dora87

Nézzétek, nagyon jó!

Megható, de nem giccses, hosszú, de mégis dinamikus és részletgazdag, szép íve van. A család történetét megannyi boldog és tragikus pillanat adja, ami egyébként végülis maga az élet. A történet egyik gyöngyszeme az értelmi fogyatékos lány, G. és M. kapcsolata, hogy lehet szavak nélkül is mélyen kötődni, és, hogy a szeretet gyógyít. Érdekes volt látni, hogy milyen az olasz család működése, nem összezáró, hanem nyitott, őszinte és elfogadó.

A végén először a Rosemary gyermeke jutott eszembe. A párhuzamot az állapotos nőben - a külvilág történéseivel összefüggésben - lezajló folyamatok megjelenítése okán gondolom.
A nő lelki folyamatai mentén vágyai, érzései adják az anyagot, a rendező szépen zárja a történetet.

Én bevallom, nem csupán úgy éreztem, hogy tudnék bőgni, hanem jó néhányszor bőgtem is. Több pontom nálam nagyon betalált, talán jobban is, mint a Van. Minden a helyén volt, mindennek megvolt az értelme. Nagyon meghatóak voltak nekem Vali mondatai a szerelemről, mint egyfajta keret lettek elhelyezve a filmben, de a politikai szál is tetszett, szépen, nem erőltetetten, humorosan prezentálta lélekállapotunkat.
A csúcs pedig számomra a wc jelenet az ifjabb Tamásokkal. Talán azt tanácsolja a rendező, hogy merjük már magunkat szeretni ebben a siker fétisiszta világban, igenis mindenki megérdemli, még akkor is, ha nem lett az, aki szeretett volna lenni, vagy mi...

Bocsi, ezt a kommentet elrontottam...

--
Áthelyezve a(z) Nyeljubov topikból.

Szerintem volt értelme, helye az apokalipszis hírnek is, hiszen a házaspár számára gyermekük elvesztésével eljött a vég, lelkileg megsemmisültek.
Vagy szeretet nélkül élni egyet jelenthet a véggel, egy belső, pszichológiai értelemben; ahogyan láttuk a film végén a szereplőket, ők csak vegetáltak.

[spoiler]Szerintem volt értelme, helye az apokalipszis hírnek is, hiszen a házaspár számára gyermekük elvesztésével eljött a vég, lelkileg megsemmisültek.
Vagy szeretet nélkül élni egyet jelenthet a véggel, egy belső, pszichológiai értelemben; ahogyan láttuk a film végén a szereplőket, ők csak vegetáltak. [/spoiler]

--
Áthelyezve a(z) Nyeljubov topikból.

Hú, ez tényleg nagyon jó téma. Én legutóbb a Kedin könnyeztem.
Korábbról beugrik a Manchester by the sea nekem is, és napokig a fejemben járt aztán. Akkor amire emlékszem még a Gilbert Grape, az Elefántember, valamint a Hetedik pecsét mindhárom meghatározó élmény mellesleg. Utóbbi persze egy életre elgondolkodtatja az embert.
És tényleg: a Philadelphia, szintén emlékeztes, többször megnézett film.

Nagyon rég láttam ilyen jó krimit. Én is azt éreztem, hogy meg tudnám nézni rögtön újra, amikor vége lett.

Nem gondolom, hogy jelen korunkban több a pszichopata, Tomóceusz Katatiki, mint amennyi pl. 1944-ben, vagy bármilyen másik történelmi korszakban volt. Sánta nagyon jól szemléltette az emberiség egyik nagy erkölcsi kérdését a rabszolga/zsarnok ellentét felvázolásával, ami természetesen ma is működik, látható, jól beazonosítható. De tud-e egy államrendszer működni anélkül, hogy kitermelje a saját TK-jait és Gyugyujait?

Amúgy valószínűsítem, hogy a Gyugyu szerep állna hozzám közelebb... :-)