Jason13

Tapasztalat: 262 film
Kompetencia: 32 film
Súly: 1062
Regisztráció: 2012. július 11. (4 év, 7 hónap)
Kedvencnek jelölték: 5 user

Bemutatkozás

A világom tűz és vér, az otthonom a Kristály-tó. Rendkívül kötődök az anyukámhoz.

Kedvencek

Rendezők: Christopher Nolan, Denis Villeneuve, John Carpenter, Martin Scorsese, Neill Blomkamp, Oliver Stone, Paul Verhoeven, Tony Scott
Színészek: Casey Affleck, Christian Bale, Jake Gyllenhaal, Jean Reno, Kurt Russell, Leonardo DiCaprio, Tom Hardy
Műfajok: akciófilm, horror, thriller, vígjáték
Országok: amerikai, angol, francia, spanyol

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1996
Lakhely: Debrecen

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Manchester by the Sea
A régi város
5 2017-02-19 4,2
(77)
Resident Evil: The Final Chapter
A Kaptár: Utolsó fejezet
2 2017-02-01 1,9
(19)
Split
Széttörve
4 2017-02-01 3,6
(138)
xXx: Return of Xander Cage
xXx: Újra akcióban
3 2017-01-29 2,4
(17)
Ben-Hur
 
2 2017-01-18 2,3
(48)
The Girl on the Train
A lány a vonaton
2 2017-01-18 3,1
(132)
La La Land
Kaliforniai álom
2 2017-01-05 4,1
(232)
The Darkness
6 Miranda Drive
1 2016-12-23 ?
(9)
Blair Witch
 
2 2016-12-23 2,1
(30)
Rogue One: A Star Wars Story
Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
5 2016-12-19 3,9
(359)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Letaglózó alkotás.
Én alapból szeretem a visszafogott, lassú drámákat, így már az első pár perc alatt rájöttem, ezzel a filmmel nem lőttem mellé. A cselekmény ugyanis igencsak kimért módon csordogál előre, miközben teljes mértékben mellőzi a giccses, túltolt képsorokat.
A karakterek is nagyon életszagú figurák, akiket a színészek kiválóan testesítenek meg. Az Oscar-jelölés Casey Affleck esetében nem véletlen, amit itt letesz az asztalra a fickó színjátszás terén, azért én a díjat is simán odaadnám neki. Egyszerűen lehengerlő az alakítása, kiválóan előadja ezt a megtört, önmagát ostorozó figurát, aki számára szinte már semmi remény nincs a boldogságra.
Maga a sztori is igencsak lehangoló és pont emiatt végig reálisnak éreztem. Nincsenek túlírva a jelenetek, minden egyes drámai pillanat a maga csupasz valójában csapódik az arcunkba, emiatt én is többször éreztem magam lesújtva.
Azonban a végeredmény mégsem egy teljes mértékben lelombozó alkotás, hiszen némi humor azért felüti a fejét a játékidő során. Nekem nagyon tetszett a főszereplő kapcsolata az unokaöccsével, ezek a részek néhol nem csak megindítóak, de viccesek is.
Az utolsó jelenet láttán eleinte kissé hiányérzetem támadt, de a megtekintés után még egy darabig rágódtam az élményen és rájöttem, ez így volt tökéletes. Hiszen igazi lezárás nincs, ez pedig passzolt is az addig felépített, életszagú hangulathoz. Másrészt én azt szűrtem le a befejezésből, hogy ha a főszereplő élete már sosem lesz olyan, mint régen, azért némi remény még pislákol, hogy legalább egy kissé boldog legyen.
A remek zeneválasztás és pazar operatőri munka meg már csak hab a tortán, ezek is sokat tesznek ahhoz, hogy az összkép elérje a kellő hatást.
De a történet is ügyesen lett kibontva, hiszen szép fokozatosan kapjuk az információkat arról, hogy miért is olyan a főszereplő, amilyen.
Summázva a dolgokat, baromi erős dráma a Manchester by the Sea, ami olyan, mintha a valóság egy, letisztult érzelmekkel teli szelete került volna a vászonra, amit a szenzációs alakítások még életszerűbbé tesznek.
Igaz, még több idei Oscar-esélyest kell pótolnom, de bízok benne, hogy Casey Affleck kap egy szobrocskát, itteni teljesítményéért teljes mértékben megérdemelné.

