Jason13

Tapasztalat: 290 film
Kompetencia: 25 film
Súly: 915
Regisztráció: 2012. július 11. (5 év, 2 hónap)
Kedvencnek jelölték: 6 user

Bemutatkozás

A világom tűz és vér, az otthonom a Kristály-tó. Rendkívül kötődök az anyukámhoz.

Kedvencek

Rendezők: Christopher Nolan, Denis Villeneuve, John Carpenter, Martin Scorsese, Neill Blomkamp, Oliver Stone, Paul Verhoeven, Tony Scott
Színészek: Casey Affleck, Christian Bale, Jake Gyllenhaal, Jean Reno, Kurt Russell, Leonardo DiCaprio, Tom Hardy
Műfajok: akciófilm, horror, thriller, vígjáték
Országok: amerikai, angol, francia, spanyol

Demográfiai adatok

Nem: férfi
Születési év: 1996
Lakhely: Debrecen

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
It
Az
4 2017-09-21 3,9
(158)
It Comes at Night
 
3 2017-09-12 3,4
(60)
The Belko Experiment
 
4 2017-08-28 3,3
(28)
Atomic Blonde
Atomszőke
5 2017-08-09 3,5
(52)
Ghost in the Shell
Páncélba zárt szellem
3 2017-07-28 3,1
(253)
Valerian and the City of a Thousand Planets
Valerian és az ezer bolygó városa
2 2017-07-24 3,1
(82)
War for the Planet of the Apes
A majmok bolygója: Háború
3 2017-07-24 3,5
(80)
Baywatch
 
3 2017-07-24 2,4
(104)
Spider-Man: Homecoming
Pókember: Hazatérés
5 2017-07-07 3,9
(134)
Cabin Fever
Kabinláz
5 2017-07-04 3,0
(191)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2017-09-21 20:43:46 It (2017) / Az Jason13 (4) #62

Stephen King munkásságnak nagy rajongója vagyok, számtalan regényét és novelláját olvastam már. Viszont a műveiből készült filmek már eléggé megosztanak, hiszen a legtöbb adaptáció elég felemásra szokott sikeredni és csak néhány kivétel akad, melyek tényleg magas minőséget képviselnek.
Az 1990-ben bemutatásra került Az nem igazán sorolható az utóbbi kategóriába, leginkább csak Tim Curry alakítása miatt kering még a köztudatban. Az igazat megvallva, én még nem láttam azt a verziót, de nem is nagyon izgat, hiszen ahogy utánaolvastam, kiderült, hiába bír terjedelmes játékidővel, elég sok helyen eltér a nagyszerű regénytől.
Nem mellesleg itt az új verzió, mely kifejezetten biztató kritikákat kapott és én is nagyon vártam már. Egyedül azért tartottam kissé tőle, mert az az Andres Muschietti dirigálta, aki a Mama című horrort is, mely véleményem szerint egy nagyon harmatos alkotás.
Ezzel szemben Pennywise új ámokfutása egy nagyon erős darab lett, mely az írott alapot is kellő tiszteletben tartja és csak ott tér el tőle, ahol tényleg muszáj.
Már a kezdő képsorok láttán sejtettem, hogy ez egy nekem való szösszenet lesz és ugyan a kedves bohóc első feltűnését brutalitásban később nem sikerül felülmúlni, a remek atmoszféra végig kitart.
Igaz, az ijesztgetések nem hozták rám a frászt, de a hangulat kárpótolt ezért. A zseniális operatőri munkának és a remekül adagolt feszültségnek köszönhetően többször a hideg futkosott a hátamon.
Aztán itt vannak a gyerekszínészek, akik rendkívül erős alakítást prezentáltak. Ugyan nem mindegyikük karaktere kapott kellő kidolgozást, de többségük igazi több dimenziós figura, akikért lehet izgulni.
Bill Skarsgard pedig igazi telitalálat, mint Pennywise. Több helyen olvastam, hogy sokak szerint keveset töltött a vásznon, de én ennek csak örülni tudtam. Mégpedig azért, mert így az összes felbukkanása emlékezetesre sikerült és egyszer se éreztem azt, hogy erőltetetté válna személye.
A látványba se nagyon tudnék belekötni. Egy-két helyen a CGI kissé érdekes, de többségében azért meggyőzőek az effektek. De aminek főképp örültem ilyen téren, hogy a készítők néhány kifejezetten véres képsort is átemeltek az írott alapból. Bár, az első támadás erejét a későbbiekben nem sikerül fokozni, de egy viszonylag nagy költségvetésű horrortól ez szerintem meglehetősen bátor mutatvány volt.
Sajnos azonban akadt néhány gyengébb tényező is, melyek nálam kissé lehúzták a végeredményt. A zenei aláfestés szerintem elég felejthetőre sikeredett, Benjamin Wallfisch sokkal erősebb tételeket készített az Egészség ellenszeréhez.
A lezárástól is kissé többet vártam, bár, az kétségtelen, hogy egész látványosra sikeredett. De ott már nem éreztem azt a nyomasztó légkört, ami addig körbelengte a filmet.
A legjobban viszont azt sajnáltam, hogy Derry sötét múltja és egy-két rejtély túlságosan a háttérbe szorult. Persze, a folytatásra is kellett hagyni muníciót, de annyi mindent feldobtak, hogy pár eseményről igazán belebegtethettek volna több információt. Ez mondjuk már lehet csak kukacoskodás részemről.
Mindent összevetve, ez egy nagyon hatásos és szórakoztató horror lett, ahol az ijesztgetések ugyan a nagy könyv szerint mennek végbe, de legalább kellően vérbő és nyomasztó, miközben a drámai vonalat sem hanyagolja el. Én tárt karokkal várom a folytatást és remélem a minőség se fog csökkenni.

