek el egyik pillanatról a másikra.
Így a fináléban nem is áll össze a film, inkább csak szétesik.
És ezen még a remek színészek se tudnak segíteni. Egytől-egyig két dimenziós figurákat formálnak meg és emiatt esélyük sincs a kibontakozásra. Fassbender az, aki valamelyest próbálkozik, ő még lecsúszott alkoholistaként még mutat is valamelyest tehetségéből, de ahogy elkezdődik a gyilkos utána hajsza, ő is robot-pilóta üzemmódba kapcsol.
Azon meg már meg sem lepődtem, hogy J.K. Simmons ismét egy teljesen felesleges karaktert formált meg. Mióta megkapta a fickó az Oscar-t, nem találják meg az érdekes szerepek.
Amit még hiányoltam a filmből, az a nyomasztó atmoszféra és a brutalitás. Hiába a szépen fotózott havas táj, ez kevés ahhoz, hogy megteremtse a kellő hangulatot. Nincs feszültség és a gyilkosságokból se látunk semmit, csak a végeredményt. Ez azt eredményezi, hogy a játékidő során még a gyengébb idegzetű nézők is csak egyszer-kétszer szisszenhetnek fel.
Az operatőri munkát és a zenét nem érheti panasz és ezek valamelyest emelnek is az alacsony színvonalon, de közel sem annyit, hogy az átlagos kategóriába tolják a végeredményt.
Összegezve a dolgokat, a Hóember egy langyos thriller, aminek a sztorija egy feleslegesen összekuszált massza, szereplői igazi sablonkarakterek és hiányzik belőle a feszültség és a bőr alá kúszó atmoszféra.
Elég szomorú az, hogy egy ilyen nevekből álló stáb csak egy ócska fércművet tudott a vászonra hányni.

Mielőtt elkezdenék ömlengeni, gyorsan leszögezném, én nem tartozok az eredeti Szárnyas fejvadász rajongói közé. Azt elismerem, hogy Scott filmje a sci-fi műfaj egyik alapköve és a többi, de hozzám sose került igazán közel Rick Deckard kalandja.
Erre most itt a folytatás, amit nagyon régóta vártam már. Mégpedig azért, mert szerintem Denis Villeneuve korunk egyik legjobb rendezője és nem igazán csalódtam még az ő alkotásaiban. Talán csak az Érkezés nem nyújtott akkora élményt, mint vártam tőle, de arról se tudnék sok negatívumot lekörmölni.
Azt persze nem vitatom, hogy még egy ekkora tehetségnek is elég kockázatos húzás volt az, hogy egy akkora kaliberű klasszikushoz nyúljon hozzá, mint a Blade Runner. Főleg ennyi év távlatból. Az ilyen vállalkozások az esetek többségében nem szoktak sikerrel végződni. A 2049 azonban bebizonyította azt, hogy igenis tovább lehet szőni minőségien egy megkerülhetetlen mesterművet.
És akkor jöhet az áradozás: az idei év eddigi legjobb moziélményét kaptam ettől a darabtól. A rendkívül lassú, ám mégis magával ragadó cselekmény engem már az első pillanattól kezdve magával ragadott és a stáblistáig nem is engedett el. Ezért már rögtön jár is a piros pont, hiszen a készítők nem elégedtek meg azzal, hogy egy látványos akcióparádét bújtassanak a Blade Runner cím mögé. Ehelyett inkább megragadták az eredeti alkotás szellemiségét és azt fűzték tovább, melynek egy egyszerű, de jól működő történet lett az eredménye, melyben remek karakterek mozognak.
Az pedig már csak a hab azon a bizonyos tortán, hogy Villeneuve biztos kézzel vezeti a sztorit és megengedi azt, hogy a főhőssel együtt fedezzük fel a rejtélyeket.
Az is dicséretes, hogy a film nem próbál görcsösen hajbókolni az eredeti előtt és nem is válik egy folytatásnak álcázott remake-é. A 2049 a saját útját járja, miközben hozzácsatolja magát az elődhöz, mégpedig úgy, hogy a két film a későbbiekben egy nagy egészet alkothasson.
És akkor a technikai oldal. Ilyen téren megint nehéz lenne belekötni bármibe is, a látvány ugyanis szemkápráztató. És itt nem bazári CGI-magamutogatásra kell gondolni, hanem arra, hogy a díszletek, a kosztümök és a számítógépes effektek egy élő-lélegző világot alkotnak, melynek minden egyes részletében el lehet veszni. Roger Deakins operatőr pedig pályafutása talán egyik legjobb munkáját végezte el (pedig nem mindennapi életmű áll mögötte), minden egyes képkocka maga a vizuális gyönyörűség.
És ha már így belejöttem, akkor muszáj vagyok Hans Zimmer és Benjamin Wallfisch előtt is hajbókolni, hiszen a zene maga a tökély. Rendben, Vangelis remekművét nem taszítja le a trónról, de így is egy elképesztően erős és hangulatos muzsikával van dolgunk, mely tökéletesen idomul a látottakhoz.
Most már ideje lenne valami negatívumot is megemlítenem, de inkább rátérnék a színészi játékokra. Ryan Gosling a maga visszafogott módján nagyszerű, szerintem még a Drive-ban se nyújtott ennyire erős alakítást. Harrison Ford pedig újfent bizonyítja, hogy mennyire tehetséges. Ő ugyan nem szerepel olyan sokat, de amikor megjelenik a vásznon, egyszerűen ellopja a showt mindenki elől. Még folytathatnám a sort, hogy ki mennyire volt remek, de már csak Jared Leto-ra térnék ki. Sajnos ő nagyon kevés teret kapott és ezt nevezném a film egyetlen negatívumának. Niander Wallace figurája kellően érdekes és Leto is nagyszerűen formálja meg, de egyszerűen nem kapott annyi játékidőt, hogy igazán kibontakozzon.
Mindent összevetve, az új Blade Runner engem lenyűgözött. Egy igazi mély sci-fi született a képében, mely teljesen méltó a nagy elődhöz. Egy csodálatos gyöngyszem ez, mely valószínűleg megosztja majd a közönséget, hiszen kimért, lassú tempójával és terjedelmes hosszával nem éppen nevezhető közönségbarátnak.
Én azonban úgy hagytam el a termet, hogy legszívesebben ültem is volna be a következő vetítésre. Az ilyen élmények miatt járok moziba.