Ez bizony tényleg nagyon gyengére sikerült.
Nem mintha a Kaptár-széria magas minőségéről lenne híres, de az eddigi 5 rész legalább feltudott mutatni épkézláb és a maguk módján látványos akciókat és dögös aláfestőzenéket, melyek együttesen nagyjából feledtették a sztori baromságait.
Így elvárható lett volna, hogy a 6., egyben utolsó rész (?) legalább technikailag viszonylag jól nézzen ki, ha már a forgatókönyv olyan, amilyen.
De pont ezen csúszik el a legújabb agymenés. Értem én, hogy a költségvetés nem verte a plafont, de az előzmények se száz milliókból készültek, mégis kinéztek valahogy.
Itt a csapnivaló operatőri és vágói munka sikeresen aláaknázza az élményt. Pedig a CGI-animációval készült szörnyek és apokaliptikus városképek nem néznének ki rosszul, de őrült módon rángatózik a kamera, a bunyókból és a tűzpárbajokból szinte semmit nem lehet kivenni. A játékidő második fele meg szinte teljes egészében sötétben játszódik, így az ottani zúzások már tényleg borzalmasak.
Ami pedig a történetet illeti, az eddigi részek is dagonyáztak a logikai bakikban és következetlenségekben, sőt, bizonyos epizódok az előzmények által felállított tényeket is képesek voltak újraírni. De Anderson most merészkedett el a legmesszebb és az ő (sérült) gyermekének is betudható szériát most köpte igazán pofán. Ugyanis a 2. részben elmesélt történet egy az egyben ki lett kukázva, helyette kaptunk egy teljesen új szálat, mely az első rész elé nyúlik vissza és utólagosan próbálja kibővíteni a sztorit. Már ez is elég nagy pofátlanság, de maga a hősnő is kap egy semmiből előrángatott szálat, amely az eredetét leplezi le.
Azon már meg se lepődtem, hogy már ismert karakterek tűntek el két rész között a semmibe, mások meg szintén csak úgy előbukkantak, "mert miért ne" alapon. Ez már megszokott ettől a szériától.
De amit ezzel a szerencsétlen Albert Wesker-rel műveltek, az már tényleg röhejes. A fickó a 4. rész szinte elpusztíthatatlan gonosza volt, hogy az 5.-ben szövetkezzen főszereplőnkkel, most meg a film a 3. részből előrántja az ottani ellenlábast, akinek valójában Wesker dolgozik. Mit ne mondjak, nagyon ötletes.
És akkor megemlítenék még egy idegesítő tényezőt. Az 5. epizód belengetett egy epikus ütközetet, erre ez a rész úgy kezdődik, hogy Alice a csata után, a romok alól mászik elő. Anderson, elmész te a francba!
Színészi alakításokról már nagyon szót sem ejtenék. Jovovich elszántan rugdossa a zombikat, a többiek meg szimpla koporsótöltelékek. Igazából a film egy épkézláb szereplőt sem tartalmaz, de ez se nagy újdonság. Én csak azt sajnáltam, hogy a mostanság egyre több alkotásban felbukkanó Ruby Rose alig szerepelt valamit. Nem mintha ő olyan érdekes figurát személyesített volna meg, de én szívesen legeltettem volna rajta a szemem és a nem rég bemutatott xXx harmadik részében is bizonyította, jól áll neki az akciózás. Erre itt futkározik 5 percet, aztán megy a levesbe.
Összegezve a dolgokat, még az előzményekhez képest is rettenetesen buta és primitív az új Kaptár, ami már látványos jelenetekkel se tudja szórakoztatni nézőit.
Anderson az előzményekhez is borzasztó forgatókönyveket írt, de rendezőként azért láthatóan törekedett arra, hogy a végeredmény kellően pörgős és akció dús legyen. De most mintha nagy ívből tett volna az egészre.
Remélem ez tényleg az Utolsó fejezet volt, mert ez a sorozat így is tovább lett nyújtva a kelleténél, de most fulladt ki igazán.