2017-09-12 20:55:21 It Comes at Night (2017) Jason13 (3) #16

Az idei év egyik leghatásosabb horrorfilmjének kiáltották ki az It Comes at Night című mozit a kritikusok. Ahhoz kétség sem fér, hogy az előzetes kellően nyomasztóra és komorra sikeredett, a főszereplő pedig az a Joel Edgerton, aki egy nagyon tehetséges színész és már rendezőként és forgatókönyvíróként is letette az asztalra a névjegyét.
A biztató előjelek ellenére én azonban óvatosan közelítettem a filmhez, hiszen az ehhez hasonló, elvontabb horrorok nem minden esetben nyűgöznek le. Ott volt például a The Babadook vagy a The Witch, melyek szintén sok dicséretet kaptak, de én nem ájultam el tőlük. Azonban kivételként ott az Valami követ, amit kedvenceim között tartok számon. De nézzük is, mitől is kell rettegnünk az éjjel.
A történet szerint az emberiséget egy rejtélyes fertőzés tizedeli. Hőseink (apa, anya és az ő tinédzser fiúk) egy erdei házban találnak menedékre, itt tengetik mindennapjaikat és próbálnak túlélni. Egy éjszaka viszont betör hozzájuk egy férfi, aki ellátmány után kutat és kiderül, ő is családos ember. A főszereplők némi huzavona után arra jutnak, befogadják az új jövevényeket, de később kiderül, hogy ez elég rossz döntésnek bizonyult.
Kissé nehéz helyzetben vagyok ezzel a filmmel, hiszen rendkívül egyszerű történettel rendelkezik. Ezzel alapból még nem lenne nagy baj, viszont elég sok kérdést felvet a produkció, melyekre aztán nem szolgál válaszokkal. Egyrészt itt a fertőzés, amiről nem derül ki szinte semmi konkrétum. Homályba vész az, hogyan lehet elkapni és milyen hatással van az emberekre. Aztán ott van a játékidő utolsó fele, ahol beindul a bonyodalom, de hogy azt mi váltja ki, ismét nem derül ki.
A probléma pedig az, hogy a film horror és thriller elemei pont ezekhez a kérdésekhez kapcsolódnának, de mivel ezek nem kerültek kidolgozásra, nem is működik az alkotás ezeken a szinteken. Pedig nagy igazság az, hogy amit nem ismerünk, attól tudunk a leginkább félni, azonban a készítők ezt egyáltalán nem használták ki. A leghúzósabb részek igazából az egyik főszereplő rémálmai, de ami a valóság szintjén történik, az inkább drámai.
Ilyen téren jól működik a mozi, köszönhetően az erős színészi játéknak. Ugyan karakterek terén is jelen van a balladai homály, de kellően izgalmas kapcsolatok szövődnek köztük. Nem mellesleg az utolsó percek kálváriája is a szereplők közötti súrlódásokból pattan ki. Akit külön kiemelnék, az Joel Edgerton, nagyon meggyőző alakítást nyújt elszánt családapaként, aki mindenre képes szeretteiért.
Technikai szempontból is jóra vizsgázik a produkció. Az operatőri munka meggyőző, a zene helyenként kifejezetten nyomasztó és a sötét, kilátástalan atmoszféra is működik.
Összességében nem tudnám rossznak nevezni ezt a darabot, mert a végeredmény egy egész hatásos, néhol kemény dráma, de az előzetes közel sem ezt ígérte. Arról már nem is beszélve, hogy a cím is elég megtévesztő, hiszen nem derül ki az, mit rejt az éjszaka. Azonban akik szeretik a posztapokaliptikus alkotásokat, melyekben a szereplők közötti konfliktusokon van a hangsúly, mindenképp tegyenek vele egy próbát, ők olyan nagyot nem csalódhatnak, mint azok, akik egy erős horrort vártak.

