somogyireka

Tapasztalat: 626 film
Kompetencia: 9 film
Súly: 851
Regisztráció: 2012. január 2. (8 év, 11 hónap)
Kedvencnek jelölték: 95 user

Bemutatkozás

www.somogyireka.hu

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Artemisia
 
4 2020-11-23 4,0
(13)
Biruma no tategoto
A burmai hárfa
4 2020-11-20 4,7
(20)
Peggy Guggenheim: Art Addict
Peggy Guggenheim: A művészet megszállottja
4 2020-10-10 ?
(2)
Visszatérés Epipóba
 
4 2020-10-06 3,5
(73)
Szerdai gyerek
The Wednesday Child
3 2020-10-05 3,8
(76)
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
Preparations to Be Together for an Unknown Period of Time
5 2020-09-26 4,0
(54)
La peau douce
Bársonyos bőr
4 2020-09-19 4,3
(74)
Frida - Viva la vida
Frida Kahlo: Viva la Vida
5 2020-09-18 ?
(2)
Postřižiny
Sörgyári capriccio
4 2020-09-13 4,4
(417)
Slavnosti sněženek
Hóvirágünnep
4 2020-09-12 4,1
(128)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2020-11-23 09:43:28 Artemisia (1997) somogyireka (4) #1

Fontos film, mert tudtommal ez az egyetlen, mely az 1593-ban született Artemisia Gentileschi festőóriásnak emléket állít. Szükségünk van erre az emlékeztetőre, hogy tudatosuljon egyrészt bennünk, micsoda kiváltságos a helyzetünk ma nőként, mert ez nem volt mindig így, szóval, hogy például ma festhetünk!!, másrészt pedig azért, és ez idő fölötti ügy, mindig is szükség van olyan női mintaképekre, akik vérből, izzadtságból, könnyekből, kínokból "főztek titkos benső konyhájukban" örömöt, és végül ez látszik testet ölteni szenvedélyes művészetükben. Igen, a nehéz rész sosem úszható meg, ez már kiderült, ahogy tanulmányozom a művészettörténetet, az igazán égető művek mögött rendszerint igenis nagy kínlódások vannak.. (és ez nem szimplán a dolgok túldramatizálása!!hanem egy olyan fokú érzékenység, melybe, néha azt gondolom, a "normális", nem túldramatizálós ember belebetegedne..mert ugye neki van védőrétege)
Fontos film, de "csak" játékfilm, és ott tudjuk azért csak átmegy az egész a rendező szűrőjén, és mivel beleástam magam az eredeti Artemisia történetébe is, egy nagyszerű olasz-német dokumentumfilm segítségével, így bizony kétséges számomra, hogy hű volt-e a film az eredeti történethez.
Az 16. évszázadban nő még nem válhatott festővé, a szinte futószalagon gyártott freskók csakis férfikéz alkotásai, ám Artemisia egyike azon nagy kivételeknek, (Lavinia Fontana és Sophonisba Anguisola mellett) akinek sikerült, ám elég nagy árat fizetett ezért. (itt a történet jól összefoglalva:https://hu.wikipedia.org/wiki/Artemisia_Gentileschi)
A film viszont egész más irányt ír a wikipédiás történetből, ami nagyon nem mindegy, a történelemkönyvek megerőszakolós eseménye a filmben egy szerelmi történet, ahol szó sincs erőszakról..Szeretném és valahol hiszem is, hogy a filmnek van igaza, és a rendező valahogy beleálmodta magát a múltba a művészete segítségével.

Így már értem, amit hozzátettél az nem jött át számomra egyből, és ez bőven lehet az én figyelmetlenségem. Szóval így a segítségeddel teljes átíródott az, amit a filmről gondoltam. Így vissza is vonom a színjáték szót. Köszönöm!

előzmény: macready (#3)

Köszönöm az ajánlást, meg is néztem, és bizony egyelőre nem tudok írni hozzá, mert egyszerűen lecsúszik rólam ez a film. Iszonyat távoli világ ez, az egyetlen, amit érzek, értek az a háború nyomora..de elvesztettem benne a fonalat, mikor ellopja a szerzetestől a ruhát. Azt sem értem, miért kell ez a színjáték, hogy nem beszélhet a katonatársaival. Ez számomra inkább valami megcsinált, képeskönyv buddhizmus. Ki kért az úton az Igazság felé ilyen magatartást? Mert Buddha tuti nem?
Szóval most mielőtt összeállna bennem ez a film jólesne minderre választ kapni.