2017-02-01 12:51:58 Split (2016) / Széttörve Jason13 (4) #41

Shyamalan ismét a jó úton.
Nekem különösebben nem tetszett a The Visit, de még így is hatalmas minőségi ugrás volt a rendező előző nagy buktáihoz képest.
Így én nagyon bíztam benne, hogy a Széttörve a direktor pályafutásában ismét egy nagy lépés lesz, ami után végre maga mögött hagyja az utóbbi évek méretes kudarcait.
És szerencsére nem kellett csalódnom. A sztori ugyan egyszerű, de a téma kellően érdekes és a feszültség és végig tetten érhető a játékidő során. A színészek alakításaiba se lehet belekötni, sőt, James McAvoy egyenesen brillírozott a tudathasadásos fickó szerepében. Meggyőzően játszotta a különböző személyiségeket és mindegyik karaktert rendkívüli természetességgel adta elő. De a Boszorkányból megismert Anya Taylor-Joy is hiteles volt, remélem fogok még vele találkozni a vásznon a jövőben.
Nekem a befejezés is tetszett, ahol ugyan elmarad a megszokott Shyamalan fordulat, de helyette kapunk egy jópofa utalást, mely néhány földtől elrugaszkodott jelenetet is megmagyaráz.
Közel sem ez az egykor csodagyereknek kikiáltott rendező legjobbja, de nehéz is lenne felülmúlni olyan műveket, mint a Hatodik érzék, vagy a Jelek.
De a Széttörve így is egy szórakoztató thriller, kellően feszült atmoszférával, kiváló alakításokkal és pazar zenei aláfestéssel. Bízom benne, hogy M. Night a későbbiekben sem adja már lejjebb.

Nem hittem volna, hogy a xXx 3. részét moziban fogom megnézni, de a sors mégis úgy hozta. Rég látott rokonokkal töltöttem pár napot és mivel ők is krónikus filmszínház látogatók, mint én, elkerülhetetlen volt, hogy közösen beüljünk valamire. Azonban csak Vin Diesel új ámokfutása rendelkezett olyan vetítési időponttal, ami mindenkinek megfelelt, így megtörtént a "csoda".
Ahogy elhelyezkedtem kényelmes ülőalkalmatosságomban, azonnal elfogott a félelem, hiszen az előző két epizód nálam a nézhetetlen kategóriába tartozik, emiatt az Újra akcióban nem kecsegtetett sok jóval.
De aztán elkezdődött a film és azt vettem észre, hogy szórakoztatnak a látottak, legalábbis úgy, ahogy.
Xander Cage tehát visszatért, mégse lehet őt elintézni egy mondattal, ahogy azt a második felvonás megpróbálta. És ezáltal elkészült egy, a Halálos iramban sokadik folytatásaihoz hasonló, rendkívül pörgős és agyament akcióparádé, ami annak ellenére, hogy helyenként baromi kínos, legalább irgalmatlanul szórakoztató.
Már a nyitójelenetben felvázolta számomra a mű, hogy mire számíthatok: erőltetett szóviccekre, a 2000-es évek elején is gáznak számító, fiatalosnak gondolt szlenghasználatra és igencsak látványos jelenetekre.
A sztori olyan, mintha egy energiaitaltól felpörgött tinédzser írta volna, aki számára a "menő" magatartásforma a féktelen bulizásban és csajozásban csúcsosodik ki, így a cselekmény tele van logikai bakikkal és ordas nagy lyukakkal.
Ehhez a szinthez igazodnak a karakterek is, akik igazi két dimenziós sablonok, mindegyikőjük jellemét egy rövid mondatban össze lehet foglalni. A középpontban meg ugye ott virít Diesel, röhejes szőrmekabátban és ha úgy hozza a helyzet, lazán megmenti az egész világot a gonoszoktól és meghúzza az összes dögös macát, aki a közelben tartózkodik.
Igazából ennyi a tripla X. harmadik fejezete, ami így leírva biztos röhejesnek tűnik. És alapvetően a vásznon is az.
Viszont a készítők minden olyan elemet gyomláltak a forgatókönyvből, ami a komolyság jeleit mutatta és így egy látványos baromságnak adtak utat. Ilyen téren pedig működik a produkció.
Ahogy már említettem, piszkosul pörögnek az események és ennek köszönhetően csak a stáblista közben jut időnk arra, hogy elmélázzunk azon, mennyire hiányos is a sztori.
De vajon érdemes egyáltalán ilyeneken gondolkozni? Nem hiszem, mert izomtrikós barátunk ritkán árul zsákba macskát és itt is azt hozza, amit ígér. Azaz ütős zúzásokat, dögös csajokat és jobb-rosszabb beszólásokat.
Nem mellesleg a mellékszerepekben feltűnő harcművészek tudásokat is többször megvillantják és a Brian Tyler által komponált tételek is remekül passzolnak a jelenetek alá.
Bár, hiába tudtam helyén kezelni a dolgokat, azért néhány párbeszéd néha már fizikai fájdalmat okozott és a vázlatosan felskiccelt figurák között is akadt egy-két ütni való egyed, de a maga idétlen, de bájos módján működik ez a popcorn-matiné.
Ha az ember elvárások nélkül ül le elé és szimplán csak egy agykikapcsoló akcióparádét vár, nem lehet csalódás a végeredmény.
De akik kissé komolyabb és vérgőzösebb aprításra vágynak, igazán tökös főszereplővel, azok inkább várják meg a John Wick folytatását.

