somogyireka

Csak a kritikuson..bőven elég. Ilyen lehetőség nincs, azért írom le. Meg a moly-on a könyveket.

((mivel szörnyen lefárasztott ez az ezoterikus tanmese, így a modern kori spiritualitás kapcsán írtam, és a filmet csak éppen példaként emeltem be a végére, szóval, előre szólok, nem filmelemzés jön, hanem csak éppen megint sikítok))

Egy ideje halkan mondom már, de mostanában legszívesebben ordítanám, hogy világunk egyik legnagyobb átverése az az egyre hatalmasabb iparág, amit ezoterikusként, spirituálisként címkéznek. De hadd nyomatékosítsam, nem azon gyógyítókkal, terapeutákkal, segítőkkel van a baj, akik magukat a helyükön kezelve, támogatást nyújtanak az életben, s pontosan tudják, csakis azért és annyiban van szükségünk egy egészséges pszichére és testre, hogy szembe tudjunk nézni létünk alapkérdésével.

Ám ennek a nagy össznépi gyógyulásnak persze megvan a veszélye is, hisz boldogság idején dagad az én, és senki sem akar letekinteni szakadékaiba. De bízzunk benne, hogy egyre többen tudják, mire is kapták az egészséges testet és a pszichét, hogy józanul a szabadságot válasszák a "boldogság" helyett.

Akik miatt ordítok, azok belekeverték a szabadulást, keresztényien szólva a megváltódást is a képletbe. Akik receptet árulnak azon az úton, ahol komoly tanítók sosem kecsegtettek azzal, hogy az létezik, és amit nem lehet megúszni fájdalom nélkül, mondjon nekem bárki is bármit, hisz ép tudattal végignézni, míg a legutolsó és legnagyobb ellenlábasunk, saját személyünk is el kell tüntetni a képletből, egyáltalán nem egy szenvedés mentes folyamat. És itt szokott megállni a sok guru, mert amikor talál egy békés, harmonikus, flow-os pihenőhelyet, iskolát nyit és az isten se veszi rá arra, hogy csak rá kéne még ezen a ponton is kérdezni arra az énre, aki hű, de jól van ám, mert ő bizony még bezavar a nagy megszabadulás előtt.

De, aki tökös, az persze nem áll meg, és annak fájni fog, mert általában nem egyszerre pusztul el az én, vagyis tűnik el a valóságossága, hanem a történet egyenként veszi el tőlünk a nyalókákat, ahol érezhetünk még valamit az "édes életből".

Ami persze borzasztóan gyönyörű, de az én felől nézve rettentő szomorú megtapasztalás, mert nappali tudattal kell átélni, míg kifakul az a képzet, hogy a világ egyetlen jelenségétől is boldogok leszünk.
Arról nem is beszélve, mennyi koncepciót, hamis képzetet nyomnak a fejünkbe ezek az ezoterikus iskolák. Történeteket gyártanak a lélek vándorlásáról, lebutított módon adnak át féligazságokat, melynek következtében olykor előfordul, hogy egy helységben öt Kleopátra is ül. Na meg az ikerláng-szerelmek legendája, amely azt a tévképzetet feltételezi, hogy egy egykori egész kettétört részei vagyunk, akik együtt törnek majd győzelemre. Szóval megy az abbéli reményekkel teli átverés, hogy létezik tényleges boldogság az életben, amihez már csak ki kell pofoznunk ezt az ént, és keresni neki egy párt..

A minap megnéztem egy mágikus realistának címkézett filmet, a francia Café de Flore-t, melyben az első egy órában nem tudtam még mindig, melyik szereplő, kicsoda, aztán a végére kiderült, a rendező simán csak összeolvasott pár ezoterikus könyvet reinkarnációról, ikerlángokról, és írt belőle egy romantikus forgatókönyvet, ami pont ott végződik, mint a mesék, a házasságnál. Csak itt van benne egy csavar, összemos, összekever és kavar életeket, és azt a bárgyú képzetet képviseli, hogy a szellemünk innen oda, majd amoda vándorol. És az én magja megmarad, tehát az ötven évvel ezelőtti Jancsi és Juliska a huszonegyedik században egy másik testben ugyanaz a mesehős lesz, és csak majd nekik kell egymásra találni, és akkor nagyon jó lesz mindenkinek.

Garantálom, nem lesz jó senkinek, és ez az ezobiznisz ordenáré átverése.
Vagyis nagyon nagyon jó lesz, de arról az én már nem fog tudni.

Viszont Vanessa Paradis játéka miatt szerettem nézni a filmet, mert őt körüllengi valami abból a világból, ami igazi, és amit meg nem érthetek..

Catherine Deneuve-be az Iszonyatban egy háziúr települ a renegát rendező személyében. Macsó és komolytalan egyben, mintha e két szó ne lenne eleve egy, de végül mégis valódi, a nem éteri oldalról nézve. Bocsánat az elválasztásért. Polański gyávasága úgy igazi, mint a kígyó mérge, különösképp Woody Allen kendőzetlensége mellett, de főleg Blaise Pascal elhivatottságához mérve, na, ő filozófussá műtötte magát. A lengyel filmes pedig megragadt démonjai bűvkörében- nem biztos, hogy értem, mert akkor meg miért ötös? Mi az, hogy települ?...ja, ez József Attila, köszönöm mimóza!! (ha már a leveleimre nincs válasz, akkor itt ország-világ előtt kérdem)