Ha nem lenne az első rész, talán még zseniálisnak is nevezném ezt a folytatást. De a Titkos szolgálat bizony létezik és nem is volt olyan régen. Én személy szerint kristálytisztán emlékszek rá és még mindig odáig vagyok érte, hiszen egy nagyon friss és üde akciómoziról van szó, mely fergeteges humorral és rengeteg kreatív megoldással lett felvértezve. A templomi zúzás például úgy zseniális, ahogy van, Colin Firth maga volt az elegancia és a lazaság megtestesítője egyben, Sam Jackson meg kiváló fő gonosznak bizonyult. És arról sem szabad megfeledkezni, hogy a játékidő háromnegyedénél a készítők egy nagyon merész fordulattal álltak elő, mely egyáltalán nem jellemző a nagy költségvetésű közönségfilmekre.
De miért is lett kisebb csalódás az Aranykör? Azért, mert a fentebb említett megoldásokkal már nem igazán rendelkezik. Az egész film már nem más, mint egy látványos akcióparádé, ahol a stílus már közel sem olyan markáns, mint az előzményben.
Vannak azért itt is merész képsorok, például itt-ott eléggé durva halálokkal találkozhatunk és a humor is eltolódik az altesti poénok irányába. Félreértés ne essék, nem estek át az ízléstelenség oldalára a készítők, de ezek mögött a megoldások mögött már közel sincs meg az az átütő erő és kreativitás, mint ami átitatta az előzmény összes képsorát.
A sztori egyszerűségén még nem akadtam fent, de az már nem érintett jól, hogy a szereplők nagy részét sikerült elpocsékolni. Channing Tatum például jól hozta a redneck ügynököt, de nagyon hamar parkolópályára küldik és a mindig zseniális Jeff Bridges is összesen vagy 2 jelenetben bukkan fel. Julianne Moore tehetségét sem szabad vitatni és az ő figurájában is ott lenne a lehetőség egy ütős gonosz karakterre, de végül szinte semmit nem kezdett vele a sztori. Az új tagok közül csak Pedro Pascal-t és Halle Berry-t tudnám dicsérni, de belőlük se aknáztak ki mindent. A visszatérő színészekre viszont nem lehet panasz, Mark Strong még mindig kiváló és Taron Edgerton is hozta a formáját. Colin Firth az, aki kissé talán sótlanabb és unottabb, mint az előzményben, de még így is vannak zseniális megmozdulásai. Az viszont már más kérdés, hogy szerintem kihagyhatták volna a buliból, hiszen így a Titkos szolgálat egyik legmeghökkentőbb képsorát sikerült utólag lenullázniuk a készítőknek.
De ennyi negatívum felsorolása után mégis miért hajlok a jó osztályzatra? Azért, mert az Aranykör még így is egy piszok szórakoztató, látványos és hangulatos darab, amely csak az első rész fényében gyengélkedik. Viszont ha kikapcsoljuk az agyunk és hátradőlünk, egy nagyon elszállt és őrül agymenésben lehet részünk, amely technikailag kifogástalan.
Még ha nincs is benne annyi kreativitás és frissesség, mint az elődjében, az átlagos és egy kaptafára készülő CGI-parádék sorából így is képes kiragyogni.

