somogyireka

Tapasztalat: 619 film
Kompetencia: 7 film
Súly: 794
Regisztráció: 2012. január 2. (8 év, 8 hónap)
Kedvencnek jelölték: 96 user

Bemutatkozás

www.somogyireka.hu

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Frida - Viva la vida
Frida Kahlo: Viva la Vida
5 2020-09-18
Postřižiny
Sörgyári capriccio
4 2020-09-13 4,4
(414)
Slavnosti sněženek
Hóvirágünnep
4 2020-09-12 4,1
(125)
Vesničko má středisková
Az én kis falum
5 2020-09-08 4,4
(281)
Letter from an Unknown Woman
Levél egy ismeretlen asszonytól
4 2020-09-08 4,4
(40)
Katyń
 
4 2020-08-14 3,8
(218)
Barta Tamás: Siess haza, vár a mama!
 
5 2020-08-03 ?
(2)
Opening Night
Premier
4 2020-08-02 4,2
(70)
Om det oändliga
Történetek a végtelenségről
4 2020-07-29 ?
(8)
Journal d'un curé de campagne
Egy falusi plébános naplója
4 2020-07-24 4,1
(89)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

Már éppen azon voltam, hogy visszafordulok, ellenségesnek, félelmetesnek tűnt a város, az önmagába erővel bezárt ország, melyben mostanság fulladozni lehet, mintha egyre többen lennénk egy kisablakos szobában, és percről percre fogyna a levegő..
Aztán ahogy beültem az Uránia díszterem első sorba már csak az áhítat maradt, annak az érzése, hogy bizony ezért a hegycsúcsért fizetni kellett, itt nem csoda, hogy felfelé fogyott a levegő. Tapintani lehetett a moziban a nyugalmat, nem hiszem, hogy én voltam az egyedüli, aki erre a két órára fellélegzett, végre friss levegőt szívott a művészet segítségével.
Csak arra emlékszem, hogy valami végre a torkomat fojtogatta, ahogy feltűnt Frida hatalmas alakja a vásznon, a film, s az előtte lévő félórás csodálatos művészettörténeti előadás teljes pompájában megidézte szellemét. Eljött hozzánk, a budapesti díszterembe.. Talán itt volt eddig is, ha kinyitottam a róla szóló albumot, amikor a Nemzeti Galériába két éve élőben láttam a képeit, de talán én nem voltam eléggé nyitott rá. Nekem nem fájt akkor még eleget, mert igenis csak a fájdalom nyitja meg igazán a szívet..Mondhat nekem bárki bármit, ez a kulcs.
Ha rá kell mutatni, mit jelent számomra a művészet az Frida Kahlo festészete, és nem azért mert tetszik, nem, még azt sem mondanám, hanem mert nyílt, egyenes, nem takargat. Itt végre konkrét távlatokat kap az élet, mely szépségeinek és szenvedéseinek egyetlen célja, hogy az alkotás által felemeljük azt. Eredeti helyére visszahelyezzük azáltal, hogy eseményeit művekké érleljük. Frida, mint a művészet papnője, tetőtől talpig hiteles, ránézel egy festményére és megbízhatsz benne. Nem vezet meg, nem lódít és csak csinál úgy, mintha..És ez a bizalom számomra a művészet legfontosabb ismérve!!
És nem győzöm eleget hangoztatni azt az utat, melyet Diegoval bejárt. Számomra onnantól lesz érdekessé egy párkapcsolat, ha megbirkóznak a külső szereplők megjelenésével, ott esnek le a nagy szerelmi maszkok igazán, ott derül ki, milyen fajsúlyú a szövetség. Előtte mese van. Ha ezt a próbát kiállta, ha kész, érett megoldást talált ezek után a folytatásra a teljes áttetszőség jegyében, akkor minden elismerésem. Onnantól ők nekem egy pár, A pár. És Fridáék megoldották a megoldhatatlannak tűnő képletet, a kettőből eggyé lettek. Semmi romantika, semmi szerelmetes pátosz. Két felnőtt ember valódi szövetsége túl a testek rózsaszín történetein.
Ezzel a filmmel lett nekem valójában tiszta az, micsoda utat is jártak ők be, mint pár, talán időről időre el kell válni és új platformon újraházasodni, Frida és Diego megtette ezt. Végre van egy olyan mintám,akire rá tudok mutatni.