2017-08-28 11:20:58 The Belko Experiment (2016) Jason13 (4) #8

Greg McLean rendező pályafutását én már régóta figyelemmel kísérem, azaz a 2005-ben bemutatott igencsak ütősre sikerült Wolf Creek óta. Ezt követte egy szintén minőségi állatos horror, A fenevad, majd a Wolf Creek-hez is elkészítette a folytatást, ami szintén nem okozott csalódást. Ezekután ki is vetette rá a hálóját a Blumhouse stúdió, amely manapság sorra gyártja az alacsony költségvetésű rémfilmeket, melyek között találhatunk nagyszerű darabokat és félresikerült fércműveket is egyaránt.
McLean első mozija a stúdiónál sajnos az utóbbi kategóriába tartozott, ez volt a The Darkness Kevin Bacon és Radha Mitchell főszereplésével. Ez az alkotás eléggé megingatta a hitem a direktorban, de nem sokra rá jöttek a hírek, hogy James Gunn forgatókönyvéből készít egy irodaházban játszódó mészárszéket. Ez pedig ismét felkeltette az érdeklődésem és így a hosszú bevezető után lássuk is, mi sült ki a munkahelyi túlélő-showból.
A történet Bogotába kalauzol minket, egy olyan céges építménybe, ami az észak-amerikai kormány tulajdonában áll és alkalmazottjaik többsége is az USA állampolgára. Egy nap a felfegyverzett őrök a helyieket hazaküldik, de a személyzet többi része ezt nem igazán furcsállja, azt gondolják, biztos valami biztonsági előírás lehet a ludas. De aztán az épületet védő vasredőnyök lezáródnak és a hangosbemondóból megszólal egy hang, ami azt követeli a személyzettől, hogy bizonyos időközönként tizedeljék meg kollégáikat. Ekkor egy halálos játék veszi kezdetét, melynek végén csak egy maradhat.
Maga a sztori különösebben nem eredeti, hiszen láthattunk már sok hasonlót. Egy elszigetelt embercsoport kényszerül arra, hogy utat engedjenek állatias ösztöneiknek és halomra öljék egymást. Ez a téma elég érdekes pszichológia kérdéseket feszeget, viszont James Gunn forgatókönyve nem ezekkel az aspektusokkal foglalkozik. A The Belko Experiment elsősorban egy túlélő horror/thriller, ahol a felvezetés után egyszerűen elszabadul a pokol és azt láthatjuk, ahogy a fehér inges irodai alkalmazottak különböző módszerekkel irtják egymást. Ilyen tekintetben jól működik a film, hiszen amit vállal, azt csont nélkül hozza.
A sok szereplő közül a sztori kiemel párat, akiket valamelyest meg is kedvelhetünk (vagy épp meggyűlölhetünk). Itt ki kell térnem arra, hogy igencsak tehetséges karakterszínészek kapták a főszerepeket. Elsősorban John Gallagher Jr.-ért izgulhatunk, aki a Cloverfield Lane 10-ből és a Hush-ból lehet ismerős. Aztán itt van Tony Goldwyn (Az utolsó ház balra-remake) , John C. McGinley (Azonosság) és James Gunn tesója, Sean Gunn. Ők egytől egyig kitesznek magukért, de nem is volt nehéz dolguk, hiszen mindannyian érdekes karaktereket kaptak és mivel nincsenek híján tehetségnek, éltek is a lehetőséggel. Egyedül azt sajnáltam, hogy Michael Rooker kevés játékidőt kapott. Így is köthető hozzá egy emlékezetes képsor, de többet érdemelt volna szerintem.
A film tempójába se lehet belekötni, hiszen a felvezetés után gyorsan beindulnak az események és literszámra kezd ömleni a vér, miközben a feszültség is végig ott lappang a képsorok mögött. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a morbid humort és a kellően gyomorforgató részeket is ügyesen adagolja McLean, így a végeredményen egyaránt lehet izgulni és nevetni.
Azonban negatívumok is akadnak, ezekről is illene szót ejteni. Már említettem, hogy a készítők célja jól láthatóan nem az volt, hogy a témát pszichológia oldalról közelítsék meg.Ennek ellenére akad pár elég komoly jelenet, melyek önmagukban kifejezetten erősek, viszont engem a film alaphangulatából többször kizökkentettek. Itt arra kell gondolni, hogy megy a mészárlás és egyszer csak elkezdődik némi moralizálás, hogy akkor helyes-e a vérontás és kik is érdemlik meg az életet. Tény, érdekes kérdések ezek, de a film nagyon tessék-lássék módon bánik ezekkel, így talán jobb lett volna mellőzni ezt a vonalat. Aztán itt a lezárás, ami ugyan tartalmaz egy egész jó poént, de ami előtte lezajlik, az elég összecsapott. Technikai oldalt tekintve a CGI az, ami nem a legjobb. Ugyan nincs sok számítógépes effekt, de az a kevés elég gyengére sikeredett.
Összegezve a dolgokat, a The Belko Experiment egy szórakoztató, vérgőzös akció-horror, amit a színészi játék, néhány egészen feszült képsor és az értő rendezés bőven az átlagos kategória fölé billent. De így is akadnak hiányosságai, melyek nem engedik, hogy feljebb nyújtózzon. Ennek ellenére visszatért a hitem McLean uraságba és remélem, következő munkája is legalább ilyen jó lesz.

