somogyireka

Tapasztalat: 462 film
Kompetencia: 15 film
Súly: 837
Regisztráció: 2012. január 2. (5 év, 10 hónap)
Kedvencnek jelölték: 73 user

Bemutatkozás

http://somogyireka.hu/
http://somogyireka.hu/blog/

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Ultra
 
5 2017-11-23 4,4
(17)
Le ballon rouge
A piros léggömb
5 2017-11-03 4,1
(35)
Kûki ningyô
Air Doll
5 2017-11-03 3,5
(11)
Finding Vivian Maier
Vivian Maier nyomában
5 2017-11-02 4,1
(38)
Aurora borealis - Északi fény
 
4 2017-10-24 3,8
(37)
Adams æbler
Ádám almái
5 2017-10-16 4,4
(1028)
The Square
A négyzet
2 2017-10-15 4,2
(65)
Les amours imaginaires
Képzelt szerelmek
5 2017-10-11 3,8
(103)
Urga
Close to Eden
4 2017-10-08 4,4
(17)
J'ai tué ma mère
Megöltem az anyámat
5 2017-09-29 3,7
(61)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2017-11-23 10:43:33 Ultra (2017) somogyireka (5) #3

Katarzis a moziban. Ez az, amit keresek. S most lett tiszta megint és megint engem nem a sztori vesz le a lábamról, hanem ha egy alkotás - szóljon valójában bármiról is - de közel enged. Ha azért készül el, mert az alkotója fel akarja tárni előttem önmagát, hisz egymaga megfagyna önvédelmi kuckójában. Mikor alkot (itt éppen fut) onnan kilép, falakat bont, hozzám ér, sőt magába hív be, nem csak vendégségbe. Erre való a művészet és semmi másra. Hohe Kunst kategória!
Itt azért ugye a történet sem semmi.Adva vagyon egy brutálisan durva futópálya, egy 246 km Athén és Spárta közötti szakasz, megízesítve egy 1200 méteres heggyel, amelynek teljesítésére 36 órát kapsz, és ebben a közel másfél órában, mert a film ezt akarja, te is útra kelhetsz. Nincs távolság film és a néző között!!

Basszus, így kéne élnünk is! Ilyen szigorú keretek között. Ha nem jutsz el x időn belül az egyes ellenőrző pontra, kiesel, esélyed sincs végigcsinálni, inkarnálódhatsz újra(haha-nem használok szmájlit gyengébbek kedvéért vicc ez). Kezdheted elölről, és ha ötödjére sem sikerül nem indulhatsz többet. Ennyi esélyed volt emberként, ami miatt ugye fajok állnak sorba. Aztán mehetsz vissza mondjuk ásványnak vagy bogárnak..

Szóval, hogy a fenébe is írjam ezt fel magamnak még vastagabb filctollal és hova?, hogy felfogjam már, mekkora de mekkora kbszott tétje van az életnek, és hogy ne jöjjön kérem szépen senki azzal, hogy legyek türelmes, mert az max. rózsát terem, de a célba nem visz el. Hála Istennek a film készítői és szereplői értik ezt.
Igen, káromkodok, jól olvasod, a filmben is szitkozódik sokat a Balázs, mert "no pleasure" ez a táv, mégha végre el is értem az emberré válás csodálatos színterét, akkor is jogos útközben a kérdés, hogy miért? Hogy miért fáj ez az egész ilyen kimondhatatlanul? Futva vagy székben ülve, mindenhol?
Persze vannak boldog részek is, amikor a főszereplő, rendező szívcsakrái (ja, neki sok van, édes..)futás közben kinyílnak és téged is imád, szinte kinyúl hozzád a vászonból, nesze neked 3D. De ahogy leszáll az éj majd újra utálni fog, elsősorban magát, hogy a miért is kezdett újabb körbe, mikor már egyszer célba ért..