2017-09-21 20:43:46 It (2017) / Az Jason13 (4) #62

Stephen King munkásságnak nagy rajongója vagyok, számtalan regényét és novelláját olvastam már. Viszont a műveiből készült filmek már eléggé megosztanak, hiszen a legtöbb adaptáció elég felemásra szokott sikeredni és csak néhány kivétel akad, melyek tényleg magas minőséget képviselnek.
Az 1990-ben bemutatásra került Az nem igazán sorolható az utóbbi kategóriába, leginkább csak Tim Curry alakítása miatt kering még a köztudatban. Az igazat megvallva, én még nem láttam azt a verziót, de nem is nagyon izgat, hiszen ahogy utánaolvastam, kiderült, hiába bír terjedelmes játékidővel, elég sok helyen eltér a nagyszerű regénytől.
Nem mellesleg itt az új verzió, mely kifejezetten biztató kritikákat kapott és én is nagyon vártam már. Egyedül azért tartottam kissé tőle, mert az az Andres Muschietti dirigálta, aki a Mama című horrort is, mely véleményem szerint egy nagyon harmatos alkotás.
Ezzel szemben Pennywise új ámokfutása egy nagyon erős darab lett, mely az írott alapot is kellő tiszteletben tartja és csak ott tér el tőle, ahol tényleg muszáj.
Már a kezdő képsorok láttán sejtettem, hogy ez egy nekem való szösszenet lesz és ugyan a kedves bohóc első feltűnését brutalitásban később nem sikerül felülmúlni, a remek atmoszféra végig kitart.
Igaz, az ijesztgetések nem hozták rám a frászt, de a hangulat kárpótolt ezért. A zseniális operatőri munkának és a remekül adagolt feszültségnek köszönhetően többször a hideg futkosott a hátamon.
Aztán itt vannak a gyerekszínészek, akik rendkívül erős alakítást prezentáltak. Ugyan nem mindegyikük karaktere kapott kellő kidolgozást, de többségük igazi több dimenziós figura, akikért lehet izgulni.
Bill Skarsgard pedig igazi telitalálat, mint Pennywise. Több helyen olvastam, hogy sokak szerint keveset töltött a vásznon, de én ennek csak örülni tudtam. Mégpedig azért, mert így az összes felbukkanása emlékezetesre sikerült és egyszer se éreztem azt, hogy erőltetetté válna személye.
A látványba se nagyon tudnék belekötni. Egy-két helyen a CGI kissé érdekes, de többségében azért meggyőzőek az effektek. De aminek főképp örültem ilyen téren, hogy a készítők néhány kifejezetten véres képsort is átemeltek az írott alapból. Bár, az első támadás erejét a későbbiekben nem sikerül fokozni, de egy viszonylag nagy költségvetésű horrortól ez szerintem meglehetősen bátor mutatvány volt.
Sajnos azonban akadt néhány gyengébb tényező is, melyek nálam kissé lehúzták a végeredményt. A zenei aláfestés szerintem elég felejthetőre sikeredett, Benjamin Wallfisch sokkal erősebb tételeket készített az Egészség ellenszeréhez.
A lezárástól is kissé többet vártam, bár, az kétségtelen, hogy egész látványosra sikeredett. De ott már nem éreztem azt a nyomasztó légkört, ami addig körbelengte a filmet.
A legjobban viszont azt sajnáltam, hogy Derry sötét múltja és egy-két rejtély túlságosan a háttérbe szorult. Persze, a folytatásra is kellett hagyni muníciót, de annyi mindent feldobtak, hogy pár eseményről igazán belebegtethettek volna több információt. Ez mondjuk már lehet csak kukacoskodás részemről.
Mindent összevetve, ez egy nagyon hatásos és szórakoztató horror lett, ahol az ijesztgetések ugyan a nagy könyv szerint mennek végbe, de legalább kellően vérbő és nyomasztó, miközben a drámai vonalat sem hanyagolja el. Én tárt karokkal várom a folytatást és remélem a minőség se fog csökkenni.