2017-08-09 17:28:24 Atomic Blonde (2017) / Atomszőke Jason13 (5) #6

Nagyon vártam ezt a filmet, hiszen a direktori székben a John Wick első részének társrendezője ült, míg a főszerepet egyik kedvenc színésznőm kapta, Charlize Theron. Az meg már csak hab a tortán, hogy az előzetesek egy rendkívül brutális akciófilmet ígértek, az ilyen típusú alkotásokat meg igencsak szeretni a szoktam.
Így talán nem meglepetés az, hogy az Atomszőke elnyerte a tetszésem.
Egyedül a történet az, melyen lehetett volna még csiszolni, hiszen a forgatókönyv az összes olyan klisét ellövi, ami a kémfilmekre oly jellemző. Így a háttérben álló, a dolgokat jól megkeverő személy kiléte is elég hamar világossá válik, az ezen felül érkező fordulatok pedig közel sem olyan erősek, mint azt a készítők elsőre gondolhatták.
Ezen viszont könnyen túllendültem, köszönhetően annak, hogy Theron rendrakása rendkívül profin van összerakva.
Egyrészt a hidegháborús hangulatot már az első percekben remekül megteremti a mozi, köszönhetően a korhű díszleteknek, jelmezeknek és a bitang erős zenei aláfestésnek. Mind a betétdalok, mind a Tyler Bates által komponált tételek nagyszerűek és fülbemászóak, alig lehet betelni velük.
Aztán itt van az operatőri munka és a vágás, mely végöl felteszi a pontot az i-re. Az akciók végig jól követhetőek és zsigerig hatolóak, minden bevitt ütésnek és elsütött fegyvernek súlya van. Ennek köszönhetően vér is folydogál, nem is kevés, ami szerintem egy tökös akciódarabnál egyáltalán nem hátrány.
A színészek is hozzák a megszokott formájukat, Theron meggyőző hideg és profi ügynöknőként, míg James McAvoy minden megnyilvánulása aranyat ér. De a mellékszereplők között is olyan nevekkel találkozhatunk, mint John Goodman, Toby Jones vagy Eddie Marsan, akik ha nem is életük alakítását nyújtják, így is kellően meggyőzőek.
A film tempójával se volt bajom, bár a kihallgatós részek itt-ott megakasztják a cselekményt, de ott is voltak egész ötletes vizuális megoldások, melyek nem hagyták, hogy lankadjon a figyelmem.
Amiről még érdemes szót ejteni, az a közel 20 perces vágatlan akció-szekvencia, mely olyan dinamikus és ötletes, hogy simán ott a helye az utóbbi évek leglátványosabb zúzásai között.
Ezen látszik meg igazán, hogy kevés pénzből is lehet eszméletlen képsorokat rögzíteni, nem kell más hozzá, csak kellő tehetség és elhivatottság.
Mindent összevetve, nem hibátlan darab az Atomic Blonde, de számomra bőven nyújtott annyi remek megoldást, melyeknek köszönhetően feledni tudtam kisebb-nagyobb hibáit.
A John Wick 2. mellett meg is van az év másik ütős akciódarabja!

Hiába nem vagyok oda az animékért, az 1995-s Ghost in the Shell hatalmas kedvencem. Amellett, hogy rendkívül látványos, elképesztően erős történettel rendelkezik, ahol az izgalmas sci-fi elemek mellé még jó nagy adag filozófia háttér is társul.
Az meg már csak hab a tortán, hogy később olyan nagyra becsült alkotások merítettek belőle, mint a Mátrix vagy az Eredet.
Emiatt én eléggé vártam az élőszereplős változatot, bár, az sejthető volt, hogy közel se lesz olyan erős, mint az alapmű.
De hiába voltam felkészülve arra, hogy nem egy zseniális darabot fogok látni, azért még így is sikerült csalódnom.
A legnagyobb szívfájdalmam a sztori. A készítők még a premiert megelőzően többször is kinyilatkoztatták, hogy ők egy eredeti történettel rukkolnak elő, melyben csak itt-ott idézik meg a '95-s verziót. Ezzel azonban közel sem fedték le a valóságot, mivel a film első fele szinte egy az egyben az animét adaptálja. Persze, bizonyos szálak és nevek meg lettek változtatva, de ugyanúgy egy cyber-terrorista után nyomoznak a hőseink. Arról már nem is beszélve, hogy komplett jelenetek lettek átemelve az eredetiből.
A gondok azonban nem itt kezdődnek. Igaz, már a film ezen részén is észrevehető, hogy a rendkívül igényesen kidolgozott látványvilág mögött közel sincs olyan erős gondolatiság, mint az eredetiben. Viszont a tempó kellően pörgős, az akciók is jól néznek ki és hangulat terén is sikerül megidézni az animét.
De amikor elkezd tisztulni a kép, hogy mi is áll a háttérben, nagyon leül a cselekmény, miközben az ezerszer látott sablonok is elszabadulnak.
Nem is értem, miért kellett erőltetni az Őrnagy hátterét. Tény, hogy érdekes a karaktere és lett volna potenciál abban, hogy feltárják az eredetét, de ezt nem ilyen filléres módon kellett volna összehozni. Arról már nem is beszélve, hogy a gonosz figura is elveszti a tekintélyét, miközben a giccses képsorok is elszaporodnak.
A finálé pedig rendkívül összecsapott lett, mintha a készítők is észrevették volna, hogy ezen a vonalon nem éri meg sokáig időzni.
A probléma tehát nem ott leledzik, hogy a forgatókönyvírók képtelenek voltak kellő mélységgel felruházni a szkriptet, hiszen ezt a mozit az is elvitte volna a hátán, ha csak egy pörgős sci-fi akciót kapunk. De ők inkább az egyszerű megoldást választották és egy idő után szinte az összes olyan sablont bedobták, ami fellelhető a műfajban.
Ez önmagában is elég dühítő, de ha ehhez hozzávesszük azt, milyen formabontó mű is az anime, már egyenesen pofátlanság.
Ami miatt viszont egyszeri szórakozásnak megteszi a film, az a látványvilág. Az operatőri munka kifogástalan, ahogy a díszleteket se érheti panasz. Maguk az akciók mondjuk elég rövidek (főleg a fináléban látható), de legalább követhetőek és vizualitás terén nagyon szépek.
A zenei aláfestés se sikerült rosszul, viszont az eredeti alkotás nagyszerű dallamai sajnos nagyon ritkán csendülnek fel. Ez engem leginkább a kezdésnél zavart, hiszen az Őrnagy születését illett volna itt is Kenji Kawai mesterművével megfűszerezni.
Aztán itt vannak még a színészek, akik egytől-egyig átlagosnak nevezhetők. Johannson külsőre telitalálat lenne Őrnagyként, de mivel eltájolták a karakterét, nem tudott sok mindent kezdeni vele. A többiekre meg aztán teljesen felesleges szót fecsérelni, mert senki se tud igazán érvényesülni.
Mindent összevetve, elég átlagos produkció lett a Páncélba zárt szellem feldolgozása. Értem én, hogy a PG-13-as korhatár besorolás és a minél több profitra való törekvés esélyt sem adott annak, hogy egy újabb sci-fi klasszikus szülessen, de azért ilyen mértékben nem kellett volna lebutítani a sztorit.
Sebaj, akik csak egy kellően látványos és hangulatos akcióra vágynak, olyan nagyot nem csalódhatnak. Mindenki más azonban jobban jár a '95-s animéval, mert az tényleg egy mestermű.