2020-10-22 22:29:49 [Színház] somogyireka #221

Schwechtje Mihály: Örökség
Ez az a színház, amit keresek.. szinte mindegy is a téma, mert végre kiderült, nem feltétlen a történet miatt ülök a nézőtérre, hanem mert szeretném a másikat oly közelről látni, megfigyelni, mint önmagam.
Való életben ez szinte lehetetlen, mert az ember ritkán megfigyelő csupán, általában - hol jól, hol rosszul - reagál és így részese lesz a történetnek, és ezáltal nem tud olyan koncentráltan figyelni. Ám a nézőtéri magatartásban van valami "isteni", ott vagyok, de nem keveredek bele az eseményekbe.
Ezért szeretem a mozit, melynek a vászonra vetített óriásarcai szinte belém hatolnak, ott jövök rá, ez az a közelség, mely egyedül elviselhetővé teszi az életet.
Színházban ezt ritkábban élem át, messze van a színpad és gyakran van az egésznek valami túlgyakorolt, megcsinált érzete, de nem így tegnap..
A Jurányi kisterme aprócska, ha kinyújtottam volna a kezem, elértem volna a színészeket. Már az első mondatnál átviláglott az egészen valami rettentő meztelenség, zavarba ejtő, bátor póznélküliség. Már csak magukat a színészeket jólesett nézni, aztán a végén nem bántam, hogy maszk van rajtam, mert amögé csak el lehet rejteni az erős érzelmeket. Na mert maga a történet sem semmi..Gyerek adás-vétel, vidéki mélyszegénység, ahova megérkezik a megmentő..

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod című film rendezője színházban is briliáns.
(legközelebb november 10-re és 11-re van jegy, nagyon ajánlom!!)

Peggy Guggenheim, mecénás, műgyűjtő, és azt hiszem a milliomosok egyik legszerencsésebbike, mert a "mániája" több volt, mint puszta jelenségek gyűjtögetése. Ja, kettő volt neki, a műtárgyak és a szeretők felhalmozása. (Önmagát simán lenimfománozta.) Hisz sem a művészet, sem a szerelem és a szexuálitás sem áll meg ugye a jelenségek felületénél, mindkettő, legyen az egy önmagába hívó test vagy egy önfényű művészeti alkotás inkább csak egy jelkép, egy ajtó, mely önmagán túlmutat.
Szenvedélyes igyekezettel próbálta összeválogatni a legvadabb, legmodernebb képeket, fityiszt mutatott a korabeli konzervatívabb műgyűjtőknek, ő volt az első, aki Pollockot gyűjtött, egy olyan időben, amikor még annak nevét sem nagyon ismerték. És vett is a festőnek házat, adott neki havi apanázs, hogy nesze Jackson, fess nekem bérbe..volt valami szaglása a szokatlanra, a különösre.
Noha nehezen emésztem az absztrakt festészetet, számomra egy ponton túl ez a festészet már inkább csak filozófia, eszmeiség, ma meg már inkább csak a korábbi filozófiák ismételgetése, de Pollock még az elsők között volt őrületével és az a megszállottság, amivel alkotott igenis lenyűgöző. Nem szeretnék Pollock-képpel ébredni, de az a benzin, ami hajtotta, az bizony "kellene"..Na de ugyanilyen jó ízléssel és érzékenységgel válogatta szeretőit, nagy büszkén meséli, hogy négy napig hentergett az ágyban Beckettel pl..A szex és a művészet kéz a kézben jártak az agyában, meséli, és a testiség volt az, melyen keresztül egyáltalán a másikhoz kapcsolódni tudott. Miközben, elnézést az idősebb fotóin úgy néz ki, mint egy konyhás néni az általánosból, sárga hajjal és fekete szemöldökkel. De kit érdekel..állítólag valami szexuális aura vette körül, és aki a bűvkörébe került, az nem menekült. Izgalmas. És persze élete ennél sokkal több, hisz hol vannak már az ölelései, azok mára csak legendák, viszont itt maradt nekünk az egész gyűjteménye, és még egyszer sem voltam a velencei Guggenheim múzeumban..jaj nekem.
Mert megismertem megszerettem Peggy Guggenheimot, és imádom ezt a művészeti sorozatot.