(filmnek, mint alkotásnak egy gyengéje a Fridát utánzó táncikáló lányka, amikor ő megjelent a vásznon inkább becsuktam a szememet)

Én azért hadd imádjam a csehet. Nem tudok elképzelni nyelvet, amit ne szeretnék, főleg ha szláv. Van egy barátom, aki a férjem is, aki sokszor mesélte, hogy cseh szeretőt szeretne.Mesélte nekem magyarul, mit szeretne tőle csehül hallani..

előzmény: ryood (#19)

Negyedikes gimnazistaként, magyar fakultáción láttam először a Sörgyári capricciot, az évfolyam szellemi krémje járt oda, mindig is butuskának éreztem magam ott. Emlékszem, ahogy fennhangon elemezték ezt a filmet, engem meg egyszerűen nem fogott meg, lecsúszott rólam. Akkor ezt még annak tudtam be, hogy nem vagyok elég kifinomult, elég bölcsész, most meg így beleérve önmagamba már tudom, hogy csakis azért volt ez így, mert az idill nem az én műfajom. És pont azért, mert önmagában rettentően hiányos, iszonyatosan kilengett állapot. Túl sok idillt, édeset látva úgy érzem magam, hogy jaj mindjárt vált a kép és az egyik sarokból előugrik valami fekete lény. (ez az első Menzel-film, amely egyértelmű idillt sugall, amelyben a megbocsátó szeretet minden kritikus érzést kiszorít, ahol a tradicionális közösség értékrendje, minden esendősége ellenére lelkesedést tükröz, írja Hegyi Gyula a rendezőről készült könyvében)
Ám azt hiszem, nagyon nem vagyok távol az előérzeteimtől, a Megrövidítettek (=Postřižiny) egész másfél órájával elővetíti a dolgok másik arcát, az idill rettenetes ellenpárját. Lásd huszadik századi történelem. Az én bajom, de képtelen vagyok a kémény tetején nagy boldogságban megállni, mert tudom, majd bőségesen fizetek ezért az örömért..Legalábbis az életben. Mint ahogy az emberiség is fizetett azért, aminek szellemét a film már előrevetíti. Itt még olyan ártatlanka az egész, de már abban félelmetes hajvágásban ott búvik a jövő..
Persze bőven lehet, Menzel már elíziumi világokban élt akkor is, mikor forgatta, akárcsak most, hogy távozott, szóval, hogy az életében megvalósította a "mennyországot", az idillt. Ahogy németül mondják, "érett volt a szigetre". (reif sein für die Insel) Jut eszembe az a képsor, melyet a felesége vett fel, ahol halálos ágyán integet, búcsúzik. Vagy éppen üdvözöl!! Nekünk még úgy tűnik, itt van, de már régen a másik parton áll, ezért az az igazi öröm. Mert az életben állva nem lehet örülni a halálnak.
(jaj, és pedig hányszor megfogadtam, hogy nem nézek szinkronos filmet!! viszketek tőle, még akkor is, ha a Kern András rikoltozik benne Pepin bácsiként. Megvan ez eredetiben, felirattal?)

Afféle főpróba ez Az én kis falum felé, már majdnem kész, már majdnem tökéletes, de még kéne rajta egy kis átszabás, néhány vadhajtás levágás. Nehéz pontosan rámutatni, hol, inkább csak egy érzet ez, a film szövete még kicsit durva, aztán a falumnál majd teljesen puha, selymes lesz, jó lesz bele takarózni.
De ha nem vagyok ilyen szigorú és nincs előttem etalonként a következő filmje, akkor meg önmagában gyönyörűség, nem is a történet szintjén, mert az egyszerűke, talán szándékosan is inkább kisiskolás. Így nem is a nézése közben hat, hanem utána, ahogy a látvány, az események lecsillapodnak, kifakulnak. És itt marad valami reményteljes, csehszlovák báj. Kellemes, nyár végi hőmérséklet ez, amikor már csak jólesően simogat a meleg, olyan évszak, mely sosem lesz ősszé, téllé meg pláne nem, állandó, megbízható alap. Pontosan olyan meleg, mint a filmvégi lassú és finom halál, inkább belesimulás ez, a világ óvatos és érzékeny elengedése, annak a reményében, hogy a pacalos kondért ha már nem tartom, majd valaki utánam is vigyáz rá.
És az biztos, az élet egyik legnagyobb ajándéka, ha az embernek szellemben egyenrangú, érett alkotótársa van, több ez, mint a legszebb szerelem, barátság, mert valóban közös célja van és az nem a másik, hanem az alkotás. Írom ezt ugye Hrabal és Menzel kapcsán, melyről Hrabal így ír: Szövegeim törmelékéből állítja össze az összefüggő filmszöveget..Soha nem én kezdeményezek. Mindig Jiří Menzel jön az ötlettel, hogy mit forgatna a szövegeimből. Valahogy úgy érik ez, mint a gyermek az anya testében. Előbb beszélünk róla Kerskben, azután Jiří hozza a képek összeállításának tervét, ahogy egymás után következnének. Én felöltöztetem őket filmelbeszélésekkel.....(Hegyi Gyula: Jiří Menzel 104.oldal)