2017-01-18 22:21:55 Ben-Hur (2016) Jason13 (2) #62

Viccnek is rossz, nem hogy Ben-Hur filmnek.
Azt azért érdemes megemlíteni, hogy a klasszikus '59-es verzió is remake volt, viszont egy hozzáértő stáb készítette, remek színészekkel, az összkép pedig még egy ma is teljes mértékben helytálló eposzi történet lett.
Ha a producerek már mindenáron hozzá akartak nyúlni a témához, összeszedhettek volna egy épkézláb rendezőt és egy viszonylag neves színészi gárdát, hogy a végeredmény legalább ne tűnjön hamar a feledés homályába. De ők inkább adtak több, mint száz millió dollárt annak a Timur Bekmambetov-nak, aki eddig igazán jelentős produkciót még nem igazán tett le az asztalra. Az ő keze alatt pedig elég ismeretlen fiatal titánok próbálkoztak életet lehelni karaktereikbe, de "húzónévként" azért beköszön Morgan Freeman is röhejes frizurával. Valaki azért szólhatott volna a stúdiófejeseknek, hogy ebből sok jó nem fog kisülni.
Sebaj, a végeredmény szép nagyot is hasalt kritikai és pénzügyi fronton is.
Bár, azt meg kell hagyni, nem azzal van elsősorban a baj, hogy meglehetősen ismeretlen arcok láthatók a főszerepben (de azért az itteni fickó Charlton Heston-nal még véletlenül se említhető egy lapon) és látvány inkább modern akciófilmeket idéz, mintsem egy kosztümös eposzt, hanem hogy a sztori elképesztő módon össze lett csapva.
Két órába sikerült belesűríteni rendkívül sok eseményt, melyek azt eredményezik, hogy a karakterek szinte mondatról-mondatra változnak meg pillanatok alatt. Így elég sok drámai helyzet inkább röhejes, mintsem érzelmes.
Maguk a mozgalmasabb képsorok se sikerültek valami jól. A tengeri ütközet még valamilyen szinten ötletes, viszont elég gyenge CGI-trükkökkel operál, míg a fogatverseny esetében az operatőr azt gondolhatta, a Halálos iramban legújabb részéhez készít felvételeket.
A befejezés meg már csak hab a tortán. Tömény giccs az egész, amihez még társul egy borzalmas modern popsláger is, ami tényleg nagyon illik a film stílusához.
Több szót nem is nagyon érdemel ez az alkotás. Egy elképesztően felesleges feldolgozás ez, összecsapott sztorival, jellegtelen színészekkel és közepes látvánnyal. Míg az '59-es verziót ma is elő lehet venni, ezt már most lehet dobni a süllyesztőbe.

A film megjelenése előtt több helyen is lehetett olvasni, hogy a végeredmény akár a Holtodiglan című Fincher mozi nyomába is érhet majd. Az előzetes láttán pedig én is elkezdtem várni a Lány a vonaton-t, hiszen egy kellően hangulatos thrillert vázolt fel, melyben a szereplőgárda is egész neves színészekből állt össze.
Aztán jöttek a negatív visszajelzések, melyek el is vették a kedvem az alkotástól. Sebaj, a napokban azért erőt vettem magamon és rávettem magam, hogy leüljek a film elé.
Így a végeredmény után pedig egyet kell értenem a lehúzó véleményekkel.
A lány a vonaton egy bitang gyenge eresztés, Fincher legutóbbi munkájával pedig nem is lehet összemérni.
Hiába az érdekes alapötlet, a sztori rendkívül hamar unalomba fullad. Ész nélkül kapjuk a visszatekintéseket a múltba, melyek rendesen megakasztják a jelenben zajló eseményeket. A legzavaróbb az, hogy a flashback-ek közül egyedül azoknak van létjogosultsága, melyek Blunt figurájához köthetők. Az ő karaktere ezáltal tényleg kidolgozottá válik, azonban az összes többi szereplő teljesen két dimenziós. A nagy csavar pedig rendkívül rosszul lett tálalva, hihetetlenül súlytalan az, amikor lehull a lepel a tettesről. Sőt, a film több szálon futó eseménysorozatát is szépen földbe döngöli, hiszen jól látható, hogy az időbeni ugrálással a készítők szándéka nem volt más, mint elrejteni szem elől a szinte már tévéfilmes fordulatot.
Színészek terén is csak Blunt az, aki érvényesülni tud, köszönhetően annak, hogy az ő karaktere ki lett dolgozva. A többiek szinte említésre se méltók, de ez nem az ő hibájuk. Egyszerűen nem volt miből dolgozniuk.
A filmből a feszültség is hiányzik, arról már nem is beszélve, hogy a tévéfilmes hangulatot nem csak a csavar, de az egész kivitelezés is erősíti. Rendkívül átlagos az egész látvány és hiába a magas korhatár besorolás, sehol egy véresebb képsor, esetleg egy fülledt szexjelenet. Pedig az előzetes ezeket is belengette, viszont a végeredmény simán elférne bármelyik nagyobb csatornán, fő műsoridőben.
Összegezve a dolgokat, ez egy elég gyenge darab lett. Pedig a sztori alapjaiban véve nem lenne rossz és a színészek se kutyaütők, de az esetlen rendezés és a rosszul bemutatott történetszálak rendesen aláaknázzák a filmet.

