dikalosz

Én a szokásos évenkénti, a kívánságlista hozzáadás dátuma szerinti rendezési opcióval ismét megjönnék. Hátha :)

Két verzió beszerzését indítottam el egyszerre, gondoltam ha majd tetszik, legyen meg Blu-ray minőségben is. Elkezdtem nézni, s miután lement a gyengébb kópia, hagytam a stáblistát, hadd hasson! Majd pontosan ugyanabban a pillanatban, ahogy az utolsó másodperc is lement, és leállt a film, fejeződött be a minőségi verzió letöltése.
Azóta ezen kattogok...

Danke!

A semmiből felbukkant egy kérdés a fejemben a Mátrixszal kapcsolatban.
Az ügynökök ha jól emlékszem a programok 'teste' fölött tudják átvenni a hatalmat, egyik pillanatról a másikra. Ezért van az, hogy míg a főhősökbe nem, úgy a mátrixban lévő random 'emberek' bőrébe kényük-kedvük szerint beférkőznek, s ugyanígy el is hagyják őket. Ha ez így van, kérdem én, az autópályás jelenetnél miért nem szállták meg a kulcsmásolót? Ha emlékeim nem csalnak, ő is program, s nem élve, hanem holtan akarták látni (nem a már független Smith-ről beszélünk ugye, hanem a gépek oldalán álló ügynökökről, akiknek az egyetlen feladatuk megölni Neoékat, s megakadályozni mindent, amihez közük van). Sőt, gyakorlatilag bárki, aki nem plug-in-es hybrid (a zioni nyaklyukas csibészekre gondolok), az elméletem szerint egyszerűen megszállható lenne. Vagy mi ebben a logika?
Ha már felmerült bennem gondoltam a végére járok, bár lehet, hogy egy-két dologra rosszul emlékszem.

Nem tudod visszaállítani, cucuval kell beszélj. Anno én is belenéztem egy ilyenbe, egy kis ideig az ütő is megállt bennem.

Egyébkent azt a tüzet hagyja el a legelején a főszereplő.

Köszi :)

Itt megtekinthető.

Egy cimborám vizsgafeladata volt Berlinben, hogy egy általa írt zenéhez készüljön klip. Kiválasztotta az egyik kedvencemet tőle a közös albumunkról, majd felkért engem a videó legyártására. Nulla büdzsével, nulla tudással és hatalmas lelkesedéssel vágtunk bele. A projekt első lépése egy 13 oldalas forgatókönyv, leírás volt, mely közben egyértelművé vált, hogy valahol a zenés klip és a rövidfilm határán képzelem el ezt az egészet. Majd megkerestem ChrisAdamet, aki elvállalta az operatőr szerepét. Innentől kezdve helyszínek keresése, korai kelések, majd a későbbi utómunka során komoly éjszakázások következtek (főleg Chris-nek), hogy a végén megszülethessen a majd 7 perces klip.
Az operatőri munkával abszolút elégedett vagyok, s külön öröm volt az is, hogy a "hatásukban legyenek olyanok az effektek, mint a Twin Peaks 3" kijelentésem is értő fülekre talált. Rengeteg idő ment el a vágásra, az ötletelésre, ám én úgy gondolom, abszolút megérte.
A magam részéről kijelenthetem, hogy úgy rendezni valamit, hogy közben én is vagyok a főszereplő, elsőre egyértelműen nagy vállalás volt, mely a rendezés rovására ment. Az is biztosnak tűnik, hogy színészkedni többet nem fogok. Nehéz maximalistaként elégedettnek lenni, ám mivel még sosem csinaltam ilyet, sőt, még csak nem is tanultam hasonlót, úgy gondolom, innen az út csak felfelé vezethet. Sok dolog létezéséről, illetve fontosságáról szereztem tudomást a folyamat alatt. Olyanokról, melyekről eddig azt sem tudtam, hogy vannak. Hogy mennyire sikerült átadni azt a szimbólumrendszert, melyet hetekig tervezgettem, nos, azzal kapcsolatban is vannak kétségeim.
Ami biztos, hogy rendezőként felkerülni a KT-ra nagyobb öröm, mint bármilyen siker az eddigi zenei karrierem során, legyen az külföldi fellépés, lemezmegjelenés, vagy épp egy saját bulisorozat.
Nagyon tetszett ez az egész projekt, és annak ellenére, hogy már csak műfajából adódóan sem biztos, hogy sokaknak fog tetszeni, én azért hálás lennék, ha egy pár szóval illetnétek, leírnátok tapasztalataitokat, hogy tudjak tanulni, s fejlődni.

Köszönöm!

.

Nem sokszor értünk egyet, de most van metszet. Ha nem is a világ legunalmasabb filmjei, de a Remény rabjai és a Ponyvaregény nálam is a borzalmas-közeli kategóriába tartoznak! Különösen az előbbit még untam is, rettentően. Minden idők legtúlértékeltebb filmjei közé is kétség kívül betenném mindkettőt.

Egy újabb ámulatba ejtő alkotás az angyali csöppség, Ana Torrent főszereplésével. Valóban megfoghatatlan mű, brilliáns szimbólumrendszerrel, a hangulata elképesztő, élő, lélegző festmény, egy álom!
Letisztultabb, mint a Nevelj hollót!, nyugodtabb, csendesebb. Bő másfél órányi varázslat, melynek a végén jön rá az ember, hogy az eltelt idő alatt mindenhol járt, csak a valóságban nem. S éppen ezért kellett egy nap, vagy kettő, a fene tudja már, hogy felfogjam, mi is történt velem.
Kétszer is csodában volt részem. Egyszer a fentebb említett film nézésekor, egyszer pedig ezt követően. Őszintén, még mindig nehezen tudom bárhova is tenni az engem ért hatások összességét, nem gyakran szokott megindulni az érzelgős szófosás, de egyszerűen muszáj pötyögnöm.
Ez a két film hosszú évek után megmutatta, hogy sokkal több rejlik a filmkészítésben, mint azt eddig gondoltam, tapasztaltam.

Az a szempár, az a tekintet... nem evilági...