2017-09-12 20:55:21 It Comes at Night (2017) Jason13 (3) #16

Az idei év egyik leghatásosabb horrorfilmjének kiáltották ki az It Comes at Night című mozit a kritikusok. Ahhoz kétség sem fér, hogy az előzetes kellően nyomasztóra és komorra sikeredett, a főszereplő pedig az a Joel Edgerton, aki egy nagyon tehetséges színész és már rendezőként és forgatókönyvíróként is letette az asztalra a névjegyét.
A biztató előjelek ellenére én azonban óvatosan közelítettem a filmhez, hiszen az ehhez hasonló, elvontabb horrorok nem minden esetben nyűgöznek le. Ott volt például a The Babadook vagy a The Witch, melyek szintén sok dicséretet kaptak, de én nem ájultam el tőlük. Azonban kivételként ott az Valami követ, amit kedvenceim között tartok számon. De nézzük is, mitől is kell rettegnünk az éjjel.
A történet szerint az emberiséget egy rejtélyes fertőzés tizedeli. Hőseink (apa, anya és az ő tinédzser fiúk) egy erdei házban találnak menedékre, itt tengetik mindennapjaikat és próbálnak túlélni. Egy éjszaka viszont betör hozzájuk egy férfi, aki ellátmány után kutat és kiderül, ő is családos ember. A főszereplők némi huzavona után arra jutnak, befogadják az új jövevényeket, de később kiderül, hogy ez elég rossz döntésnek bizonyult.
Kissé nehéz helyzetben vagyok ezzel a filmmel, hiszen rendkívül egyszerű történettel rendelkezik. Ezzel alapból még nem lenne nagy baj, viszont elég sok kérdést felvet a produkció, melyekre aztán nem szolgál válaszokkal. Egyrészt itt a fertőzés, amiről nem derül ki szinte semmi konkrétum. Homályba vész az, hogyan lehet elkapni és milyen hatással van az emberekre. Aztán ott van a játékidő utolsó fele, ahol beindul a bonyodalom, de hogy azt mi váltja ki, ismét nem derül ki.
A probléma pedig az, hogy a film horror és thriller elemei pont ezekhez a kérdésekhez kapcsolódnának, de mivel ezek nem kerültek kidolgozásra, nem is működik az alkotás ezeken a szinteken. Pedig nagy igazság az, hogy amit nem ismerünk, attól tudunk a leginkább félni, azonban a készítők ezt egyáltalán nem használták ki. A leghúzósabb részek igazából az egyik főszereplő rémálmai, de ami a valóság szintjén történik, az inkább drámai.
Ilyen téren jól működik a mozi, köszönhetően az erős színészi játéknak. Ugyan karakterek terén is jelen van a balladai homály, de kellően izgalmas kapcsolatok szövődnek köztük. Nem mellesleg az utolsó percek kálváriája is a szereplők közötti súrlódásokból pattan ki. Akit külön kiemelnék, az Joel Edgerton, nagyon meggyőző alakítást nyújt elszánt családapaként, aki mindenre képes szeretteiért.
Technikai szempontból is jóra vizsgázik a produkció. Az operatőri munka meggyőző, a zene helyenként kifejezetten nyomasztó és a sötét, kilátástalan atmoszféra is működik.
Összességében nem tudnám rossznak nevezni ezt a darabot, mert a végeredmény egy egész hatásos, néhol kemény dráma, de az előzetes közel sem ezt ígérte. Arról már nem is beszélve, hogy a cím is elég megtévesztő, hiszen nem derül ki az, mit rejt az éjszaka. Azonban akik szeretik a posztapokaliptikus alkotásokat, melyekben a szereplők közötti konfliktusokon van a hangsúly, mindenképp tegyenek vele egy próbát, ők olyan nagyot nem csalódhatnak, mint azok, akik egy erős horrort vártak.