Luc Besson munkásságával sose voltam kibékülve, még a sokak által rendkívül magasra értékelt klasszikusait se tudtam igazán megkedvelni.
Ennek ellenére kíváncsi voltam legújabb művére, hiszen az előzetesek egész látványosra sikerültek és engem a főszereplő páros sem taszított.
Aztán itt van az eredeti képregény, amit ugyan nem ismerek, de elvileg rengeteg sci-fit inspirált, például a Star Wars-t is. Ez pedig megadta a végső lökést ahhoz, hogy a legközelebbi filmszínházba vándoroljak.
Kíváncsi voltam, Besson vajon hogy álmodja vászonra ezt a világot, mely annyi más alkotóra is óriási hatással volt.
A végeredmény azonban eléggé kiábrándított. De kezdeném az elején.
A sztori bot egyszerű, a benne rejlő fordulatok is messziről kiszúrhatóak, viszont ezt még nagy hibaként nem rónám fel. Kellő alap lett volna ez egy szórakoztató kalandhoz, ahol nem a forgatókönyv csavarjain kell ámulnunk, hanem a remek látványon, az eltalált hangulaton és a főszereplő páros között működő kémián.
De ezek közül sajnos egyik sem működik igazán, és akkor még finoman fogalmaztam.
A rendkívül magas büdzsé mondjuk meglátszik minden képkockán, hiszen a CGI helyszínek és kreatúrák meggyőzőek, ahogy a kézzelfogható díszletek és kosztümök is. A játékidő első felében még egész kreatív ötletek is akadnak, de ahogy megérkezünk az ezer bolygó városába és a sztoriban is kezdünk elmerülni, úgy a látvány is egyre unalmasabb lesz. A rengeteg fajt és kultúrát egybegyűjtő hatalmas űrállomás eleinte izgalmas helyszínekkel kecsegtet, de ezekből aztán alig kapunk valamit. A cselekmény egy idő után kifejezetten ötlettelen terültetekre korlátozódik, ez pedig azért elég nagy csalódás volt számomra.
Aztán itt vannak az akciójelenetek. Az igen hosszú játékidő során összesen kapunk vagy két darab zúzást, amely emlékezetesnek nevezhető, de ezek is igencsak rövidre sikerültek.
Azonban a technikai oldal még így se nevezhető rossznak, de összességében ez a látványvilág ma már egyáltalán nem nevezhető lélegzetelállítónak. Nem azért, mert annyira dúskálnánk az ehhez hasonló űrkalandokban, hanem mert szinte havi rendszerességgel érkezik olyan film, ami ilyen monumentális CGI arzenállal áll elő. Arról már nem is beszélve, hogy itt néhány kreatív megoldáson kívül egyáltalán nincs kihasználva ez a háttér.
De ami nagyobb gond a produkcióval, az a főszereplőpáros. Én magam is meglepődtem, de Cara Delevigne nem is alakított rosszul, pedig a csaj a modellszakmából érkezett a vásznakra. Viszont Dane DeHaan kész katasztrófa. Nekem személy szerint nincs bajom a sráccal, ide viszont egyáltalán nem illett, és ez elsősorban nem is rajta múlott. Valerian egy macsó, nőfaló űrkém, aki nem hátrál meg a húzós bevetésektől, de ebből Dane barátunk semmit nem képes átadni. Ilyen félresikerült castingot is rég láttam már, pedig próbálkozik itt-ott a gyerek, de mindig zátonyra fut.
A két fiatal köré írt szerelmi szál emiatt aztán egy elképesztően hiteltelen giccsparádé, ahol izzadságszagú párbeszédek követik vég nélkül egymást már az első képsoroktól kezdve az utolsókig.
A többi szereplővel azért nincs ekkora baj, bár kíváncsi lennék arra, hogy Ethan Hawke milyen indíttatásból adta ehhez a nevét, de azért tőle láttunk már cifrábbat is. Rihanna meg kap kb. 5 percet, ami szintén kínos, de mire eljutunk hozzá, már az agyam hozzászokott a blődségekhez.
Maga a humor is a film egyik nagy negatívuma. Úton útfélen akadnak beszólások és viccesnek szánt helyzetek, kár, hogy mindegyik nagyon kínosra sikeredett. Ez igaz a drámai jelenetekre is, melyek szintén nem működnek, ezen felül olyan botrányos párbeszédeket tartalmaznak, melyektől legszívesebben lekapartam volna az arcom.
Sajnos zenei fronton se olyan rózsás a helyzet, hiába felelt Alexandre Desplat az aláfestésért. Elég laposak a tételek, sok kreativitás nem szorult beléjük, pedig egy ilyen nagyszabású mozihoz azért elvárható lenne a markáns zenei betét.
Mindent összevetve, eléggé mellément Valerian első (és vélhetőleg utolsó) mozgóképes kalandja. Az egyszerű sztori még működne, de Dane DeHaan karakteridegen alakítása, a működésképtelen csapatdinamika, a fárasztó és izzadságszagú poénzuhatagok egyszerűen maguk alátemetik a kész produkciót. A látvány azért nem rossz, de egy idő után a kreativitás abból is elfogy.
Rég éreztem már magam olyan kínosan moziban, mint ezen az alkotáson, így utólag jobb lett volna, ha legyőzöm kíváncsiságom és inkább itthon maradok.
Sebaj, azért akik szeretik a rendező munkáit (főleg az Ötödik elemet), azok tehetnek vele egy próbát, de kétlem, hogy ők is eldobnák az agyukat a végeredménytől.

