somogyireka

Tapasztalat: 587 film
Kompetencia: 21 film
Súly: 1112
Regisztráció: 2012. január 2. (8 év, 1 hónap)
Kedvencnek jelölték: 93 user

Demográfiai adatok

Nem: nem publikus
Születési év: nem publikus
Lakhely: nem publikus

Legutóbbi szavazatok

Film Szavazat Mikor Átlag
Volt egyszer egy téka
 
5 2020-02-01 4,3
(37)
Gauguin a Tahiti. Il paradiso perduto
Gauguin Tahitin: Az elveszett paradicsom
4 2020-01-26 ?
(1)
Ermitage. Il potere dell'arte
Ermitázs: A művészet ereje
4 2020-01-04 ?
(2)
Portrait de la jeune fille en feu
Portré a lángoló fiatal lányról
5 2019-12-26 4,0
(54)
The Two Popes
A két pápa
5 2019-12-24 4,1
(230)
Marriage Story
Házassági történet
2 2019-12-10 4,2
(302)
Déva
Deva
4 2019-12-01 ?
(3)
Systemsprenger
Kontroll nélkül
3 2019-11-30 4,3
(30)
Valan - Az angyalok völgye
 
3 2019-11-23 3,8
(36)
Le fate ignoranti
Tudatlan tündérek
3 2019-11-19 3,7
(78)

Összes szavazat...

Legutóbbi kommentek

2020-02-01 18:38:20 Volt egyszer egy téka (2018) somogyireka (5) #16

az a régi szép ignorálom gomb..

előzmény: ryood (#12)

2020-02-01 11:31:38 Volt egyszer egy téka (2018) somogyireka (5) #8

Méltó áldozás az utolsó videótékák előtt, igazi emlékmű, mely a hatalmas időtömegből kiragad pár esztendőt, megnyitja, feltárja azt, mélyrétegeibe hatol be, bányászik, kincsre lel.
Bárcsak mikor átéltem a 80-as, 90-es éveket tudtam volna, micsoda pompás egy időszakban élek, afféle halványan pislákoló "goldene Zeitalter" volt ez, a rendszerváltás, a nyitás, de még az óvatosság és a viszonylagos lassan haladás szellemében. Az ember mikor átéli csak nagyon ritkán látja az a idő "ragyogását". A jelen trónján pöffeszkedő énje elég jól eltakarja ezt. És bőven lehet, ha itt leszek még 20 év múlva a most lesz kimért és finom és megfontolt ahhoz képest, ami felé a világ halad.
Amikor vég vissza kellett tekerni a kazettát.. amikor még kincs volt a fővárosban egy-egy nagyszerű film, sorba kellett állni értük és hetekkel előrejegyezni, amikor még közösségi élmény volt, mert nem volt minden háztartásban videólejátszó, se film. Amikor még kislány voltam..amikor, amikor, amikor...
(Szívesen visszatekerném, így, hogy már tudom, merre halad, lelassítanám, szüneteltetném a film(em)et egy-egy helyen és azt hiszem, sokkal de sokkal jobban szeretném, mint mikor átéltem, mert most már, hogy ismerem nem félek tőle..)

Egy ideje beletörődtem abba, hogy mozivásznon élem át a festészet számomra fontos alkotásait, a legjobbak úgyis New Yorkban vannak, én meg oda ha rángatnak se..na meg nem beszélve a nagy múzeumok előtt kígyózó sorokról, a festmények előtti tumultusról, illetve arról, hogy egész életművek áttekintésére szinte kizárt, hogy lehetőség van egy helyen..így marad a film. A filmesek meg kiváltságosak annyira, hogy üres múzeumokat járhassanak végig, és általában nagyon sok olyan háttérinformáció kiderül a filmből, mely egy szimpla kiállítás alatt ismeretlen marad. Persze így elsikkad a festészet valódi lényege, a tényleges találkozás a képpel, amikor a néző egy-egy számára fontos alkotás előtt, csukott szemmel áll-álldogál.
Gauguin képet talán még nem is láttam élőben, vagy ha igen, akkor picikéket és nem a nekem legkedvesebbeket, úgyhogy igazi élmény volt ez a film.
Ünnepnap, vasárnap délelőtti templom, áldozás a Művészet oltára előtt.