2017-08-28 11:20:58 The Belko Experiment (2016) Jason13 (4) #8

Greg McLean rendező pályafutását én már régóta figyelemmel kísérem, azaz a 2005-ben bemutatott igencsak ütősre sikerült Wolf Creek óta. Ezt követte egy szintén minőségi állatos horror, A fenevad, majd a Wolf Creek-hez is elkészítette a folytatást, ami szintén nem okozott csalódást. Ezekután ki is vetette rá a hálóját a Blumhouse stúdió, amely manapság sorra gyártja az alacsony költségvetésű rémfilmeket, melyek között találhatunk nagyszerű darabokat és félresikerült fércműveket is egyaránt.
McLean első mozija a stúdiónál sajnos az utóbbi kategóriába tartozott, ez volt a The Darkness Kevin Bacon és Radha Mitchell főszereplésével. Ez az alkotás eléggé megingatta a hitem a direktorban, de nem sokra rá jöttek a hírek, hogy James Gunn forgatókönyvéből készít egy irodaházban játszódó mészárszéket. Ez pedig ismét felkeltette az érdeklődésem és így a hosszú bevezető után lássuk is, mi sült ki a munkahelyi túlélő-showból.
A történet Bogotába kalauzol minket, egy olyan céges építménybe, ami az észak-amerikai kormány tulajdonában áll és alkalmazottjaik többsége is az USA állampolgára. Egy nap a felfegyverzett őrök a helyieket hazaküldik, de a személyzet többi része ezt nem igazán furcsállja, azt gondolják, biztos valami biztonsági előírás lehet a ludas. De aztán az épületet védő vasredőnyök lezáródnak és a hangosbemondóból megszólal egy hang, ami azt követeli a személyzettől, hogy bizonyos időközönként tizedeljék meg kollégáikat. Ekkor egy halálos játék veszi kezdetét, melynek végén csak egy maradhat.
Maga a sztori különösebben nem eredeti, hiszen láthattunk már sok hasonlót. Egy elszigetelt embercsoport kényszerül arra, hogy utat engedjenek állatias ösztöneiknek és halomra öljék egymást. Ez a téma elég érdekes pszichológia kérdéseket feszeget, viszont James Gunn forgatókönyve nem ezekkel az aspektusokkal foglalkozik. A The Belko Experiment elsősorban egy túlélő horror/thriller, ahol a felvezetés után egyszerűen elszabadul a pokol és azt láthatjuk, ahogy a fehér inges irodai alkalmazottak különböző módszerekkel irtják egymást. Ilyen tekintetben jól működik a film, hiszen amit vállal, azt csont nélkül hozza.
A sok szereplő közül a sztori kiemel párat, akiket valamelyest meg is kedvelhetünk (vagy épp meggyűlölhetünk). Itt ki kell térnem arra, hogy igencsak tehetséges karakterszínészek kapták a főszerepeket. Elsősorban John Gallagher Jr.-ért izgulhatunk, aki a Cloverfield Lane 10-ből és a Hush-ból lehet ismerős. Aztán itt van Tony Goldwyn (Az utolsó ház balra-remake) , John C. McGinley (Azonosság) és James Gunn tesója, Sean Gunn. Ők egytől egyig kitesznek magukért, de nem is volt nehéz dolguk, hiszen mindannyian érdekes karaktereket kaptak és mivel nincsenek híján tehetségnek, éltek is a lehetőséggel. Egyedül azt sajnáltam, hogy Michael Rooker kevés játékidőt kapott. Így is köthető hozzá egy emlékezetes képsor, de többet érdemelt volna szerintem.
A film tempójába se lehet belekötni, hiszen a felvezetés után gyorsan beindulnak az események és literszámra kezd ömleni a vér, miközben a feszültség is végig ott lappang a képsorok mögött. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a morbid humort és a kellően gyomorforgató részeket is ügyesen adagolja McLean, így a végeredményen egyaránt lehet izgulni és nevetni.
Azonban negatívumok is akadnak, ezekről is illene szót ejteni. Már említettem, hogy a készítők célja jól láthatóan nem az volt, hogy a témát pszichológia oldalról közelítsék meg.Ennek ellenére akad pár elég komoly jelenet, melyek önmagukban kifejezetten erősek, viszont engem a film alaphangulatából többször kizökkentettek. Itt arra kell gondolni, hogy megy a mészárlás és egyszer csak elkezdődik némi moralizálás, hogy akkor helyes-e a vérontás és kik is érdemlik meg az életet. Tény, érdekes kérdések ezek, de a film nagyon tessék-lássék módon bánik ezekkel, így talán jobb lett volna mellőzni ezt a vonalat. Aztán itt a lezárás, ami ugyan tartalmaz egy egész jó poént, de ami előtte lezajlik, az elég összecsapott. Technikai oldalt tekintve a CGI az, ami nem a legjobb. Ugyan nincs sok számítógépes effekt, de az a kevés elég gyengére sikeredett.
Összegezve a dolgokat, a The Belko Experiment egy szórakoztató, vérgőzös akció-horror, amit a színészi játék, néhány egészen feszült képsor és az értő rendezés bőven az átlagos kategória fölé billent. De így is akadnak hiányosságai, melyek nem engedik, hogy feljebb nyújtózzon. Ennek ellenére visszatért a hitem McLean uraságba és remélem, következő munkája is legalább ilyen jó lesz.