Mivel kifejezetten szerettem az előző két Majmok bolygója filmet, izgatottan ültem be a Háborúra. A kritikák és a nézői visszajelzések alapján úgy tűnt, hogy Matt Reeves egy remek befejezést készített az előzménytrilógiához, mely a két korábbi részhez hasonlóan nem csak látványos, de kellően drámai is.
Azt leszögezném, hogy trükkök terén tényleg minimum Oscar-jelölést érdemel ez a mozi és érzelmes jelenetekben is bővelkedik, de a végeredmény számomra bizony csalódás.
Egyrészt rendesen félrevezetett az alcím. Háború a nagy francokat, ebben az epizódban inkább kap hangsúlyt a személyes bosszú, mintsem a majmok és az emberek között zajló epikus csata.
Pedig a kezdés kellően bizalomgerjesztő, de aztán sajnos lejtmenetbe kapcsol a film. Reeves több helyen is hangoztatta, hogy rengeteg klasszikus mozi is hatással volt a forgatókönyvre és ez meg is látszik a kész alkotáson, de sajnos nem a legjobb módon.
Van itt holokauszt dráma, személyes bosszúhadjárat, börtönfilmekre hajazó szökés és még sorolhatnám.
Igen ám, de ezek a részletek végül nem állnak össze, olyan, mintha 15-20 perces epizódokból állna a mozi. Ehhez jön még a félrevezető cím is, amely csak nyomokban fedi le a cselekményt. Értem én, hogy inkább a drámára fektették a hangsúlyt az alkotók és az érzelmeket helyezték az előtérbe az agyatlan pusztítás helyett, de ezt se sikerült ügyesen összehozniuk.
Nagyon sokszor éreztem azt, hogy bizonyos jelenetek rendkívül hosszúak és elnyújtottak, csak azért, hogy a nézőknek legyen idejük a sírásra. Tény, hogy akad pár igazán szomorú pillanat, de ezeket elnyomják az erőltetett momentumok.
A játékidő második felében aztán már elég erős logikai bakik is felütik a fejüket, melyek felett én nem tudtam szemet hunyni. Igaz, az előző két részben is volt néhány necces pillanat, de akkora marhaságokat még azok se vonultattak fel, mint ez a darab.
Szerencsére akadtak azért pozitív tényezők is, mint például a színészi játék. Ugyan Woody Harrelson-t leszámítva nem igazán volt más hangsúlyosabb emberi karakter, de ő tényleg nagyon erős figurát kapott, akit remekül életre is hívott. De megint a majmok azok, akiken ámuldozni lehet. Hihetetlenül részletesek, minden rezdülésük aranyat ér. Andy Serkis meg bezsebelhetne már valamilyen komolyabb díjat, mert elképesztő, mennyi érzelemmel és mozdulattal tudta felvértezni Caesart.
Aztán itt van még Michael Giacchino zenei aláfestése, melyben szintén nehéz hibát találni.
Akciókból nincs sok, de ami van, az kellően dinamikus és feszült.
A végeredmény azonban így is felemás számomra. Nagyon mesterkéltnek éreztem a drámai jelenetek többségét, logikai buktatók és akadtak szép számmal és a cselekmény is igencsak sokszor leült. Tény, hogy nem egy mindennapi popcorn parádé a Háború, de szerintem a készítők túl magasra tették azt a bizonyos lécet és így harmadik alkalommal már nem sikerült megugraniuk azt.