Az a baj, hogy az ilyen magamfajta "véleménynek", nincs semmi racionális alapja, ez simán csak egy más típusú érzékelés, egy plusz érzékszerv, amivel végül egyedül maradsz, vagyis épp nem, mert te legalább elgondolkozol ezen érzékelés létjogosultsága mentén. Itt, ahol én csak egy díszletet, épülethomlokzatot látok,noha a többiek azt mondják, micsoda termeket rejt az az épület. Vagy egyszerűsítem, ahol a tömeg dicséri a császár új ruháját, a kislány meg bekiált,de hát nincs is rajta semmi.
Lehetetlen "tökön ragadni a rendezőt", főleg így, hogy még a női nézők is azt írják, tévedek, mert ha mondjuk mi "sérült", szóval az ábrázolt állapotot testközelből ismerő nők összefognánk, talán meg tudnánk fogalmazni, mi az, amit érzünk, és sokat nyerne velünk a világ.

Na, nekem ez lány többet(hitelesebbet) mond el tíz percben e témában, mint az itt tárgyalt mű, mégha kicsit zavarosan is.Úgyhogy köszönöm, jólesett az Iszonyat után

Elnézést, teljesen igazad van, az nagyon jólesett ott, teljesen egyetértek a leírtakkal. Igen, talán máshonnan nézünk filmeket, de ez sem biztos ám, még mindig hiszek a közös alapban, ami összefog itt minket. De kezdek itt sok lenni most..gyorsan megnézek valami más filmet, ahol szuper lesz az egyetértés.

ezt töröljétek légysz, mert kiment az internet, és mikor visszajött kétszer ment ki a bejegyzés

--
Áthelyezve a(z) Repulsion topikból.

És persze örülök, hogy feldobtam ezt a "topic"-ot, mégsem érzem, hogy ennek mentén a két nem közötti kommunikációs szakadék csökkent volna.
Ez a nő a férfiak miatt beteg és szenved, mert úgy tűnik, a férfi képtelen ezen az érzékenységi szinten létezni, mint ő, vagyis tudna, csak pontosan rálát arra, az olyan védtelenné -férfiatlanná - tenné, hogy belepusztulna. Pedig a nő semmi de semmi másra nem vágyik, minthogy itt, a repedésben, az iszony mélyen megértsék, és érdemben érintsék. Ne csak így körültáncikálják, és még itt is vágyakozzanak rá, baszod..művészi pózokkal a'la lengyel rendező úr.

Itt a sok minden közül rád tudok reagálni, mert ebben az egyben van jelen a női oldal megértésére tett szándék, mert ugye itt kizárólag férfiak írnak egy olyan jelenségről, melyet nem ismernek, és egy olyan rendező alkot filmet egy olyan esetről, amit szintén nem élt át..és nekem innentől annak pszichológiai, művészi bemutatása, illetve a gyógyítására tett szándék is fals, mert látjuk is, hova sodorja a nőt..
Polański üvegbúrán keresztül, a világ védelméből próbál elképzelni egy szexuálisan sértett nőt, mert nyomatékosítom, itt egy szorongó férfi mutat be egy abuzált nőt, és ez két külön kórisme!!És aki ezt belülről éli, az visít, amikor ezt látja, hogy ne már..Mert ezt is nyomatékosítom, csak a megélt élményt tudod "beleinstruálni" a színésznő buksijába, aki jelen esetben csak a fehér vászon, és azt fogja megjeleníteni, amit te mondasz neki hozott anyagból!!

De nem vagyok benne biztos, hogy értem, itt mire gondolsz, de szerintem, és erre az x-éves kt-s ismeretségünk is biztosíték, ha együtt gondolkozunk, jutunk valahova: A másik oldal autonómiáját viszont ez könnyen sértheti. A nő, aki nem várja a lovagot a fehér lovon, aki nem a sebeit nyaldossa, akinek az iszonyodás az én kicsinyes játszadozásának hat. Na, neki joggal unalmas Polanski eme csillagos ötös filmdolgozata.

Szóval ne is rám reagálj, mert ezen a ponton 12 éve nem jutok itt tovább, hanem a te részed bontsd ki, légysz, jobban.

Na ezek jó kérdések, de nincsenek jó válaszaim, csak találgatok. És inkább visszakérdezek, hogy szerinted akkor mi tesz valódivá, égetővé egy alkotást? Mi a nagy művek titka, ha nem az, hogy az alkotó az esszenciáját, lénye lényegét festi, írja, forgatja bele?
Szerintem meg valahogy, valahol a halálról mindenkinek van egy benső élménye még az életében is, elég csak a szerelemre gondolni, és akkor már bőven lehet halált instruálni..Meg szerintem aki e témában forgat annak minimum egyszer már rászállt az angyal a vállára, és fellebbentette a dolgok valódi arcát. Szóval, hogy meghalunk mi kicsiben már párszor útközben, mielőtt tényleg meghalunk..

És rendben, akkor simán csak untatott, gondoltam cifrázom kicsit a leírást, de végül is, minek, a fb-on még Janisch Attila is elővett, hogy miért is írok így egy remekműről ilyet, ja ott magyarázkodtam ma többet, nyilvános, el lehet olvasni, ide nem jutott erőm, időm..De az alapképlet mégis az, nem égetett meg ez a film, és valahogy nem akartam annyival elintézni, hogy uncsi, mert az azért elég illetlen egy ekkora erőfeszítésnél, mint ez a film, szóval én is nekifeszültem jobbról és balról is