Gauguin élete a legszebb példa arra, hogy a Paradicsom nem az életben van, s csak pillanatokra lebbenhet fel az a bizonyos fátyol, és a valódi művész a "látványt" másolja le a fátyol mögött, azoknak a bizonyos nem is időből származó pillanatoknak a szívébe égetett lenyomatát. És megint egy példa arra, milyen kínkeserves a művészi út, milyen hálátlan a világ, s -egy ideig - mennyire nem is kíváncsi rá..Csak meg kell halni a művésznek, utána jön a siker.
És aki nem látott még polinéz polgármestert, atléta trikóban, tetőtől talpig tradicionális tetoválásokkal, az is nézze meg ezt a mozit. Igazi kuriózum.(ja, igen a múltat utánzó, polinéz betétek kicsit suták, de ezt elnézzük a filmnek, mert ami felé mutat az pedig lenyűgöző)

Ezért óriási kincs ez a film, mert szerintem ezt ott élőben nem kapjuk meg. Lassan moziban nézzük a múzeumokat csak vagy még egy tipp, nyitás előtt kell odamenni..Legalábbis itt Budapesten ezt szoktam csinálni.

előzmény: zéel (#2)

off:Kérem szépen a szerkesztőket a további megjegyzések miatt távolítsák el azt a bizonyos 19. bejegyzést, sajnálom is, hogy e kevéske, felszíneske film kapcsán egyáltalán emlékeket elevenítettem fel. Illetve szeretném kérni a honlap működtetőit, hogy vissza lehessen állítani az ignorálom a felhasználó bejegyzéseit funkciót, így a fiúknak nem okozok további bosszankodást, mert nagy valószínűséggel, ha elolvassák a többi bejegyzésem hasonló stílust találnak. Én meg fegyelmezem magam.

Négyszáz hídja van és hárommillió műtárgya biztosan, melyeknek csak a három százalékát tudják kiállítani. A háború alatt, amikor németek körbevették a várost és több millióan haltak éhen még akkor is az Urálba mentették a szobrokat, festményeket. És mindehhez van neki egy olyan csodálatosan zengő nyelve, melynek szerencsére az ABC-jét ismerem, és már nagyon bánom, hogy annak idején nem tanultam meg. Szentpétervár és benne az Ermitázs, vagy éppen fordítva. Ki tudja, melyik tartja melyiket, mi a valódi bázis?

Ha nekem kéne erre válaszolni a világot még mindig a Művészet tartja meg. Amikor már vallás, tudomány a plafont elérte és Isten még mindig csöndben maradt, amikor egy olyan korban élünk, ahol ugyan minden utcasarkon az igazságról zengenek hangzatos guruk, de az Igazságot jó, ha tízmillióból egy meg is valósította, akkor még mindig van egy "létra" egy híd, mely ismertből a teljes ismeretlenbe vezet. És a remény utolsó útja lett.
Számomra a múzeum lett a modern korban a templom, a valódi vallás színhelye.
Művész alatt az önmagát a Semmi oltárán feláldozó a teljes bizonytalanság irányába alkotó embert nevezem, aki számára gyakorlat az alkotás azon az úton, ahol a festmény, a szobor..csak melléktermék, a forgács, és a kész mű az láthatatlan marad.
Ezért van akkora ereje a valódi múzeumoknak, most egyes kortársakról hadd feledkezzek meg..mert belépve noha tárgyakat látunk, érzékelünk, színeikben, formáikban gyönyörködünk, de valójában minden őszintén festett kép minket is magával ránt abba az ismeretlenbe, ahova a művész magát átfesteni vágyta..
Csak mozivásznon láttam az Ermitázst, amiről tudjuk, hogy sokszorosan elfátyolozza a valódi ottlétet, de viszont annyi fontos háttérinformációt tudtam meg a múzeum és a város történetéről, hogy az sincs kizárva, hogy élőben mindezt nem kapom meg, főleg ha belegondolok a képek előtti sokaságra.
Még a Nagy szépség főszereplőjét is bírtam, ha már a filmet nem, aki konferálta a mozit, igaz az olasza fel sem ért az oroszhoz. Érdekes volt e két nyelvet egymást váltogatva hallgatni, mennyivel több íz, lélek, remény, dal, fájdalom van az oroszban.
Egy szó, mint száz, melegen ajánlott film.
Magamnak meg egy szentpétervári utazás ajánlott. Most néztem meg a repülőjegyeket is. Wizzair repül oda közvetlen, olykor zavarba ejtően olcsón..