Szóval én is - noha ami nekik a futás az nekem egy másik, nem sokkal értelmesebb, őrült aktus az életemben - így vonszolom magam hegyen-völgyön, végtelen magányban.
És akkor kiderül, nem is vagyok ilyen egyedül, itt a hegyen a sziklacsipkék között vagyunk még páran, és ó édes Istenem, milyen nagyon finom az ölelés itt, a rajtnál erről még nem tudtam.
Na a lényeg, imádom ezt az utat!! De ehhez el kellett érnem ezt a hegyet, és találkoznom kellett a társaimmal!!

nem meg amiatt szorult össze a szívem ( de ez itt most JÓ összeszorulás), hogy egy ilyen kommentre érzékeny vagy rá!

előzmény: nejmed (#81)

Majd egy hete már, hogy próbálom megérteni e kisfilm gyönyörűségét, de hiába, ezt nem fogom..próbáltam átérezni a szürke világban élő kisfiú örömét, aki egy valódi színnel teli léggömböt talál, de nem tudok azonosulni ezzel sem.
Talán mert a léggömb vagyok, a sűrű levegővel teli felfelé kívánkozó szabadság, mely, mint ritka vendége e délibábnak, ami az élet, olykor feltűnik. Akit ugyan kipukkaszthatnak, de lényegét, hogy ő a levegő senki sem tűntetheti el, csak a világ lesz tőle szegényebb, ha bántják, és nem értik meg gyönyörűségét.
A forma halála pedig hívó szó az összes szobák falai között bujdosó, szorongó léggömbnek, hogy kifelé, el innen..Hazafelé, riadó!!
Mélységes szépségű, tűzpiros film, ne is törődjetek a szürkével, az csak úgy tűnik, mintha ott lenne..

2017-11-03 15:59:30 Kûki ningyô (2009) / Air Doll somogyireka (5) #4

jajj, rosszul írtam a lenti írásban, a fiú, akibe az életre kelt gumilány beleszeretett nem volt gumifiú, valódi ember volt..s talán az okozta vesztét, hogy a gumilány úgy bánt vele, mint magával.

2017-11-03 08:14:49 Kûki ningyô (2009) / Air Doll somogyireka (5) #3

Mikor lesz kedvenccé egy film? Ezen tűnődöm most az Air Doll után..talán akkor, ha minden ponton befed, betakar, pontosan passzol arra a személyre, aki vagyok, akiről elhittem, hogy vagyok. De sebaj, elhittem, s innen indulok most ki.
Ha szeretnél még engem látni, nézd meg ezt a gumilányt, ezt a levegővel feltöltött édes lényt, aki ebben a filmben lebeg. Csak széttárja a lábát, azt kibír, picit még nyög is, a hőfokot a gumibőrén bátran forróra állíthatod, és a kezeit, lábait hátadra kulcsolhatod, és míg csókolod, azt képzelsz helyette oda, akit akarsz. Aztán szépen a kivehető gumihüvelyét rendeltetésszerűen szappannal kimosod. De ennél a babánál, aki én is vagyok hiba csúszott a rendszerbe. Nem akarta ő, a vágy előbb volt, hogy megalkotta volna ott a műhelyben a gumibaba gyártó, szóval, hogy egyszercsak életre kelt, dobogni kezdett a kicsi szíve, dib-dob, úgy igazán. Onnantól tudta, hogy rettenetesen fájni fog, még annál is jobban, na mert gumiszívvel ki lehet bírni, de igazival aligha..az életet
És úristen, mi történik,ha gumilány egyszercsak gumifiúra lel, egy valódi szívűre a sok műanyag között.
Nem, nem, az élet felől nézve ez a film nem egy happy endre gyúr, ám talán rá lehet nézni erre az egészre máshonnan és igazán..Amiről meg ugye csak hallgatni lehet.

sajnos Japánban még szelektív hulladékgyűjtés sincs..