2017-01-05 21:50:29 La La Land (2016) / Kaliforniai álom Jason13 (2) #18

Osztályzatommal itt biztos nem leszek népszerű, úgyhogy először is megpróbálom tisztázni a dolgokat.
Sose szerettem a musicaleket és a romantikus filmeket, ez a két műfaj az, melyek rendkívül távol állnak tőlem és csak nagyon ritkán vállalkozok arra, hogy önszántamból leüljek ilyen alkotások elé.
A Kaliforniai álomra is csak azért ültem be, mert egyik kedves ismerősömmel kompromisszumot kötöttem, ha ő eljön velem egy olyan filmre, ami csak engem érdekel, akkor majd én is beülök vele valamire, ami engem annyira nem izgat. És ez lett belőle.
Útban a mozi felé azért próbáltam jó képet vágni a dologhoz, hiszen a rendező előző munkája, a Whiplash az egyik kedvencem és már nyár óta azt hallani, hogy a La La Land az idei Oscar nagy esélyese lehet. Így már kissé pozitívan tekintettem az előttem álló két órára, plusz a főszereplő párost is kellően tehetségesnek tartom.
De a befejezés után alig tudtam kivánszorogni a teremből, annyira megbódított ez a darab és sajnos nem pozitív értelemben.
Az operatőri munka és úgy egészében a látvány előtt nekem is muszáj kalapot emelnem, mert ilyen téren tényleg pazar a film. És a történetben is akadtak azért olyan elemek, melyek tetszettek, például a jazz és a mozi világának szembeállítása.
Viszont összességében én ezzel nem tudtam mit kezdeni. Hiába a jó színészi játék, a két főszereplő románcán én csak unatkozni tudtam, ahogy a cselekmény nagy részén is. A musical-betétektől pedig az arcomat kapartam.
Egyedül a befejezés az, ami valamilyen szinten még tetszett is, mivel az úgy-ahogy megtudott lepni. Nem számítottam arra, hogy a finálé földhözragadtabb lesz, mint a rengeteg cukormázzal nyakon öntött előzmény. De még ezt sem tudtam teljes mértékben élvezni, mert a végére azért még csak belefért egy kis klippszerű, rózsaszín ködben úszó táncikálás.
Azt viszont elismerem, hogy objektíve ez nem egy rossz film. Sőt, egy igencsak minőségi alkotás a műfajon belül, amit a romantikus lelkületű nézők joggal szeretnek és ha az Akadémia odaad a készítőknek egy díjat a vágásért vagy az operatőri munkáért, az megérdemelt lesz.
Viszont az én ízlésemnek ez nagyon nem feküdt.