Az én kis falumtól kivirágzik a főváros, kisüt a nap a nyugati téri aluljáróban, a nem tudom hanyadik emberre mosolygok rá, na mert úgy voltam vele, nem bírom ki estig és nézem villamoson, vonaton és buszon, aztán meg az erdőn sétálva át. És köröttem lett Budapest kicsi falummá, és a vasúti kocsiban hirtelen mindenki Otikká vált. Mint valami hatalmas és a látható, tapasztalható világnál igazibb, tartósabb, meg merem kockáztatni, időn és teren kívüli táj vett körbe a film, és a legfőbb jó benne, hogy önmagamtól is megvédett.
Mintha már az életében előre leforgatta volna, milyen is az a túlvilág, így most egy csepp fájdalmat sem érzek, ha halálára gondolok. Sőt..
( ezt utólag biggyesztem ide, már nem engedi linkként, remélem, lejátssza, felesége fb-oldalán találtam, utolsó fotókkal: https://www.facebook.com/100011483103716/videos/1214800418912717/?extid=cxXG7IuOdMck1J1E )

Stefan Zweig hasonló című novellája és a film, mint tökéletes, egymást teljességgel lefedő és ölelő pár jelenik meg előttem. A film pont a két leírt szó közti fehér részbe hatol bele, a szöveg pedig akkor csendül fel bennem, amikor a főszereplő épp könnyes szemmel a messzibe néz. Mivel még friss a novella élménye így még emlékeztem, akkor ott milyen szavakkal írta körbe Zweig a főszereplő állapotát és ez rendkívül támogatta a filmélményt. Egymagukban mindketten töredékesek, Zweig mintha csak felvázolta volna a történetet, hogy Max Ophüls, a rendező aztán életet, testet adjon neki. Talán ha nem ismerem az eredeti szöveget nem hiányolom az irodalmi támogatást, de így, hogy azzal kezdtem, jólesett a film nézése közben visszatérni az eredeti tervekhez.

Mint történet számomra ez inkább a rendező sajátja, mintha ő tudott volna jobban kapcsolódni ehhez a témához, mint maga Zweig, mintha inkább ő érezte volna a bőrén a be nem teljesült szerelem gyötrelmét, s így ezt a kínt jobban le tudta volna vezényelni a színészei között. De lehet, hogy mindezt csak Joan Fontaine-nak köszönhetjük, ő mintha szíve mélyéről ismerte volna azt, amit játszik. Sokkal inkább, mint a férfi főszereplő..
A témát illetően pedig szerelem lobog a vásznon és égeti szét a papírt, s nem az a gyorsan fellobbanó, majd miután mindent felégetett, a vidéket romjaiban maga után otthagyó, hanem az a nem ebből a világból való, mely csak a legszerencsésebbek, legritkábbak kiváltsága. Nincs rá vigasz ezen a világon, nem jár beteljesüléssel, és vele élve gyötrelem az élet, mégis talán ő (ez) az egyetlen reményünk, míg élünk..

2020-09-04 16:21:12 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] somogyireka #25150

Szeretném törölni ezt a bejegyzést.

--
Áthelyezve a(z) In Memoriam... topikból.

2020-09-04 16:20:32 [OFF (Ide offolj, mert ez a helye!)] somogyireka #25149

Ne is mondd..azon tűnődöm, "merre járhat épp"..(a német blikk szerint rákbeteg volt, augusztus közepén romlott le nagyon az állapota,s a csütörtöki operáció után nem ébredt többé fel)

--
Áthelyezve a(z) In Memoriam... topikból.

előzmény: zéel (#2708)

2020-09-04 15:36:17 [In Memoriam...] somogyireka #2709

Ne is mondd..azon tűnődöm, "merre járhat épp"..(a német blikk szerint rákbeteg volt, augusztus közepén romlott le nagyon az állapota,s a csütörtöki operáció után nem ébredt többé fel)

előzmény: zéel (#2708)

2020-09-04 14:27:58 [In Memoriam...] somogyireka #2707

Birol Ünel *1961.08.18. - + 2020.09.03.( Gegen die Wand..)

Összes komment...