Ami valódi úgyis marad, többi kuka, ennyi volt. Nincs mese.

január 7-ig budapesti kiállítása van!!
http://maimano.hu/kiallitasok/titkos-szenvedely-vivian-maier-fotoi/

Aztamindenit!! Micsoda egy komplex, minden sarokba, szőnyeg alá bekukucskáló, szerteágazó egy film. Egyszerre brutális, a karakter hiányosságait, hibáit teljesen leleplező kórkép egy valamilyen "cuki" kis mentális betegségben szenvedő dadusról, akit a hóbortos jelző azért nem fed be.. Ám ugyanakkor pompás, részletes látlelet a valódi művészről, a szó legnemesebb értelmében, aki a "lét intenzitásába az első hajnali napsugárral zuhan bele", és nincs más esélye, minthogy leKépezze gyönyörűséges fájdalmát annak, hogy él.
Ha a "ki vagyok én?" kérdésre mégis az elme szintjén szeretnék válaszolni, ami ugye egy klassz zsákutca, de elmegyek most a végéig..akkor az vagyok, amit megpillantok e világból..(s ha szerencsém van, akkor meg is jelenítem azt a magam eszközeivel)
Azért szeretem az alkotókat magam körül, mert művészetükkel látom, amit érzékelnek, fotóikban, festményeikben, zenéjükben kitapogathatom őket, igen, igen itt "legbelül", ahova a puszta látványuk nem visz el. Merthogy mennyire szeretnék néha csak egy percre is cserélni, hogy átköltözzek a másikba, s nem azért mert itt nekem szűk, hanem mert imádom és vágyom a másik ember közelségét, valódi melegét. És ha csak e robosztus, amolyan KZ-lagerszerű felügyelőnőre pillantok hát szaladnék is gyorsan mellőle el, de ezek a fotók...o Istenem, megmutatják milyen kicsike, oltalomra szomjas, milyen végtelenül érzéki, és édes ő..
..hogy az olykor gyilkos dadus jelmeze alatt, mert ugye hiába szerette a kicsiket, azért némelyiket kegyetlenül meg is tömte az ebéddel, mint a libát, szóval hogy ott az ártatlan, védtelen szív, mely ha megnyilatkozik direktben e világ felé, akkor azt én úgy hívom, hogy művészet.

És azta, de tényleg, ez a nő lepipálja kb a nagy fotós mestereket, micsoda technikai tudás, micsoda kompozíciók, témák, éleslátás ..lesz mit csemegéznem, fotók sokasága az interneten, ennek a fiatal kutatófiúnak köszönhetően..
Van neki valahol a közelben (Európa) kiállítása?

Jaa, olyan megríkatós film ez, helyenként már árvák könnyére szomjas, de szerencsére nem billen át..
Néha azért visítani is fogsz közben, és nem a megérintettség okán, hanem némely színész pocsék játéka miatt. És ilyenkor hiába a szélesvásznú nagytörténet, a rossz színészi játék odavágja az egészet

Aztán megjelenik a Törőcsik Mari, és egyetlen mondattal lesöpör mindenkit a színről. Szóval ha másért nem hát miatta, az ő valódisága miatt érdemes néhány örömkönnyet..
Hogy van ez? Lehet az őszinte játékot tanulni? Lehet-e az őszinte, teljességgel átélt életet tanulni vagy életben is van, aki csak úgy ímmel-ámmal játssza, úgy csinál, mintha élne?
És akkor itt van ez a kis Törőcsik is, a Franciska, aki bőven lehetne a nagynak unokája, de állítólag csak névrokon, nahát. Benne újra testet ölt - fiatal gyönyörűséggel kidíszítve - a színészművészet. Élmény nézni sallangmentes, természetes lényét, húsos kis száját, ölelése kecsességét, vajúdáskor fájdalommá torzult arcát, ám a kedvenc részem az a pár nap, ahol csak úgy csinál mintha csinálná, amikor valahol egészen máshol jár az átélt borzalmak után..
Bizony már kezdtem ásítozni, a fenekemet is nyomta a szék, sajnáltam szegény Mészáros Mártát, mert ő nem tehet arról, hogy a színészek nem tudják megjeleníti az ő belső képeit...mert nem jártak még ott, csak utánozzák. Úgy voltam vele, mint a Szabó Magda Ajtójánál, hogy hiába szerettem egyszer könyvben a történetet, ha a színészek a szemem láttára rontják el..és akkor mintha a két Törőcsik elkezdte volna maga után húzni a filmet, megfogta a fáradt, megjátszós színészkék grabancát, jól megrángatta őket, mintha saját erejükkel töltötték volna azokat is fel, mert nekik van, a kicsinek is. És ahogy haladnak előre az események, egyre összeforrottabbá, élesebbé, ékesebbé vált a csapat. Mintha felnőttek volna a feladathoz..