2016-12-23 16:55:04 The Darkness (2016) / 6 Miranda Drive Jason13 (1) #1

A horror rajongók számára ismerősen csenghet Greg McLean neve, hiszen ő rendezte a kifejezetten ütősre sikerült Wolf Creek első és második részét, de a Fenevad című krokodilos szösszenet is hozzá köthető. Az eddig Ausztráliában tevékenykedő direktor nem is olyan régen átruccant Amerikába és a kisköltségvetésű horrorokra specializálódott Blumhouse stúdió berkein belül készítette el legújabb művét, a The Darkness-t.
A bemutató után a nézők és a kritikusok is földbe döngölték a végeredményt, de engem ez nem tántorított el a produkciótól. Pedig lehet jobban jártam volna, hogyha inkább más elfoglaltságot találok a megtekintése helyett.
A sztori egy brutális sablongyűjtemény. Adva van egy gondokkal küszködő család, ahol a kisfiú autista, az ő nővére kezd belesodródni az anorexiába és ha ez még nem lenne elég, a szülők között is feszült a hangulat. Egy kis kikapcsolódás gyanánt ellátogatnak a Grand Canyon-ba, ahol a srác talál néhány fekete követ és azokat haza is viszi. Ezek után a lakásban egyre gyakrabban ütik fel a fejüket a paranormális jelenségek és ha a szülők nem járnak a végére a dolognak, könnyen elveszíthetik gyermekeiket.
Láttunk már olyat, hogy ordas nagy klisék felhalmozásából végül sikerül kihozni egy igényes darabot. Jó példa erre a szintén Blumhouse stúdió által gyártott Sinister. Azonban ami sikerült Scott Derrickson-nak, az már McLean-nek nem.
A forgatókönyv a rengeteg sablon mellett is vérlázítóan gyenge. Hiába próbálja elmélyíteni a karaktereket, ez nem sikerül neki. Feldobja ugyan a labdát a dráma megemlítésével, de azt aztán nem üti le, így a főszereplők problémái csak lógnak a levegőben. Ezzel aztán a kifejezetten tehetséges páros, Kevin Bacon és Radha Mitchell se tud mit kezdeni, így alakításuk belesüpped a film alacsony minőségi szintjébe. A gyerekszínészekről meg jobb inkább hallgatni, annyira idegesítőek.
Mint horror, kész katasztrófa a The Darkness. Egyrészt a PG-13-as korhatár besorolás eléggé behatárolta a készítőket, így nagy durvulásra ne számítson senki. De ez még megbocsájtható lenne, hiszen ez alapvetően egy ijesztgetésekre kihegyezett szösszenet. Viszont a jump-scare-ek még arra se jók, hogy ébren tartsák a nézőt. Rendkívül ötlettelen az összes, nem mellesleg kivitelezés terén is piszkosul amatőrök. Ez köszönhető a gyenge operatőri és vágói munkának.
Ami értékelhető, az az indián legenda beemelése a sztoriba. Ez se valami eredeti, de kellően érdekes, kár, hogy aztán semmit nem hoznak ki belőle a készítők. Ezt a félresikerült fércművet a finálé koronázza meg, amely akár egy családi matinéba is beleillene. Ez lenne a film csúcspontja, de teljes mértékben hiányzik belőle a feszültség és még az ijesztgetések is bántóan gyengére sikerültek, így az utolsó percek még bevisznek pár rúgást az alapvetően földön fetrengő produkciónak.
Kár is ezt ragozni, a The Darkness az idei év egyik legnagyobb baklövése. Unalmas cselekménye, két dimenziós karakterei, levegőben lógó szálai és röhejes ijesztgetései miatt megérdemelte azt a pocskondiázást, amit a bemutató után kapott. Számomra külön szomorú ez, hiszen a két főszereplőt és a rendezőt igencsak kedvelem, de ez bizony közel nézhetetlenre sikerült.