Na,köszönöm.Te itt egy mondatban összefoglaltad,amit én itt szétmagyaráztam.

előzmény: grofjardanhazy (#39)

Nagyon jólesik, hogy ilyen érzékenyen láttad.
(most olvastam épp, hogy a rendező és a szőke főszereplő lány évekig együtt éltek. Igen, erről a filmről lesüt, hogy igazi, ezért is égeti meg azt, aki érzékenyen lát, mert valós érzelmeket lát a vásznon)

előzmény: Ugor (#4)

Nem tudom, kinek válaszoljak..de az van, hogy épp megnéztem a Portré a lángoló lány kapcsán egy videót, ahol igazából szuper bénán nyilatkoznak, a riporter meg kész katasztrófa, én meg imádom az ilyet, mert annyira természetesek. Kiülnek oda minden cicoma nélkül a színpadra, talán még fésűt sem láttak aznap és a maguk emberi, minden sallang nélküli mivoltában (nem)szereplenek, csak vannak. Valószínű olyan közel van hozzájuk a szerepük, mint a saját lélegzetük, így nem is tudják tárgyiasítani azt, mint ahogy az ember saját magáról sem tud beszélni, csak max. ha tükörbe néz, akkor tudja körülírni..
Velem az van, hogy az ilyen mozi lenyűgöz, és csak rá tudok mutatni, na pont ilyet. És ennél a filmnél az ellenkezőjét láttam. Scarlett Johansson noha itt eladta nekünk az egyszerűkét, meg is vettük, de a bemutatókon már ismét ott van rajta a ciráda. Nincs arca, vagyis egyenarca van, egyenjellemmel..lehet valaha volt neki, de felette Hollywood..Igen, az már velem kapcsolatban az Élet fájánál 2012-ben az első hozzászólásomnál itt kiderült, hogy nem csak a filmet nézem, vagyis azt, ami látszik, hanem azt a "vásznat" amire fel van festve, vetítve stb...Lenyűgöz, ha valami igazi, ha valami közvetlen a szívből szól, ha az alkotó számára igenis tétje van az alkotásnak. Na itt ezt nem éreztem.. Minden bizonnyal tényleg az utolsó amerikai filmem volt. Nem is tudom, hogy kerültem ide..

Elég finnyás vagyok a kosztümös filmekkel, mindig az épp szertereppenő maszkmestereket látom, a fáradtsággal utánzott korabeli díszleteket, de ez egyszer sikerült olyan mozit megalkotni, ahol a kor támogatója az elmondottaknak. Igenis jót tett a filmnek ez a merev, konvenciózus háttér, mely mind jobban kiemelte a lányok közötti fülledt, a vásznat szinte szétégető érzelmeket. Feketén jobban feltűnik a piros, mint a narancssárgán..
Végül is egy egyszerű szerelmi történet ez, mely annyiban különös, hogy azonos neműek között lobban fel, de ma már ez sem szenzáció. És szerelmi történeteket nézni nagyon-nagyon jó, ha valódi a kémia van a szereplők között. Itt az volt az érzésem, ez a két lány bizony egymásba szeretett a forgatás alatt..

Tény, hogy nő és nő között lobbanhat fel a legnagyobb gyűlölet, de hiszem és merem remélni, hogy az ellenkezője is. A nő feneketlen mélysége az, mely kivezet a világi rettenetből. Félelmetes, koromsötét gyönyörűség.
Szívem minden dobbanásával vágyom a nők közötti szeretetre, melynek semmi köze a testiséghez, persze egyes esetekben a peremvidékén felbukkanhat, mint afféle mellékjelenség. Még mindig vagyok olyan naiv, hogy hiszek abban, a nők emelhetik fel ezt a világot..Ebben a filmben egyetlen egy férfi mellékszereplő jelenik meg egy percre, és az egészet átlengi valami ragyogó női együvétartozás.

Van még valami, nekem ugye a három a kedvesebb, mint a kettő. A három inkább megtart, mint a kettő, pedig tudom, az egész világ a kettő alapjain nyugszik és fáradtsággal próbálja a kettőt ismét eggyé olvasztani, és évmilliók teltek el, és úgy látom, hiába..Noha a film egy páros szerelme, de olykor fel-feltűnik egy harmadik is, aki ugyan nem vesz részt kettőjük kapcsolatában, de gyönyörűségesen aláfesti, megtartja őket. Enni, inni ad nekik...Jut eszembe, miért is festek mindig három nőt a képeimre..
Végezetül kedvcsinálóként hallgassátok a film központi női dalát, mely százszor többet mond el, mind bármily körülírásom.
https://www.youtube.com/watch?v=Sr04s6IfxAQ

Összes komment...