És e film után meg pláne erős vagyok abban az elhatározásomban, hogy hurrikánként söpröm le azt, aki az "engedd el!" hangzatos ezoterikus tanításocskával fáraszt engemet. Léteznek ölelések, melyek engem nem engednek el, talán ha majd maga az ölelés dönt úgy, hogy végre vége megérdemlem, sóvárogtam, fájtam már miatta eleget, megszolgáltam a szabadságot, de nem előbb..
Látva a halál előtt toporgó Törőcsik Marit, ahogy a szívét még mindig( és igen sok év telt, szóval bőven elengedhette volna, ugye..) egykori szerelme öleli, na ezen a ponton mondjátok neki, hogy engedje el.
Szóval, hogy előbb fogom ez énem elengedni, mint azt az ölelést.

És ami Törőcsik Marinak sikerült, mely a film "központi kérdése", végre valami "konkrét brutálisan nehéz aktus", nem valami elvont filozófiai tétel..ugye, hogy a nyelvével az orra hegyét megérintse, az nekünk is sikerülhet. Gyakoroljatok!!

2017-10-18 11:09:02 The Square (2017) / A négyzet somogyireka (2) #17

(köszönöm, hogy a másik lábam vagy ennél a filmnél, nélküled eléggé billegek és nem értem magam)

előzmény: nygaben (#16)

2017-10-16 11:19:58 Adams æbler (2005) / Ádám almái somogyireka (5) #104

Tudod, amikor az utolsó meggy a tálban rohadt, és te mégis bekapod, majd a szádban marad ez a poshadt, keserű íz, na akkor gyorsan be kell szaladnod a spájzba, és körülnézni, milyen édességgel tudnád feledtetni keserűségedet.
Pont így voltam az östlundi Négyzettel szombaton, mint az utolsó meggyel, és akkor eszembe jutott az alma a spájzban..(másodjára néztem, de ugye a szita agyam okán pont mintha először..)

Arról, hogy mi nem tetszik nagyon nem szeretek írni, szívesen elintézném annyival, na pont nem ilyet, és egyszerűen csak rámutatnék végre arra, amit kerestem, ami saját szívem hangján szól..
Sütött az októberi nap, zavarba ejtően meleget, az ember hirtelen nem is tudta, melyik évszakban jár, azt meg lassan pláne nem, melyik évben is...S néha a monitorról a tekintetem a szekrény barnájára fordítottam, ami a napfénytől már csak aranylott, és akkor tudtam, a Négyzet keserűsége most múlik belőlem.

A film lelépett a vászonról (na jó, a gépből ki..) betöltötte a szobát, összekeveredett a napfénnyel. Ja igen, nehéz az örömről nem giccsesen írni..érzem, a határát súrolom épp.

Az Ádám almái kapcsán, melyet nézni kell, nem írnom róla pedig csak annyit, szerencsés az, de nagyon, aki a nyomorék gyerekében a táncot látja, szerencsés az, aki annyira hiszi és imádja az elme számára sötétet és semmit, hogy egész lényét a csodának engedi át, akkor az(AZ?!) akár még testet is ölthet.
És akkor lásd a csodát: egy fejlövés éppen nem halált hanem születést hoz el!!

Összes komment...