2016-12-23 15:03:01 Blair Witch (2016) Jason13 (2) #5

Az 1999-es Ideglelés a found footage műfaj egyik meghatározó darabja. Igaz, jóval előtte már a Cannibal Holocaust letette az alapokat és a műfaj virágzását a Paranormal Activity indította el, mégis, Eduardo Sanchez és Daniel Myrick alkotását tartják a zsáner egyik alapkövének. Ez pedig érthető is, hiszen a rendkívül alacsony költségvetés sokszorosát termelte vissza a produkció a kasszáknál és egy olyan marketing kampány állt mögötte, mely előtt még én is kalapot emelek.
Viszont maga a film szerintem egy igencsak gyenge szösszenet, piszkosul idegesítő karakterekkel és álmosító cselekményvezetéssel. Sebaj, ennek ellenére sok rajongója van az alkotásnak és az idők során egyfajta kult-státusz is kialakult körülötte. Így nem is volt kérdés, hogy előbb-utóbb előkerül majd a blair-i boszorkány története. Idén bemutatásra is került az új fejezet, mégpedig egy elég tehetséges gárda tolmácsolásában.
A rendezői székben ugyanis az az Adam Wingard foglalt helyet, aki letett már az asztalra egy jól sikerült házfoglalós slashert, a You’re the Next-et és egy stílusos thrillert, a The Guest-et. A forgatókönyvírói feladatokat pedig Simon Barrett látta el, aki az előbb említett filmeket írta. Sőt, a marketing is érdekesre sikerült, hiszen az első előzetesek még The Woods címen reklámozták a mozit, majd csak a bemutató előtt derült ki, hogy valójában a Blair Witch harmadik felvonásáról van szó. De vajon a kész műnek sikerült felnőnie az elvárásokhoz?
A történet főszereplője néhány fiatal, akik kamerákkal felszerelve bevetik magukat az első részben már megismert erdőbe. Céljuk az, hogy megtalálják az előzmény egyik fontos figuráját, Heather-t, hiszen ő az egyik barátjuk nővére. Azonban hamar világossá válik számukra, hogy a vadonban egy természetfeletti lény rejtőzik.
Maga a sztori van olyan egyszerű, mint az előzményé. Nem igazán vannak túlbonyolítva a dolgok és rögtön az első percekben meg is kapjuk az összekapcsolást az eredeti Idegleléssel. Ez viszont kissé erőltetettre sikerült. Azt azonban meg kell hagyni, hogy Barrett előállt néhány ötlettel és próbált magyarázatokat belevinni a forgatókönyvbe, így sokkal jobban körvonalazódik a misztikus történet, mint a ’99-es verzióban.
Ez viszont kevés. Az utóbbi időkben ugyanis a kézi-kamerás műfaj rendkívül túl lett használva és a film vesztét is ez okozza. Hiába próbálkoztak a készítők, a zsáner betegségei erősen meglátszódnak a végeredményen. Egyrészt az ijesztőnek szánt jump-scare jelenetek kiszámíthatóak és izzadságszagúak, míg a karakterek az előzményhez híven kifejezetten idegesítőek.
Így kapunk egy csomó idegtépő siránkozást és veszekedést, miközben a logikus gondolkodásra se képesek hőseink. Mikor már tisztázódik előttük a baj, akkor is vígan maradnak egyedül, még véletlenül se törekszenek arra, hogy együtt maradjanak. Azt is kiderítik hogy a kedves boszorkány ellen hogyan lehet védekezni, de aztán lazán ellentmondanak maguknak, hogy még véletlenül se legyen esélyük a túlélésre. És ilyen logikai buktatókból még van bőven.
Az alkotók a korral is próbáltak haladni, ennek köszönhetően hőseink modern kamerákkal felszerelkezve indulnak útjuknak és még egy drónt is visznek magukkal. Ezeket a kütyüket simán fel lehetett volna használni néhány ijesztgetéshez, de ilyen téren semmivel nem rukkol elő a film.
Említettem már, hogy vannak azért itt ötletek, viszont maga a sztori nem csak egyszerű, de gyenge lábakon is áll, így hiába van néhány újítás, ezek nem állnak össze. Teljesen légből kapott dolgok, melyek azért nem néznek ki rosszul, de alapvetően sok értelem nem szorult beléjük.
Egyedül néhány véresebb képsornak tudtam örülni, melyekből azért nincs sok, viszont kellően brutálisra sikerültek.
Így a sok negatívum után szót ejtenék a pozitívumokról is. A tempó kifejezetten pörgős és ugyan az ijesztgetések nem valami meggyőzőek, de legalább bebiztosítják azt, hogy ébren kihúzza a néző a befejezésig. Az eredeti megtekintése közben én már a játékidő felénél azon töprengetem, hogy fogpiszkálókkal fogom kipöckölni a szemhéjamat, el ne bóbiskoljak a látottak hatására.
Aztán a hangkeverés is megérdemel egy piros pontot. Itt nem az ész nélküli zajos effektekre gondolok, hanem a háttérzajokra és az erdőben éjszaka hallható üvöltésekre és sikolyokra. Azok voltak a kedvenc jeleneteim, ahol egy-egy szereplő egyedül bolyong a semmi közepén és a távolból furcsa neszekre lesz figyelmes. Ezek a képsorok tényleg hátborzongatóra sikeredtek.
Annak is tudtam örülni, hogy ha csak rövid ideig is, de legalább megpillanthatjuk azt a teremtményt, ami levadássza a fiatalokat. Oké, elég erős Slender-Man utánérzete van, ennek ellenére kellően ütősre sikeredett.
És igazából ennyi. A finálé sajnos a szokásos found-footage őrület, azaz mindenki rohangál össze-vissza, jönnek az észnélküli jump-scare-ek és hirtelen stáblista.
Összegezve a dolgokat, az új Blair Witch bizony méretes csalódás. Igaz, én jobbnak tartom az eredetinél, de ez nem nagy dicséret. Wingard és Barrett sajnos nem tudtak friss vért csepegtetni a zsánerbe, szimplán csak a legalapvetőbb kliséket lőtték el, szinte ész nélkül. A végeredményre meg ráhúzták a népszerű címet és ennyi.
Bevallom, én nagyon sajnálom ezt a produkciót. Hiába nem vagyok oda ez eredetiért, az előzetesek alapján arra számítottam, hogy az ígéretes gárda majd összehoz egy olyan Blair Witch mozit, amit végre én is tudok élvezni. De nem ez történt.
Remélem azért a direktor és a forgatókönyvíró pályáját nem töri meg ez a fiaskó, mert szeretnék tőlük még azért olyan erős szösszeneteket látni, mint a You’re the Next és a The Guest.