2020-10-06 21:33:17 Visszatérés Epipóba (2020) somogyireka (4) #10

(szerencsére) Kimaradtak az életemből a táborok, mint ahogy a fesztiválok is, az utóbbi nekem afféle "felnőttes tábor", sok ember, tényleges közös nevező nélkül egy üstben levesnek..Na ezt a filmet látva nem bánom.
Pedig micsoda ígéret ez a tábor. A fellegvár, ahonnan lesajnálva néztek az úttörőtáborosokra, a szocializmus egérútja a szabad nyugatba, titkos átjáró a vasfüggönyön túlra. Csak sajnos a tanár bácsi túltolta és rendkívül félreértelmezte a szabadságot.. Jut is eszembe a pofikája (pofája) a nyolcvanas évek tévéműsoraiból, az sem kizárt, hogy én is a felvilágosító jellegű, délutáni műsorain, melynek Útkereső volt a címe, edződtem. De már csak nagyon dereng az egész..Olyan ez a műsor, mint az egy életre elhajlító, rossz esetben ketté törő esemény, mellyel annyira furcsán bánik az emlékezet, irtó ravasz módon úgy eldugja, hogy sehogyan sem lehet a nyomára bukkanni.
Zavarba ejtően intim és közel engedő dokumentumfilm, mentes mindenféle filmes profizmustól, szinte már amatőr, és pont ezt szeretem benne. Nem kell találgatni, vajon a látottak a rendezővel milyen kapcsolatban állnak, itt minden őszintén az asztalon. Akár én is leülhetnék közéjük így most otthonkában, smink és minden csicsa nélkül. És ahogy olvasom a végén, a film hatására egyre több ilyen esetre derült fény.
Mondjuk azt nem értem, S.tanár úr ezek után hogyhogy szabad lábon van? Vagyis Sipos Pál.

Afféle gyakorlatfilm, edzés a Felkészülésre, s mivel ott kezdtem, csak onnan tudok ránézni erre a mozira. Pontosan kivehető, honnan válik a film igazivá, égetővé, melyik az a pont, ameddig a főszereplőlány játszik, és honnan teremt meg egy valódi alakot. Az van, hogy Horvát Lili,legalábbis a Felkészülést látva, legotthonosabb területe a szerelem témája. Talán a film szerelmes jeleneteinél tudott úgy és olyan erővel színészt instruálni, hogy az tényleg beleégett a mozivászonba is. A film majdnem háromnegyed része pedig egy rettentő jó szándékú film, de bőven kihallatszik azért belőle, hogy a rendezőnő a partvonalon áll és csak mesél, és, hogy ez nem az ő története. Persze felmerül az állandó kérdés, az alkotó csináljon csak művet a saját életéből? Vagy dokumentálhat számára idegen történetet is...Talán jobb, ha egy filmen belül nem keveri a kettőt, mert akkor nem válik ily élesen két részre a mozi, s lesz hirtelen az utolsó harmada sokkal fajsúlyosabbá..
Ám azt gondolom, mindazt, amit a Szerdai gyerekben még csak óvatosan simogatott, azt a Felkészülésben a keblére ölelte és megmutatta nekünk...Imádom, és ez pedig a szerelem.