2017-07-24 00:14:54 Baywatch (2017) Jason13 (3) #3

Be kell valljam, én vártam ezt a filmet, hiszen szeretem a kretén/alpári vígjátékokat, Dwayne Johnson számomra egy kellően szimpatikus arc és a lassított felvételeken futó bögyös macákat sem vetem meg.
Elvárásaimat nem is pozicionáltam magasra, de még így is csalódtam a végeredményben. A Baywatch ugyanis egy elég sótlan vígjáték lett, melynek játékidejét a készítők teljesen feleslegesen el is nyújtották majdnem két órásra.
Maga a sztori bot egyszerű, de még ezzel van a legkevesebb baj. A vízi mentők a parton végzik a dolgukat, néha nyomoznak és olykor-olykor még buliznak is, aztán ennyi. Rendkívül primitív alap ez, de egy agyatlan komédiát simán rá lehetne építeni, plusz a sorozat is erről szólt nagyjából (az viszont sokkal komolyabban vette magát).
A baj ott van, hogy az első 40 perc után bődületesen leül a cselekmény és a forgatókönyvírók is elfelejtettek egy idő után poénokat vinni a szkriptbe. És nem arról van szó, hogy nem működnek a viccek, hanem arról, hogy a szereplők néha elképesztő kreténekként viselkednek, majd pár perc múlva már egész komolyan vitatják meg gondjaikat.
Persze, kell a vígjátékokba is némi érzelem és drámaiság, de itt totál elvesztették az arányérzéküket az alkotók.
Aztán itt vannak a poénok, melyek között alig akad egy-kettő, melyeken lehetne nevetni. Nem az a baj, hogy megy a trágárkodás és az alpáriság, hanem az, hogy az összes momentum rendkívül sablonos, sehol egy emlékezetes beszólás vagy szituáció.
Ami miatt viszont mégis megadom a filmnek a közepes értékelést, az Dwayne Johnson és Zac Efron. Ahogy fentebb már említettem, Rock kellően szimpatikus izomagy, akinek ezek a vígjátékok ugyanúgy jól állnak, mint a brutális akciók, így ő képes volt néhány laposabb képsort is feldobni. Az egykori High School Musical sztár pedig elért arra a szintre, hogy képes magából óriási hülyét csinálni is, ez pedig nem csak tiszteletreméltó, de kellően szórakoztató is. Bár, azt megjegyezném, hogy a Rossz szomszédság 1. és 2. részében sokkal jobban hozta ezt a "kigyúrt, de rendkívül sötét" figurát, de azért itt is volt néhány vicces megmozdulása.
Aztán a csajokkal se volt gond, igaz, náluk nem is a színészi játékot vettem figyelembe:)
Muszáj kiemelnem Alexandra Daddario-t, akibe már évek óta szerelmes vagyok és itt még jobban elmélyültek érzelmeim iránta, köszönhetően annak, hogy valami vadítóan szexi fürdőruhában.
Aztán az értékelhető tényezők közé sorolnám még a remek betétdalokat és a néhol egész ügyes operatőri munkát, de itt véget is ér a felsorolás.
Visszatérve a negatívumokhoz, a CGI valami förtelmesen rossz volt. Oké, ez egy vígjáték, de akkor a készítők minek erőltették? Pedig a költségvetés meglett volna ahhoz, hogy egy égő jachtot és egy helikoptert összekalapáljanak, de erre se voltak képesek.
Aztán akad még két darab cameo és néhány utalás a sorozatra (21 és 22 Jump Street módra), de ezek is elég erőtlenek lettek.
Összegezve, a Baywatch-ban megvolt a potenciál egy kellően agyatlan és szórakoztató komédiára, mégis, egy túlnyújtott és lapos szösszenet lett belőle, aminek van néhány erősebb pontja (dögös csajok, pazar zenék és két szimpatikus főhős), melyek miatt azért egyszer nézhető.

A híres falmászó tényleg hazatért!
Miután a Sony kétszer is zsákutcába vezette a szériát, az ottani fejesek rájöhettek arra, hogy ez így nem mehet tovább. Így megegyeztek a MARVEL-stúdióval és megosztották a jogokat. Ennek köszönhetően a rugdalózós már feltűnhetett az Amerika Kapitány:Polgárháborúban, most pedig itt az önálló filmje, ami szerény véleményem szerint nagyszerűre sikeredett.
Az igazat megvallva, nem vártam tőle sokat, hiszen a rendező eddig nem igazán tett le érdemlegeset az asztalra és sok más nézőhöz hasonlóan úgy gondoltam, kivéreztették már ezt a karaktert a közelmúltban, nem is egyszer.
De ahogy elindult a történet, engem azonnal elkapott a hangulat és a stáblistáig nem is eresztett.
Nagyon tetszett, hogy Peter Parker itt még egy lelkes, de botladozó "kispályás", aki próbálja magát felküzdeni a nagyok közé. Remekül lett bemutatva a folyamat, ahogy szép lassan rádöbben, milyen felelősséggel is jár az, ha hősként akar tevékenykedni. És itt jön képbe a híres, de elképesztően elcsépelt mondat a nagy erővel, melyre igazából az egész produkció épül, de ennek ellenére képes üde és friss maradni.
Egyrészt a sztori más szuperhős-mozikhoz képest elég földhözragadt, ahogy az akciójelenetek is. Peter eleinte tényleg mindennapi problémákat old meg az utcán, miközben próbálja élni a középiskolások tipikus életét. Ellenlábasa is egy olyan bűnöző, akit érthető motivációk hajtanak és nem azért küzd, hogy lerombolja a világot.
Az akciók ehhez igazodnak és persze kellően látványosak és dinamikusak, de sose csapnak át brutális CGI-orgiába. Még a fináléban látható harc sincs a végletekig eltúlozva.
A színészi játékra meg aztán végképp nem lehet panasz. Tom Holland maga Peter Parker/Pókember. Ahogy megjelent, nem a színészt láttam magam előtt, hanem a karaktert. Nagyszerű alakítást nyújtott és jól láthatóan élvezte is a munkát, ez minden rezdülésén meglátszik. Én megmerem kockáztatni, hogy ő az eddigi legjobb hálószövő.
És végre gonosz terén is kaptunk egy olyan figurát, akit épkézláb módon mutat be a film. Ehhez persze kellett Michael Keaton is, aki szintén lubickol Keselyűként. Hozzá még egy egész ügyes fordulat is kapcsolódik, amin nekem sikerült is meglepődnöm.
Aminek még nagyon örültem, hogy Tony Stark tényleg mellékszereplőként tűnik fel, nincs sok jelenete, így nem fordítja át a Hazatérést egy Vasember magánszámmá.
Negatívumként egyedül a zenét tudnám felhozni. Hiába szeretem Michael Giacchino munkáit, itteni szerzeménye elég sótlanra sikeredett. Van néhány emlékezetes dallam, de az előző Pók-mozik ilyen téren azért többet nyújtottak.
A végeredményen viszont ez nem okoz komoly sérülést.
Mostanság többször leírtam már, de most is muszáj vagyok: rendkívül nagy pozitív csalódást okozott nekem a MARVEL. Nem vártam sokat ettől a Pókembertől, erre kaptam egy okosan felépített, rendkívül humoros, de egyben érzelmes alkotást, pazar színészi alakításokkal és kellően látványos, de azért viszonylag földhözragadt akciókkal.
Legszívesebben már nézném is újra!