Mikor jöttek a hírek, hogy a stúdió utóforgatásokat rendelt el, kissé megijedtem. Hiszen ebből általában sok jó nem szokott kisülni és az utólagosan felvett jelenetek beillesztése a már meglévő egészbe több esetben egy hatalmas katyvasszá teszi a végeredményt.
A rendező pedig szintén nem épp egy tapasztalt alkotó, ezidáig csak a sokakat megosztó 2014-s Godzillát tette le az asztalra.
A kissé aggasztó előjelek ellenére azonban a végeredmény igencsak erősre sikeredett.
Maga a sztori ugyan elképesztően egyszerű (kb. az Új remény egyik mondatára húztak rá egy komplett szkriptet), mégis, kiválóan működik és még meglepetésekkel is szolgál.
Arról nem is beszélve, hogy talán ez az első olyan SW-mozi ami ténylegesen a háború középpontjába enged bepillantást. Itt nincsenek Jedik, fénykardpárbajok, csak az ellenállás és a Birodalom, akik egymásnak feszülnek. Ehhez igazodva az atmoszféra is kellően komor és ugyan akadnak poénok és egysorosak, közel sem olyan mértékben, hogy megtorpedózzák a kellően ütős hangulatot.
A karakterek is jól sikerültek. Nem annyira mélyek és érdekesek, mint a régi trilógia hősei, de a 7. epizód szereplőivel felveszik a versenyt. (Lucas előzményéről meg inkább hallgatok). Az igencsak tehetséges színészi gárda pedig kiválóan kelti életre ezeket a figurákat, akiket ugyan kellő távolságból mutat be a film, mégis lehet velük szimpatizálni és izgulni értük. Egyedül Mads Mikkelsen az, aki nem tud kibontakozni, vele sajnos a Disney nem nagyon tud mit kezdeni (lásd még Doktor Strange).
Látvány terén se lehet ok panaszra. Az akciók kellően dinamikusak és jól koreografáltak, a finálé majd félórás csatája pedig az SW-univerzum egyik legemlékezetesebb szekvenciája.
Negatívumként a kissé esetlen utalásokat hoznám fel. Míg az Ébredő erőben ezek jól beépültek a cselekménybe, itt csak látványos fan-service-ként funkcionálnak, bár a keményvonalas rajongók (mint én) azért örülhetnek nekik. Csak később aztán kiderül, sokat nem tettek az összhatáshoz.
Az utómunkálatok elhúzódása miatt az eredeti zeneszerző, Alexandre Desplat nem tudta vállalni a talpalávaló elkészítését, az ő helyét Michael Giacchino vette át. Ő is egy igen tehetséges komponista, de munkáján látszik az összecsapottság, így igazán erős tételek nem kerültek a filmbe. Viszont a már ismert szerzemények szerencsére mindig jókor csendülnek fel, így ez annyira nem észrevehető.
Összegezve a dolgokat, a Rogue One egy kiváló Star Wars spin off, ami önálló alkotásként is megállja a helyét, köszönhetően annak, hogy nem vállal annyit, mint a 7. epizód.
Azt gondolom, a Lucas által megálmodott űr-mese nagyon jó kezekbe került a Disney-nél, remélem az eredeti széria folytatásaiban és a további mellékágakban sem kell majd csalódnom.

Összes komment...