2017-08-09 17:28:24 Atomic Blonde (2017) / Atomszőke Jason13 (5) #6

Nagyon vártam ezt a filmet, hiszen a direktori székben a John Wick első részének társrendezője ült, míg a főszerepet egyik kedvenc színésznőm kapta, Charlize Theron. Az meg már csak hab a tortán, hogy az előzetesek egy rendkívül brutális akciófilmet ígértek, az ilyen típusú alkotásokat meg igencsak szeretni a szoktam.
Így talán nem meglepetés az, hogy az Atomszőke elnyerte a tetszésem.
Egyedül a történet az, melyen lehetett volna még csiszolni, hiszen a forgatókönyv az összes olyan klisét ellövi, ami a kémfilmekre oly jellemző. Így a háttérben álló, a dolgokat jól megkeverő személy kiléte is elég hamar világossá válik, az ezen felül érkező fordulatok pedig közel sem olyan erősek, mint azt a készítők elsőre gondolhatták.
Ezen viszont könnyen túllendültem, köszönhetően annak, hogy Theron rendrakása rendkívül profin van összerakva.
Egyrészt a hidegháborús hangulatot már az első percekben remekül megteremti a mozi, köszönhetően a korhű díszleteknek, jelmezeknek és a bitang erős zenei aláfestésnek. Mind a betétdalok, mind a Tyler Bates által komponált tételek nagyszerűek és fülbemászóak, alig lehet betelni velük.
Aztán itt van az operatőri munka és a vágás, mely végöl felteszi a pontot az i-re. Az akciók végig jól követhetőek és zsigerig hatolóak, minden bevitt ütésnek és elsütött fegyvernek súlya van. Ennek köszönhetően vér is folydogál, nem is kevés, ami szerintem egy tökös akciódarabnál egyáltalán nem hátrány.
A színészek is hozzák a megszokott formájukat, Theron meggyőző hideg és profi ügynöknőként, míg James McAvoy minden megnyilvánulása aranyat ér. De a mellékszereplők között is olyan nevekkel találkozhatunk, mint John Goodman, Toby Jones vagy Eddie Marsan, akik ha nem is életük alakítását nyújtják, így is kellően meggyőzőek.
A film tempójával se volt bajom, bár a kihallgatós részek itt-ott megakasztják a cselekményt, de ott is voltak egész ötletes vizuális megoldások, melyek nem hagyták, hogy lankadjon a figyelmem.
Amiről még érdemes szót ejteni, az a közel 20 perces vágatlan akció-szekvencia, mely olyan dinamikus és ötletes, hogy simán ott a helye az utóbbi évek leglátványosabb zúzásai között.
Ezen látszik meg igazán, hogy kevés pénzből is lehet eszméletlen képsorokat rögzíteni, nem kell más hozzá, csak kellő tehetség és elhivatottság.
Mindent összevetve, nem hibátlan darab az Atomic Blonde, de számomra bőven nyújtott annyi remek megoldást, melyeknek köszönhetően feledni tudtam kisebb-nagyobb hibáit.
A John Wick 2. mellett meg is van az év másik ütős akciódarabja!

Összes komment...