2017-07-04 19:09:47 Cabin Fever (2002) / Kabinláz Jason13 (5) #5

Eli Roth az a rendező, akinek a filmjei eléggé megosztják a közönséget. Egyesek odáig vannak munkássága iránt, mások már akkor menekülőre fogják, mikor meglátják a nevét egy produkció kapcsán. Ennek ellenére a kétezres évek közepe tájékán több helyen lehetett olvasni, hogy ő lehet a modern horror nagy reménysége, ez az ígéret azonban beváltatlanul maradt. Ugyan manapság is serényen dolgozik Roth, de a 2005-ben bemutatásra került Motel című alkotásának sikerét nem tudta felülmúlni a későbbiekben. Azonban érdemes kissé messzebb tekinteni a múltban, hiszen a rendező első műve is egy kifejezetten zavarba ejtő film lett. Ez nem más, mint a 2002-es Kabinláz, melynek én nagy rajongója vagyok.
A történet alapjait a műfaj legnagyobb sablonjai adják. Néhány egyetemista fiatal egy mókás kiruccanás reményében vidékre utazik, egy erdei fakunyhóba. De ami ott vár rájuk, az nem egy sokadik maszkos sorozatgyilkos, hanem egy húsevő vírus és néhány barátságtalan helyi lakos.
Kár is lenne tovább ragozni a sztorit, mivel rendkívül egyszerű. Ennek ellenére jól működik, és egyfajta fricskaként is értelmezhető, melyet a klisés tucathorrorok felé mutat. A műfaji meghatározásnál nem is véletlenül szerepel a vígjáték kategória is, a Kabinláz ugyanis rengeteg morbid poénnal dolgozik.
A karakterek például rendkívül parodisztikusak. A főszereplő társaságot alkotó figurák között megtalálható a kötelező idióta haver, a menő alfahím, a dögös csaj és a valamivel visszafogottabb hős. Viszont mindegyikük el van túlozva valamilyen szinten, és Roth is úton-útfélen kiforgatja őket, így egytől egyig kifejezetten szerethetőek és szórakoztatóak.
A legviccesebb szereplő egyértelműen Winston seriffhelyettes, aki biciklivel járja a környéket, és ahelyett, hogy bajba jutott hőseinknek segítene, állandóan a bulizáson jár az esze. De maga Roth is felbukkan, egy drogos gördeszkást kelt életre, aki ugyan nem sok időt tölt a képernyőn, de így is köthető hozzá pár megmosolyogtató pillanat.
A film tempója jó ütemben halad előre, és a rövid játékidőnek köszönhetően a cselekmény egy percre nem ül le. Hőseink elég hamar szembesülnek azzal, hogy nem a legjobb helyett választották kirándulásuk helyszínéül, és onnantól kezdve a horrorelemek is egyre erőteljesebben kezdenek érvényesülni.
Az atmoszféra fokozatosan válik nyomasztóvá és kilátástalanná, miközben vér is folyik dögivel. Ugyan egy kisköltségvetésű produkcióval állunk szemben, de a maszkmesteri feladatokat a KNB trükk-csapat hozta tető alá, ahol olyan legendás szakemberek dolgoztak, mint Robert Kurtzman, Greg Nicotero és Howard Berger. Ennek köszönhetően a brutális jelenetek minősége elsőrangú, így akik egy kiadós vérengzésre számítanak, nem csalódhatnak a Kabinlázban.
Zenei fronton is kifejezetten erős a film. Az aláfestések nagy részéért Nathan Barr felelt, aki elég nyomasztó tételeket komponált. Viszont néhány dallamot Angelo Badalamentinek köszönhetünk és az ő aláfestései azok, melyek igazán maradandóra sikerültek.
Szót kéne ejtenem még a negatívumokról, de az a helyzet, én nem sokat találtam ebben a produkcióban. Talán az utolsó 10 perc lett kissé túlnyújtva, de még ott is találkozhatunk emlékezetes momentumokkal, például egy egész ügyes poénnal, amely egyfajta keretet ad a mozinak.
Összegezve a dolgokat, a Kabinláz egy nagyon szórakoztató, vicces és véres horrorvígjáték, ami Roth eddigi életművének is egy ragyogó csillaga. Persze akik nem igazán kedvelik a morbid humort, jobb, ha óvatosan közelítenek felé, de mindenki másnak csak ajánlani tudom.

Összes komment...