Ő az, akit kerestem. Vagyis számomra pontosan ez a film az, mely teljességében képes bemutatni, mi az, hogy szerelem. Azt hiszem, még a rendezőnő sem fogta fel, mit alkotott, az egyik riportban a képzeletről, a másikba való belevetítéseinkről beszél, de az a film jóval túlmutat ezen. Vagyis az alkotás ez egyszer túlnőtt az alkotóján. Mintegy önkényesen ezt a filmet választotta ki arra, hogy felfedje magát. Nem tudom kedvenc jelzőimet hova tovább fokozni, hogy rajongásom kifejezzem.
Mert a szerelem van, a szerelem nem képzelet, hanem az egész teremtettnek tűnő világ az, a szerelem az a mindent megtartó erő, mely miatt földünk az univerzum egyik kieső részében foroghat kedvire tovább. És persze könnyebb a dolgunk, hisz a formák és a látvány világába zuhantunk születésünkkor, mikor a szerelem minden rációt maga mögött hagyva kiválaszt egy formát, hogy azon keresztül tárja fel magát. Vagyis, amikor egy másik emberbe szerelmesek leszünk. Ilyenkor tréfát űz velünk, kiforgatja addigi életünk, hátra arcra szólít, mert ez az előre már elég. Aztán persze felismerjük tévedésünk, mikor rájövünk a formának semmi köze nem volt hozzá, és ugye azon bosszuljuk meg hibánk..
Vízy Márta nem képzeleg, amikor a szerelmet Drexler Jánosban felbukkanni látja. Akkor képzeleg, amikor ennek tényében kételkedik. Sőt a film odáig is elmerészkedik, hogy a szerelem Márta ajtója elé álljon és teljes pőreségében mutassa meg magát, persze akkor épp nem nyitja ki magát előtte, mert egyszerűsége kibírhatatlan, maróan fáj.
Nem először írom, a szerelem nem földi jelenség, formát kapcsolni hozzá persze könnyebb, de nem éri meg..Ám a magány, melyben forma nélkül imádjuk sem egy könnyű séta, nincsenek is errefelé tömegek..
A filmet ajánlom az összes eddigi szerelmemnek, talán e filmet megnézve megértenek.

Mi a könyv címe, írója?

előzmény: csabaga (#11)

Mi mást is olvasson és nézzen az ember házassági évfordulóra, mint szakítós könyvet és filmet..(a film után, levezetőként fejeztem be Jean-Philippe Toussaint: Szerelmet űzni című kisregényét, arról a moly-on)
Pedig mindkét esetben a remény életett, hogy majd legalább az irodalom kitalál valami jobb megoldást. Eltörli a földről a szakítást, ha már magának az életnek nem sikerül. Dehát a művészet is csak az életből merít, és nagyon ritka, amikor tényleg égi hangja van. Hát ennek a filmnek nincs ilyen hangja, ez a földbe tiport, merő, maró, minden illúziótól, reménytől megcsupaszított élet. A gyáva ember kálváriája, a hazudozó, feleségét és szeretőjét is egyszerre megcsaló senkiházi története. Annak a hímneműnek az esete, mely gyengeségével, kifogásaival elhallgatja, elrejti magát a világ elől, azzal a hazug magyarázattal, amit ma is kórusban zengnek, hogy inkább nem mondom el neki, mert megbántom.. A két lovat egyszerre megülő véglény története ez, és ha az emberiség pusztulásra van ítélve, akkor ezek miatt. Nem, nem a környezetszennyezés, sem a vírus, sem a gazdaság az, ami itt igazán gyilkol, hanem a szívében megromlott, gyáva ember..
Nem tudok e témában finomabb lenni, mert aki a feleségét megcsalja az az..Ami működik, a tettek azonnali, színtiszta felvállalása, a három ember érett egyezsége, a nők szövetsége a közös férfi iránti rajongás okán. Ennyi. Ellenkező esetben pedig tökéletes a végkifejlet, lásd a boldogító véget, mely persze az életből nézve rettenet. A feleség egy igazi hős, itt nincs kegyelem, mert látszólag egy kis csalás ez, de ezt a gyalázatot már az első pillangószárny-rebbenésnél meg kell gátolni.

Olvasom lejjebb, a hetedik hozzászólásban, csabagánál, hogy Truffaut,-saját véleménye szerint-,alaposan elrontotta ezt a filmet. Spoleirben az a rész, hogy miért. Kíváncsi lennék, hogyan szerette volna jobban előkészíteni azt, amire a spoiler utal. Vajon írt ehhez később valamit?

Nekem pont ez a váratlanság tetszett. Zseniális színészek, csodálatos kor, imádott fekete-fehérben.

Összes komment...